A minap volt szerencsém belebotlani egy, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánjával készített interjúba az mno.hu-n. Botos Máté dékán úr szinte minden egyes szavával egyet lehet érteni, és egyet is értek a többségével, azonban egyetlen mondatán, melyet a „Mi a véleménye az egyetemfoglalásokról?” kérdésre adott válaszul, meghökkentem. Így szól: „[…] A másik oldalon viszont ott van az Y generáció, mely már a torz magyar fogyasztói társadalom szülöttje, tagjai közül sokan szinte elvárják, hogy alanyi jogon járjon nekik a felsőoktatás. […]”.

A tandíjról, valamint az egyetemfoglalásokról alkotott véleményeink ismertek, így nem lepődhet meg az olvasó, hogy e bejegyzéssel nem Botos költségtérítés-támogató, és az aktuálpolitikai érdekek köré szőtt egyetemfoglalásokról alkotott álláspontját kívánom feszegetni. Sokkal inkább annak hivatkozási alapját, mely szerint a mostani egyetemista generáció követeléseinek forrása a torz magyar fogyasztói társadalom. Evidens tény, hogy a poszt-szocialista Magyarországban, amelynek állampolgárai a hosszú évtizedek során hozzászoktak a gondoskodó államhoz (melynek zsebe végtelenül mély), belénk égett, hogy valami „vagy ingyen van, vagy sehogy”. A rendszerváltást követően sem változott azonban ezen a tendencián semmi, és ennek felelőssége minden eddigi kormányzatot terheli.

Múlt vasárnap az ATV-n véletlenül egy nagyon tanulságos interjút láttam Répássy Róberttel, aki miközben igyekezett megvédeni pártja becsületét, véletlenül zseniálisan rámutatott, mi is az igazi probléma az Alaptörvénnyel és csatolt részeivel.

Az idei március 15-e egyszerre volt számomra a legtragikusabb és a legfelemelőbb nemzeti ünnep az elmúlt tíz évben. Felemelő volt látni, ahogy a több száz magyar kelt útra, hogy segítsen az ismeretlen nemzettársain bármiféle anyagi érdek vagy mögöttes szándék nélkül. És tragikus volt azt látni, ahogy politikusaink, országunk „legjobbjai” nem tudnak mást tenni, csak politikai tőkét kovácsolni ezrek szenvedéseiből.

Mit üzen nekünk március 15-e, ha nem az összetartozást és egy közösségbe való tartozás értékét? Mit akart nekünk sugallni Petőfi, Széchenyi vagy Kossuth, ha nem azt, hogy álljunk ki magunkért és egymásért? Nem  lettek volna büszkék azokra az emberekre, akik kimentek segíteni másokon?

Áder János aláírja, mert ez a kötelessége. A történet idáig szerintem korrekt - bocsánat Sólyom úr - de az már egyáltalán nem korrekt, hogy a hétfői ígéretével és államfői kötelességével szemben, egy szóval nem foglal állást.

"Egyértelmű alkotmányos kötelezettségem, hogy az alkotmánymódosítást aláírjam és kihirdessem. Függetlenül attól, hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozik, és függetlenül attól, hogy ez tetszik-e nekem, vagy sem."

(kép forrása)

Az Alaptörvény negyedik módosításával már-már a végletekig éleződött a feszültség a kétharmados többség és az alkotmányozási folyamatot kritizálók között. Konzervatív oldalról egyre hangsúlyosabb, civil szervezetek részéről egyre elkeseredettebb felhívások érkeznek, hogy az Alaptörvény sem belső koherenciájában, sem az állampolgári jogok védelmének szempontjából nem felel meg az elvárásoknak.