Karácsony Gergely az Egyenes beszéd c. műsorban azt nyilatkozta, hogy a baloldalnak nincsen érvényes gondolata az ország jövőjéről. Egyetértek vele. A helyzeten csak ront, hogy a jobboldal is csak taktikázik, ez az út pedig sehova nem vezet.

2004-ig közös, a polgárok meghatározó többsége által elfogadott cél volt az ország nyugat-európai és atlanti integrációja. A rendszerváltás után minden kormány ezért dolgozott, és a jövőkép a nyugat-európai országokhoz történő életszínvonalbeli felzárkózás volt, ha az odáig vezető út nem is volt tiszta. Voltak sikereink: OECD-, NATO, majd EU-tagok lettünk. Az eredményeket azonban túl hamar szerettük volna aprópénzre váltani.

Felborult ugyanis a sorrend. Mi, választópolgárok kívántuk a gyors béremeléseket, a nagy léptékű infrastruktúra fejlesztéseket (autópályák, 4-es metró), vagy a városi terek megújítását, és a szocialista-szabaddemokrata kormányok ezt is kínálták nekük, azonban a baloldal megfeledkezett a mindezt (szerencsés helyzetben) lehetővé tevő versenyképes termelésről, és magáról az értéket teremtő emberről. Szinte hihetetlen, hogy a fentiek finanszírozása érdekében a baloldali kormányok komoly forrásokat vontak ki az oktatásból és az egészségügyből a 2000-es évek második felében. A távlatos gondolkodást felváltotta a költségvetés kiigazításának kényszeréből adódott ötletelés, egyre kevesbé szólt a közbeszéd a közös jövőképről, a szükséges reformok kapkodásnak tűntek.

A folyamatra kítűnő példa a vizitdíj, a korházi napidíj és a tandíj története. Ha a polgárok nem látnak világos jövőképet (hogyan lesz jobb a jövőben az egészségügyi ellátás, mitől lesz versenyképes a jövő egyeteme), ha nem értik, hogy ők maguk miért nyertesei ezeknek a folyamatoknak, és ha az intézkedéseket a kormánypártok a választási igérettekel szemben teszik, akkor nem meglepetés a következmény: a régi baloldali pártok hitelessége 2010-re nem elveszett, hanem meghalt, és közben megerősödött a Jobbik.

A Fidesznek persze volt víziója. A sodródással, tehetetlenséggel szemben a hatékony, gyorsan cselekvő, igazságot osztó állam került - „ne az emberekkel fizettessék meg”. A gyorsaságból a kiszámíthatatlanság országlása, és az országos haverok helyzetbe hozása lett, a hatékonynak hitt törvényalkotásra pedig ráment maga a jogállami berendezkedés, a jogalkotás egy rossz kabaré szintjére silányult, ismét csak vízió nélküli napi szintű ötletelésekről szól a kormányzás „uralni a pillanatot”.

Mára az is kiderült, a Fidesz ötletei mindig csak addig terjednek, míg másnak a számlájára rendelhetik az újabb és újabb kört. Tömény volt az elmúlt öt év. A kiépült haveri kapitalizmus, az intézményesített korrupció, valamint az igyál még egyet, és fogd rá a bankokra gyakorlata az időközi választások eredményei szerint mára sokakat ráébresztettek arra, hogy jövőt építeni erre sem lehet.

A baloldal ugyan egységesen elutasítja a Fidesz rendszerét, de ma sem kínál jövőképet, nem képes választ adni a legfontosabb társadalmi kérdésekre.

Értelmiségiek egy csoportja már a tavalyi választások előtt, majd pár hónapja a Párbeszéd Magyarországért (PM) is meghirdette a baloldal új innovációját, a Feltétel Nélkül Alapjövedelem (FNA) koncepcióját, vagyis azt, hogy az adófizetők, tehát a keresők és a vállalkozások biztosítsanak egy minimális életszínvonalat a társadalom minden tagjának, mellyel lényegében újrakeresztelték a segélyezés intéményét. Ez valóban egy válasz, ami tüneti kezelés lehet a nyomorgók élethelyzetére ma, azonban nem elégséges válasz a holnap kérdéseire.

Vitám van Karácsony Gergővel abban, hogy ez egy olyan üzenet lenne, amelyre alapozva jövőképet lehet alkotni, és amire fel lehetne fűzni egy kormánypoltikát. Az FNA ugyanis csak az elosztás (egy részére) válasz. Az elosztás és fogyasztás helyett a sor azonban a termeléssel kezdődik. Így továbbra is adós a PM is, és a gondolkodó baloldal is azzal, hogy végre elmondja: mi a programja arra vonatkozóan, hogy polgárai olyan korszerű tudással rendelkezzenek, amivel versenyképesen tudnak majd termelni.

Mitől fogunk tehát jól élni a saját jogunkon, és nem mások pénzéből? Hogy lesz a magyar oktatás világszínvonalú, hogy az onnan kikerülő fiatalok is a világ élvonalában lévőt tudják alkotni? Mit kínál azoknak a felnőtteknek, akiknek nincs piacképes képzettségük, hogy ők is magasabb hozzáadott értéket teremthessenek a közmunkánál? Milyen garanciát ad a vállalkozásoknak, hogy még egyszer nem történhet meg a kifosztásuk? Milyen üzleti feltételeket kínál ahhoz, hogy az innováicóikat itt valósítsák meg?

Kezdjük hát az elején a dolgokat, kapjunk választ ezekre a kérdésekre, és ha már tudjuk, miből fogunk élni, beszélhetünk az elosztásról is. Legyen része persze ez is a jövőképnek.

Abban azonban Karácsony Gergőnek szerintem mindenképpen igaza van, hogy javaslatuk vitára ösztönöz, és végre a jövőnkről beszélgetünk, hogy egy közösen kigondolt jövőkép nyújtson alternatívát a Jobbikkal és a Fidesszel szemben.