Tudom, hogy otthon mindenki a tanzániai választások tüzében ég; esélylatolgatások, nagy viták a vasárnapi ebéd felett. Lássuk hát, hogy hogy is néz ki a történet egy magyar gazdasági bevándorló szemével.

Kezdjük azzal, hogy törökgábori értelemben igen kiváló politikusokkal van tele a tanzániai aréna. Mindjárt itt van a kormányzó párt, mely elődszervezeteit is beleszámítva az ország függetlenedése óta hatalmon van, mindezt úgy, hogy közben a Világbank által 2014-ben mért egy főre jutó GDP alapján az adattal rendelkező 173 ország közül az "előkelő" 148. helyen állnak. Tegyük hozzá, hogy csak 1995 óta tartanak választásokat több párt részvételével, de azért négyszer egymás után meggyőző fölénnyel behúzni a győzelmet a hihetetlen szegénység ellenére is szinte már Habony Árpád-i magasság.

Minderre még rájön, hogy az ellenzéki vezetők sem kispályások. Az egyik legnagyobb ellenzéki párt vezére idén ötödször (20 év!) kívánt indulni az elnökválasztáson. Képzeljük el, milyen lenne, ha a 10% körüli eredményeket felmutató MSZP-t vezető Mesterházy lenne az egyik legnagyobb ellenzéki figura, de miután kikapott már kétszer Orbántól, majd 2022-ben és '26-ban Lázártól is, még mindig ott virítana a neve a szavazócédulán 2030-ban. Rémisztő.

Végül erre nem került sor hála az unalmasnak nehezen nevezhető helyi politikának. Választásokat öt évente tartanak, az alkotmány alapján egy elnök maximum tíz évig (gyakorlatilag két ciklus) lehet hatalmon. A jelenlegi választáson a mostani elnök utóbbi szabály miatt nem újrázhatott, így a kormányzó Chama Cha Mapinduzi (CCM) párton belül nyilvános jelöltválasztást tartottak, melyet végül John Magufuli nyert, így ő próbálkozhat vasárnap.

Az ellenzéki oldalon - látva az elmúlt húsz év sikertelenségét - három párt szövetséget kötött Összefogás 2014, hogy közös jelöltet indítsanak. A jelöltségre pályázók között ott volt a már említett ötödször próbálkozó is, ám egy váratlan húzás mindent borított. Mielőtt még eldöntötték volna, ki legyen az ellenzék arca, a korábbi CCM-es miniszterelnök Edward Lowassa bejelentette, hogy a kormányzó pártból átáll az ellenzékhez, és az ő színeikben kíván indulni a választásokon.

Lowassa 2005 és 2008 között töltötte be a Magyarországon nagyjából a köztársasági elnökhöz hasonló jogosítványokkal rendelkező pozícióját, de hogy miért mondott le pontosan, az számomra nem egyértelmű. Eredetileg egy ellenzéki szimpatizánst kérdeztem meg, aki szerint önként távozott, mert nem akart aláírni egy durva korrupciós ügyet lehetővé tevő szerződést. Mivel azóta rájöttem, hogy itt (is) mindenki hihetetlenül elfogult a saját oldalával szemben, ezért megpróbáltam utána nézni a neten, amiből végül Wikipédia lett. Érdekes módon ott pont annak a gyanúja merül fel, hogy aláírt egy olyan szerződést, mely súlyosan hátrányos volt az ország számára. Bármi is legyen az igazság, 2014 óta egyfajta belső ellenzéknek számított a kormányzó párton belül, és hatalmas népszerűségre tett szert. El is indult a párt belső jelöltválasztásán, de mint már említettem, Magufuli lett a befutó, őt pedig nem szívesen látták ott. Így végül fogta magát, és egy hónappal később bejelentette átállását az ellenzéki koalícióhoz, sőt, vitt több korábbi minisztert is. Ha jóhiszeműen akarjuk értelmezni, akkor meg akarta reformálni a kormányzó pártot belülről, majd kényszerűen átállt, ha pedig realisták vagyunk, akkor az egyik hajót lekéste, így másikra szállt. Mindenesetre a bejelentés estéjén az egész ország a tv képernyőjére tapadt (már akinek van). Még a konditeremben(!) is, ahol éppen tartózkodtam a nagy pillanatban.

Az elmúlt húsz évben még nem nézett ki ennyire szorosnak az eredmény, mint most. A legtöbb közvélemény kutató - mint például a helyi Ipsos is - 10-20%-os különbséget vár Magufuli javára. Persze mérhetnek a piackutatók bármit, ha a helyi politikusok olyan mesteri trükköket vetnek be a győzelemért, mint a Tanzániában szerencsét hozónak tartott albínó emberi testrészek, melyek kereslete annak ellenére megugrik a választások előtt, hogy millió felett kell kiadni már egy levágott kézfejért is.

...the only people capable of paying up to $75,000 for albino parts, or up to $350,000 for a live person, would be those who run the country, said Vicky Ntetema, a former journalist who went undercover in 2008 to expose the deadly trade.

 

"It's the rich people, it's the famous people, it's people with political and economic power who have that kind of money," -  Ntetema said. - Al-Jazeera

 

Bár a szokásosnál élesebb politikai verseny alapvetően támogatandó, a mostani új helyzet a legtöbb helyiben akivel beszéltem aggodalmat kelt. Nem lehet tudni, a vesztes fél támogatói hogyan fognak reagálni. A gazdaság már hetek óta csak félgőzzel működik, a beruházásokkal kivárnak, sok külföldi üzletember inkább el is adta itteni értékeit, és majd visszajön, ha nem lesz nagyobb balhé. Aki megteheti (kevesen), azok elutaznak vidékre, például a Kilimanjáró környékére, vagy külföldre. Vasárnaptól kezdve pedig nem hogy fél gőz nem lesz, de a cégek gyakorlatilag bezárnak egy hétre. Itt ugyanis nem úgy működik, hogy estig mindenki leszavaz, aztán tízkor megnézi az eredményt és hétfőn minden megy tovább a szokott kerékvágásban. A választások nyertesét csak a következő hét péntekjén hirdetik ki.

Ami számomra feltűnő, és elméletileg alapot adhat az aggodalomra, az az, hogy mennyire fanatikusak az emberek. Legyen szó fociról, sztárokról vagy most éppen politikáról, szó szerint rajonganak és istenítik kedvenceiket. Mindennaposak a hangos veszekedések a munkahelyen vagy a sarki street foodosnál (még véletlenül se egy kiskörúti falatozó stílusú hely jusson erről valakinek az eszébe) a két oldal képviselői között, amihez képest egy DK-s nyugdíjas és egy békemenetes verbális deathmatche brit parlamentáris vita. Ráadásul tele van a közbeszéd összeesküvés-elméletekkel. Az igaznak tűnik, hogy egyrészt a kormányzó párt arra kérte a katonaságot, hogy a laktanyákban külön szavazófülkéket állítsanak fel a katonáknak, akik kötelezően rájuk kell hogy szavazzanak, másrészt, hogy ellenzéki győzelem esetén a hadsereg vegye át az irányítást. Mindkét kérést visszautasította a hadsereg vezetője, és nyilvánvalóvá tette függetlenségét. Ugyanakkor később alaptalanul elterjedt, hogy megmérgezték, miután nem szerepelt több napig nyilvánosan. Az egyik kollégám még azt is elmesélte, hogy a méreg hatására hogyan halt meg sofőrje is. Hát, nem így képzelem el a tudatos választópolgárokat.

Persze van ezekben valami, mert az ellenzéki politikusok biztonságára is máshogy figyelnek, mint otthon. A magyar miniszterelnök konvojában nincsen annyi autó, mint amennyi terepjáró itt egy fontosabb ellenzéki politikus védelmére felsorakozik, nem beszélve arról, hogy a hátsó ajtóknál mindkét oldalon golyóálló mellényes testőrök kapaszkodnak és védik saját testükkel a kocsiban utazókat miközben végigszáguldanak az úton. Mondjuk kevésbé meglepő egy olyan országban, ahol idén már három rendőrőrsöt támadtak meg és ölték meg az ott lévő rendőröket, hogy onnan gépfegyvereket raboljanak.

Szavak szintjén egyébként mindenki abban reménykedik, hogy nem lesz semmilyen erőszak a választások után. Ezt a médián keresztül is sugallják, amikor például az engem leginkább a 90-es évek Budapest TV vizuális színvonalára emlékeztető tanzániai országos tv-kben olyan reklámokat adnak, melyek azt sulykolják, hogy békében kell élni, a mondandót pedig a biztonság kedvéért néhány ugandai és ruandai fotóval támasztják alá. Nem mintha ismeretlenek lennének az ottani korábbi események a helyieknek, mindkét országgal határos Tanzánia.

Nehéz megjósolni, mi lesz végül; valószínűleg - ha esetleg választási csalásokkal is - de a CCM marad hatalmon. Ha pedig az az ellenzék győzne, melyet a közös ellenségen kívül más nem tart össze (ismerős?), akkor jó eséllyel egy instabil kormánnyal és újabb fejvakarással teli időszakkal találnánk szembe magunkat, már ami a bizonytalanságot és a közbiztonságot illeti.