Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2013.01.18. 09:40 Farkas Gábor

Ki épít itt diktatúrát?

Címkék: botrány szilvásy nbh titkosszolgálat laborc portik

Az elmúlt 22 év legnagyobb (nyilvánosságra került..) botránya van kibontakozóban, amennyiben igaznak bizonyulnak a Heti Válasz értesülései Portik Tamás és Laborc Sándor találkozóiról. Az információik szerint ugyanis ezek célja az volt, hogy - Szilvásy György akkori titokminiszter kérésére - Laborc beszervezze Portikot - a 90-es évek merényleteinek feltételezett felbújtóját - abból a célból, hogy terhelő információkat szerezzen és gyártson fideszes politikusokra nézve.

Mit is jelentene ez ugyanis? Azt, hogy egy regnáló kormány a magyar állam titkosszolgálatát önnön politikai céljainak rendeli alá, hogy lejárassa politikai ellenfeleit, és eközben attól sem riad vissza, hogy “az éjszakai élet ismert vállalkozójával”, magyarán egy maffiózóval működjön együtt.

Sokan illetik manapság a jelenlegi kormányt antidemokratikus, autoriter, sőt, egyenesen diktatórikus jelzőkkel, egyes intézkedéseik kapcsán, ezek azonban eltörpülnének ezen botrány mellett. Ez fel is teszi azt a kérdést, hogy hitelesek maradhatnak -e a jelenlegi ellenzéki kritikák, annak fényében, ha vezetőik nagy része egy politikai közösségben, egy kormányban dolgozott együtt az ügy főszereplőivel. Véleményem szerint egyértelműen nem.
Még akkor sem, ha ezen titkosszolgálati üzelmek vélhetően nem számítanak kuriózumnak, gondoljunk csak az UD Zrt. és a jobboldali elit kapcsolatáról szóló pletykákra.

Még akkor sem, ha véletlenül nem a saját seggüket kívánták volna védeni és korrupciós bevételi forrásaikat fenntartani, hanem az országot megóvni a 2010 óta eltelt közel 3 év gazdaságilag és társadalmilag egyaránt káros, ártó és antidemokratikus lépéseitől.

Még akkor sem, ha a konkrét Portikos ügyről a baloldali elit és a kormány többi tagja nem tudott, és egyedül Szilvásy magánakciója volt. Módszereit és viselkedését ugyanis ekkor is ismerniük kellett, ennek ellenére mégis kinevezték miniszterré, és megtűrték maguk között.

Még a rossz ellen sem lehet, sem szabad ugyanis rosszal, a diktatúra ellen sem diktatórikus lépésekkel harcolni. Hinni kell a demokrácia erejében, a választók racionalitásában és józan belátásában: úgy kell kormányozni, olyan programot kell alkotni, hogy meggyőzzük a választókat, és ezért szavazzanak ránk, nem pedig az ellenfél lejáratása miatt. Ha erre koncentrálnak ugyanis, olyanná válnak, mint ellenfeleik, és semmivel sem lesz jobb, ha ők maradnak/ők kerülnek hatalomra. Ezért tart jelenleg ott a két oldal, ahol, és ezért nem szűnik meg a kormányzati korrupció sem, maximum a nevek és az arányok változnak időnként.

Elhamarkodottan semmiképp nem szeretnék persze ítélni homályos sajtóinformációk alapján, de ha ezen vádak beigazolódnak, azoknak akik ebben részt vettek, tudomással voltak vagy akár csak szándékosan nem néztek oda, nincs helyük többet a magyar közéletben és közügyekben. A főszereplők esetében ezt a bíróságnak is ki kell majd mondania, a többiek esetében csak a lelkiismeretükben és a közvélemény nyomásgyakorlásában bízhatunk

390 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr25023821

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki épít itt diktatúrát? 2013.01.18. 16:39:01

Az elmúlt 22 év legnagyobb (nyilvánosságra került..) botránya van kibontakozóban.

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.18. 11:52:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DezInf 2013.01.18. 20:13:11

@HomicideWatch:

... és persze te leszel a helikopter:D

vakapad 2013.01.18. 20:15:30

@Mr. Waszabi:

I. Orbánékról, meg az ő jó ötleteikről:

Mikor Bokros jól elinflálta a forintot, és ezzel olcsóvá tette a magyar munkaerőt, megindult a tőkebeáramlás az országba. Egyre-másra létesültek a termelőüzemek, többek között vidéken is (ott főleg könnyűipar, varrodák, bútorüzemek, cipőkészítő üzemek, de kisebb műhelyek is), ami azért volt fontos, mert a 25 – 30 % vidéken élő, jórészt képzetlen népességet a munkaerőben ennek a negyedét-ötödét igénylő mezőgazdaság nem tudta eltartani (ma se tudja). Magyarországnak saját tőkéje, technológiája és főként a világpiacon eladható(!) terméke nem volt, de azt szívesen hozták a németek meg az osztrákok, végül is európai ország, nincs messze, infrastruktúrája is elfogadható, a munkaerő olcsó (thanksgiving for Bokros), a képzettség meg annyira ezekhez a kisüzemekhez nem volt szükséges.

Aztán jött a Tocsik ügy, és a nagyon utált Bokros érával súlyosbítva ezt már Horn se bírta politikailag. Így aztán megbukott, Orbánék meg beleültek a készbe. Két évig nem csináltak semmit, csak vitették magukat a langy hullámokkal, de aztán valaki a homlokára csapott, hogy ebből így nem lesz világraszóló siker (amelyet azért minden kormányzat szomjúhozik), mert a 4 – 5 % körüli éves GDP növekedéssel nem érjük be belátható időn belül napéldául Ausztriát. Ahhoz 7 – 8 % kellene. Évente. Ki is találták, hogy pénzt kell önteni a nép közé (sajnos, ma sem tudnak többet ennél, csak a célcsoport változott), azzal meglódul a kereslet, a pékek tíz zsemle helyett tizenkettőt fognak sütni, éít, éít, heuréka. Igen ám, de önteni való pénz nem volt (az sohasincs), fenti okból kitalálták, hogy majd jól megemelik a minimálbért, azt ugyanis nem az államnak kell fizetni, hanem a cégeknek. Örült az állam (több adóbevétel, több fogyasztás, nagyobb GDP, és mivel a GDP arányos államadósság egy hányados, még az is csökkent kisujjmozdítás nélkül), valamint örültek a munkavállalók (több pénz állt a házhoz). Egy darabig. Aztán a kis könnyűipari cégek a megnőtt munkaerő költség miatt úgy elmentek innen, mint a sicc. Ez az elmenés már Medgyessy korában történt, mert a gépleszerelés, végkifizetések, adminisztráció nem megy egyik napról a másikra, kapott is a kormány a Parlamentben a FIDESZ-től, hogy Medgyessyék(!) elüldözik innen a cégeket. Mára a magyar könnyűipar gyakorlatilag megszűnt, a kb. 130.000 képzetlen munkavállalót azóta az adózóknak kell eltartani, mégpedig családostul. Az addig kétszámjegyű ipari növekedés 2003. környékén drasztikusan visszaesett, az ország munkaerő olcsóságból következő versenyképessége pedig zuhant: a tőke elkezdett napéldául sokkal inkább Szlovákiába menni (az akkoriban jóval olcsóbb volt). Ezt is fel szokták róni az elmúlt nyolc évnek, pedig semmi köze hozzá, viszont jól rá lehet fogni, mert az okok és az időtényező az átlagpolgárnak nem jelent semmit, hiszen egyik hatását se ismeri.

Persze, tettek még Orbánék mást is a „gazdasági felpörgetés” érdekében, mégpedig a támogatott kamatú lakáshoz jutási kölcsön bevezetésével, azaz az építőiparnak az adófizetők számlájára való felfuttatásával. Ezt az ország 5 %-a használta ki, ennek kb. a fele (akiknek volt pénzük) nyerészkedési célból, a 2. vagy 3. lakás családi megszerzése érdekében (az adófizetőknek máig nem köszönték meg), de aztán kiderült, hogy a kedvezményes hitel akkora terhet ró az államháztartásra, amelyet kibírni nem lehet. Végül Medgyessynek kellett leállítani (kapott is érte hideget-meleget; nakitől, kituggya?). Jórészt ennek következménye lett aztán a devizakölcsönök 2000-es évekbeli aranykora, ha a szomszéd, ismerős, barát tudott lakáshoz jutni, akkor én sem maradhatok ki szemlélet alapján. Az építőipar normál szintre való visszatérésének (leépülésének) ma vagyunk tanúi, mint ez közismert. Az viszont nem közismert, hogy a devizahitelesek még mindmáig jobban jártak, mintha forinthitelt vettek volna fel, fenti okból sosem a devizahitellel volt baj, hanem a hitellel. Azt nem tudják a zemberek fizetni. Ahogy ilyen tömegben a FIDESZ támogatott kamatú lakáskölcsönét se tudnák, ha Medgyessy Orbánék követelésére meghagyja.

Amit Medgyessy még Orbánéktól örökölt, az néhány szakma kiürülése, mégpedig a közszolgálatban. A megnövekedett minimálbér a többi piaci bért is megnyomta (az állami szektort persze nem), és a tanítók, tanárok, nővérek tömegesen hagyták ott az iskolákat meg a kórházakat a több pénzért. Medgyessy úgy gondolta, a közszolgálati béreket megemeli (és ad 13. havi nyugdíjt), ezzel az egyensúly újra létrejön, aztán bokrosi mintára megint elinflálja a forintot, és Orbánék közgazdasági ámokfutása máris korrigálva van (akkoriban még nem lett volna probléma elinflálni, lévén, devizahitelesből elég kevés). A terv jó volt, csak az időzített bombával nem számolt. Az időzített bombát Járainak hívták, és Orbán örökségeként ült az MNB elnöki székében. Hát ő aztán „küzdött az infláció ellen” (meg is kapta a jutalmát érte már előre az első Orbán kormány által megszavazott horribilis fizetéssel, utána meg a Lex Járai formájában, plusz a jelen magas pozícióba ültetéssel). 12 %-os kamat, 230 forintos euró, Járai győzött, László Csabáék vesztettek, pluszként az ország is, mert akkora kár érte, mint ilyen rövid idő alatt még soha. A könnyűipari cégek nem jöttek vissza, az import olcsó lett, a pénz ment ki az országból, a nem minimálbéres multijaink exportbevétele pedig az erős forint miatt csökkent, és így GDP növekedéssel nem tudtuk kinőni azt a közszolgálati béremelést, amit Medgyessy vezetett be. Fentiek miatt szidják ma a közgazdászok szegény Medgyessyt, pedig nem csak ő, hanem elsősorban Járai volt az, aki az akkor Magyarországot sújtó, nem kicsi gazdasági kárért felelős. Hogy kinek a bíztatására, az ismert, hogy tudatosan-e, az némileg bizonytalan (mivel Járai feltehetően nem ostoba, a helyzet még szomorúbbnak látszik).

Következett azonban Orbánék áldásos tevékenységéből még valami. Mégpedig egy nagyon keserves esemény: Magyarország túlfogyasztóvá vált (a termeléshez képest a jövedelmek előreszaladtak), és ezt valakinek helyre kellett állítani, mert a hitelfelvétel nem folytatódhatott a végtelenségig. Az Orbán-féle gazdasági saller hatásain Medgyessy csak rontott, helyrehozni Járai miatt nem tudta, maradt Gyurcsány. Megjegyzendő, hogy a túlfogyasztás visszafogása igenigen kellemetlen feladat (megszorítások, addig ingyenes szolgáltatások részbeni fizetőssé tétele, stb.), pláne, ha a nép nem tudja, hogy a helyrehozó nem azonos az elkövetővel. Gyurcsány korántsem egy szuicid típus, nem tette azt, hogy hatalomra jutása után azonnal megszorít, aztán a megszorítások miatt halálbiztosan elbukott 2006-os választások után önként és dalolva átadja a hatalmat a korábban is „nagyon sikeres” Orbán/Matolcsy tandemnek. Tudta ugyanis, hogy az átadásból mi következik (ma már mintha mi is informáltabbak lennénk ez ügyben). Hogy nem tette, abban még két ok játszott közre. Az egyik, hogy Gyurcsány 2004-ben az MSZP-s kemény mag ellenében kaparintotta meg a kormánypálcát, ergo, abban az időben parvenünek számított, azaz az MSZP frakció semmilyen megszorítást nem szavazott volna meg neki. A választások közelségét tekintve meg aztán semmiképp se. Neki ahhoz előbb tekintélyre volt szüksége, amit, napéldául, a választások megnyerésével lehetett megszerezni. A másik ok, hogy tudta, a választásokig hátralévő bő másfél év a rendbetételhez kevés. Ahhoz legalább négy kell. Egyébként számíthatott rá, hogy ha már az elődjei se csináltak semmit tizennégy év alatt (sőt! – persze a Bokros-Horn-Medgyessy trió rövid korszakát kivéve), ezt a másfél éves késlekedést az itthoni elmepotentátok el fogják neki nézni (a nemzetközi helyzet kedvező volt, megtehette, az EU-val meg letárgyalták az ügyet barátságosan – akkoriban még ilyen viszonyban voltunk velük). Hát nem nézték el. Abból viszont, hogy olyan dolgokat akarnak rajta leverni, amit nem is tudott volna megtenni, meg nem is volt célszerű, rögtön látszik, hogy a magyar értelmiség bal- és jobboldalt egyesítő közös számonkérő széke Gyurcsányt hülyének nézi. Még ma is.

torró 2013.01.18. 20:18:33

@szabadmagyarnép:
Tehát ki tudtok állítani egy komplett kormányzati garnitúrát/ miniszterek, államtitkárok, képviselők megfelelő fölénnyel stb/. És elfogadják az EU partnerek is.
Én elhiszem hogy van vezetői tapasztalat, de amint olvasod itt a kommenteket az embernek az az érzése, hogy majdnem mindenki ragyogó gazdasági és politikai szakértő. Csak rengeteg olyan tényező létezik a kormányzati tevékenységgel kapcsolatban, ami a civil életben nincs. És ez az amit itt is sokan figyelmen kívül hagynak.A politika egy szakma! És aki nem elég járatos ebbéli tevékenységben ,azt hamar elkaszálják. Orbán 22 éven keresztül építette fel ezt amit elért. Hogy sikeres lesz e a végén az majd kiderül. De előre ítéletet hirdetni még korai.Az egy dolog, hogy sokan utálják, de van mögötte támogatottság is. Amúgy meg egy mínuszról induló vállalkozás sem tud pillanatok alatt nyereséges lenni. Nem lehet irracionálisan közeledni mindenhez.Amúgy meg senki sem tévedhetetlen.

kzoltana 2013.01.18. 20:22:20

Eközben hátrafelé repülnek a galambok a Fidesz fővárosában. Videó is van róla!
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3725_a_hatrafele_repulo_galamb

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.01.18. 20:24:27

@christophe:

Szia, Gondolom akkor olvastad a programunkat is. Abból kivehető az az irány amely felé akarunk haladni. Konkrét számadatokat így választás előtt nem adhatok, ugye megérted.
Olyan progink van,hogy 4 konkrét lépéssel el lehetne indítani a gazdaság i fejlődést és a munkahelyek megteremtését + kell egy pénzügyi reformot véghezvinni.

Ha a programunkkal egyetértesz, kérlek támogasd te is és mond el több ismerősödnek is, hadd tudja meg minden magyar azt, hogy egy ÚJ DEMOKRÁCIA VAN SZÜLETŐBEN !

fchris82 2013.01.18. 20:25:20

"Ez fel is teszi azt a kérdést, hogy hitelesek maradhatnak -e a jelenlegi ellenzéki kritikák, annak fényében, ha vezetőik nagy része egy politikai közösségben, egy kormányban dolgozott együtt az ügy főszereplőivel."

Kedves Gábor. A kritika nem attól hiteles, hogy ki mondja, hanem attól, hogy igaz-e vagy sem. Van is erre egy mondás: "Azért, mert befeketíted a másikat, attól te még ugyanolyan fekete maradsz" Ennyi. A másik sunyisága nem mentesít a saját sunyiságunk alól. Nem is értem ezt az érvrendszert, hogy felnőtt ember hogyan tehet fel így egy kérdést? "Igaz, hogy lopnak ők is, de hát ne kritizáljon már az, aki a sokkal többet lopókkal távolról esetleg ismeretségben állt." WTF? Azt se felejtsük el, hogy a Fidesz továbbra is sunyin lapít az üngyökakták kutathatósága ügyében, pedig ahhoz képest, hogy "elszámoltatásokat ígértek"... Maradjunk abban, hogy a kérdésének semmi értelme, így kár is rá válaszolnia.

2013.01.18. 20:27:22

@J.László:
Próbáltam kiemelni a nyomorult(okozat), illetve az elvakult(ok) jelzőkkel a Fidesz szavazók kártékonyabb halmazát, de valóban igazad van...

...ezzel sajnos nem sikerült szűkítenem a kört.

De azért hozzáteszem: a cikk apropóján minősítem a Fidesz szavazókat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez ne lenne ugyanúgy igaz ez a többi párt hasonlóan irreverzibilis demenciával küzdő szavazóira.

Ezek azok, akik minden intellektualitást nélkülözve 4évente két, egymást keresztező vonallal járulnak hozzá a közügyekhez, és a maradék, 1nap híján 4évben nem veszik a fáradtságot, hogy informálódjanak, kételkedjenek, vagy a környezetük számára előnyösebb alternatívákat fogalmazzanak meg...

Erre nevel ugyanis a demokráciánk csodálatos rendszere...pl. a kötött mandátum hiánya. 2010-ben még azt sem várták el a fidesz szavazói, hogy egy hazugságokból álló programot mutassanak....ÁHH, dehogy!!! Hova tovább lejjebb???

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.01.18. 20:29:37

@Mr. Waszabi:

"Csak én biztosan tudom, hogy nem fog mannát szarni Orbán az elkövetkezendő évben, te meg csak szeretnéd hinni, hogy de. Remény versusu tények. Nehéz ügy a vitatkozás, lássuk be."

Én egyáltalán nem vitatkozom veled, ahogyan egy Jehova tanújával sem fogok vitatkozni, mert nem vitaképes. Nem fogok vitatozni egy Orbán-portrét nyalogató fideszdroiddal sem.

Nem is annyira hozzád, mintsem rólad beszélek.

Állatorvosi lova vagy ugyanis annak a mérhetetlen elvakultságnak, ami tömegpszichózisként települt rá erre az országra, valamikor a rendszerváltás környékén.

És ebből a nézőpontból ugyan édesmindegy, hogy te kiben látod a személyes Sátánodat, Orbánban, Gyurcsányban, Bajnaiban, Vonában, vagy bárkiben, és ezt éppen melyik önjelölt megváltó stábja mosta a cinikusságig jéghideg propagandamódszerekkel a fejedbe, Orbáné, Gyurcsányé, Bajnaié vagy Vonáé.

Egy egészségesebb társadalomhoz elsősorban benneteket kellene nagy mértékben ignorálni. A konszolidált, nyugati demokráciákban a politikának az ilyen szenvedélybetegei nem uralják a közbeszédet, csak a ordibálnak a perifériáján, mint afféle falubolondja.

Mr. Waszabi 2013.01.18. 20:34:24

@vakapad: szólj, ha tévedek, de jelenleg nem az a kérdés, hogy ki mit kúrt el a múltban. Hanem hogy a múlt elkúrásainak ismeretében, azok tanulságain okulva most mit kúr el vagy nem kúr el a jelen kormány, amelyik egyébként 8 évig a szájtépésen kivül nem csinált semmit. Még programot sem, terveket sem. Tehát, ha Orbán emellett 8 évig nagyon határozottan szajkózta, hogy mit nem kellet volna az alatt, akkor nem az a megfelelő válasz most, hogy ő most az elődei miatt kénytelen elkúrni dolgokat sokkal jobban. Mert nem ezt ígérte, é snem is ezér tlett megválasztva. Ugye, 29 pont. Hol is van az mostan? Sehol.
Ugyanis ő azért lehet miniszterelnök 3 év óta, mert az elődei nem jól csináltak dolgokat. Tehát, nem azért lett megválasztva, hogy elődeire mutogasson, meg rájuk kenje a szart, amit valójában ő maga csinált, s pláne, hogy ezek felől még orbitálisakat is hazudjon. Hanem, hogy jobban csinálja, mint amazok.
De mondd nyugodtan, ha rosszul látom.
Egy dologgal ne gyere: a hazugságai megmagyarázásával. Én se magyaráztam Gyurcsányék hazugságait. Remélem érted mik vannak, lehetnek pariban. Az, ami most folyik itt kormányzás címszó alatt, 3 év óta, nos, azt a Gyurcsány kormány meg se közelítette, hazugság és károkozás mértékének tekintetében. Ezek a tények.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.01.18. 20:36:20

@torró:

Nézd ez a szervezet vadonatúj civil szerveződés.(jan 03.).

A programunk, elképzelésünk ott van a facen, abból az irányvonalat kiolvashatod.
A kérdés csupán az, mennyi magyar ember akar változtatást.
A komplett garnitúráról ilyen kezdeti stádiumban korai még beszélni....ahhoz tömeges jelentkezések kellenek. de alakul a dolog.

Minden el van tervezve, kockázatok beépítésével. Teljesen magunkra számítunk mert egy párttal sem akarunk koalíciót ha eljön az ideje mert nézeteink nem egyeznek.
Majd meglátjuk mit hoznak az elkövetkezendő hónapok. Egyenlőre a szervezés stádiumában vagyunk. remélem az emberek nemcsak beszélnek, írnak a változásról, hanem komolyan is akarják azt.

Az is elképzelhető 2014 ig nem állunk fel, 5-10 százalékkal nem akarunk a parlamenti munkában részt venni....mi a győzelemre hajtunk a hazáját szerető magyarok többségének támogatásával.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.01.18. 20:38:33

@fchris82:

"Kedves Gábor. A kritika nem attól hiteles, hogy ki mondja, hanem attól, hogy igaz-e vagy sem. Van is erre egy mondás: "Azért, mert befeketíted a másikat, attól te még ugyanolyan fekete maradsz" Ennyi. A másik sunyisága nem mentesít a saját sunyiságunk alól. Nem is értem ezt az érvrendszert, hogy felnőtt ember hogyan tehet fel így egy kérdést?"

Teljesen egyetértek.

A kérdés helyesen: hitelesek maradhatnak-e annak a politikai párt(csoport)nak a prominensei, amelynek a hatalmi érdekeiben az ügy főszereplői felléptek, és akik most a 'demokrácia és a jogállam visszaállításának' jelszavával kísérelnek meg fellépni.

A kérdés szónoki, mert a válasz nyilvánvalóan egy rendkívül elszomorító igen.

A Mr. Waszabik és társaik számára a fenti botrány ugyanolyan, a "Gonosz" legyőzése érdekében bocsánatos bűn, sőt talán hőstett, mint lenne fordított esetben a jelenlegi kormánypártok vakhitű törzsbázisa számára.

Ha lenne egy varázspálcám, én bizony bevezetném a regisztrációt. Egy héttel a választások előtt lezárnám, és bejelenteném: rendben, akkor most csak az szavazhat, aki NEM regisztrált ...

torró 2013.01.18. 20:45:42

@Attitude Adjuster:
Fejet hajtottam!
Azzal szeretném kiegészíteni, hogy meg kell érteni nem lesz olyan kormány soha aki mindenkinek meg tud felelni.Azonkívül mi a demokrácia, a másik ember számba vétele, normális emberi kultúra gyakorlásának az elején vagyunk. A nyugat 100 évvel jár előttünk, ámbár kezd töredezni, de még mindig előttünk. Sokat kell még tanulni ennek a hosszú évtizedeken keresztül félrevezetett népnek.

Tamás Csacsicska 2013.01.18. 20:46:23

A Fidesz sem az első kormányzati ciklusában, sem a mostani másodikban nem tett semmit a gazdaság növekedése érdekében. Különösen most, a kétharmad birtokában.

Matolcsy ötlete – hagyjunk több pénzt azoknál, akiknek már úgyis van: ez növelni fogja a vállalkozási kedvet és fogyasztást, ergo serkenti a gazdasági növekedést – látványosan megbukott. Mint a Széchenyi Terv 2-3-4-5 és egyéb upgrade-ek. Innen kezdve a Fidesz kizárólag elvett a magyar gazdaságból – filozófiájának lényege, hogy az állam (majd a lakosság) minden kiadását csökkentse.

Ha a gazdaságban lennének tartalékok, ez járható út is lenne egy ideig – csakhogy egyszerűen nincsenek tartalékok. Most pedig már hitel sincs. Nincs miből bővíteni a gazdaságot. Ha Orbán és Matolcsy valaha is belekezdett volna egy saját vállalkozásba 20.000 forinttal – akkor ezt pontosan értenék. De hát ők csak más pénzével „vállalkoztak” eddig.

Már régen ki kellett volna jelölni preferált gazdasági területeket, amelyek a gazdaság motorjává válhatnának. Ilyen lehetne (ez a privát véleményem) a nemzetközi logisztika, az egészségügy, a vízügy – ahol növelni lehetne a foglalkoztatottságot, ahol értelmes belföldi kereslet indítható be, amely gazdasági szektorokhoz elérhető adottságaink vannak. De még erre sem került sor eddig: lényegében minden gazdasági szektor visszafejlődik.

Matolcsynak és Orbánnak lövése sincs a gazdasághoz – ezek a palik az életben nem dolgoztak, kizárólag azt hiszik, hogy jogszabályokkal mindent meg tudnak oldani. Olyan szabályokkal, amelyek gazdasági hátterét egyszerűen nem ismerik, nincsenek is megfelelő empirikus felméréseik. A tanácsadóiknak sem. Egyedül a mindenható kommunikációban bíznak, de most gáz van, mert megjelent Ron Werber, a másik oldal nagy varázslója…

Pontosan úgy viselkednek, mint egy 6 elemit végzett falusi parasztasszony: megrögzött hiedelmeik vannak, amiktől őket eltéríteni nem lehet. Csakis erőszakkal.

wotan 2013.01.18. 20:48:48

@Rendíthetetlen Álamkatona: én miért dolgoztam (mentem ki) 25 éve NO.-ba? Mert elnyomott az MSZMP? FENÉKET! mert jobban kerestem (ez nem azt jelenti, hogy szerettem az MSZMP-t)!
Miért ment ki a 200-300.000? Ugyanezért!
Visszajöhetnek, majd ha a bal* nyer. Akkor biztosan egyből német/svájci/svéd lesz a fizetés. Igen, és leszbipartit lehet rendezni a Mátyás-templomban (valószinüleg néhányan a demokrácia ezen egyetlen hiánya miatt is elhagyták az országot).

2013.01.18. 20:52:33

@Attitude Adjuster:

De mi van abban az esetben, hogyha én a tanulmányaim alapján és nem párt-prominensek véleményeit magamévá téve fogalmazom meg a kételyeimet, illetve akkor, ha a kettő még egybe is vág!!!

"Ha lenne egy varázspálcám, én bizony bevezetném a regisztrációt. Egy héttel a választások előtt lezárnám, és bejelenteném: rendben, akkor most csak az szavazhat, aki NEM regisztrált ..."

Sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak, ezt a módszert nem sajátíthatod ki: a varázsütésre történő megalapozatlan jogalkotás és a jogbiztonság hiánya mára a Fidesz etikai szabályzatának alaptétele lett....

Mr. Waszabi 2013.01.18. 20:55:44

@Attitude Adjuster: szerintem van neked elég eszed, ahhoz, hogy használhasd is valamire.
Vajon, az a szavahihető-e, aki 3 év óta ugyanazt mondja Orbánról és állításai rendre bejönnek, cáfolhatatlanul, vagy inkább Orbán az, akinek ez idő alatt 500x kellett újabb és újabb hazugságokat kitalálnia és tálalnia?
Mellesleg, én nem vagyok miniszterelnök és nem találok ki naponta újabb hazugságokat annak érdekében, hogy megszopassalak, mivelhogy nem áll érdekemben. Neki meg igen és meg is tette és meg is teszi. Mindaddig, amíg te ezt hagyod. Ő x pénzt kap azért, hogy téged vakítson - én semmit nem kapok azért, hogy felébresszelek. Nekem a szocreál óta nem volt állami munkahelyem. Szerinted, ki hazudik kettőnk közül?
Gondolkozz egy picit ezen. Rá fogsz jönni, szerintem. Nem haragszom, vagy nincs ellenérzésem irányodban, csak mert eddig elhitted, amit Orbán elhitetni akart veled, de azért ideje van az ébredésnek a saját érdekedben. Szóval, csak gondolkodj. Bízom abban, hogy rájössz, ki az, aki valójában rosszat akar neked. És ez nem az MSZPről szól, nem. Ők is elkúrtak sokmindent. Csak azt ismerd fel, hogy Orbán erre hivatkozva lenyúlta az egész országot, és amit még nem, az idén lenyúlja.
Aki élt és dolgozott a Kádár-rendszer alatt, az tudja pontosan, hogy amit Orbán most erőltet, az nem más, mint annak a rendszernek és a Horthy rendszernek a keveréke. Csakhogy ebből hétköznapi ember nem jöhet ki jól. Mert egyszerre jelenti az állami tulajdont és a dolgozók rabszolgásítását. Pont rossz a kombináció. Ha megnézed, a Kádárék alatt a munkások gyerekei tanulhattak. Most meg arról van szó épp, hogy csak a felső közép osztály gyermekei tanulhassanak. Gondolkozz a saját fejeddel, szerintem.

komissarlajos 2013.01.18. 20:55:52

@szabadmagyarnép: Sajnos innen látszik, hogy az a bizonyos hiteles arc nem a te pofád lesz.
Lévén, hogy egy új fasiszta őrült akar a piacra bejutni. És ez te vagy meg 2-3 faszkalap hülye a környezetedbe.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.01.18. 20:59:34

Érdekes cikk. A titkosszolgálatok felhasználása aljas politikai célokra, sajnos mind a két politikai erő oldaláról a legaljasabb húzás volt a 2000-es évek után. Ha most az egyik borítani akar kétségbeesésében, akkor mire alapozza hogy ő maga nem borul meg? Ezt nem is értem...

$pi$ 2013.01.18. 21:01:24

@Tamás Csacsicska: "Matolcsynak és Orbánnak lövése sincs a gazdasághoz – ezek a palik az életben nem dolgoztak, kizárólag azt hiszik, hogy jogszabályokkal mindent meg tudnak oldani."

Hát azon kívül, hogy jogszabályokkal befolyásolják a gazdaságot még mit tudnának csinálni? Esőtáncot járnának? Megkennék olajjal a máriaszobrot? Mit?

Ha jól értem, akkor azt javaslod, hogy ne a jogszabályok keretein belül próbálkozzanak, ugye?

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.01.18. 21:05:44

@komissarlajos:

Én demokrata vagyok. De majd a történelem meglátjuk kit igazol. A te elméletedet, vagy az enyémet.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.01.18. 21:07:46

@komissarlajos:

Ja, és sohasem voltam egyetlen pártnak sem a tagja, nem szopom be a népbutító dumákat.
Sajnállak benneteket.

Az buta aki nem hisz a demokratikus ország felépítésének a lehetőségében.

Tamás Csacsicska 2013.01.18. 21:12:51

@$pi$:

A jogszabály eszköz, nem cél. A célok hiányoznak: méghozzá a pozitív célok, olyan dolgok, amiket meg kell valósítani. Amihez szükség van állami szervezésre, támogatásra.

Pl. Magyarországnak alig van használható természeti adottsága – egy ilyen a területi elhelyezkedése. Érdemes lenne nagy logisztikai centrumokat létrehozni, ahonnan pl. Ázsia szétoszthatja az áruit Európában. Légi-közúti-vasúti esetleg viziutak találkozási pontján. A nagy áru-lerakatokat rugalmas ipar veszi körül: csomagolás, nyomtatás, szállítmányozás – munkahely ezreknek, méghozzá igen jól fizető munkahelyek.

De ennek nem eszköze pl. az e-útdíj. Ez bevételt jelent majd az államnak, kiadást a szállítmányozóknak. Kérdés: mi hozna többet a konyhára, egy nagy logisztikai központ adóbefizetései, vagy az útdíj. És ez csak egy példa.

A jogszabály eszköz, nem cél. A célok hiányoznak: méghozzá a pozitív célok, olyan dolgok, amiket meg kell valósítani. Amihez szükség van állami szervezésre, támogatásra.

$pi$ 2013.01.18. 21:20:39

@Tamás Csacsicska: "A jogszabály eszköz, nem cél."

Igen, ez világos.

"azt hiszik, hogy jogszabályokkal mindent meg tudnak oldani"

A rag -val/-vel, tehát eszköz. Az én kérdésem az, hogy milyen *más* eszközre gondoltál. Tehát: ha nem jogszabályokkal, akkor milyen más eszközzel?

Érted?

2013.01.18. 21:23:39

@$pi$:

Például nem kellett volna a jogalkotási eljárási szabályokat is az igényeiknek megfelelően a "képükre alakítani. Ugyanis működő garanciaként szerepelt a JAT-ban, pl.: az előzetes és utólagos hatástanulmány készítésének kötelezettsége. Magyarul mi annak a hatása, hogyha egy új rendelkezést(eket) bevezetnek, és mi annak a hatása, hogyha mellőzik...De utalhatnék az egyéni képviselői indítvány, mint jogalkotási eljárást megindító aktus 2010-es bevezetésére, ami egyszerűen szürreális, és minden szakértelmet mellőzve teszi lehetővé a jogalkotást...Főleg a 2/3-al, amit természetesen az MSZP-nek köszönhetünk.

A fidesz alapító tagok többsége, és még rengeteg tagja jogász...De milyen kvalitásokkal? Soha nem gyakorolták a szakmájukat...Jah és 1989 körül kapták meg a diplomájukat, már akkor sem hiszem, hogy nagyon felkészültek lettek volna, de azóta a joganyag 97%-a megváltozott, illetve megváltoztatták. Ez persze még szomorúbbá teszi a képet...

Valljuk be: Ők nem jogászok, hanem politikusok. Jogászként a legnagyobb jóindulattal is megmosolygom pl.: Orbán jogi érvelését. (pl.: "az alaptörvényben minden szabály egyenértékű."...Uram Isten) Egy első féléves ZH-t már nem abszolválna alkotmányból, az biztos.

Mr. Waszabi 2013.01.18. 21:24:52

@vakapad: ok, megadtam magam a kormányzat DOS támadásának. El sem olvasom. Rámondom enélkül az áment. Nekem végül is mindegy.
De majd gondolj rám, amikor tövig nyomja a szádba Orbán a brokit. Jusson eszedbe, mit mondtam róla: átbasz, mindig.
Mondom ezt sikeres gazdasági szakemberként, aki tudja, hogy 2x2=4. Mindig ennyi. Amióta matek létezik a világon, azóta.
Nem hazudom azt, hogy 5 vagy 6. Értesz , remélem.
Rajtad áll, kinek és minek akarsz hinni. Én ugyan nem vagyok érdekelt abban, hogy a 2x2=4-ben higgy, ez biztos. Senki nem fizet érte, ugyanis, tehát nagyjából leszarom. Szóval, ha ezek után még mindig a 2x2=5-öt szeretnéd hinni, az a te dolgod, senki másé.
Akár el is felejtheted e hozzászólásomat.
De biztosan eszedbe fog jutni, amikor rájössz, úgy év vége felé, hogy a kedvenced átbaszott. Akkor sem lesz késő gondolkoznod a saját fejeddel, csak kevesebb cselekvési lehetőséged marad addigra. De pszt! Ne mondd el senkinek, hogy én súgtam. Még bajod lehet belőle:) Ki tudhatja ezt ma előre?

$pi$ 2013.01.18. 21:32:04

@Tamás Csacsicska: Elmondom én mit gondolok, lehet, hogy nem áll messze attól amire te gondoltál.

A jogszabály egy jogállamban nyilván az egyetlen eszköz, a gond nem ez. A gond az, hogy az eddigi összes kormány úgy gondolta, hogy a magyar gazdaság talpraállítható az adórendszer finomhangolásával. Innen elveszünk néhány tized százalékot, oda hozzáteszünk néhány tizedszázalékot. Okosan (mármint a kormány szerint okosan) megtervezzük, hogy honnan hova megy a pénz, merthogy jelenleg nem jól teljesít a gazdaság, azaz (szerintük) a pénz nem jó arányba megy az egyes helyekre.

A gazdaság hangolgatása idestova negyven éve folyik, de ha szigorúan vesszük, akkor is húsz éve. Az eredmény siralmas.

Véleményem szerint le kellene vonni a következtetést, hogy ti. így nem lehet eredményt elérni. Nem azzal van gond, hogy jogszabályokat használunk, hanem azzal, hogy *hogyan* használjuk, vagy *mire* használjuk. A gazdaság finomhangolgatására. Ha lenne egy üdvözítő beállítás, akkor azt már nagyjából megtaláltuk volna. Ha nem is a legjobbat, de egy működő beállítást már találtunk volna.

A magyar gazdaságnak azonban szerintem nem arra van szüksége, hogy finomhangolják, hanem arra, hogy valaki felépítse. Ez pedig nem megy a tizedszázalékok állítgatásával.

Tamás Csacsicska 2013.01.18. 21:32:39

Értem.

Terület kijelölése és kisajátítása, ingyenes (vagy kedvezményes) rendelkezésre bocsátása, közlekedési csatlakozási pontok kiépítése, befektetési adómentesség bizonyos időre, beruházási marketing, stb. – tehát olyan intézkedések, amik a vállalkozókat befektetésre ösztönzik.

Magyarországon pl. több, teljesen kihasználatlan repülőtér van. Ezek közül néhány csatlakoztatható lenne meglévő autópályákhoz. Vizsgálni kellene az elképzelt logisztikai központ vasúti kapcsolatait. Ha szükséges, a vasúti pályákat meg kellene erősíteni, átrakodó terminált építeni. Megvizsgálni a körzet energia-ellátási kapacitásait, a szabadon rendelkezésre álló munkaerő kor- és szakmai összetételét.

Csak egy kis kitérő: amikor Taszáron – a délszláv háború idején – az amerikaiak támaszpontot létesítettek, komoly fellendülés volt. Radikálisan megnőtt a körzet fogyasztása, házak épültek bérleti célokra, majdnem teljesen eltűnt a munkanélküliség, stb. Hasonló hatása lenne egy nagy logisztikai centrumnak, csak a mértéke sokkal nagyobb lehetne.

moophlander 2013.01.18. 21:32:40

@Dr.Bio74: "mert hát nálunk a világháló még mindig gyér.."
Európa egyik legjobb internet hálózatával rendelkezünk! Ha mindent ilyen frankón tudsz, még ha hasonlatnak szántad is, ..... szóval érted? :D

$pi$ 2013.01.18. 21:40:27

@DICKtátor: "Ők nem jogászok, hanem politikusok."

És? A politikát politikusok csinálják. A többi párt sem különbözik ettől, ott sem nyüzsögnek jobban a szakemberek.

Ha meg jó jogászok lennének, akkor meg felmerülne a kérdés, hogy miért nem közgazdászok, miért nem mérnökök, miért nem bankárok.

Mérnökként szerinted mennyire fogtam a fejem, amikor valamelyik párt kitalálta, hogy éjszakára csökkentsük a hálózati feszültséget, hogy olcsóbb legyen a közvilágítás? :) Vagy amikor kitalálták, hogy a mozgólépcsők menjenek lassabban, hogy a nyugdíjasok ne féljenek? Vagy a régi ötlet, hogy a nyugdíjasok utazhassanak ingyen a Malévvel? Ilyen a demokrácia.

kirsten 2013.01.18. 21:44:08

Én már nem csodálkozok semmin a fidesztől. 1998-ban orbán augusztusban arról papolt hogy megfigyelték őket. Alakult is egy parlamenti "vizsgáló bizottság" kosztolányi vezetésével. Az egész kész röhej volt, akárcsak az olaj ügyeket kivizsgáló bizottság. Pont mikor orbán nyakig ül az olaj mutyikban, de minden dokumentum sanya bácsi kezében van. Neki ez igen jó adu orbán ellen. Mocskos hazug bagázs ez az egész. Nem tudnak mást csak másról olyanokat állítani amiről később kiderül hogy hazugság az egész.

dr kíváncsivagyok 2013.01.18. 21:44:25

Azért egyről ne feledkezzünk meg :
Ezek egyelőre vádak , kitalációk ...
volt már ilyen a Fidesz gyakorlatában két és fél év alatt !

no successful 2013.01.18. 21:46:00

@Makkasz:

"megrendelésre letartóztatások, alkotmányozgatás, választási törvény, regisztráció kísérlete, cenzúra bevezetése, államosítás, maffiaalkuk cégekkel, maffiaalkuk országokkal"

Ezekből mi a jogilag levezethető (értsd jogi eset) ember !
Nem emlékszem hogy az EU-nak ezekkel gondja lett volna, ill. ezekből (mit ezekből, ezek hiányával) gondja lett volna.

$pi$ 2013.01.18. 21:49:00

@Tamás Csacsicska: Ilyesmi.

Gondolj bele. Van egy gyár, működget, termelget. A kormány megvizsgálja, aztán azt mondja, hogy elég jól termel, adjunk neki még több pénzt, akkor jobban termel. Vagy azt mondja, hogy a másik meg halódik, vegyünk el ettől egy kicsivel többet, a másiknak adjuk oda, akkor az majd jobban megy.

A lényeg, hogy egy fekete dobozként kezelik, aminek van egy bemenete amire egy összeg van írva, meg van egy kimenete, amire egy másik összeg. Tekergetjük a potmétert hátha jobb lesz.

A mérnök, aki ismeri az egészet belülről, az tudja, hogy:
(1) ha adsz +1%-ot, akkor nem érsz el semmit, mert abból nem tudjuk megvenni a gépsort.
(2) ha a másiknak adsz +1%-ot, akkor az konkurenciaként lép fel és tönkreteszi emezt. Aztán tönkremegy maga is.
(3) ha viszont ideépítenénk egy másik feldolgozóüzemet és a kettő közti szintkülönbséget egy lejtős kis ösvénnyel hidalnánk át, akkor annyit kaszálhatnánk mint az állat, feltéve, hogy a helyi egyetem sürgősen képezne néhány tucat üzemmérnököt és nem zárnánk be a kisvasutat.

Tamás Csacsicska 2013.01.18. 21:50:17

@$pi$:

1995-ben felajánlottam Budapestnek, hogy az összes közlekedési lámpát átalakítjuk LED-es lámpára. A londoni Európai Beruházási Bank 100%-osan finanszírozta volna a beruházást. Tudvalévő, hogy a LED-es világítás a normál lámpás energiának mindössze 12-15 százalékát használja. Budapesten 1995-ben valamivel több, mint 400 lámpás közlekedési csomópont volt…

Demszky (Szdsz) és Vajda Pál főpolgármester helyettes (Mszp) kéz a kézben akadályozták a projekt megvalósítását. A beruházást a megtakarított energia árából kellett volna visszafizetni, a fővárosnak egyetlen kanyijába sem került volna mindez. Ráadásul sokkal üzembiztosabb, korszerűbb vezérlést kaptak volna a csomópontok, a jelenlegi karbantartási költségek a töredékére zsugorodtak volna.

A külföldi partnerek csak néztek, mint a moziban – hát hülyék ezek a magyarok? Nos, a helyzet mára sem változott sokat: nem is a helyzet, hanem a gondolkodás.

$pi$ 2013.01.18. 21:55:04

@Tamás Csacsicska: Így van. Mindenki arról beszél, hogy a politikusok tönkreteszik az országot mert lopnak. Ez marhaság, legalább három nagyságrendel több kárt okoznak a rossz döntések mint amennyit haza tudnak lapátolni.

A Kádár iparban is ez volt. A főmérnök 60 000 forintot lopott, de mi volt ez ahhoz képest, hogy 8 általánosa volt, megváltoztatta a technológiai sorrendet (kísérletképpen) és agyonvágta az egész gépsort.

Nem az a (legnagyobb) baj, hogy a völgyhíd árának harmadát ellopják, hanem az, hogy eleve almakompótgyárat kellett volna építeni és nem völgyhidat. :D

Tamás Csacsicska 2013.01.18. 22:02:59

@$pi$:

A kormánynak a koncepciót kell kitalálnia és a környezeti feltételeket megteremtenie. A logisztikai példánál maradva: lehet, hogy az ötletem nem is jó. A dolgot úgy kellene kezdeni, hogy fel kellene mérni az európai logisztikai lehetőségeket, igényeket. Azt pl., hogy hol akadálya a környezetvédelem a logisztikai expanziónak. Hogy mik azok a szegmensek, amikben előre lehet lépni. (Lehet, hogy a felmérés eredménye elkeserítő és nincs igény egy ilyen projektre.) Milyen meglévő logisztikai objektumokat lehet bekapcsolni, bővíteni?

Mindezt nem tudja egy kis cég megtenni, mert ehhez sem ideje, sem anyagi ereje, sem tudása nincs. Az állam kezében viszont ott a sok kihasználatlan „kutatóintézet”, megfelelő szellemi kapacitással. Az államnak nem a leendő beruházóknak kell pénzt adni – a feltételeket kell megteremteni.

Én az USA-ban élek, a világ egyik legnagyobb logisztikai központja – Ontario, Kalifornia - közelében. A bővülés mértéke és dinamikája fergeteges! Hat-nyolc éve még szinte nyoma sem volt logisztikának, mára közel egymillió (!) négyzetméternyi raktár épült, amit részben az Ontario-i repülőtér, részben a katonai reptérből átalakított (ma még nem működő, de teljesen elkészült) San Bernardino-i reptér szolgál ki.

Cégek százai települtek a raktárakba, vagy a közelükbe – nem is akarlak untatni azzal, mit jelent ez a helyi foglalkoztatásban. De nem úgy indult a dolog, hogy az állam (vagy esetünkben a megye) pénzt adott a cégeknek, hanem megteremtette a vállalkozások környezeti feltételeit.

2013.01.18. 22:04:48

@$pi$:

Ez szerintem nem szükségszerű.

Igenis, a személyes kvalitások határozzák meg, hogy az én érdekeimet ki, és hogyan képviselheti!

Példa: az Ügyész, a Bíró, az alkotmánybíró, stb... kinevezéséhez számos szakmai feltételnek kell eleget tenni. De a bíró csak jogalkalmazó!!! Neki a JOGALKOTÓ által meghatározott rendben, szabályok alapján kell döntenie....Most akkor hogy is van ez???

A jog alkalmazásához szakértelem kell, de a megalkotásához nem??? És itt most nyilván nem a megszövegezésre gondolok, hanem az egész alakító folyamatra. Hol lenne nagyobb szükség a szakértelemre, mint az OGYben???

Az MNB elnökének is azért volt 8 millió forint a havi illetménye, mert egy elismert bankárnak a havi eredménye megközelítőleg ennyi. 199 képviselőből fog állni az OGY 2014-ben. Én csak nagyon szűk körben, a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó hallgatóknak engedném, hogy egy pl.: politológia szakos hallgatóból OGY képviselő legyen. Legyen vagy elismert szakértelem, vagy legyen 20 éves szakmai gyakorlata. Jah és legyen dupla ennyi fizetése, hogy ez egy ÉLETPÁLYA (!!!) legyen, ne egy végtelen átbaszás...ez aprópénz lenne ahhoz képest, ami a szakértelem hiánya miatt elfolyik....

no successful 2013.01.18. 22:07:49

@Dr.Bio74:

"Azt mondod, hogy azért kezd egy ország külső finanszírozása ellehetetlenedni (azaz megy a csőd felé), mert az IMF így akarja? És azért akarja, hogy ő adhasson pénzt, ráadásul még megpróbálja vissza is fizettetni a kölcsönt? A szemetek, tuti, hogy Kenny-t is ők ölték meg. "

Ok !
Néhány dolgot azért jobb ha tisztázunk.
Nyilván, az IMF anno azért létesült, hogy a bajba került országokat kihúzzák sz. ból.
Ezért viszont csak kölcsönt tud adni, amit viszont szintén hasonló célokra használ fel. Gondolom ez így tiszta, ok.
Csakhogy. Megalakulása után, sokat változott a világ, még többet az IMF vezetése.
Egyre több fórumon merül fel, az IMF hitelkibocsátási politikájának kritikája, többek közt magán az IMF-en belülről is.

$pi$ 2013.01.18. 22:18:45

@Tamás Csacsicska: Sokat beszélgettünk erról a logisztikai szerepről a barátaimmal. Persze nem értünk hozzá, de annyit azért látunk, hogy *valószínűleg* van ilyen lehetőség. Nyilván csak állami irányítással lehet megvalósítani... már ha lehet.

Egyik kormánynak sem volt átfogó koncepciója, a legtöbb, amire képesek voltak, hogy imitt-amott építettek pár kilométer utat.

@DICKtátor: Nem a politikusoknak kellene szakembereknek lenniük, hanem a politikusoknak kellene szakemberek munkájára alapozni a döntéseket. A jogalkotásban is, az energetikában is, a gazdasági döntésekben is, a bűnmegelőzésben, az egészségügyben...

Mondok egy példát: Pécsett, a legutóbbi önkormányzati választások során (ha jól emlékszem a Fidesz) programjában szerepelt, hogy a város útjait egy olyan géppel kellene javítani, ami felolvasztja az aszfaltot, és csak aztán pótolja ki a lyukat.

Könyörgöm, bízzuk már ezt olyanra, aki ért hozzá, mi a francért kell egy polgármesternek ilyen dolgokkal foglalkoznia?

no successful 2013.01.18. 22:19:08

@Tamás Csacsicska:
"Én az USA-ban élek, a világ egyik legnagyobb logisztikai központja – Ontario, Kalifornia - közelében. A bővülés mértéke és dinamikája fergeteges! "

Nyilván ember !
Én azon lepődök meg, hogy ez csak most épült ki ott.
Nem a qva. jó menedzselés eredménye az ott, hanem az, hogy amerika kereskedelmi forgalmának nagy része már rég a csendes óceánon zajlik.
A fenti összefüggések árnyékában az a terület most valamiért reflektorfénybe került, így lerisztelték az illetékesekkel ennyi.

$pi$ 2013.01.18. 22:21:25

@no successful: No és azt láttad már, hogy Magyarországon hány török kamion megy át? :)

no successful 2013.01.18. 22:31:52

@Tamás Csacsicska:

"A külföldi partnerek csak néztek, mint a moziban – hát hülyék ezek a magyarok? Nos, a helyzet mára sem változott sokat: nem is a helyzet, hanem a gondolkodás. "

Az, hogy a Fidesz kormányra kerülésével nem lettek egyből ledes jelzőlámpák Pest minden pontjára, sztem inkább azt jelenti, hogy nem kaptunk újabb ajánlatot, mintsem azt, hogy az ország vezetése, és a gondolkodás nem változott.
Nem kaptunk újabb ajánlatot, ezért Demszkyéknél kopogtass inkább.

Vitéz László 2013.01.18. 22:32:42

senki nem épít diktatúrát...

senki nem bántya a demokráciát...

(sose volt magyarisztánban más, csak: feudál náci kommenyista diktatúra)

2013.01.18. 22:35:13

@$pi$:

Ebben igazad van. Ez nem is lenne teljesíthető elvárás egy polgármestertől.

Csak sajnos az elmúlt 23 év egyetlen példát sem mutatott arra, hogy egy kormányzati döntést szakértők bevonásával hoztak volna meg. Miután a részérdekeket kiszolgálva meghozták a döntést, legyen az akármilyen is, azután persze már a saját "szakértőikkel" mindent igazolni lehetett.

Nem is azért aggódok, mert Orbán nem felkészült jogász. Miniszterelnökként egyéb kötelezettségei miatt nyilván nem is lenne erre kapacitása. A problémát abban látom, hogy a szakértői stábtagok is a nepotista-protezsáló politikai hagyományoknak megfelelően, ismeretség alapján lettek kiválasztva (uez volt az előző kormányoknál is).

Legyenek ezek hasonló tisztségek, mint pl.: a jegyző, vagy egy közszolgálati tisztség!

A szakértői stábtagok legyenek függetlenek, és kiválasztásuk történjen pályázati rendszerben!!! Nem megléphetetlen és szerintem lenne eredménye.

no successful 2013.01.18. 22:35:40

@$pi$:
"No és azt láttad már, hogy Magyarországon hány török kamion megy át? :) "

Persze !
Gondolj bele, Törökország nagyon jó helyen fekszik, évezredek óta kereskedelmi tranzitállomás, most pedig Kína számára szinte Európa kapuja.
Naná :)

$pi$ 2013.01.18. 22:41:13

@DICKtátor: Hát igen.

@no successful: Ezért gondolom, hogy lenne itt számunkra némi lehetőség.

no successful 2013.01.18. 22:45:24

@DICKtátor:

"A szakértői stábtagok legyenek függetlenek, és kiválasztásuk történjen pályázati rendszerben!!! Nem megléphetetlen és szerintem lenne eredménye. "

Hmm !

Tudod, hogy ez nem új felvetés? A baj az, hogy megvalósíthatatlan !
Nem tehetsz mást, mint arra az oldalra voksolsz, amelyikről úgy gondolod, hogy a te értékrended szerint kevesebb kár ér téged, és (vagy) az országot. (Egyéb szempontra most nem térnék ki, nehogy lefasisztázzanak.)

2013.01.18. 22:48:26

@$pi$: Jah, és a polginak ott van a városüzemeltetési, vagy közbeszerzési osztálya, ahol tapasztalatom szerint valóban képviselve van a szakértelem.

És némelyik minisztériumban (pl.: jellemzően a FVM-ben) ugyancsak van egy kisszámú kvalifikált, szakértői csoport. Sajnos azonban nekik is csak elenyésző hányaduk valóban kiemelkedő, elismert szakértelem, hiszen valljuk be havi 200 ezer forintért vagy nagyon elhivatottnak, vagy nagyon balfasznak kell lenni...

no successful 2013.01.18. 22:50:17

@$pi$:
"Ezért gondolom, hogy lenne itt számunkra némi lehetőség."

De csak mint alközpont. (Kevés eséllyel.)
Az autópálya díjjal is óvatosan kell bánni, mert Trianon óta az ország sajnos könnyen megkerülhető. ( :( A szó szoros, és átvitt értelmében is.)

16horsepower 2013.01.18. 23:05:30

"Mit is jelentene ez ugyanis? Azt, hogy egy regnáló kormány a magyar állam titkosszolgálatát önnön politikai céljainak rendeli alá, hogy lejárassa politikai ellenfeleit, és eközben attól sem riad vissza, hogy “az éjszakai élet ismert vállalkozójával”, magyarán egy maffiózóval működjön együtt."
Ez valóban nagyon csúnya dolog,ha igaz.Milyen szerencse, hogy a mostani kormánynak ilyesféle együttműködésre nincs szüksége,legalábbis "külsősöket" nem kell bevonniuk,hisz ők maguk a maffia! :-)

Reszelő Aladár 2013.01.18. 23:10:57

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Az axiómákat tényleg nem kell bizonyítani, mert nem is lehet. Ezek felhasználásával bizonyítunk állításokat. Ha sikerül akkor a tételnek hívjuk őket.
Proli létemre még nem zavartalak el sehova, és szívesen vitatkozom veled.
Mindenképpen érdekelne melyik axiómákra gondolsz. Segíts kérlek ennyiben. Egy prolinak.

2013.01.18. 23:13:25

@no successful: Homályosan rémlik valami Mussolini fasiszta szakértői kormánnyal kapcsolatban, de felvetődött ez a gondolat Ponti, vagy a görög miniszterelnök fejében is. Valószínűleg végső elkeseredettségükben.

Az én javaslatom azért merőben más, és szerkezeti átalakításokat sem nagyon igényelne a kormánystruktúrában. Persze hiú ábránd lenne egyrészt azt gondolom, hogy ez a gyakorlatban is ugyanilyen eredménnyel járna, mint amit várok tőle, másrészt meg, hogy bármelyik kormányzó pártnak érdeke lenne a saját tenyésztésű, sarlatán szakértőiket elküldeni...

Illetve az utolsó gondolatodat is osztom. És ez a demokráciánk egyik legnagyobb hiányossága! Ugyanis ha van 100 induló párt, és egyik programja sem elfogadható, miként tudom én azt a szavazatommal kifejezni, hogy nincs alternatíva??? Ha nem megyek el, vagy érvénytelen azt leszarják, nem érdekli, béna, stb...

De, ha kikényszeríthető lenne az alternatíva...Lehetséges megoldás: legyen egy a választást mondjuk 6 hónappal megelőző "program-megerősítő" választás. AZAZ: minden vpolgárnak legyen 1 szavazata (tehát csak egy párt programját fogadhatja el vagy utasíthatja vissza). DE!!! Nem ám mindenféle írni-olvasni nem tudó egyének, hanem legyen egy egységes pártprogram-SÉMA. Mondjuk 10 pont (pl.: ágazatok alapján). És szépen venni kell a fáradtságot és a szavazás előtt tüzetesen áttanulmányozni a programot!!! pontozás alapján értékeled, és amelyik párt programját a vpolgárok nem fogadják el, annak 2 hónap múlva újat kell felmutatnia, és ha azt is visszautasítja a többség, akkor nem indulhat a választáson!!!!!!!!

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.01.18. 23:23:31

Egyetértek. Teljességgel képmutató az ún. bal részéről a demokrácia számonkérése a „mésik” oldaltól. Eleve azért, mert az anitdemokratikus rendszert együtt hozták létre, együtt tartják fönn, nics bal és jobb.
Ami van, az ez:

www.kibulizottorszag.net

Ez az a keret amibe minden ami folyik, világosan illeszkedik.

2013.01.18. 23:26:52

@B3T3G: "Annyira vicces olvasni a védekező-hárító kommenteket a baloldalról :D "

Én is jókat röhögök rajtuk. Csak az a kár, hogy a jobboldaliakon meg zokogni volna kedvem.

2013.01.18. 23:31:59

@Reszelő Aladár: "Az axiómákat tényleg nem kell bizonyítani, mert nem is lehet. Ezek felhasználásával bizonyítunk állításokat. Ha sikerül akkor a tételnek hívjuk őket."

Húha! Ezt még reszelgesd kicsit!

2013.01.18. 23:46:38

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Az itt a tévedés, hogy nem a kommentek védekező-hárító célzatúak, hanem a cikk maga egy, a kormányt "kimosdató", védekező-hárító, parttalan eszmefuttatás...

Igen. A kommentek egy része siralmas. De legalább tudják hol van ennek a helye: a komment küldésénél.

Az azonban szánalmasan nevetséges, hogy Farkas Gábor, a minden objektivitást mellőző nyálfröcsögését nem a kommentek halmazában helyezte el, hanem klaviatúrát ragadott, és nevét is nyíltan vállalva hoz szégyent minden írni-olvasni-gondolkodni képes embertársunkra.

2013.01.18. 23:48:31

@Attitude Adjuster: "Ha lenne egy varázspálcám, én bizony bevezetném a regisztrációt. Egy héttel a választások előtt lezárnám, és bejelenteném: rendben, akkor most csak az szavazhat, aki NEM regisztrált ... "

Az meg nem menne el, tehát nyugodtan kihirdethetnéd, hogy az idei választás az érdeklődés hiányában elmarad, így demokratikus úton megnyernéd a kiírt, de le nem zajlott választást.
Te valamit tudsz, vagy ötletet adtál a fidesznek?!

2013.01.18. 23:49:57

@DICKtátor: De, ha kikényszeríthető lenne az alternatíva...Lehetséges megoldás: legyen egy a választást mondjuk 6 hónappal megelőző "program-megerősítő" választás. AZAZ: minden vpolgárnak legyen 1 szavazata (tehát csak egy párt programját fogadhatja el vagy utasíthatja vissza). DE!!! Nem ám mindenféle írni-olvasni nem tudó egyének, hanem legyen egy egységes pártprogram-SÉMA. Mondjuk 10 pont (pl.: ágazatok alapján). És szépen venni kell a fáradtságot és a szavazás előtt tüzetesen áttanulmányozni a programot!!! pontozás alapján értékeled, és amelyik párt programját a vpolgárok nem fogadják el, annak 2 hónap múlva újat kell felmutatnia, és ha azt is visszautasítja a többség, akkor nem indulhat a választáson!!!!!!!! "

Erre vevő vagyok.

2013.01.18. 23:51:30

@DICKtátor: "Az azonban szánalmasan nevetséges, hogy Farkas Gábor, a minden objektivitást mellőző nyálfröcsögését nem a kommentek halmazában helyezte el, hanem klaviatúrát ragadott, és nevét is nyíltan vállalva hoz szégyent minden írni-olvasni-gondolkodni képes embertársunkra. "

Erre mondják, hogy csak gontolatébresztőnek, vitaindítónak szánta. (-:

P.Freddy 2013.01.19. 00:28:46

@Farkas Gábor:

Ezt írod, mint posztoló, csupán pártszimpátiától vezérelve, "de jó lenne ha igaz lenne..." stílusban:

"Mit is jelentene ez ugyanis? Azt, hogy egy regnáló kormány a magyar állam titkosszolgálatát önnön politikai céljainak rendeli alá, hogy lejárassa politikai ellenfeleit, és eközben attól sem riad vissza, hogy “az éjszakai élet ismert vállalkozójával”, magyarán egy maffiózóval működjön együtt."

Ez meg a jelenidejű valóság, konkrétan Orbán Viktor, Lázár János és a többi bandatag tevékenységéről, akiktől spontán erekciója van a birkáknak:

"Mit is jelentene ez ugyanis? Azt, hogy egy regnáló kormány a magyar állam titkosszolgálatát önnön politikai céljainak rendeli alá, hogy lejárassa politikai ellenfeleit, és eközben attól sem riad vissza, hogy az olajbiznisz, az alvilági médiabiznisz, valamint a közbeszerzési csalások ismert vállalkozóival, magyarán több maffiózóval működjön együtt."

christophe 2013.01.19. 00:33:15

@Könnyen elkaptuk, uram!: Tok mindegy hogy jobb,vagy baloldali pàrt,illetve az kène hogy legyen Belgiumban èlek,jelenlegi min.elnok szocalista,ha kovetkezo jobboldali,vagy ,liberàlis lesz ugyanugy fog mukodni az orszàg....

laszlo.7703 2013.01.19. 00:51:28

@vakapad: Kedves Vakapad. Emiatt a hozzaszolasod miatt be kellett hogy regisztraljak. Azota megtalaltam a hozaszolasod masodik reszet is , ugy tunik egy masik topichoz keszult ez a terjedelmesebb osszefoglalasa az elmult kozel husz evnek ami aztan olyan lejtore tette kicsiny orszagunkat,hogy en is kulfoldrol vagyok kenytelen irni ezen sorokat. Remiszto ahogyaz egeszet vegigolvassa az ember, leginkabb azert mert ebbol is latszik milyen palyan mozog egy egesz orszag sorsa es boldogulasa. Furcsa az is hogy erdemben senki nem is reagalt a kommentedre , pedig ilyenekre azert sokan ra szoktak ugrani. Az is baj persze hogy ezeket a legtobb embernek hiaba is probalnad elmagyarazni, sokan elinteznek egy kezlegyintessel,ahelyett hogy megprobalnak megerteni,neadjisten utananezni,mert az tul kemeny munka. Nehany reszletet en is helyere tettem korabban azokbol amit itt emlitettel, sokminderol viszont fogalmam sem volt,ezert erdekelne honnan tajekozodsz , mert magam is szeretek utananezni dolgoknak. Ja es barmennyire hiabavalo harcnak is tunik, ne add fel es probald masoknak is megvilagitani az osszefuggeseket,hatha egy picit atgondolnak ezt-azt az emberkek. Koszi

duggongg 2013.01.19. 02:12:55

"abból a célból, hogy terhelő információkat szerezzen és gyártson fideszes politikusokra nézve"
Szerezzen vagy gyartson? Ezt a ket dolgot azert nem kellene osszemosni, nagyon nem ugyanaz...

czjanos 2013.01.19. 06:08:26

Ez az írás alulmúlhatatlan. Ha a Mari néninek áramszedője lenne, akkor trolibusz lenne, egyébként is megfigyelték DFT nagymamáját.

czjanos 2013.01.19. 06:25:12

@vakapad: Elgondolkoztató az írásod! Főleg, ha arra gondolok, hogy mennyi mindent lehetett volna bele írni azért, hogy még teljesebb legyen! Pl._ kétéves költségvetés, három igenes népszavazás, 2006 "kordonbontása", stb. Matolcsy viszont megfogalmazta helyettünk: a fenekén piros pontot álló nemzetnek már áll a pénisze. A kormány állította fel. A többi a fejekben dől majd el. Remélem, hogy ez a pénisz is el fog dőlni.

csavari 2013.01.19. 06:47:48

Nem hiszem, hogy gondolkodni tudó emberek közül egyetlen egy is elhiszi, hogy szilvásinak ez magán akciója volt és nem a gyúrcsótány-libajnai utasítására cselekedett!

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.19. 07:56:30

@duggongg:

Ugyan, előfordul, hogy az, akitől megrendelik a cikket, túllelkesedi a dolgot. :)

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.19. 08:03:21

@csavari:

A gondolkodni tudó emberek (hol hallottál róluk amúgy?) egyelőre ott tartanak, hogy a Párt egyik lapjában megjelent az, hogy X állítólag találkozott Y-nal (aki csúnya-csúnya), hogy állítólag csúnya dolgokat csináltasson vele állítólag Z-vel kapcsolatban. És erre becsszó van bizonyíték is, csak még nem vették elő a fiókból, mer' nincs meg a fióknak az ő kulcsa. De cserkészistenuccse van kulcsa a fióknak és a fiók tele van csontvázakkal. Becsszó.

[És ha ügyesek voltak, akkor nem közölték le korábban a cáfolatot a 14. oldalon. Végül is csoda, hogy nem keverik össze időnként a sorrendet. :) ]

jog-ász 2013.01.19. 08:14:19

akkor most államcsőd lesz???hogy bérrettegnünk kell szilvásy és bandája 10 évvel ezelőtti marhaságaiért? gondolom mind a 386an a parlamentben nyakig a szarban, ugyhogy hol ezzel hol azzal de meg kell figyeltetni mindenkit a zsarolás miatt..basszus a normálisan élő tisztességes 9milliót mér nem figyelteti már meg senki??

sztem vegyen mindenki eurót, mert nagyon készül valami ha 2013-ban szilvásyn kell rugóznunk.

Gatinho 2013.01.19. 08:29:20

@vakapad:

Mert hülye is, tán azért, nem?:)

látjátok feleim szümtükkel 2013.01.19. 09:00:25

@$pi$: "Hát azon kívül, hogy jogszabályokkal befolyásolják a gazdaságot még mit tudnának csinálni? Esőtáncot járnának? Megkennék olajjal a máriaszobrot? Mit?"

Mondjuk azt, hogy a megnézik, a megszavazott törvény mennyi más rendelettel nem áll összhangban, mennyiben mond ellent az alaptörvényüknek stb. Ha már a kontrolt a kormány apparátusa nem működteti, akkor esetleg az államfőnek lehetne abban nagyobb szerepe. Ehhez a rendelkezésére álló 5 ( pontosan nem tudom mennyi ) nap nem elégséges, még a különböző, de összetartozó jogszabályok elolvasására sem, nemhogy arra, hogy az ellentmondásokat észre vegyék. Az a jogász, aki ezt a határidőt annak idején megszavazta, az nem jogász. Egy törvény nem magányos tölgyfa, hanem a jogrenszerbe illeszkedő szabály. Amikor nem illeszkedik pontosan, akkor a polgár káromkodik, a bíró mossa kezeit, az alkotmánybírósághoz meg nem lehet fordulni, mert ez a parlamenti többség ügyesen tett róla.

Az nem megy, hogy műsorzárás előtt bedobjuk az önálló képviselői javaslatot, azonnal megszavaztatjuk, és utána fogja az ország a fejét, meg később a kormány is. Mint a kormány számára utóbb kiderült pl. a trafikok abból, hogy csak dohányt árulnak, nem tudnak megélni. Tudod ez bizonyítja, hogy aki soha nem járt a való világban, az rózsaszínű felhőn át látja azt. Márpedig a parlamenten kívül élők minden nap a való világban ébrednek.

$pi$ 2013.01.19. 09:03:11

@látjátok feleim szümtükkel: Törvényekről, jogszabályokról írsz. A kérdés az volt, hogy _mi_más_, nem sikerült megértened.

madmanic78 2013.01.19. 09:13:47

@szabadmagyarnép:

Jól érzem, hogy fogalmad sincs erről a kérdésről, ugye?

Pedig vezénylő tábornokod meg a csipet csapat nem győzi verni a fejedbe, hogy a piacról finanszírozzuk magunkat...

Állampapír fogalma megvan?

Refinanszírozás?

Ha ezekkel tisztába kerülsz, akkor kidolgozod az ország által ezekre a papírokra fizetendő kamat 5%< ( volt 8% is) valamint az esetlegesen lehívható IMF hitel 2-3% közti különbséget.

Pont ennyibe fáj Magyarországnak az idióta ámokfutás.. Ja, bocs.. szabiharc..

JA, hogy ezeket már nem a viktorkáéknak kell kifizetni? Más f@szával a csalánt...

Önnek megyünk (törölt) 2013.01.19. 09:13:50

@milyen szép a Vértes, ó:
"A gondolkodni tudó emberek (hol hallottál róluk amúgy?) egyelőre ott tartanak, hogy a Párt egyik lapjában megjelent az, hogy X állítólag találkozott Y-nal (aki csúnya-csúnya), hogy állítólag csúnya dolgokat csináltasson vele állítólag Z-vel kapcsolatban. És erre becsszó van bizonyíték is, csak még nem vették elő a fiókból, mer' nincs meg a fióknak az ő kulcsa. De cserkészistenuccse van kulcsa a fióknak és a fiók tele van csontvázakkal. Becsszó."

Tehát akkor akik most maffiázzák a kormányt meg fel vannak háborodva az állítólagos lopásokon, amit egy pártlap írt meg és bíróság soha nem mondta ki, hogy tényleg bűnös, azok akkor nem a gondolkodó emberek? Hmm, pedig azt hittem, hogy az intelligens emberek a ballib oldalon vannak. Most már kezdem érteni, hogy miért kell nekik 0-24-ben nyomni, hogy ők az értelmiség. Annak van szüksége reklámozni, hogy ő gondolkodni tudó ember, akin amúgy ez nem látszik! :)

sga 2013.01.19. 09:14:05

"Új megfigyelési ügy." Beszarok. Nem tudnak újat kitalálni? Az előző "megfigyelési ügyben" semmilyen épkézláb bizonyíték nem került nyilvánosságra. Volt egy vizsgálóbizottsági ülés, amit 99 évre titkosítottak. Az ellenzék nem tudta eldönteni, hogy sírjon, vagy nevessen. Bírósági ítélet, vagy bármilyen következmény nuku. "A heti válasz értesülései szerint..." Csodás. Állítólag van egy hangfelvétel. Hol? Ki hallotta? Miért nem hozzák nyilvánosságra? Én meg azt hallottam, hogy a hangfelvételt ürgebőrbe varrva adták át ellenzéki békaember-politikusok a Duna alatt...

madmanic78 2013.01.19. 09:17:54

"Mit is jelentene ez ugyanis? Azt, hogy egy regnáló kormány a magyar állam titkosszolgálatát önnön politikai céljainak rendeli alá,"

Mennyiben más az, hogy titkosszolgálati eszközökkel szeretnék felkutatni azokat, akik a megkeresett ( tételezzük fel, hogy adózott ) pénzüket külföldi bankban tartják, hogy ÚJRA MEGADÓZTASSA???

A lézerjani valószínűleg már nyitott egy ciprusi számlát, és az átutalás már meg is történt..

2013.01.19. 09:27:33

"úgy kell kormányozni, olyan programot kell alkotni, hogy meggyőzzük a választókat, és ezért szavazzanak ránk" - ezzel az a baj az átlagnép hülye és a szavazatát csak olyasmivel lehet megnyerni amiből véleménye szerint rövid távon jól jön ki anyagilag. Nem jó, de innen kéne oda eljutni, hogy próbáljunk kicsit többet gondolkodni, valamint kevesebbet hazudni. Mission impossible?

Önnek megyünk (törölt) 2013.01.19. 09:29:00

@madmanic78: "Ha ezekkel tisztába kerülsz, akkor kidolgozod az ország által ezekre a papírokra fizetendő kamat 5%< ( volt 8% is) valamint az esetlegesen lehívható IMF hitel 2-3% közti különbséget."

Ne legyél már ennyire egybites! Találtál egy kritériumot, ami alapján az IMF hitel kedvezőbb, és nem is foglalkozol semmi mással. Azt is nézd meg, hogy mit kér cserébe az IMF ezért:

- A lakósságtól vegyenek el még több pénzt, a bankszektornak meg juttassanak még többet. Ez így azon kívül, hogy igazságtalan (sok ember a létminimumon él, a bankoknak azért még a válság ellenére is jól megy) diszkriminatív is. A bankadót pont ezzel támadta az EU, erre most az IMF megcsinálná ugyanezt. Gratulálok...

- Ész nélküli privatizálások. A Görögöknél is sokan fel voltak háborodva, hogy az előírt privatizáció inkább csak további veszteségeket okozott. Egy csomó állami vagyon áron alul elkelt, az állítólagos pozitív hatásokat azóta is várják.

-Ész nélküli bezárások. Az itt megspórolt pénz (már ha volt olyan)is eltűnt valahogy, ettől se lett olyan hűdejó!

De mivel volt már tapasztalataink IMF-el, ezért azt is érdemes megnézni, hogy mik a tapasztalatok.
Az előző hitelről tudsz valami pozitívat elmondani? Az ország tovább szegényedett, a pénzügyi szektornak juttatott pénzzel nem tudjuk mi lett, de attól, hogy ők kaptak pénzt nekünk nem lett olyan jó.

De ha nem tudsz itthoni pozitív példát mondani, akkor mondhatsz külföldit is. Ahol most bent van az IMF, ot az emberek lázonganak, talán nem véletlenül! Azt sem érdemes szem elől veszteni, hogy nyáron többen kiléptek a szervezetből, mert szerintük ez a fajta válságkezelés nem old meg semmit, csak a pénzügyi szektor gazdasági érdekeit szolgálja ki tekintet nélkül az ország további sorsára.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2013.01.19. 09:36:30

Jók a kommentek. Bagatellizálás, elviccelés, tagadás, akkor is Orbán a hibás, stb.

Mondtam én, hogy a Fidesznek még sok-sok kis hasonló csodafegyvere lapul a repertoárban, csak időben kell őket bevetni.

Kellemetlen lesz.

Önnek megyünk (törölt) 2013.01.19. 09:43:05

@madmanic78:
"*arcába markol* "

Látod, ez a különbség kettőnk között. Én részletesen kifejtettem, hogy szerintem miért nincs igazad. Neked lehetőséged lett leírni, hogy miért nincs igazam, megcáfolni az állításaimat. Valami miatt ez nem történt meg...

sántaturul 2013.01.19. 09:47:00

@B3T3G: nevetséges ez a vélemény. nem kell ide semmilyen védekező-hárító szöveg. az elmúlt évek történései éppen elegendők a tisztánlátáshoz.nem kell semmi másra visszaemlékezni, csk pl. deutsch tomika nagymamája megfigyelési ügyére. na ugye!

Munchausen 2013.01.19. 10:22:57

Kedves draga barataim, polgartarsaim, honfitarsaim kinek-kinek izlese szerint. Addig ne is remeljetek semmifele jobbulast amig a dontest nem ti magatok hozzatok a benneteket erinto kerdesekben, hanem ugyesen megvalasztott korrupt, lelkiismeretlem, szocialisan erzeketlen gombnyomogato babok kepviseletevel probaljatok megoldani ugyes-bajos dolgaitokat. Vitatkoztok itt arrol, hogy a kormanyzat igy meg ugy, de a lenyeg elsikkad a 21. szazadban mar regen ki lehetne epiteni azt a rendszert ami nemcsak 4-5 evente ad valamicske kis eselyt arra a polgaroknak, lakossagnak, embereknek, szavazokepeseknek stb. hogy velemenyt mondjanak, olyan velemenyt aminek sulya is van. Konyorgom ami egy demokratikus kis kozossegben mukodik, az miert nem mukodik orszagnyi meretekben? Enelkul csak a likas alsoatya foltozgatasa megy es boritekolhato a csod. Nehany szelesebb latokorrel biro ember azt is tudja, hogy ez nem sajatsagosan magyarorszagi problema, ennek a kis orszagnak most itt a lehetosege hogy forradalmian ujat mutatva meglepje ezt a lepest es a parlamentaris kepviseleti demokraciat felvaltsa egy technokrata az egyes egyenek dontesein alapulo rendszer ahol racionalisan lehetne beosztani az eroforrasokat az igenyekhez igazitva.

$pi$ 2013.01.19. 10:55:29

@Munchausen: "Konyorgom ami egy demokratikus kis kozossegben mukodik, az miert nem mukodik orszagnyi meretekben?"

Mert a nagyméretű közösségek másképpen működnek. Egy játékautót fel lehet emelni a visszapillantó tükrénél fogva, ez az országúti forgalomban soha nem fog összejönni.

látjátok feleim szümtükkel 2013.01.19. 12:43:40

@$pi$: A kérdésed az volt, hogy mi mást kellene csinálniuk.

Jó törvényeket. Ennyire egyszerű a dolog. Ha a törvény jó, az állampolgár elégedett, mert tudja magát mihez tartani, tudja az életét hosszabb tárva szervezni. Mit akarsz ettől többet?

Szerinted az helyes és előre vivő dolog, hogy este lefekszik az ország, reggel mire felkel, már más szabályok vannak, felkészülési, átmeneti idő meg alig-alig.

Azért a két év alatt elvégzett törvénykezésnek legalább a fele ráért volna a második két évben sorra kerülni. Két harmad mellett nem kellett volna ész nélkül loholni, meg kelett volna nézni a módosítások hatását is. Talán akkor az átlag ember nagyobb empátiával viszonyulna a kormányzati intézkedésekhez.

Meg egyébként talán nagyobb alázatot is mutathattak volna az ország iránt azok a fiatal politikusok, akik most azt a pénzt akarják megadóztatni, amit ők vittek ki a gyereküknek svájcba, meg akik arról beszélnek, hogy kinek mennyi gyereket kellene nevelnie a nem létező fizetéséből, meg mennyi krétát vegyen a tanár a fizetéséből, amit a munkájáért és nem kréta vásárlásra kap.

$pi$ 2013.01.19. 14:53:58

@látjátok feleim szümtükkel: "A kérdésed az volt, hogy mi mást kellene csinálniuk.
Jó törvényeket. Ennyire egyszerű a dolog."

Nem, nem értetted meg miről van szó.

(1) Alaptézis: kizárólag törvényekkel akarják a gazdasági problémát megoldani.
(2) Kérdés: mi mást tehetnének, csak törvényekkel dolgozhatnak, más nincs.

Nem olyan bonyolult ez.

Dr.Bio74 2013.01.19. 16:56:23

@moophlander:
"mert hát nálunk a világháló még mindig gyér.."
Európa egyik legjobb internet hálózatával rendelkezünk! Ha mindent ilyen frankón tudsz, még ha hasonlatnak szántad is, ..... szóval érted? :D
Mindig mindent frankón tudok, még rímelni is, mely lejöhet abból, hogy nem csak a stílus nem teljesen normális, hanem az eleje sem illik a végéhez tartalmilag (kiművelt magasan képzett fők ki tudják választani a jó felét). Tehát nem értem...hogy miért nem érted, csak sejtem, de megértem.

@no successful:
Korrekt. Az IMF kissé átvágós, bár még mindig nem hallottam, hogy mit akarnának tőlünk a hitelért cserébe, csak azt, hogy máshol de kurvára szar, meg hogy ezeket szokták kérni. Kérném akkor, vagy hajtsuk el őket a búsba azzal, hogy újrakezdjük a beszélgetést ha szarban leszünk, de most nem vagyunk, csá. Esetleg szépen leülünk, bemondjuk, hogy mennyi pénzt szeretnénk, ők meg elmondják, hogy milyen feltételekkel kapjuk őket. Ha a feltételeket a jelen kormány felelős vezetői nem teljesíthetőnek, nem elfogadhatónak ítélik meg, akkor ismét csá, mert elvileg nincs szükségünk rá. Viszont van egy ajánlat, mely alapján már lehet kommunikálni az áldott pórnéppel. Egy ajánlat, melyhez a megfelelő érvrendszert lehet csatolni, mellyel az elutasítást igazoljuk.
De egyenlőre olyan szarszag lengi be ezt a témát, melyet ki a kormánynak, ki pedig az IMF -nek tulajdonít.

Melchi Zadok 2013.01.19. 18:50:38

@b1522505: mszp-s troll neked az a jó édes anyád, te ostoba szektatudatú fideszes...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.01.20. 12:51:22

@OrangeOrder:

"Jók a kommentek. Bagatellizálás, elviccelés, tagadás, akkor is Orbán a hibás, stb."

- Emlékszem (Lehet te nem, mert még fiatal vagy?) a fidesz (állandó és mindenkori?) elnöke bejelentette, hogy megfigyelték őket.
Annyira vártam, hogy a megfigyelések elrendelőit és tevékeny résztvevőit elítéljék! Minden nap ott lógtam a tévéképernyő előtt, és vártam, mikor közvetítik a bilincs kattanását a rohadékok csuklóján.

Csak tudnám, azzal a megfigyelési üggyel mi lett!!!

WLaci 2013.01.20. 15:47:10

Ja, tényleg nem a lefőbb bíró kirúgása, a megfélemlítés, a politikai kinevezettek és bosszúk, a totálisan alkalmatlan, de lojális utolsóvonalbeliek pozícióba helyezése a baj. Nem. Hanem egy, azaz egy idióta moszkovita projektje. Arányérzék rulez.

wip 2013.01.22. 08:41:59

Uraim, Hölgyeim, hány évesek Önök, hogy még hisznek a mesében? A bíróság elítéli a főszereplőket? Ugyan már, a Polt-féle ügyészség még a vádemelésig sem hagyja eljutni az ügyet! Most Önök vagy benne vannak a pikszisben, és a zorbánéknak fényeznek, vagy pedig nagyon naivak!

wip 2013.01.22. 08:50:06

A másik dolog meg az, hogy ilyen lagymatag hozzáállással,hogy ti. "diktatúrát nem lehet diktatórikus eszközökkel támadni",szóval ilyen hozzáállással még a francia forradalom, sőt az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc sem tört volna ki!Gondolják Önök, hogy ha az orbánéknak a fejükre olvassák a bűneiket, akkor hamut szórnak a fejükre, és mea culpázva elmennek a sivatagba? Röhej, hogy egyes meleg szobában ülő sokdiplomás ökrök mit képzelnek ek a valóságról!
Diktatúrát CSAK diktatórikus FORRADALMI eszközökkel lehet megdönteni, nem fülkeforradalmi szavazással, amit már eleve elcsalnak a zorbánuszfényezők! És utána Önök majd nyavalyoghatnak, hogy " hát nem kellett volna kinyírni az orbán-disznókondát, ez mégis csak túlzás..."

wip 2013.01.22. 08:53:05

@WLaci: Kedves Laci, inkább romanisztának nevezném a mussolinit utánzó mikroducét, ill. magyar hasonlattal élve, gömbös-fényezőnek titulálnám...

moophlander 2013.01.26. 11:08:35

@Dr.Bio74: Értem én, hidd el! Azért írtam, hogy "hasonlatnak" de tudod mit? Legyen rím! Akkor is baromság! :)

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.01.26. 12:59:02

@Mr. Waszabi:

"Cska arra akartam ezzel utalni, hogy nem Orbán-gyűlölő vagyok, mint vélni, láttatni szeretnéd"

"Orbán nem jó helyről ollóz, a la' Hitler"

Szerintem jobban működne az ország, ha a hozzád hasonló debilekre csak legyintene.

Mr. Waszabi 2013.01.26. 16:40:52

@Attitude Adjuster: persze, debilek, hogyne.
Az őszinteség célravezető, a hazugság pedig nem. De ezt már mondtam.
Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha kikéred magadnak, hogy ne sértegessem Hitlert azzal, hogy Orbán dolgait hozzá hasonlítom? Én udvarias elnézést kértem volna egy szmájli kíséretében, jót derültünk volna mindannyian, s te sem kerülsz kellemetlen helyzetbe.
Így meg magad bizonyítottad - talán akaratod ellenére -, hogy mennyire is célravezető hazudni, mellébeszélni.
Ez meg az én távdiagnózisom, szintén ingyen, így kvittek vagyunk, asszem.

Melchi Zadok 2013.07.01. 14:17:33

nos, eltelt már pár hónap, mesélj gábor, mi újság az "elmúlt 22 év legnagyobb botrányával" kapcsolatban?

"kibontakozott" már?

mert az ugye teljesen kizárt, hogy megint csak egy lufiba próbáltál pukizni?
süti beállítások módosítása