Az elmúlt hét tematikáját sokunk számára az internetadó uralta. Blöff volt-e a bejelentés? Komolyan gondolta ezt bárki is? Az információszabadság korlátozásáról, elterelésről, egy szerencsétlen és átgondolatlan lépésről, vagy valami teljesen másról van szó? Mi lesz az ingyenpornóval? – ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták a magyar társadalmat, aztán szombaton az ellenzék ledobta az atombombát.

Szabó Tímea, az Együtt-PM (vagy csak PM?) politikusa bejelentette, hogy határozati javaslatot nyújt be az országgyűlésnek, amely – a nem létező finn példa alapján – kötelezné a kormányt az internethez alanyi jogon való ingyenes hozzáférés biztosítására minden háztartásba.

(Forrás)

Ezúton is szeretném megköszönni Szabó Tímeának és az Együtt-PM-nek  is, hogy még egy ilyen gyönyörűen tisztán, már-már elfogultan kormánykritikus hangulatomban is emlékeztetnek rá: nem csak a magyar kormányt, de a baloldalt, az egész politikai elitet és valószínűleg a társadalmat is áthatja a mély posztkommunizmus.

Mert nem kell nekünk sem internetadó, sem ingyenes internet. Köszönöm, én szeretném fizetni a saját internetes fogyasztásomat a szolgáltatómnak, és erre kérem honfitársaimat is. És tudjátok miért? Azért, mert

nem létezik olyan, hogy ingyenes internet.

Mint ahogy nem létezik olyan, hogy ingyenes BKV, ingyenes parkolás, ingyenes juttatás, nincs ingyenebéd.

Mindent, amit az állam nyújt, mi, adófizetők fizetünk meg. Ha nem én fizetem be az internetszámlámat, akkor nem én, hanem az egész társadalom fizeti az facebookozásomat, a kutatásaimat és a szórakozásaimat. Magyarországon 2013-ban kb. 70%-os volt az internet-hozzáférés, vagyis a lakosság 30%-a nincs online. Jelen esetben (kis túlzással) a 70% fizeti a saját számláját, „ingyenes” hozzáférés esetén ugyanakkor a lakosság 100%-a, vagyis a nem internetező 30% is részt vállalna ebből a teherből. De még ha a lakosság egészének lenne internet-hozzáférése, nyilvánvaló, hogy a szolgáltatás minősége nem lenne ugyanolyan Budán vagy Sajókazán, és abban is biztos vagyok, hogy sokan megelégednének korlátozottabb sávszélességgel, míg mások korlátlan adatforgalomra vágynának. „Ingyenes” internet esetén ugyanakkor vagy uniformizálva lenne a szolgáltatás (vagyis mindenhol szar lenne), vagy az eltérő minőségért ugyanúgy közös kasszából fizetnénk, vagyis mindenki ugyanannyit. Hol igazságosabb ez, mint a jelenlegi rendszer, ahol mindenki annyit netezhet, amennyit fizet, és annyit fizet, amennyit netezik? Miért nem elég nekünk célnak, hogy kiterjesszük a hozzáférést lehetőleg az ország egészére, de rábízva az állampolgárokra, hogy szeretnének-e, és ha igen, milyen internet-előfizetést?

(Forrás)

Milton Freedman amerikai közgazdász közel két évtizede nálam sokkal szebben  fogalmazta meg a problémát az oktatással kapcsolatban:

"Szerintem az 'ingyenes' szó az egyik leginkább félreértett kifejezés. Ingyenes oktatásról beszélünk, pedig az oktatás nem ingyenes. Önök ingyenes előadásokról beszéltek, pedig azok az előadások nem voltak ingyen. (...) Amit Önök mondani akartak, az az, hogy az előadásokra járó hallgatók mellett azok is fizették az óra költségeit, akik nem jártak be az órákra. Nem gondolom, hogy egy szabad társadalomnak így kéne kinéznie."

Természetesen én is nagyon gáznak érzem az internetadót, sőt úgy gondolom, hogy egyszer egy kitűnő lábjegyzet lesz belőle, amely a XXI. század eleji magyar politika abszurditását hivatott bizonyítani. Ugyanakkor ebben a lábjegyzetben helyet kell szorítanunk az ellenzéki reakciónak is.

A kormány-ellenzék dinamikája jól mutatja, hogy mennyire elárvult politikailag az a réteg, aki nem akar sem ingyenes internetet, sem internetadót, csak szépen ellenne a saját maga által választott díjcsomagával, amelyet mindenki békén hagyhatna.