Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2011.03.21. 11:23 Szalai Ervin

Lázár János lett a falu kapitalistája

Címkék: bloggerek kóka jános kapitalizmus lázár jános

Nagyjából eddigre sikerült végigolvasni a legújabb Lázár-gate kommentárjait, és nem tudok szabadulni a kétségbeeséstől, mennyire könnyen dobunk máglyára embereket ebben az országban; pláne nem tudom szó nélkül hagyni, mennyire torz és képmutató sokak érvelése.

Igazából egyáltalán nem érdekel, mennyire kiragadott szövegrészletekről van szó, és milyen butuskán fölült mindenki, a lényeg, hogy a drága véleményformáló közösség kimutatta a foga fehérjét…
 
A mindig objektív Török Gábor szerint például Lázár „elindult azon az úton, hogy a nyilvánosság jelentős része számára a Fidesz Kóka Jánosa legyen”. Ezt ízlelgetve lássunk hát reakciókat mindenfelől:
„Az a baj, hogy ez az igazi elitgőg. Amikor valaki azt gondolja, mert jó helyre született, mert szerencséje van, és jó kapcsolatai azért a többiek egyszerűen csak bénák, nem használják ki a lehetőségeiket, alsóbbrendűek.” (Kettős Mérce)
 
„Mert azt a félmondatot, hogy „átváltották az euróbetétet, átváltották a svájci betétet” én nagyon nem akarom összehangolni a munka becsületét zengő, előző bekezdéssel. Ez a devizásdi ugyanis a zavarosban halászóknak jó, akaratlanul is nekik üzen, őket bátorítja egy olyan országban, ahol fel és le ugrál a nemzeti valuta, mint hülye gyerek a trambulinon.” (Mandiner blog)
 
„Az egy másik dolog, hogy az önéletrajz szerint Lázár még nem bizonyított a közszférán túl, de hát ez ma nem egyedi eset, sőt, vezető politikusnál kifejezetten ajánlott, hogy ne legyen ilyen irányú tapasztalat. Az az ember beszél a munkáról, akinek nincs tapasztalata a versenyszférában!” (Nívó blog)
 
„Inkább legyen egy svájci bank reklámarca, mint politikus. Ott leszarhatja magasról a szociális érzékenységet.” (Varánusz blog)
 
„Sok ember gondolkodik így itthon és a világban (akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér), de egy politikus, aki a közösségért próbál tenni (mai kormány ezt teszi), az nem gondolkodhat így, mert HITELTELEN lesz minden tette, mondata.” (Olasz fórum)
Tegyünk helyre pár dolgot. Először is ebből az országból addig nem lesz semmi, amíg az itt élők nem tartják tiszteletben mások munkáját és eredményeit. Amíg reflexszerűen minden nálunk tehetősebb embertársunkra rávágjuk, hogy „szerencséje volt”, „jó helyre született”, "nexusok" és élből elutasítjuk a tényleges teljesítmény puszta lehetőségét, addig nem vagyunk jobbak egyszerű rablóknál, gátlástalan erőszaktevőknél.
 
Másodszor. Semmivel sem rosszabb ember és semmivel sem kevésbé hasznos tagja a társadalomnak az, aki valutakereskedelemmel foglalkozik. Nem jobb a bankárnál a munkás, a munkásnál a földműves, és ezek bármilyen permutációja. Ezeket az osztályharcos ostobaságokat felejtsük el, valaki ehhez ért, valaki ahhoz.
 
Harmadszor. Egyáltalán nem ciki, ha valaki egész életében a közszférában dolgozik – legyen Orbán Viktor, Lázár János vagy éppen egy hétköznapibb köztisztviselő. Sőt, nyugodtan beszélhet munkáról, hiszen ő is ugyanúgy dolgozik, mint mindenki más.
 
Negyedszer. Mikor érünk el oda, hogy a politikus feladatának nem az osztogatást és kellemesen hazug szólamok ismételgetését fogjuk tartani? Miért várjuk el, hogy kisdedeket csókolgasson úton-útfélen? Miért kéne akkor is bőkezű szociális ellátást ígérnie, ha egyszerűen nem futja rá? Ma mindenekelőtt azt várjuk el választott képviselőinktől, hogy hazudjanak nekünk, szép szavakkal egy könnyed világ illúzióját csókolják homlokunkra, csak azért, mert képtelennek érezzük magunkat felnőni, és szembesülni a ránk váró feladatokkal és megpróbáltatásokkal. Nem jól van ez így.
 
Ötödször. Tudjátok mi a közös Kóka és Lázár Jánosban? Az, hogy mindkettejüket azért feszítjük keresztre, mert büszkék sikereikre, vállalkozáspártiak és másokat is erre bátorítanak. Nem azért, amiért kéne. Nem azért, mert gyatra közszolgák, és semmit nem tesznek az ország fejlődéséért; nem azért, mert bátorítólag vesznek részt azokban a nyilvánvaló össztársadalmi színjátékokban, amik véglegesítik az alsóbb rétegek teljes leszakadását; nem a képviselői költségtérítés miatt; nem a tisztességtelen pártelnökválasztás miatt; nem a vármegyézés miatt és még sorolhatnánk nagyon-nagyon hosszan... Hanem mert irigyek vagyunk. A helikopter és a siker vállalása miatt. Az önző kapitalizmusukért.
 
 
Egyáltalán nem szeretem Lázár Jánost, és azt kívánom, hogy az általa is képviselt vármegyés-médiatörvényes-alkotmánydegradáló politikai irányvonal bukjon meg, és sose térjen vissza. De mindez nem ér annyit, hogy megtagadjam mindazt a racionalitást, ami elvárja, hogy ez az ország tele legyen vállalkozó szellemű és büszke polgárokkal, akik – legyenek nők vagy férfiak, fiatalok vagy öregek, jászok vagy romák, állattenyésztők vagy brókerek, feltalálók vagy bolti eladók, munkások vagy tanárok – boldogan vállalják hivatásukat és annak gyümölcseit.
 
Máskülönben csak egymás zsebében turkálunk, és fogunk fehérje vörös mint a bolsevik forradalom. Ha tényleg ilyenek vagyunk, akkor maradhat a Nemzeti Együttműködés Rendszere.
 
 
 

12 komment · 2 trackback

2011.03.20. 13:24 Máté.Sz

Rasszistázás helyett

Címkék: cigány jobbik baloldal vona gábor közbiztonság értelmiség magyar gárda gyöngyöspata

Ami ma Gyöngyöspatán történik, az (igen, Budáról nézve is) hátborzongató. És nem csak azért, mert a közbiztonság szörnyű; nem csak azért, mert félkatonai szerveknek kell betartaniuk a rendet; hanem azért, mert egyszerűen nem lehet rá jó válaszokat adni. 

 
Nézzük meg, mi történt pontosan! A Barikád TV kapott egy fülest, hogy Gyöngyöspatán cigányterror, cigánybűnözés, cigányszörnyűségek vannak, utána kéne járni. Ha jól csináljuk gyerekek, négy év múlva ezt a falut is a Jobbik fogja vezetni. Így is történt, a lelkes stáb lement forgatni. 
 
És a kép, amit kaptak, borzasztó volt. A többségi társadalom, ahogy az falun lenni szokott, az átlagosnál is jobban elöregedett, kiszolgáltatott. A falu lakói könnyes szemmel nyilatkoztak a Barikádnak, hogy félnek a cigányoktól, mert betörések vannak, fenyegetések, a cigány gyerekek beszólogatnak a templomba igyekező nyugdíjasoknak. A polgármester tisztában van a problémával, de korlátozott erőforrásokkal, mozgástérrel rendelkezik – nincs pénze. 
 
Szóval a Jobbik vezérkara és a polgárőrökké vedlett Magyar Gárda lejött a faluba járőrözni, rendet tenni. A közbiztonság pedig hirtelen elkezdett javulni. A betörések elmúltak, az idős nénik már nyugodtabban járnak templomba. A gárdisták (ezt ne felejtsük el) nem öltek, nem alkalmaztak fizikai erőszakot, amennyire mi tudjuk. Ezt feltételezni bizonyosság nélkül teljesen alaptalan. 
 
Mi volt a válasza a budapesti liberális, baloldali értelmiségnek? Gyűlnek, leutaznak Gyöngyöspatára, és a szélsőjobboldal ellen tüntetnek, és követelik az államtól, hogy biztosítsa a cigány honfitársaink biztonságát. Lerasszistáznak mindenkit, aki mást mond. 
 
A lakosság szemszögéből mit láthatunk? Az állam, a polgármester teljesen cselekvésképtelen, a Jobbik nem. A Magyar Gárda polgárőrsége biztonságot hozott nekik. 
 
Úgy gondolom, hogy senki, de senki nem hibáztatható azért, mert biztonságra vágyik. Lehet, hogy a ex-gárdisták tevékenysége sért sok jogelvet (az állam erőszak-monopóliumát elsősorban), amelyek Köztársaságunk alapjait képezik, de őket ez (joggal) nem érdekli. Számomra is a családom, a szeretteim védelme, biztonsága az első – ezt kár lenne tagadni.  Többek között ez tesz emberré. 
 
Megoldás az, amit baloldali-liberális barátaink egy része tesz? Egyáltalán nem. Csak tovább szítja az indulatokat, és gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagyja a realitásokat, nevezetesen azt, hogy itt tényleg borzasztó volt a közbiztonság. Képzeljük már bele magunkat annak a helyinek szemébe, akit már többször megloptak! Ő csak annyit lát, hogy ez a Vona gyerek rendbe tette a falut, a budapestiek pedig lerasszistázzák őt azért, mert ezzel az állapottal ki vannak békülve. Elvárható-e tőle, hogy foglalkozzon bármi mással, mint a saját biztonságával? Nem. Aki erre a kérdésre igennel felel, az szerintem végtelenül őszintétlen. 
 
Félreértés ne essék, a Jobbik megoldását sem tartom jónak, de erre kár lenne szót pazarolni. A Jobbik és a különböző hozzá kapcsolható erőszakszervek nem hozhatnak jó állapotokat, hiszen amit ők csinálnak, az állam feladata, más szereplő egyszerűen nem csinálhatja, mert akkor a Köztársaságunk alapjai dőlnek össze. Ha nekik szabad rendet tartani, akkor nekem is. Akkor mindenkinek szabad, akkor cigánygárda is lehet, ezt hívják önbíráskodásnak, igen. Ez csak káoszhoz, anarchiához vezet.
 
Annak ellenére, hogy a Köztársaságunk szempontjából rossz, amit a Jobbik csinál, annak ellenére teljesen érthető, hogy a lakosság inkább ezt választja. Ezt a teljesen ösztönös, emberi  vágyat egyszerűen lerasszistázni teljesen rossz taktika. 
Amit kérdeznünk kell: hol az állam? Hol a fenében van Pintér Sándor? Hol a fenében volt Antall, Boros, Horn, Orbán, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai? És hol van most a szolidaritás, kedves baloldali értelmiség? Hol van a rendőrség? Hol van a biztonságunk? Mert itt nincs. 
 
Miközben mi átaludtuk az elmúlt húsz évet, a civilizált élet lehetősége megszűnt létezni Gyöngyöspatán, és még ki tudja, hány faluban és városban. Ideje lenne visszahozni azt civilizált, jogállami eszközökkel  - és nem csak felvonulni, rasszistázni. Ötleteljünk, írjunk, gondolkodjunk együtt, Vona Gábortól Szanyi Tiborig, Bayer Zsolttól Tamás Gáspár Miklósig, hogy mit, hogyan kéne csinálni, hogy emberi választ adjunk a problémára.
 
 
 
 

5 komment · 1 trackback

2011.03.16. 11:25 Szalai Ervin

Ez egy varázslatos, csodálatos beszéd volt!

Címkék: orbán viktor március 15 beszéd nem évértékelő

Képtelenek vagyunk betelni az örömmel, hogy végre igazi fénye volt az általunk úgy szeretett március 15-ének, Orbán Viktor beszédéből idézgetünk hát fütyörésző jókedvünkben sok-sok felkiáltójellel! Morcos ellenzékieknek viszont az Új Alkotmány sorozatunk negyedik részét ajánljuk!

 

[’48-ban] Kiálltunk Magyarországért és egyetlen határozott mozdulattal eltöröltük a cenzúrát, életre hívtuk a sajtószabadságot, elfogadtuk a tizenkét pontot. A kiállás erőt adott, szembeszálltunk az egész Habsburg birodalommal, a tabukat ledöntöttük, a mozdíthatatlannak hitt rendszert lebontottuk. Azóta is így történik ez mindig. Így történt ez 1956-ban, 1990-ben és 2010-ben is.

Párhuzam a médiatörvény és a sajtószabadság akkori kivívása között? Ejha!

Ez tette csodálatossá az 1989-90-es időszakot, ezért éreztük úgy, hogy a rendszerváltás a partot érés, a megérkezés pillanata. Szerettük volna hinni, hogy a szovjet csapatok hazaküldésével, a demokratikus választásokkal, a gazdaság felszabadításával mindjárt meg is érkezünk abba a másik Magyarországba. Abba a Magyarországba, amelyik erős és sikeres, amely büszkén foglalja el méltó helyét az európai nemzetek között. Hamar észre kellett vennünk, hogy mégsem érkeztünk meg.

Hát igen. Demokráciában általában semmit nem kapunk készen, de legalább megvan a lehetőség arra, hogy olyasmiért dolgozzunk, amit mi szeretnénk elérni. Persze, ha lusta dögök vagyunk, vitathatatlanul sokkal jobban el lehet punnyadni Kádár apánk karjaiban…

Nem a megálmodott Magyarország vett körül minket, helyette a múlt színei, arcai, levegője és alakzatai bukkantak elő. Nem sikerült elszakadni a múlttól, a diktatúra 40 évétől.

Sok az ügynök? Hajjaj… Tessék őket is berakni valami alkotmányelőkészítő izébe, mint akik tutira NEM voltak azok!


Ezért maradt minden félbe, ezért tűnt minden átmenetinek, korlátozott érvényűnek; ezért nem voltunk képesek - szégyenszemre egyedül Közép-Európában – egy új alkotmányt sem összehozni, ezért futotta csak félszívű módosításokra, kényszeredett megegyezésekre, vékonycérnás foldozgatásokra.

Még a végén kicsúfolnak a játszótéren...


Tisztelt ünneplő hölgyek és urak! Kiálltunk azért, hogy véget vessünk a reménytelenség éveinek, velük együtt véget érjen az átmenet 20 éves korszaka, felhatalmaztuk választott képviselőinket és vezetőinket, hogy egy új, immáron végleges rendszer alapjait vessék meg.

Úgy van! Az életben minden örökre szól, még az alkotmányos rendszerek is változtathatatlanok.


Kiálltunk azért, hogy Magyarországon végre a magyarok érdeke legyen az első. Kiálltunk az országért, amikor rendben és méltó módon elbúcsúztunk a Nemzeti Valutaalaptól. Kiálltunk a magyar emberekért, amikor kivetettük a bankadót és a válságadót.

Gazdaságunk csak úgy szomjazta a dráguló hiteleket, és a 3% fölötti államháztartási hiányt!


Kiálltunk, amikor vissza kellett szerezni a nyugdíjrendszert a tőzsdecápák kezéből…

Mindenképpen tarthatatlan volt, hogy a tőzsdecápa választópolgárok saját maguk rendelkezzenek nyugdíjmegtakarításukról – még a végén önző módon ráizgulnak erre a magántulajdonra vagy mire… Sokkal jobb, ha egy hatalmas ezerlyukú zsákba öntünk mindent, aminek felhasználásáról pár okos ember hoz döntéseket!


… és kiálltunk Magyarországért az Európai Unióban, amikor alantas és hazug támadások érték hazánkat, amelyeket itthonról szerveztek a magyarok lejáratására.
 

Nem Orbánt és nem a médiatörvényt, hanem a MAGYARSÁGOT támadták már megint ugyebár. Szemetek!
 

Eskünkhöz híven nem tűrtük el ’48-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk. Nem tűrtük el ’56-ban és 1990-ben sem, hogy Moszkvából diktáljanak. Most sem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy bárhonnan bárki is diktáljon nekünk.
 

Végül is csak 3.056.027 magyar állampolgár szavazott az Európai Uniós csatlakozásunkra (83,76% >>> Négyötöd, apám! NÉGYÖTÖD!!!) annak tudatában, hogy némely ügyekben a többi európai országgal közösen hozott döntéseink alapján éljünk itthon is. Újraszámolást?
 

A nemzetiszocializmus és a kommunizmus feltalálói között egy magyar nevet sem találni.
 

Mint ahogy okos továbbfejlesztők, hithű követők és lelkes drukkerek se voltak a tisztamúltú magyarok között. Nem vagyunk mi felelősek semmiért, Kűfőd, ne ugass!
 

Idézem a Nemzeti Hitvallást…
 

Ebből azért ne csináljunk rendszert...
 

Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését. Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét.
 

Alkotmányosságunkat minél inkább szájról szájra terjedő népmesékből eredeztetjük, annál jobb. És minél többször nyilvánítjuk ki a kommunista idők végét, annál biztosabb!
 

Az új alkotmányt közösen kell létrehoznunk, ezért fontos, hogy részt vegyen benne mindenki, aki elkötelezettséget érez azért, hogy Magyarországnak végre valóban magyar alkotmánya legyen. Köszönetet mondok annak a 800.000 embernek, aki már elküldte a véleményét és azoknak is, akik válaszolni készülnek!
 

Hagyjuk ezt a mindenkit szerintem. Még a Fidesz szavazókhoz is hiányzik majdnem kétmillió… Ti találjátok ki, írjátok csak alá, aztán ne legyen veszekedés meg futkározás a Parlament körül!
 

Minél jobban távolodunk az elmúlt korszak mocsaras lápvilágától, annál jobb lesz arra gondolni, hogy többé nem húzhat vissza, többé nem csúszunk vissza az ingoványba. Nem fogjuk visszaengedni a múltat, nem fogunk ideiglenes viszonyok között bizonytalanságban, a meddő vitákban vergődve átmeneti életet élni.
 

Az élet legyen stabil, örök, megváltoztathatatlan, és ne kelljen vitatkozni senkivel - a  mocsarakat meg csapoljuk le! Ammen!
 

 

 

 

5 komment

2011.03.15. 11:26 Máté.Sz

Az új alkotmány/4.: A hatalmi ágak szétválasztása

Címkék: publius új alkotmány sorozat hatalmi ágak szétválasztása választott végrehajtó hatalom

“The accumulation of all powers, legislative, executive, and judiciary, in the same hands, whether of one, a few, or many, and whether hereditary, self-appointed, or elective, may justly be pronounced the very definition of tyranny” (James Madison)

A hatalmi ágak szétválasztása a politikai fejlődés egyik legfontosabb pillanata volt. Mint ahogy ma már az általános, egyenlő, titkos szavazati jogot sem kérdőjelezi meg épeszű ember, úgy ezt is erősen ciki lenne támadni – gondolhatnánk. Aztán kiderül, hogy mégsem ilyen egyértelmű a helyzet.

Miért fontos a hatalmi ágak szétválasztása?  Egyszerűen azért, mert nem akarjuk, hogy a közhatalom egy kézben összpontosuljon. Ha így lenne, semmi sem tudná megakadályozni a mindenkori kormányzatot, hogy átlépve a demokratikus Rubikont egyeduralomra törjön. Ahol nincsenek megosztva a hatalmi ágak, ott a hatalomnak nincsenek igazi korlátai. Egy köztársaságban ez megengedhetetlen.

Az emberiség - végtelen bölcsességétől vezérelve - különválasztotta tehát a törvényhozó, végrehajtó és bírói ágat, hiszen amíg ezeket más szervek és emberek gyakorolják, addig senki nem veszélyezteti a szabadságot és a köztársaságot. Az angol politikai filozófusok szerint mindegyik szerv (a parlament, a kormány és a bíróságok is) arra fognak törekedni, hogy a saját hatáskörüket megnöveljék, és ez így van jól: mohóságuk kölcsönösen korlátozza egymást.

A hatalmi ágak megosztásának elve egyszerű és nagyszerű. Őszintén számol az emberi gyarlósággal és hatalomvággyal. Nem akarja megváltoztatni az emberi természetet, egyszerűen csak olyan rendszert épít ki, ahol azok irányíthatóvá és korlátozhatókká válnak.

Ez mind szép és jó, a bejegyzést itt be is lehetne fejezni, ám azt láthatjuk, hogy ez a gyakorlatban nem feltétlenül így működik.  Magyarországon - mint ahogy Európa igen sok országában - az államberendezkedés nem választja el egyértelműen a hatalmi ágakat. A végrehajtó hatalmat alkotmányunk a kormány kezébe adja, ám azt a nép nem választja meg. Kormányfőre ugye nem szavazunk négyévente... A mindenkori adminisztráció a parlamentnek felelős, ugyanakkor az Országgyűlésben általában stabil többséggel rendelkezik, ezáltal a gyakorlatban önmagának tartozik felelősséggel – így az ellenőrzés értelmetlenné válik, a törvényhozó és a végrehajtó ág a gyakorlatban (és részben elméletben is) összefolyik. 

Azt mondhatjuk, hogy Magyarországon az összefonódott törvényhozó-végrehajtó ág áll a bírói és egy harmadik hatalommal szemben: ez pedig nem más, mint az alkotmányozó hatalom melynek gyakorlója a parlamenti kétharmad – beleértve az ellenzéket is. Ennek a hatalmi ágnak a mozgástere egyszerre szűk és tág is: szűk, mert általában véve ritkán képes bármire is; de tág, mivel a legalapvetőbb jogaink biztonsága van e hatalom kezében.

Mi ennek a rendszernek a hátulütője? Miért kéne ezt megváltoztatni holmi elméleti játszadozás miatt, mikor olyan országokban is ehhez hasonló rendszer működik, mint Németország vagy Nagy-Britannia?

Egyszerűen azért, mert ez a rendszer rossz. Indokolatlanul sok hatalmat ad a kormánytöbbségnek. Ha egy párt az országgyűlési választásokon kétharmadot szerez, gyakorlatilag képessé válik bármire fékek és egyensúlyok nélkül.  Ezt látjuk ma is, az erőegyensúly eldőlt. Az ilyen rendszerekben a jog nem képes megálljt parancsolni egy hataloméhes párt törekvéseinek – azt egyedül informálisan a politikai kultúra és illem tehetné meg, de ez a kultúra Magyarországon nem fejlődött ki.

Mi a teendő tehát? Létre kell hozni egy olyan rendszert, amelyben a kormány és a parlament is a népnek, az istenadta népnek felel, nem egymásnak. Ahol közvetlenül a nép dönti el, hogy ki kormányozzon, ki alkosson jogszabályokat, stb. Ezt a lehető legegyszerűbben úgy lehetne megtenni, ha elcsúsztatnánk a törvényhozói és a végrehajtói hatalom megválasztásának időpontját mondjuk két évvel. Ezáltal biztosítva lenne a hatalmi ágak szétválasztása, a népszuverenitás beteljesítése és a szabadság garanciája.

 

A közvetlenül megválasztandó végrehajtó testületekről és a választási rendszerről részletesebben későbbi bejegyzésekben lesz szó.

 


 

3 komment · 3 trackback

2011.03.15. 09:00 Szalai Ervin

A Köztársaság ünnepe

Címkék: március 15 1848 magyar köztársaság

 „Egy van, mi különösen szívemen fekszik, mert Magyarhon jövője véleményem szerint attól függ. Különféle nemzetiségek iránt legyünk jogkiosztásban minél bőkezűbbek. Nem csak Ausztria halt meg, hanem Szent István Magyarországa is…

 

(Teleki László levele Kossuth Lajosnak, 1849. május 14.)

 

Van valami furcsaság abban, hogy a három nagy ünnepünk közül – augusztus 20., október 23. és március 15. – éppen ez utóbbit szokta talán a legkisebb érdeklődés követni. Augusztus 20-án nézzük a tűzijátékot, mert „onnantól van Magyarország”, szomorúak vagyunk október 23-án, amiért már megint összefogott ellenünk az egész világ (a szovjetek jöttek tankkal, az amcsik meg sehogy), de vajon átérezzük-e mindannak a súlyát, ami az egyetlen tavaszi ünnepünkön történt?

Úgy érzem, nem. Nem tudom, hogy ez a sosemvolt oktatási rendszerünk hibája, vagy csak elegünk van az áporodott és művházszagú ’56-os megemlékezésekből, amik miatt joggal támadhat olyan érzésünk, nemzeti ünnepeink igazi célja az üres hagyományőrzés csupán. Valaki elkezdte, mi meg nem merjük abbahagyni.

Akárhány elfuserált rendezvényt is láttunk már, akármilyen agymosásban is részesültünk közoktatás címszó alatt, tudnunk kell, milyen fantasztikusan jó dolgokat köszönhetünk a másfél évszázaddal ezelőtt történteknek és mindazoknak, akik részt vettek benne.

Március 15. ugyanis a Magyar Köztársaság ünnepe: történelmünkben először mondtuk ki, hogy csak mi és senki más nem dönthet sorsunk felett; először vetettük fel, hogy minden magyar egyenlő, így mindannyiunknak ugyanakkora részt kell vállalnia közterheinkből; hogy közügyeink felőli döntéshozatalról pedig saját megállapodást kötünk az ország polgárai között. Népszuverenitás, leviatán, parlamentarizmus, proto-elnöki köztársaság, sajtószabadság, jobbágyfelszabadítás, szabad vállalkozás, felekezetek és nemzetiségek elismerése. Egy demokrácia építőelemeit hoztuk létre a semmiből, egy csaknem ezeréves királyság sötétségében.

Március 15-étől egyenes út vezetett az áprilisi törvényekig, a függetlenségi nyilatkozatig, a nemzetiségi határozatig és a zsidóság emancipációjáig – és persze az osztrák és orosz intervencióig. Ugyanakkor ’48-49-ben született meg az eszme, ami ugyan kevéssé ölthetett testet az elkövetkezendő évtizedekben, mégis ennek védelmében kelt fel az ország népe ’56-ban és '89-ben, hogy azt mondja, eddig és ne tovább.

Ha jelenünknek van igazi múltja, akkor az ez. Annál fájóbb, hogy a XXI. század Magyarországán, amikor senki nem fenyeget minket, se Habsburg, se szovjet; amikor minden lehetőségünk megvan arra, hogy valóra váltsuk a Köztársaságot, amit másfél százada álmodunk, ostoba és barbár múltidézésbe menekülünk. Megtagadjuk a köztársaság eszméjét, korlátozzuk a sajtószabadságot, relativizáljuk az alapjogokat, nem tiszteljük a magántulajdont, egyenlő közteherviselés helyett önkényes sarcokat vetünk ki, kirekesztjük a különböző nemzetiségeket és kisebbségeket, vallási alapvetéseket írunk elő és gúnyt űzünk a népszuverenitásból.

Pedig ha létezik nap, amit magyarként ünnepelnünk érdemes, akkor az a mai. Minden, ami szép és kedves, minden, amire büszkék lehetünk társadalmi és politikai értelemben, azt lényegében 1848. március 15-e indította útjára. Amit ma Magyar Köztársaságnak hívunk, akármivé is akarják átnevezni, és akárhogy próbálják felszámolni, ekkor született meg, és mi nagyon büszkék vagyunk rá.

 

:)

 

 

Még egy pár menő idézet:

"Midőn a magyar nemzet elidegeníthetetlen természetes jogainál foga az európai státuscsaládba önálló és független szabad státusként belép, egyszersmind kinyilatkoztatja: hogy azon népekkel, melyek vele ezelőtt egy fejedelem alatt állottak, békét s jószomszédságokat alapítani s folytatni, és minden más nemzetekkel barátságos kötésekkel szövetkezni elhatározott akarata." (Függetlenségi Nyilatkozat, 1849. április 14.)


„Uraim, ha a zsidó nép szinte ott van a csatatéren és vérét ontja egy oly hazáért, melynek ő még nem kijelentett polgára, ha ő vagyonát, életét örömest feláldozza azon szabadságáért, melyet csak remél, azon jogokért, melyeket nem bír, mit bírnak a többiek, kik vele együtt harcolnak, azt hiszem … eljött az idő, hogy a nemzetgyűlés azon elvi kijelentését tovább ne halassza, miszerint a zsidók is a hazának polgárai jogban, kötelességben a többiekkel egyenlők." (Szemere Bertalan, 1849. július)


"3. A községi tanácskozásokban mindenki akár magyar, akár anyanyelvén szólhat, a jegyzőkönyv pedig a községben divatozó nyelvek közül azon nyelven fog vezettetni, mely a szabad választás szerint megállapíttatik.
4. A törvényhatósági mindenféle ülések tanácskozásaiban mindaz, ki szólásra feljogosítva van, véleményét és szavát akár magyar, akár anyanyelvén előadhatja." (Nemzetiségi határozat, 1849. július 28.)

 

 
 
 

19 komment · 2 trackback

süti beállítások módosítása