(forrás)
A karácsonyi HVG-ben olvasható Gáti Júlia egyébként nagyon érdekes cikke az évtizedek alatt felhalmozott betegdokumentációk digitalizálásának állásáról. Szó esik benne okokról, nehézségekről, a jól megszokott forráshiányról, mégis beszédesebb, ami kimarad belőle: a lehetőség, a miért és a nagybetűs jövő, tehát pontosan az, amivel mi, választópolgárok sem szoktunk foglalkozni.
Nem mintha nem lenne tényleg fontos, hogy a kórházak eleget tudjanak tenni különböző adatkéréseknek, és hogy ne foszladozó mappák foglalják az értékes férőhelyet, de a digitális archiválás önmagában, mondjuk már ki, nem érték. Mit ér egy könyvtár, ha senki nem látogathatja, a mágnesszalag, ami titkosított, az adathordozó, ami kisebb helyet foglal - mit ér egy emlék, ha sehogyansem kapcsolódik a holnapunkhoz?
Hiába redukálódik az egészségügyről szóló politikai közbeszéd - jó esetben legalább - a dolgozók bérviszonyaira, a világ gőzerővel száguld tovább, és alakítja át mindazt, amit szakmákról és társadalmi kihívások kezelésének módjairól gondolunk. A világ legjobb orvosi egyeteme például tucatszám kínálja ingyenes online kurzusait, na nem a csontok elnevezéseiről, de még csak nem is a szív működéséről, hanem bizony statisztikából és adatelemzésből.
Már rég eljött az idő, hogy az élet nagy információhalmazait összefüggéseiben vagyunk képesek vizsgálni, hashtag digitálisan. Miért lenne épp az orvostudomány kivétel ezalól? Több évtizednyi betegdokumentáció ilyenformán nem nyűg vagy kötelező minimum, hanem egy lehetőség arra, hogy pontosabb összefüggéseket találjunk gyógyszerek, kezelési módok, kórtörténetek alapján, amik hatékonyabb gyógymódokhoz és egészségpolitikai döntésekhez vezethetnek. Mert ezt várjuk a jövőtől.
Igen ám, de a jövőtől hiába várunk bármit is. Ajóisten látja lelkünk, a várást, na azt már tökélyre fejlesztettük. Habony árpád ridikülje, a Fidesz népszerűségvesztése, a Gyurcsány dídzsézése, az új ellenzéki mozgalmak(?) összeszedetlensége, a tüntetők száma és rendőrökkel lökdösődők aránya, KDNP, KDNP, SZDSZ, a vasárnap, a sztráda, a kurvaélet, mit írt ez, mit nyilatkozott amaz.
Ezek persze érdekesek és valamennyire számítanak, de mégha mindegyik vitát meg is nyernénk, akkor se lenne ez az ország előrébb. Ha a saját blogunkból indulok ki, hiába fogadtak volna el Orbánék nekünk tetszőbb alkotmányt, ettől még a legtöbben ugyanúgy az aktuális gumikacsákkal való hadakozásba lennénk könyékig beleragadva ahelyett, hogy lézerbakancsokkal taposnánk ki újabb és újabb ösvényeket.