Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2011.10.29. 12:35 Kálóczi Krisztián

Bélsárból vár? - avagy a baloldal újraélesztése

Címkék: gyurcsány ferenc baloldal ellenzék demokratikus koalíció baloldali fordulat

Gyurcsány Ferenc MSZP-ből való távozásáról és új pártjának megalakulásának tényéről nem lehet nem írni. Ennek a kötelességnek vagy unaloműzésnek már eleget is tettük egyszer, azonban ez az írás más aspektusból igyekszik megközelíteni a pártszakadás kérdéskörét: ha úgy tetszik, a baloldal esetleges jövőjéről. Kivételesen próbáljunk elvonatkoztatni Gyurcsány Ferenc személyétől és a körülötte keringő számtalan kritikától, és nézzük jelenlegi pártalapítását kizárólag Magyarország pártpolitikai fejlődésének szempontjából.

Nos, megalakult a Demokratikus Koalíció névre hallgató, Gyurcsány által vezetett politikai tömörülés, melynek a volt miniszterelnök személye mellett további kilenc képviselője egyelőre csak a függetlenek helyét foglalhatja el az Országgyűlésben, vagy október 30-ig, míg Kövér László visszatér külföldi útjáról és rendezi helyzetüket, vagy a Házszabály 15§-ának 5. bekezdése (link) alapján, hat hónappal később. Az e körül zajló vitába most ne menjünk bele, ennek elbírálása a Házelnök dolga.

Gyurcsány – elmondása szerint – új pártjának megalakításával a mérsékelt, polgári baloldali politikai irányzatot kívánja meghonosítani Magyarországon. Az irány nem újdonság, hiszen az MSZMP-ből MSZP-vé alakult párt politikusai alapvetően két baloldali politikai vonalat képviseltek: egyrészt egy klasszikus szocialistát, másrészt pedig az említett mérsékeltebb, polgáribb baloldali felfogást, amely tulajdonképpen, mint egy bal-centrumpártként kívánt/kíván funkcionálni – mondja Gyurcsány. Azonban a klasszikus szocialista politika sem vész el, hiszen az MSZP frakciójában megmaradt képviselők továbbra is kiállhatnak az általuk képviselt klasszikus szocialista értékek mellett, sőt most, hogy „Gyurcsány Ferenc kilépésével távozott a gyurcsányizmus is az MSZP-ből” (Tóbiás József), a Magyar Szocialista Párt túlteheti magát a már hónapok óta tartó pártszakadási mizérián és végre koncentrálhat ellenzéki feladatainak ellátására, míg ezen kötelezettségének kizárólag (?) belső harcai miatt nem tudott eleget tenni.

(forrás)

 

Természetesen napvilágot láttak olyan feltételezések, melyek szerint az MSZP eddigi szavazótábora ezzel kettéoszlik és így tulajdonképpen egyik fél sem jár jól a szakítással, hiszen mindkettőjük támogatottsága lefeleződik. Hozzá kell tenni azonban, hogy a Demokratikus Koalíciónak eddig sem voltak potenciális szimpatizánsai, hiszen nem is létezett, de Gyurcsánynak voltak, hiszen gyurcsányisták léteznek, akik mellesleg nem egyenlők a szocialisták MSZP-s szavazótáborával. Úgyhogy mégiscsak előfordulhat az, hogy a 2010-es választásokon az MSZP-ből kiábrándult, Fidesz és/vagy Jobbik felé forduló szavazók most visszatérhetnek hőn szeretett párjukhoz, vagy emberükhöz (Gyurcsányhoz). Hiszen sokan lehetnek, akik Gyurcsányból ábrándultak ki (erről szóló kutatás, 7.ábra), illetve sokan lehetnek, akik – miatta vagy akár a történet egésze miatt – az MSZP-ből. Ha így van, most lehetségessé vált többfajta politikai tér lefedése.

 

Egyrészről: új pártjával Gyurcsány lefedheti azokat a polgári Magyarországra vágyó szavazókat, akik a Fidesz politikájából ezt, kormányra kerülése óta hiányolják. Bizony, van ilyen, mikor egy egyszerű szó - jelen esetben a polgári – ellövésével meg lehet nyerni választókat, és Gyurcsány könnyen lehet, hogy ezt a lehetőséget vázolta fel magának, mikor a polgári baloldal megteremtésének gondolata, a jelen helyzetre reagálva, először megfogalmazódott benne. Másrészt: a megmaradt MSZP végre ledobhatja magáról a gyurcsányi hagyatékot: a Gyurcsány-utálatot, mellyel könnyen lehet, hogy számtalan potenciális szavazóját vesztette el. Tehát, végső soron előfordulhat, hogy a baloldal valóban újraformálódik, mind ideológiailag, mind pedig szavazati számokban. Persze ezzel szemben számtalan kritika megfogalmazódhat, hiszen „Gyurcsány Ferenc politikai öröksége akármivel is rukkol még elő, akármilyen pártot alapít, akárhogy választják meg csakazértis, mindenképpen az marad”. A politika azonban erről szól: ha egy bizonyos válasz nem vált be a társadalom számára, akkor próbáljunk meg egy új koncepciót, hozzunk létre új politikai gondolkodást és próbáljuk újra. Máshogy, és nem feltétlenül mással.

 

Lendvai Ildikó korábban már felvetette egy Új Baloldal létrehozását, amely, ahogy észrevehettük, nincsen. Mindenesetre az tény, hogy a magyarországi baloldalnak valóban frissítésre van szüksége, és nem feltétlenül személyire; gondoljunk arra is, ha bizonyos politikai szereplőket minősítünk, hogy ők – minden esetben! – kitermelnek maguknak, illetve magukból új, őket támogató generációt, akik általában már csiszoltabb formáját adják vissza az őket effektíve kinevelőkének. Úgyhogy a lényeg azt gondolom, ott leledzik, hogy a baloldalon létrejött egy MSZP-s (klasszikus szocialista) front, illetve egy (polgári balos) Demokratikus Koalíció nevű formáció, amelyek felszívhatják például a Fideszből kiábrándultakat, a Gyurcsány-utáló MSZP-seket, az MSZP-t utáló gyurcsányistákat, illetve a 37-38%-on álló bizonytalanokat, illetve ezek szavazatát és támogatását.

 

Továbbá, muszáj megemlítenünk a 4K! célzottan baloldali megjelenését a politikai életben. Magukat szociáldemokrataként azonosítják, ami a fentebb leírtakkal egyetemben szintén felvázolja annak lehetőségét, hogy a baloldal frissül, változik és ami a legfontosabb: igyekszik. Azért fontos, hogy igyekszik, mert a Fidesz-kormány ellen egyre erősebben érezhető és növekedő elégedetlenség nem mehet a magyarországi politika megítélésének rovására, mint ahogy ez már megtörtént az elmúlt években – gondolok itt a politikából való kiábrándultságra, amely azonos azzal a közvélekedéssel, hogy minden politikus tolvaj és a politika színház, melyet megváltoztatni úgysem tudunk.

 

A mostanában oly sokat ostromolt baloldali ellenzék tehát úgy látszik, próbálkozik kilépni saját tehetetlenségének csapdájából és új politikai frontokat, eszmei alternatívákat próbál megnyitni, melyekre mi reagálhatunk igennel és nemmel.

 

Ha nemmel reagálunk, elutasítjuk a magunkban érlelődő politikaújítás szükségességét, ha pedig igennel, bizonyosságát tesszük annak, hogy szarból mégiscsak lehet várat építeni.

 

 

 

 

95 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr383333965

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 4K! Az Orbán-kormány az államcsőd felé vezeti az országot 2011.11.04. 15:27:20

A 4K! szerint a forint szándékos gyengítésével, a kiszámíthatatlan, csapkodó és össze-vissza kommunikáló gazdaságpolitikával a csőd felé kormányozzák Magyarországot. A kormány úgy tesz, mintha az elmúlt hónapokban bejelentett látszatintézkedéseivel meg...

Trackback: Demokrata királyfi? De nem ám! 2011.10.30. 02:02:01

"Ó, boldog Isten! Egy csigahéjban ellaknám, s végetlen birodalom királyának vélném magamat, csak ne volnának rossz álmaim." – Hamlet; W. Shakespeare: Hamlet, dán királyfi   Nem igazán mondhatom magam irodalmilag művelt személyisé...

Trackback: Az a zsebünkre megy… 2011.10.30. 00:01:56

Ennek a blognak az elmúlt 4 hétben háromszor indultam neki. Valahogy sose sikerült úgy, hogy kipostoljam, szóval ment a kukába. Valószínűleg azért is, mert én magam is tanácstalan vagyok, hogy mit gondoljak az egészről. Ez persze még nem baj, én csak e...

Trackback: Alternatívák 2011.10.29. 23:57:16

Nagyon eseménydús hétvégénk volt, már közéleti szempontból. Orbán megfutamodott pár ezer tüntető elől, az MSZP huszonegynehány év után kettészakadt, pedig mindig ezt akarták elkerülni. És alternatív köztársasági elnököt akarnak választani március 15.-é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

luis5 2011.10.29. 16:48:54

"szarból mégiscsak lehet várat építeni."

Ezt az élet milliószor megcáfolta. Ebből a különös anyagból, amiből az mszp és dk tagjai gyúrva vannak csak szarvárat lehet építeni . Amint a posztíró szerint is a legoptimistább verzió ami kijöhet

Zene 56 2011.10.29. 17:50:43

De igazából ki állhat a 4K mögött?
Lehet, hogy most meg Orbánék próbálják megosztani a széteső félben lévő baloldalt, mint ahogyan annak idején őket a Centrum párttal, most meg a Jobbikkal megosztani kívánó baloldal tette?
Kölcsön kenyér...
(Mielőtt ezen vitatkoznánk, szerintem a Jobbik arra született, hogy megakadályozza a kétharmadot. De a Gyurcsány gyűlölet erősebb volt...a fasiszta veszélynél, de hiába, még ma is ezzel próbálkoznak Gyurcsányék és a liberálisok. Lásd: Új Színház, ahol csak 1 "árja kinézetű" gyerek ordított magából kikelve a színpadon. A volt MSZMP-s pártitkár, Hegedűs D. Géza!)

Golovics József · http://leviathan.blog.hu/ 2011.10.29. 18:30:48

"Gyurcsány Ferenc MSZP-ből való távozásáról és új pártjának megalakulásának tényéről nem lehet nem írni."

Én eddig erősen tartottam magam ahhoz, hogy én nem vagyok hajlandó Gyurcsányról írni. Ebben a posztban viszont van jó néhány olyan dolog, amihez hozzászólnék. Csak ha normálisan kifejtetném a véleményemet, az pár kitenne egy cikket, úgyhogy most nem tudok dönteni, hogy írjam-e meg cikk formájában, vagy kommenteljem be...

Kálóczi Krisztián 2011.10.29. 18:41:55

Ahogy érzed, mindkettőt szívesen veszem. Ha cikket írsz, kérlek, majd küld a linket!
Köszi!

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2011.10.29. 22:00:47

Érdekes....egy normális cikk, az első amely előítéletek nélkül ír a DK megalakulásáról....gyakorlatilag nincs komment.

Gratula a szerzőnek a posztért.

lehet más a handa-banda 2011.10.29. 22:12:20

Szarból nem lehet várat építeni, még akkor se ha átcímkézik rózsadombi szekfűkoktélnak. Ezt meg is fogják tenni, most osztják fel a terepet a baloldali médiamunkások. Kérdés mennyire lesz hiszékeny a célközönség, el lehet-e adni Gyurcsányt bármi másnak, mint ami mindig is volt: öntörvényű leállíthatalan frázisgenerátor. Sikerre akkor számíthat, ha el tudják érni a társadalom hiszterizálását, mert ezek a hullámok vihetik előre Ferit

potyus 2011.10.29. 22:52:39

@lehet más a handa-banda: Nem vagyok biztos benne, hogy az új pártnak éppen Gyurcsány személyéről kell szólnia, csak és kizárólag.
Ha jól emlékszem egyenlőre az a helyzet, Ő nem akar miniszterelnök jelölt se lenni, a párt vezetésben szeretne tevékenykedni. Persze azt is tudom, ez idővel "változhat". De jelenleg ez a helyzet.
Kellett ez az új párt, mert a bizonytalanoknak alternatíva. Ha képesek lesznek egy olyan gyűjtő párttá válni, mely annyira szabad gondolkodású baloldali eszmeiséget képvisel, hogy felszívhassa a kallódó liberálisokat (volt SZDSZ,)és demokratákat, (volt MDF,) valamint valamennyi választót, aki nem tud kire szavazni.

dr kíváncsivagyok 2011.10.29. 23:20:50

@luis5: ""szarból mégiscsak lehet várat építeni."

Ezt az élet milliószor megcáfolta. Ebből a különös anyagból, amiből az mszp és dk tagjai gyúrva vannak csak szarvárat lehet építeni . Amint a posztíró szerint is a legoptimistább verzió ami kijöhet "

Ezt a hipotézist a mai rendszer bizonyítja....mármint hogy szarból ILYEN (Fidesz)várat lehet építeni....

dr kíváncsivagyok 2011.10.29. 23:22:28

@Zene 56: "szerintem a Jobbik arra született, hogy megakadályozza a kétharmadot. "
Nem,....barátom,...a Jobbik arra született hogy eltűnjön a picsába , mint minden tisztességes Demokráciában a világon !!!!!

dr kíváncsivagyok 2011.10.29. 23:25:07

@Zene 56: "Lásd: Új Színház, ahol csak 1 "árja kinézetű" gyerek ordított magából kikelve a színpadon. A volt MSZMP-s pártitkár, Hegedűs D Géza ! "
Igen , a Fidesz is tele van ilyen jellemtelen , pálforduláson átesett "emberekkel" !!!

serwer 2011.10.29. 23:27:50

Az új párt nem Gyurcsányról szól, hanem Molnár Csabáról.
Bármikor ledumálja az ellenfeleit.

Aranyos dolog az eszméket behatárolni, meghatározni, de manapság már csak a celebek személye számít.
Ez kell a nagy masszának, nem az ideológia.

Táskás Tóni 2011.10.29. 23:30:50

@kíváncsivagyok: Szarból még kormányt is lehet építeni.Lásd 2010 májusától napjainkig.@lehet más a handa-banda: A társadalom hiszterizálását az Orbán- Matolcsi-Kopátsy trió is elvégzik. A többi kormánytag pedig besegít. Az álamfő pedig szépen "alájuk " dolgozik.

rockjano 2011.10.30. 00:16:08

Nagyon érdekes ez az egész, benne van az hogy ez csak egy utolsó szög ennek a régi baloldalnak a koporsójába, de az is benne van hogy az MSZp és DK együtt több embert tud megszólítani mint eddig csak az MSZP.

Azt hogy még más új baloldali párt tudna labdába rugni azt nemigen hiszem. Csak a fiatalok lennének vevők talán rá és őket már az LMP lefedi.

Viszont egy az egészet összefogó ernyőszervezet nélkül nem fog menni.

Kérdés mi lesz a gazdasággal 2014-ig. A jövő év szörnyű lesz és szerintem 2013-is...de lehet hogy pont 14-re valamit javul a helyzet.

Gáborom 2011.10.30. 00:30:09

Bár igaz,hogy manapság csak a celebek számítanak, nem az ideológia, de érdemes lenne azon is elgondolkodni,hogy mi lett az ideológiákkal. Nem bukott meg mind a pénz oltárán?
Én láttam, hogy az MSZMP-ből úgy lett MSZP, hogy szó szerint lecserélték a feliratot.
Így nem lehet érdemi változást elérni:ugyanazok most hirtelen más szöveget fújnak?

Az MSZP abból az MSZMP-ből lett egyszerű névcserével, amelyet ugyanúgy utálni kéne egy mai fiatalnak - és pláne felnőttnek, mint ahogy joggal utálja mindenki a náci pártokat.

Csak hát a kádárizmus kiölte a tisztességet a magyarokból, vagy legalább a gerincességet, cserébe egy viszonylagos jólétért - azaz a romániai nyomorhoz képest - és az viszonylag enyhe diktatúráért - mondjuk megint csak a romániai vagy az NDK elnyomásához képest.

Most ez az MSZP oszlik, és a DK azokat viszi, akik sohasem voltak szocialista eszmeiségűek, leginkább csak ügyes kapitalisták, akiknek kell a politikai hatalom is - ami ugye pénzre váltható.
Persze nem mindenki, talpnyalókra,sleppre minden pártnak szüksége van.

A mai fiataloknak azt kéne felismerniük, hogy a pártok, mint politikai képződmények már elavultak és kártékonyak, viszont tény, hogy egy laza civil mozgalomból ma még nem lesz megbízható - értsd: egy országot elvezetni képes - szervezet. Különösen azért nem, mert az egykori -főleg balos és álliberális - mozgalmárok ma leginkább a zöldek és más, szabadosság (és nem szabadság) elvű civilekhez csapódva mozgalmárkodnak tovább.
Egyfajta 22-es csapdája,a pártok meg elavultak, a civilek pedig még éretlenek, túl szanaszétek.

Persze hangsúlyosan SZERINTEM, de egyre inkább így látom.

Ezért sokszor nem is csodálom, ha a celebekhez menekülnek a zemberek.....bár nem helyeslem.

Mondjuk a csehek, amikor a kommunizmusban elegük lett a politikából, akkor a kultúrához és az egészséges életmódhoz, a családi programokhoz fordultak, egyszóval magukkal kezdtek el törődni. Ne rossz tipp azt hiszem.
Viszont a rendszerváltáskor a csehek kirúgták az összes komcsit - nekik megmaradt a gerincük és az eszük is.

Na jó ennyi. Szóval DK vagy sem,nem az a fő kérdés.

nu pagagyí 2011.10.30. 00:30:32

A címválasztás gondolom azért lett ilyen, hogy rákattintsanak. Ennek ellenére egy jól fésült állapot leírást látunk, nem sok hozzáadott értékkel. Megpróbálom pótolni.

A baloldal elvesztette társadalmi támogatottságát. Méretes vereséget szenvedett a legutóbbi választáson. Ma talán már dereng, hogy nem teljesen megérdemelten. Gyurcsány pont azokat a problémákat szerette volna megoldani, ami ellen a Fidesz éppen most háborút visel, ahelyett hogy megoldaná. Pontosan tudta, hogy nem fenntartható az ország fejlődése, hiszen pont ezért puccsolta meg Megyesit, aki az osztogatás sikerébe beleszédülve elfelejtkezett, a macerásabb és kevésbé népszerű pénzszívó ágazatok átalakításáról. Ha tenni akart valamit, ahhoz meg kellett nyernie a 2006-os választást. Ebben a kampányban ő kevesebbet ígért, mint a Fidesz mégis sikerült nyernie. A helyzete azonban bonyolultabb volt, mint jelenleg a Fideszé. Saját pártja sem támogatta teljes mértékben az ország gatyába rázására irányuló törekvéseit és koalícióra is kényszerült. A koalíciós társsal nem volt baja, mert az SZDSZ támogatására lehetett számítani racionális reformok véghezvitelében. Az őszödi beszéddel saját pártjának lelkiismeretére szeretett volna hatni. Durva beszéd volt, azoknak szólt akik az Audi kulcsokhoz ragaszkodva minden változást elleneztek.

Az Audi kulcsosok lekiismeretét nem sikerült felpiszkálnia, kiszivárogtatták a beszédet a Fidesznek, amely még sebeit nyalogatta és éppen újabb gyűlöletkampányokon törte a fejét, ami leköthetné és összetartaná csalódott választóit. A beszéd kiváló munícióval szolgált. Nem hozták rögtön nyilvánosságra a dolgot, hanem előbb bekapcsolódtak a mindenféle agyalágyult által celebrált Kossuth téri Hyde park eseményeibe, fokozatosan radikalizálva az az ott összegyűlteket. Amikor már elég sok embert odaszoktatattak felrobbantották a bombát: nyilvánosságra hozták a kiherélt "hazugság" beszédet. A terv persze nem csak ennyi volt, jó előre felkészültek. Nem hagyták, hogy az emberek megértsék miröl is van szó, újabb és egyre durvább eseményeket generáltak. Csúcspontja a fizetett statisztákkal végrehajtott TV székház ostrom volt, amit a Hír TV előre odatelepített közvetítőkocsija forradalmi eseményként állított be. A rendőröknek már ott verniük kellett volna a bottal hadonászó "hősöket", de ez akkor még nem jött be. Később szerencsére sikerült hatásosabb provokációkkal kicsalni a gumilövedékeket, és beindulhatott az újabb hazugságcunami a "diktatúráról".

Na, szóval ilyen körülmények között kellett volna azokat a közszolgáltatásokat érintő reformokat megcsinálni, ami ha sikerült volna, most nem az egyhelyben pörgő gyorsnaszádon ülnénk, Matolcsy keresztben álló szeméből próbálva kiolvasni az irányt. Ha a Fidesz az előző ciklusban hagyta volna Gyurcsányékat dolgozni, akkor most kisebb felhatalmazással, de nyugodtabban foglalkozhatna a középosztály megerősítésével, meg a többi mániájával. Nem mellékesen tanúságot téve, hogy szereti hazáját és minket.

A baloldal amortizálása sikerült. A siker nem jöhetett volna létre az MSZP közreműködése nélkül. Amennyiben a demokrácia megmarad, amit a Fidesz kinyílt csipájára tekintettel kétlek, még jól is kijöhet a baloldal. Megszabadul a korrupt, változásra képtelen MSZP-től és alulról építkezve, új tisztább pártokat hoz létre. Így megáshatja a rendszerváltás privatizációs haszonélvezőjeként egyedül színen maradt Fidesz sírját. Ezzel fejeződhetne be a generációváltás a politikában. És talán a Fidesz romjain is értelmesebb jobboldali pártok jönnek létre.

2011.10.30. 00:30:46

Semmilyen pártra nem vagyok hajlandó szavazni, amelyiknek Gyurcsány a tagja, vagy amelyik eleve nem zárja ki a vele való együttműködést. Borzalmas lenne, ha a Jobbik hatalomra kerülne, de ha ennek megakadályozásáért Ferencre kell szavazni, akkor inkább elhagyom az országot.

GyF kormányzásra abszolút alkalmatlan figura, jó adag önimádattal és a személyi kultusz iránti beteges vággyal. (Igen, tudom, hogy ez nagyrészt Orbánról is elmondható, ezért sem vagyok az ő rajongója sem.) A 4 és fél év alatt az ország egyetlen gondját sem oldotta meg, sőt, a végére ő maga vált a legfőbb problémává. Csak végig kell nézni a tízek névsorán, hogy lássuk, a DK reménytelen eset, mintha szándékosan a legvisszataszítóbb MSZP-sekből válogatták volna össze őket.

Sajnos látom, hogy hogyan folyik a politikusok kiválasztódása. Csak a leghitványabbak maradnak versenyben a parlamenti helyekért a pártokon belül. Sajnos egy MSZP-s és egy Fideszes vadbarmot személyesen is ismerek. Párját ritkítóan hitvány figurák, az MSZP-s gyakorlatilag Hitler reinkarnációja, a Fideszes meg egy velejéig romlott, korrupt nőszemély. Ameddig a politikai erőteret ezek a pártok uralják, nem lesz előrelépés. Sokkal erősebb civil kontrollra lenne szükség, illetve független képviselőkre. Én elég sokat gondolkoztam egy kétkamarás parlamenten, amelyből az egyik kamarába területi alapon kerülnének be a szigorúan független jelöltek, a másik meg pusztán pártlistás lenne.

Azt hiszem újra kellene kezdeni, egy új rendszerváltással. Valamelyik nap hallottam, hogy minden képviselőt annyi évre kellene hűvösre küldeni, ahány évet a Parlamentben eltöltött. Ez teljesen méltányolható gondolat.

nu pagagyí 2011.10.30. 00:53:58

@nemorino: Olyan pártjaink vannak, amilyenek az emberek. Ha a társadalom elnézi a mindennapi csalásokat, protekciót, nincs benne szolidaritás, irígy mások sikerére stb., akkor mit várunk el a pártoktól?

Yoshka 2011.10.30. 00:56:50

@nemorino: Nem csak GyF és a Jobbik van, lehet másra is szavazni. Én bízom benne, hogy létrejön 2014-ig egy olyan koalíció, a DK vezetésével, amely az ország és itt lakó állampolgárai sorsát fogja jobb irányba fordítani. A sikeres munkához elég lesz a belső ellenzéket kiiktatni, a külsővel pedig nem kell foglalkozni.

okosallah 2011.10.30. 02:20:48

A "baloldal", "polgári", "szocializmus"- és azok származék szavai" mind az 1848-ban Marx által megirt ideológiára épülnek vagyis 150 évesek.

A mai új, információs-globalista világrendben semmiféle archaikus ideológia már nem működik: a klasszikus amerikai kapitalizmus épp olyan válságban van mint a szociáldemokrata EU, csak a vak nem látja még.

Most egy átmeneti korszakban vagyunk, határozott, kialakult világnézet nélkül amit az össze-vissza kapkodás jellemez.

Bármennyire is káotikus a Fidesz, a már lejárt kádári nomenklaturának és az unokáiknak semmi esélyük sincs semmire ami a jövőt illeti; az a világ miről a klubjukban vakerálnak az már nincs.
-És igaziból soha nem is volt.
Feri is meg Szakasits Schiffer és Tsa. is passé.
Game over.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2011.10.30. 03:11:20

bolcslazado.blog.hu/2010/10/13/a_nemzetiszin_magyar_paraszt_dala

A nemzetiszín magyar paraszt dala

Nem köll nökünk komenizmus
a kunbélás zsidóktúl!

Nem köll nökünk komenizmus
a vörös ruszkiktól!

Komenizmust csakis a
felcsúti Orbán elvtárstól!

Piros fehér zűld,
a haza szívre dörül!

Államosítjuk a gyárat,
meg a nyugdíjpénztárat!

Ingyen legyen a kórház,
éljen soká Viktor elvtárs!

klacus 2011.10.30. 05:07:46

Szerény véleményem szerint, aki a mi Ferinkkel egy címlapon mutatkozik az vesztes. A jobb oldal egyetlen igazi ütőkártyája a Feri.

A Jobbik szerintem pont azért született, hogy a Fidesz hatástalanítani tudja a baloldal piros hetesét, a fasiszta kártyát. Ez sikerült is, hiszen a nácizós duma a Fideszről jobbra landolt. 2006-ban még hatásosan tudták alkalmazni a fasiszta kártyát.

A Fidesznek azonban ott a Feri, ezért is marad szabadlábon, legalábbis a következő választásokig. Ha a Feri beszél, akkor még a centrumos és light baller is ökölbe szorítja a kezét. Érzelmi alapon. Mert.... csak.

Az lehet, hogy itt mindenki rühelli a kormányt, de ezt rutinból teszi. A Ferink azonban olyan érzelmeket képes kihozni az emberekből, amit Orbán nem tudott még.... Matolcsy ugyan halad előre ezen a létrán, elég gyorsan, de még messze nincs ott mint a Feri, aki kihozza az állatot mindenkiből aki ellene szavazott 2010-ben. Ez automatikusan Jobbik, Fidesz és LMP szavazatot generál.

A Fidesz legnagyobb politikai szövetségese, maga Gyurcsány Ferenc. Ő a jobboldal kovácsa, és egységének megőrzője. 16 év fasiszta kártyás játéka után, az új pakliban a Gyurcsány kártya visz mindent.

klacus 2011.10.30. 05:15:20

@nu pagagyí: Ez egy szép sci-fi, megfűszerezve egy kis összeesküvés elmélettel.

Két dolog miatt bukik a dolog.
- túl nagy intelligenciát feltételezünk mindkét oldalról
- a 2006 -os események időrendje nem egészen úgy volt ahogy elmesélted.

de ügyes...

klacus 2011.10.30. 05:25:44

@Gáborom: "Az MSZP abból az MSZMP-ből lett egyszerű névcserével, amelyet ugyanúgy utálni kéne egy mai fiatalnak - és pláne felnőttnek, mint ahogy joggal utálja mindenki a náci pártokat."

A KDNP és a Fidesz soraiban mennyi volt komcsi ül? Nem a szerveződésekkel van probléma, hanem az egyénekkel.

Ezeknek kellene már végre a körmére nézni. A probléma az, hogy ezt csak egy párt mondja jelenleg, akinek a szájából sajnos sok más ocsmányság is elhangzik.

Olyan bal oldali párt kell, aki kimondja, hogy elszámoltat. Méghozzá bal oldalról is! Visszamenőleg, és kinyilvánítja, hogy az első számú ellenség a korrupt volt kommunista, aki lehet hogy most a Jobb oldal holdudvarában véleményformáló, vagy a jelenlegi bal oldal pénzeszsákja, cégvezető, vagy holding tulajdonos. A röhej az, hogy ez ma itt, radikalizmusnak számít.

Ezen vagyonokból, amelyek eredete igenis lopott, több pénz jönne be, mint a manyupból. Jó lenne ha ezek sírnának menedékjogért Kanadában...

laci0011 2011.10.30. 05:53:29

@nu pagagyí: Érdekes ez a madártávlatos áttekintés,de nem igazán ér le az alapokig,nézd a pénz oldaláról az egész történetet és minden világos lesz.

laci0011 2011.10.30. 06:01:19

@nu pagagyí: Ma bűntetlenül,vagy ha ki is derül,nagyon alacsony büntivel lehet fosztogatni a közöst,és ez a lényeg.Ott ahol volt olyan hogy többször is módosították a közbeszerzési törvényt 1 éven belül,azt hiszem röhej lenne a közpénzek feletti bármilyen ellenőrzésről beszélni.Most is csak azért van kiborítva a bili mert a szocik tudták nagy bukta lesz,és volt pár évük rendesen kitakarítani az államkincstárt,úgyhogy a fidesz rendesen elkésett,pedig már időközben is verték a palávert rendesen.

laci0011 2011.10.30. 06:06:58

Az ország legnagyobb szégyene,hogy még létezik a gyurcsány mint politikus,és nem mint bűnöző aki bevonult letölteni a jól megérdemelt 22-évet,de hát ilyen világot élünk,ahol a gyanus körülmények között meggazdagodott fickók még miniszterelnökök is lehetnek ahelyett hogy 20-éveket kapnának.

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.30. 06:08:10

Szarból nem lehet várat építeni. Egyetlen volt emeszpéssel sem lehet hiteles baloldalt építeni már. Gyurcsány megteszi azt a szívességet az országnak hogy most nullázza le az emeszpét.

laci0011 2011.10.30. 06:08:35

@klacus: Kanadában hogy örülnének nekik akár a sok mesterségesen szaporított magyar cigónak.

avionics 2011.10.30. 06:22:46

@nu pagagyí: A címválasztás szerintem remek, találó. Pont kifejezi a lényeget. Néha a ballib média sajtómunkásai is telibe találnak a címválasztásnál, de legtöbbször olcsó hazudozásra, hangulatkeltésre használják a blogszférát. Ön is ebbe a hibába esett. Hiányolja az írásból a hozzáadott értéket. Megint egy olyan olvasattal áll elő az őszödi beszéd és az azt követő események kapcsán ami enyhén szólva is megmosolyogtató. Klasszikus szerecsenmosdatás. Azt kell látni, hogy a szoclib oldal tökéletes kiszolgáló volt a nagy nemzetközi pénzcsap működtetésében. Egy irányba. Kifelé. Kaptak is dícséretet eleget külföldről. Ma nem dícsér minket a külföld. Habár jó üzlet lenne nekik, tüntetőleg összefognak és nem vásárolnak államkötvényt egy-két napig. Megszólaltatják embereiket a sajtóban, hátha sikerül feltüzelni a hangulatot Orbánék ellen. Közben az egyszerűbb embereket még bombázzák a "törpe", "kancsal" stb. negatív jelzőkkel, mintha bármi köze lenne ezeknek a gazdaságpolitikához - igen kedves nupagagyi -akaratlanul is jelezve a színvonaltalanságot. Ennél jobb bizonyíték nem is kell, Orbánék gazdaságpolitikája szúrja a szemét azoknak akiknek a pénzcsap sok-sok pénzt hozott. A külszíni fejtésnek vége számukra amíg a Fidesz van hatalmon. Ezért mozgósítanak mindent. Sajnos azokat a hiszékeny honfitársainkat is akik beveszik a demagógiát. Meg azt hogy szarból lehet várat építeni....

laci0011 2011.10.30. 06:25:34

@okosallah: Az igazi hatalom birtokosai,ma az olajipar,bankárok,információtechnológia,média.1 politikust valamelyik ezek közül tud hatalomra juttatni közel úgy mintha tisztasági betétet akarna rád tukmálni.Ahoz meg hogy betétet vegyél nem kell világnézet...

laci0011 2011.10.30. 06:30:03

@nemorino: Szerintem hagyják el ők az országot,egyébbként rendben volna amit írsz.

laci0011 2011.10.30. 06:32:41

@avionics: A külszíni fejtés az viszont mintha maradt volna,csak gazdát cserélt, ez ok?

avionics 2011.10.30. 06:47:37

@laci0011: nem ok, nem értek veled egyet... ennek egyértelmű jelei vannak... csak üsd be a keresőbe a "külszíni fejtés" kifejezést
Persze nem a Jobbik találta ki.

laci0011 2011.10.30. 07:23:35

Ha nem tévedek Te használtad az imént a külszini fejtés kifejezést,lehet hogy nem 1-re gondolunk ennek kapcsán,én csak probáltalak követni gondolatban.Érdekes hogy a jobbikra asszociáltál...

avionics 2011.10.30. 07:50:41

Nem bányászatra gondolj... :-) A Jobbik választókat akar megnyerni. Ez természetes. Ennek érdekében egyenlőségjelet tesz a Fidesz és a "bukottak" közé. Szerintem nem ez lenne a tisztességes út, de legalább kifogják a szelet az állandóan "összenő ami összetartozik"-ozók vitorlájából.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.30. 07:52:41

remelem a jobbik leuti a tronrol a fideszt
remelem huek maradnak elveikhez, pl az allamadosagot basznak tovabb fizetni
remelem regnalasuk alatt lesz megest faji torveny, ciganyra, zsidora, akarkire, aki nem nemzetikokardas latvanymagyar.
remelem a fejlett vilag kellokepp fogja ezeket a "teljesitmenyeket" kezelni
es remelem vegre megkapja az orszag amit erdemel.

hajra magyarorszag, en mar igy nem szeretlek.

puffatag 2011.10.30. 07:56:49

@laci0011: "de hát ilyen világot élünk,ahol a gyanus körülmények között meggazdagodott fickók még miniszterelnökök is lehetnek ahelyett hogy 20-éveket kapnának." egyetértek, 20 évet a gonosz törpének! rá illik a leírásod, ellentétben a baloldali miniszterelnökökkel, aki horn kivételével a magánszférában gazdagodtak meg

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.30. 07:59:48

es nem am azert, mert nem lennek eleg magyar. hanem mert nem vagyok trendi latvanymagyar.
Igy aztan nehezen veszi be a gyomrom, hogy egy olyan orszagban elek, ahol egy zazrivecz fele nimand barmifele alternativat jelenthet egy orban nimandra, amelyik meg csak abban nem dilettans, hogy mikepp forgassa ki a maradek zsetont a polgarai zsebebol. nem magyarok ok, akarhany kokardat pleccsniznek a mellyukre, akarhany arpadsavos zaszlot lengetnek. ok a magyarok, es a magyarsag meggyalazoi.

laci0011 2011.10.30. 08:03:44

@avionics: Én csak azt kérdeztem volna,ok e a közös kitalicskázása,mert ebben látok érdemi változást.Tehát csak az a fajta képmutatás ingerli a szemem amikor más szemében a szálkát is észrevételezzük a saját portánkon meg semmit.Tehát ha tovább folynak a különböző trükkös tanácsadói szerződések amivel jutalmazzuk a párttársainkat az nekem bűzlik függetlenül hogy fidesznél vagy mszpnél landol .a pénz

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.30. 08:04:33

@puffatag: na ne....
ezt inkabb ne firtassuk...
milyen az a "maganszfera" kispajtas, ahol a jo kis partitkari kapcsolati tokebol csopog a kanan-kakao?????

kisfaszomat gazdagodtak volna meg, ha nincsenek komcsi gyokereik....

szemtanú 2011.10.30. 08:19:35

Szarból csak olyan személy akar pártot építeni, mint "Mártírtudatú" Gyurcsány Ferenc. És az, persze szar is lesz.

avionics 2011.10.30. 08:28:46

@laci0011: Kritikusnak kell lennünk. Igazad van. Azon kell lennünk, hogy az országunkban ma is meglévő évtizedes rossz beidegződéseket, szokásokat kiírtsuk. Na ez nem 2 év lesz. De az nem igaz, hogy mindig az egyik 19, a másik egy híján húsz. Mindig van egy jobb választás.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.30. 08:46:29

@avionics:

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111029-az-adoemeles-miatt-16-forinttal-dragul-november-1jen-a-gazolaj.html

"Ne az emberek fizessék meg!"

Hol is hallottam ezt?

"A háromszáz forintos üzemanyagár a kormány gazdaságpolitikájának kudarca."

Ez is rémlik valahonnan.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/29/az_imf_karjaiba_lokhet_a_kuruckodas/

De matolcsyné férje kitart. A mininapóleon + nem foglya leváltani, me az = lenne az ő öszödi beszéggyével.

avionics 2011.10.30. 09:02:17

@igazi Lencsés István: Javaslom ne csak azt kérdezze tőlem és magától is hogy "hol hallottam ezt?" hanem azt is hogy MIKOR? Jelzem, akkor jele sem volt recessziónak a világban. A pannon puma idejét éltük sok százmilliárddal kevesebb adóssággal. Természetesen a "merjünk kicsik lenni" duma sikerrel járt. Mininapóleonozás helyett meg helyesírásleckéket kéne venni. Ja és ne higgyen el mindent amit az Indexen olvas.

nu pagagyí 2011.10.30. 09:02:33

@avionics: A népnek tökmindegy, hogy ki lopja el a pénzt, a Fidesz vagy az MSZP. Aszerint fog dönteni, hogy ki hagy meg többet. A Fidesz kezd vesztésre állni. A legnagyobb baj velük, hogy már nem csak a pénzt, de az esélyeket is kezdi zsebrevágni.

Az még elviselhető lenne, hogy szerintük nem kell semmilyen közösségi beruházásra költeni: nem kell metró, nem kell autópálya, az önkormányzatok is dögöljenek meg. De hogy a segédmunkások finanszírozzák adójukkal a bankelnök tizenöt csemetéjének jólétét, ingyenes egyetemi tanulmányait, saját gyerekeik meg már második általánosban a hülyegyerekek elfekvőjébe kerüljenek, az már nem oké.

A zengzetes szavak és a mesterséges gazdasági káosz mögül kilóg a lóláb. Egy kislétszámú csoport megpróbálja magát és utódait törvényekkel és vagyonnal körülbástyázva rávarrni a nép nyakára, lehetőleg örök időkre. Ezt a célt szolgálja a társadalmi mobilitás minden intézményének szisztematikus lerombolása, illetve a gazdagok igényeinek megfelelő átalakítása (oktatás, társadalombiztosítás, szociális háló, kultúra, stb). Az eredmény borítékolható, mivel az új rendszer nem a teljesítményt preferálja, ezért gyengébb és szegényebb országot szül. Bízom benne, hogy csak ostoba emberek kapzsiságáról van szó és nem nettó hazaárulásról.

puffatag 2011.10.30. 09:09:39

@VUVUZELLANÉNI: ne terelj, orbán miniszterelnöksége alatt vált milliárdossá, vajon hogyan? korábban pedig a többi fideszes bandataggal együtt (simicska, kövér, kósa stb)cégeket alapítottak, állami pénzeket nem fizettek vissza, majd a cégeket milliárdos adótartozásokkal fantomizálták (kaya ibrahim & josip tot)ezek tények, hiába próbálkozik bárki kitörölni a történelemből

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.30. 09:11:46

@puffatag: nem figyelsz.
fidesz, mszp egykutya.
a mai elit mind a regi kapcsolati tokebol gazdagodott meg + olajszokites, es tarsaik.

magyar ember teli szájjal 2011.10.30. 09:12:01

Itt mindenki baloldali. Orbánnal az élen (gonosz bankok, Kína-orientáció, nagytőkeellenesség, bruttó 200 ezer ft felett kezdődő "gazdagok"). Plázastopp LMP. Nyugatellenes, bankellenes, nagytőkeellenes Jobbik. MSZP. DK. Tűzoltószakszerveezt (képzelem azok milyen gazdaságpolitikát csinálnának azon felül hogy a tűzoltók 40 évesen nyugdíjba menjenek)

Aki elbaszott baloldali világra vágyik, tud válogatni!

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.30. 09:12:54

@avionics: Speciel a 300 forintos nafta emlegetése 2009-ben volt, Navrasics által emlegetve.
A pannon pumát meg jó hogy mondod, eszembe juttattad a gazdasági gyorsnaszádot. Az mennyivel jobb mint a pannon puma?

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.30. 09:14:06

@magyar ember teli szájjal: "Aki elbaszott baloldali világra vágyik, tud válogatni!"
- Igen, valahogy elfelejtették a húsz év alatt hogy milyen volt a létező szocializmus mondjuk 40-50 évvel ezelőtt.

puffatag 2011.10.30. 09:16:10

vajon miért államosít egy jobboldali párt, hiszen ez általában baloldali program? így tudnak simicska, pintér és a többiek lopni... simicska tízmilliárdot keresett az iszapkatasztrófán, pintér kb 50 milliárdos állami megrendelésnél tart most, következő fejezet a többezer-milliárdos önkormányzati ingatlanvagyon gusztább darabjainak lenyúlása (persze előtte lehetőleg felújítva állami pénzből)

puffatag 2011.10.30. 09:19:21

@VUVUZELLANÉNI: nem egykutya, mert a fideszt orbánnal nem lehet megváltoztatni, ő pedig nem fog eltűnni, mert az összes potenciális utódjával együtt lopott, érdekszövetséget alkotnak... a baloldal viszont átalakulás előtt áll

avionics 2011.10.30. 09:24:10

@nu pagagyí: Konkrétumokról szívesen vitatkozom.
"De hogy a segédmunkások finanszírozzák adójukkal a bankelnök tizenöt csemetéjének jólétét, ingyenes egyetemi tanulmányait, saját gyerekeik meg már második általánosban a hülyegyerekek elfekvőjébe kerüljenek, az már nem oké."
"Az eredmény borítékolható, mivel az új rendszer nem a teljesítményt preferálja, ezért gyengébb és szegényebb országot szül."
Az új arányos adórendszerből szűrte le ezt a két tanulságot? Tényleg igazságtalannak találja azt hogy egy segédmunkás fizet mondjuk 15 ezer adót, egy bankelnök meg 400 ezret? Mi preferálná a teljesítményt?
Ha 800 ezret fizetne? Ön szerint életszerű a 15 gyerekes bankelnök? Szerintem életszerű a fordítottja. Nem a bankelnökökre jellemző a 15 gyerek.

fülesboci 2011.10.30. 09:27:10

@luis5: ne feleggyük. a vályogba is köll lószar. na meg pelyva...
igaz, csak vályog lesz..

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.30. 09:27:25

Baloldal újraélesztése? Mindenki ott zsezseg, mert a magyar néplélek csak erre melegszik. Ott nyomul a narancs haidkommunista-permanens és fülke forradalmár csapat, a csíkos nemzeti szoci gárda, a piros poszt kádárista mauzóleum, a lib.szoc. kiválók, az öko szocialisták. Vajon mi lesz a jobb oldallal?

nu pagagyí 2011.10.30. 09:33:00

@avionics: Az adósság több lett a hatalomváltás óta, rátettek még néhány lapáttal.

Gazdasági fejlődés meg azért nincs, mert nem ment még csődbe még minden hatalomtól független gazdasági érdekcsoport. Lehetne az ingyenes EU-s pénzekből fejleszteni, ugyanúgy mint korábban. Akár az ötös metrót is fel lehetne építeni, hiszen ötezer milliárdot használhatnánk fel 2013-ig, ami beruházások hiányában el fog úszni. A gazdasági pezsgés viszont megakadályozná, hogy a Járai, Csányi, Demján, Pintér, Simicska, Lázár tesók neveihez köthető érdekcsoportok egyeduralkodóvá váljanak a magyar gazdaság egén. Ezért pillanatnyilag csak az említett személyek közpénzből turbósított üzletei pörögnek (CIG, CBSZ, CBA, médiabirodalom állami hírdetésekből, a közmédiumok 70 milliárdjára rácsatlakozó vállalkozások, a szerencsejáték zrt és az iszapkatasztrófa nyertesei). Sajnos ezek a cégek több pénzbe kerülnek az adófizetőknek, mint amennyit beraknak a közösbe. Ezért nincs pezsgés, mint mondjuk Lengyelországban, vagy Szlovákiában. És hát nem is lesz, mert ezeknek a cégeknek importálható tudásuk csekély, máshol sajnos a produktum is számít.

puffatag 2011.10.30. 09:37:43

@avionics: az egész fejlett világban progresszív adó van, ezt tartják igazságosnak... a pedagógus, az orvos, a mérnök nem tud többet dolgozni... agyarországon a milliós fizetésűek túlnyomó többsége nem teljesítmény alapján keres sokat, hanem az államtól síbolja a pénzt... és te ezeket véded, valószínűleg jobboldali keresztény polgár vagy, azok ilyen erkölcsösek (mint a maffiavezérek)

avionics 2011.10.30. 09:38:59

@igazi Lencsés István: Örülök hogy felhoztad a "gyorsnaszád" témát. Van egy olyan mondás, hogy nyugtával dícsérd a napot. Van rálátásunk már a "pannonpuma" időszakra. Lehet azt mondani, nagy blöff volt. A gyorsnaszádot pár nap után az ellenzék már el is süllyesztené szíve szerint, de hát mi mást várjon az ember tőlük. Lesik Orbán minden szavát, mibe lehet azonnal belekötni, humoruk meg nulla.

puffatag 2011.10.30. 09:41:14

@nu pagagyí: úgy a legnagyobb most az államadósság, hogy az ellopott 3000 milliárd manyup pénzt már felélték... a manyup-pénz nélkül most 5000 milliárd forinttal több az adósság, mint másfél évvel ezelőtt

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.30. 09:41:40

@puffatag: hiszem, ha latom...

most ippeg nem atalakul, hanem szejjelhullast jatszik...
Ami nem baj.
de attol, hogy a kartyapaklit osszekevered, nem valtozik semmi.
ez permutalas csupan.
le kene cserelni a lapokat haver.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.30. 09:43:07

@avionics: nem nehez, lesni se koll.
soralatetes adobevallasod megvan e man? vagy te csak holnap allsz munkaba, az egymilliomodik munkahelyen?

avionics 2011.10.30. 09:44:52

@puffatag: Szóval azt mondod hogy ha az egyik esztergályos 100 csapot esztergál, a másik 200-at, a második ne kétszer annyi adót fizessen mint az első hanem még többet? Brávó! Ez a fejlődés motorja. Ha béna vagy, lassú vagy, lusta vagy, jobban jársz.

nu pagagyí 2011.10.30. 09:47:45

@avionics: A "segédmunkás" (egyszerű munkás, alkalmazott) úgy fizet adót, hogy annak ellenértékét, azaz a társadalmi szolgáltatások nagy részét nem tudja majd igénybe venni, ha persze nem rögtön cselédként tengődik, aki végképp ki van taszítva minden közszolgáltatásból (lásd. még cselédtörvény: kertészek, bébiszitterek).

Járulékért cserébe kényszermunkára hajtják, reménytelen várólisták végén fog dekkolni a lecsupaszított egészségügyben, adójáért gyereke silányabb oktatást kap, nehogy továbbtanulásra gondolhasson. A támogatott kultúra a csak frakkban, cilinderben látogatható előkelő intézmények hierarchiájának pénzelését jelenti majd. Körülbelül ez olvasható ki a Fidesz eddigi ténykedéséből, ha a dumáitól eltekintünk.

2011.10.30. 09:49:59

"Bármilyen megtévesztő is a máz, bármilyen jól hangzóak is a szlogenek azért egyet, a lényeget semmiképp nem feledjünk: az összes baloldali-liberális pártot minden további nélkül egyesíteni lehetne a MAZSIHISZ-ben.

Ez az alappont. És innen érdemes elkezdeni az egyes tömörülések megítélését."

radicalpuzzle.blogspot.com/2011/10/valtopartok.html

commando 2011.10.30. 09:51:08

@nu pagagyí: ez így nagyon ügyesen sikeredett! Szinte minden szavával egyet lehet érteni! Gratula!

avionics 2011.10.30. 10:04:01

@nu pagagyí: Tényleg ezt olvastad ki az eddigi ténykedésből? Akkor te visszasírod a kommunista időket. Mint annyi más honfitársunk. Akiknek kényelmes volt az a rendszer. Gondolkodtak helyette, nem kellett megerőltetni senkinek magát, elvolt a langyos pocsolyában. Sajnos ma már ez nem elég. Nem 20 milliárd dollár az adósság, hanem többszöröse. Verseny van a világban. Havi 30 ezer forintnyi pénzért 16 órát robotolnak Ázsiában és idehozzák a termékeiket eladni amit Te megveszel. Te meg még mindig nem jöttél rá hogy a könnyebb utat választottad. Szidod a rendszert, de saját magad mindig tökéletesnek tartod.

puffatag 2011.10.30. 10:28:58

@avionics: "Szóval azt mondod hogy ha az egyik esztergályos 100 csapot esztergál, a másik 200-at" - tehát szijj-ártó 800 csapot esztergál, gratulálok

nu pagagyí 2011.10.30. 11:39:38

@avionics: Én vállalkozó vagyok és ezen a szemüvegen át nézem a világot. Nem szeretem a langyos pocsolyát. A teljesítményben hiszek és szomorú vagyok, amikor ehelyett az érdemek válnak az érvényesülés legfőbb kritériumává. Úgy gondolom, hogy ez az ország akkor fog a szarból kikerülni, ha sok olyan ember lesz, aki képes önerejéből olyan egzisztenciát teremteni magának és családjának, hogy ne szoruljon rá se adókedvezményre, se támogatásra. Nem vállalkozó államra gondolok, hanem vállalkozó, öntudatos emberekre akik egy becsületes piacon mérik meg saját képességüket, legyenek akár munkavállalók akár munkaadók.

Az ország számára minden elveszett képesség kárt okoz. Van a vagyoni és születési különbségeknek egy olyan foka, ami egy szegényebb gyerek tehetségének kibontakozását lehetetlenné teszi. Az államnak ezért olyan rendszert kell fenntartania, ami ezt a hátrányt kompenzálja. A Fidesz nem javítgatja a jól-rosszul működő rendszert, hanem még igazságtalanabbá teszi. Már alsó tagozatban szelektálni óhajt, ahol nyilván a kisebb batyuval érkezők lesznek a vesztesek. A felsőoktatás ingyenes helyeit minimálisra csökkenti, ami a gazdagokat nem érinti, ők teljes áron is meg tudják venni a diplomát csemetéjüknek, főleg ha az adókedvezményeknek is ők a célcsoportja.

Fentiekhez társul még, hogy az állami állásokat rokoni alapon, vagy pártajánlással töltik be. A közpénzt már nem tendereken kersztül költik, anélkül is oda lehet passzolni. Olyan igazságszolgáltatást eszkábáltak össze a hozzáillő gumiparagrafusokkal, hogy bárkit bármivel megvádolhatnak, tönkre bírságolhatnak. Adminisztratív eszközökkel elvehetik a piacát, vagyonát lásd MAL, pécsi vízmű, célzott különadók stb. Nem egy teljesítményalapú állam születését látjuk, hanem egy feudális állam kibontakozását.

lehet más a handa-banda 2011.10.30. 12:34:51

@nu pagagyí: "Nem egy teljesítményalapú állam születését látjuk, hanem egy feudális állam kibontakozását"

Mikor volt itt teljesítményalapú rendszer?

Az egész Kádár korszakra jellemző volt a kontraszelekció, és a mai magyar politika úgy egészében ezt a hagyományt viszi tovább.

Minél ideologizáltabb a politika annál inkább ez van, mert az ideológiai hovatartozás számít, a többi mellékes. Most is sikeresen folyik a társadalom hiszterizálása mindkét oldalon, így csinálnak maguknak helyet a semmihez se értő szájtépők. Ebben szerintem az ellenzék vezet. A "nincs sajtószabadság Magyarországon" egy ilyen gyöngyszem részükről (150 ezer példányban kinyomtatva)

És erre még rá fog erősíteni Gyurcsány színrelépése, aki eddig csak hangolt. Őt is egy a hisztéria hullámlovasok közül, most igyekszik kiérdemelni a bajnoki címet

Nem sok jóra lesz itt kilátás a jövőben se

avionics 2011.10.30. 12:43:13

@puffatag: Én értelek, habár rossz példát hoztál fel. Egy esztergályos nem lenne képes kamerák előtt még megszólalni sem, hát még úgy tenni mintha igazat mondana... :-) Viszont az igyekvő, önmagát megbecsülő, szorgalmas, többre törekvő embereknek hogy magyarázzuk meg azt hogy többet adózik csak azért mert ő többre akar jutni? Szerintem a hivatalos, Orbán Viktor által már többször elmondott válasz abszolut védhető: Nem szabad összekeverni a szociális támogatórendszert és az SZJA rendszert.

Golovics József · http://leviathan.blog.hu/ 2011.10.30. 12:59:23

@Kálóczi Krisztián: Én azért nem írtam eddig cikket, mert egyszerűen nem akarom elfogadni azt, hogy Magyarországon Gyurcsány Ferenc és az MSZP még politikai tényező lehet. Mi magunk tartjuk életben a nevüket azzal, hogy mind jobb- mind baloldalon róluk beszélünk, találgatásokba bocsátkozunk.

Gyurcsány Ferencről, mint emberről nem kívánok hosszasan értekezni, mert mindenkinek megvan a maga véleménye róla. Nekem elég rossz... Nem tudom, hogy ő hitelesen hogyan tudna képviselni bármiféle értéket, amikor tiszta, hogy az elmúlt években csakis az érdekek (saját érdeke) mentén politizált. Ugyanez igaz az egész MSZP-re is. Azt el tudom képzelni, hogy most lesz egy polgári (hazug és szemkilövő polgár?) és egy szocdem párt a baloldalon, s ennek még szavazói is lesznek, de hogy ez hiteles legyen... sajnos a választók már a tegnapra sem emlékeznek...

Egyébként Gyurcsány szerintem azt az 5-8%-os bp-i "polgári" réteget fogja megcélozni, ami anno az szdsz szavazóbázisát adta. Kérdés, hogy az ő ambícióinak elég lesz-e ez az 5-8%... többet ugyanis ebből nem nagyon lehet kipréselni.

Szerintem hót ziher, hogy akik 2010-ben a Fideszre vagy a Jobbikra szavaztak, azok nem fognak sem Gyurcsányra sem az MSZP-re szavazni.

Ami a koalícióalakítást illeti: ha nem lesz DK koalíció, akkor megint lehet szidni az Orbánt, hogy itt diktatúra van. Holott jogszabályban rögzítve van, hogy ki mikor alakíthat koalíciót. Megint csak a cirkuszolás kell...

Egyébként azt is alapból undorítónak tartom, amikor egy listáról bekerült képviselő (legyen mszps, jobbikus, fideszes, bármilyen) egyszerűen kilép a frakcióból. Nem értem, hogy ezt alkotmányosan egyáltalán hogyan teheti meg. Az emberek nem őt akarták a parlamentben látni, hanem a pártját... nonszensz, hogy ilyen esetben nem kötelezhető a mandátum visszaadására.

A 4k: én a facebook like-okból kezdetben azt hittem, hogy vmi millához hasonló liberális gyülekezet. Aztán egyik barátom, aki járt az összejöveteleikre elmondta, hogy ez egy ilyen nagyon balos társaság. Állítólag magát a közgazdaságtant, mint tudományt szarozzák, mert az "neoliberális". Kíváncsi lennék, hány lájkot vonnának vissza az emberek, ha kicsit jobban megismernék őket...

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.30. 12:59:54

@avionics: latod en nem sirom vissza azt rendszert, jon az magatol is. A kulonbseg rakosiek es a mostani kommunista orban kozott, hogy rakosiek azert hagytak valamit a nepnek is.
Volt ingyen eza-az, meg annak alatszata, hogy gondoskodnak az emberekrol.
ma meg a latszatra sem ugyelnek. lecsusztal? mehetsz a bortonbe "eletvitelszeru hajlektalankodasert"

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.30. 13:04:43

@Golovics József: sokkal kevesebbet, mint amennyi lajkot a fidesztol visszavontak a poogarok, miota kiderult, milyen faszanyos kis gyorsnaszadot eszkabaltak nekunk ossze az ellopott nyugdijpenzunkbol.

Jo, tudom en, a hajogyar akkor rentabilis, ha a gyorsnaszad melle gyart par bazinagy jahtot a csaniydemjanorbanlazar familiknek is...

kivancsi vagyok, neztel e mostanaban hazai luxusauto eladasi statisztikat...

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.30. 13:08:53

@Golovics József: jah, es nem koll cikket irnod, a kutya se kivancsi az orbanmosdatasra.
azt meg meglatttyuk, lesz e egyaltalan itt szavazas, vagy a vegtelensegig nyuzott birka nep egyszer belendul, es az inerciojat meglovagolja egy csinos anarchista.
Aztan lehet nezni majd, hogy eg a fovaros. A kozvilagitast legalabb megsporoljuk.

Golovics József · http://leviathan.blog.hu/ 2011.10.30. 13:13:26

@VUVUZELLANÉNI: oké, főnök, nem írok.

nem néztem luxusautó eladási statisztikát, mert nem érint a dolog.
... mint ahogy sok más sem.
...ha érted mire célzok :)

avionics 2011.10.30. 13:24:43

@VUVUZELLANÉNI: eljutottál oda hogy rákosi alatt jó volt a népnek... :-) szuper

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.30. 13:35:51

@avionics: hat bizony, a legelesettebbeknek tobb jutott, mint ma.
ha nem venned eszre ma hazankban lassan 1 millioan elnek melyszegenysegben.
tobbszazer gyermeknek nincs elegendo ennivaloja, azaz ehezik, ezrek taplalkoznak a kukakbol. Gyogyszert nem tudnak venni, orvos nem kezeli oket.
nem az a baj, hogy van az a bizonyos ollo, hanem az a baj, hogy csak a ket szelen van valami, es kurva messze vannak egymastol...

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.30. 13:39:58

persze akinek nem tetszik, hogy amig egyesek a regi nomenklatura romjaibol "felepitett" vagyonuknak koszonhetoen fonixkent ropulnek a magyar egen, addig az orszag egyre nyomosultabba lesz, az nektek azonnal komcsi.
El sem akartok gondolkodni azon, vajh mibol lettek hazank multimiliomosai. biztos mind ratermett volt, es munkajanak gyumolcset joggal elvezi.
en meg most jottem a hathuszas falvedovel.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.30. 13:46:06

@Golovics József:

"A Porsche lényegesen kevesebb autót képes legyártani, mint amennyire fizetőképes kereslet mutatkozik. Magyarországon is hasonló a helyzet, mivel a 2011-re lekötött kvóták több mint 80 százalékát már értékesítettük" - válaszolt megkeresésünkre Aradi Géza, a cég magyar márkaigazgatója. Ez azt jelenti, hogy 2011 első felében 70 új autót szállítottak ki, ami hazai rekord. "Az előértékesítés okán feltételezhetően az év végi számok is hasonlóan új, és eddig nem látott magasságokba emelkednek majd" - tette hozzá Aradi."

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.30. 13:49:58

Csakhogy kepben legyel kedves Golovics Jozsef, hogy ma, amikor a vilag nyolcadik legbovlibb orszagava degradalta minket a kedvenc kormanyod, azert az elkucsos adonak, es mas orbanek altal preferalt megoldasnak koszonhetoen egyeseknek kurvara marad a betevo falat melle egy kis porsche-penz.
persze tudom, kommunista vagyok, mert a tanitono, meg a tuzolto az nem ratermett ember, es lazar ota tudjuk, aki csak annyira vitte, hogy vegigdolgozta az eletet becsulettel baleseti sebeszkent, vagy matematikatanarkent, az egy nimand senkihazi, es remelhetoleg ehen is doglik mielott nyugdij jarna nekije.

Golovics József · http://leviathan.blog.hu/ 2011.10.30. 14:03:46

@VUVUZELLANÉNI: Figyelj, én szívesen beszélgetek veled ilyen kérdésekről. De ahhoz az kell, hogy előtte meg is kérdezd a véleményemet egyes dolgokról, ne magadtól képzelj be dolgokat, hogy én mit gondolhatok. Továbbléphetünk ilyen irányba vagy hagyjuk az egészet?

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.10.30. 14:46:30

@Golovics József: lepjunk tovabb. kivancsi vagyok a velemenyedre.
vegul is jogos, en adtam a szadba olyat, amit nem mondtal, csak tudod tobbeves tapasztalatom neha felre hord (amiert elnezest), mert egyre nehezebb megkulonboztetni a fidesz bermunkasait a normalis hozzaszoloktol, mert ennyi kudarc, es nyilvanvalo hazugsag utan beszukult a mozgasteruk...

okosallah 2011.10.30. 14:46:45

@laci0011:
Nem akarok szőrszálat hasogatni de ősidők óta az emberiségnek mindig volt valamiféle ideológiája (= vallása) amely nevében tevékenykedett.

A bolsevizmus is ideológia ami látványosan megbukott és a bankár-olaj-kapitalizmus is haldoklik mert mindenhol kitört a lázadás ellene. A kapitalizmusnak is megvan a maga ideológiai alapja de azt mi nem tanultuk a kommunista iskolákban.

Pld. hu.wikipedia.org/wiki/John_Maynard_Keynes

De nincs válasz még erre: mi legyen akkor a jövő "rendszere" ha ma minden rossz ami van.
Nehogy már Feri meg a nagy*eggű Lamperthné legyen a megoldás.

Kálóczi Krisztián 2011.10.30. 15:32:14

@Golovics József: @fuxosbömis (ex kacagányos): Két dolog, ami azt gondolom, egy kicsit félrevezető.

1. A mandátumok visszaadásáról. Ha egy bizonyos képviselő egyéni listán jutott be az Országgyűlésbe, akkor a te állításod -mely szerint az emberek nem őt, hanem pártját szerették volna bent látni - nem helytálló. Ha azonban listáról jutott be, akkor bizonyos szempontból igazad van. Ennek a kérdésnek valóban megvannak az alkotmányos hiányai, de az sem biztos, hogy ezt alkotmányosan kéne szabályozni - ez az alkotmányozási trend nem biztos, hogy előrébb visz.

2. A 4K! és a Milla közötti kapcsolatról, tudom ajánlani az Istvánffy Andrással készített ATV interjút, ott nagyjából elmondja, milyen szálak fűzik össze őket. A másik gondolat, - amit egy barátodtól hallottál - hogy ők a közgazdaságtant nem tekintik tudománynak 1. az az ő bajuk, 2. másodkézből nem mindig kell elhinni bizonyos kijelentéseket, mert lehet, hogy nem éppen úgy hangzottak el, ahogy azt visszahallottad. De könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy neoliberálisnak tartják a mai közgazdaságtant, ehhez biztosan megvannak a saját érveik. Ez a mondatod szerintem irreleváns a témával kapcsolatban, de lehet, hogy félreértem.

Golovics József · http://leviathan.blog.hu/ 2011.10.30. 19:05:18

@Kálóczi Krisztián:

1. Mandátumok: lehet, hogy én is félreérthető voltam, bocsánat.
-ha valaki egyéniből jut be, akkor az odaül az én megítélésem szerint, ahova akar. Az emberek őt, az ő személyét juttatták a parlamentbe, így 4 évig kvázi azt csinál ott amit akar.
-ha valaki listáról jut be, s át akar ülni, az a problémás, ahogy te is írod. Mert ő senkitől nem kapott felhatalmazást. Az emberek arra szavaztak, hogy X párt képviselője üljön bent a parlamentben, szerintem a mandátummal a zsebében nincs joga átülni máshova. Én úgy vélem, hogy ezt igenis kellene alkotmányosan szabályozni.

2. 4K: Csak azért vetettem össze a millával, mert számomra a kettő valami hasonló dolognak tűnt akkor, amikor láttam, hogy a liberális ismerőseim párban lájkolják őket. Aztán kiderült (számomra), hogy a 4K vmi "szocialista-szervezet" féleség. Persze ha nem így van, akkor elnézést kérek, mert abban valóban igazad van, hogy a másodkézből származó információkat óvatosan kell kezelni. Csak érdekelne, hogy ha ezek a balos emberkék leülnének egy eltökélt piacbarát liberálissal és komolyan elbeszélgetnének arról, hogy vajon "szar-e a közgazdaságtan meg a neoliberális gazdaságpolitika", akkor vajon ezután is ilyen nyugodtan tüntetnének-e együtt.

(a végén nagyon zárójelben: bár ez sem kizárt, hiszen láttunk már ilyet nem is olyan régen Mo-n :) )

Golovics József · http://leviathan.blog.hu/ 2011.10.30. 19:12:45

@VUVUZELLANÉNI: akkor röviden: az, hogy nem szimpatizálok sem Gyurcsánnyal, sem az MSZP-vel, abból még nem következik az, hogy Orbánt akarnám mosdatni, vagy, hogy "narancsdroid" lennék.
Lázár Jánost említetted, na őt én se csípem. De ha már itt társalgunk ezen a blogon, akkor én az itteni liberális szerzőket kérdezném meg, hogy ők mit gondolnak Lázárnak az idézett mondatáról :) Hiszen ez pont az öngondoskodás liberális eszményét jeleníti meg...

Azt meg emlegetni, hogy mennyire szétnyílt az olló, s mennyire nincsenek középen, nem kommunistázás kérdése, hanem tény. Szomorú tény. Én is érzem, látom, tapasztalom nap mint nap, és hidd el, nem a felső végén vagyok az ollónak.
De ha még ennyit megengedsz, akkor azt megjegyezném, hogy ez nem az elmúlt 1,5 év "outputja". És ez sem Orbán-mosdatás, hanem tény.

Kálóczi Krisztián 2011.10.30. 19:56:55

1.Abban, hogy a mandátumát vissza kéne adnia egy jelen helyzetben lévő képviselőnek, igazad is van, meg nem is. Ha az első válaszodat veszem alapul, akkor nincs, mert ahogy te is mondtad: a személyére szavaztak, effektíve ott ülhet, ahol akar. De alapvetően abban sem értek egyet, hogy új frakció alapításával vissza kéne adnia a mandátumát. Esetleg ismételt választást kéne kiírni, vagy nem tudom - ennek eldöntése végső soron nem a mi dolgunk. A listásokról pedig aztán tényleg nem tudom, mit gondoljak ilyen esetben. Ez nagyon nehéz kérdés, de kitalálhatunk egy közös programot erről és beterjeszthetjük:)

2. Azt gondolom, hogy nagyon elmosódottak már azok a politikai törésvonalak, amik alapján ilyen egyszerűen ki lehetne jelenteni, hogy egy piacbaráti liberális lehet, hogy nem menne el egy 4K!-s megmozdulásra/ba, ha meg tudná, hogy ők a neoliberális gazdaságpolitikát rossznak tartják - de utóbbi még mindig csak feltételezés. Tehát összegezve: szerintem ebből a kérdésből számtalan szemantikai kérdés nyílhat még, de alapvetően biztos lenne pro és kontra is magyarázat.

3. Milyen Lázár idézet?:)

4. Nem szokásom bárkit elkönyvelni bárminek, úgyhogy csak nyugodtan.

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2011.10.30. 20:05:18

@Golovics József: És valóban született arról írás, hogy Lázár nyilvánvaló taplóságának kritikáját sokan kapitalistázással kötötték egybe. publius.blog.hu/2011/03/21/lazas_janos_lett_a_falu_kapitalistaja

Golovics József · http://leviathan.blog.hu/ 2011.10.30. 21:21:56

@Kálóczi Krisztián:
1. Továbbra is: egyéni körzetből megválasztott képviselő azt csinál, amit akar, a listáról bejutó pedig nem.

2. Tényleg bonyolult kérdés, hogy ezen a téren mit hoz még a jövő, meglátjuk. Az imént néztem Boros Bánk Levente új műsorát, amiben többek között erről is volt szó. Érdekes volt, tudom ajánlani (neten is fönt lesz, talán már holnap)

3-4. VUVUZELLANÉNInek szólt.

Kálóczi Krisztián 2011.10.30. 21:27:36

@Golovics József:Továbbra is azt csinál, amit akar, akár új frakciót is alakíthat, hiszen szerinted is, tök mindegy, hogy hol ül, a személyére szavaztak, nem a pártjára.

laci0011 2011.10.31. 17:43:49

@magyar ember teli szájjal: Szerinted jó világ a kapitalizmus?Főleg itt magyarhonban?Ráadásul meg vagy elégedve a fidesz produkciójával?Akkor mit is keresel itt ahol gyurcsányról van szó?

GrayBoy 2011.11.04. 11:35:02

Valaki legyen szíves magyarázza el nekem, de tényleg: ha egy képviselő listán jut be a parlamentbe, majd kilép abból a pártból, akkor miért marad képviselő?

Egy listás képviselőt nem a választókörzetének lakói jutatták be a parlamentbe. Nem a személyes tevékenységével győzte meg az embereket arról, hogy ő alkalmas a képviselői munkára. Őt a pártja tartotta érdemesnek arra, hogy a párt irányvonalát és szellemiségét vigye tovább a parlamentben illetve bízta meg azzal a munkával, hogy a párt politikája megvalósításában segítse a pártot.

Ez utóbbi feladatokat mostantól nem látja el, hiszen a képviselő kilépett a pártból. Vélhetően azért, mert a jövőben nem kíván az adott párt munkájában részt venni. Akkor viszont ő nem képviselő. Adja vissza a mandátumát annak a pártnak, aki bejuttatta a parlamentbe és kezdjen el politizálni egy új pártban majd induljon a választáson.

Ha én villamosvezető lennék a BKV –nál. Ők rám bízzák az 1 –es villamos vezetését heti 5 nap, napi nyolc órában. Elvégzem a munkámat becsülettel éveken át. Aztán egyszer csak kilépek a munkahelyemről, mert úgy gondolom, máshol jobban tudok dolgozni. Akkor nem vezethetem tovább az 1 –es villamost, pedig ugyanúgy képes vagyok villamost vezetni, hiszen azt nem felejtettem el. És a BKV felvesz a helyemre egy másik embert, aki vezeti majd azt a járatot, amit eddig én vezettem. Én pedig mehetek mondjuk Debrecenbe villamost vezetni, ahol egy másik típus van, tehát újra én leszek a tanuló és a legalacsonyabb fizetéssel vesznek fel. Hiába én voltam a legtapasztaltabb Combino pilóta.
süti beállítások módosítása