"Liberty must at all hazards be supported." (John Adams)

Visszatekintve az elmúlt két évtizedre, a Nyugat két új jelenséggel találta szembe magát, melyek alapvetően veszélyeztetik még ma is puszta létezését - pontosabban azokat az alapértékeket, amik lényegét jelentik. Evidensebb fenyegetés a globális terrorizmus, melyre elhamarkodott válaszként országaink előszeretettel mutatnak be áldozatot polgáraik alapvető jogainak tiszteletéből a biztonság illúziójának oltárán. Konzervatív és nacionalista politikai erők profitálnak ebből. A másik jelenség a globális felmelegedés.

Demokratikusan elfogult írás következik.

A legnagyobb kihívás, amit a szabadelvű társadalom koncepciójának ki kell állnia, egyértelműen az ún. ökológiai szemlélet. Úgy érzem, mindazok a jószándékú környezetvédők és mindazok a szocialista entellektüelek vallásos vakságban szenvednek, akik a fenntarthatóság ügyét minden másnál előbbre helyeznék.

Hiába bizonyította minden emberi tapasztalat, hogy a gazdasági tervezés soha nem lehet olyan hatékony, mint a szabad piac; hiába őrzik ország méretű rezervátumok mind a mai napig a kommunista kudarc emlékét, Marx és Lenin új aduászt kapott: lehet, hogy Észak Koreában nyomor van, de „a gazdasági hatékonyság nem minden”. Nem minden, hiszen gyakorlatilag teljes tudományos konszenzus van a globális klímaváltozás mellett, amivel mégiscsak kezdeni kell valamit…

Így lehetséges, hogy a „zöld gazdaság” és „zöld munkahelyteremtés” programjaival pazarolják a gazdasági erőforrásokat és növelik a munkanélküliséget, mert a „jövő generációk” megérdemlik, hogy legyen jövőjük – értsd: egészségesebb levegőt szívva törjék csak a fejüket, hogyan fizessék vissza elődeik adósságait. Csak egészség legyen…

Kevesen hajlandók tudomásul venni, de a tervgazdaság nem csak és kizárólag itt vall kudarcot: bármilyen haszon maximalizálása is legyen a cél (pl. környezeti terhelés minimalizálása), egyaránt képtelenség felügyelni az összes gazdasági szereplő működését. Éppen ezért figyelhető meg, hogy az ökológiai szemlélet képviselői világszerte lapos közhelyek propagálása és kötelezővé tétele mellett kardoskodnak. Zöld- és ökopártjaink racionális érvek helyett fanatizmussal házalnak.

Ökomércével mérve

1. Az egyik legkárosabb ilyen heurisztika a lokális gazdaságból származó termékek előnyben részesítése. Attól eltekintve, hogy például a Magyar Termék Kft által készített alább látható propagandafilm (1.) egyértelműen szűk érdekcsoporthoz köthető és (2.) hihetetlenül ostoba módon próbál hatást gyakorolni, számos hazug állítást fogalmaz meg.

A magyar gazdaságot egyáltalán nem erősíti például, ha drágább termék vásárlására kötelezzük magunkat ahelyett, hogy ezek az önkényesen kiválasztott termelői csoportok piacképes tevékenység űzésére lennének kényszerülve (lásd komparatív előnyök elvét bármiben, vagy ezt a cikket).

Sőt, az sem örökérvényű bölcsesség, hogy a földrajzilag közelebb termelt áru vásárlása környezetkímélőbb lenne, így kár ezen lovagolni mindaddig, amíg nem tudjuk minden termékről, a teljes előállítási-szállítási lánc során mekkora terhelést jelentett bolygónkra. Garantálom, hogy jelenleg ők sem tudják, hitalapú lokalizmus ez.

2. Bármennyire furcsán hangzik, sem gazdaságilag, sem környezetileg nem indokolt a teljes újrahasznosítás. Rengeteg nyersanyagot és károsanyag-kibocsájtást spórolhatunk meg, ha nem esünk túlzásokba.

3. „Megújuló energiaforrás” alatt gyakran olyan környezetszennyező, fejlődési zsákutcákat értenek és támogatnak, mint például a bioetanol (érdemes megnézni a bioetanol.hu-t…). A magyarországi helyzetet és a különböző lobbiérdekek egymásnak feszülését jól illusztrálja, mekkora felzúdulás követte Lázár János azon módosító indítványát, hogy 8 cm-nél vastagabb farönk már ne számítson biomasszának – így ezek tüzelése ne részesüljön állami támogatásban (erről tanulságos összeállítás a múlt heti HVG-ben).

4. Ökológiailag ihletett szervezetek atomenergiához való hozzáállása némiképp képmutatónak tűnik: a széndioxid-kibocsájtás mérséklésének egyik eszköze lehetne az áramtermelés nukleáris irányba (legalább) diverzifikálása, mégis csupán félelemkeltés tapasztalható. Zsigerből utasítanak el új technológiákat (pl. megbízható, uránércnél olcsóbb tóriumot használó erőművek).

5. A kötelező felvásárlási árakra épülő támogatási rendszer egyáltalán nem ösztönzi a technológiai innovációk megjelenését, így az energiatermelés forradalmasítása helyett a jelenlegi fejlettségi szinten való megrekedés várható.

A szabadság ítélete

Mindenki olyan hobbit választ magának, amilyet akar. Ha ez éppen az „ökológiai szemléletű” életmód, hát legyen. Ha valaki még annak fényében is mindenáron helyi termékeket akar vásárolni, hogy a védeni akart közösségre nézve káros dolgot tesz, és éppolyan valószínűséggel szennyezi a környezetét, tegye azt. Ha legszívesebben mindent újrahasznosítana nem számolva azzal, szükség van-e rá, és kiskertjében hány tonna mérgező anyagot szabadít fel, lelke rajta. Ha meg akarja akadályozni, hogy olcsó és környezetbarát energia váljon hozzáférhetővé szűkebb környezetében, nyugodtan tiltakozzon minden atomenergiai beruházás ellen, és pártolja tovább az államilag támogatott erdőtüzelést. Ha szívesebben látna bizonyos gazdasági érdekcsoportokat és vállalkozókat nyeregben, mint versenytárs lobbikat, úgy fohászkodjon bőszen kedvére, és fizesse tovább az adót.

A hülyeség alapvető emberi jog. Ugyanakkor senki nem jogosult arra, hogy kénye-kedvére változtassa meg, és kísérelje meg felülírni a piaci szabályokat – még akkor sem, ha úgy hiszi, ezzel szent háborút vív az egész emberiség fennmaradása érdekében.