Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2014.06.25. 13:15 Szalai Ervin

Lassan tűzvész már az élet

Címkék: Kettős Mérce Krétakör Humán Platform

Adománygyűjtő felhívás a Kettős Mérce oldalán (X)

Mindenki unalomig ismeri a sztorit: norvégok elzárják a pénzcsapot, Lázárék bedühödnek, és nekimennek a közvetlen kifizetéseknek, kijön a lista a problémás szervezetekről és személyekről, majd kiderül, hogy igazából a civilek listáznak (sic!), színre lép a KEHI, és nekiáll ellenőrizni minden valaha támogatásban részesült szervezetet, Origo-botrány, és sok-sok tanácstalan civil szervezet, akik nem tudják, mitévők legyenek, ha a sikátorban oldalt hasított zakójú kvázi-miniszterelnökök rúgdossák őket. Ez a bejegyzés nem róluk fog szólni.

*

Tüntetés Sáling Gergőért - és a civilekért - egyszer, majd fordított súllyal a biztonság kedvéért mégegyszer. Voltak tehát, akik tudták, hogyan kell kezelni, ha a kormány külföldről finanszírozott pártpolitikai értelemben vett ellenzéki tevékenységgel vádolja őket: tüntetnek a kormány ellen.

Ugyan volt két bejegyzésünk arról (Máté, Krisztián), ha már a civilek módszeres bedarálása zajlik, ennél kiszámíthatóbb és hatalomtechnikailag könnyebben kezelhető reakciót elképzelni is nehéz lenne, de azért tegyük hozzá, hogy a Kettős Mérce - Humán Platform - Krétakör trión kívül azért igencsak sokan voltak azon a véleményen, hogy küzdeni kell. Utolsó roham, meg minden.

Van legalább két eltérő vélemény, hozzáállás, létésmód - nofene, ilyen az élet. Lehet, hogy nekik van igazuk.

Még nyilvánosan el is számoltak a tüntetés költségeiről. Helyszínen 423.210 forint, online 124.000 forint, hiányzik még 242.210 forint: dobjuk össze, ezek a srácok odateszik magukat, fizették a színpadot meg a technikát, érted, értünk, értékekért. Teljesen korrekt felhívás.

Csak hát néhány napra rá Gulyás "Krétakör" Márton az ATV-ben elkotyogja, hogy egyébként norvég pályázati pénzből finanszírozták a tüntetést (08:24-től). Stumpf András fut is vele a válasz.hu-n egy győzelmi kört, mert igen, ez védhetetlen: a kormány szerint külföldről finanszírozott baloldali ellenzékhez köthető civil szervezetek, nem csak aktív konfrontációval válaszolnak a vádakra, hanem még külföldről finanszírozzák is őket hozzá. Bumm.

És ami külön gyönyörű, hogy ez az apróság nem volt ám feltüntetve az előbb idézett pénzügyi beszámolóban. Ugyan minek? Biztos nem befolyásolhatta volna a tüntetésen való részvételt, pláne az adakozási szándékot, ha a polgárok tudják, amúgy meg van ez pénzelve. Hogy mennyivel? Valamennyivel...

*

Nekem itt megy el a kedvem az egésztől.

Mi a fenének megjátszani bármit is, ha egyszer évek óta nyilvános, hogy az NCTA ún. "akciópályázatokat" is befogad? Miért nem lehet egyenesen kimondani, helló, kedves egybegyültek, ez a tüntetés norvég támogatás nélkül nem jöhetett volna létre, még ennyi és ennyi hiányzik, hogy ne menjen rá a gatyánk is? Minek manipulálni?

Mi lesz, ha már nem lesz elnyomás, ha nem lesz "diktatúra", ha nyugdíjba megy Orbán, és végleg bohócot csinál magából Lázár; mi lesz, ha elmúlnak a szűk esztendők, és egyszer normális demokráciában kell majd élni?

Ha ilyen időkben elnézzük magunknak ezeket a hibákat azon az alapon, hogy a másik még rosszabb, ha megelégszünk a trükközéssel még magunk felé is, ha erre akarunk már a sokadik "hiteles baloldali mozgalmat" gründolni, ha tényleg ez lesz általános normává még ott is, ahol nem a "totális hatalmi tér" van, akkor csak tűzvész lesz nekünk az élet.

Lobogni, égni, fájni kell majd mindig

 

 

106 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr116412689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes_ló 2014.06.26. 10:47:06

@Adrian Mole: az általad írtakkal semmi gondom.
Azzal inkább, hogy ezt bennfentes társaság (haverjaik) által osztogatott közpénzből tolják és hazudnak is róla.
No ez a gáz és örülök, hogy ennek a vircsaftnak vége.
A lézer jani egy nagy mocsok, de most telibe talált.

Adrian Mole 2014.06.26. 19:06:43

@Éhes_ló: Kérlek, világíts rá arra, hogy mitől bennfentes akár az NCTA-t kezelő alapítványok és a Krétakör viszonya. Esetleg, hogy mikor, miben hazudtak. A helyes megfejtők között értékes szájtörlő-kendőket sorsolok ki.

Éhes_ló 2014.06.26. 22:42:45

@Adrian Mole: leírták ezren ezerszer. Ha ez neked kevés, keress orvost én nem az vagyok.

Adrian Mole 2014.06.27. 09:38:25

@Éhes_ló: Ja, értem, tehát nincs érved, tényed. Csak hajtogatod a politikusok hazugságait, manipulációs szövegeit. Egyébként nem ezerszer, hanem "több ezer"-szer. Pontatlanul idézed a szellemi vezetőidet. Nem lesz ebből bajod? A szájtörlőt hova küldhetem?

Adrian Mole 2014.06.27. 16:30:27

@Éhes_ló: És? Neked Kálmán Olga mondja meg, mi vagy? Ha Kálmán Olga felvonja a szemöldökét, akkor mi van? Miért ne lehetne egy demonstrációt olyan pályázati forrásból finanszírozni, ami pont általában érdekérvényesítő demonstrációkra való? Ma már gondolkodtál?
Egyébként a kérdés nyitott részedre: Mitől bennfentes társaság a Krétakör az NCTA-t menedzselő szervezeteknek? Erre nem vagy hajlandó válaszolni, de a más lehülyézése, látom, megy. Nem akarsz politikus lenni?

antibols 2014.06.27. 17:05:55

Aki nemzeti kormány ellen agitál, nemzet ellen agitál. Agi-tál, Ági-tál: Vadai Ágnes tartja a tálat, abba meg ömlik a norvég pénz.

Éhes_ló 2014.06.27. 17:20:55

@Adrian Mole: mielőtt bevadulsz, olvasd el mit írtam. Nem hülyéztem le senkit, nem szokásom, míg el nem veszti a beszélgetőpartnerem az emberálarcát.
A linket arra adtam, mennyire gáz, amikor a két héten át ezer helyen tagadott lézerjanis vádat maga a megvádolt igazolja.
A norvég alap(ok) pénze nem soros pénze, hanem közpénz, akárcsak a többi pályzáti eu.-s forrás, ezért meglehetős undorító, amikor már évekkel ezelőtt megállapítja róla a big5 egyike, hogy belterjes, korrupt és elfogult rendszert üzemeltetnek a saját haveri körük finanszírozására.A "civil" alap nem a kormányellenes ballibbant brancs politikai tevékenysége finanszírozására szolgál. Semmi esetre sem.
Mivel sikkasztás és más ügyek is vannak a háttérben remélem pár "civil" ballibant megy zusi után.

Örülök, hogy ennek a belterjes bulinak véget vetnek, mert undorító ez az élősködés.

Adrian Mole 2014.06.27. 17:46:43

Már megint terelsz.
Mi az, hogy bevadulok? Én? Mire? Most meg tagadod, hogy lehülyéztél volna. Látom, tényleg hülyének nézel. Legyen neked. Akkor beszélgess egy hülyével, a te bajod.
Milyen lézerjanis vád? Ki, mit tagadott? Az miért tagadás, hogy néhány civil szervezet kifejezi a véleményét? Ha pénzt gyűjtöttek a demóra, és a költségek maradékát kipótolták a norvég pénzből, miért is baj, ha amúgy erre joguk és lehetőségük volt? Hatalmat akar a Krétakör, vagy felhívja a figyelmet arra, hogy (te írtad) lézerjani visszaél a hatalmával? Előbbi esetben állna csak meg a lézerjani vádja. Utóbbi esetben viszont hazudott lézerjani.
Az E&Y azt állapította meg, hogy rendben van a forrás felhasználása (olvasd el a mai híreket). A kormány manipulált, nevezetesen, hogy a kisebb, könyvvizsgáló cég által talált gondokat (nem feltétlenül nevezném hibának) felnagyította. Ha láttál már komoly könyvvizsgálatot, tudhatnád, hogy minden apró, piszlicsáré dolgot fel kell tüntetniük. Itt is ez történt. Aztán egyrészt azt írták a végére, hogy minden fasza volt, másrészt odaadták a norvégoknak, akik ennek a tudatában döntöttek, hogy a.) faszán működik az NCTA, b.) más országokban is így kellene működtetni, c.) az apróbb dolgokat megbeszélték az alapkezelő konzorciummal ÉS a magyar kormánnyal, finomították az eljárásrendet, így indították a második kört.
Igazad van, az NCTA nem politikai oldalak finanszírozására szolgál. Ezért is írták elő a norvégok, hogy demokráciafejlesztésre, kisebbségek védelmére, stb lehet pályázni az alaphoz. Aki tud ilyen projektet gyártani, az nyert. Aki nem tud, az sikítozhat, hogy pl. katonasírt akar felújítani, virágoskertet szépíteni (félreértés ne essék, ezek is fontos témák, de nem itt), de nem erről szól ez a pénz.
Sikkasztást politikusok emlegettek, rengeteg ellentmondással a szövegükben. Remélem, rárántottak a sajtótájékoztató után.
Továbbra sem válaszolsz, hogy miért belterjes a dolog. Nem baj, jó olvasást! Ne hagyd ki ezeket:
index.hu/belfold/2014/06/27/norvegok_a_leleplezo_iratokban_nem_az_van_amit_a_kormany_mond/
norvegcivilalap.hu/hu/node/8550
Ha pedig ez nem érdekel, mert mindenáron vért akarsz látni, vágj magadon eret!

Éhes_ló 2014.06.29. 13:02:25

@Adrian Mole: semmiféle vérről nem írtam, azt böszme és a jelvény nélküli haverjai ittak 2006 őszén, máig szívjátok a következményeit.
A ki mire ránt rá érdekes kérdés, gondolom a magadfajták ma a buzivonzulgatásra rántanak rá.

Szemben azzal amiket itt képzelegsz, engem az érdekel, hogy egy belterjes ballibbant politikai brancs a maga antimagyar többségellenes mocskolódását a norvégok által az eu. szerződésük szerint civil mozgalmak támogatására létrehozott alapból finanszírozta úgy, hogy ezt még a saját hívei elől is titkolta.

Ezt a boltot mutatta be lézer jani, mert erről sem a ballibbant hívek, sem a jobberek nem tudtak, mutyiban ment, belterjesen: egyik osztott pénzt a másiknak, a másik az egyiknek.

Ennek a boltnak vetett véget lézer jani.
Helyesen.
Támogatom őt és örülök, hogy végre ezt a pénzcsapot is elzárják és marad soros és hillary, amíg marad.
De előbb utóbb véget kell vetni annak is, hogy külföldről tolják a magyar és többségellenes propagandát.

Putyin ebben jó úton jár és lézer jani se marad le tőle remélem.
Az ellenségekkel előbb utóbb fel kell venni a harcot, nem futni kell előlük.

Adrian Mole 2014.06.30. 12:34:43

@Éhes_ló:
Elragadott a frazeológiád, nem a valóságról beszélsz, hanem a káoszról a fejedben.
Én nem szívom semminek a következményét, ami nem tartozik rám. Ha úgy gondolod, hogy Orbánék ámokfutása részben 2006-nak köszönhető, akkor persze igazad van.
Még mindig nem vagy hajlandó a belterjességről _konkrétumokat_ írni, így azt merem feltételezni, hogy vagy nem a saját gondolataidat írod, vagy valaki nagyon megvezetett. Pl. ki, mit titkol? Ismered a (btw független) civil szervezetek működését? Csináltál, rendeztél már demonstrációt? Írtál, bonyolítottál le pályázatot? Nekem egyértelmű, hogy olyan dologról mondasz véleményt, amihez dunsztod sincs. Nem baj ez persze, meglehet róla a véleményed, de akkor is kiröhög az, aki a valóság talaján áll.
Pályázati pénz osztásáról hasonlókat tudok mondani. Voltál már tagja bíráló bizottságnak? Láttad (átláttad) már a működését pénzosztó rendszernek (nem is feltétlenül kell civil, akármilyen jó lenne)? Megint a nem válasz a nagyon valószínű. Az NCTA rendszere pedig egy jó rendszer: átlátható, jól definiált célokkal, működéssel, szavatolja a függetlenséget, a pártatlan döntést. Hogy mit hazudik róla hatalmi céllal Lázár, nem tud érdekelni.
Általánosságban a többségnek is vannak jogai és a kisebbségnek is. Az, hogy valakinek többsége van, még nem zárja ki, hogy a kisebbség is működni tudjon, éljen a jogával. Egyébként zavart logikádat mi sem bizonyítja jobban, minthogy nem lehet tudni, mire utalsz ezzel a többség-kisebbség dolgokkal. Pártpolitikára? Annak semmi köze a civil szférához. Finoman ballibezel (sőt ballibantozol)? Putyin emlegeted, mint etalont? Ellenségezel? Ezzel csak a kifacsart gondolkodásodra hívod fel a figyelmet, messziről látszik, hogy alapvetően Jobbik-Fidesz törzsszavazó vagy és nem is érdekel ezen a világon kívül semmi más. Akkor mi a fenét akarsz civil szervezetektől? Miért fáj neked a működésük? Nem tűnt fel, hogy nyertetek már négy éve? Mit akarsz még? Hogy másoknak is olyan nyomorult élete legyen, mint neked?

Éhes_ló 2014.06.30. 13:23:16

@Adrian Mole: örülök az elragadtatásodnak, ezért írok ide.
A fejekben fellelhető káosz kapcsán a kettős mércével beszélgess, akik kamu elszámolással verték át a saját híveiket is.
Erős elvakultság kell ezek után bármit elhinni hubáéknak és persze a többi norvégcsecsen lógó, pénzt szivattyúzó álcivilnek.

A belterjességről ezren írtak ezerszer, nem tehetek róla, hogy számodra ezek a források, cikkek, riportok mást jelentenek, mint nekem.

"Független" civilek tucatjairól derült ki kitől függenek, ezért én már nem kérek a mesékből. Az általuk kinyilatkoztatottak, a közhelyeik, a felvállalt ügyeik könnyen beazonosíthatóvá teszik őket.

Nem kell tojást tojnom, hogy a záptojást felismerjem, ezért nem gondolom, hogy ahhoz, hogy álcivilekről véleményt nyilváníthassak álcivillé kellene válnom.
Írtam és menedzseltem pályázatot. Nem is egyet.
A valóság talaján lézerjani és buktor áll, akik elunták a vircsaftot, amit a norvég civil alap művelt.
Joggal.

Pályázati pénz osztásáról elég annyi, amit közzétettek: egyik bíráló osztott, majd a másik korábban kapótól máskor - immár pályázói köpenyben kapott.
Ez a belterjesség és a mutyi, amit lézerjaniéknál olyannyira bíráltok (nem mellesleg joggal, de milyen morális alapon ezek után? Semmilyenen, rabló kiált tolvajt.).

Az NCTA rendszere véget ért abban a formában, ahogy eddig nyomta a pénzt a ballibant haveroknak, buziknak, cigányeszközkezelőknek.

Nem volt jó rendszer, mert csak egyik oldalra osztott, politikai célokra, álcivileknek.
Hogy mit hazudnak róla ennek a belterjes bulinak a tagjai, politikai és megélhetési céllal, nem tud érdekelni.

Konkrétan a többségnek ugyan olyan jogai vannak mint kisebbségnek. Az, hogy valakinek demokratikusan szerzett többsége van, azt jelenti felénk, hogy a döntés és hatalom a kezében van, amivel felhatalmazása van élni, sőt ez kötelessége is.
Ez nem zárja ki a demokratikus társadalomban, hogy a kisebbség is működni tudjon, éljen a jogaival.
Azt ellenben igen, hogy közpénzeket civil álcában politikai-ideológiai harcra használjon a békés befogadó többséggel szemben, mert ez sem nem etikus, sem nem törvényes.
Ballibezek (sőt ballibantozok is) mert a norvég pénzekkel kitömöttek ennek a politikai nézetrendszernek, ideológiának a képviselői.

Putyin emlegetem, mint etalont, aki ezt névértéken kezelte és kezeli az oroszok védelmében, azok ellenségeivel szemben.
Ellenségezek.
Ezzel arra hívom fel a figyelmet, hogy a politikai harc nem csak politikai, hanem más eszközökkel is folyik (vallási, gazdasági, média, kulturális és álcivil szervezetek, erőforrások is ezt a harcot szolgálják).

A beazonosításom a fentiek analógiájára nem nehéz, csak mint vice versa. Ellenmeb a személyeddel és az életeddel nem foglalkoztam.
Ezért a kifacsart gondolkodásra én is tudok bőven példát hozni, de ettől megkíméllek, mert a személyed, éléeted számomra érdektelen, azzal foglalkozok, amit és amiről írsz.

A civil szervezetektől közhasznúságot, politikamentességet (semlegességet) várok el és távolságtartást a politikai ügyektől.
Ettől "civilek".
Minden más esetben csak a pártok és a mögöttük álló ideológiák álcivil szervezetei.
A működésük nem fáj, a hazugságaik és a módszereik váltanak ki bennem undort és ellenkezést.
A személyemmel való beteges foglalkozásod és a minősítgetésed nem érint, leperegnek rólam a primitív diagnózisaid.

Arról szintén hosszan értekezhetnénk, mitől vagytok képtelenek a demokratikus döntéseket tiszteletben tartani és tudomásul venni, továbbá arról is, hogy mit jelent, milyen reakciót okoz a békés, befogadó, toleráns többség számára a folyamatos provokációtok és hogy ennek a kontraproduktivitását miként vagytok képtelenek még a vereségeitek sorát követően is belátni.

Akárcsak most.
A bulitoknak vége, a bilit előbb megtöltöttétek, majd ki is borítottátok.
ennek a levpt isszuk mind, sajnos nem csak ti ballibantak.

Más forrásokat kell keresnetek, vagy dolgozni kell menni a hobbitok és a többség elleni harcotok, provokációitok finanszírozásához.
Ez van.
Nem írhatom le elégszer ismét és ismét, hogy ez engem elégedettséggel tölt el és a többséggel együtt pont ezért szavaztunk ellenetek és az ellen, amit képviseltek.
Ez fontos, békés és demokratikus jelzés volt arra, hogy megvetjük és elutasítjuk azt amit képviseltek, tegyétek azt párokban, civilként, vagy álcivilként.
De nem tanultok soha semmiből.

Adrian Mole 2014.06.30. 16:59:09

@Éhes_ló:
Ismétlem: a csapatod nyert! Miért vagy ideges? Miért akarsz másokon átgázolni, rombolni? Miért okoz neked kéjt, ha embertársaidnak rossz? Miért okoz neked kéjt, ha nemzettársaidnak rossz? Ha gondolod, végigveszem a képtelen állításaidat, amelyek attól, hogy leírod, a kedvenc újságod füllenti, vagy a kedvenc politikusod hazudja, még nem lesznek igazak.
Kettős mércét nem értem: a Humán Platformról volt szó, mint akire "rá lehet bizonyítani", hogy hazudott bizonyos költségekről (nem így van, erről írtam).
Továbbra is várok arra, hogy akár az elfogultságról, akár összefonódásokról _tényszerű_ dolgot írj, és ne a manipulatív politikai nyilatkozatokat büffentsd ide. Amit idézel, másod, sőt harmad vagy negyedkézből, az egy könyvvizsgálói jelentés. Tudod, mire szolgál egy ilyen? Nem vádirat! Ráadásul a norvégok rendelték meg, az eredményeitől nem függetlenül tetszik nekik az NCTA működése, az eredményeire támaszkodva más országokban is a magyar rendszert vezették be. Amit Csepreghy, Lázár, illetve tőlük átvéve a Heti Válasz, a Pesti Srácok ír, mond, az mind hazugság: manipulatív módon egymás mellé rakott rosszindulatú szelekció és projekció, a pénzosztó csapat munkájának minőségével kapcsolatban nem álló humbug. Ha igaz lenne, amiket összehord ez a drága politikus és újságíró csapat, miért ne tűnt volna fel ez mind a norvég kormánynak, miért nem léptek ők, miért maradtak mégis a korábbi pénzosztó csapatnál?
Mivel emelted a tétet, kérlek azt is próbáld összerakni, kitől, mitől nem függetlenek a szerinted nem független civilek. Kérlek, támaszkodj tényanyagra, ne a kedvenc politikusodra, vagy pártújságodra. Nem kellene persze magad ezzel fárasztani, mert a civilek többsége tényleg független, de nem tudom, a prekoncepcióidat hogyan lehetne kiküszöbölni. Jól érzékelem, hogy szerinted az, aki nem ért egyet a kormánnyal, vagy veled, (esetleg általában van véleménye az általad vagy a kormánynak fontos témákról) az már nem független? Nem vagy egy kicsit gyerekes? De, nagyon!!!
Fontos azt is hozzátennem, hogy bármilyen civil bármilyen politikai-ideológiai céllal működhet. Hogy ezt elvitatod, az téged minősít. Ami a civil szervezetet megkülönbözteti a pártpolitikától, az az, hogy nem tör hatalomra, nem támogat a hatalom érdekében senkit. Ez az, amit a CÖF-nek nem sikerül soha megugrania. Ellenben egy (mindenkori) kormányt kritizáló civil szervezetnek ez a mindennapja. Szelektív a memóriád, ami a civil szervezeteket illeti: szidták azok Gyurcsányt és Bajnait is, nem csak Orbánt (meg sok mindenki mást minden oldalról), ha úgy látták, hogy van miért. Ami a civil szervezetk "vereségét" illeti, nem hinném, hogy vereségként éli meg bármelyik szervezet, hogy tíz-húsz (vagy több) éve kiáll azokért az értékekért, amelyeket fontosnak tart.
Az "álcivilezés" emiatt nagyon béna. Sulykolásnak tök jó, de az előbbi gyerekes gondolataid mellé ez is gyermeteg.
A dühödet megértem, mert az ember dühös szokott lenni arra, amit nem ismer. Viszont ezen lehet változtatni. Mármint a megismerésen. A világ (sőt, Magyarország sem) nem csak pártpolitikából áll, szerencsére.
Ja, az meg különösen bájos, hogy a dühödben félsz is tőlem, mert kezdek többesszámban szerepelni nálad. Ne félj, egyedül vagyok a gondolataimmal, mint ahogy te is! Nem kell belém látni olyat ami nincs! Fura is, hogy azt írod, nem foglalkozol az én életemmel, majd rátolsz olyanokra, aki nem vagyok. Mindegy. Nem sértődöm meg. Te se sértődj meg, ha gyerekként kezellek, bocs!

Éhes_ló 2014.06.30. 17:58:06

@Adrian Mole: ha ideges lennék nem vitáznék itt egy magadfajtával, hanem rövid úton elküldenélek melegebb tájakra, ahogy az errefelé divattá vált mára.

De inkább szórakoztató időtöltés megismernem mi és miként mozgat benneteket, milyen reakciókat vált ki belőletek a valósággal szembesülés, a bukásaitok sora.
A véleményem, annak a közlése
emmiféle átgázolást nem jelent. Jobberek, nemzetiek nem gázoltak át itt senkin, sehol immár 69 éve, hanem rajtuk gázolt át előbb a vörös horda, majd rosenfeld, csermanek és a pufajkás, nomeg a d209 és egyéb leszármazottaik és eszmetársaik - leginkább a baloldal és a liberalizmus álcájában pusztítva, rabolva embert, vagyont, morált, hitet.
Tehát amit a magadfajták tettek és tesznek azzal ne engem - a szavazót és kommentelőt - vádold.
Az persze jogos kérdés, milyen düh és milyen beteges kéjvágy hajtotta erre ezeket, miért volt jó nekik ez és az ha embertársaik pusztultak, nyomorodtak, menekültek, nincstelenné váltak.
nincs rá időm, se türelmem, hogy végigvegyem a képtelen állításaidat, amelyek attól, hogy leírod, a kedvenc újságod füllenti, vagy a kedvenc politikusod hazudja, még nem lesznek igazak.
A kettős mércét sem érted, hiába írom le. Olvass utána, ha érdekel, én megtettem.

A tények nem manipulatív politikai hazugságok, vagy ha azoknak minősíted, könnyen kaphatod a saját tényeidről is ugyan ezt a minősítést.

Amit itt írsz, nekem semmivel nem hitelesebb, mint amit a napilapok, hírportálok megírnak és bárki olvashatja.
A norvégok véleménye nem különösebben érdekel.
Amit a bennfentes álcivil pénzosztogatók és pénzfosztogatók, illetve tőlük átvéve a ballibbant média ír, mond, az mind hazugság: manipulatív módon egymás mellé rakott rosszindulatú szelekció és projekció, a magyar társadalom véleményével, a kormány által feltárt tényekkel kapcsolatban nem álló humbug.
A ballibbant társadalomrombolók és a norvég kormány álláspontja nyilván nem esik távol egymástól, ez nem újdonság a "fejlett" ejrópában, ezért nem léptek ők, ezért maradtak a korábbi belterjes pénzosztó csapatnál.
Szerintem leírtam mitől tartok civilnek valamilyen szervezetet és mitől nem.
Nem látom értelmét neked ismételgetni, különösen nem, hogy a személyemmel foglalkozol folyamatosan, holott ez indiferrens a történtek szemppntjából, hiszen nem én oszottam a pénzt, nem is én kaptam, nem is én plankoltam fel, hogy milyen primitív belterjes ballibbant biznisz ez és nem is én írtam meg ezt.
Én reagáltam a kialakult helyzetre, a megismert információkra, melyek egyre inkább alátámasztják lézerjaniék vádjait.
Semmiféle düh nincs bennem.
Csodálkozok azon, hogyan történhetett meg mindez, amikor a ballibbant bandát a nép évekkel ezelőtt elhajtotta a fenébe, hogyan férhetnek hozzá még közpénzekhez a politikai szarkeverésükhöz ezek után civil áruhában?

Abban nincs vitánk, hogy a világ (sőt, Magyarország sem) nem csak pártpolitikából áll, szerencsére.
A többes szám nem félelmet jelent, hanem csoportképzést, általánosítást, hiszen a szóhasználatod, érvelésed ugyan olyan módon sorolnak be téged az én számomra, ahogy az én érvelésem a számodra egyértelműsíti az én csoportidentitásomat a politikai térben.

Az, hogy ezt nem vállalod fel a te dolgod, de ettől még számomra nem vagy más.

Adrian Mole 2014.06.30. 18:35:23

@Éhes_ló: Vicces vagy! Leballibezel, miközben egyrészt nem ismersz, másrészt soha nem szavaztam sem a bal, sem a liberális oldalra.
Csak hogy tisztán lássak: szerinted magyar ember vagyok? Szerinted nem tudok a közelebbi-távolabbi közösségeim, akár az ország érdekében tenni? Szerinted minden, ami hozzám kapcsolható, az hamis, csaló?
Mi az, ami neked számít? Honnan tájékozódsz? Mit fogadsz el tényként?
Még mindig többes számot használsz, ha velem beszélsz, így hadd tételezzem fel, hogy indulat és félelem van benned.
Az, hogy jobberek nem gázolnak át senkin, engedd meg, hogy egy vélemény legyen a részedről, ezt akár a norvég civil alap kapcsán cáfolni lehet. Lázár átgázol civileken, jószándékú magyar állampolgárokon, a norvég államon. Nem is folytatom, mi másban is gázolnak a jobberek (is - a ballibeknek is megvan ez a hibája, de most nem ők vannak nyeregben).
Nincs igazán kedvenc újságom, politikusom. Hiába akarnád ezeket a szavakat ellenem fordítani, nem fog menni. Az ismételgetéses játék is gyerekes és dedós.
Amit írok, annak van olyan része, ami, ha nem vagy rest, ellenőrizhető lenne. A restség pedig a főbűn egyike. Az általad elmondottaknak utánaolvastam, és ugyan nem különítettem el a hozzászólásomban, de én tényeket írtam, nem véleményeket (könyvvizsgálat, norvégok reakciója minderre, civil szervezetek függetlensége). A te oldaladon tények eddig nem voltak. Legfeljebb az én apukám feketeöves karatés féle újfent gyerekes dolgok. Ezt vagy elhiszem, vagy nem, ezek nem tények.
"A kormány által feltárt tények" - hehehehe, hol vannak? Nem veszed észre, hogy a kormányt a hatalom érdekli, és ezért folyamatosan manipulál? És már megint az a kormány által előszeretettel alkalmazott szintén gyerekes kommunikációt alkalmazod, hogy mondjuk ugyanazt a gondolatot másik irányból, mint a vitapartner, hátha a vitát követők lusták lesznek utánanézni, ki támaszkodik tényekre. Mégiscsak politikus tetszel lenni?
A ballib pártokat valóban elhajtották a választók. A civil szervezetek viszont tőlük függetlenek. Az, hogy a véleményük most sem (mint ahogy korábban említettem, a ballib kormányokkal sem) találkozik a kormányéval, egy dolog. De "ál" és egyéb jelzőt aggatni rájuk, dühösnek és frusztráltnak lenni, amiért nem fújnak veled egy követ, szintén végtelenül gyerekes.
Szerény személyeddel azért foglalkozom, mert veled vitatkozom. Hívhatlak Cspreghy Nánornak, vagy bárki másnak is, ha gondolod.

Éhes_ló 2014.06.30. 19:16:13

@Adrian Mole: mint írtam volt az érvelésed, szóhasználatod, álláspontod sorol a ballibhez, de ez mellékes, mert egy hozzászólásomban sem a személyeddel foglalkoztam, hanem azokkal amiket az álcivil ügyek kapcsán a ballibbant, álcivil hazugságokat visszhangozva állítottál.

A magyarságnak sokféle ismérve van, tiszteletben tartom az identitásválasztásod szabadságát és ezt sosem vitattam, holott van arra jogom és szabadságom is, hogy ne értsek a választásod eredményével egyet.

Tévesen diganosztizálsz engem és érdemesebb lenne az érdemi kérdésekre koncentrálnod, nem pedig a személyemre. Ez pótcselekvés és terelés, meddő próbálkozás, mert az álcivilek sorsa nem rajtam múlik. Lehet rosszabbul járnátok velem. :)
A jobberek 69 évig nem gázoltak át senkin.
Ezt írtam. Meg azt, hogy az átgázolást rám vetítened, rám maszatolnod átlátszó és hamis vád. Lézerjani az, aki most átgázol az álcivileken, olyanokon akik a civil jelmezt pártpolitkai és ideológiai célokra használva közpénzeket csaltak ki.

Az álcivilek saját támogatóikat, jószándékú ballibbant magyar állampolgárokat is átvertek az "elszámolásaikkal" ahol nem került feltüntetésre a norvég közpénzek politikai célú felhasználása a tarhálásuk mellett.

Van köztünk némi hasonlóság, mert akárcsak neked, nekem sincs igazán kedvenc újságom, politikusom. De az, hogy kiket soroltál fel hiteltelenként visszafordítható, mert számomra a néphazugság és népszara, a zindex semmivel nem hitelesebb, mint az általad hiteltelenként felsoroltak.
A nézőpontváltás képessége fontos nem csak a politikában, hanem az erről folyó beszélgetésekben is. Sajnálom, ha képtelen vagy rá, nekem működik.
Amit írok, annak van olyan része, ami, ha nem vagy rest, ellenőrizhető lenne. A restség pedig a főbűn egyike. Az általad elmondottaknak utánaolvastam, és ugyan nem különítettem el a hozzászólásomban, de én tényeket írtam, nem véleményeket (a könyvvizsgálat, lézerjani vizsgálata, az álcivil önvallomása olgus előtt, a kettős mérce beégése a hamis elszámolásával, az álcivil szervezetek donátori, személyi és témaválasztási, tevékenységi területi elfogultsága, egyoldalúsága, többségellenessége).
A te oldaladon tények eddig nem voltak, vagy cáfolatuk hetekkel-, évekkel ezelőtt megjelent A cáfolatukra itt általad és általuk felsoroltakat vagy elhiszem, vagy nem, ezek nem tények, hanem manipulációk.

A politikai tér szereplóit mindkét oldalon a hatalom érdekli, és ezért folyamatosan manipulálnak - ez oldalfüggetlen.
Éppen ezért minősített esete a manipulációknak, a civil álruhával visszaélnetek.

Ami világosan kiderült, hogy az álcivil szervezetek a pártoktól nem függetlenek, személyi összefüggéseken túl a saját témaválasztásaik és a demonstrációik megmutatják hová tartoznak, kiket szolgálnak.
Az, hogy a véleményük, jövőképük most sem találkozik a többség véleményével, akaratával nem új dolog, mindig is így volt, kohn béla és löwinger óta tudható bármely magyarnak.

Nem érdekel kivel fúj egy követ, amíg nem közpénzből teszi és nem hazudik.
Az érdeklődésemet és az elutasításomat, undoromat az váltja ki, hogy közpénzen teszik ezt, civil álcában, bennfentes, belterjes mutyiban osztogatva közpénzeket egymásnak.
Ez is tény, akárcsak az, hogy kormány és többségellenes politikai akciókat fizettek a közpénzekből.

A bulijuknak vége, ragozhatjuk itt akármeddig.
Remélhetőleg több jut határon túli magyaroknak országjárásra, kapcsolattartásra és a magyar hagyományörzőknek, a buzik és deviánsok helyett.

Adrian Mole 2014.06.30. 20:33:25

@Éhes_ló: Látszólag neked is porcosodik a cerka a másik ember, csoport szapulásától, a rajta átgázolástól, szóval ha megengeded, van véleményem rólad.
Népszavát olyan gyakran olvasok, mint kurucot, Népszabit kb olyan gyakran, mint Mno-t. Ha az index neked zindex, akkor legalább nyílt kártyákkal játszol, köszi! Értjük mi egymást!
Te nem nézőpontot váltasz, hanem nem is tudom, mit csinálsz. Nem tudom eldönteni, hogy játszol, vagy tök komoly, amit csinálsz. Nálam működik, tök türelmes leszek tőle. Mintha egy gyerekkel beszélgetnék.
Lássuk a tényeket:
Könyvvizsgálat. E&Y. Norvégok megrendelik, elfogadják a benne lévőket. Megállapításai szerint minden oké, a kisebb gondokat kiküszöbölik, sőt, példának állítják az egész folyamatot a többi támogatott ország elé. Ökotárs oda is adja a KEHI-nek. Ezek idáig tények, ugye? A Miniszterelnökség viszont a te gyerekes érveléseddel forgatja ki a benne foglaltakat, sőt, szabályellenesen kiadja a nekik nyaló sajtónak. Remélem, ezek is tények a te szemedben is.
Lézerjani vizsgálata is tény, bár attól tartok, hogy az ő motivációit nem értem. Illetve olyan kifacsart logikával értem, mint amit te adsz elő. Ez nem tény már ettől kezdve, hanem politikai manipuláció. Utóbbi viszont láthatólag tény, legalábbis az előző bekezdés szerint.
A Humán Platform képviseletében Gulyás Márton
azt mondta, hogy norvég pénzből is fedezték a tüntit. Tény. Csakhogy ezzel kapcsolatban nincs probléma. A projektjük arról szól, hogy civil véleményt (akár kormánykritikusat is - merthogy egy demokráciában a valódi civil mondhat kritikát a kormányról - figyelem, szó sincs álcivilekről!) artikulálnak. Joguk, lehetőségük van arra, hogy azt a költséget, amit közadakozásból nem tudnak fedezni egy demón, azt ebből fedezzék. Majd elszámolnak a pénzzel, és kiderül, hogy szabályosan tették-e. Ezek a tények, prejudikálni nem kéne.
A Kettős Mérce története tudomásom szerint ugyanez. Csatlakoztak ugyanehhez a demóhoz, gyűjtöttek adományt, a Humán Platform pedig kipótolja a fennmaradó költséget. Ezek a tények. Megint nem látom, hol a baj.
Idézek: "az álcivil szervezetek donátori, személyi és témaválasztási, tevékenységi területi elfogultsága, egyoldalúsága, többségellenessége"
Bontsuk több részre: donátor, miért ne, ha ez a küldetése? Alapító okiratban benne van, bíróság pecsételt, ügyészség nem emelt kifogást, így működik. Tény.
A személyeket maga válogatja meg, és ha olyan témával dolgoznak, mint a norvég pénz, van összeférhetetlenségi szabály és titoktartási nyilatkozat. Mindkettő az eljárásrend része, olyannyira, hogy a magyar kormány (részese a döntéshozatalnak!) nem emelt kifogást. Tények.
Az egyooldalúságra kormányzati kritikát olvastam, nevezetesen, hogy templomfelújításra, katonasír gondozásra pályázókat elutasították. Tény. Ugyanakkor az is tény, hogy a pályázati kiírásban ezek a témák eleve nem szerepeltek. A pályázati kiírást pedig a norvégok szempontjai alapján, a magyar kormány megfigyelői szerepe mellett állították össze. Tények. Ha ettől eltért volna az Ökotárs, szabályt szegett volna. Tény. Aki katonasírt vagy templomfelújítást emleget, az manipulál. Tény. Az is tény, hogy norvég állami alapból műemlékvédelmi pénzek is vannak. Ezek a pénzek nem jönnek, mert Lázár elbaszarította a nemzetközi szerződés végrehajtását. Ezek is tények.
A többségellenességet definiáld, kérlek, mert nem értem. Illetve a kifacsart logika (logikád) szerint értem, de ezek civil pénzek, amiről az állam (a többségben lévő Fidesz, nem a magyar társadalom többsége!) is kvázi lemondott az államközi szerződésben, tudomásul vette, hogy azt a norvégok szerződik közvetlenül.
Jelezd, kérlek azt is, szerinted a fentiekből melyek a nem tényszerű dolgok.
Szeretném, ha rávilágítanál arra is, szerinted hogyan nem függetlenek a civil szervezetek a pártoktól (ha a CÖF-fel kezdesz, megpróbálok verset írni neked hálából).
Az, hogy a civil alap közpénz-e, érdekes kérdés, nem mernék egyértelműen állást foglalni. Köz pénz abból a szempontból, hogy az európai állampolgárok közösségének köszönhető, de mégis inkább egy fejlesztési pénznek mondanám. Szomorú az, hogy kb. olyan szintű dolog ez, mint az ENSZ-en keresztül Afrikában kiosztott, az adott ország korrupt kormányától, haduraitól távol tartott pénz, illetve abból nyújtott segély.
Hogy khonozol, buzizol, köszönöm, könnyíted a dolgom! Akkor ezeket a befőtteket nem kell feszegetned, vettem!

Éhes_ló 2014.06.30. 20:45:24

@Adrian Mole: eluntalak a csúsztatásaiddal együtt.
Majd az élet, a támogatóitok és lézerjani döntenek rólatok.
Remélem jól. :)

Adrian Mole 2014.06.30. 20:53:24

@Éhes_ló: Csak a tények kedvéért: nem Lázár dönt, kormányközi szerződés van, tehát magyar oldalról is legalább parlamenti döntés kell bármilyen változtatáshoz. Rólam biztosan nem dönt senki, nem vagyok érdekelt a norvég civil alapban, szóval megint feleslegesen használod a többes számot (már megint az a fránya félelem és rettegés). A jó döntésekben én is reménykedem, megérdemelné az ország és a civil társadalom. Csúsztatást jelezd pontosan, mert tudomásom szerint amit leírtam, az tételesen alátámasztható.
Egyébként utólag az jutott eszembe erről a beszélgetésről, amit a pancsen láma mondott a tálibok legnagyobb sziklába vájt Buddha szobrok elleni aknavetős, géppuskás, páncélöklös pusztításairól: nagyon örülök, hogy az a rengeteg energiát és fegyvert kövek ellen használták és nem az emberek ellen.

Éhes_ló 2014.07.01. 19:27:34

Szépen sorba szedi a belterjességről lézerjaniék által leírtakat, ahol a "független" értékelők az ökotárs sameszai voltak.
Még a PWC szemét is szúrta a buli, bele is írták.
:)
Köszi a linket, kár, hogy nem idézhető egyszerűen.
Gondolom nem ok nélkül...

Adrian Mole 2014.07.02. 09:28:52

@Éhes_ló: OK, ennyit tudsz. Olvasd el, mi a végkövetkeztetés. Vedd figyelembe, hogy a norvégok elfogadták a jelentést, sőt, példának állították a pályázati rendszert. Vedd figyelembe, hogy a jegyzett apróságokat azóta korrigálták. Vedd figyelembe, hogy nem PWC, hanem E&Y. Utóbbihoz megjegyzésem, hogy ha ennyire felületesen olvasol, akkor kezdem érteni a rossz felfogó képességed.

Éhes_ló 2014.07.02. 11:20:32

@Adrian Mole: megint a szerény személyemmel foglalkozol és nem azzal, amit az ökotárs és kedvenceik belterjes és korrupt bulijáról írnak a jelentésben.

Ez pedig csak a hab a fostortán, amit a humanplatform és a kettősmérce buktája is jelentett.

valasz.hu/vilag/az-teny-hogy-az-ellenzek-mogott-eddig-is-jelen-voltak-nemzetkozi-szponzorok-65285
"...Kik osztják a pénzeket?
Pályázati pénzeit - a jelenleg 3,5 milliárd forintos keretösszeget - a Norvég Civil Támogatási Alap az Ökotárs Alapítvány által vezetett civil konzorciumon keresztül juttatja el a nyertesekhez. A társulás tagja még A Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, az Autonómia Alapítvány és a Kárpátok Alapítvány. E szervezetek egyikében-másikában civilek mellett pártpolitikai -- nevezetesen: egykor LMP-s - kötődésű tagokat is találunk. Az Ökotárs kuratóriumának tagja például az a Foltányi Zsuzsa, aki a Lehet Más a Politika országos listáján szerepelt a 2010-es országgyűlési választásokon (Foltányi emellett az Autonómia Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke). A szervezet igazgatóját, Móra Veronikát két éve ugyancsak az LMP jelölte a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsába (sikertelenül), de Schiffer András, a párt társelnöke néhány éve szintén kapcsolatban állt az alapítvánnyal: tagja volt az Ökotárs Valódi Civil Partnerség-díját odaítélő kuratóriumnak. Kaufer Virág egykori LMP-s parlamenti képviselő pedig mint pályázati értékelő vesz részt a konzorcium munkájában."

mno.hu/data/cikk/1/23/39/7/cikk_1233907/norveg_alapok_online.jpg
"A kormányzathoz eljutott információk ugyanis arra engednek következtetni, hogy az Ökotárs a támogatások odaítélése során számos esetben részrehajlóan és elfogultan járt el, egy politikai párthoz köthető elvet követett, vagy egy szűk, ideológiai kör igényeit elégítette ki"
"...az ezres nagyságrendű civil pályázói körből tucatnyi civil társasághoz jut a kiosztott források harmada, míg ezerre tehető azon szervezetek száma, amelyek évek alatt soha nem nyernek támogatást.."

valasz.hu/itthon/kalman-olga-csak-nezett-es-nem-hitt-a-fulenek-101152
"...Olga láthatóan nem hiszi el, hogy Gulyás bemondta azt, amit ha a kormány állít, akkor a cinkes és 444-es faszagyerekektől a Népszabadságig kórusban kiáltja mind az "összeesküvés-elmélet, paranoia, civilüldözés" hármas jelszavát. 10: 38-nál rá is kérdez még egyszer: tényleg a norvég civil pénzből szerveztek tüntetést Lázár ellen? Nos, igen..."

pestisracok.hu/szukseg-van-a-norveg-civil-alap-forrasaira-de-az-eddigi-alapkezelok-nem-partnerek/
"Érdekes az is, amit a Heti Válasz derített ki, hogy a közelmúltban nyolcszázmillió forintos pénzeső hullott azon civil szervezetekre, akik a leghangosabban támadják a magyar kormányt, és amelyek kormánybuktatásra készültek, készülnek. Az összegből 472 millió forintot Soros György amerikai spekuláns alapítványai osztottak szét, míg közpénzből mintegy 327 millió forint jutott a Bajnai Gordon köré csoportosuló “független civileknek”. Utóbbi úgy történhetett meg, hogy az úgynevezett Norvég Alapot megszállta a Soros-adminisztráció, márpedig a Norvég Alap az uniós támogatásokhoz hasonló közpénzt osztogat egy nemzetközi szerződés értelmében."

Nos, a bulijuknak vége.
Ez a fontos.

A felfogóképességem pedig köszöni megvan.

Adrian Mole 2014.07.02. 15:03:21

@Éhes_ló: A szorgalmas trollnak (lónak) jutalom jár! Válaszolok!
LMP-s összefonódás. Mindent leírtál. A kérdésem: és? Kit érdekel, hogy valaki régebben szerepelt egy pártban, majd ottani dolga végeztével (!!!) felbukkan egy független alapítványnál, vagy viszont? Nem állampolgári jog, hogy magánemberként olyan csoportosulásnak, párnak vagy tagja, amit csak szeretnél? Volt pénzmozgás a párt és a független szervezet között, támogatta-e egyik a másikat? Ha nem (márpedig nem), akkor mire fűrészelik a fingot ezek a cikkek? Írj konkrétumot, milyen "ideológiai kör" igényei vannak kielégítve, amikor az kiírás (norvégok által definiálva!) demokráciafejlesztésről, kisebbségekről, közösségekről, hátrányos helyzetű csoportokról szól! Ne fűrészeld te is a fingot!
1000 szervezet nem kapott támogatást. Igen, mert ki vannak éheztetve a civil szervezetek, az NCA botrányosan működik, minden más forrás lehetőségét pedig elzárták közvetlenül vagy közvetve. Nagyon sok a pályázó, ehhez képest kicsi a szétosztható lóvé. A pályázati kiírásnál és a döntéshozatalnál nyilvános szempont (!!!), hogy projekteket támogatnak, nem pofára osztanak kis pénzeket. Akinek jó projektje van, kap támogatást, méghozzá a projektötlet megvalósítására, nem vágnak belőle önkényesen, ahogy az NCA szokott. Akinek nincs jó ötlete, nem kap támogatást. Aki olyan témához kért pénzt, ami a kiírásnak nem felel meg, nem kap támogatást. Megint: hol a hiba? Nincs hiba, ez így működik. Ha esetleg nem érted, mit írtam ebben a bekérdezésben kérdezz vissza nyugodtan! Megjegyzem, a kormány képviseletében ott ültek a Fidesz emberei a bíráló bizottságban megfigyelőként. Ha szabálytalanságot láttak, miért nem szóltak, miért nem tettek feljelentést? Ha igaza lenne a cikkeknek, ez nettó bűnpártolás lenne a részükről. Gondolkozz!
Gulyás Mártonra adott reakción mit rugózol még mindig? Erre válaszoltam korábban, tényekkel nem tudsz vitába szállni, csak Olga néni szemöldökrezdülését figyeled. Olga néni gyakran nem jó riporter, ugyanazzal játszik, mint a kormány: manipulatív, keveri az érzelmeket a tényekkel, stb.
A Pesti Srácokos cikkeden vonyítva lehet röhögni. Alá nem támaszkodott vádaskodás. Írd már le, keresd már elő, mi ennek az alapja! Milyen Soros befolyás van az NCTA-ban? Mit szállt meg kicsoda? Hol van ennek bármilyen nyoma? Ugyanilyen érveléssel ki lehetne mutatni, hogy Orbán vagy akár te is a gyíkemberek beépített emberei vagytok.
A felfogóképességeddel kapcsolatban hadd legyenek kételyeim. Én ellenőrizhető tényeket írtam le, mire te nem ezekre reagálsz, hanem idézel egy rakat véleménycikket, amelyeknek többnyire nem alátámasztható "állításai" vannak. A legtöbb bennük felsorolt dolog legfeljebb a sejtetés szintjéig jut el, egyébként sok esetben nem tényanyag a forrása, hanem politikusi (és élve a szkepszis jogával, vagy ismerve a valós tényeket) manipuláció. Ha ezeknek bedőlsz, megvan a véleményem, rólad is.
A felfogó képességedről annyit még - és bocs, de hát tálcán szállítod, ehhez nem kell könyvvizsgáló cégnek lennem -, hogy folyamatosan kérlek, a tényanyaggal szállj vitába, amit leírok, erre folyamatosan újságcikkekből idézgetsz, ugyanazokat a panelmondatokat használod (megint mint egy gyerek, aki nem hajlandó a saját gondolatát közölni felelésnél, marad a bemagolt anyagnál). Kíváncsi lennék a saját gondolataidra, héló! Kérlek, ne takarózz mások által felépített panelekkel (és az én gondolataimmal se! reagálj!)!
Hadd figyelmeztesselek arra is, hogy többször leírt állításod ellenére ("vége a bulinak") az NCTA köszöni, működik. Pont úgy, ahogy eddig. Ha sokat mondogatod, hogy vége, akkor sincs így (ez megint gyerekes dolognak - ráolvasásnak - tűnik a szememben). Mivel a működtető konzorcium közvetlenül a norvégokkal van szerződésben, ez a szerződés működik, a kormánynak nincs semmilyen beleszólása (ahogy a Norvég Külügyminisztériumnak volt alkalma a Magyar Kormányt néhányszor figyelmeztetnie az ügyben erre).
Ismételten kérlek, hogy reagálj, ha szeretnél, de ne panelekkel dobálózz! Kíváncsi vagyok a gondolataidra. A sajátokra! Az is lehet egyébként gondolat, ha kérdezel, ha esetleg nem értesz valamit. Tök szívesen válaszolok. Már ha érdekel.

Adrian Mole 2014.07.02. 15:20:47

@Éhes_ló: Ja, és még egy dolog, mert ez elég fontos. Nem hitvitát szeretnék folytatni, mert annak nincs értelme (én hiszek abban, hogy okosabb vagyok nálad és nekem nagyobb a farkam, gondolom, te ugyanígy, szóval ezekről felesleges vitatkozni). Beszélgetnék veled, lehetőleg a tényeket megvitatandó (úgy gondolom, hogy elég sokat olvastam és tapasztaltam erről a témáról ahhoz, hogy teljes képem legyen, de vagyok annyira távol az egésztől, hogy semlegesen tudjam megítélni bármelyik fél vagy oldal álláspontját). Semmi bajom nincs azzal, ha valakit nem érdekel a vita és a tények, de akkor ezt is jelezd, mert feleslegesen nem szívesen gépelek.

Éhes_ló 2014.07.02. 21:07:06

@Adrian Mole: a trollozás nem segíyt sem rajtad, sem a bukott álcivil szervezeteken.
Engem és azokat érdekli még, akik elunták a ballibbant fosztogatást és belterjességet. Szemmel láthatóan nem kevés emberről, választóról van szó.
Állampolgári jog és (rossz) zsidó szokás a köpönyegforgatás saul óta, de köze nincs a civilséghez és a függetlenséghezhoszem, hogy bárkit kényszeríthetné arra, hogy ezt beszopja.
Nem szopja be sok ember. Lézerjani se.
Ideologiákban, politikai és kultúrharcban nincs magánember, és nemmagánember.

A cikkek nem fingot fűrészelnek, hanem szépen érthetően mutatják a ballibbant érdekkör mocskos működését. Tele vannak konkrétumokkal, személyekkel, összegekkel és szervezetekkel.
Konkrétan vannak leírva, megnevezve, bemutatva.

A pontszámokat felülírták, egyedi döntéseket hoztak és az érdekkörön belüliek keresztbe-kasba támogatták egymást. Ezt is leírják kik, miként tették.

Megjegyzem, a kormány képviseletében ott ültek a Fidesz emberei a bíráló bizottságban megfigyelőként. Ez nem az én szégyenem, hanem azoké akiknek a szeme láttára ezek történtek.
majd elszámolnak janival.
Ez nettó bűnpártolás volt a részükről. Gondolkoztam.
Gulyás Mártoon nem rugózok, egyszerűen csak jó példa a hazudozásokra és az átverésekre.
Nem gondolom, hogy a források és tények nélküli vádjaid megállnak egy cseppet is stabilabban, mint bármelyik idézett forrásom.

A Soros befolyást bemutatták az NCTA-ban. A soros kör kapta a pénzek harmadát.A nyomok ott vannak a kihirdetett eredmények között, ahol olvashatók a volt lmp-s döntéshozók nevei is.

A személyeskedésed undorító és nem gondolom, hogy a vitában helye lenne.
Én ellenőrizhető tényeket írtam le,forrásokat hoztam hozzá. Amit te véleménycikknek nyilvánítasz tele van tényekkel, személyekkel, számokkal amiket senki soha nem vitatott, soha senki nem indított helyreigazítási pert. Nem lenne érdemes, mert bukná, hiszen ezek a nevek, szervezetek és a pénzek publikus adatok alapján kerltek a cikkekbe és én ezeket idéztem, nem a mellébeszélést, mint te.

A saját gondolataimmal kezdetm az itteni kommentjeimet. forrásokat tényeket kértél. Megkaptad.
Ekkor a személyemmel és a forrásaim minőségével szálltál vitába, feleslegesen.
Ami neked hiteles, azon én nevetek, ami nekem hiteles, azt te nem fogadod el, írja azt bármilyen könyvvizsgáló.

Az NTCA már nem működik úgy mint eddig, mert olyan (állami és köz)figyelem alatt áll, ami miatt már soha többé nem teheti azt és úgy, amit és ahogy eddig.

Lézerék sem arról híresek, hogy visszakoznának és a a politikai akciókba kezdő álcivileket szép lassan ledarálják, olyanok lesznek mint a leprások, senki nem fog velük dolgozni, senki nem adja az akcióikhoz a nevét, ha békét és nyugalmat, értelmes munkavégzést akar.

A háborús logikát az álcivilek ellen fordítják és a saját jobber táborukat (ma még ez a stabil politikai többségüket biztosítja) a maguk oldalára állítják, mozgósítják.
A bizonytalanokat pedig a civilekről leválasztják (hiszen sosem tudhatják majd a kevésbé radikális ballibbantak, hogy mikor verik át őket a sajátjaik, mint azt a kettősmérce és gulyásék közös poltikai akciói esetén megtették).

Van rá 4 évük minimum lézeréknek, a forrásaik végtelenek, a norvégoké pedig már apad és ennél csak kevesebb lesz.
A krétakörnek is meszeltek, gulyáséknak majd megköszönheti a többi szerencsétlen ballibbant...

A személyemmel avló foglakozást fejezd be, mert nem rólam szólo a vita, hanem a bukott álcivil szervezetkről.
Ha rólam akarsz vitázni és engem fikázol nem vezet sehová.
Nektek és a hozzáállásotoknak kell változni, ha bármiylen támogatottságot akartok elérni.
Ez ebben a hangnemben, ezzel a pökhendiséggel nem megy, szemmel láthatóan.
Eze lenne a legfontosabb elgondolkodnotok, mert ezt a háborús hangulatot nem díjazták nektek a magyar választók.
Elunták és azokra savaznak, akik benneteket legyalulnak.
Ez senkinek nem jó, de a háború nem a kompromisszumokról szól, hanem a ki kit győz le a kérdés.
Vesztésre álltok egy olyan háborúban amit a népi-urbánus, zsidó-magyar

Éhes_ló 2014.07.02. 21:11:37

együttélésben túlspiláztátok az elmúlt 30 évben.
Az inga visszalendült, a magyarok elunták ezt a maszlagot. Jobb esetben passzívak és szarnak bele, vagy röhögnek rajtatok amikor az x-et behúzták buktornak, rosszabb esetben kimentek jobbszélre. De az elutasítottságtokot történelmi méreteket öltött 2010 óta.

Ti löktétek oda őket és ebben az álcivileknek és a soroskülönítményeknek nem kicsi szerepe és felelőssége volt.
Ezen is érdemes lenne gondolkodnod a személyemet illető távdiagnózisaid helyett.

Adrian Mole 2014.07.02. 21:57:04

@Éhes_ló: Szóval hitvitát akarsz folytatni. Szomorú. Tények nem érintenek meg, mániákusan ragaszkodsz ténypótlék véleményekhez, háborúról beszélsz, holott az országnak béke kellene, álcivilezel, anélkül, hogy értenéd a civil szféra működését, valódi súlyát, Sorosozol, miközben azt sem tudod, miről beszélsz, lényeg, hogy zsidózhass, többes számban beszélsz hozzám továbbra is, miközben azt sem tudod, ki vagyok, ballibezel, miközben én köpök az úgynevezett ballib pártokra. Te folyamatosan politikai manifesztóról beszélsz, a hatalomról, én jogokról, törvényről, szerződésekről, polgári értékekről. A pökhendiség vádja különösen érdekes a billentyűzetedből, és kénytelen vagyok a személyedről beszélni, mert továbbra is ketten vagyunk ebben a beszélgetésben. Nagy veszély, ha ilyen gyerekes gondolkodású ember, mint te közel kerül a hatalomhoz. Nem veszed észre, hogy a csapatod nyert a politikában, még több hatalmat szeretnél, de a hatalmat nem valaminek a jobbításáért, hanem valaki vagy valami ellen használod. Ahogy említettem, vért akarsz látni, de nem veszed észre, hogy magadon kellene eret vágni hozzá, mert benned gyűlt fel sok. Megpróbálsz rátolni pártokra, avitt eszmékre, miközben köpök a pártokra, izmusokra, az osrzágról, a civil szervezetekről beszélek. Magadnak vindikálod az egész ország veled egyetértő véleményét, miközben ez nincs így, nem belőled áll az ország (szerencsére). Jótanácsból mondom, hogy annyi düh, frusztráció, paranoia és mindeközben elfojtás van benned az írásod alapján, hogy fel kellene keresned egy pszichológust. Ez csak rosszabb lesz neked és a környezetednek is.

Éhes_ló 2014.07.02. 22:51:04

@Adrian Mole: itt hitvitát te kezdtél, amikor a tényeket tagadod, az általam idézett forrásokat pedig folyamatosan fikázod, anélkül, hogy a saját állításaidhoz forrásokat hoznál.

Semmiféle vért nem akarok látni, magát a szót se írtam le, erről csak te írtál, fantáziáltál nem én. Nem értem miért maszatolod ezt rám, de meglehetős aljas húzás ez is.
Bármiféle béke esélyét eljátszotta a ballibbant banda már a demokratikus charta és a pufajkás idején és azóta se igyekezett új esélyt teremteni.
Te se ebben ügyködsz itt és mosdó-törölköző alapon én sem gondolom, hogy most kellene bármiféle gesztust tennie a hatalomnak, amikor a ballibant oldal ezt nem tette sosem, sőt, az árkok mélyebbre ásásán ügyködik még a norvégok pénzén is.

A "civil" szféra és a kultúra, média is akkor kerültek ebbe a beteg szerepbe, amikor küldetéstudatos ballerek és libbantak szállták meg őket és járatták le őket és persze magukat és az általuk jól-rosszul képviselt és deformált "értékeket" többség- és társadalomellenes politikai akcióikban.
A "norvégpénz" ügye is erről szól.

Nekem semmiféle hatalmam nincs a véleményemen és a szavazatomon túl.
Ezekkel élek és használom őket. Szerencsére nem vagyok ezzel egyedül és a politikai hatalomból immár sokadjára kiakolbolítottuk a magadfajta ballibant köpönyegváltó mestereket, akik hol civilek, hol szdsz-lmp poltikusok, hol szakértők, hol zsidók, hol magyarok.
Épp ahogy az érdekeiknek megfelel.

Hatalom gyakorlása a jó- roszz döntések sora. Macchiavelli óta a politikai hatalom gyakorlásának írott szabályai is vannak.
A politikai ellenfeledet pedig - ha a szabályrendszert követed - nem erősíteni, hanem pusztítani, gyengíteni kell.
Lézerjani is ezt teszi most többé kevésbé demokratikus módon, szemben rosenfelddel, eisenbergerrel, appellel, csermanekkel.
Még szét se veretik a norvég pénzen szervezett - spontán - tüntetéseiteket több mint 4 éve már, mint elqró tette anno a jobberekkel, tehát még ebben is különb bármely jobber qrmány a korábbi ballibbantaknál.

A demokratikus többség ma és még holnap is mellettem áll, ahogy 2006 ősze óta már egyfolytában ezt teszi.
Ez nyilván egy sokakaratú többség, de a ballibantak és álcivil szervezeteik elutasításában meglehetősen egységes és a buktorék által jól használt tömgepszichózis okán még egységesebb lesz, ha egyre több tényt, történést ismer meg az elmúlt évekből ezekről a soros és norvégpénzen hizlalt csoportokról.

Ezért is írtam, hogy jobb lenne stílust, stratégiát váltanotok, mert ebből a politikai küzdelemből eddig se jöttetek ki jól, sőt ez még csak monoton romlott a bukott választásaitok óta.

A vitázó(k), ellenfelek személyének becsmérlése, mocskolása, a távdiagnózisaitok nem segítenek rajtad se, meg a magadfajtákon sem még a blogszfárában sem, nem, hogy az RL politikai küzdelmeitek során.

Ezért jobb lenne, ha lekattanál rólam és hályogkovácsként távdiagnosztizált betegségeimról, hiátusaimról és azzal foglalkoznál amiről a post, a kommentjeim, a forrásaim és a poltikai tér történései szólnak.

Ekkor még egészen udvarias voltam.
Ha már egyre romló stílusban csak a személyemmel tudsz foglalkozni, akkor én itt, most veled be is fejezem.

De a választásokon ott lesz az x, ahol nektek a legjobban fáj, ráadásul nem vagxok ezzel egyedül:
www.origo.hu/itthon/20140702-nezopont-stabilan-masodik-a-jobbik.html

Nem értem mit nem lehet érteni ebből a demokratikus üzenetből, amit megkaptok 2006 óta hónapról hónapra?

Adrian Mole 2014.07.02. 23:34:43

@Éhes_ló: Beteg vagy. A politika betege. Szánlak. Viszont segítséget nyugodtan kérhetnél szakembertől. Komolyan. Biztos van nem zsidó, akár még "nemzeti érzelmű" pszichológus az országban. Sajnálom, hogy az általam leírtakból egy szót nem értettél meg.

Éhes_ló 2014.07.03. 07:10:07

@Adrian Mole:
Ennyire eszköztelen vagy, hogy nem maradt más mint a veled vitázó gyalázása, alázása?
Valóban ennyire futja a "civilek" nagy barátjától a közölt források, nevek, tények láttán?

Talán írtam már, hogy a szerény személyemről kattanj le és a post, valamint a vita tárgyával, az ott leírt tényekkel, adatokkal foglalkozz. Nem sikerült, ezért nem akarok az ismétlés hibájába esni: ezért inkább úgy írom, hátha megérted: a tetves kurva anyádat távdiagnosztizáld te szerencsétlen hülye!

Adrian Mole 2014.07.03. 09:45:47

@Éhes_ló: Beteg, nagyon beteg ember vagy. Nem is csak politikától, hanem a gyűlölettől. Végre egyébként te is velem foglalkozol, és nem az összeesküvéseiddel, de itt is kivillantod a valódi lényed. Keress meg pszichológust. Komolyan. Nem csak neked lesz jobb.

Éhes_ló 2014.07.03. 09:47:23

Ennyire eszköztelen vagy, hogy nem maradt más mint a veled vitázó gyalázása, alázása?
@Adrian Mole: Valóban ennyire futja a "civilek" nagy barátjától a közölt források, nevek, tények láttán?

Talán írtam már, hogy a szerény személyemről kattanj le és a post, valamint a vita tárgyával, az ott leírt tényekkel, adatokkal foglalkozz. Nem sikerült, ezért de kénytelen vagyok az ismétlés hibájába esni: ezért inkább úgy írom, hátha megérted: a tetves kurva anyádat távdiagnosztizáld te szerencsétlen hülye!

Adrian Mole 2014.07.03. 10:07:44

@Éhes_ló: Az eszközeim a józan ész s a tények voltak eddig is, láthatólag ez nálad nem válik be, eddig egy reakciód nem volt a tényekre s a józan észre. Nem gyalázlak. Az irántad érzett felebaráti szeretet és szánalom mondatja velem, hogy keress meg pszichológust, mert amit csinálsz, ahogy gondolkozol, az téged is rombol.

Éhes_ló 2014.07.03. 10:35:15

@Adrian Mole: elég csak visszaolvasnia bárkinek mik voltak az eszközeid.
Valóban ennyire futja a "civilek" nagy barátjától a közölt források, nevek, tények láttán?

Talán írtam már, hogy a szerény személyemről kattanj le és a post, valamint a vita tárgyával, az ott leírt tényekkel, adatokkal foglalkozz. Nem sikerült, ezért ezért kénytelen vagyok az ismétlés hibájába esni imsét és ismét: a tetves kurva anyádat távdiagnosztizáld te szerencsétlen hülye!

Adrian Mole 2014.07.03. 12:10:49

@Éhes_ló: Ha már anyám szóba került (és akkor ez lesz az első igazi pártpolitikai megjegyzésem ebben a beszélgetésben - továbbra is a ráció talaján maradva, nem a stílusodban reagálva), elmondanám, hogy négy éve minden valószínűség szerint a Jobbikra szavazott. Idén minden valószínűség szerint már nem (köszönhetően jelentős részben annak, hogy megismert néhány valódi civil szervezetet, amelyek az általam eddig elmondottak szerint működnek, még a poszthoz is köze van némelyiknek). Négy év múlva, ha marad a jelenlegi felállás, már valószínűleg a Fideszre sem fog, pontosan amiatt, amit most mondani fogok (azt, hogy kire fog tudni - vagy akár én kire fogok - szavazni, nem tudom, nem látom előre, könnyű választással nem kecsegtet semelyik másik párt, és sok olyan is van - lásd ballibek - akikre sem én, se ő elvek miatt nem szavazunk). Az előbb elmondottak egyébként nem csak kis családomra, de az ország általam ismert jelentősebb részére megállnak. Elhiszem, hogy a fanatikus Jobbik és Fidesz szavazók - mint te - ezt fenyegetésként élik meg, pedig hát ilyen az élet és a demokrácia. Tisztelem a Jobbik és Fidesz szavazóiban az indulatokat és az igazságérzetet, sokban egyet is értek velük. Addig nincs is ezzel bajom, amíg az indulat nem megy át gyűlölködésbe és erőszakba, az igazságérzet pedig vakhitbe és a tények tagadásába. Az egész norvégos sztoriban az a legsajnálatosabb, hogy egyrészt a kormány már ezekben az utóbbi irányokban kommunikál, másrészt azokat a civil szervezeteket támadja, amelyek a valóság talajára próbálnák és próbálják visszahozni a társadalmat. Nekem ez azt mondja, hogy a kormányzatnak nem érdeke a valóság talaján állás, és ez elszomorít. És akkor pártpolitika vége.
Szerény személyednek továbbra is segítséget javasolnék őszinte felebaráti szeretetből. Az első lépés persze az, hogy tudatosítsd magadban, hogy segítségre szorulsz, hogy a gyűlölet nem megoldás. A gyógyulás csak akkor megy, ha te is akarod.

Éhes_ló 2014.07.03. 12:14:59

@Adrian Mole: a coming outod nem érdekel.
Vagy igaz vagy nem.
Az itt általad írtak alapján leginkább nem.
De végül is mindegy, mert továbbra sem vagy képes a személyemról lekattanni, és rendületlenül folytatod a távdiagnosztizálásodat, amit leszarok és amivel kapcsolatban finomabb és kevésbé elegáns formában is próbáltam a figyelmedet felhívni.

Valóban ennyire futja a "civilek" nagy barátjától a közölt források, nevek, tények láttán?

Talán írtam már, hogy a vita tárgyával, az ott leírt tényekkel, adatokkal foglalkozz.
Nem sikerült, ezért ezért kénytelen vagyok az ismétlés hibájába esni imsét és ismét: a tetves kurva anyádat távdiagnosztizáld te szerencsétlen hülye!

Adrian Mole 2014.07.03. 12:50:58

@Éhes_ló:
"Vagy igaz vagy nem."
Látom, fel sem merül, hogy valaki őszinte hozzád. Ez megint sajnos a te problémád és paranoiád. Az ajánlatomat ismered. Kérj segítséget! Nagyon rossz lehet azzal a tudattal élni, hogy bár többségben érzed a hozzád közel állókat, de folyamatosan rettegsz, hogy ez mégsem igaz, és emiatt frusztrálódsz, ennek a tehernek az elviselése érdekében hazudsz magadnak is.

Éhes_ló 2014.07.03. 13:22:45

@Adrian Mole: olyanok kapcsán, aki egy személyüktől független ügyben folytatott vitában a tények, adatok, források helyett a másik személyének fikázásával, távdiagnosztizálásával foglalkoznak, valóban fel sem merül.

Mivel ez már itt tőled sokadik alkalommal fordul elő, ezért nem győzöm ismételni, hogy a vita tárgyával, az ott leírt tényekkel, adatokkal foglalkozz.

Nem sikerült megértened, ismét és ismét a szerény személyemmel foglalkozol, ezért kénytelen vagyok az ismétlés hibájába esni ismét és ismét: a tetves kurva anyádat távdiagnosztizáld te szerencsétlen hülye!

Adrian Mole 2014.07.03. 13:36:48

@Éhes_ló: Én foglalkoztam tényekkel, a vita tárgyával, te ezeket leszartad. Szembeállítottál velük újságcikkeket, amiről szintén írtam, hol hazudnak bennük, tényekkel, ellenőrizhető állításokkal megtámasztva. Lusta voltál ellenőrizni. Kérdéseimre nem válaszolsz. Gondolatmeneteimmel kapcsolatban nem hogy nem gondolsz végig semmit, de direkt félreértelmezed, vagy figyelmetlenségből megmásítod. Vergődsz, csak az én gondolataimat tudod ismételni, azokat is kizárólag úgy, hogy eléjük írsz egy mínuszjelet, majd elkezdesz terelni, ballibezel, rátolsz pártokra, saját beteg politikai nyilatkozataidat szajkózod, taknyos gyerekként viselkedsz, többes számban hivatkozol rám, litániákat írsz, de nem bízol a beszélgetőpartnered őszinteségében. Vicces lennél, de sajnos a betegséged miatt inkább szánnivaló. Keress segítséget! Az, hogy velem beszélsz továbbra is, bennem fenntartja a reményt, hogy kezded belátni, tényleg van valamilyen gond veled. Fogadd el a tanácsom: beszélj a háziorvossal, ajánljon neked agresszióval foglalkozó pszichológust!

Éhes_ló 2014.07.03. 14:33:45

@Adrian Mole: könnyen ellenőrizhető ahogy hazudsz ez komoly hiba egy írásban folyó vitában.

Az első forrásod címe az: Nem az van a leleplező iratokban....
Erre szövegszerűen idéztem és forrást is adtam mellé:
pestisracok.hu/osszeferhetetlen-belterjes-biralati-rendszerrel-osztogattak-a-norveg-alap-forrasait/
Mi van benne?
"A norvégok által megbízott brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) 2008. február 8-án kötött alapszerződést az Ökotárs Alapítvánnyal, ebben pedig az áll, hogy a beérkező pályázatokat elbíráló döntőbizottság tagjainak függetlennek kell lenniük a lebonyolító konzorcium tagjaitól. Az Ernst & Young ugyanakkor megállapította, „ez a feltétel mind a négy programterület esetében sérült, mert a pályázatok elbírálásáról döntő bizottságokat részben olyan személyek alkották, akik az elbírálás idejében, illetve azt megelőzően az adott programterületért felelős alapítványok vezetői vagy munkatársai voltak”. Az FMO tehát kizárta a bírálatból az Ökotárs, az Autonómia, a DemNet és a Kárpátok Alapítvány minden egykori és jelenlegi tisztségviselőjét. Az alapítványi koalíció ennek ellenére nem biztosította a bírálóbizottságok függetlenségét, az értékelőket saját köreiből delegálta, mellőzve bármiféle hivatalos kiválasztási eljárást – állapította meg az Ernst & Young. Az ellenőrzés a bírálók többségét, tucatnál is több szakértőt nevez összeférhetetlennek."
pestisracok.hu/wp-content/uploads/2014/06/EY-norvegpenzek.jpg
"A cég megállapította, a döntőbizottsági tagok kiválasztására nem volt hivatalos eljárás, az értékelőket a konzorciumi tagok ismeretségi köréből és a korábbi együttműködő partnereik közül választották ki, ezért „az alkalmazott folyamatok nem biztosítják az összeférhetetlenséget”."
"Az Ernst & Young szerint előfordult az is, hogy az Ökotárs elnöke, aki egyben az egyik értékelő bizottság elnöki feladatait is ellátta, „az egyes pályázatokra adott pontszámait utólag olyan módon változtatta meg, hogy az befolyásolhatta a pályázatok esélyeit a támogatás elnyerésére”. Az átvilágító cég mintájában három olyan pályázat is szerepelt, amelyeket Móra Veronika utólag felpontozott. Ezek közül az egyik a Dr. Schmuck Erzsébethez köthető Magyar Természetvédők Szövetsége, a másik a Foltányi Zsuzsához köthető Föld Napja Alapítvány pályázata volt. Megjegyzendő, hogy az érintett szervezetek száma ennél magasabb is lehetett, mivel az Ernst & Young csak néhány szervezetet vizsgált meg, mintavételes kiválasztással. A cég szerint a DemNet-nél előfordult az is, hogy a döntőbizottsági bírálat során alacsonyabb pontszámot kapott projektek kaptak támogatást, miközben magasabb pontszámmal rendelkező projekteket elutasítottak és a döntés indokait nem dokumentálták."
pestisracok.hu/wp-content/uploads/2014/06/MoraVeronikapontoz.jpg
"A szociális szektorra lebonyolított három pályázati körben összesen kilenc értékelő vett részt. „A független értékelők kiválasztásakor nem volt hivatalos kiválasztási folyamat, hanem a szaktudás és az Autonómia Alapítvánnyal való ismeretségük alapján választották ki őket” – vélekedett az Ernst & Young. A cég megállapította, a kilenc értékelő egyike az a Béres Tibor volt, aki munkatársa volt az Autonómiának. Ugyancsak értékelő lehetett Kelemen Ágnes, aki minisztériumi munkája után csatlakozott az Autonómiához. Csongor Anna is egyike volt a kilenc bírálónak, pedig Csongor nem csak az Autonómia igazgatója volt, de még az Ökotárs Felügyelő Bizottságának is volt a tagja. Hab a tortán, hogy Csongor Anna a Menhely Alapítvány igazgatótanácsának is a tagja volt, amely szervezet pályázatot nyújtott be a DemNet-hez támogatásra. Igaz, azt legalább elutasították."

Erre te idecitálod ugyan ezt a jelentést egy másik honlapról, ahonnan csak kézi átiratban lehetne, angolul idézni miként állapítják meg a magyarul általam leírt gondokat a fenti belterjes ballibbant banda működése kapcsán. Tehát van két forrásunk tőled, ami egy ügyről szól, angolul és magyarul is.

Emellett még van egy hivatkozás egy - az itt vitatott civil ügyek szempontjából totálisan érdektelen - norvég nyilatkozatra, miszerint a tárgyalásokat folytatják a qrmánnyal a felfüggesztett nem civil támogatások kapcsán.

No erre voltál képes a hazudozáson, terelésen és a személyem támadásán, távdiagnóziaidon túl.
Adat egy se. Név se.

Ezzel szemben féltucat adatokkal, szövegszerű idézetekkel, nevekkel, pártkapcsolatokkal és egyéb ballibbant belső kötéssel, kiosztott támogatási összegekkel, belső arányokkal és végül a korábban alaptalan vádnak hazudott kormányellenes pártpolitikai aktivitást igazoló, ezekkel foglalkozó forrást adtam a (megalapozott) véleményem mellé.

A tetves kurva anyáddal szórakozz te szerencsétlen hülye.

Adrian Mole 2014.07.03. 15:39:15

@Éhes_ló: Essünk neki még egyszer, oké. Sajnos nem fogod megspórolni az angol szöveg olvasását. Amit a Pesti Srácok írt, az apró gondok felnagyítása, manipulálása, magyarul, hazugság. Ha elolvasod az angol szöveget, abban van az okosság. Az Átlátszó megtette neked azt a szívességet is, hogy nem csak feltette a komplett angol szöveget, de össze is foglalta a lényeget a könyvvizsgálói jelentéssel kapcsolatban. Ha lusta vagy, olvasd el csak az Átlátszó összefoglalóját. Ezzel kapcsolatos további gondolatmenetem volt, hogy ha a Pesti Srácoknak igazuk lett volna, a következők lettek volna az elméleti következmények - ezek önmagukban, egyenként is borítják az általad idézett cikk szavahihetőségét:
- a döntőbizottságokban részt vevő minisztériumi képviselőknek ez csak feltűnik, és feljelentést tesznek. Nem ez történt. Vajon miért? Lehet, hogy nem volt olyan súlyú szabálytalanság, amiről a derék srácok írnak?
- a könyvvizsgálatot megrendelő norvég államnak feltűnnek a "szabálytalanságok" és feljelentést tesznek a megfelelő joghatóságnál, illetve a súlyos szabálytalanságra hivatkozva felmondja a NCTA konzorciummal kötött szerződését. Nem ez történt. Vajon miért? Miért áll ki a norvég kormány a NCTA működtető konzorciuma mellett? Miért példa a magyar működés?
- ha az eljárásrend valóban ennyire slendrián és elfogult lett volna, mint az a Pesti Srácok cikkében áll, akkor a norvégok miért használják most már minden országban ezt (pontosabban az E&Y javaslatai alapján módosított) eljárásrendet minden országban a civil alap működtetésekor?
- minimumprogramban a szabálytalan projektek esetén vissza kellett volna fizettetnie a norvég államnak a pénzeket (támogatási szerződésekben szerepel, gondolom). Nem történt ilyen. Vajon miért?
Az a rossz hírem van számodra, hogy a Pesti Srácok cikke egy véleménycikk, sőt, propagandacikk. Nem a tények forrása. Ahhoz el kellene olvasnod az angol verziót. Olvasd el, ajánlom!
A norvég kormány nyilatkozata - ennek ellentmondó tények hiányában, valamint az általam valóban nem linkelt, de bárki által elérhető kormányhatározat és nemzetközi megállapodás értelmében - a valóságról szól. Ha gondolod, kikeresem és linkelem neked mindkettőt. Magyarul van, nem kell megijedned, bár magadtól is kikereshetted volna, mondjuk, ha ennyire érdekel a téma.
További tényadat, amit megint nem linkeltem, de szintén nem rakétatudomány a megtalálása, az NCTA és az EEA Grants honlapra. Ott vannak az eljárásrendek, támogatott projektek. Olvasni kell, igen, de ha véleményt akarsz mondani, esetleg érdekel az igazság, olvasni kell, nem write-only módban billentyűket püfölni. Ugyanide tartozik az NCTA konzorcium tagjainak honlapjai. Ezek mind olyan források, amiket ismerni kellene, ha véleményed van az ügyről.
A véleményed tök nem megalapozott, ugyanis prekoncepciózus. Szöveget véleménycikkből idéztél. A nevekre és pártkapcsolataikra kitértem, kérdésem is volt, le se szartad. A támogatási összegek irrelevánsak, azt kellene "bizonyítanod", hogy a projektterv bírálata vagy maga a terv végrehajtása (a projekt) nem stimmel, nem felel meg a kiírásnak és a végrehajtási szabályoknak (tehát nem neked nem tetszik). Nem tetted meg, fröcsögtél, ballibezel, álcivileztél alap nélkül. A kormányellenes megnyilvánulású civilekkel kezdtem a hozzászólásaimat, ezt le se szartad, ballibeztél, álcivileztél, fröcsögtél, újabb véleménycikket idéztél (Olga nénitől, hogy meg ne szakadjak a röhögéstől), amivel nem lehet mit kezdeni.
Megint többek között lehülyézel, tehát a te nézőpontodból folyamatosan egy hülyével vitatkozol. Megint a felmenőmet emlegeted, nem túl hízelgő kontextusban, tehát megint agresszív vagy. Biztos, hogy minden rendben nálad?

Éhes_ló 2014.07.03. 16:48:31

@Adrian Mole: ismét bármiféle forrás, idézett szöveg nélkül hablatyolsz itt nekem.
Nincs adat, nincs forrás, nincs semmi, azon túl, hogy az általam idézett források hamisak, adatok hamisak, minden hamis.

Ez ebben a formában inkább tragikomikus, mint vitára alkalmas érvelés.
Az 2átlátszó összefoglalása mellőzi a képekkel is mutatott könyvvizsgálói felvetéseket.
Ezek nem parciális problémák, hanem a rendszer (belterjes és szabályellenes) működését írják le.
Ennek semmi köze ahhoz, hogy a pénzforrások felett rendelkezőknek (brüsszelnek, norvégoknak) tetszik-e ez avagy sem, mert nem ez a lézerjani féle vita tárgya.
Az sem a vitánk tárgya, hogy kinek van igaza, mert igaza van a civileknek is, akik az általuk gyűlölt rend ellen lázadva minden lehetőséggel élnek amivel élhetnek és természetesen igaza lézerjaninak és az őt támogató demokratikus többségnek is, aki nehezen tűri, hogy közpénzeket ilyen belterjes csatornákon többségellenes, társadalomellenes célokra használjanak.
Az általam forrással alátámasztott véleménye mögöttt tények állnak, a könyvvizsgálü szó szerinti megfogalmazásai, észrevételei.
Ilyenek:
pestisracok.hu/osszeferhetetlen-belterjes-biralati-rendszerrel-osztogattak-a-norveg-alap-forrasait/
Mi van benne?
"A norvégok által megbízott brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) 2008. február 8-án kötött alapszerződést az Ökotárs Alapítvánnyal, ebben pedig az áll, hogy a beérkező pályázatokat elbíráló döntőbizottság tagjainak függetlennek kell lenniük a lebonyolító konzorcium tagjaitól. Az Ernst & Young ugyanakkor megállapította, „ez a feltétel mind a négy programterület esetében sérült, mert a pályázatok elbírálásáról döntő bizottságokat részben olyan személyek alkották, akik az elbírálás idejében, illetve azt megelőzően az adott programterületért felelős alapítványok vezetői vagy munkatársai voltak”. Az FMO tehát kizárta a bírálatból az Ökotárs, az Autonómia, a DemNet és a Kárpátok Alapítvány minden egykori és jelenlegi tisztségviselőjét. Az alapítványi koalíció ennek ellenére nem biztosította a bírálóbizottságok függetlenségét, az értékelőket saját köreiből delegálta, mellőzve bármiféle hivatalos kiválasztási eljárást – állapította meg az Ernst & Young. Az ellenőrzés a bírálók többségét, tucatnál is több szakértőt nevez összeférhetetlennek."
Ezeket a máig fennáló állpotokat senki nem cáfolta.
Te sem.
Forrást sem adtál a nemlétező cáfolatod mellé.
A te minősítgetésed ugyan úgy nem helytálló, ahogy a személyemmel kapcsolatos dehonesztáló megjegyzéseid is üres, alaptalan hazugságok.

Én itt nem "fröcsögtem" nem tettem a személyedre dehonesztáló megjegyzéseket,szemben veled, aki ballibbant riportert, újságírókat, állami tisztivselőket, választott képviselőket fikázol egyfolytában egyetlen tényszerű cáfolat nélkül ahol be tudnád mutatni, hogy a könyvvizsgáló nem írta le, amit idéztem, a támogatási összegek pedig nem oda, nem olyan mennyiségben és nem ezen személyek ügyködése által jutottak a politikai demonstrációkra, többségellenes akciókra.

Ez egy sokadjára meddő vita, aminek a vége ismét az a részedről, hogy a személyemmel is az általam idézett forrásokhoz hasonlóan lealacsonyítóan nyilatkozol, amivel ismét és ismét az érvtelenségedet és adattalanságodat, forrástalanságodat bizonyítod.
Holott ezeknek a a civil pénzek bennfentes felhasználásához, az ezt elkövetőkhöz, a pénzekkel hamisan, híveiket is átvágva beszámolókhoz semmi köze nincs.
Ezeket nem lézerjaniék és a pesti srácok, válaszosok követték el, hanem a kettős mérce és gulyásék, háttérben a saját embereik által gründolt ökotárssal.
Kettőnk közül én voltam az, aki gondosan kerülte a személyeddel való foglalkozást és kérte, hogy kattanj le a személyemről.
Ezt szemmel látatóan képtelen vagy megtenni és most azt hazudnád, hogy agresszív vagyok.
Nem. Azzá lettem a folyamatos inzultusaidat követően, mert eluntam ,hogy a személyemmel foglalkozosl a tények helyett.

Azon a nyelven szóltam hozzád, amit - hittem - talán megértesz.
De nem.
Ezért kénytelen vagyok megismételni:
Kattanj le a személyemről, keress forrásokat, adatokat a véleményed mellé, az én forrásaim adataim ellen, szemben.
Addig pedig a tetves kurva anyáddal szórakozz te szerencsétlen hülye.

Adrian Mole 2014.07.03. 17:21:58

@Éhes_ló: Jól érzékelem, hogy ezek szerint nem tudsz angolul (pedig ha szólsz, segítek), szemrebbenés nélkül hiszel bárkinek, aki teli pofával ballibezik, összeesküvőzik, szapulja azt, aki vele ellentétes véleményen van, mert neked ez a tény. A netes keresés fogalmát nem akarod ismerni, nehogy olyan dologba szaladj, ami ellentétes a világképeddel. Nem vagy tisztában a forrás, adat fogalmával, kevered a véleményt ezekkel. Az érvelés, a logika, mint módszer nem érdekel, nem is érdekelhet, mert ha a fentiek nem tiszták, nem is tudsz ezekkel mit csinálni. Szegény, szegény paranoid agresszív gyerek! Nem csak pszichológus kell neked, de nem ártana némi iskolázás (idegen nyelv, logika, forrásfeldolgozás módszerek) sem. Az is gond, hogy végtelenül szocializálatlan is vagy: tagadod, hogy fröcsögtél volna, többször letagadtad, hogy lehülyéztél volna, most azt is tagadod, hogy engem ballibeztél, álcivileztél volna, miközben csak vissza kellene olvasni. A szocializáció pedig fontos dolog, többek között azt is beleplántálja az ember fejébe, hogy ne hazudjon, mint a vízfolyás. Az is igaz, hogy akinek olyan pszichózisa van, mint neked, az könnyen degresszív lesz (keresd ki a szótárból), szóval nem azt mondom, hogy nem volt gyerekszobád, de most elkélne neked a segítség. Csak hogy egyértelmű legyek: nincsenek forrásaid, nincsenek adataid. Pszichózisaid vannak. Ezzel zárnám soraimat: tanulj és kérj segítséget a pszichés problémáid megoldásához! Ja, és ne politikusnak állj, mert bár minden adottságod megvan hozzá, de ott túl nagy a konkurencia hasonló alakokból!

Adrian Mole 2014.07.03. 18:07:41

@Éhes_ló: Csak hogy értsed, miről beszélek:
"Ezek nem parciális problémák" írod, miközben a könyvvizsgálói jelentés azt írja, hogy transzparens, jól működő volt a folyamat. A felsorolt gondok pontosan parciális problémák eszerint.
"belterjes és szabályellenes" írod, miközben ez nem szerepel a könyvvizsgálói jelentésben, csak a Pesti Srácoknál.
"könyvvizsgálü szó szerinti megfogalmazásai" írod, miközben a Pesti Srácokat idézed, akiknél nem lehet tudni angol tudás hiányában, hogy mi a könyvvizsgálat szövege, és mi az ő "magyarázatuk" (én inkább manipulációt mondanék erre).
"a beérkező pályázatokat elbíráló döntőbizottság tagjainak függetlennek kell lenniük a lebonyolító konzorcium tagjaitól" idézed, miközben ez az első körben nem így volt. Olvasd el az eljárásrendet! A második körben már így van, mert ez egy olyan probléma volt, amire az E&Y hívta fel a figyelmet és javították.
"Az FMO tehát kizárta a bírálatból az Ökotárs, az Autonómia, a DemNet és a Kárpátok Alapítvány minden egykori és jelenlegi tisztségviselőjét" idézed, miközben ez a második körre vonatkozik, a könyvvizsgálói jelentés az első körről készült.
"Az alapítványi koalíció ennek ellenére nem biztosította a bírálóbizottságok függetlenségét, az értékelőket saját köreiből delegálta, mellőzve bármiféle hivatalos kiválasztási eljárást " idézed (a Pesti Srácoktól), miközben az "ennek ellenére" a fentiek értelmében hülyeség. Ez egy probléma és egy megfontolandó javaslat az E&Y részéről, nem szabálytalanság.
"Az ellenőrzés a bírálók többségét, tucatnál is több szakértőt nevez összeférhetetlennek" idézed, miközben nem ezt mondja az E&Y, hanem az összeférhetetlenségi szabályok pontosítására tesz javaslatot, kiemelve azokat a helyzeteket, ahol problémát látott (de nem szabálytalanságot!).
Hazudsz, amikor azt írod, hogy ezek a gondok a mai napig fennállnak. Más a mostani eljárásrend. Olvasd el!
Ha elolvastad volna az angol jelentést, az összes PS-os lódításra cáfolatot kaptál volna. Ennyit erről.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2014.07.06. 12:04:32

@Éhes_ló: A Civil Alapot osztogató CÖF-elnök persze teljesen rendben van.

Éhes_ló 2014.07.06. 14:59:04

@Kuviklacz: erre több válazt is adhatnék, de legyen ez a kettő:
1. A CÖF nem kevésbé "civil" mint az lmp-s, soros pénzen tolt gulyás féle banda, ezért tehát üdvözölném, ha olyanok is kaptak volna norvég pénzt, akik nem a ballibbant ideológiát tolják, hanem az ellenkezőjét, tehát valamiféle kiegyensúlyozottság jelen lett volna.
De nem volt és ez gáz.
Vice versa.

2. A halom fost felénk nem másik halom mellé helyezésével tüntetik el (takarítják), hanem mindkettőt kukázzák.

Válassz tetszés szerint.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2014.07.06. 20:16:18

@Éhes_ló: Miért adott volna egy demokratikus állam pénzt antidemokratikus ideológiákra?
Talán a kuruc.info-t kellett volna támogatniuk?
Többször megjegyeztem már, hogy a balliberális fogalom mint olyan önellentmondás, és csak a mások szabadságától rettegő megjobbantak találták ki.

Éhes_ló 2014.07.06. 21:19:29

@Kuviklacz: nem értelek, miről írsz!
Itt te hoztad szóba a CÖF-öt, nem én.
Kurucról, vagy más "antidemokratikus ideológiáról" én nem írtam itt (sem).

Számodra bármelyik nem ballib ideológia "antidemokratikus"?

Ez komoly?

A "ballibbant" egy olyan kör leegyszerűsítő, általánosító leírása, ami a norvég alap esetében találóan írja le a soros keltetőben hizlalt belterjes többségellenességet képviselő és demokratikus választások hosszú során kisebbségbe és hatalmon kívűlre szavazott ideológiai katyvasz támogatói és szavazói körét.
Számomra egészen biztosan.

Én nem rettegek a te szabadságodtól és a többi haverodétól sem, egészen addig, amíg az enyémet nem sértitek. Ellenben elutasítom, hogy valamiféle neomarxista ideológia mentén a PC kánonotok szerint a magafajták határozzák meg mit kell szeretnem és mit nem, mit kell tennem és mit nem, milyen szót írhatok le és mondhatok ki és milyet nem, miről beszélhetek, írhatok és miről nem.

Vice versa.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2014.07.06. 21:25:34

@Éhes_ló: Olvasd el saját hozzászólásodat úgy, hogy a ballib-ot nemzeti-vel helyettesíted, a Soros-t Putyinnal. Rá fogsz jönni, hogy paranoiás vagy.

Éhes_ló 2014.07.06. 21:44:40

@Kuviklacz: beszólsz nekem egy vita végén a CÖF-el kapcsolatban.
Válaszolok rá.
Kurucozol, szélsőségesezel és a harmadik hozzászólásodban máris a szerény személyemmel foglalkozol, miközben nem volt két összetett mondatod, ami a válaszaimra tárgyszerűen reagált volna.
Mi a kurva anyátok van veletek, hogy képtelenek vagytok személyeskedés nélkül beszélgetni?
Ez valami mánia?

A távdiagnosztizálást valami vudu varázslatnak képzelitek, ami helyettesíti a válaszaitokat, a tényekkel, forrásokkal való érvelést?
Húzz a francba a mole haverod mellé!

Adrian Mole 2014.07.07. 09:26:19

@Éhes_ló: "üdvözölném, ha olyanok is kaptak volna norvég pénzt, akik nem a ballibbant ideológiát tolják, hanem az ellenkezőjét"
Ennek az állításnak van egy előfeltétele: nevezetesen, hogy a pénzt pártpolitikai alapon osztják. Ennek cáfolatára írtam neked kisregényeket. El sem olvasod, fel sem merül nálad, hogy civil szervezetek valóban lehetnek függetlenek. Ez paranoia, akárhogy nézzük.
Jótanács a neked kedves szervezeteknek: majd ha tudnak írni olyan projektet, ami a kiírásnak megfelelő, tehát demokráciáról, kisebbség védelméről, toleranciáról, stbstb. szól, akkor ők is fognak tudni nyerni. Pofára nem fognak pénzt kapni, mert azt úgy hívják: korrupció.
Az állításod második felével pedig pont az a baj, hogy nem vagy jobb a deákné vásznánál, nevezetesen, nem látsz problémát a politikai alapon való pénzosztásban igazából, csak a neked kedves szervezeteknek is jusson. Politikai vakságban szenvedsz. Ráadásul a pénzosztó mutyizást igazából elvárod, ez lenne a számodra kívánatos.
Ezek után nem marad más ép elméjű embernek, mint hogy felhívja a figyelmedet ezekre az érvelésedben található ellentmondásokra, végső soron (mivel görcsösen ragaszkodsz a vakságodhoz) megkérdőjelezze a józan eszed. Magadra húzod azt, hogy személyeskedjenek veled. Kifacsart és beteg a logikád. Arról nem is beszélve, hogy agresszív kismalac vagy, aki kikéri magának (patológis módon) a szarban fetrengés közben, ha rászólnak, hogy füligszaros. Kezeltesd az agressziódat, keress egy pszichológust!

Éhes_ló 2014.07.07. 11:41:53

@Adrian Mole: a pénzt pártpolitikai alapon - ideológiai alapon osztották szét lmp aktivisták a saját sorosfészekból kelt haverjaiknak, körbe körbe: A adott B-nek, majd B is adott A-nak.
Erről hoztam forrást bőven, nevekkel, szervezeti nevekkel és mutyiban kiosztott pályázati összegekkel is.
A "cáfolat" abból állt, hogy mindenki hazudik, a pesitsrácok, lézerjani,válasz, E&Y, no meg persze én is
A forrásod minderre egy fáradt közlemény volt, ami nem az E&Y szövegszerű kifogásait idézte, hanem azt, hogy összességében megfelelt (nekik).

Ez egy sokadjára is meddő vita, aminek a vége ismét az a részedről, hogy a személyemmel is az általam idézett forrásokhoz hasonlóan lealacsonyítóan nyilatkozol, amivel ismét és ismét az érvtelenségedet és adattalanságodat, forrástalanságodat bizonyítod.
Holott ezeknek a a civil pénzek bennfentes felhasználásához, az ezt elkövetőkhöz, a pénzekkel hamisan, híveiket is átvágva beszámolókhoz semmi köze nincs.
Ezeket nem lézerjaniék és a pesti srácok, válaszosok követték el, hanem a kettős mérce és gulyásék, háttérben a saját embereik által gründolt ökotárssal.
Kettőnk közül én voltam az, aki gondosan kerülte a személyeddel való foglalkozást és kérte, hogy kattanj le a személyemről a másik nickeddel együtt.
Ezt szemmel látatóan képtelen vagy megtenni és most azt hazudnád, hogy agresszív vagyok.
Nem. Azzá lettem a folyamatos inzultusaidat követően, mert eluntam ,hogy a személyemmel foglalkozol a tények helyett.

Azon a nyelven szóltam hozzád, amit - hittem - talán megértesz.
De nem.
Ezért kénytelen vagyok megismételni:
Kattanj le a személyemről, keress forrásokat, adatokat a véleményed mellé, az én forrásaim adataim ellen, szemben.
Addig pedig a tetves kurva anyáddal szórakozz te szerencsétlen hülye.

Adrian Mole 2014.07.07. 13:25:25

@Éhes_ló: Térjünk vissza az alapokhoz: mi neked a forrás? Mi neked az adat? Vagy papagájként csak magadat és a neked kedves véleményeket (!!!!! - nem adatokat, mint ahogy erre már többször utaltam, támasztottam alá) szajkózód? Ez nem a vallomás, Virág elvtárs, ez az ítélet! Tudsz interneten keresni? Értesz angol nyelven? Definiálnád nekem a független civil szervezetet? Definiálnád nekem, hogyan köthető Soroshoz az NCTA?
Tételesen menj végig ezeken a kérdéseken, válaszold meg őket. Aztán tételesen menj végig azokon a pontokon, amiket leírtam, és nem tudtál ellene semmit felhozni, minthogy nem is reagáltál rá. Ha van kérdésed neked is, kérdezz.
(hazugságaid, amiket már cáfoltam, vissza kellene olvasni: ideológiai alapon pénzosztás, LMP érdekében pénzosztás, forrásokat nem idézel, csak véleményeket, amelyek cáfolhatók tényekkel, adatokkal, nem pedig véleményekkel, ahogy te teszed)
(pszichózisaid: elvakult vagy a saját politikai köreiddel, tudatlanságodat agresszióval és gyerekes ismételgetéssel, ráolvasással, fantáziálással pótlod, paranoiára is több minden utal - érvelés helyett többes számban beszélsz emberekkel, valótlanságokat állítva róluk, nem tudsz paneleken kívül saját gondolatokat felhozni, tagadod az agresszivitásod, stb. - ezeket innentől ignorálom, kíváncsi vagyok, tudok-e neked válaszolni innentől)

Adrian Mole 2014.07.07. 14:10:53

@Kuviklacz: Sajnos nem fog menni neki. Nem érti, hogy különbség van objektív tények és politikai vélemények között. Pontosabban meg van róla győződve, hogy az utóbbi az ászpóker. Egyébként a CÖF nem érdekli - csak annyiban, hogy szerinte az "nemzeti" -, mert inkább jobbikos, ha már.

Adrian Mole 2014.07.07. 15:00:32

Még egy, Éhes_lónak:
eeagrants.org/News/2014/Supporting-civil-society-in-Hungary
(A link mögött nem az NCTA pályázati kezelők, hanem a norvég kormány intézménye, a brüsszeli FMO közleménye található. Van ott olyan tényanyag - nem mellesleg ott egy csomó link, factsheet, az alapra vonatkozó nemzetközi és kétoldalú szabály, szerződés, stb. - ami csuklóból cáfolja az eddigi "érveidet". Ha esetleg ezt is kétségbe vonod, kérlek, készülj fel részemről további kérdésekre.)

Adrian Mole 2014.07.07. 16:51:08

Nem feltétlenül ontopic, de Éhes_ló érveléséhez egy igaz, még nem jogerős, de remélhetőleg független bírói ítélet:
444.hu/2014/07/07/hoppal-peter-es-a-fidesz-pert-vesztett-a-helsinki-bizottsaggal-szemben/
(további információk a cikk linkeiben, tessék utánamenni, ha valami nem stimmel!)

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2014.07.07. 19:54:05

@Éhes_ló: Án csak segíteni akartam, hogy komplexusodtól megszabaduljál.
Mindegy, kezdjük dedós színvonalon:
1., A kormány jogellenesen és erkölcstelenül megtámadta a norvég alap kedvezményezettjeit. Szvsz a norvég alapnak joga van az ezzel szemben védekező akciókat támogatni.
2., Nem kormányellenes tüntetés volt, csak a kormány egy intézkedése mellett tüntettek.
3., A szóbanforgó intézmények az előző kormányt is bírálták, ha olyat tett (tett), ami elveikkel nem volt összeegyeztethető. Az a kormány azonban nem küldte rájuk a KEHI-t ezért. Ezért nem kellett ellene tüntetni.
5., A kormányellenes tüntetés nem ördögtől való, a kormányt támogató tüntetés civil szervezettől baromság.
5., Az úgynevezett radikális jobboldal - amelyhez másutt megejtett hozzászólásaid, valamint a vita tárgyául szolgáló hozzászólásod stílusa és tartalma szerint Te is tartozol - értékei kívül esnek azon, amelyet a társadalom normális része elfogadhatónak tart. A felvetett kérdések jók, a válaszok viszont megvalósíthatatlanok és embertelenek. Tudom, hogy ez Neked nem tetszik, de ez van.
Ennélfogva mindaz, ami ezeken az elveken alapul, számomra nem érv.

Éhes_ló 2014.07.17. 19:01:46

Ez semmit nem bizonyít azon túl, hogy lézerjani egy patkány.
De ezt eddig is tudhatta, aki ismerte.
Más?

Adrian Mole 2014.07.18. 14:51:17

index.hu/belfold/2014/07/18/norveg_civil_alap_sajtotajekoztato/
Különösen ajánlom a norvég állam képviselőinek szavait.

Adrian Mole 2014.07.18. 15:05:52

hvg.hu/gazdasag/20140718_Nem_zavartatjak_magukat_a_norvegok_a_Kehi
Ez talán még részletesebb. Éhes_lónak írnám, hogy ezek úgynevezett tudósítások, tehát nem véleménycikkek.

Éhes_ló 2014.07.20. 18:05:08

Szerintem lézerjaniék se zavartatják magukat.
Mi ebben a hír?

Adrian Mole 2014.07.21. 13:12:09

@Éhes_ló:
"Amíg a kormány nem állítja le a Kehi-vizsgálatot (...), addig nem folytatódik a párbeszéd a donorok és a magyar kormány között." (mondta a norvég követségi tanácsos)
Ez elég egyértelmű. 40 milliárd Ft-ról beszélünk. És fogy az idő, amíg ez kikölthető lenne (aminek feltétele, hogy van párbeszéd, majd ennek köszönhetően megállapodás a magyar és a norvég fél között). Ennek súlya van, nem kevés, főleg, hogy ez a 40 milliárd állami intézményi működésre (műemlékvédelem, egészségügy) menne nagy részben.

Éhes_ló 2014.07.21. 13:50:39

Szerintem lézer janinak kuszaszem vagy varga bármikor csinál 40milliárd forrást (több mint a 15xesét nyomta be a gazdaságba egy év alatt az MNB).
De ha nem, akkor majd elveszi azt a keveset a baloldaltól, amije még van. :)

Megtanulhattátok volna az elmúlt évek alatt, hogy lézerjani(buktorral együtt) leszar bárkit, titeket, a norvégokat, ha nem hajlandók az ő szempontjaikat is figyelembe véve együttműködni. Nem nagyon hátrálnak meg senkitől bemondásra és a velük szemben kifejtett agressziót megtorolják.
Jól teszik.
Rendesen, kiegyensúlyozottan kell támogatni a civil szférát és ragaszkodnak a bennfentes és politikailag elfogult, többségellenes mutyijaikhoz.

A bulinak ezért vége.
Eddig ment (örüljetek neki), mostantól meg nem megy. A krétakörnek vége, szépen bedől a többi is, vagy átveszi sorosatyátok mindet hillaryvel.

Adrian Mole 2014.07.21. 13:59:10

@Éhes_ló: Erre nem tudok reagálni, mert megint elragadott a frazeológiád. Olvasd vissza a korábbi véleményeim rólad.
Talán csak annyit, hogy "Rendesen, kiegyensúlyozottan kell támogatni a civil szférát és ragaszkodnak a bennfentes és politikailag elfogult, többségellenes mutyijaikhoz." mondatodban dupla ellentmondás van (még akkor is, ha kevered a logikai alanyt/alanyokat a mondatban), ha rájössz, mik ezek, beírok egy pirospontot.

Éhes_ló 2014.07.21. 14:05:35

Valóban hibásan fogalmaztam, miközben meghúztam a hozzászólásomat.
Helyesen ezt szerettem volna írni:
"Rendesen, kiegyensúlyozottan kell támogatni a civil szférát és nem ragaszkodni a bennfentes és politikailag elfogult, többségellenes mutyijaikhoz."

Megesik. Bocsi.

Adrian Mole 2014.07.21. 15:32:48

@Éhes_ló: Jó, akkor már csak egy (illetve logikailag kettő, de visszavezethető egy okra) logikai hiba van ezzel a mondattal: miből gondolod, hogy az NCTA nem kiegyensúlyozott, illetve miért csinálná mindezt jól az általad lenézett Lázár? Másként fogalmazva: mi a garancia arra, hogy a Lázár által akart rendszer ne lenne bennfentes, politikailag elfogult és többség ellenes? Szinte minden, amihez a jelenlegi kormány nyúlt, bennfentes, politikailag elfogult és haveri körnek kedvező (magyarul többség ellenes) irányba változott.
Ehhez képest a jelenlegi NCTA rendszerben pontosan ott van a kiegyensúlyozottság (független bírálat, nem pofára, hanem minőségi projektötletre adnak támogatást, bármit is állít róla a Miniszterelnökség, politikai motivációk alapján), nem bennfentes (a döntéshozatali rendszer átlátható, jól szabályozott, bármit is állít róla a Miniszterelnökség, politikai motivációk alapján), nem elfogult politikailag (civil társadalomba ágyazott konzorcium, politikai befolyás nélkül, a norvég állam és az E&Y külső felügyeletével, bármit is állít róla a Miniszterelnökség, politikai motivációk alapján), és a társadalom egészének (tehát még csak nem is a többségnek) érdekeit veszi figyelembe (a kiírás témáinak elolvasását ajánlom - demokrácia, gyűlölet elleni fellépés, stb, stb).
Kérlek, ne a fóbiáid lemezét tedd fel, ha válaszolsz.

Éhes_ló 2014.07.21. 18:01:51

Oldalakat írtam miből gondolja lézerjani és a jobber oldal, nem ismétlem meg, van ott forrás is elég rá, nevek, számok, támogatottak, támogatási összegek. Az állításaidat ebben a vonatkozásban régen túllépte az idő.

Szerintem félreérted/félremagyarázod a többségellenesség fogalmát.

Sehol nem állítom, hogy lézerék jobban tennék.
Azt írom, hogy nem egy törpe kisebbség érdekeit képviselnék, hanem a nemzeti oldalt.
Ez pedig hasznos.
Szerintem.

A személyemet hanyagold, mert a vita tárgyát képező folyamatok tőlem függetlenek, csak kommentálom őket és helyeslem, hogy véget vetnek a soros bébik tündöklésének.

Adrian Mole 2014.07.21. 18:58:51

@Éhes_ló: Nem akarod felfogni, hogy amire hivatkozol, azok politikai megrendelésre készült propagandaszövegek (a PS ügyet linkeltem, olvasd el, a HV kvázi direktben kapja a pénzt a Fidesztől, erre meg keress rá, az MNO pedig szintén pártsajtó, hajmeresztő ám annál nevetségesebb manipulációs technikákkal, a direkt és indirekt kötődéseit meg tapasztaljuk). Ezek nem források! Források lennének a döntési jegyzőkönyvek (mint ahogy forrás az E&Y jelentés is, amivel való kormányzati manipulációt azt hiszem, kiveséztük, de ugyanez a norvegcivilalap.hu összes dokumentuma is, a kormányközi megállapodások és a vonatkozó magyar jogszabályok is). Az is megvan az EMMI-nél is, az NFÜ-nél is, most már a KEHI-nél is, de ezeket nem hozzák nyilvánosságra, mert nem is lehetne belőlük kihozni semmiféle politikai manipulációt.
A többségellenesség akkor lenne létező fogalom:
a. ha civil szervezetekre is szavaznánk. Nem tesszük, mert nem rendelkeznek hatalommal. Nem is akarnak hatalmat. Itt érted alapvetően félre a civil szervezetek szerepét. Mellékes, de itt érti félre a CÖF is. Egy civil szerveztet politizál, de független a pártoktól és nem akar hatalmat, ellenben ügyeket képvisel és adott esetben problémákat old meg.
b. ha a norvég civil támogatások esetén azok az alapelvek, amelyek mentén a norvégok kiíratták a pályázatokat, és amely elveket a magyar kormány is jóváhagyott (ezerszer írtam már, de nem vetted a fáradságot, hogy utánanézz - nesze - emberi jogok és demokrácia; női jogok és esélyegyenlőség; szervezet- és közösségfejlesztés; ifjúsági- és gyermekügyek; környezetvédelem és fenntartható fejlődés; jóléti szolgáltatások társadalmilag sérülékeny csoportoknak; társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése (fókusz: roma integráció)) pártos elvek lennének. Nem azok. Ezek az egész társadalom számára fontos alapelvek. Nem többségi alapelvek. Ha mégis vitatkozni akarsz velük, a magyar és a norvég kormányhoz kellene fordulnod, esetleg az ENSZ-hez.
Személyedet pedig néha muszáj kommentelnem, így a "soros bébik" szöveget is, ami felszínességre és manipulatív hajlamra utal. Beszélj már normális emberhez méltóan! Mi vagy te, valami pártkatona? Hol van Sorosnak bármilyen köze az egész történethez? Csak nem ott, hogy Lázár is az ő csecsein élt?

Éhes_ló 2014.07.21. 21:08:59

Nem akarod felfogni, hogy amire hivatkozol, azok üres és százszor cáfolt propagandaszövegek. semmiféle forrásod nincs, most sem, bár annak örülök, hogy forrásként elfogadod az E&Y jelentést. Azt pont szöveg szerint idéztem és azt támasztja alá, amit írtam, írok.

Senki nem akadályoz meg senkit, hogy nyilvánosságra hozzon bármit. Én egészen biztosan nem.
Eddig nem tették meg és a sorospalánták (ha bébi bánt) sem verekedtek érte eddig, gondolom okkal.
Ha kell, majd bevetik ezeket is később, efelől nincs kétségem.

Amit ki lehetett hozni, eddig kihozták.
A többi meg majd NAV és ügyészségi buli lesz, ezért csak nyugi, buktával dícsérd a napot.
Nem értem félre a soros és norvég "civil" alap által pénzelt szervezetek szerepét.
Az álcivil szerveztet politizál, tagjai volt szadeszes, és szadesz v2.0 (lmp v1.0) káderek.
Nagyon nem függetlenek pártoktól és ideológiáktól. A hatalmat a többségük bevallottan ideológiai és kultúrharccal akarja a sajátjai kezébe játszani, folyamatosan manipulálva a médiát és a közvéleményt.

Ballibant emblematikus ügyeket (buzik, cigányok, hajlékonyak) képviselnek, semmilyen problémát nem oldanak meg, hanem a többség ellen uszítják a kisebbséget és vice versa, mert kontraproduktívak és irritálók a békés és törvénytisztelő többség számára.

Az általad felsorolt "egész társadalom számára fontos alapelvekben" nem értünk egyet. A törvénytisztelet és a jog előtti egyenlőség például szerintem az és ezek olyan többségi alapelvek, melyeket leszartok és a norvég alap is leszart.

Arról pedig nyeretlen kétéveseknek hazudozz, hogy hillarynek és sorosnak semmi köze a hazai - választók által kukázott - ballibbant mocsokhoz. Az pedig, hogy lézerjani és buktor is soros csecsein élt, nem engem, hanem sorost és lázárt, no meg buktort minősíti.

Én itt nem tettem a személyedre dehonesztáló megjegyzéseket,szemben veled.

Ezért ez egy sokadjára meddő vita, aminek a vége ismét az a részedről, hogy a személyemről az általam idézett forrásokhoz hasonlóan lealacsonyítóan nyilatkozol, amivel ismét és ismét az érvtelenségedet és adattalanságodat, forrástalanságodat bizonyítod.
Holott ezeknek a a civil pénzek bennfentes felhasználásához, az ezt elkövetőkhöz, a pénzekkel hamisan, híveiket is átvágva beszámolókhoz az ég adta világon semmi köze nincs.

Ezeket nem lézerjaniék és a pesti srácok, válaszosok követték el, hanem a kettős mérce és gulyásék, háttérben a saját embereik által gründolt ökotárssal és az azóta taccsra tett krétakörrel.
magyarinfo.blog.hu/2014/06/14/ki_az_a_lazar_janos_tuntetes_elszamolas

A Kettős Mérce hazug módon "elszámolt" a tüntetés kiadásaival és bevételeivel.
Utóbbiak között kizárólag a helyszíni és online gyűjtés eredményét szerepeltette, egyetlen szót sem ejtve arról, hogy a tüntetésre a Humán Platfrom 'akciópályázatán' keresztül pénzt nyertek a Norvég Civil Alaptól, vagy bármilyen más belföldi vagy külföldi szervezettől.

Sőt, az állítólagos költségek és az adománygyűjtés eredményének különbségét 'hiányként' feltüntetve így tarháltak tovább (a Humán Platform egy másik tagszervezete, a Krétakör Alapítvány számlaszámával):
"JELENLEGI HIÁNY 242.210 HUF
KÉRJÜK, HOGY LEHETŐSÉG SZERINTI, TOVÁBBI ADOMÁNYAITOKKAL TEGYÉTEK LEHETŐVÉ, HOGY A TÜNTETÉS KÖLTSÉGEIT FEDEZNI TUDJUK
Az adományokat a Krétakör Alapítvány számlaszámára (RAIFFEISEN BANK 12010501-01025938-00100003) várjuk!!"

Nem is az a fő baj itt, hogy a Kettős Mérce külföldi pénzből szervezett pártpolitikai célú tüntetést, hanem az, hogy átverte a saját támogatóit is. Ez pedig bizony szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban sem "állampolgári erény", hanem bűn.

Úgyhogy agresszív továbbpattogás helyett talán inkább bocsánatot kellene kérniük a saját támogatóiktól, akiket becsaptak. neked nem különben.

Kettőnk közül én voltam az, aki gondosan kerülte a személyeddel való foglalkozást és kérte, hogy kattanj le a személyemről.
Ezt szemmel láthatóan képtelen vagy megtenni.

Azon a nyelven szóltam hozzád, amit - hittem - talán megértesz.
De nem.
Ezért kénytelen vagyok megismételni:
Kattanj le a személyemről, keress forrásokat, adatokat a véleményed mellé, az én forrásaim adataim ellen, szemben.
Addig pedig a tetves kurva anyáddal szórakozz te szerencsétlen hülye.

Adrian Mole 2014.07.21. 22:57:25

@Éhes_ló: Már megint ez a gyerekes ismételgetés, ráolvasás, az én gondolataimnak mínusz eggyel való szorzással szerepeltetése. Nem unod? Tényleg egy pártkatona vagy? Csak ennyi telik? Sehol önálló gondolat?
Mi a propagandaszöveg az általam leírtakban? Attól, hogy ezt állítod, nem lesz igazad. Fáj, hogy a kormánysajtó hazugságait és manipulációit cáfolni tudtam? Elő a farbával, nyilatkozz, mi a véleményed, ne a poros lemezeidet tedd fel!
Minden dokumentum nyilvános, ami az lehet (ami nem, abból is nyilvánosságra került az E&Y jelentés - az erről szóló kormánysajtó hazugságokat tételesen cáfoltam, te még mindig ragaszkodsz a bebukott kormányverzióhoz). Nem tudom, mennyit olvastál belőlük. Úgy látom semennyit, csak véleménycikkek alapján tájékozódsz, azokra hivatkozol.
NAV és ügyészségi buli? Mit tudsz, amit egyszerű földi halandó nem? Csak nem te vagy tényleg Csepreghy vagy Lázár? Mit fog szólni a főnököd, ha megtudja, mit gondolsz róla, plusz jobbikos vagy?
Már megint álcivilezel. Miért? Mi ennek az alapja? Nem is ismered a szektort.
Ballibbant, liberális ügyek a cigányok, hajléktalanok, szexuális kisebbségek problémái? Mondd, mi lenne a megoldás azokra a problémákra, amelyek ezeket a csoportokat érik (vagy akár a "többségi társadalmat" érik velük találkozva), ha nem az, hogy civil szervezetek érdeket képviselnek, gondolkoznak, megoldásokat javasolnak, társadalmi párbeszédet kezdeményeznek? Kitelepítés, átnevelés, fizikai erőszak, börtön? Nem lehet embereket emberként nézni inkább? Hol a híres jobboldali keresztényi szeretet? Gyerünk, elő a farbával! Mi a te javaslatod? Megszavazzuk, hogy nincsenek is problémák, attól minden szép és jó lesz?
Az alapelvekről ne velem vitatkozz, írtam már. Magyar és norvég kormány, ENSZ, emberi jogok egyetemes nyilatkozata. Talán csak annyit, hogy a törvény előtti egyenlőség kérdése érdekes dolog, mert az bizony a demokrácia része. Örülnék, ha rámutatnál, hogy a civilek, vagy akár a norvég alap hol szarta ezt le. Szerintem pont, hogy nagyon is emellett állnak.
Minek idekeverni Hillaryt, Sorost, tényleg? Ezek a dolgok a te fejedben vannak, nem a valóságban! Megfogadtam, hogy nem személyeskedek veled, de hát ez vegytiszta paranoia, ismét!
És megint olyan dologra tolsz rá, amihez semmi közöm, sem civilként, sem magyar állampolgárként. (félreértések elkerülése végett: egy mezei kommentelő vagyok, az oldalhoz semmi közöm, úgy találtam véletlenül erre a bejegyzésre)
Mi az, hogy nem tettél dehonesztáló megjegyzéseket rám? Saját szövegedet nem tudod elolvasni? Saját magadat köpöd szemen azzal, hogy magadnak, magadról hazudsz? Mert vastagon hazudsz itt is, kismalac!
Személyedről nem akarok lealacsonyítóan nyilatkozni, sajnálom, ha ez történik. Ellenben viselkedj úgy, hogy ez ne történhessen meg! Ennyire egyszerű.
Például ne hadoválj bizonyítékok nélkül (törvény előtti egyenlőség, ugye) "civil pénzek bennfentes felhasználásához, az ezt elkövetőkhöz, a pénzekkel hamisan, híveiket is átvágva beszámolók" dolgokról. Ezek ugyanis nem állnak meg. Ez, Virág elvtárs, az ítélet! Ahhoz előbb kellene egy tárgyalás.
Ugyanígy "saját embereik által gründolt ökotárs" egy hagymázas álom, olvasd már el az Ökotárs történetét! Adjak linket? Nekem hiába hazudozol, én olvastam, meg ismerem is őket, régről, Kettős Mérce és Krétakör még messze nem voltak akkoriban.
Kettős Mérce és Humán Platform ügyben egyébként már értekeztünk, ha emlékszel. Egy folyamatban lévő pályázatról van szó, majd eldől, hogy az elszámolásuk helyes-e, vagy sem. Tudod, törvény előtti egyenlőség.
Nem tudom, nekem miért kellene bocsánatot kérnem. Azért biztosan nem fogok, mert próbállak a valóság talajára visszaráncigálni. Még ha nehezen is megy néha. Forrásokat pedig keress te, mert amit linkeltél vagy idézel, az bolhafing.

Éhes_ló 2014.07.22. 07:14:57

Semmit nem cáfoltál sehol.
A véleményedet írtad le források nélkül.
Az hogy a forrásokat, tényszámokat, a személyi összefonódásokat, életutakat bemutatókat fikázod, messze nem cáfolat.
A könyvvizsgálói jelentést szó szerint idéztem, ezen mit cáfoltál? Semmit.
A kettősmérce hazudott és átverte a támogatóit. Ott a forrás. Mit cáfoltál rajta?
Semmit.

Azt írtam, hogy sem buktor, sem lézerjani nem arról híres, hogy az agresszió, konfliktus elől menekülnének és az a körülmény, hogy a KEHI vizsgálatok eredményeit még nem hozták nyilvánosságra nem jelenti azt, hogy ne lett volna - az NCA-hoz hasonló - szabálytalanség, törvénysértés. Ezekt majd akkor veszik elő, amikor az érdekeiknek megfelel.

Álcivileket álcivilezek. Éveken át ballibbant ideológiai harcosokat tömtek pénzzel, ballibbant, többség- és nemzetellenes projekteket társfinanszíroztak párhuzamosan sorossal és hillaryvel. Ott van az általam citált forrásokban mennyi volt a soros és más usa pénz ezeknél a ballibban álcivil szervezeteknél, forintra pontosan., évekre visszamenőleg. Mit tagadnál ezen? Nem kaptak pénzt sorostól, hillrarytól, amerikai alapítványktól?
Kaptak. Százmilliókat az évek során.

Szégyen, hogy ezt eddig tátott szájjal (el)nézték. Szerencsére végre vége.

A megoldás a problémáink többségére a törvények betartása és a békés befogadó demokratikus többség tisztelete, nem pedig a provokáció és az ellenük, az értékeik ellen folytatott, külföldről finanszírozott harc. A megoldás a magyar és nem PC nyelven folytatott kommunikáció és nem a kirekesztésesdi, elhatárolósdi kultúrmarxista terrorja.

A személyeddel egyetlen hozzászólásban sem foglalkoztam, amíg te képtelen vagy túllépni a primitív sértegetésen ismét.

Tárgyalás még nem volt, remélem lesz előbb, vagy utóbb. Azt is remélem, hogy a pénzcsapok elzárásával, a törvényesség betartatásával ezek a ballibbant álcivil társaságok vagy átállnak saját marhaságaik saját maguk általi finanszírozására, vagy megszűnnek működni, mint sok más "projektjük" amire saját pénzt sosem fordítottak, hanem azt a közösséget pumpolták, amit ezekkel a forrásokkal pusztítottak, romboltak.

A bolhafing pedig az, ami a soraid között terjeng.
Kattanj le a személyemről, keress forrásokat, adatokat a véleményed mellé, az én forrásaim adataim ellen, szemben.
Addig pedig a tetves kurva anyáddal szórakozz te szerencsétlen hülye.

Adrian Mole 2014.07.22. 14:52:01

@Éhes_ló: Legalább ne hazudoznál egyre feltűnőbben. Forrásokra hivatkozom, folyamatosan. 15 másodpercedbe kerülne utánakeresni. Amennyit ide gépelsz, többszörösen meg tudnád tenni. Miért nem teszed meg? Nem fikázódom, ezt te teszed a szalmabábjaiddal (h.f. számodra, a szalmabáb érvelésnek utánanézni). A könyvvizsgálói jelentést NEM idézted szó szerint, nem is tudsz angolul (a könyvvizsgálói jelentés angolul van, a Pesti Srácok csúsztattak, manipuláltak, hazudtak róla, kifejtettem, hol, miben).
Kettős Mérce ügyben nem tudom, ki hazudott, nem érdekel, leírtam a véleményemet róluk (állampolgári és civil jog a kormányt bírálni), valamint idéztem azt a TÉNY-t, hogy folyamatban lévő pályázatuk van, interpretáltam ezt úgy, hogy majd elszámolnak, és kiderül, hogy kinek van igaza.
A kormányzati működéssel kapcsolatos megjegyzéseiddel nem tudok mit kezdeni, mert vagy te magad látod át a KEHI vizsgálatot (ahogy utaltam rá, te vagy Lázár vagy Csepreghy) és akkor talán tudod, miről hadoválsz, mindenesetre kevered a szart és léped túl a hatásköröd, vagy erőteljesen prejudikálsz. Egyik sem szép dolog.
Az álcivilezésed továbbra is egy szalmabáb, szurkáld, nyugodtan, nem zavar, csak megjegyzem, nem ismered a szektort, téves forrásból tájékozódsz, fals képed van, vagy politikai célod. Előbbin tudok segíteni, ha kíváncsi vagy a valós helyzetre, utóbbi esetben nem tudok segíteni (de esetleg jelezd, és akkor ezt a befőttet sem kell feszegetni, vettem ezt az adást is). Nemzetellenes, mint szó nagyon pátoszteli, nem értem, mi köze van ehhez az egészhez. Túltoltad! Magyar szervezetekről, magyar emberek által, magyar emberek számára létrehozott projektekről szól a történet.
A ballibezésed megint egy szalmabáb, szúrkáld, nem veszem fel, mert tudom, hogy sem rám, sem az ügyben érintett szervezetek közül jónéhányra (pl. az Ökotársra, de egy csomó másikra is) nem érvényes. Az érveléseddel (pontosabban érvelési hibáddal) magadat járatod le. Csináld, csináld, keverd a szart, úgyis be fog rántani a kanál egy idő után (mint ahogy egyébként már egy jó ideje berántott, csak nem veszed észre - ezért írtam neked, hogy kezeltesd az agressziódat).
Megoldási javaslataidat köszönöm. A törvények betartása fontos dolog, egyetértek vele, de például te folyamatosan törvényt sértesz azzal, hogy hamisan rossz színben tüntetsz fel másokat. Nem vagyok házmester típus, nyugi, nem jelentelek fel, csak szólok (szóval ne alkalmazz kettős mércét). A másik megoldási javaslatod (békés befogadó többség tisztelete) egyrészt egyoldalú (mármint tisztelet nem többségi alapon jár, hanem minden embernek, de mivel a törvény neked szent, ezt úgyis tudod), másrészt a békésségedről abszolút nem vagyok meggyőződve, mint ahogy arról sem, hogy az agresszív, hazug véleményed többségi vélemény lenne. Nem vagy próféta, nyugi! Nem te fújod a passzátszelet ebben az országban, szerencsére. Nem kellene a többséggel takaróznod (bár abban igazad van, ezt "kedvenced", a DK és Feri is bizonyítja, hogy egy kis cigányozással nagyon szépen lehet politikailag előrehaladni, manipulálni - hozzátenném, hogy sajnos).
Nagyon örülök, hogy nem foglalkozol a személyemmel (persze kérdés, hogy akkor miért válaszolgatsz folyamatosan), szerencsére nem is zárod minden hozzászólásodat primitív bunkó módon személyre szóló kurvaanyázással. Nagy szerencse, hogy nem vagy kivetkőzve magadból, és egy szende virágszál vagy.
Felőlem folytathatod, én nagyon jól szórakozom!

Adrian Mole 2014.07.23. 16:01:09

mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/cigi-sor-palyazat-1238604
Ha az ösztönöm nem csal, nagy valószínűséggel Éhes_Lóban Pihál Tamást tisztelhetjük, aki, miután itt alakított nagyot, nem tudta magában tartani.
Kedves Éhes_ló! Nem vagyok Life tag, de ezt már írtam. Tök véletlenül botlottam bele ebbe a blogba. De ezt is írtam. Semmi közöm nem csak a Life-hoz, de a liberálisokhoz, sőt, az izmusokhoz és a pártokhoz, egyáltalán. Ezt is írtam. Én beszélgetni járok ide, ha már érdemesnek találtak hozzám szólni. Ha tényleg te vagy Pihál Tamás, akkor komolyan el kellene gondolkodnod egy pszichológuson!

Éhes_ló 2014.07.23. 17:54:18

@Adrian Mole: jellemző, hogy a sokadik beégésed után is a személyemmel foglalkozol te szerencsétlen.

Kattanj le rólam, keress olyan forrásokat, adatokat a véleményed mellé, amik nem téged cáfolnak, az én forrásaim adataim ellen, szemben.

Addig pedig a tetves kurva anyáddal szórakozz te szerencsétlen hülye!

Adrian Mole 2014.07.23. 17:58:24

@Éhes_ló: Nyugtass meg, hogy ez a bejegyzésed is személyeskedéstől és sértegetéstől mentes volt! Csalódni fogok benned!

Éhes_ló 2014.08.05. 21:01:37

Jön még kutyára teherautó, leírtam.
Aki keres, az talál és ez csak a kezdet.

A következő tárgyalási fordulóra be is lesznek zárva páran, hogy a múanyag lakat is rájuk rohad.

hvg.hu/itthon/20140805_444_sikkasztasert_nyomoznak_az_Okotars_Al

"A 444.hu cikke szerint a rendőrség most olyan iratokat vár, amelyek igazolnák, hogy ki és hogyan hatalmazta fel az Ökotárs Alapítványt, hogy a támogatási pénzek kiosztásában részt vegyen, és arra is kíváncsiak, hogy kinek és mekkora összeget ítéltek meg, ehhez pedig az összes hazai civil szervezettel megkötött szerződést át kéne adniuk. Az alapítvány egyelőre ügyvédekkel konzultál azzal kapcsolatban, hogy mit tegyenek, azt pedig nem tudják, hogy ki jelentette fel őket."

Érdekes kitétel "Az alapítvány egyelőre ügyvédekkel konzultál azzal kapcsolatban, hogy mit tegyenek"
Mi lehet itt a kérdés?
El kell égetni, vagy le kell darálni a doksikat?
El kell dugni őket a nyomozó hatóságok elől?
Késő bánat, eb gondolat.
Most komolyan ez kérdés lehet "jogkövető" "törvénytisztelő" "civil" szervezetnél?

De nyugi, a szolgálatoknál már ott a teljes doksi, az NSA hazai kistestvére pedig megkapta a komplett elektronikus adatforgalmat is a mobiloktól a telefonokon át a számítógépes és internetes adatokig évekre visszamenőleg.

Ugye milyen jó ha a soros és hillary által képviselt liberális és demokrata nagy testvér figyel és a kicsi csicskái ebben támogatják.

Jó buli lesz, várom a folytatást.
Tipped van ki lesz elsőre bezárva? :)

Adrian Mole 2014.08.08. 22:29:16

@Éhes_ló: Ha lesz sárga ház (márpedig úgy néz ki, valami érik), te remélhetőleg. A szupertitkos dokumentumokról olvasnivaló: norvegcivilalap.hu/hu/node/8571
Ja, meg hogy miről szól valóban az egész: vs.hu/fideszes-emailrol-jelentettek-fel-norveg-alapot-0806
:DDDDDDD

Éhes_ló 2014.08.09. 07:41:02

@Adrian Mole: arról, hogy milyen dokumentumokat tettek ki és milyeneket nem fogalmad sincs.
Nekem sincs.
Ezért lehet nem kevés olyasmi, amit nem tettek ki.

Teljesen mindegy honnan indult a feljelentés, a lényeg, hogy nyomoznak az ügyükben és nem a kerületi macsakajancsi, hanem a NNI.

Azt pedig mindketten tudjuk és leyrtuk "miről szól valójában az egész".
Arról, hogy az álcivilek norvégpénzcsapolásának véget vessenek.

Meg is teszik, aszerint, ahogy hetekkel ezelőtt már leírtam.
Érdekes lesz látni a haverjaidat bilincsben.

Adrian Mole 2014.08.09. 23:27:23

@Éhes_ló: Nem haverjaim, és ha jogállam van, nem lesznek, mert nem lehetnek bilincsben.
helsinkifigyelo.hvg.hu/2014/08/08/az-allam-szoros-mancsa-mindenutt-matathat/

Éhes_ló 2014.08.10. 17:17:30

@Adrian Mole: a laposhal megy elől, reményhal meg utoljára. :)

Jön még kutyára teherautó és nagyokat nevetek még itt rajtad, meg az "álcivil" haverjaidon.

Adrian Mole 2014.08.11. 20:49:58

@Éhes_ló: Nem álcivil, nem a haverjaim, de tőlem aztán lehetsz vidám. Azért hadd kérdezzem meg, hogy neked miért vidámság, ha másnak rossz? Keresztényi szeretet, vagy emberbaráti?

Éhes_ló 2014.08.11. 21:00:27

@Adrian Mole: szerintem és sokak szerint álcivilek, szerintem és azok szerint akik az ajvákolásodat itt olvasgatták nyilvánvalóan a haverjaid.
Az a jó, hogy ennek a biznisznek véget vetettek végre.
Nem kapkodták el, de aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli.

Az pedig csak ráadás, hogy akik sérthetetlennek gondolták magukat a soros és hillary farzsebéből, azok szopóágra kerülnek és elszámoltatják őket az éveken át folytatott piszkos ügyeikért.

Nekem nem hadoválj itt semmiféle keresztényi szeretetről, mert ezt nem a magadfajtáktól tanulja egy keresztény sem.
A cigány barátaidnak tartogasd inkább:
kuruc.info/r/3/131590/.

Adrian Mole 2014.08.12. 09:37:57

@Éhes_ló:
Remélem, most sem akarsz személyeskedni, remélem, továbbra is a szeretet árad belőled. Beteg vagy: a paranoiád és agresszivitásod kezelésért könyörög.
Lehet, hogy szerinted álcivil, de amúgy meg nem azok, nem csak szerintem, de a bíróság és az ügyészség szerint, illetve a magyar törvények szerint is. Szerinted én ajvákolok (ammeg mi? már megint zsidózol? mondtam, nem kellene feszegetned ezt a befőttet, mert csak magadat égeted)? Szerintem elmondom a véleményemet, illetve megpróbállak tényekkel meggyőzni. Ha neked erre zsidózás a reakciód, nem vele van a baj. Mondom, nem haverjaim a cikkekben szereplők. Paranoia, vastag, cuppogós, sercegő paranoia, ha mégis ezt állítod.
Soros és Hillary megint a paranoiára utal, nem tudom, hogy jönnek ide. Csakúgy, mint a piszkos ügyek (te komolyan egy doboz helytelenül elszámolt cigit piszkos ügyként értékelsz? Aránytévesztés!).
Keresztényi szeretetről pedig nem hadoválok. Olvasd el a Bibliát! Benne van. Honnan veszed magadnak a bátorságot, hogy megítéld akár az én hitemet? Mi jogosít fel téged erre?

Éhes_ló 2014.08.12. 22:17:33

@Adrian Mole: a távdiagnózisod téves.
Kattanj le a személyemről és a lebuktatott haverjaiddal foglalkozz.
Addig pedig a tetves kurva anyáddal szórakozz te szerencsétlen hülye.

Itt egyedül te zsidózol, ajvékolsz.
A bíróság, ügyészség majd lerendezi amit le kell rendezzen ennyi év után. Szerencsére elkezdődött valami, ha késve is.

Soros és hillary azokra utal, akik az álcivil társadalomrombolást fizetik.
Azt nagyon leszarom, hogy egy magadfajta antimagyar ballibbant mocsok miként, miről tartana katekizmust. Hiteltelen és álságos ez egy magadfajtától.

toportyánzsóti 2014.08.17. 07:47:15

@Éhes_ló: Ilyen atitűddel ideje hogy nátrium pentotállal kezeljen a magyar rendőrség,szerencsétlen jobber kultúrlény.

toportyánzsóti 2014.08.17. 07:52:14

TGM jól diagnosztizált titeket baller észlényeket,útáljátok saját politikusaitokat a csuti orálmuzsik így aztán nyerítve röhöghet.Segédkeztek saját kanál vízbefolytásotokhoz.

Éhes_ló 2014.09.03. 17:31:42

Nos alakul a helyzet, megvan a második feljelentés is:
www.napi.hu/magyar_gazdasag/norveg_alapok_a_kehi_feljelentest_tett_egy_szervezet_ellen.586175.html

Jön még kutyára teherautó!

Éhes_ló 2014.09.08. 23:01:39

Nos alakul a helyzet, megvan a következő feljelentés és megindult a bűnözők levadászása, bizonyítékok begyűjtése is:
index.hu/belfold/2014/09/08/keszenletisek_akcioznak_az_okotarsnal/

Jön még kutyára teherautó!
süti beállítások módosítása