A kormányzat új ellenfelet kreált: a Norvég Civil Alap demokrácia és emberi jogok témakörében pályázatot nyert civil szervezeteket vélt politikai kötődésük miatt elkezdett listázni, majd letagadta, hogy a sajtónak korábban átadott lista létezik (persze "tények azért vannak"). Ezekkel a szervezetekkel még nem történt semmi, („csak” listázva lettünk), de a pályázatot lebonyolító szervezetekre, az Ökotársra és a Demnetre ráküldte a Kehit, amelynek célja az államháztartási pénzek felügyelete lenne. Nem is akárhogy, az ellenőrök elkezdtek trükközni: a vizsgálat megbeszélt időpontja helyett órákkal később mentek az Ökotárshoz, hogy közben meglepetésszerű ellenőrzést tartsanak a Demnetnél. Mindez arra utal, hogy a kormány nem fog leállni a norvégoknál.
De ki is pontosan itt az ellenség?
Én például Szalai Máté vagyok. Az első demokratikusan szervezett magyarországi választások évében születtem. Tizenéves koromban már éreztem, hogy csak olyan munkát fogok tudni végezni teljes szívvel, amelyikkel érzem, hogy Magyarországért és a magyar emberekért munkálkodom. Ezért kerültem tudományos pályára, majd egy kormányzati és egy nem kormányzati szervhez dolgozni, mert úgy éreztem, csak itt tudom kimaxolni az állampolgári felelősségemet. Így tudok a legtöbbet tenni a hazámért.
Én vagyok az ellenség?
Hozzám hasonlóan több száz, ezer magyar állampolgár hazamegy egész napos munkája után, és ahelyett, hogy pihenne, szórakozna vagy bulizna, otthon marad, szervez, Magyarországért dolgozik. Megkeresik azt az ügyet, amely a leginkább közel áll a lelkületükhöz és érzékenységükhöz, és elkezdenek pénzüket, energiájukat, párkapcsolatukat, szexuális életüket és barátaikat nem sajnálva egy célért munkálkodni. Azért, hogy csak egy kis területen egy kicsit jobbá tegyék azt a helyet, ahol élnek, hogy több lehetőséget biztosítsanak hátrányos helyzetű csoportoknak, hogy átláthatóbbá tegyék a közügyeket, hogy erősítsék a vitakultúrát és a demokratikus értékeket, vagy a média sokszínűségének fontosságára hívják föl a figyelmet. Hozzám hasonlóan sokan nem kapnak szinte semmiféle juttatást, csak egy dolog élteti őket: tenni a hazájukért, Magyarországért és Európáért, a velük egy kultúrába tartozó emberek jólétéért és jövőjéért.
Ők lennének az ellenség?
Nem ők az ellenség.
Nem mi vagyunk az ellenség.
Mi nem akarjuk megbuktatni a kormányt, nem akarjuk hatalomra juttatni az ellenzéket, leszarjuk, hogy hogy hívják a miniszterelnököt és hogy melyik pártból jött. Nem akarunk forradalmat kirobbantani, nem akarunk politikusokat buktatni, nincs rejtett agendánk.
Egyet akarunk csak: jobbá tenni Magyarországot. Mi lennénk a legboldogabbak, ha nem külföldi forrásokból, ha nem Soros bácsi pénzéből, a norvégoktól vagy az Európai Uniótól tudnánk csak pénzhez jutni. Mi lennénk a legboldogabbak, ha a kormány nyitna felénk, partnerként kezelne, és együtt dolgozhatnánk azért, amiért elvileg mindketten, egymástól függetlenül dolgozunk.
Szóval, küldhet ránk bármilyen ellenőrzést, összeállíthat bármilyen listát bármelyik kormányzati szereplő, várjuk őket szeretettel. Folytassanak le olyan vizsgálatot, amilyet akarnak, kérjenek ki tőlünk visszamenőlegesen papírokat, és bizony ha találnak hiányosságot, akkor tegyék meg a szükséges lépéseket.
De miután véget ért ez az egész, mikor vége a cirkusznak és maradnak jogszerűnek találtatott civilek Magyarországon, akkor kezdjünk el végre együttműködni, együtt dolgozni a hazánkért. Felejtsük el ezt a baloldali-jobboldali szarságot, ne tekintsünk egymásra úgy, mint ellenségekre, hanem kezdjük el egymást annak kezelni, amik vagyunk: partnerek és honfitársak.
Mi készen állunk rá – és Önök?