Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2013.01.30. 14:15 Mihalovits Ervin

Bajnai útján Schiffer

Címkék: Schiffer András LMP

Már hosszú ideje figyelem szimpátiával Schiffer András tevékenységét, mely során makacs módon követi saját elveit. Nem azokra a zöldségekre gondolok, amiket az LMP programszinten követ, mint az antiglobalizmus vagy a műveld-a-panel-melletti-földedet, hanem arra, hogy nem enged tisztaságából, mert ebben, a levitézlettektől való függetlenségben látja a jövőt.

schmitt-schiffer.bmpforrás

Bajnai óta tudjuk, mennyit ér az, ha az ember nem kötődik a mocskos ügyekhez, és legalább a felszínen el tud határolódni a közutálatnak örvendő politikától - még ha abból is él. Még ha most meg is kopott a lendület, nem volt olyan régen, hogy a nép szinte a vállán vitte október 23-án, mint egy messiást, ki egymaga képes megváltani az országot. Mindezt minek köszönhette? Kezdetnek aláíratott az őt támogató frakcióval egy politikai dokumentumot, melyben vállalják, hogy támogatni fogják intézkedéseit, legyenek azok bármennyire is népszerűtlenek is. Továbbá deklarálta, hogy a miniszterelnöki posztot az ország pénzügyi helyzetének rendbehozásának céljával vállalta el, illetve, nem kíván mandátuma lejártával indulni a választásokon. Vagyis sikerült maga köré felépíteni azt a brandet, hogy a hatalom számára csak eszköz, amit nem kíván mindenáron megtartani, még ha ezért saját párttársaival is kell szembemennie.

Nem nehéz látni a párhuzamot Schiffer és az LMP esetében, még ha kicsit erőltetettnek is tűnhet. Az mindenesetre biztos, hogy a személyes brand építése hasonlóan jól halad, bár ennek jelei ma még nem láthatóak. Ma, mikor az esélyek vannak terítéken, mindenki 2014-re tekint, és az LMP kettészakadt elemeit vizsgálja. Könnyen lehet, hogy a kialakult helyzettel rövidtávon mindenki veszít, és mindkét formáció a parlamenten kívül ragad. Sőt, az is elképzelhető, hogy a kilépett képviselők egy része az Együtt2014 tagjaként átmenti mandátumát a következő négy évre is, az LMP meg Schifferrel az élen hoppon marad.

Az igazán érdekes kérdés számomra azonban az, mihez fog tudni kezdeni Schiffer azzal a jelentős személyes tőkével, amit abból nyer, hogy kitart álláspontja és elvei mellett, és nem hajlandó mindenáron összefogni a levitézlett MSZP-sekkel a kormányváltás érdekében. Mennyit fog érni a makulátlan múlt, ha kormányváltás esetén a mostani ellenzékben is nagyot csalódik a nép? Ha politikai patthelyzet alakul ki a jövőben, és fontos pozíciókra a szemben álló oldalaknak kompromisszummal kell kinevezni embereket?

Könnyen lehet, hogy 2014-ben az LMP és vele Schiffer is megy a süllyesztőbe. Abban azonban biztos vagyok, hogy amennyiben továbbra is kitart mostani politikája mellett, hosszútávon fontos tényezővé válhat. És hogy a fenti képnek is értelmet adjak: meglássátok, lesz még Schiffer köztársasági elnök!

Helyreigazítás: A bejegyzésben figyelmetlen módon azt írtam, hogy "még ha saját párttársaival is kell szembemennie". A valóságban Bajnai nem volt párttag. Köszönöm az észrevételt dogbakszinak! 

 

271 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr195049959

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bajnai útján Schiffer 2013.01.30. 19:13:02

Lesz még Schiffer köztársasági elnök!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bögöbö 2013.01.31. 11:13:22

@apanna: "Nem azért volt 2010 ben váltás, hogy megint ők irányítsák az országot. A szar helyett megint a volt szart választani, na ehhez sem kell ész."
Vezénylő tábornokodnál szarabbat viszont keresve se lehetne találni.
A 2010-es váltást megérdemelte az MSZP (nem Bajnai!), a 2/3-ot viszont kizárólag a populista demagógiának köszönheti a Fidesz. Még ha meg is nyeri a 2014-est, ez csak az nálatok is kőkeményen bevált karaktergyilkolászásnak, és a végtelenül bárgyú nyájszellemnek köszönheti.

Mihalovits Ervin 2013.01.31. 11:18:31

@dogbakszi: Köszönöm az észrevételt!Csuklóból írtam, hibáztam. Updatelem a bejgyzést.

OdettésaMacskák 2013.01.31. 11:20:24

hogy a Bajnainak nincsenek mocskos ügyei, pfüppfh.. és még egyszer pfüppfh! mintaember! mintaember én mondom!

apanna 2013.01.31. 11:22:04

@Félázsiai Pankrátor: "Egyszer: Ha fogalmad sincs, hogy működik egy cég, nem kellene okoskodni. Döntési jogköre az adott cég kinevezett vezetőinek és az igazgató tanács tagjainak van."

Nekem is kinevezett cégvezetőm van, mégis a döntésekbe beleszólok, sőt, előtte konzultálunk. Igaz, csak 7 főt foglalkoztató 20 éve működő cégről beszélünk.

Ezt bebuktad..

Még valami?

Félázsiai Pankrátor 2013.01.31. 11:22:09

@isssti:

Az valahogy mindig kimarad az ilyen siránkozásokból, hogy ugyanakkor a tüntetők utcakövekkel, molotov koktélokkal dobálták a rendőröket, törtek-zúztak amerre jártak és egy tankot is elkötöttek.

De nem csak a rendőröket támadták: számtalan egyszerű magyar családnak okoztak mérhetetlen károkat amikor autóikat felborogatták, felgyújtották, üzleteik ablakait betörték.

Ezekről miért nem beszéltek soha?

apanna 2013.01.31. 11:23:41

@bögöbö: "Vezénylő tábornokodnál szarabbat viszont keresve se lehetne találni."

Mesélj, a tábornokomról. Ki lenne az? Te helyettem is megmondod a frankót. Azért, jósnak nem kell beállnod, abban szar vagy.

isssti 2013.01.31. 11:28:50

@elwood: Mondom, védérvet mindenre lehet találni: az '56-os sortüzekre is, holokausztra, mindenre.
A kérdés csak az: érdemes-e?!
Szerintem n e m : sem ezt, sem azt.
Úgy látom, itt vannak más vélemények is: sajnálatos..

elwood 2013.01.31. 11:33:08

@isssti: 56-os sortűz meg holokauszt ahhoz képest, hogy felrepedt a feje egy oszlató rendőr előtt hadonászó képviselőnek, amely rendőröket aztán bíróság elé is állították.

ki véd itt mit fölöséegesen ?

isssti 2013.01.31. 11:33:49

@Félázsiai Pankrátor: szerintem ne keverjük-mossuk össze a dolgokat: '56-ban is dobálta a csőcselék a békésen lövöldöző szovjet tankokat: ez egy ilyen történet, mindig lesz, aki ezt az olvasatát látja a dolgoknak.
A focihuligánok összemosása a békés okt 23-i megemlékezőkkel, majd ezzel az ellenük történt nyilvánvaló atrocitásokat igazolni persze bájos törekvés.
De mire jó?!

bögöbö 2013.01.31. 11:34:07

@apanna: Szemmel láthatóan tapsikolsz a 2010-es váltáshoz. Akkor tehát örülsz az azóta is tartó ámokfutásnak? Nem kell jósnak lennem.
Ha meg nem örülsz, miért tapsikolsz annak, hogy Schiffer (és az összefogás értelmét fel nem fogó többi önjelölt megváltó) miatt a nyakunkon marad Simicska, Matolcsy, Orbán, Selmeczi, Szíjjártó..., valamint a pökhendi, ostoba, koncon marakodó slepp?

isssti 2013.01.31. 11:35:23

@elwood: Köszi a hozzászólást: egy élmény volt! ;o)
Most fontosabb dolgom akadt, mint a rég igazolt tényekről nyitott hitvita..

Félázsiai Pankrátor 2013.01.31. 11:39:05

@apanna:

Ó bocsánat, Te 7 fős céges vállalat mogul! :) Hogy is merném én kétségbevonni, hogy akinek egy 7 fős cége van, az mindent tud egy többszáz cégben tulajdonos vállalatcsoport vezetéséről.

Viszont:
"Bajnai Gordon a Wallis vezetőjeként közvetlenül nem vett részt a Hajdú-Bét irányításában, üzletpolitikájának alakításában: soha nem volt a Hajdú-Bét vezetője, vagy igazgatósági tagja."

Amíg ezt nem tudod cáfolni, addig a bukás neked áll.

De ahogy az előbb is kérdeztem: Mi Bajnai Gordon felelőssége a Hajdú-Bétet is birtokló vállalatcsoport vezetőjeként? Az, hogy a Hajdú-Bet vezetése a tulajdonos 10 millárdos tőkeinjekciója ellenére sem tudott feltámasztani egy eleve veszteséges céget? Máglyára, máglyára!

Tudom, te a 7 fős céges tapasztalataiddal egész biztosan a világ összes veszteséges cégét fel tudnád támasztani, de azért nem lehet mindenki ekkora superman mint te. :) Már csak azt nem értem, ha valki ennyire nagyágyú, miért nem indul a választáson, hiszen ha valakinek, akkor neked aztán állampolgári kötelességed lenne!

pástétom 2013.01.31. 11:42:27

@MEDVE1978: "Míg Gyurcsány tudja, hogy 2 kg csirkefarhátat kell ígérni a nyugdíjasnak, Schiffer ezt olcsó demagógiaként letudja. Egy szövetségben ez a helyére kerülhetne, mert lehetne demagóg hang (Gyurcsány)"

Ostobaság. Ha van ma valaki a magyar politika mezején, aki éppenhogy nem demóg dumát nyom, az pont Gyurcsány Ferenc.

Félázsiai Pankrátor 2013.01.31. 11:43:37

@isssti:

Azért 56-ot talán ne hasonlítsuk már össze 2006-tal, mert esetleg az 56-os mártírok fordulnak egyet a sírjaikban.

Tudod 56-ban igazi fegyverrel lőttek és igazi áldozatok voltak. Továbbá akkor a diktatúra ellen indult meg a magyar értelmiség és nem csak hobbiból, a balhé kedvéért verték szét a várost.

isssti 2013.01.31. 11:52:28

@Félázsiai Pankrátor: Köszi az értékes hozzászólást! További szép napot, jó magyarázkodást, és ne feledd: m i n d e n t ki lehet magyarázni, mindenre tlálhatsz védérvet!
Hajrá, előre!

Félázsiai Pankrátor 2013.01.31. 11:57:08

@isssti:

Hát ezt könnyen feladtad.

Búcsúzóul még álljanak itt Kerényi Imre, 2005-ben, egy Fidesz gyűlésen elmondott szavai:

"Az, hogy szeretem a hazámat, az nulla. Az, hogy jó hazafi vagyok, az nulla. Most cselekedni kell. Aki szereti a hazáját, az lépjen be a polgári körök hadseregébe. Az a cél, hogy 8-12 éves periódusban nekünk kell uralkodni. Nekünk, a történelem uralkodó országának vissza kell szerezni a hatalmat. Ha ők győznek, forradalmat kell csinálni."

apanna 2013.01.31. 11:57:30

Én szeretem a változatosságot, veled ellentétben. Szeretem, hogy nem csak a balliberálisok, vagy jobboldali szimpatizánsok képviselői ülnek a parlamentben.
Szeretnék minél több pártot látni, épp azért, hogy ne két párt között kelljen választanom.
Épp azért, hogy ne a volt levitézlett politikusaink között kelljen választanom.
Nem kell ahhoz szövetségbe tömörülni, és aki nem tömörül, azt lejáratni, hanem mindenki méresse meg magát. Igazán szánalmas ez a félelem, ami beleviszi a balliberális oldalt ebbe a gyalázatos zsarolásba, egy kis párt lejáratásába. Ennyire fostok Orbántól? Visszanézve azt a 8 évet, akkor sem olvasott az ember mást, csak Orbánozást, a balliberális értelmiség részéről, amit a jó birkamód követtetek. Ez volt a vesztetek, és a mérhetetlen gyűlölet, amit a valódi többség elítél.Orbán ekkora ember lenne? Megérdemlitek, hogy féltek. Rettegjetek, mert a rettegésetek késztet benneteket arra, hogy állatkánt viselkedjetek, zsaroljatok kisebb pártokat a behódolásra. Minél többen megvilágosodnak és meglátják mit tesztek ,annál kisebb az esélyetek 2014 re.
"Szemmel láthatóan tapsikolsz a 2010-es váltáshoz. Akkor tehát örülsz az azóta is tartó ámokfutásnak?"
Remélem érzed te is ebben a két mondatban azt a demagógiát, álságosságot amit évek óta képviseltek, ugye? Ha nem, akkor tényleg a baj a fejedben.

apanna 2013.01.31. 11:58:16

@bögöbö: Én szeretem a változatosságot, veled ellentétben. Szeretem, hogy nem csak a balliberálisok, vagy jobboldali szimpatizánsok képviselői ülnek a parlamentben.
Szeretnék minél több pártot látni, épp azért, hogy ne két párt között kelljen választanom.
Épp azért, hogy ne a volt levitézlett politikusaink között kelljen választanom.
Nem kell ahhoz szövetségbe tömörülni, és aki nem tömörül, azt lejáratni, hanem mindenki méresse meg magát. Igazán szánalmas ez a félelem, ami beleviszi a balliberális oldalt ebbe a gyalázatos zsarolásba, egy kis párt lejáratásába. Ennyire fostok Orbántól? Visszanézve azt a 8 évet, akkor sem olvasott az ember mást, csak Orbánozást, a balliberális értelmiség részéről, amit a jó birkamód követtetek. Ez volt a vesztetek, és a mérhetetlen gyűlölet, amit a valódi többség elítél.Orbán ekkora ember lenne? Megérdemlitek, hogy féltek. Rettegjetek, mert a rettegésetek késztet benneteket arra, hogy állatkánt viselkedjetek, zsaroljatok kisebb pártokat a behódolásra. Minél többen megvilágosodnak és meglátják mit tesztek ,annál kisebb az esélyetek 2014 re.
"Szemmel láthatóan tapsikolsz a 2010-es váltáshoz. Akkor tehát örülsz az azóta is tartó ámokfutásnak?"
Remélem érzed te is ebben a két mondatban azt a demagógiát, álságosságot amit évek óta képviseltek, ugye? Ha nem, akkor tényleg a baj a fejedben.

isssti 2013.01.31. 11:59:21

@Félázsiai Pankrátor: jól hangzik, köszi a linket. További jó hitvitát!

gmihaly@citromail.hu 2013.01.31. 11:59:55

A tényként beállított híresztelésekhez pontos hivatkozás kéretik mindkét érintett személyt illetően, különben ez az egész fejtegetés egy kutyagumi, érvénytelen.

Félázsiai Pankrátor 2013.01.31. 12:00:28

@isssti:

Ja bocs, a link le is maradt:
index.hu/belfold/forr1220o/

Hinni a templomban kell.

apanna 2013.01.31. 12:01:29

@Félázsiai Pankrátor: Senkit nem tudok feltámasztani, és nem is akarok. De a felelősségemet mindig vállaltam, soha nem kentem a hibáimat másra.
Aki ilyet tesz az nem férfi, egy szaralak, és az is aki védi a szaralakot.

További jó trollkodást.

2013.01.31. 12:11:36

Hajrá Schiffer, csak így tovább!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.31. 12:13:13

"Abban azonban biztos vagyok, hogy amennyiben továbbra is kitart mostani politikája mellett, hosszútávon fontos tényezővé válhat."

Én ebben nem hiszek. Magyarországon szekértáborok vannak. A senki földjén nincs élet... :(

Félázsiai Pankrátor 2013.01.31. 12:18:35

@apanna:

Annyira unalmas, hogy korrekt válaszok helyett csak mellébeszélni tudsz.

Egyszer az életben legyél már egyenes és válaszolj a feltett kérdésre:

Mi Bajnai Gordon felelőssége a Hajdú-Bétet is birtokló vállalatcsoport vezetőjeként? Az, hogy a Hajdú-Bet vezetése a tulajdonos 10 millárdos tőkeinjekciója ellenére sem tudott feltámasztani egy eleve veszteséges céget?

Ha csak mellébeszélsz azzal magadat minősíted, ha vádaskodni tudsz, akkor támaszd is alá valamivel!

bögöbö 2013.01.31. 12:25:36

@apanna: A változatosságról alkotott véleményeddel egyetértek. Ha nem hiszed, olvasd el a hsz-omat itt:
demoasp.blog.hu/2012/06/19/jobboldal_vs_baloldal_a_jo_zsaru_rossz_zsaru_trukk_nagyban

Próbáld értelmezni, amit fent mondtam: nem az a baj a mai naiv (ill. álnaiv) álmodozókkal (hogy finom legyek), hogy nem akarják leváltani a jelenlegi rezsimet, hanem (veled egyetemben) nem értik meg, hogy a jelenlegi választási szabályok szerint (egy forduló, és amit még eztán kitalálnak) nem lehetséges értelmes alternatívája egy kormányváltó koalíciónak, mint az ELŐZETES összefogás. Ezt Schifferen kívül mindenki felfogta.
És ne legyen illúziód, a Fidesz az utolsó pillanatban -éppen az általa kitalált egy forduló miatt- nem habozik összefogni a Jobbikkal, ha a hatalmának megtartása lesz a tét.
(Netán ezt szeretnéd? Ha igen, akkor bocs, minek is magyarázok.)

Urmax 2013.01.31. 12:28:27

@apanna: Elég szánalmas vagy. Te hinni akarsz benne, hogy Bajnai bűnös (miben is konkrétan?). Bizonyítani nem tudod, hogy miben és miért is lenne az, de te hinni akarsz benne, hogy az, mert megírta az újság.

Igaz, hogy aztán ezt is megírta: "Lapunk 2007. február 10-i számában A nemzet példaképe – a Gyurcsány-kormány közelebbről című cikkben
– valótlanul állítottuk, hogy a felperes Bajnai Gordon a KISZ reformágából a rendszerváltáskor a Wallis Rt. első embere lett, a valóságban Bajnai Gordon 1999. december 30-án lett a Wallis Rt. vezérigazgatója;
– valótlanul állítottuk, hogy 1999-ben a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. a Hajdú-Bét Rt. Baromfifeldolgozó többségi tulajdonosa lett, a valóságban a Wallis csoport 1999. március 25-i tulajdonszerzésekor Bajnai Gordon még nem dolgozott a Wallis Rt-nél;
– valótlanul állítottuk, hogy a céget nem fejlesztették, csak a pénzt vették ki belőle, valamint ugyancsak
– valótlanul állítottuk, hogy 2003-ban Bajnai Gordont bízták volna meg a cég felszámolásával."

De téged ez hidegen hagy, mert te már elkönyvelted, hogy Bajnai egy szaralak és innentől az is, mint ahogy mindenki más is aki nem fúj egy követ veled. És punktum. Te ennyi vagy.

bögöbö 2013.01.31. 12:36:19

@apanna: "Ennyire fostok Orbántól? Visszanézve azt a 8 évet, akkor sem olvasott az ember mást, csak Orbánozást, a balliberális értelmiség részéről, amit a jó birkamód követtetek. Ez volt a vesztetek, és a mérhetetlen gyűlölet, amit a valódi többség elítél.Orbán ekkora ember lenne? "

Ennyire fostok Bajnaitól? Visszanézve azt a 8 évet, akkor sem olvasott az ember mást, csak gyurcsányozást és bajnaizást Szíjjártó, Selmeczi, Mikola stb. és a jobboldal függetlennek mondott "civilei" részéről, akiket jó birkamód követtetek. Ez lesz a vesztetek, és a mérhetetlen gyűlölet, amit a valódi többség elítél. Bajnai ekkora ember lenne? "

apanna 2013.01.31. 12:39:16

@Urmax: "Elég szánalmas vagy. Te hinni akarsz benne, hogy Bajnai bűnös (miben is konkrétan?). Bizonyítani nem tudod, hogy miben és miért is lenne az, de te hinni akarsz benne, hogy az, mert megírta az újság."

Te Bajnaista funkcionálisan analfabéta!

Ha valamit képtelen vagy megérteni, akkor minek kotkodácsolsz? Abban hiszel amiben akarsz. Megérdemlitek a sorosotokat, ha visszaszavaztok olyan politikusokat akik képesek voltak a béka alá süllyedni 2010 ben, mert olyan szuper jól kormányoztak.
Tényleg megérdemlitek.

apanna 2013.01.31. 12:42:42

@bögöbö: "Ennyire fostok Bajnaitól? "

Ma tényleg ez a felhozatal? Nyugdíjas analfabétákat tudtok csak idevezényelni?
Ha nem vagytok képesek megérteni, hogy az országnak nincs szüksége bebetonozott politikusokra, akik idáig kormányozták az országot, akkor megérdemlitek azt a nyomort ami rátok vár.
Szégyen, hogy olyan egoisták vagytok, hogy magatokon kívül mindenki mást leszartok, miközben nem a ti szaros életetek a tét, hanem a jövő nemzedékéé. Ugyan olyan szánalmasok vagytok, mint elődeitek.

Urmax 2013.01.31. 13:01:43

@apanna:

Bocs, hol kell keresni a mondandóban az érveket/tényeket?

Értem, hogy te abban hiszel amit írsz én viszont tényekkel támasztottam alá a mondandómat, ezek cáfolatát nemigen látom abban, hogy analfabétának meg bajnaistának nevezel.

Mellesleg most sokkal inkább a béka segge alatt vagyunk mint 2010-ben, a beruházások, fejlesztések leálltak, a tőke menekül, a munakerő menekül, a forint zuhan.

apanna 2013.01.31. 13:13:57

@Urmax: 2010 előtt is a béka segge alatt voltunk. Válság ide, vagy oda.
Ahogy látom, itt az igénnyel van probléma. Itt mindenki vagy Bajnaiban, vagy Orbánban gondolkodik. Igény szerint. S ebben az érvek, és tények is feleslegesek. A semmin minek vitatkozni? :)

Ha már választani lehet, akkor inkább a csőd, a káosz, mert abból akármi is kijöhet ami pozitív. De ez a vegetálás....

bögöbö 2013.01.31. 13:15:17

@apanna: Úgy gondolom, hogy a jelenlegi palettából ma egyedül Bajnai az, aki kiutat keres (és esélye is van azt megtalálni) abból a Fidesz-MSZP váltópárti mókuskerékből, amit ránkkényszerítettek. Ha te nem így látod, lelked rajta.
Amúgy csak téged, ill. a te stílusodban idéztelek, faszkalap. Sajnállak, hogy nem látod be, a jövő nemzedéket a hozzád hasonló idealisták írják le azzal, hogy képtelenek az összefogásra.
Bírom, hogy eddig Orbánt védted, most meg egy hagymázas "csak tisztakezű (é. eddig sehol sem bizonyított) vezető lehet az alternatíva" mantrában hisztek.
(Ugye megvan, ahogy a tömeg elkezdi Briant követni és utánozni?)
(Ja bocs, elfelejtettem: anyád a funkcionális analfabéta.)

bögöbö 2013.01.31. 13:26:47

@apanna: az anyázást visszavonom: te magad vagy egy liba.

Urmax 2013.01.31. 13:37:27

@apanna:

Tévedésben vagy. Szerintem a többség - mint ahogy én sem - nem Bajnaiban meg Orbánban gondolkozik, csak tisztában van vele, hogy ők vannak, közülük lehet választani, ha reálisan nézzük az esélyeket.

Anélkül, hogy Schiffert vagy bárki mást minősítenék, a támogatottságukból látszik, hogy rajtuk kívűl másoknak esélyük sincs nyerni vagy akár csak komolyabban befolyásolni a dolgok menetét. Én örülnék a legjobban, ha jönne egy új, friss, politikus, aki nem az előző rendszerekben szocializálódott, de ilyet momentán nem látok.

Választani viszont kell, ha tetszik, ha nem. És ha ezek közül lehet csak választani, akkor ezek közül kell választani. Ebben a felállásban pedig kétség sincs bennem afelől, hogy Bajnai az alkalmasabb az ország irányításra.

Ha te másképp gondolod az szíved joga, de ha ezt alaptalan vádaskodásokkal fejzed ki, azzal csak magadat járatod le. Mindazonáltal persze ez is szíved joga. :)

Joske 2013.01.31. 13:38:45

@Félázsiai Pankrátor: Azzal kiegészíteném minden részletében igaz posztodat, hogy a Hajdú-Bétbe betett 10Mrd-ot a Wallis elbukta. Meg még azzal is, hogy aki ismeri a felszámolási eljárásokat, az tudhatja, hogy amikor felszámoló kerül a cég élére, onnantól fogva az eredeti managment kezében semmiféle eszköz sem maradt. Ergo ha Bajnai tevőlegesen már a felszámolásban nem vehetett részt.

Bukás egyik oka, az volt amikor az Orbán kormány mindenféle átmenet nélkül 80%-al emelte meg a minimálbért, amit sok cég -többek közt a Hajdú-Bét pénzügyi mérlegét is veszteségbe fordította.

Az egész Hajdú-Bét ügy a Fidesz koncessziós politikai hazugsága, amit Pesty László, Bayer Zsolt fennhangon terjeszt a mai napig, annak ellenére hogy több itéletben kötelezték már a jobboldali médiát helyreigazításra.

R_Gábor 2013.01.31. 13:44:56

@sárkányfő: "aki ott volt, az már eleve mind illegálisan volt ott (legyünk őszinték: keresték a balhét, ahogy csak tudták), és vállalták tetteik következményét."

Patkány dolog ezzel érvelni. Ha én valami illegálisat csinálok, akár ellenszegülök a rendőri intézkedésnek, akkor el kell szenvednem a kényszerintézkedést, ez jogos. De a kényszerintézkedésnek arányosnak kell lennie: ha nem veszélyeztetem a rendőrnek nemhogy az életét, de a testi épségét sem, akkor nem okozhat nekem maradandó sérülést.

Az érvelésed klubrádiós betelefonálós szintű okfejtés, szerintem hívd Bolgár urat.

Félázsiai Pankrátor 2013.01.31. 14:16:50

@R_Gábor:

Egyetértek veled abban, hogy a kényszerintézkedéskenk arányosnak kell lennie, de aki egy olyan tüntetéshez csatlakozik, aminek keménymagja erőszakos cselekedetek sorozatát követi el, az egyrészt közösséget vállal ezekkel a cselekedetekkel, másrészt saját maga kockáztatja a saját testi épségét. A felgyújtott autók is okozhattak volna ugyanolyan maradandó sérüléseket mint a gumilövedék, tehát aki egy ilyen helyzetben odament, az pontosan tudta mit vállal.

A lényeg ebből a szempontból, hogy a veszélyes helyzetet nem a rendőrök idéztek elő, hanem a tüntetők, mégpedig azzal, hogy durván átlépték a szabad véleménnyilvánítás jogszerű kereteit. Elmondom mégegyszer, ez a rendőröket nem hatalmazza fel arra, hogy bármit tegyenek, viszont a rendőrök is emberek, hibázhatnak. Azt azért remélhetőleg csak a legelvetemültebbek gondolják komolyan, hogy a rendőrök direkt, sőt netán politikai utasításra okoztak maradandó sérüléseket, hogy ti még évekkel később is szemkilövőzhessetek - mintha több tucat ilyen eset történt volna és nem egyetlen egy.

A mostani ellenzék tüntetésein éredkes módon senki nem tör, zúz, gyújtogat, senki nem dobál semmit a rendőrökre. Véleményt nyílvánítani így is lehet - nem is kell a rendőröknek oszlatni.

moophlander 2013.01.31. 14:32:20

"Bajnai óta tudjuk, mennyit ér az, ha az ember nem kötődik a mocskos ügyekhez"

JéééÉÉÉÉÉzus! Tegnap ébredtél egy 30 éves kómából??? Röhögök, pedig tudom, hogy sírni kéne az ilyen baromságon!!! www.youtube.com/watch?v=3u_Ujht6U4I

R_Gábor 2013.01.31. 14:51:55

@Félázsiai Pankrátor: "de aki egy olyan tüntetéshez csatlakozik"

Bla-bla-bla. Szánalmas szerecsenmosdatás. Ha együtt tüntetünk, te nem csinálsz semmi rosszat, én felborítok egy autót, felgyújtok egy házat, megnyúzok egy rendőrt, akkor utána téged verjenek szét? Na ne...

"csak a legelvetemültebbek gondolják komolyan, hogy a rendőrök direkt, sőt netán politikai utasításra okoztak maradandó sérüléseket, hogy ti még évekkel később is szemkilövőzhessetek"
Célzott lövés a fejre gumilövedékkel? Hát tényleg elvetemültnek kell lennem, hogy azt gondoljam, egy célzott lövés nem véletlen volt... Hogy volt-e politikai utasítás vagy sem, azt ne keverjük ide, erről nem volt most szó.
Most miért olyan nehéz elismerni, hogy ami akkor történt, az nagyon-nagyon durva volt és a jogállamhoz semmi köze? Ilyen dolgok még az USÁ-ban is előfordulnak (Rodney King bántalmazása 1991-ben, egy fekete férfi szitává lövése New Yorkban esküvője napján mit tudom én mikor, stb.).
Azon pedig ne csodálkozz, hogy ez még sokáig fel lesz hánytorgatva.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.01.31. 15:01:17

Hogy mennyire fogja magát szégyellni ötven év múlva a magyar nép (ha még lesz), hogy engedte, hogy energiáját ilyenféle álvitákba rángatással szívják le, teremtő erejét őt magát megosztva önmaga puszítítására hagyja fordítani!

Olvassátok:

www.kibulizottorszag.net

Gondolkozzatok. És szeressetek. Magatokat, egymást. Ez a kulcs. A jövőé.

Vissza kell menni 1989-ig, el kell felejteni mindent, ami azóta történt és előlről kell kezdeni. Más nem segít. Ez biztos, hogy így van.
A baj már túl nagy ahhoz, hogy a folyó színjátékot továbbra is valóságnak lehessen képzelni, bármilyen szórakoztató. Senki ne mutasson másra. Mindenki kezdeje magával.

www.kibulizottorszag.net

Olvass, gondolkozz, terjeszd!

Lesz összefogás, de csak ilyen alapon lehet.

Tratto 2013.01.31. 15:15:48

@R_Gábor:

Ha együtt tüntetünk és te fel akarsz gyújtani egy autót, akkor két lehetőség van:
a., Megakadályozlak ebben
b., Otthagylak a francba

Ha ott maradok, akkor egyetértek veled. Volt már olyan tüntetés ahonnan ennél jóval kevesbbért (egyetlen nekem nem tetsző beszéd miatt) eljöttem.

Többen-többször leírták, hogy hibáztak a rendőrök, én is egyetértek ezzel, de ettől függetlenül ezt a balhét nem ők kezdték és messze nem lépték át annyira a határokat mint a tüntetők.

Érdekes, hogy az eszedbe se jut, hogy kijelentsd: nem kellett volna autókat gyújtogatni, nem kellett volna molotov koktélokkal és utcakövekkel dobálni a rendőröket! És mindez miért is? Mert Gyurcsány hazudott? És akkor hol vannak most az érzékeny igazságérzetű tüntetők?

A tüntetésen résztvevőknek a saját sebeik nyalogatásán túl eszébe jutott akárcsak egyszer is, hogy esetleg kártalanítani kellene azokat akiknek az autóit önös politikai érdekeik kifejezéseképpen felgyújtották? Pedig ugye elvileg ők a nemzeti-jobboldali "igazak", erről valahogy mégis mindig csend van. Pedig nem ám csak a TV székháznál égtek/borultak az autók, hanem szerte a városban, számtalan család sok évi megtakarítását tüzelték el csak mert "gyurcsánytakargy!".

Bocs, ha az ilyen emberekért és a velük közösséget vállalókért nem fog senki sírni.

Hánytorgatni pedig akárhányszor hánytorgathatod, egy szűk kisebbségen kívűl senkit nem fogsz ezzel meghatni.

lajafix1 2013.01.31. 15:18:23

nem értem hogy Schiffert miért kell Bajnaival összemosni. A posztoló agykapacitásának szűk mivoltát jelzi, hogy neki Bajnai 2009 áprilisban született, előtte nem is létezett, pedig fejlesztési miniszterként nem éppen a közérdek képviselője volt.

"Bajnai óta tudjuk, mennyit ér az, ha az ember nem kötődik a mocskos ügyekhez"
a posztoló kurvahülye, sírva röhögök.

Tratto 2013.01.31. 15:24:58

@lajafix1: Sciffer meg az Ifjú Szocialisták Mozgalmának alapító tagja volt közvetlenül a szocializmus bukása után, de előtte még Bajnaival együtt tagja volt a Gyurcsány által vezetett Új Nemzedék Mozgalomnak is. Csak erre meg te nem emlékszel.

Tratto 2013.01.31. 15:26:27

@R_Gábor:

Még egy kérdés:
"Célzott lövés a fejre gumilövedékkel?"

Ha valóban szándékosan így lövöldöztek a rendőrök, hogy lehet, hogy csak egyetlen egyszer találták el a célt? Pedig nem egy és nem két gumilövedéket lőttek ki. Ennyire bénák?

R_Gábor 2013.01.31. 15:30:13

@Tratto: "hogy lehet, hogy csak egyetlen egyszer találták el a célt?"

Ld. Negyvenértelmiségi hozzászólásait fentebb. Ő egynél több esetet idézett valahonnan. Bocs, hogy nem járok utána, pontosan szó szerint úgy igaz-e, ahogy írta, nyilván azt mondjátok, hazudik.

R_Gábor 2013.01.31. 15:39:33

@Tratto: "Ha ott maradok, akkor egyetértek veled. Volt már olyan tüntetés ahonnan ennél jóval kevesbbért (egyetlen nekem nem tetsző beszéd miatt) eljöttem."
Jó, akkor ha majd én leszek a titkosszolgálat főnöke, akkor küldök a nekem nem tetsző tüntetésre rendbontókat. Aztán ha elmész haza, az tök jó, ha meg nem, akkor jogosan szétveretlek, pedig nem is csináltál semmit?

Amúgy meg a gyújtogatás, autóborogatás tudtommal a TV-székház ostrománál volt, a szemkilövések pedig számos nappal később. Akkor a korábban kétségtelenül megtörtént vandalizmus miért is magyarázza az aránytalan fellépést később? Csak nem bosszúvágyból?

"hibáztak a rendőrök, én is egyetértek ezzel,"
Köszönöm, ezt akartam hallani.

"de ettől függetlenül ezt a balhét nem ők kezdték és messze nem lépték át annyira a határokat mint a tüntetők."
Hát végül is a szemkilövés... de tudod, mit ezt hagyjuk... a tüntetők aránytalan bántalmazása, számos esetben ok nélkül (mint ahogy arról a széljobbradikálisrasszistacivilizálatlan index.hu is tudósított) az tényleg nem a határok átlépése.
Tudod, mit? Örülök, hogy nem egy kocsmában vitatkozunk, mert nem tudom, mit engednél meg magadnak velem szemben "a határokat még nem átlépve"!
Szerintem telefonálj be a Bolgár úrnak most.

Tratto 2013.01.31. 16:00:17

@R_Gábor:

Személyeskedés nélkül nem megy? Ha valaki más véleményen van, akkor jön a Bolgár úrazás? Ennyire nincsenek érveid?

"Jó, akkor ha majd én leszek a titkosszolgálat főnöke, akkor küldök a nekem nem tetsző tüntetésre rendbontókat."

Ez megállná a helyét, ha a tüntetők akkor vagy azóta határozottan és nyilvánosan elhatárolódtak volna a rendbontóktól. Ez azonban sem akkor sem azóta nem történt meg, pedig ha a tömeg akarta volna, megállíthatta volna őket. De nem akarta. Valaki korábban bemásolta Kerényi Imre 2005-ös beszédét, ahol a 2006-os választások elvesztése esetén szó szerint forradalomra hívja a hallgatóságot egy Fideszes gyűlésen. Szerintem inkább ebbe az irányba nézelődjél ha a felelősöket keresed...

"Amúgy meg a gyújtogatás, autóborogatás tudtommal a TV-székház ostrománál volt, a szemkilövések pedig számos nappal később."

Milyen szemkilövések? Egyetlen egy emberről beszélünk. Az eset mellesleg október 23-án történt, amikor csak utcakövekkel, molotov koktélokkal dobálták a rendőröket. Ja meg egy tankkal. Érdkes, valahogy a tankos bácsit se nagyon ítélte el senki a jobboldalon, épp ellenkezőleg, hősként ünnepelték. Pedig nem sokon múlt, hogy nem gázolt halálra senkit.

"Köszönöm, ezt akartam hallani. "

Kár, hogy én tőled most sem hallottam, hogy nem kellett volna autókat borogatni, gyújtogatni, molotov koktélokat dobálni a rendőrökre.

"Hát végül is a szemkilövés... de tudod, mit ezt hagyjuk... a tüntetők aránytalan bántalmazása, számos esetben ok nélkül (mint ahogy arról a széljobbradikálisrasszistacivilizálatlan index.hu is tudósított) az tényleg nem a határok átlépése. "

Hanem mi? És a rendőrök molotov koktéllal dobálása? És a rendőrök utcakövekkel dobálása mi? És a rendörök verése a TV székáznál az mi? Gyerekcsíny?

"Tudod, mit? Örülök, hogy nem egy kocsmában vitatkozunk, mert nem tudom, mit engednél meg magadnak velem szemben "a határokat még nem átlépve"! Szerintem telefonálj be a Bolgár úrnak most."

Ha nem tűnt volna fel, most is te szmélyeskedsz és nem én. Másrészt megint elfeljetkeztél arról az apróságról, hogy a tüntetők nem szavakkal fejezték ki a véleményüket, a válasz is ennek megfelelő volt.
Ha te is moltov koktélokat dobálnál rám, én sem szép szóval térítenélek jobb belátásra. Civilizált elbánás csak annak jár, aki civilizáltan viselkedik.

Tratto 2013.01.31. 16:03:13

Ja igen, felelősségrevonás: Egész pontosan hány tüntető ül börtönben, csoportosan, felfegyverkezve, elkövetett hivatlos személy elleni erőszak bűntette miatt?

Tratto 2013.01.31. 16:05:16

@R_Gábor:

Te állítasz valamit, te bizonyítsd, ha azt akarod, hogy elhigyjem.

R_Gábor 2013.01.31. 16:09:05

@Tratto: Tényleg nem érted? Valaki molotov-koktélt meg utcakövet dobált, valaki KORÁBBAN gyújtogatott, stb. -- és másvalaki pedig aránytalan rendőri brutalitásnak esett áldozatul. Ez így nem OK. Ezt akartam érzékeltetni előbb is, hogy én dobálok, téged meg megvernek, de tessék, akkor most megmagyaráztam.
A Bolgár urazást pedig természetessen viccnek szántam, annyit akart jelenteni, hogy hiába mond az ember bármit, ti az akolmelegben meg vagytok róla győződve, hogy konzervatív=fideszes=jobbikos=náci stb.
Természetesen minden gyújtogatást, molotovkoktélozást, utcakődobálást elítélek, ami megtörtént, az baj. Csak ti szeretitek összemosni a hőzöngőket a normális emberekkel.

R_Gábor 2013.01.31. 16:18:31

@Tratto: "ha azt akarod, hogy elhigyjem"
Nem akarom, hogy elhiGGYEd (ja, bocs, széljobber nyelvtannáci vagyok, tudom). Ne higgyél el semmit. Olvasd el az akkori tudósításokat mondjuk ne konzervatív sajtóból, hanem pl. egy széljobberek által zsidózott/gyalázott/... médiumból, mint az index.hu, és gondold át a dolgokat. Ott igenis számos túlkapásról írnak, és közös tulajdonságuk történteknek, hogy az áldozatok nem követtek el semmi illegálisat. Néhányan menekültek a rendőrök elől, de azok üldözték őket.
Még egyszer: tudom, hogy 2006-ban a kormányellenes tüntetéseken számos törvénytelen dolgot követtek el a tüntetők. Nekem bajom nem az ő kiemelésükkel lett volna. (Tényleg, lehet tudni, kik gyújtogattak, borogattak autókat? Vagy jobb, ha ismeretlenek maradnak, mert akkor tudjátok Bolgár úrékkal szajkózni, hogy a disznó fideszesek voltak?) Az én bajom az, hogy a disznóságokat a rendőrök nem azokon verték le, akiken kellett volna, és ezek után a főrendőr még kitüntetést is kapott.
Ennyi, nem tudom érthetőbben elmondani.

R_Gábor 2013.01.31. 16:22:49

@Tratto: "Civilizált elbánás csak annak jár, aki civilizáltan viselkedik."
Ezt gyakran szokták mondani. Csak sajnos, ha megnézed a rendőrségi törvényt, meg a szolgálati szabályzatot, abban nem ez van. A szükséges kényszerintézkedés van engedélyezve. A fenyítés már nem a rendőr dolga, hanem a bíróságé, és az nem fizikai büntetés.

Tratto 2013.01.31. 16:25:34

@R_Gábor:

Örülök neki, hogy elítéled az erőszakos cselekedeteket.

A normális embereket viszont nem én mosom össze a hőzöngőkkel, ők mosták össze saját magukat amikor nem hagyták ott őket.

Az pedig tényszerűen nem igaz, hogy a molotov koktél/utcakő dobálások máskor történtek volna mint a rendőri reakciók. Az biztosan előfordulhatott, hogy a tömegben olyan is kapott aki konkrétan pont nem dobott el egy utcakövet sem, ami kétségtelenül helytelen és elítélendő, de egyrészt ha te egy ekkora tömegből pontosan ki tudod szűrni, hogy ki az aki csak áll és ki az aki dobált akkor azonnal jelentkezz a rendőrséghez másrészt ha látom, hogy mellettem a tömeg utcakövet dobál a rendőrökre akkor valószínűleg végképp nem fogok ott álldogálni. Ha pedig tudom, hogy napok óta ilyen jellegű tüntetések zajlnak, akkor eleve oda se megyek.

Én például semmiképp nem tennék egyenlőségjelet a konzervatívok és a Fidesz=jobbik=nácik közé, lévén -most kapaszkodj meg- én magam is konzervatív vagyok. Aki igazi konzervatív az pontosan tudja, hogy a Fidesznek köze nincs a konzervatívizmushoz vagy egyáltalán a jobboldalisághoz. A Fidesz egy populista párt a jobbik pedig bizony egy náci párt. Ha esetleg nem tudnád, a náci jelentése: nemzetiszocialista.

R_Gábor 2013.01.31. 16:53:17

@Tratto: "mosták össze saját magukat amikor nem hagyták ott őket"
De akkor ez azt jelenti, hogy provokátorokkal simán szét lehet zavarni egy tüntetést? A provokátor provokál (hogy ki küldte, nem bizonyítható), én meg takarodjak haza, vagy megvernek? Hát nem. A rendőr igenis tegyen különbséget, azért fizetik, hogy azt emelje ki a tömegből, akit kell, még mielőtt nagyobb a baj.
"Fidesz egy populista párt" Sajnos igen. Csak az a fájó, hogy 2002 után fogalmam sincs, hogyan lehetett volna megint nyerni. Vagy az MSZP-nek szabad populistának lenni, csak másnak nem? Ez egy játékelméleti kérdés: ha van egy káros taktika, amit az ellenfelem használ, én akkor is lemondjak róla, és legyek biztos vesztes, vagy menjek bele a játékba? Győzzek és köpjem szembe magam, vagy legyek grállovag, aki örök vesztes?
Sajnos Mo-on a populizmusra van igény, erről a választók is tehetnek.
A Jobbik pedig nem náci. Egy demagóg párt, kb. a LePen-féle francia párthoz hasonlítható. Széljobbos, de nem nemzetiszocialista, ne mossuk össze a dolgokat. Szabó Albert volt nemzetiszocialista. Ez persze nem jelenti azt, hogy frankó párt a Jobbik, csak olyat ne mondjunk, ami nem igaz.

sárkányfő 2013.01.31. 18:35:04

@R_Gábor:
nem, a patkány dolog ártatlan áldozatoknak beállítani (azaz hazudni) a gyújtogató, őrjöngő tömeget, márpedig ez a jobboldali hazugságfolyam egyik fő tétele.

Különösen jól látszik ez a Kerényi-féle (amúgy értékelhetetlen giccsekből és nettó lopásból álló) festményeinek a témát felfdolgozó hazugságfestményén, ahol konkrétan fehér lepelbe bújtatott szűzlányként ábrázolják a csürhét.
Ez ellen hol tiltakozol? ja, hogy sehol?

És patkány dolog azt hazudnod, hogy a rendőrök nem voltak életveszélyben, mégis hogy van képes ekkorát hazudni?? Azok után, hogy még a tévében is láthatta élő adásban az ország ahogy molotovot dobtak a rendőrökre? Azok után, hogy százával (vagy ezrével) dobálták az utcakövet a rendőrökre? Tudod milyen az ha egy öklömnyi kövel, vagy kétszer akkorával fejbe találnak téged? Ugyan mégis mi meríti ki a gyilkossági kíséreltet, ha ez nem? És az hogy élő emberekre gyújtották rá az MTV-t? Mi az, ha nem tömeges gyilkossági kísérlet?

Kurvára unom a hazugságaitokat, hogy a világ minden csőcseléke ellen bevetett gumilövedéktől sikítófrászt kaptok, de hogy potenciális gyilkosok szaladgáltak ott az utcán, meg egy csomó egyéb barom, aki az előbbiekkel közösséget vállalt, azt persze leszarjátok. A megsebesült rendőröket leszarjátok. Az összeégett rendőrnőt leszarjátok. A főváros csatatérré változtatását leszarjátok. Hogy az ott lakókat és arra járókat a csőcselék veszélyek tette ki, leszarjátok. És még meddig tudnám sorolni...

R_Gábor 2013.01.31. 18:41:37

@sárkányfő: Nem szarok le semmit. Ld. válaszaimat Tratto-nak. Bajom azzal van, amikor a tüntetők egy részhalmaza által kétségtelenül elkövetett jogsértésekkel mentegetik a kétségtelenül megtörtént rendőri túlkapásokat, indokolatlan erőszakot.
Ha ott vagyok, és nem csinálok rosszat, a rendőrök ne engem bántsanak. Ha rosszat csinálok, akkor pedig az intézkedés legyen arányos és jogszerű. Amelyik rendőr erre nem képes, az alkalmatlan. Lehet menni postásnak, vasutasnak is.
Te is hívd gyorsan Bolgár urat egy kis buksisimogatásért.

sárkányfő 2013.01.31. 19:01:16

@R_Gábor:
tüntetők ott már rég nem voltak sehol, ott randalírozó csőcselék volt. és aki ott volt, az bizony mind közösséget vállalt azokkal, akik molotovot dobáltak meg köveket, meg gyújtogattak. Ez a közösségvállalás nem csupán a józan ész és a morál alapján, de még a jog alapján is súllyal bír.

Te és elvtársaid magasról szartok a csőcselék bűneire, arra hogy micsoda életveszélyt hoztak mind a rendőrökre, mind az arra lakó ártatlanokra. Ez a ti nagy kettő mércétek. Persze ha egy cigány banda rágyújtaná a házat egy magyar családra, azonnal kivégzésért üvöltenétek. ha egy balos csőcselék csinálná azt amit akkor a jobbos csőcselék csinált, azonnal kivégzésért üvöltenétek.

"Ha ott vagyok, és nem csinálok rosszat, a rendőrök ne engem bántsanak. "

Na látod ez a kurva nagy tévedés. ha ott vagy, ahol már órák óta rekedtre üvöltözték magukat a rendőrök a hangosbemondón hogy mindenki menjen haza és az utcát műveleti területté nyilvánították, ettől kezdve színtiszta jogsértés ott lenned és nem elhúznod azonnal, és ráadásnak azokkal együtt lenned ott, azokkal egy bandában lenned a frontvonal egy oldalán, akik molotvot dobálnak, azaz gyilkossági kísérleteket követnek el. Persze normális embernek a büdös életben nem jutna eszébe ilyen szituációban egy tizedmásodpercél tovább ott maradni, sőt egy normális ember már több száz méterről kikerüli hat látja hogy valahol balhé van, üvöltöznek, gyújtogatnak, robbannak a füstbombák. hagyjuk a süket dumát, aki ott volt az ott akart lenni, nem kell a süketelés.

A rendőrök egy része ezzel együtt is valóban rendőri túlkapást követett el, amit tisztességes és pártatlan módon (hahahaha) ki kellene vizsgálni és elítélni. Természetesen aljas hazugság amit a jobberek művelnek, hogy az egész rendőrséget megbélyegzik egy kis csoport miatt. A rendőröknek nem volt választásuk menni vagy maradni, a csőcseléknek volt, ráadásul aki ott tombolt az valamilyen mértékig mind bűnös, és bűntárs a gyilkossági kísérletet elkövetőkkel is.

És hogy a rád oly jellemző nyelven beszéljek, hogy biztosan megértsd: sipirc Bayer Zsótihoz egy kis buksisimogatásért.

R_Gábor 2013.01.31. 19:15:10

@sárkányfő: Jó, akkor olvasd vissza az index.hu tudósításait az egyetemista testvérekről, akit a rendőrök súlyosan bántalmaztak. Meg írtak még pár esetről, már nem emlékszem pontosan.
Én 2006 őszén külföldön voltam, személyes tapasztalatom nincs az eseményekről, de beszéltem aztán kolléganővel, aki személyesen kint volt az Astoriánál a FIDESZ rendezvényén. Az ő beszámolója azt támasztja alá, hogy igen durva rendőrattak volt. Amit külföldről a tudósításokban olvastam, az is (nem jobbos hírportálokra gondolok).
Bayer Zsótit meg nem olvasok, mert próbálok viszonylag pártatlan tájékoztatást keresni, nem az akolmelegre van szükségem. Ide is így kerültem, így futottam bele a fröcsögésedbe. Ha felidegesítettelek, akkor elnézést kérek, és javaslom, hogy navigálj az ATV-re, Klubrádióra, ott garantáltan megpuszilgatnak és oda nem követlek.

R_Gábor 2013.01.31. 19:17:35

@sárkányfő: "Na látod ez a kurva nagy tévedés. ha ott vagy, ahol már órák óta rekedtre üvöltözték magukat a rendőrök a hangosbemondón hogy mindenki menjen haza és az utcát műveleti területté nyilvánították, ettől kezdve színtiszta jogsértés ott lenned és nem elhúznod azonnal,"
Ebben igazad lenne, csak éppen elvárható az arányos retorzió. Ha csak ott vagyok jogsértően, akkor vigyenek be, indítsanak eljárást. De ne verjenek péppé, ha nem bántottam senkit. Tényleg nem érted?

sárkányfő 2013.01.31. 19:26:07

@R_Gábor:
"A rendőrök egy része ezzel együtt is valóban rendőri túlkapást követett el, amit tisztességes és pártatlan módon (hahahaha) ki kellene vizsgálni és elítélni. Természetesen aljas hazugság amit a jobberek művelnek, hogy az egész rendőrséget megbélyegzik egy kis csoport miatt. A rendőröknek nem volt választásuk menni vagy maradni, a csőcseléknek volt, ráadásul aki ott tombolt az valamilyen mértékig mind bűnös, és bűntárs a gyilkossági kísérletet elkövetőkkel is."

Tényleg nem érted? beszélsz kicsi magyar?

Amúgy egy rendőr honnan tudja, hogy te csak egy "kisbűnös" vagy aki tudatosan tartózkodik műveleti területen, nem pedig az, aki két perccel korábban molotovot vagy követ dobott rá, vagy csapágygolyót csúzlizott? Akik ott voltak, közösséget vállaltak a molotovosokkal? Bűntársak? Igen. Ezeket kéne sajnálnom? Rakd már be a jobbos csőcselék helyébe a cigány szót, akkor is így látnád?

sárkányfő 2013.01.31. 19:34:06

@R_Gábor:
ja, a fidesz rendezvény, ez is egy milyen örökzöld hazugság :D ugye arról a rendezvényről beszélsz, amit olyan brutális rendőrblokád vett körül, meg olyan totális rendőrterror, hogy a résztvevők 99,9%-a simán hazament a haj szála se görbül, de a mardék 0,1% nem bírt kitörni, ugye? :D

Arra gondoltál már, hogy aki annyira bele van hülyülve a politikába meg a kretén politikusokba, hogy még arra is képes, hogy személyesen elmenejen egy pártrendezvényre (függetlenül attól melyik pártról van szó) egy kis agymosás-frissítés céljából, az talán nem a legobjektívebb mesét adja elő neked?

Külföldi tudósítók? Hány volt itt személyesen? Francia vagy angol vagy amerikai tudósítóktól olvastál? Tudod hogy bánnak ezek a népek a saját huligánjaikkal? Kérdezd már meg a párizsi külkerületekben élőket, hogy bántak velük.

vagy tudod mit? mondok jobbat. kérdezd meg annak az öt hullának a családját, akiket a tavalyi zavargásokkor öltek meg a csőcselék gyilkos tagjai. akkor napokig habozott az angol rendőrség, hogy bevessen-e erősebb rendőri fellépést. vajon azaz az öt ember és családjuk mire szavazna ma, a csőcselék szétzavarására, erőnek erejével, vagy hagyni őket had tomboljanak és öljenek?
Ismét kérdem, ugyanzt gondolnád-e a rendőri fellépésről, ha a jobbos csőcselék helyett cigányok vagy balosok lettek volna abban a helyzetben, Ugye okkal kerülöd a kérdést, mert kínos?

Ha felidegesítettelek, akkor elnézést kérek, és javaslom, hogy navigálj az MNO-ra, Hír Tv-re, Lánchíd rádióra, MH-ra, stb., ott garantáltan megpuszilgatnak és oda nem követlek.

R_Gábor 2013.01.31. 19:34:32

@sárkányfő: Te figyelj, mé' gondolod, hogy cigánygyűlölő vagyok? Csak azért, mert nem a szoclib oldalhoz húz a szívem? Nem te vagy inkább előítéletes?
A lényegi részhez: hihetetlen, hogy nem fogod fel, amit írok: én nem barrikádokon, kődobáló, molotovozó harcolók mellett álldogáló emberekről beszélek, hanem konkrétan olyanokról, akik iszkolni szerettek volna, bőrüket menteni. Őket is megverték.

sárkányfő 2013.01.31. 19:38:40

@R_Gábor:
ne kitérő választ adj, hanem egyeneset. A kérdésem őszinte, majd a válaszod alapján megítéllek. Bár már az is elég sokatmondó válasz hogy terelsz, meg félrebeszélsz.

A lényegi részhez: szerinted kik csináltak háborús zónát az ország legsűrűbben lakott területéből? kik hoztak bajt olyan emberekre, akiknek semmi közük nem volt az egészhez? ha a csőcselék egy civilekkel teli területen dobál molotovot meg rombolja a kirakatokat a kocsikat, a kukákat, és rendőri fellépést provokál ki, akkor vajon ki felelős az egész szituációért, és az esetleges ártatlan áldozatokért? esetleg ha gondolkodnál?

R_Gábor 2013.01.31. 19:44:40

@sárkányfő: "Külföldi tudósítók? Hány volt itt személyesen? Francia vagy angol vagy amerikai tudósítóktól olvastál?"
Félreérthető voltam: külföldRŐL olvastam konkréten index.hu-t, magyarul.

"Ismét kérdem, ugyanzt gondolnád-e a rendőri fellépésről, ha a jobbos csőcselék helyett cigányok vagy balosok lettek volna abban a helyzetben, Ugye okkal kerülöd a kérdést, mert kínos?"
Semmi kínos nincs benne, legfeljebb számodra lehetne az a saját előítéletességed, hogy amiért nem vagyok balos, akkor már biztosan előítéletes vagyok. Tehát a következőt gondolm: az, hogy a cigányok egy hányada lumpen életmódot folytat és lop, nem jelenti azt, hogy a cigányok általában olyanok. Ezt gondolom én. Ha tüntetnek a jogaikért, akkor a rendbontókat szűrjék ki. Ha valamelyik késsel rendőrre támad, azt akár lőjék le, ha muszáj, de attól még a mellette lévőt ne bántsák.
Ugyanígy balosokra: az, hogy egy konkrét részhalmazuknak gondjai vannak az olvasás utáni megértéssel és az abba tartozó emberek fröcsögnek, még nem jelenti azt, hogy nincsenek normális ballerek. Van ilyen pl. a kollégáim között, vele értelmesen el szoktunk beszélgetni, nem úgy, mint most veled.
Ha tüntetni mész és rendet bontasz balosként, vigyenek be. Ha kezet emelsz egy rendőrre, kapjál a gumibottal. Ha lángszórót, akkor lőjenek le. A kulcsszó az ARÁNYOSSSÁG. De úgy látszik, ezt te nem érted.

R_Gábor 2013.01.31. 19:48:32

@sárkányfő: "ha a csőcselék egy civilekkel teli területen dobál molotovot meg rombolja a kirakatokat a kocsikat, a kukákat, és rendőri fellépést provokál ki, akkor vajon ki felelős"

A csőcselék a felelős. Akkor a csőcseléket zúzzák le, ne egy normális tüntetőt vagy civilt.

R_Gábor 2013.01.31. 19:50:15

@sárkányfő: "majd a válaszod alapján megítéllek"

Ahhoz kevés vagy, hogy megítélj. Én pl. nem akarlak téged megítélni. Az persze lehet, hogy a kommunikációd alapján nem vagy szimpatikus, na de hogy megítéljelek...?

sárkányfő 2013.01.31. 19:55:03

@R_Gábor:
"Ha valamelyik késsel rendőrre támad, azt akár lőjék le, ha muszáj, de attól még a mellette lévőt ne bántsák."

Bingó :D

Szóval a rendőri erőszak miatt fel vagy háborodva, de ha egy cigány lett volna, akkor, idézlek: "lőjék le"

Természetesen késsel rendőre támadni pontosan ugyanúgy gyilkossági kísérlet, mint utcakővel megcélozni a fejét, vagy pláne molotovot dobni rá.

"a mellette lévőt ne bántsák" már miért is ne? aki ott van talán nem vállal közösséget az ölni akaróval? az csak úgy ott van és álldogál mint egy ma született bárány? és ha így is lenne, hogy különböztessék meg?

tudod az a baj veled, hiányzik belőled az arányosság. ha egy cigány támad rendőrre, tőled le is lőhetik. ha egy jobbos csürhe, tömegesben, bandában, akkor fel vagy háborodva a rendőri túlkapáson, bár senkit nem lőttel le úgy ahogy azt akarnád egy cigánynak.

az előítéletkről meg annyit, hogy állandóan lebalosozol :D na, ki is indul ki magából? :D

sárkányfő 2013.01.31. 20:00:37

@R_Gábor:
"A csőcselék a felelős. Akkor a csőcseléket zúzzák le, ne egy normális tüntetőt vagy civilt."

Te magyarul nem értesz, vagy az alap logikád nem működik? ad egy, már ezerszer leírtam hogy semmiféle tüntető nem volt, hanem a csőcselék tombolása volt. ad kettő, azzal hogy az idézett mondatban elismerted, hogy az egész háborús helyzet kialakulásáért a csőcselék a felelős, ezzel elismerted azt is, hogy az ebből fakadó minden kárért is ők az elsődlege felelősök. ugyan honnan a frászból tudná egy rendőr a sötét éjszaka és a füstgránátok közepén, hogy a folyton mozgó csőcselékből ki az egy-két véletlenül odatévedt civil? igen ha a rendősrég "ártatlant" bántott, azért a csőcselék a felelős, mert ők hozták létre ezt az egész szituációt, ők teremtettek olyan helyzetet az ország legsűrűbben lakott területén, hogy civilke is megsérülhettek.
btw, miért is kéne egy rendőrnek több órányi utcai randarílozás után feltételeznie, hogy akad akárcsak egy kilométeres körzeteben is bárki, aki "véletlenül" van ott? vajon van-e ennek bármennyi életszerűsége? ja hogy nincs, csak utólag mindenki azt mondja hogy tök véletlenül járt arra? senki nem vállalja hogy direkt ment oda rendőrt dobni meg gyújtogatni meg kocsit rongálni? nahát, nahát...

sárkányfő 2013.01.31. 20:01:56

@R_Gábor: tetszik vagy sem neked, a válaszaid minősítenek téged. megjegyzem elég szarul, úgy általában is, na de amit a cigányok kapcsán írtál, az aztán durván epic fail volt...

R_Gábor 2013.01.31. 20:03:11

@sárkányfő: "tudod az a baj veled, hiányzik belőled az arányosság. ha egy cigány támad rendőrre, tőled le is lőhetik."
Te magadnál vagy? Én az arányosságot hangsúlyoztam. A kés gyilkos fegyver, arra lehet pisztollyal válaszolni. Ahogy te is mondod (hogy a késes támadás gyilkossági kísérlet). De azt is írtam, hogy aki nem támad, azt hagyják békén.
Szemétül kiforgatod, amit mondok.
Azt írtam, hogy arányos retorzió várható el. Abban az is benne van, hogy ha bárki (egy jobbos) támad halálos fegyverrel, azt lehet ugyanúgy viszonozni.
Ne haragudj, de azt gondolom, hogy vagy tényleg nem fogod, amire valójában gondolok, de ennyire hülye nem lehetsz. Akkor meg arról lehet szó, hogy trollkodsz, tudatosan forgatod ki a szavaimat.

sárkányfő 2013.01.31. 20:11:54

@R_Gábor:
tudsz olvasni? ezt bírod értelmezni?:

"Természetesen késsel rendőre támadni pontosan ugyanúgy gyilkossági kísérlet, mint utcakővel megcélozni a fejét, vagy pláne molotovot dobni rá."

ugye meg se fogod próbálni kitalálni, hogy a molotov-dobálás, vagy akár az utcakövekkel dobálás nem gyilkosság kísérlet?

és azt fel fogod-e fogni valahára, hogy akik ott voltak, azok egy része gyilkosság kísérletet követett el (ahogy elnéztem a tévében a záporesőként zuhogó köveket, a nagy többségük folyamatosan dobált mindent a rendőrök felé ami csak a keze ügyébe került, bármit), az a pár ember meg aki talán pont nem (ha egyáltalán akadt ilyen, csak egy is...) azok is mind közösséget vállaltak a gyilkossági kísérletet elkövető bandával? mit képzelsz, aki épp nem dob, de a dobókkal van, az nem bűnös? akkor te a maffia tagja is lehetsz, ha nem ölsz akkor nincs veled semmi baj, nem részesülsz a bűnökben?

"ha bárki (egy jobbos) támad halálos fegyverrel, azt lehet ugyanúgy viszonozni."
akkor szerinted éles lőszerrel kellett volna lőni...

R_Gábor 2013.01.31. 20:16:16

@sárkányfő: "akkor szerinted éles lőszerrel kellett volna lőni..." Ha vki potenciálisan halálos kimenetelű támadást intézett, arra akár igen. A többire sehogy. Tudod, célzott és arányos intézkedés...

"maffia tagja is lehetsz, ha nem ölsz akkor nincs veled semmi baj, nem részesülsz a bűnökben" Ha nem ölök, nem követek el bűnt, akkor a maffia tagja sem vagyok. Akkor sem, ha a családtagom, barátom meg igen.

R_Gábor 2013.01.31. 20:18:19

@sárkányfő: "akik ott voltak, azok egy része gyilkosság kísérletet követett el"
A másik részük meg nem. Én azokért emeltem szót.

R_Gábor 2013.01.31. 20:19:43

@sárkányfő: Eszembe jutott egy név, rákereshetsz: Kruchina fivérek. Én ilyenekről beszéltem. Na ezt forgasd ki.

sárkányfő 2013.01.31. 20:22:31

@R_Gábor: ha te egy banda tagja vagy, önként vállalod a velük való közösséget, akkor bizony a bűneikkel is vállalod a közösséget. ez alap, te komolyan ezzel sem vagy tisztában? ha te belépsz a maffiába, de nem vagy tagja a kivégzőosztagnak, akkor azt hiszed nem vagy bűnrészes a gyilkosságokban? ennyire alap dolgokkal nem vagy tisztában? akik ott voltak a csürhében, azok mind önként , saját vállalásuk miatt voltak ott, ezzel bűnrészesek lettek mindenben. akinek nem tetszett, hogy élő emberekre gyújtják rá az MTV-t, az elment. bizony ám. magától. akinek nem tetszett, hogy macskakővel dobálnak rendőröket, akik megjegyzem szintén emberek, sérülékenyek, családapák, férjek, szóval akiknek ez nem tetszett, és nem akartak egy ilyen csürhével közösséget vállalni, azok szépen elmentek. aki meg maradt, az bűnrészes, és vállalta a rendőri intézkedést.

istenem milyen képmutató ez az egész amit művelsz, ott normális ember egy se volt, már kilóméterről látszott-hallatszott a csatazaj, oda ép eszű ember nem ment, és órákon át tartott a balhé, ki tudja milyen bűnöket úsztak meg egy csomóan...

sárkányfő 2013.01.31. 20:23:58

@R_Gábor:
és az ártatlanul meghurcolt rendőrökért hol emeltél szót? és megsérült rendőrökért?
ja, hogy ezekért sehol, de persze nincs kettős mércéd, ugye, áh, dehogy...

R_Gábor 2013.01.31. 20:25:11

@sárkányfő: Csúsztatsz, troll. Ha nem követsz el bűnt, nem is lehetsz maffiatag. Ez rossz hasonlat.
Én nem az MTV-székházról beszéltem, ott tudtommal nem is csináltak semmit a rendőrök, nemhogy túlkapások lettek volna.
Még egyszer: Kruchina fivérek.

sárkányfő 2013.01.31. 20:27:06

@R_Gábor: te nagyon el vagy tévedve, nem vagyok a csicskád, ha akarsz valamit ne velem kerestesd, keresd meg te magad.

és nem forgattam ki semmit, rohadt uncsi a hazudozásod.

R_Gábor 2013.01.31. 20:29:12

@sárkányfő: De igen, forgattál. Nekem nem kell keresni, én olvastam.

sárkányfő 2013.01.31. 20:30:31

@R_Gábor:
Te csúsztatsz vagy hazudsz de idióta, vagy lehet hogy még rosszabb a helyzet, és tényleg hiszel abban amit írsz, akkor viszont extra hülye vagy.

Kezdjük a dedós szinten, mert láthatóan még azt sem érted mitől lesz valaki maffia-tag. hát attól, hogy belép. ha valaki mezei emberként megöl valakit, attól gyilkos lesz, de maffia tag nem. a maffia nem egy elvont közösség, ahová minden gyilkos tartozik. a maffia egy bűnszövetség, ahová belépnek az emberek. és ha már egyszer beléptél, ha már tag lettél, akkor közösséget vállaltál a maffiával, és a maffia bűneivel is. azaz ha nem öltél meg soha senkit, de egy gyilkos maffia tagja vagy, akkor bőven bűnrészes vagy gyilkosságban.

istenem, hogy alap dolgokat kell magyarázni, mint egy pisisnek...

sárkányfő 2013.01.31. 20:34:20

@R_Gábor: ja, hogy érv semmi, idézet semmi, csak az ítélet, a megbélyegzés, ugye? :) hű de meggyőző... gondolom azért kezdesz légből kapott hazug vádaskodásba mert már ízekre szedtem a buta logikádat és már nincs hova hátrálnod. nem csodálom, fogsz te még durvább jelzőkkel dobálózni, nem csoda, nagyon felsültél.

és leszarom mit olvastál, ha hivatkozni akarsz valamire, akkor másold be vagy legalább linkeld be, a kutyádat lehet hogy utasítgathatod de engem nem.

hol a felháborodásod a megsérült rendőrök miatt? sehol sem látom. hol keltél ki magadból hogy a csürhe ártatlan civileket kevert háborús helyzetbe, és ezáltal veszélybe? ezt se látom sehol...

sárkányfő 2013.01.31. 20:35:30

@R_Gábor:

közöd?
terelsz?
érdemi válasz?

azt már sikerül felfognod hogy mit jelent közösséget vállalni gyilkos bűnözőkkel?

R_Gábor 2013.01.31. 20:35:39

@sárkányfő: Milyen jelzők, troll? Még egyszer: hány éves vagy?

sárkányfő 2013.01.31. 20:38:59

@R_Gábor:
ez szép: "Milyen jelzők, troll?" :D

letrollozol (érthető az ideges vagdalkozásod, csúnyán alulmaradtál) ugyanabban a kérdésben amelyben a jelzőket keresed... istenem... epic...

ez már a primkó mórickás vicceket idéző színvonal, hogy aszondja "ki beszél itt csúnya a kurvaistenit?"...

R_Gábor 2013.01.31. 20:47:45

@sárkányfő: Milyen vagdalkozás, troll? Őrizd már meg a méltóságodat. Hány éves vagy?

sárkányfő 2013.01.31. 20:50:29

@R_Gábor:
Hát az hogy trollozol, te nagyon hülye :D
a koromat firtató terelő kérdésedre már válaszoltam:

"közöd?
terelsz?
érdemi válasz?

azt már sikerül felfognod hogy mit jelent közösséget vállalni gyilkos bűnözőkkel?"

sárkányfő 2013.01.31. 20:51:32

ja és erre sem látom a választ... nyilván mert nincs is...

"hol a felháborodásod a megsérült rendőrök miatt? sehol sem látom. hol keltél ki magadból hogy a csürhe ártatlan civileket kevert háborús helyzetbe, és ezáltal veszélybe? ezt se látom sehol..."

R_Gábor 2013.01.31. 20:56:09

@sárkányfő: Figyelj. A válaszaidból úgy tűnt, mintha nem értenéd meg, amit írtam. De mivel szerintem elég egyértelműen fogalmaztam, ezért ha elhinném, hogy tényleg nem érted, akkor azt gondolnám rólad, hogy buta vagy, nagyon. De nem gondolom, meg tiszteletből akkor sem írnám le, ha gondolnám.
Viszont ebből az következik, hogy direkt szívatsz, szívatásból forgattad úgy a szavaimat, ahogy nem gondoltam. Ezt pedig trollkodásnak hívják.
Trollnak lenni hiba, hülyének lenni viszont ciki. Ezért állítom tiszteletből, hogy troll vagy, szóval tulajdonképpen örülnöd kellene, hogy letrolloztalak.

sárkányfő 2013.01.31. 21:09:21

@R_Gábor:

Nézd, eddig is bántó volt olvasni a sok butaságodat, de hogy ennyire élesen mondj magadnak ellent, ez már annyira, de annyira kínos... most azt hazudod, mintha te tiszteletből nem akarnál engem lebutázni, miközben épp az előbb trolloztál le, többször is. És még te jössz azzal, hogy tisztelet? Neked tényleg nem kínos hogy ennyire összevissza írsz magadnak is ellentmondva?

És micsoda abszurd hablaty, hogy a letrollozás nem nem becsmérlés, és micsoda elképesztő cinizmus még azt is leírnod, hogy még örüljek neki hogy letrolloztál?

Gábor, értem én hogy már egy ideje próbálod elterelni a vitát, amit látványosan elvesztettél. értem én, hogy trollozol, provokálsz, személyeskedsz, csak hogy sikeresen kiprovokálj belőlem valami minősíthetetlen választ. sajnálom, rossz hírem van, ilyen olcsó és átlátszó alpári provokációnak én nem dőlök be.
és van egy még rosszabb hírem: nem hagyom elterelni a vita lényegét, hiába kezdtél hirtelen extra érdeklődést mutatni a személyem iránt, sajnos nagyon feltűnő, hogy újabban egy érdemi szavad sincs a vita érdemi részéhez.

már többször bemásoltam a nyitva maradt kérdéseimet, de már nem ismétlem meg azokat újból. volt lehetőséged érdemi válaszra, érdemi párbeszédre, nem éltél vele. ez a hiány (és a személyeskedő terelésed) is épp eléggé beszédes...

R_Gábor 2013.01.31. 21:18:37

@sárkányfő: Akkor ne örülj, hogy letrolloztalak. De nem lehetsz olyan hülye, hogy nem érted, amit a célzott intézkedésről meg az arányosságról írtam, ezért kényelmesebb azt gondolnom, hogy nem akarod érteni, vagyis szívatsz. Ez pedig nálam trollkodás. Nem szép dolog, de szerintem nem is akkora szégyen, hogy most kikészülj, amiért azt gondolom, troll vagy.
Egyébként tessék, egy kis konkrétum:
index.hu/belfold/kruchina7930/

"csak hogy sikeresen kiprovokálj belőlem valami minősíthetetlen választ. sajnálom, rossz hírem van, ilyen olcsó és átlátszó alpári provokációnak én nem dőlök be."
Már sikerült. Voltam nagyon hülye meg idióta. Én pl. nem nevezlek téged hülyének, csak azt gondolom, hogy troll vagy, fentebb elmagyaráztam, miért gondolom.

Pont azóta nincs érdemi szavam a vita lényegéhez, mióta rádöbbentem, hogy szerintem troll vagy.

Amúgy mi is a helyzet a Kruchina fivérekkel? Mit csináltak? Mivel vádolták őket? Mi lett az ügy vége? Akkor volt-e túlkapás?

sárkányfő 2013.01.31. 21:37:13

@R_Gábor:
Gábor, Gábor, te komolyan azt hiszed nem szarom le magasról hogy letrollozol? Meg a többi becsmérlő jelződet? És most képes vagy úgy tenni, mintha az, hogy szerinted örülnöm kéne a trollozásodnak az nem cinizmus?

Tudod láttam már sok álszent alakot, de olyat aki folyamatosan trolloz becsmérel de közben még tiszteltről hadovál, na olyat még nem, ebben tiéd az elsőség kétes dicsősége, az álszentség ezen extrém fokát neked sikerül először elérned, gratulálok.

Persze totál leszarom az aljas húzásaidat, csak vicces amikor a személyeskedés közepette még csodálkozol hogy milyen személyeskedésről beszélek :D

Persze annak is van 0,0001% esélye, hogy te mindezt komolyan írod, de hogy konkrétan agybajos lennél és nem ismered a szavak jelentését, pl. hogy a trollozás a netes sértegetés durva válfaja, na azt nem feltételezem rólad.

Bár ha nem vagy képes felfogni, hogy egy maffiatag akkor is bűnrészes az ölésben, ha személyesen nem vesz részt benne, akkor lehet hogy más alapvető értelmezési kérdésekben is súlyos gondjaid vannak.

Ami a linket illeti: fentebb írtam egy bekezdést pont neked a rendőri túlkapásokról, válaszul valamire. Erre tehát már egyszer válaszoltam, ám ismét megjegyzem, hogy - micsoda véletlen - két jó erőben lévő fiatalemberről van, értehetlen hogy miért nem két öregasszony, hisz "véletlenül" bárki odakeveredhet, és ők is nyilván véletlenül voltak ott, és mivel süketek is, nem hallottak semmilyen rendőri felszólítást, és mivel vakok is, nem észleleték a háborús helyzetet :)

ja és ha ott voltak, akkor - látod, látod... - közösséget vállaltak a rendőrökre halálos eszközökkel támadókkal...

ja hogy most olvasom, ők is támadtak a rendőrök szerint: "A rendőri tanúvallomások szerint közvetlenül elfogásuk előtt Kruchina Vince egy sörösüveget, Kruchina Károly pedig egy kődarabot hajított a bevetési csoport tagjai felé." tudod milyen kár okozhat egy emberben, ha mondjuk fejen találja egy sörösüveg, elesik, és bónusznak még a járda szélébe is beveri a fejért? elárulom, ebbe bele lehet halni. aza a fenti álláspontod szerint akár éles golyót is kaphattak volna, ugye emlékszel, amikor a cigányos példával kérdeztem....
persze a fiúk tagadnak, nyilván totál véletlenül keveredtek a rosszfiúk közé :)

Na akkor most én várom a te válaszodat, és rossz hírem van, bármennyit próbálkozol akár a netes etikett egyik legocsmányabb személyeskedésével, a trollozással, akár hirtelen témaváltásokkal, nem fogom elfelejteni mikre nem válaszoltál. szóval a kérdések:

"azt már sikerül felfognod hogy mit jelent közösséget vállalni gyilkos bűnözőkkel?"

és:

"hol a felháborodásod a megsérült rendőrök miatt? sehol sem látom. hol keltél ki magadból hogy a csürhe ártatlan civileket kevert háborús helyzetbe, és ezáltal veszélybe? ezt se látom sehol..."

R_Gábor 2013.01.31. 21:46:07

@sárkányfő: Figyelj, troll, én a troll megnevezést alkalmaztam rád (elmondtam, miért), de más becsmérlő jelzőt nem mondtam.
Te nem elég figyelmesen olvastál.

Kruchina ügy: Rosszul rémlik, hogy régóta jogerős ítélet van az ügyben? Az pedig nem a rendőrök verzióját támasztja alá...
Én nem azt mondom, hogy a troll nem lehet esetleg sértő, hanem azt, hogy ha nem vagy troll, és tényleg nem érteNÉD, amit az arányosságról írtam, akkor nagyon buta LENNÉL. De nyilván nem vagy az, szóval érted, akkor meg troll vagy. :)
Mert ha azt írnám, hogy borzasztó buta vagy, az a netes sértegetés sokkal durvább válfaja lenne. De nem írom, ám akkor meg azt kell írnom, hogy troll vagy, érted, ugye?

sárkányfő 2013.01.31. 22:00:11

@R_Gábor:
te nyilván nem vagy fideszes (kizárt!), de a sunyi kis szókiforgatásaid annyira, de annyira fideszesek :)
tandíj nincs, csak nemtandíj van, megszorítás sincs, csak nemmegszorítás, és a troll kifejezést is gyorsan átértelmezed ha utólag már kínossá válik :D ja ja akkor bármilyen mocskolódást rámszórhatsz, aztán mosod kezeid és közlöd hogy, á az az a szó az én szótáramban egészen mást jelent... legalább annyi gerinced lenne hogy felvállalod a saját szavaid, de még ennyi sincs... na mintha lennének ilyen elvárásaim feléd :)
na mindegy bonyolódj csak a reménytelen értelmezési ellentmnondáasidba, konkrétan letojom, hidd el nekem :)

amit a linkelt cikkedre válaszul írtam, azt elolvasni nem sikerült, vagy értelmezni?

az arányosságot látom ismét felhoztad, olyan cuki, de tényleg :D a rendőri túlkapások miatt ki vagy bukva, de amiatt, hogy a rendőröket életveszélyesen, tömegesen megtámadtak, amiatt nem :) hogy ezért senki nem ül börtönben, amiatt sem :) az arányosság nálad azt jelenti, hogy hogy egy szavad sincs arra, hogy a csőcselék élő emberekre gyújtotta rá az MTV-t, de hogy megvertek pár embert a gyilkossági kísérletet elkövető hordákból, az nagyon fáj neked... de hogy elevenen éghettek volna meg emberek, tucatjával az MTV-ben, vagy akár rendőrök is ha nem ugornak el a rájuk dobott molotov elől, az persze neked nem akkora gond, hogy szóvá tedd :) azt hiszem nem tőled fogok arányosság-leckéket venni :D úgy is mondhatnám hogy totál egyoldalúan látod a dolgokat...

és a végére: ugye ha most azt írom, hogy azért nem válaszolsz a kérdéseimre, mert nem tudsz, vagy hogy a hallgatás az beismerés, akkor totál kibuksz megint hogy én "kiforgatom" a szavaid, illetve a nagy kussolásodat, ugye? :) na akkor válaszolj, nehogy már a látszat rossz fényt vessen rád... már tereltél egy csomót, hosszú bekezdéseket írsz a hülye trollozásodról, a sok tereléssel nyertél magadnak egy csomó időt, csak kibírsz végre préselni magadból valami épkézláb választ...

persze írhatnád azt is, hogy nem tudsz válaszolni a kérdésemre. hogy jé, olyat írtam, amire eddig nem gondoltál a nagy dühödben meg az agymosástól befolyásolva. de te nem válaszolsz, nem reagálsz sehogy, csak játszod a csendkirályt...

na, megint a trollkodásod értelmezéséről fogsz hadoválni irreális hülyeségeket (hidd el, totál leszarom), vagy végre erőt veszel magadon, és korrektül reagálsz a vita érdemi részére?

R_Gábor 2013.01.31. 22:09:38

@sárkányfő: Troll, én nem értelmezem át a troll jelentését, úgy tudom, azt jelenti, amit leírtam. Vállalom, hogy azt gondolom, troll vagy.
Fideszre szavaztam, igen, és? Ebben az országban a 90-es évek vége óta A menü van meg B, én választottam az egyiket, az se túl jó, dehát nekem a kisebbik rossznak tűnt. És a tévedés jogát fenntartom.
Én nem akarok neked épkézláb választ adni, én azt akarom elmondani, amit gondolok. Azt pedig már leírtam: 1) célzott és 2) arányos rendőri intézkedést tartok elfogadhatónak, 3) troll vagy. Kérdezhetsz nyugodtan akárhányszor, mást nem tudok írni, mint amit gondolok. De tudod, mit? Nekem most úgyis el kell mennem haza, a gépet ezúttal nem viszem, úgyhogy befejeződik a párbeszédünk. Szóval egyezzünk ki abban, hogy én is egy troll vagyok (én amit írtam, őszintén írtam, de ezt persze te sosem tudhatod 100%-osan). És akkor a két troll szépen hátat fordít egymásnak. Én még csak arra sem tartok igényt, hogy felülkerekedjek, egyszerűen leírtam a véleményemet, és köszönöm, hogy megtiszteltél azzal, hogy elolvastad. Tehát viszlát, troll, üdvözöl egy másik troll.

sárkányfő 2013.01.31. 22:34:57

@R_Gábor:
Folyamatosan megállás nélkül torllozol (de imádod ezt a témát, addig se kell másról beszélni, terelsz mint a huzat) és közben ártatlan nagy szemekkel nézel, hogy nincs abban semmi rossz. Istenem ezt a pofátlan, gátlástalan képmutatást. Most írjam azt hogy egy hitvány szarházi pöcs vagy, és ez én úgy tudom jókat jelent? Áh, nem süllyedek le a te sunyi képmutatásodhoz, tudod én keményen meg szoktam mondani a magamét, ezt nem titok, de én legalább vállalom amit leírtam, nem megyek bele ilyen olcsó totál hihetetlen hazudozásokba.
Mindegy, hazudd csak tovább hogy gőzöd sincs mit jelent a troll szó, tojok rá, kapaszkodj csak a szánalmas képmutatásodba...

Amúgy ha már csak a terelésre bírsz fanyalodni, akkor találj már ki valami újat, ez nagyon gyerva, csak ki bírsz sajtolni maghadból egy kevésbé nyilvánvalóan hazug álszent kamuzást. Mert erről szívesen beszélsz már egy jó ideje, de érdemi vitához egy szót nem szólsz. Ja! most látom, hogy miután ismét sok energiád ment arra hogy a totál felesleges trollozásodat magyarázd, de az érveimre, na azokra nincs szavad, sőt nyíltan itt hagysz :)
most ezt mégis hogy bírjam értelmezni? mi ez ha nem megfutamodás?

Ismétlem végezetül azokat az állításaimat, amik cáfolják a te logikádat, és amikre még a látszat szintjén sem próbáltál valamiféle választ adni:

1. Aki egy bűnbandában részt vesz, önként csatlakozik, vállalja a közösséget velük, az a bűnbanda bűneiben is osztozik. Ez tény, nem csak a csőcselékre vonatkozik, hanem a világon mindenféle bandára, csőcselékre, maffiára, stb. Egy bűnbandában nincs "ártatlan" ember. ez abszurd. Egy olyan bandában, amelyik órákon át dobál nagy kövekkel élő emberekre (hogy a többit most ne is említsem), mikroszkóppal keresve sincs ártatlan ember. Az, hogy ezzel te nem vagy tisztában, az a te szegénységi bizonyítványod. Az, hogy ezt a kérdést állandóan kerülöd, az annak a bizonyítéka, hogy gyenge és/vagy gyáva vagy szembenézni tévedéseddel, hogy inkább ragaszkodsz egy fals logikához, minthogy belásd a hibád.

2. Az arányosságra való hivatkozásaid szürreálisak, épp hogy az arányosság hiányzik a logikádból, az egész gondolkodásodból. Éppen hogy a sokkal nagyobb bűnökre nincs szavad, ez teszi hiteltelenné a nagyságrendekkel kisebb bűnökön való hű de nagy felháborodásod.

bögöbö 2013.02.01. 08:20:12

de sok időtök van...
süti beállítások módosítása