Nem akartam nagyképűnek tűnni a címben, nem hiszem, hogy Orbán Viktor az én védelmemre szorul, mindenesetre hozzá kívánok szólni az elmúlt egy hét történéseihez. Amikor e sorokat írom, már túl vagyunk két miniszterelnöki beszéden. Mindkettőt nagy érdeklődés, sok találgatás előzte meg, majd törvényszerűen nagy kritikaáradatot kapott balról, középről, de jobbról is. E kritikák között voltak érdekesek, jogosak, de egy jelentős részük teljesen irreleváns, álszent, komolytalan, csakazértis-jellegű volt.

Félreértés ne essék, szerény véleményem szerint Orbán két beszéde, különösen az évértékelő, pocsék volt. „A megújulás újjászületés, a megújulás küzdelem, a megújulás küldetés”? Komolyan? Ez a tételmondat? Ez retorikailag nálam is egy gyenge egyketted. Az évek felsorolása és elnevezése akár érdekes is lehetett volna, de annyira unalmas volt, hogy teljesen elfelejtettem már, melyik évben melyik nemes célt kell kitűznöm magam elé.

Ugyanakkor, ha fölül akarunk emelkedni azon a teljességgel irreális vágyon, hogy magyar politikus beszédétől egy kisebbfajta retorikai orgazmust várunk el, és belehelyezkedünk a célközönség helyzetébe, a helyzet sokkal tisztább lesz. Próbáljuk meg folyamatában látni az eseményeket. Orbán Viktor jó szokásához híven mond egy beszédet a Polgárok Házában, egy héttel később pedig a parlamentben. Mindkét beszéddel kapcsolatban a legfőbb kritika az volt, hogy nem volt benne semmi. Gondoljunk már bele egy picit: azt várjuk el a miniszterelnökünktől, hogy a Millenáris Parkban, Vágási Feri társaságában indítsa el az újjáépítést? Az a beszéd a nagyközönségnek szólt, a célja az volt, hogy átadjon egy értelmezési-érzelmi keretet a következő év politikájának. Erre ez teljesen alkalmas volt, hiszen felállított egy ívet a következő évek intézkedéseinek, deklarálva a magasztos célokat.

Ez után a parlament első napján OV beszédet intézett az országgyűléshez és megnevezte a kormányzás prioritásait: alkotmányozás, oktatás, egészségügy. A beszédet követő vitában Lázár János frakcióvezető kijelentette, hogy március 15-éig részletezik a programot, a konkrét intézkedéseket. Észrevehető tehát egy ív, mely emlékeim szerint az elmúlt években is jellemezte OV beszédeit. Először nagy általánosságban beszél mindenféléről, egyfajta ars poeticát nyújt, majd az azt követő beszédekben szűkít, konkretizál lassan, lépésről-lépésre. A következő hetekben majd kiszivárognak a reformkoncepciók, intézkedések, megindul a törvényhozás, stb.

Nem tudok OV fejébe belelátni, ezért csak megtippelni tudom, hogy miért ezt a módszert, ezt a stratégiát választotta a reform-folyamatok tálalására. Nyilvánvalóan akkor van szükség egy értelmezési keret felállítására, ha az egyes intézkedéseket önmagukban könnyű félreértelmezni. OV nem akarja a társadalomra hagyni, hogy az maga interpretálja a történéseket, ő akarja ezt megtenni helyettünk- ehhez kétség kívül joga van. Valószínűleg azért van erre szükség, mert a keresztényszocialista szólamokhoz szokott választópolgárnak nehéz megmagyarázni, hogy miért fog kevesebb fizetést kapni, vagy miért nem lesz még munkája még egy darabig, ha egyszer már sikerült elüldözni a pokol lovasait, a szociálneoliberálisokat.

Lehet tehát szidni Orbánt, a beszédeit, azok ürességét, a politikáját - de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy igenis volt egy logikája a beszédeknek.  Elképzelhető, hogy ha én lennék Orbán Viktor, én nem ilyen beszédeket mondtam volna, nem így kormányoznék, nem így hívnák a gyerekeimet, de ez már egy teljesen más kérdés, a beszédek nem engem hivatottak meggyőzni. Ha pedig a retorikát szidjuk (teljesen jogosan), akkor kapcsoljuk be egy picit a HírTV beszélgetős műsorait, és látni fogjuk, hogy a fent leírt módszer teljesen működőképes, még azt is mondanám, hogy jó fogás. A szart ugyanis valahogy be kell csomagolni.