Adománygyűjtő felhívás a Kettős Mérce oldalán (X)

Mindenki unalomig ismeri a sztorit: norvégok elzárják a pénzcsapot, Lázárék bedühödnek, és nekimennek a közvetlen kifizetéseknek, kijön a lista a problémás szervezetekről és személyekről, majd kiderül, hogy igazából a civilek listáznak (sic!), színre lép a KEHI, és nekiáll ellenőrizni minden valaha támogatásban részesült szervezetet, Origo-botrány, és sok-sok tanácstalan civil szervezet, akik nem tudják, mitévők legyenek, ha a sikátorban oldalt hasított zakójú kvázi-miniszterelnökök rúgdossák őket. Ez a bejegyzés nem róluk fog szólni.

A magyar kormányzat és a civil szervezetek között létrejött konfliktus részletei mára valószínűleg mindenki számára ismertek, így nem kívánom ezeket újra bemutatni. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy rámutassak azokra a kommunikációs félreértésekre és baklövésekre, amik az egész norvég-ügyet körüllengik, és amik jól illusztrálják azt a közéleti és politikai vitakultúrát, ami Magyarországot az elmúlt évtizedekben jellemezte.

Forrás: BBC/Reuters

A legtöbb nemzetközi kiterjedésű, sokszereplős és több szinten zajló konfliktust nehéz megérteni az események pusztán kronologikus felsorolásával – különösen, ha egy olyan, Magyarországtól távoli és kultúrájában idegen országról van szó, mint Irak.

A kormányzat új ellenfelet kreált: a Norvég Civil Alap demokrácia és emberi jogok témakörében pályázatot nyert civil szervezeteket vélt politikai kötődésük miatt elkezdett listázni, majd letagadta, hogy a sajtónak korábban átadott lista létezik (persze "tények azért vannak"). Ezekkel a szervezetekkel még nem történt semmi, („csak” listázva lettünk), de a pályázatot lebonyolító szervezetekre, az Ökotársra és a Demnetre ráküldte a Kehit, amelynek célja az államháztartási pénzek felügyelete lenne. Nem is akárhogy, az ellenőrök elkezdtek trükközni: a vizsgálat megbeszélt időpontja helyett órákkal később mentek az Ökotárshoz, hogy közben meglepetésszerű ellenőrzést tartsanak a Demnetnél. Mindez arra utal, hogy a kormány nem fog leállni a norvégoknál.

De ki is pontosan itt az ellenség?

Én például Szalai Máté vagyok. Az első demokratikusan szervezett magyarországi választások évében születtem. Tizenéves koromban már éreztem, hogy csak olyan munkát fogok tudni végezni teljes szívvel, amelyikkel érzem, hogy Magyarországért és a magyar emberekért munkálkodom. Ezért kerültem tudományos pályára, majd egy kormányzati és egy nem kormányzati szervhez dolgozni, mert úgy éreztem, csak itt tudom kimaxolni az állampolgári felelősségemet. Így tudok a legtöbbet tenni a hazámért.

Én vagyok az ellenség?

Hozzám hasonlóan több száz, ezer magyar állampolgár hazamegy egész napos munkája után, és ahelyett, hogy pihenne, szórakozna vagy bulizna, otthon marad, szervez, Magyarországért dolgozik. Megkeresik azt az ügyet, amely a leginkább közel áll a lelkületükhöz és érzékenységükhöz, és elkezdenek pénzüket, energiájukat, párkapcsolatukat, szexuális életüket és barátaikat nem sajnálva egy célért munkálkodni. Azért, hogy csak egy kis területen egy kicsit jobbá tegyék azt a helyet, ahol élnek, hogy több lehetőséget biztosítsanak hátrányos helyzetű csoportoknak, hogy átláthatóbbá tegyék a közügyeket, hogy erősítsék a vitakultúrát és a demokratikus értékeket, vagy a média sokszínűségének fontosságára hívják föl a figyelmet. Hozzám hasonlóan sokan nem kapnak szinte semmiféle juttatást, csak egy dolog élteti őket: tenni a hazájukért, Magyarországért és Európáért, a velük egy kultúrába tartozó emberek jólétéért és jövőjéért.

Ők lennének az ellenség?

Nem ők az ellenség.

Nem mi vagyunk az ellenség.

Mi nem akarjuk megbuktatni a kormányt, nem akarjuk hatalomra juttatni az ellenzéket, leszarjuk, hogy hogy hívják a miniszterelnököt és hogy melyik pártból jött. Nem akarunk forradalmat kirobbantani, nem akarunk politikusokat buktatni, nincs rejtett agendánk.

Egyet akarunk csak: jobbá tenni Magyarországot. Mi lennénk a legboldogabbak, ha nem külföldi forrásokból, ha nem Soros bácsi pénzéből, a norvégoktól vagy az Európai Uniótól tudnánk csak pénzhez jutni. Mi lennénk a legboldogabbak, ha a kormány nyitna felénk, partnerként kezelne, és együtt dolgozhatnánk azért, amiért elvileg mindketten, egymástól függetlenül dolgozunk.

Szóval, küldhet ránk bármilyen ellenőrzést, összeállíthat bármilyen listát bármelyik kormányzati szereplő, várjuk őket szeretettel. Folytassanak le olyan vizsgálatot, amilyet akarnak, kérjenek ki tőlünk visszamenőlegesen papírokat, és bizony ha találnak hiányosságot, akkor tegyék meg a szükséges lépéseket.

De miután véget ért ez az egész, mikor vége a cirkusznak és maradnak jogszerűnek találtatott civilek Magyarországon, akkor kezdjünk el végre együttműködni, együtt dolgozni a hazánkért. Felejtsük el ezt a baloldali-jobboldali szarságot, ne tekintsünk egymásra úgy, mint ellenségekre, hanem kezdjük el egymást annak kezelni, amik vagyunk: partnerek és honfitársak.

Mi készen állunk rá – és Önök?

Mi foglalkoztatja Hollandiában a liberálisokat és hogyan kezelik a radikálisokat? Mi Hollandia sikerének titka és mit gondolnak az EP-választásokon Hollandiában győztes liberálisok Európa jövőjéről? Leon Ploegstrát kérdeztük, aki a D66 (Demokraták 66) párt ifjúsági szervezete, az 5000 fős Jonge Democraten (Fiatal Demokraták) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökségi tagja, és aki most a rotterdami csoportjuk és a Liberális Fiatalok Egyesülete (LiFE) szervezésében 10 társával együtt Budapesten járt. Beszélgetésünkből kiderült, hogy a csereprogramot azért hívták életre, hogy megismerjék, milyen a liberalizmus egy másik országban, melyek a fontos közéleti témák, milyen általában a politikai helyzet, de emellett persze egy jó hangulatú túra keretében megismerik a várost és az országot, ahol járnak. Pintér Péter interjúja. 

Az oktatás. Hollandia egy nagyon nyitott, de kis ország, nagyon fontos a kereskedelem. Rotterdam Európa legnagyobb kikötője, Schipol az egyik legnagyobb európai repülőtér, fontos keresekedelmi partnereink vannak Európában és Európán kívül, mint Kína vagy az Egyesült Államok, gazdaságunk alapja a szolgáltalások és a tudás, az ipar jelentősége csökken. Ahhoz, hogy versenyképesek maradjunk, az innovációba és a tudásba kell befektetnünk, ma is ebben vagyunk erősek. Az oktatási rendszerünknek a világ legjobbjai között kell lennie és az is nagyon fontos, hogy mindenkinek ugyanolyan esélye legyen arra, hogy képezze magát.

Hollandiát az teszi erős országgá, hogy a lakosság jól képzett, első számú prioritás, hogy ez így is maradjon, ezért nem támogatjuk, hogy a megszorító intézkedések az oktatást is érintsék, mint az történt az elmúlt években.

Mi nagyon reform pártiak vagyunk, elmondjuk, hogy a rendszereink fölött elmúlt az idő. A nyugdíjrendszerünk az idősődő társadalom miatt hosszú távon nem fenntartható úgy, hogy a mai dolgozók befizetéseit azonnal kifizetik a mai nyugdíjasoknak. Ezért mi az egyéni nyugíjrendszert tartjuk szükségesnek, egyéni számlákkal, hogy a rendszer ne függjön ilyen mértékben a dolgozók és a nyugdíjasok aktuális arányától. A munkaerő-piaci szabályozásunk nem felel meg a modern társadalom elvárásainak, mert nagyon védi a munkavállalót, nagyon nehéz bárkinek is felmondani, hatalmas végkielégítéseket kell fizetni, és ez bezárja az ajtót a fiatal munkavállalók előtt. Mára közel egy millió ember dolgozik önfoglalkoztatóként szerződéses alapon, és a szabályozás nem reflektál erre, ahogy a jóléti rendszer sem. Ezért mi radikális reformokat szeretnénk a jóléti rendszerekben is.

A kereszténydemokraták, a szocialisták, a szociáldemokraták és a populista szabadságpártiak szeretnék megakadályozni a változásokat, védik a régi szabályokat. A VVD [Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért, a másik holland liberális párt, jelenleg a legnagyobb kormánypárt] és a Zöldek a mi szövetségeseink ebben.

A Zöldek is?

A Zöldek baloldaliak bizonyos kérdésekben, példuál a magas adóelvonást támogatják, vagy hogy a betegek és munkaképtelenek szociális juttatásai magasak legyenek, de a társadalmi-gazdasági kérdésekben többé-kevésbé reformpártiak.

Keményen vitázunk. A D66 a Szabadságpárt legnagyobb vitapartnere. 2001-ben a bevándorlás- és iszlámellenességgel indítottak, Hollandia iszlamizációjáról beszélnek, mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy az iszlám pont olyan vallás mint a többi, ha valaki betartja a törvényeket, akkor ez rendben van, és nincs ok arra, hogy az iszlámot a társadalmon kívülre rekesszük, mindannyian egyenlőek vagyunk. Bemutatjuk a tényeket, hogy bár növekvő bevándorlásról beszélnek, a bevándorlás jelenleg évente csak néhány ezer menekültre korlátozódik, például most Szíriából, a gazdasági bevándorlás már évekkel ezelőtt megállt a válság következtében. Azt is mondjuk, hogy hibáztunk a múltban, amikor a 60-as, 70-es években úgy engedtük a bevándorlást, hogy nem indítottunk integrációs programokat, mert azt feltételeztük, hogy a vendégmunkások haza fognak menni. Ma már a bevándorlók másod-, és harmadgenerációjáról beszélünk.

Bemutatjuk mindazokat az előnyöket, amelyeket az EU jelent, mert az EU-tagság nagyon hasznos számunkra, és ezt az emberek a mindennapokban látják, például akik a logisztikai szektorban dolgoznak, vagy a nemzetközi kereskedelem előnyeit élvezik, így még azok az emberek is, akik egyébként euroszkeptikusak, egyetérthetnek azzal, hogy a belső piac jó dolog.

Azért vagyunk ennyire Európa-pártiak, mert a válság egyik oka szerintünk az, hogy nem volt közös európai gazdaságpolitika, hiszen ez tagállami hatáskör. Szerintünk közös európai gazdaságpolitikára lenne szükség. Szolidárisak vagyunk, azt gondoljuk, hogy a szegényebb és a gazdagabb uniós országok közötti különbségnek csökkennie kellene. Nincs például olyan javaslatunk, hogy Hollandia kevesebbet fizessen be a közös uniós kasszába. Ugyanakkor azt is gondoljuk, hogy nagyon jó ellenőrző mechanizmusokra is szükség van, hogy a reformok, amelyekhez a támogatást nyújtottottuk Görögországnak, valóban megvalósuljanak, különben ez csak kidobott pénz. Emellett támogatjuk az olyan EU-programokat is, amelyek segítik az adórendszer reformáját, jó példákat mutatnak be Görögországnak, például hogy hogyan lehet hatékonyan beszedni az adókat, és egyúttal azt is ismertetik az emberekkel, hogy a reformok hozzájárulhatnak a gazdasági növekedéshez, nem csak szenvedést okoznak.

A személyes véleményem az, hogy mindenkivel vitatkozni kell. Azért is, mert bár az emberek szavaznak ezekre a pártokra, nem feltétlenül értenek mindenben egyet velük. A Szabadságpártra szavazók sem feltétlenül bevándorlóellenesek. Kívülállónak látják az emberek ezeket a személyeket és pártokat, úgy vélik, hogy az igazságot mondják ki, de nem iszlám-ellenesek, ha Magyarországon is ez a helyzet, akkor szerintem az a jó, ha tiszta üzenetekkel elmondjátok, ti mit gondoltok a társadalmi-gazdasági problémákról és komolyan veszitek a populista pártokra szavazók félelmeit.

Vannak vitáink. Elég jó a kapcsolat a két párt között, gazdaságpolitikai kérdésekben általában egyetértünk, az Európai Parlamentben is egy frakcióban ülünk, de vannak kérdések, amelyekről mást gondolunk, leginkább a közbiztonságot illetően, például a bűnözők, vagy az utcai kamerák ügyében. A VVD a közbiztonság oldaláról közelít, minden ehhez szükséges intézkedést szerintünk meg kell tenni, mi a személyiségi jogok és a magánélet oldaláról közelítünk, védjük a személyiségi jogokat, és azt képviseljük, hogy mindkét szempontot mérlegelni kell. Az elmúlt 10 évben a VVD álláspontja jobbra tolódott ezekben az ügyekben, rendpárti lett. Szerintem ez öszefüggésben van a Szabadságpárttal is, a VVD szeretné megakadályozni, hogy szavazói a Szabadságpárthoz távozzanak.

A szakértőkkel, és a LiFE tagokkal való beszélgetések után azt gondolom, hogy a helyzet jobb, mint amire számítottam. A mi Európai Parlamenti képviselőink is elítélnek bizonyos folyamatokat. A holland médiát olvasva azt gondolja az ember, hogy Orbán egy diktátor, a legnagyobb veszély ami a demokratikus berendezkedésre leselkedhet. Szerintem ez túlzás, de valóban vannak nagyon súlyos problémák, amelyekre megoldást kell találni. Nem jó látni, hogy a szélsőséges pártok erősödnek, a liberálisok meg gyengék.