Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2014.10.01. 12:34 Mihalovits Ervin

Rasszizmus, tiltás és kettős mérce

Címkék: liberalizmus kettős mérce fajvédő konferencia

Liberális vagyok. Hiszek a párbeszédben és fontosnak tartom, hogy azok a vélemények és ideológiák is kifejeződésre juthassanak, és ugyanakkora szabadságot élvezzenek, melyekkel egyáltalán nem tudok egyetérteni.

*

Orbán Viktor vasárnap utasította Pintér Sándort, hogy minden törvényes eszközzel akadályozza meg a Budapestre szervezett nemzetközi fajvédő konferenciát, aki ezt villámgyorsan meg is tette. A belügyminiszter beutazási tilalom bevezetését kezdeményezte az előadókkal szemben, illetve betiltotta magát a konferenciát is.

Súlyos kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a kormány hogyan gondolkodik saját szerepéről, a törvényekről, az erőszakszervezetek működtetéséről. Törvénysértő a konferencia? Akkor majd a rendőrség megteszi a szükséges lépéseket. Nem egy politikus, egy miniszter szólítja fel a rendőrfőkapitányt, hogy a saját szubjektív értékítélete alapján tiltandó eseménnyel szemben használjon fel "minden törvényes eszközt".

Nyilván ez a hozzáállás nem jelent újdonságot. Ugyanakkor egy fontos tényre erőteljesen rávilágít az, hogy betilthattak egy ilyen konferenciát: a nyugat-európai országok kettős mércéjére. Volt már, hogy a rendőrség kekeckedett és csak bírósági ítélet hatására engedélyezte a melegfelvonulást. De olyan, hogy a miniszterelnök betiltatott volna egy neki nem tetsző, értékeivel szembenálló, "baloldali" eseményt, nem. Nem véletlenül. Egy ilyennel a szokásosnál is nagyobb haragot venne a nyakába az európai uniós országok részéről. Van más terület, amire tartalékolni kell az energiát.

Itt viszont megtette. Tudta, hogy nem hogy támadásokra nem kell számítania majd, de még jó pontot is szerezhet, sőt, mondhatja, hogy ilyen szélsőséges konferenciát a magyar kormány nem engedélyez. És igaza van, ebben látszik meg mind a magyar, mind az európai uniós kettős mérce.

állj.jpg

forrás

A rendőri keménykedés, a törvények politikai célokhoz való kreatív felhasználása mind ismerős lehet a norvégos civilekkel szemben alkalmazott eljáráshoz. Mégsem fog Facebookon #állj kampány kezdődni, de Navracsics meghallgatásán sem lesz téma.

Liberális vagyok. Hiszek a párbeszédben és fontosnak tartom, hogy azok a vélemények és ideológiák is kifejeződésre juthassanak és ugyanakkora szabadságot élvezzenek, melyekkel egyáltalán nem tudok egyetérteni. Hiszem, hogy tiltással nem lehet a problémát megoldani, kizárólag meggyőzéssel, társadalmi párbeszéddel. Amennyiben viszont kettős mércét alkalmazunk, azzal számomra nem csak az érveink lesznek hiteltelenek, hanem minden, amitől szerintem a liberalizmus több, mint más látásmódok.

 

Disclaimer: az llj kampány csupán a kormány önkényes intézkedéseivel szemben születő kezdeményezések szimbóluma, mint az egyik legismertebb a közelmúltból. Példaként való felhozása nem jelenti, hogy az azt szervező Krétakör kettős mércét alkalmazna, vagy elvárható lenne hasonlót szerveznie a fajvédő konferencia kapcsán.

 

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr276745067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.01. 12:51:49

Ez az ügy a választási kampány része.

Ha nem lett volna tiltás, a ballibek az égig üvöltöttek volna, hogy a fasiszta Orbán rasszista konferenciát szervez Budapesten.

Sir Galahad 2014.10.01. 15:42:52

@maxval a bircaman: Egyrészt, másrészt ilyen a támadási felületet senki más sem vállalt volna.

Jolka40 2014.10.01. 16:37:52

A tiltás dacot szül. Sajnos vannak itt nálunk is, akikben dacot szül.

oszt jónapot 2014.10.01. 16:53:06

@Sir Galahad:
Harmadrészt pedig rendkívül vicces, hogy a nácigecik (akik szívük szerint mindent betiltanának, ami nem tetszik) visítanak mindig a leghangosabban, ha "sérülnek a demokratikus jogaik". Már ezért megérte.

oszt jónapot 2014.10.01. 16:58:25

Még az érdekelne, hogy honnan az apjuk faszából jutott eszükbe az amerikai fajvédőknek, hogy pont Magyarországon kéne konferenciát tartaniuk.

easywork 2014.10.01. 17:13:58

A kettős mérce mindenáron való kerülése egy eléggé ostoba TASZ-os kényszerképzet.
Mindenkinek mindent szabad? Ha az egyiknek lehet, akkor a másiknak is? Ennyire egyszerű lenne?
Pl: náci konferencia vs. buzifelfonulás (csak hogy értse mindenki)
A náci szellemiség, fajvédés, turbómagyarkodás egy FELVETT eszme, ami a hozzájuk nem tartozó embereknek ártanának.
A homoszexualitás pedig egy VELESZÜLETETT állapot, betegség, fertőzés (ki hogy szereti), ami nem fenyeget másokat.

Tehát amíg egy náci konferenciát tiltani kell egy demokráciában, addig a buzi felvonulást nem kell. Szó sincs KETTŐS MÉRCÉRŐL!

Ideje lenne a TASZ-ban is frissíteni vért meg az elméleteket...

Exploiter 2014.10.01. 17:19:21

Itt nehéz nem egyetérteni a kormánnyal.
Egyfelől a vélemény szabadságával én is egyetértek, viszont politikailag nincs más megoldás a jelenlegi helyzetben és a francnak se hiányzik, hogy importőrültekkel gyarapítsuk az ittenieket.

MEDVE1978 2014.10.01. 17:40:00

Ez egy ziccer volt Orbánnak.
Kb. olyan, mint amikor kiönt a Tisza és lehet menni gumicsizmában a gátra. Mindegyik hoz pár század százalékot. Meg ugye lehet demokrácia védelmezője státuszban tetszelegni.

bölcsbagoly 2014.10.01. 17:54:31

Ervinke, te nem liberális vagy, hanem infantilis! Még nem volt ideje a fejed lágyának, hogy benőjön? A Szabadságtéri emlékmű ellen miért tiltakoztok? Miért rasszisztáztok, náciztok, antiszemitáztok, ha nem tetszik valak véleménye?

bölcsbagoly 2014.10.01. 17:57:45

@MEDVE1978: persze, persze, mennyivel is példamutatóbb árvíz idején Kubában szürcsölni a koktélokat, ugyebár?

vargánya 2014.10.01. 18:25:08

@easywork: Húbazmeg! Te egy igazi "demokrata" vagy. Megmondod mit KELL tiltani, mit nem. Miféle demokrácia lenne az, ahol a bunkó nép dönti el, hogy mi tetszik neki, mi nem. Hülyék voótak ezek a görögök is. Méghogy "népuralom". Bezzeg ha ismerték volna a "szocialista demokráciát": ott tudományosan felvértezett elvtársak megmondták a népnek a tutit. Mit kell támogatni, tűrni, TILTANI. A liberális demokráciában ez úgy néz ki, hogy a POLKORREKT értékrenddel felvértezett kurvaokos önjelölt (vagy kijelölt?) megmondóemberek mondják meg nekünk ...
"Ideje lenne a TASZ-ban is frissíteni vért...".Ja! Veletek.

nnnnnnnn 2014.10.01. 18:42:00

ha nem tiltotta volna be, ma arról írtál volna posztot az összes többi retkedék ballib bloggal együtt arról zengtetek volna 2-3 héten át napi 5 posztban az indexen. egyébként én betiltanám a balliberális pártokat is ha rajtam múlna, szóval tőlem lehet diktatúra, én csak örülnék, nem zavar a kettős mérce, hehe.

2014.10.01. 18:58:32

@oszt jónapot: Tudtommal itt él Budapesten az egyik legnagyobb zsidó közösség Európában, meg cigó is van elég, szóval van célpont.

Mohamed 2014.10.01. 19:08:55

@easywork:

"A demokrácia ellenségeit nem illeti meg a demokrácia" by Rákosi.

Azért jó látni, hogy a mai baloldal és egyéb un. rendszerváltó pártok birka híveinek politikai krédója mit sem változott rákosiék óta.Még hogy rendszerváltás meg demokratizálódás? bruhhaha minden maradt a régiben.

easywork 2014.10.01. 23:03:26

@Mohamed:
Tájékozódj, ez csak egy kérés.

oszt jónapot 2014.10.03. 09:55:58

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Ezek a zsidókat nem utálják (az már szinte csak errefelé divat) a dzsipókról meg szerintem azt se tudják, hogy kik.
süti beállítások módosítása