2014. augusztus 19-én az Iszlám Állam nyilvánosságra hozta James Foley újságíró brutális meggyilkolásáról készült videót. A szír-török határ környékén, 2012-ben eltűnt fotósnak halála előtt meg kellett tagadnia a hazáját és értékeit.

Tíz nappal később Barack Obama amerikai elnök elismeri, hogy nincs kiforrott stratégiája az Iszlám Állam ellen.

2014. augusztus 28-án Petro Porosenko ukrán elnök bejelenti, hogy Moszkva csapatai behatoltak az ország területére. Az orosz katonák ukrajnai jelenlétét a NATO felvételei is megerősítik.

2014. augusztus 29-én kiszivárog, hogy a NATO nem tervez semmilyen erősebb határozatot kiadni Oroszország ellen. Az Európai Unió gazdasági szankciókkal kíván válaszolni, a szövetségesek pedig egyénileg fognak reagálni a történtekre.

*

Vannak pillanatok, amikor szükség van egy mélyebb elemzésre, de ez nem ilyen pillanat.

A Nyugat tényleg elhitte, hogy gyenge. Hogy képtelen kiállni saját érdekeiért és értékeiért. Nem vagyunk hajlandóak szembenézni két hatalmas fenyegetéssel: az egyik a nemzeti szabadságot, szuverenitást és a nemzetközi jogot tiporja el katonáival, a másik pedig közel-keleti és nyugati állampolgárok ezreit fosztja meg alapvető jogaitól, életétől és méltóságától. 

Ha mi nem állunk ki ezek mellett az értékek mellett, akkor senki sem fog. És akkor perceken belül meg fognak szűnni létezni. 

Ronald Reagan 1964-ben mondta el a mára A Time for Choosing [A döntés ideje] néven elhíresült beszédét. A hidegháború kontextusában elhangzott szavak arra hívták föl a hallgatóság figyelmét, hogy a külpolitikában kötelességünk az erkölcsileg helyes döntést meghozni, kompromisszum nélkül, még ha az háborúhoz vezet is. Reagan azt mondta:

"Azok, akik elcserélnék a szabadságukat a jóléti állam kifőzdéjéért, azt mondják, van egy utópikus megoldásuk, amely a győzelem nélküli békéhez vezet, ezt a politikát pedig „megbékélésnek” nevezik. Azt mondják, hogy ha elkerüljük a közvetlen konfrontációt az ellenséggel, akkor az el fogja felejteni ördögi megoldásait, és megtanul szeretni minket. Mindenki, aki ezzel nem ért egyet, az háborús uszító. Azt mondják, hogy mi egyszerű választ adunk komplex problémákra. Nos, lehet, hogy a válaszunk egyszerű; nem könnyű, de egyszerű: elég bátornak kell lennünk megmondani  a képviselőinknek, hogy nemzeti politikáinknak a szívünkben morálisan helyesnek érzett lépéseken kell alapulnia.

Azzal nem vehetjük meg a biztonságunkat és a szabadságunkat a bomba fenyegetésének árnyékában, hogy elkövetjük azt az elképesztően immorális cselekedetet, hogy arra szólítjuk föl a vasfüggöny túloldalán rabszolgaként kezelt milliárdoknak, hogy adjátok fel a szabadságról szőtt álmaitokat, mert mi is féltjük a sajátunkat, ezért megegyezünk a rabszolgatartóitokkal. Alexander Hamilton azt mondta: a nemzet, amely a szégyent választja a veszély helyett, az megérett a rabszolgasorsra, és megérdemli azt.

Beszéljünk világosan. Nincs köztünk vita a háború és béke kérdésében, de csak egy út van, amely azonnal, a következő pillanatra megteremti a békét: a kapituláció. Minden, ettől eltérő döntés bevallottan kockázatot jelent, de a történelem minden leckéje azt tanította nekünk, hogy a megalkuvás nagyobb veszéllyel jár. És ez az, amit a jóakaró liberális barátaink nem akarnak látni: a megbékélési politika megalkuvás, amely nem a béke és háború, hanem a küzdés és a kapituláció közötti döntéssel jár. Ha folytatjuk az alkalmazkodást, ha folytatjuk a hátrálást és a visszavonulást, végül szembesülnünk kell a végső követeléssel: egy ultimátummal. És aztán mi lesz? Amikor Nikita Hruscsov megmondta a népének, hogy tudja, mi lesz erre a kérdésre a válaszunk, azt mondta, hogy a hidegháborús nyomás alatt visszavonulunk, és egy nap, amikor eljön a végleges ultimátum napja, a nyugat önkéntesen meg fogja magát adni, mert addigra már spiriturálisan, morálisan és gazdaságilag is le lesz gyengülve. Hruscsov hallott hangokat a mi oldalunkról, amelyek békét követeltek minden áron, akik szerint jobb vörösnek öltözni, mint meghalni, vagy ahogy egy újságíró mondta, jobb a térdünkön élni mint a lábunkon meghalni.

És ez vezet el minket a háborúhoz, mert ezek a hangok nem képviselnek minket. 

Mi tudjuk és nem hisszük, hogy az élet elég drága, vagy a béke elég édes ahhoz, hogy láncok és rabszolgasors árán ragaszkodjunk hozzá. Ha mára már semmiért nem érdemes az életben meghalni, mikor kezdődött ez az érzés? Csak az új ellenséggel szemben? Vagy Mózesnek azt kellett volna mondania Izrael gyermekeinek, hogy éljenek a fáraók rabszolgáiként? Krisztusnak le kellett volna dobnia a keresztet? A Concord híd hőseinek le kellett volna dobniuk a fegyvereiket, és nem kiadni a lövést, amelyet az egész világ meghallott?"

Reagan szavai ma, az ISIS és Putyin fenyegetésének árnyékában aktuálisabbak, mint valaha. 2014-ben Obamának, a nyugati vezetőknek és mindannyiunknak, akik nyugatinak valljuk magunkat, két választásunk van: vagy megcsömörlünk a gazdasági válságban és a belső problémáink kezelésében, és beleélve magunkat saját gyengeségünkbe hagyjuk, hogy az értékeinket a szemünk előtt vegyék semmibe, állampolgárainkat pedig a szemünk láttára végezzék ki; vagy elhisszük újra, hogy saját meggyőződésünkért érdemes harcolni, hogy van miért büszkének lennünk a keresztény-zsidó kultúrkörön és a felvilágosodáson alapuló értékrendünkre. Hogy elhisszük végre újra, hogy lesütött szemek nélkül ki kell állnunk a szabadságért, az emberi jogokért, a nemzeti önrendelkezésért és mindenért, ami fontos számunkra, bármire kerül is.

Igen, a Nyugat követett el a történelem során elítélendő bűnöket, egészen a közelmúltban. Gyakran használunk kettős mércét, ítélkezünk másokon és lenézünk más népeket. A mi kultúránkban jelent meg számos gyomorforgató eszme, pusztító háború és kegyetlen diktatúra. A szembenézés és az önkritika fontos, de a jelen harcait a jelenben kell megvívnunk, és a morális tépelődésünk nem jogosíthat fel arra, hogy nyugodtan hátradőljünk, amíg emberek a mi értékeinket képviselve halnak meg. 

Persze nem jön el az apokalipszis, ha nem csinálunk semmit, holnap is ugyanúgy biztonságban fogunk felkelni Budapesten, Varsóban, Párizsban vagy Torontóban. De ha elfogadjuk ezt a kompromisszumot, ha elfogadjuk, hogy a pillanatnyi kényelemért érdemes feláldozni az elveinket, akkor hosszútávon ezek az elvek halálra vannak ítélve.

"Vagy megőrizzük gyerekeink számára mindezt, a földi ember utolsó reményét, vagy ezeréves sötétségre kárhoztatjuk őket" - zárta beszédét Reagan.

Eljött a döntés ideje.  

James Foley, valamint az ISIS és az ukrán-orosz háború áldozatainak emlékére.