Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2013.09.04. 12:37 Máté.Sz

A nyugati beavatkozás Szíriában egyre valószínűtlenebb

Címkék: háború beavatkozás Obama Egyesült Államok Szíria

Háború lesz - jelentette ki az Index egyik újságírója. Rajta kívül egyre több cikk és tudósítás kezeli szinte tényként Washington szíriai beavatkozását. A kb. fél évvel ezelőtti esethez hasonlóan, amikor mindenki a Koreai-félszigeten vizionált háborút, most is előrerohantunk kicsit, és már Obama helyett is számoljuk vissza a másodperceket az első rakéta kilövéséig.

Pedig ma már nemhogy lehetséges, de inkább valószínűsíthető, hogy Obama mégsem fog beavatkozni Szíriában. Erre több jel is mutat, amelyeket a sajtó vagy félreértelmezett, vagy egyszerűen elfelejtett.

Egyrészt sokat változott azóta a helyzet, mióta Obama egy éve kijelentette, hogy amennyiben valaki tömegpusztító-fegyvereket használ Szíriában, az USA be fog avatkozni. Ne felejtsük el, hogy ez a vörös vonal teljesen önkényes volt: semmi nem kötelezi a háború megindítására Obamát, csak a saját korábbi ígéretei.

Másrészt függetlenül attól, hogy Bassár el-Aszad valószínűleg napi rendszerességgel megszegte a nemzetközi jogot az elmúlt években, az Egyesült Államoknak nincs semmilyen nemzetközi jogalapja beavatkozni. Legálisan ugyanis két esetben használhat egy ország erőszakot: önvédelem vagy feljogosító ENSZ BT-határozat alapján. Jelen esetben egyik sem adott. Igaz, hogy millió precedens van rá, amikor egy ország a nemzetközi jogi felhatalmazás nélkül indított háborút (lásd a 2003-as iraki invázió), mégis politikai öngól lenne ez egy olyan elnöktől, aki a Bush-külpolitikát kritizálva az Egyesült Államok nemzetközi tekintélyének visszaállításával lett népszerű.

Harmadrészt Obama is tudja, hogy a szíriai polgárháború az egyik legbonyolultabb konfliktus, ami az elmúlt években kirobbant a Közel-Keleten, amiből érdemes kimaradni. A jelenlegi helyzet Líbiával szinte összehasonlíthatatlan, az ellenzék erősen megosztott, a csatározásokat nem egyszerűsíthetjük le két fél harcára: egyszerre van jelen etnikai, vallási, politikai, legitimációs és nagyhatalmi törésvonal a harcoló felek között. A polgárháború közvetlenül érinti Irán, Szaúd-Arábia, Katar, Izrael, Egyiptom, Törökország és Irak érdekeit is a térségben, mint ahogyan az olyan nem-állami szereplőékét is, mint a Hezbollah, a Muszlim Testvériség, a Hamasz vagy az al-Kaida. Belátható, hogy ha a Nyugat ledobna ebbe a katyvaszba néhány bombát, annak egyszerűen kiszámíthatatlan következményei lennének, ezért az egész egyszerűen nem éri meg. Ráadásul a jelenlegi információk alapján könnyen lehetséges, hogy Aszad után olyan csoportok jutnának hatalomra, amelyek nyugati értékek mércéjével mérve semmivel sem jobbak, mint az eddigi rezsim. 

Negyedrészt pont emiatt a káosz miatt egyszerűen nem lehet pontosan meghatározni, hogy a szóban forgó korlátozott amerikai beavatkozásnak mi lenne a célja. Néhány bombával sem Aszadot nem lehet eltávolítani, sem a békét megteremteni. Sőt, véleményem szerint egy korlátozott beavatkozással csak azt bizonyítaná a Nyugat, hogy ennél többre nem képes, ami csak még szabadabb kezet adna a szíriai rezsim számára, hogy brutálisan lépjen fel a lázadókkal szemben.

Ötödrészt sokan félreértelmezték Obama azon lépését, hogy a Kongresszushoz fordul felhatalmazásért. A közkedvelt hiedelemmel ellentétben az amerikai elnök képes saját hatáskörében 90 napig külföldön csapatokat állomásoztatni törvényhozási felhatalmazás nélkül, mint ahogy az történt Líbia esetén is. 

Miért fordult Obama akkor mégis a képviselőtestülethez? Mi értelme van kitűzni egy szavazást, amivel a gyakorlatban kikötünk egy időpontot Aszadnak, hogy kb. az után 1-2 nappal számíthat a támadásra? Véleményem szerint azért, mert a kormányzat rájött, hogy a szíriai beavatkozás nem csak népszerűtlen lenne, de a fenti okok miatt nem is olyan jó ötlet, ezért gyártott magának egy morális "exit strategy"-t.  Nem lennék meglepve, ha az elnök emberei most éppen azért lobbiznának a képviselők között, hogy azok leszavazzák az indítványt. Ebben az esetben az elnök majd mutogathat a Kongresszusra, a republikánusokra, majd egy nagy levegővétel után kijelentheti, hogy a demokráciában hívő emberként muszáj engedelmeskednie a döntésnek, ezért nem avatkozik be, ezzel is bizonyítva, hogy mennyivel jobb elnök, mint Bush. Taps. 

Persze nem jelenthető ki az sem, hogy elképzelhetetlen, hogy Washington mégis támadni fog. Nem szabad lebecsülni több republikánus honatya támogatását, vagy a "morális héják", illetve a fegyver- és egyéb lobbik szerepét sem. Ezért, ellentétben a legtöbb újságíróval, én nem zárnék ki semmilyen lehetőséget, inkább csak valószínűsíteném, hogy nem lesz nyugati beavatkozás Szíriában.

Mi az eset tanulsága? Az, hogy ha amerikai elnökké választják az embert, akkor nem érdemes végiggondolatlan vörös vonalakat húzogatni és magunknak vermet ásni. Obama szerintem felelőtlenül viselkedett ebben a helyzetben, és tetteivel nem erősítette Washington presztízsét a világban. Kár érte.

(Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a magyar sajtóban is voltak jó cikkek Szíriával kapcsolatban, lásd ezt a Heti Válasz online-on megjelent összeállítást.)

 

 

24 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr65493459

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki nem kényszerített katonai beavatkozás 2013.09.08. 12:52:15

Szíria a címlapon, bármerre is nézek. Vegyi fegyverekről pusmognak mindenfelé, ami, úgy látszik, felkeltette a világ médiájának figyelmét. A nagyjából három éve tartó polgárháborúval jóval kevesebbet foglalkoztak. A témával kapcsolatban eddig a kedvenc...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.09.05. 14:26:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A nyugati beavatkozás Szíriában egyre valószínűtlenebb 2013.09.04. 21:13:02

Ha amerikai elnökké választják az embert, akkor nem érdemes végiggondolatlan vörös vonalakat húzogatni és magunknak vermet ásni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.04. 13:17:41

Szerintem Obama támadni fog, de csak pár napig, majd abbahagyja. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad alapon.

Földi Bence 2013.09.04. 21:03:49

Logikus a gondolatmenet, szerintem egészen valószínű ez a forgatókönyv is. De simán megtörténhet Maxval verziója is, szvsz annak nagyobb a valószínűsége.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.05. 04:00:09

nehez ugy
a kozvelemenykutasokkal ellentetben nem tizbol hat hanem legalabb tizbol 8 amerikai nem akarja a habrout
a katonak nem ertik, miert kellene segiteni a bombazassal az al kaidat, akikkel harcban vagyunk mashol
a koznep nem erti mi a fasz kozunk van az egeszhez
Obama nekedijas...
azt igerte kohoz mindenkit afganisztanbol
most siman ratolta a felelosseget a kongresszusra
azutan jovore maj delmegy haromszor megint nyaralni
sokat nem kockaztat, halistennek tobbet nem lehet elnok

konkluzio:

par napig nem lehet haboruzni, meg fogjak sajnos szavazni neki a 2-3 honapot
ertelmetlen penzkoltes, ertelmetlen haboru
azert remenykedem a kongresszus nemet mond de erre 20 szazaleknal is kevesebb eselyt adok

kvadrillio 2013.09.05. 05:22:04

ROSSZUL TUDOD !
"
Közelebb került Obama az intervencióhoz
Kiállt az intervenció mellett a szenátus külügyi bizottsága, de a beavatkozás korlátozott lesz.
Ű
A MÉREGGEL ÖLÉS NAGYON NEM HUMÁNUS MÓDSZER !

MOST MAJD NAGYON HUMÁNUSAN HOZZÁBOMBÁZNAK MÉG 20 EZER EMBERKÉT ( NOMEGAZ INFRASTRUKTÚRHÁT IS !)ÉS AKKOR ÍGY MÁR RENDBEN LESZ MINDEN !

...amerikai módra.
"

Link elek 2013.09.05. 06:29:37

Abban tokeletesen igazad van, hogy Obama nem akarja eldonteni ki vezesse Sziriat. Egyszeruen nincs nyugat barat verzio.

Abban viszont nincs, hogy ez nem jelent haborut. A vegyi fegyverek rendkivul alkalmasak arra, hogy viszonylag rovid ido alatt civilek millioit irtsak ki.
Ennek lehetosege egy olyan dolog amitol a diktatorokat el kell rettenteni.
Annyit fognak bombazni, hogy Assad es politikai/katonai vezeto pozicioban levo emberei azt mondjak: Nem erte meg bevetni a vegyi fegyvereket.

Szerintem az lesz, hogy az amerikaiak:
-leamortizalnak katonai reptereket
-ferobbantanak fegyver raktarakat, kommunikacios kozpontokat, talan TV tornyokat
-talan Homsz/Damaszkusz/Aleppo kornyeken kilonek nehany tankot/tuzersegi allast (ebbol rengeteg van, nehany nap keves a kigyomlalasukhoz)

Azt, hogy a Kurd teruleteken mi lesz, azt meg megtippelni sem merem. Az meg Sziria tobbi reszenel is bonyolultabb.

Conchobar 2013.09.05. 07:09:46

@Link elek: "A vegyi fegyverek rendkivul alkalmasak arra, hogy viszonylag rovid ido alatt civilek millioit irtsak ki.
Ennek lehetosege egy olyan dolog amitol a diktatorokat el kell rettenteni" - Igen. Csakhogy azok a milliók, akiket esetleg kiirtana Aszad, azok nem Szíriában laknak, hanem Izraelben. Minek irtaná Aszad a szíriai milliókat, mikor immár a felkelőknek mondott oldal döntő többségben külföldiekből áll

fingerbangs 2013.09.05. 08:20:11

Kedvelem amikor a videki magyar velemenyt formal a tengerentuli nagypolitika mukodeserol es jobban tudja...

csokiájsz 2013.09.05. 08:22:25

Az olaj. Illetve annak az ára.

Függetlenül attól, hogy lesz e háború vagy sem, egyre inkább az a véleményem, hogy az USA érdeke az olajárak magasan tartása.

Obama kijeleti, hogy ha valaki tömegpusztító fegyvereket vet be, akkor majd ő megtorolja

Erre egy tököm diktátor beveti azt.

Most meg majd jön a háború.

A magyar újságok meg már 500 Ft-os benzinárakat vízionálnak.

Szerintem az USA nem tud háború nélkül élni. Ergo a világgazdaság nem létezhet háború nélkül. Szomorú.

Laikusként valószínűleg túlegyszerűsítem a dolgot, de nekem 7köznapi embernek ez csapódik le belőle. (meg a benzináremelés)

mrZ (törölt) 2013.09.05. 08:47:57

A nyugati beavatkozás egyre valószínűbb.
A szírek már megpuhultak, most már csak egy becsületes vesztésre várnak.
Az oroszok is tudomásul veszik hogy a mediterrán elveszett.
A zsiványok már a sínain osztogatják a koncessziókat.

majd_en_megmondom 2013.09.05. 10:54:45

A bejegyzés írója teljesen jól látja a helyzetet. A külügyi bizottság támogatása egy dolog, de ez még közel sem jelenti azt hogy lesz intervenció. Az USA-nak nincs különösebb érdeke szíriában - a törököknek meg a szaudiaknak van de ez most nem ide tartozik. A kimenetel is elég bizonytalan. A másik hogy máig nem sikerült egyértelműen bizonyítani hogy ki vetett be és pontosan mit. [szvsz. a felkelők vmelyik csoportja töltöttek bele valami házilag kotyvasztott mérgező (nem harci) gázt pár gránátba]

@csokiájsz: Az olajárak magasan tartása szvsz nem az USA érdeke hanem max az USAban jelenlévő szaúdi lobbié. Az USA gazdaság egyik alapja az olcsó üzemanyag.

tobias2 2013.09.05. 10:57:28

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Szerintem Obama támadni fog, de csak pár napig, majd abbahagyja. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad alapon." Szerintem a kecske is megdöglik és a káposzta is szétrohad lesz, ha Amerika támad. Ettől fogva tényleg bárki bárkit megtámadhat, mert erős precedens, ha egy a világ legerősebb nagyhatalma legitim kormány megdöntésén iparkodó csürhe oldalán teljesen önkényesen és jogtalanul beavatkozik.

tobias2 2013.09.05. 11:03:49

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Bizonyára te is láttad a szíriai komány mellett és a külföldi beavatkozás ellen Várnában tüntetőket a híradóban: dariknews.bg/view_article.php?article_id=1138698

Nuuk 2013.09.05. 11:10:51

Ajánlom tanulmányozásra a libanoni polgárháborút, különös tekintettel az amerikai beavatkozásra és annak eredményeire.

sparklie (törölt) 2013.09.05. 11:34:45

@hagyma: a haboru uzlet es az amerikai hadiiparnak kell a haborubol befolyo penz
fegyvergyartas, technologiai iparagak, mind profital a haborus kiadasokbol
sok penz elmegy, de ha utana be tudnak torni az amerikai (illetve a szovetseges szaudi) cegek oda, akkor jol jar mindenki
lesznek szaudi es torok fegyvermegrendelesek, szerzodesek, a gazdasag pedig feleled

az al-kaidat is le lehet bombazni, ha nagyon megerosodnek
a masik oldalon pedig a szinten nem tul amerikabarat Hezbollah all, Irannal a hatterben
akarkit talal el a bomba az a nyugatnak jo

ha lesz, akkor rovid bombazasi kampany lesz es amerikai katonak nem teszik majd a labukat Sziria foldjere, ez tuti
arra ott vannak a torokok, esetleg a jordanok

de a legicsapasokat is reszben torok, szaudi, emiratusi, katari, kuwaiti gepek hajthatjak majd vegre
mar Libia felett is probalt a nyugat arra torekedni, hogy minel tobb muszlim oljon muszlimot, igy a nyugatiak moshatjak kezeiket, ez a tendencia csak erosodni fog
a nyugat, az USA elad repulot es bombat a szaudiaknak, torokoknek, azok meg olik a szireket vele
tiszta ugy
a nyugat majd cirkaloraketakkal es dronokkal segit

sparklie (törölt) 2013.09.05. 11:44:23

@majd_en_megmondom: aha, latom te sem tanultal egyetemen kemiat, de meg utana sem olvastal a vegyi harcanygoknak
az nem ugy van, hogy otthon kotyvasztok valami gazt
mellesleg a szarin es tarsai nem gazok, hanem folyadekok, amit aeroszolkent juttatnak ki

otthon nem kotyvasztanak semmi hasonlot, mert ok halnak meg, mielott akarhova elszallitanak a termeket

majdnem 1500 ember halt meg a tamadasban, ez nem egy hazi mereg volt

es a beavatkozas nem azert kell, mert az amerikaiak annyira szeretik a felkeloket, hanem azert, mert vegyi fegyverrel dobalozni nem er ebben a jatekban
kozel van Izrael is es mas USA szovetsegesek (Jordania, Torokorszag)
megengedhetetlen, hogy vegyi fegyvere legyen egy Iran-barat siita diktaturanak, akiktol esetleg kesobb megorokolhetik a szunnita felkelok

smartdrive 2013.09.05. 11:55:54

na de miért ne bombázhatnák mindkét felet? Aszadot a vegyi fegyverek miatt, a másik oldalt meg azért, mert terroristák

smartdrive 2013.09.05. 11:58:04

@smartdrive: vagy: az egyiket a vegyi fegyverek miatt, a másik oldalt meg azért, mert diktátor

itt nincs rossz megoldás :D

majd_en_megmondom 2013.09.05. 12:34:48

@sparklie: Látom nagyon le akarsz osztani, de ez most nem sikerült :( . igaz nem tanultam kémiát az egyetemen de azért valamennyire képben vagyok a harci gázok viselkedésével kapcsolatban, továbbá figyelemmel kísérem a Szír helyzet alakulását is. Feltételezem te is, ha már ennyire okos vagy bizonyára azt is tudod hogy a felkelők több vegyi üzemet (Pl. Aleppo) is ellenőrzésük alá vontak ahol mind az alapanyagok mind a felszerelés megtalálható a szarinhoz vagy egyéb vegyi fegyverekhez HASONLÓ anyagok létrehozására.
Nincs bizonyíték (és nem is lesz hiteles bizonyíték) hogy a gáz amit bevetettek fegyverértékű szarin lett volna.

Ahhoz sem kell túl nagy fantázia hogy elképzeljük, hogy hány meg hány külföldi "tanácsadó" tartózkodik jelenleg szíriában.

Assad nyerésben van / volt neki semmi érdeke nem fűződött ehhez a bulihoz, hacsak nem azt akarta jelezni a lázdaóknak hogy magatokra maradtatok. De ez fölösleges kockázat és az Assadéhoz hasonló rezsimek nem szoktak ilyen felesleges kockázatokat bevállalni.

Izraelnek egyébként pont nem érdeke hogy Assad távozzon mivel őt ismerik, tudják kezelni, és nem volt különösebben ellenséges.
Egyébként miért lenne "nekik" "megengedhetetlen" hogy a szíreknek harci gázuk legyen? az elmúlt 2 évtizedben nem volt az? mi változott?

nem baj azért megpróbáltad :)

majd_en_megmondom 2013.09.05. 12:55:34

@majd_en_megmondom: bocs helyesbítek: arra lehet bizonyíték hogy amit bevetettek fegyverértékű szarin volt, de azt, hogy ki vetette be nagyon nehéz (valószínűtlen)

sparklie (törölt) 2013.09.05. 15:06:57

@majd_en_megmondom: Assadnak pont hogy erdeke a hamoru eszkalalasa, ugyanis Irantol, oroszoktol es a kinaiaktol meg tobb tamogatast remelhet, plusz o maga mar reg taheranban figyel, leszarja, hogy az amerikaiak mit lepnek
leginkabb persze semmit nem lepnek, mert Asszad is tudja, hogy a felkelok a masik rossz a nyugat szemeben, o meg az egyik rossz
a nyugatnak se penze, se kedve haboruzni
esetleg a torokok es szaudiak megszorjak majd

Izrael lelegzetvisszafojtva var, vedi majd magat, de meg a latszatat is el akarja kerulni, hogy o ebben a harcban reszt vesz
pedig reszt vesz, mar nagyban ki is bekult a torokokkel a regi incidenst felreteve

Assadhoz hasonlo rezsimek barmit megtehetnek
errol szol a tortenelem, hogy akik diktatorok lesznek, azok mindent belugynek tekintenek, a nepirtast is, a kulfold meg szopjon bonyallal, mert ok a generalisszimuszok vagy onjelolt csaszarok
tudod Kadhafi is azt hitte, hogy barmit meglephet, nem lesz kovetkezmenye, nem dontik meg, meg Szaddam is es meg sokan masok, plane a nyugati katonak nem fognak a foldjukre lepni, mert akkor az osszes muszlim felhordulne a vilagban
Ezert sem lett nyugati szarazfoldi akcio Libiaban
bombazgatni az rendben van, foleg, ha vannak koztuk katari es szaudi gepek is, akkor a muszlimok is lenyelik
amig vannak kulso tamogatoik es eleg penz a kulfoldi szamlajukon, addig eleg magabiztosak
a legrosszabb, ami Assaddal tortenhet, hogy szamuzik Iranba, ahova amugy is szeretettel varjak
az apja is kiirtott par tizezer embert, nekik Sziria es a nep fogyoeszkoz

a nyugatrol meg pontosan tudja Assad, hogy egy hatekony beavatkozasnak eleg kicsi az eselye, a nyugati kozvelemeny ellenzi a haborut es nincs is egyertelmu frakcio, akit tamogatnanak a bombazok, mivel sokkal tobb a szelsoseges a felkelok kozott, mint Libiaban volt

Assad + Hezbollah + Iran
ez nem egy Izrael-barat klub nevsora

el kellene venni a vegyi fegyvert a felektol, rajuk zarni az orszagot, aztan vegezzenek egymassal hagyomanyos fegyverekkel
ez lenne a nyugat erdeke is

sparklie (törölt) 2013.09.05. 15:11:11

@majd_en_megmondom: az valtozott, hogy bevetettek, dobaloznak vele
ennyi
a szegyenerzetedet probalod leplezni a kenyszeredett mosolygassal?
mellesleg meg se probaltalak megalazni vagy kiosztani, de az uldozesi maniad ellen nem tudok tanaccsal szolgalni

Démonmac1 2013.09.05. 15:19:54

"el kellene venni a vegyi fegyvert a felektol, rajuk zarni az orszagot, aztan vegezzenek egymassal hagyomanyos fegyverekkel
ez lenne a nyugat erdeke is "

Gonoszul, hangzik, de kb erről van szó.

majd_en_megmondom 2013.09.05. 18:44:25

@sparklie:
Ha még sok ilyen okosságot írsz akkor valóban kényszeredetten fogok mosolyogni :)Valóban, lehet üldözési mániám van a "Látom te sem tanultál kémiát az egyetemen" egyértelműen egy kultúrált vitaindító kifejezés. személyeskedést félretéve, pontról pontra:

-Még egyszer mondom: Assad egyébként is nyerésben volt dacára a rengeteg anyagi segítségnek amit a lázadók ilyen olyan forrásból szereztek (többnyire a törökökön keresztül). Ilyen helyzetben pedig semmi értelme még jobban elszigetelnie magát nemzetközileg (cnn effect, R2P elv) főleg úgy hogy Obama - ahogy a bejegyzés írója is rávilágított - "húzott egy vörös vonalat" pedig igazság szerint legszívesebben csak hátradőlne.

-Lehet hogy az eszkaláció valakinek az érdeke, de az a valaki biztos nem Assad. Miért? Nézzünk a térképre. Komolyan azt hiszed hogy a KÍNA azon kívül hogy a BT-ben vétózgat bármiféle támogatást nyújtana Assadnak?

-Az oroszok más tészta nekik egyfelől érdekük hogy a radikális iszlám ne terjedjen tovább tovább tehát pl szíriában ne nyerjen teret (semmi szükségük rá hogy kekeckedjenek velük a Kaukázusban), másfelől meg akarják tartani a bázisukat Tartusban amit Assad biztosít nekik jelenleg szemben a bizonytalan káosszal ami kialakulhat. Ők támogathatják Assadot fedett módokon de nyíltan nem szállnának be.

Irán? Irán örül hogy lyuk van a seggén és nem rájuk meg az atomprogramjukra figyelnek. Persze támogatják a rezsimet különböző módokon de lásd mint az oroszok.

-Egy vegyi támadással kiprovokált nyugati beavatkozással Assad csak veszíthet katonailag és politikailag egyaránt, hiszen ilyen esetben gyak. magára maradna egyedül kellene megbírkóznia a légikampánnyal meg a cirkálórakétákkal.

-A szír helyzetet Líbiához meg Iraqhoz hasonlítani nem érdemes. A szír kormány sokkal stabilabb lábakon áll mint anno a a Líbiai. Iraq pedig teljesen más tészta más volt a nemzetközi helyzet az okok úgy általában minden.

-Tévedsz az ilyen rezsimek nagyjából tudni szokták hogy meddig mehetnek el pl. Észak-Korea. Kadhafi ide sem jó példa ő egy bohóc volt és titokban szvsz az egész arab világ rajta röhögött.

-Az hogy Assad Teheránban lenne valószínűtlen két okból: 1->negatívan hatna a morálra / esély az esetleges puccsra megnő. 2->Irán sem szeretné magára vonni ennyire a figyelmet.

-Assad+Iran+Hezbollah
Tényleg nem Izrael barát klub de pl Assad nem ugrált annyira Izraelnek viszont ha Assad megy káosz lesz és az kevésbé jó mint A. "The devil you know"

-Igen valaki bevetett valamit csak az nem tisztázott hogy ki és mit.
süti beállítások módosítása