Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2013.03.17. 12:30 Máté.Sz

Egy jó nap magyarnak lenni

Címkék: március 15 Pintér Sándor

Az idei március 15-e egyszerre volt számomra a legtragikusabb és a legfelemelőbb nemzeti ünnep az elmúlt tíz évben. Felemelő volt látni, ahogy a több száz magyar kelt útra, hogy segítsen az ismeretlen nemzettársain bármiféle anyagi érdek vagy mögöttes szándék nélkül. És tragikus volt azt látni, ahogy politikusaink, országunk „legjobbjai” nem tudnak mást tenni, csak politikai tőkét kovácsolni ezrek szenvedéseiből.

Mit üzen nekünk március 15-e, ha nem az összetartozást és egy közösségbe való tartozás értékét? Mit akart nekünk sugallni Petőfi, Széchenyi vagy Kossuth, ha nem azt, hogy álljunk ki magunkért és egymásért? Nem  lettek volna büszkék azokra az emberekre, akik kimentek segíteni másokon?

Idén március 15-én felemelő volt magyarnak lenni. Szerencsére elmaradtak a szokásos politikai rendezvények, nem hallgathattuk újra és újra ugyanazokat a lemezeket, amik arról szólnak, hogy melyik politikus a nagyobb magyar - ehelyett sok száz embert láthattunk, akik őszintén és önzetlenül segítettek a bajbajutottakon. 

A politikai elit viselkedése persze egyáltalán nem ezt tükrözte, hozzáállásuk ezen a napon számomra morálisan teljesen elfogadhatatlan volt. Belügyminiszterünk a lakosságot és az autósokat szidta, teljesen megfeledkezve arról, hogy a kormány nagy célja, a nemzeti együttműködés épp a szemei előtt valósult meg. Persze az ellenzék sem volt sokkal jobb: az MSZP is és Gyurcsány is rögtön rácuppant a témára, megragadva az alkalmat, hogy jól beszóljanak a kormánynak és Orbánnak.

Mi a tanulság tehát az esetből? Egyrészről az, hogy a magyar társadalom minden híresztelés ellenére összetart, szolidáris egymással, és segít a másikon, ha baj van. Lehet, hogy máskor utáljuk egymást, vagy vitatkozunk a politikán, más csapatnak szurkolunk, de vészhelyzetben kiállunk egymásért. Másrészről az is bebizonyosodott, hogy a mi drága politikai elitünk ezt nem látja, sőt ösztönösen úgy reagálnak az eseményekre, ahogy jó érzésű ember nem: beszólnak a másiknak és kihasználják a helyzetet. Nem igaz, hogy a politikai elitünk csak azért lop, csak azért csal és csak azért hazudik, mert mi is ezt tesszük, nem igaz, hogy nem érdemlünk jobbat.

 

 

39 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr195138336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evelynn 2013.03.17. 17:17:58

Azt írod, hogy a társadalom összefog, ha baj van. Ez mind szép és jó, amit a névtelen hősök tettek 15.-én. Nem lehetne végre összefogni nemcsak ekkor, hiszen nagyon nagy a baj! Mondjuk elzavarni melegebb éghajlatra ezt a szörnyű bagázst???

fanus 2013.03.17. 17:25:12

@evelynn: igen lehetne!
De ez csak álom...mert valakinek össze kéne fogni a többséget !
De nem olyanoknak,mint csurcsótány, libásbaj, vagy orbitális viktor...
akkor meg? ki maradt...te meg én
teljesen hiábavaló álmodozni!

evelynn 2013.03.17. 17:31:06

@fanus: Az sem megoldás, ha nem teszünk semmit. Akkor még jobban vérszemet kapnak, és aki itthon marad, azon kegyetlen bosszút állnak. A mai helyzet piskóta ahhoz ami jön, ha maradnak, hidd el nekem.

Fejesrob 2013.03.17. 18:25:12

"A német lap szerint több antiszemitát tüntetett ki a kormány".

Mi a faszt csináljanak, ha már az összes zsidót kitüntették már régebben.

Amúgy ez hogy megy? Megvolt a kitüntetés és megy a lista a német lap szerkesztőségébe:

Kovács, mehet,Nagy ez náci, két éve azt írta, hogy Kertész megélhetési, Horváth mehet, Makai mehet, stb.

Azért egy liberális világrend ijesztőbb mint a kommunista.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.17. 18:29:49

@fanus: 1., Rendkívül mélyenszántóan kifejtetted, hogy mi kifogásod van az ellenzék ellen. Csak hát ez a "libás" mag "csótány" pont azt jelenti, hogy beszoptad a FIDESZ hülyeségeit.
2., Vannak még ám sokan.
3., Nem egy vezér kell, arra már többször ráfáztunk.
Amúgy mióta van bajod a Viktorral? Eddig mindig nagyon védted őket. Csak egyet idéznék Tőled:
"tévedsz mataktanár
a választók 2/3-a választotta meg a FIdeszt
mert őket akarta és akarja most is a többség
ti meg még 1 évig zsörtölődjetek otthon.."
Durvábbakat most nem idéznék.

sárkányfő 2013.03.17. 18:32:08

@Fejesrob:
Az, hogy zsidózol, az már önmagában annak a konkrét bizonyítéka, hogy egy suttyó faszfej vagy.

Na menj vissza, nézd csak szépen Szaniszlót az Echo TV-n, ma arról fog beszélni hogy a nyugat csinálta a havat nálunk speciális drónokkal, zabálni fogod...

Mészáros Laci 2013.03.17. 18:46:57

Hiánypótló poszt, tényleg, hiányzott már egy bátor hang, amely valódi helyzetfelismerésről árulkodik és megmondja az igazat.

Ad Dio 2013.03.17. 19:17:13

@Mészáros Laci:

Nem tudom irónia van-e a szavaid mögött vagy sem, de én tényleg így gondolom.

A politikusok 1-es alára vizsgáztak. Az intézményrendszer 3/4-re, a lakosság segíteni akaró része csillagos 5-ösre. Brávó!

Az indexblogok szerzői (kivéve osztjónapot blogját) meg menjenek szépen testületileg a fenébe. Egy forintot nem érnek.

vakapad 2013.03.17. 19:33:15

Ha jól láttam, miután kegyetlenül megszervezték a libsibolsikomcsimentes katasztrófavédelmet (pénz, paripa, megamit akartok), leváltották, akit le kellett, kinevezték, akit ki kellett, majd halálra gyakorolták magukat, hogy hogyan védjék ki a katasztrófát, ha váratlanul gyönne, a katasztrófa nem váratlanul gyött, hanem aki azon a területen élt, és mozgott mind előre jelezte, magyarán, a nyomorult katasztrófa jól kiszúrt velük. Nyilván ezért nem is sikerült elhárítani.

Mint a gazdaság: Magyarország gazdasága qrva nagy bajban van, ezért aztán ne mutogassunk az elqróra, merazijenkor abajesetén csúnya dolog, hanem összefogás, összefogás, összefogás. Értem? Mindenki ragadjon lapátot. Vagy inkább seprűt. Azzal jobban lehet egy kupacba összehúzogatni a törmeléket.

lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló 2013.03.17. 19:44:24

én arra szavazok, aki minél több hitelt felvesz. a hitel jó, imádom a hitelt

Mészáros Laci 2013.03.17. 19:52:30

@Ad Dio:

Hát kb a háromszázadik poszt mondja meg a tutit :-)

osztjónapot blogját nem olvastam, Paranoid Androidot igen:

ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/2013/03/15/hull_a_ho_a_hulyekre

releváns rész, figyelmet igényel:

"A nap közben folyamatosan romló viszonyok ellenére tömegesen, láthatólag százezres nagyságrendben döntöttek úgy a hosszúhétvégézni vágyó emberek, teherautó és kamion sofőrök, hogy az ombuccmanó állásfoglalásának szellemében nem hagyják magukat mozgásszabadsági alapjogukban korlátozni, és ők elmennek a világ végére is.

Szerintem, aki nagyon nyomós, életfontosságúnak nem tekinthető indok híján elindul egy hosszú útra autóval (a mai tájékozódási lehetőségek birtokában), esetleg nyári gumival, órák óta tartó erős havazás után, 100 kilométeres szélben, úgy, hogy a viszonyok (az előrejelzések szerint) még vagy 20 óráig ilyenek lesznek, az mindközönségesen ön- és közveszélyes hülye.

Mindazok nem különben, akik az út és látási és egyéb időjárási körülményektől függetlenül még nyomják is neki, amikor látják az árokba csúszott járműveket.

Miután a válsághelyzet váratlan és országos nagyságrendű, valamint a közlekedés ellehetetlenítő jellegű, az elhárítására az eszközök szükségképpen korlátozottak. Ez akkor is így lenne, vagy akkor is így van, ha a szükséges elhárító eszközök viszonylag bőségesek és a reagálási idő rövid.

Másképp fogalmazva: Tízezres számban alakult ki katasztrófavédelmi, rendőrségi, mentőszolgálati, műszaki beavatkozást igénylő vészhelyzet hasonló nagyságrendű számosságú, egymástól távol eső helyszínen, miközben az időjárási körülmények a mentést rettentően megnehezítették. Ezt hívják káosznak. Azzal a jó okkal, hogy nem tervezhető az elhárítása csak nagy vonalakban, a rendelkezésre álló aktuális és szükségképpen töredékes információ alapján lehet rögtönözni."

Ennél lényegretörőbb összefoglalóval nem találkoztam. Volt viszont háromszáz poszt, amelynek szerzői csupán újabb apropót találtak ellenszenvük kifejezésére.

Hát ennyi.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.03.17. 19:58:15

A sunyi, aljas, álszent, gőgös, tolvaj, szarházi orbáni politikának nincs határa.
Már írják a jutalmazottak, kitüntetettek, előléptettek névsorát a "kiváló" hóhelyzetkezelés miatt. Komoly pénzek kiosztása is várható!
Mocskos, aljas, szemét fideszes banda!
Ha nincs a sok normális magyar ember, az osztrák segítség még mindig béna lenne fél Magyarország!
Hol voltak az útmenti hófogó rácsok, a katonaság miért nem előbb lépett, az utakat miért nem hamarabb zárták le, miért nem merték behívni a nemzeti ünnepen a megmentő labancokat....?
Hol volt, miért lovagolt Romániában Semjén nulla Zsolt, akinek helyettesíteni kellett volna Orbánt?
És még kitüntetik magukat, nem látok a méregtől és az utálattól.
Tényleg ébredj már Magyarország!

a katona fehérben 2013.03.17. 20:05:56

@Mészáros Laci: az a szomorú helyzet, hogy az ön- és közveszélyes hülyék ugyanúgy köztünk élnek, jó esetben ugyanúgy adót fizetnek (azt mondani se merem, hogy ugyanannyi szavazatuk van), és ha baj van, ugyanúgy segíteni illik rajtuk ezért cserébe, mint a legkörültekintőbb és legtudatosabb állampolgárokon. Közlekedési balesetnél se válogatnak a mentősök, hogy előbb a vétlen felet látják el. Szóval rájuk kenni a problémát ízléstelen. Arról nem beszélve, hogy az igazi zűrt az úton nem a személyautók, hanem a kamionok okozták.

dadddd 2013.03.17. 20:08:00

Nekem mindig felemelő érzés magyarnak lenni, és ez nem függ attól, hogy éppen milyen kormány van.

Mészáros Laci 2013.03.17. 20:24:52

"az igazi zűrt az úton nem a személyautók, hanem a kamionok okozták."

na a kamionosokról sok cifrát lehet mondani, de speciel ők voltak azok, akik nem úri jókedvükben indultak útnak, hanem (többnyire) ez a munkájuk. és akik egyébként a legkönnyebben átvészelnek 2-3 napi állást dugóban.

"és ha baj van, ugyanúgy segíteni illik rajtuk ezért cserébe, mint a legkörültekintőbb és legtudatosabb állampolgárokon."

ezzel semmi gond nincs, csak az arcuk lehetne laposabb. autópályán négyezer autót hóviharban úgy lehet kiszabadítani, hogy a két végétől indulva kiássák őket, jobbára egyesével (ugyanis az észlények a leállósávot is bedugították).

A hegyimentők is mindenkit kihoznak, de utána előveszik a számlatömböt. Jelen esetben miért én, otthon maradást mellett döntő adófizető álljam a számlát?

Martian (törölt) 2013.03.17. 20:24:54

@fanus: "mert valakinek össze kéne fogni a többséget!"

Erre kéne már ráébredni, hogy nem kell "valakinek" összefogni...

kovacs55 2013.03.17. 20:49:37

Szarhazy nagyon ugatott de vajon hany mszp tag fogott lapatot es ment segiteni????? Gyurcsotany es bandaja detto...hanyan segitettek...persze pofazni azt tudnak.

L2007 2013.03.17. 21:16:56

"a mi drága politikai elitünk ezt nem látja, sőt ösztönösen úgy reagálnak az eseményekre, ahogy jó érzésű ember nem: beszólnak a másiknak és kihasználják a helyzetet."

Nem akarok még több politikát belevinni, de az E14 valahogy nem szállt bele ebbe a sárdobálós-fikázós-hazudozós versenybe.

Akármi lehet ugyan az oka, de azért rögzítsük a tényt.

B.Gideon 2013.03.17. 22:41:40

Sose lesz itt összefogás, sose...
Igazán sajnálom, hogy nemvvlehet ebben az országban találni egy, csak egy embert, akit mindenki elfogadna és aki a szavaival megmozgatná az emberekben a hitet..
Nagyon sajnálom, szomorú vagyok..:(
Ha marad ez a kormány, én is kimegyek, mert ebből nem kérek..csak szaporítom az országot elhagyók számát..:/

Ianas 2013.03.17. 22:59:55

@Fejesrob: Költözz Észak Koreába.

Ianas 2013.03.17. 23:04:26

@B.Gideon: "Igazán sajnálom, hogy nemvvlehet ebben az országban találni egy, csak egy embert, akit mindenki elfogadna és aki a szavaival megmozgatná az emberekben a hitet.. "

Na pont ettől félnék... Nem akarok én királyt. Az összefogás kulcsa nem egy ember kellene, hogy legyen, hanem a kölcsönösség elve. Te segítesz, és számíthatsz rá, hogy én is fogok.

Ennyi. Fejlettebb, északi országokban így alakult ez ki. Nem volt más választás: az emberek élete múlt rajta, és a sok kemény lecke megtanította nekik.

Ez van, magától nem megy.

Holding 2013.03.18. 08:06:34

Én sem értek egyet azon állásponttal hogy a magyar nem segítőkész!
Ha a politika nem pofázik bele vagy nem nyúlja le a pénzt akkor nagyon is segítő! Ezt bizonyítja a rengeteg gyűjtés amit szerveznek és sikeres vagy a sok eset amit a TV-ben, rádióban bemutatnak aztán özönlik a segítség!
vagy akár a kolontári eset ahol több mint másfél milliárd gyűlt össze! Hogy aztán eltünjön az állami büdzsében...

Viszont azzal nem értek egyet hogy az összefogás jele lenne ha "elzavarnánk mindet"! Hisz utána ugyan úgy dönteni kéne hogy ki kerüljön a helyébe! És az egyik akár épp a kommunizmus akarja vissza, míg a másik egy kisebb, liberális államban gondolkodik, a harmadikat jobboldali vagy baloldali, netán konzervatív államot akar, sőt, akár a Hitleri "sikereket" akarná visszahozni.(arról nem is beszélve aki jobboldalinak vallva magát baloldali esznéket harsog és fordítva).

Szóval én a politikától függetlenül igenis harsognám hogy nem igazak a belügyminiszterünk szavai és igenis összetartó a magyar a bajban!!! Bár a politikában kicsit elvakult. És egy elég pesszimista nép vagyunk amit pont a politikusok is erősítenek!

Holding 2013.03.18. 08:12:41

@Ianas: Egyetértek!
Nálunk még mindig sokan az "egy ember akit mindenki támogat" tipusú rendszerben gondolkoznak miközben az északi népek és Svájc is a legjobb példa rá hogy a pártok kompromisszuma sokkal többet ér egy kis országnál!
Ott még akkor is egyeztetnek és szakmailag megtárgyalják ha amúgy a kormányzó párt megtehetné hogy egyedül rákényszeríti az akaratát a nemzetre! Az más kérdés hogy együttes döntés esetén az emberek sokkal jobban érzik hogy az ő véleménye is számításba került a döntéshozatalnál a választott képviselője útján és nem elnyomni akarja a többség!
Tőlük kéne tanulnunk, nem megprobálni "egy embert" találni...
vagy ha ezt akarjuk akkor alakuljunk át prezindentális köztársasággá ahol az elnök kezében összpontosul a hatalom egy része, mint Amerikában... Bár én inkább a svéd és svájci példát tartom mérvadónak.

fanus 2013.03.18. 10:06:30

@Martian: nem kell összefogni ?
akkor 10-en 11 felé húznának...nagyokos
csak vegyél egy családot alapul, elmentek sétálni-várostnézni... a feleség azt a kirakatot akarja nézni , amit a többiek nem , persze te kényszerűen elfogadod, a gyerekek pedig egy másikat, ahol a játékok vannak, nem pedig a női ruhák,ha volna gerinced azt néznéd,ahol szerszámok vannak!
Akkor, mi a megoldás : az összefogás, és egy vezető akinek adnak a szavára, azaz tekintélye van!

fanus 2013.03.18. 11:15:20

@L2007: neem?
de elég,hogy a vezetője igen?
nyilatkozott a TV-ben is ...!

Balt 2013.03.18. 16:19:19

@Rezsicsökkentett E.on majd siet segíteni Orbánnak?: "Ha nincs a sok normális magyar ember, az osztrák segítség még mindig béna lenne fél Magyarország!"

Nem gondoltam, hogy kripto-gárdista vagy: :)
szabolaszlo.blog.hu/2013/03/17/hofal

Balt 2013.03.18. 16:22:01

@Mészáros Laci: Ez bizony jogos észrevétel!

Balt 2013.03.18. 16:25:07

@L2007: "Nem akarok még több politikát belevinni, de az E14 valahogy nem szállt bele ebbe a sárdobálós-fikázós-hazudozós versenybe."

Nem, csak ahányszor Bajnai megszólalt... A Petőfi-szobornál, a Milla tüntetésen (az orra alá dugott mikrofonba), reggel a tv2-n. (Mondjuk azt nem értem, ha olyan szuperhero "szakértők" vannak kéznél, mint a nyugger poltiszt - aki legalább elviekben ismeri a függelmi viszonyokat, eljárásrendeket stb. - meg a bohóctűzoltó, hogyhogy nem ők szólaltak meg?)

Balt 2013.03.18. 16:31:23

@Ianas: Láttad a Jeruzsálem c. svéd filmet? Tanulságos...

Balt 2013.03.18. 16:32:54

@Holding: Mondjuk a svájci pont nem az önzetlenségéről híres...

Holding 2013.03.18. 17:13:16

@Balt: tudnád konkretizálni mire gondolsz? Vagy úgy kompletten a kb 8 millió svájci mindegyike önző? Remélem azért nem így érted... :)

Mészáros Laci 2013.03.18. 18:38:52

@Holding:

Svájc a nyolcmillió önkéntes rendőr országa.
Nem tudom, hogy ezt önzésnek lehet-e nevezni, azt hiszem más dimenzióban élnek. Naponta beszélgethetsz a szomszédoddal az unokájáról, de ha eldobsz egy csikket, az első lesz, aki feljelent. Nem gonoszságból, hanem mert tiszta szívvel vallja, hogy az országuk azért olyan, amilyen, mert minden svájci úgy gondolkodik mint ő.

off

Mészáros Laci 2013.03.18. 18:41:39

@Holding:

A svéd társadalom kicsit hasonló a svácihoz, talán annyival lazábbak, hogy nem jelentenek fel egy csikk miatt. De a svéd csajokkal nagyon vigyázz.

Mészáros Laci 2013.03.18. 18:43:02

@Holding:

Egyébként érdekes, hogy azok az országok tűnnek (számunkra) élhetőnek, ahol kimondottan zord a klíma. Az a benyomásom, hogy ez nem véletlen.

B.Gideon 2013.03.18. 23:14:10

@Ianas: Igen.. a fejlettebb nyugati országokban..
Csakhogy mi fejletlenek vagyunk és mindig vezetőben gondolkodunk, ...valakiben, akire fel lehet nézni és bízni a szavaiban.. erre gondoltam. amúgy meg nem királyra.. A királyokat jobb távolról szemlélni.. olyan ember kéne, de fiatalabb kiadásban, mint pl. Göncz papa volt, őt, azt hiszem ez elmondható mindenki szerette és szereti..okos is. Olyan ember kéne, aki tisztában van a szavainak súlyával és ki mer menni testőrök nélkül is az utcára, mert tudja, nem bántja senki, hiszen mindenki tisztában van vele, hogy az ország érdekében dolgozik, cselekszik.. na kb. ennyi..
Na beleért a kezem a bilibe..:DDDD
süti beállítások módosítása