Ahogy azzal számolni lehetett, a legutóbbi írásomban Bajnai Gordonék gazdaságpolitikai programjával szemben megfogalmazott kritikáim legalábbis felemás fogadtatásban részesültek a hozzászólók részéről. Ez természetesen egyáltalán nem baj, mindenesetre szeretnék még egy kísérletet tenni meggyőzésetekre arról, hogy egy szakmai programtól igenis elvárható lenne a tervezett intézkedések költségvetési vonzataival való szembenézés. Ha úgy tetszik, szakmaiság.

*

Először is alapvetően tehát ez nem óvodai diskurzus, ahol a többi gyerekre kéne mutogatni, hogy a Fidesz még a fasírtot se ette meg, bezzeg nekem már csak a borsófőzelék, a második szja kulcstól várt többletbevétellel kapcsolatos projekciók, és úgy egyébként is a számok jól hangzó ígéretekhez csatolása van hátra: ami hátra van, az hátra van Haza és haladáska, tessék falatozni.

Másodszor muszáj egy zárójeles megjegyzésemet kibontanom jobban, mert különben úgy tűnhet, mintha kissé öncélúan, értelmiségieskedésből kötném az ebet a karóhoz, miközben amúgy tényleg senki nem felel meg az általam forszírozott elvárásoknak. Se a Fidesz, se a többi ellenzéki párt, se senki.

És ha már példát veszünk, akkor beszéljünk a számomra legfontosabbról:

Amikor egyenesen Széchenyi poklában őrlődve próbáljuk politikai hovatartozástól függetlenül kitalálni, mégis hogyan lehetne ezt egy kicsivel élhetőbb és modernebb országgá tenni, azért előbb-utóbb csak konszenzus születik arról - ha máshogy nem, hát elméleti szinten - hogy az oktatás fejlesztése lehet az az út, ami nélkül bármiféle tartós gazdasági, szociális, kulturális fejlődés igazából elképzelhetetlen.

Jól tudjuk, hogy Magyarországon a mennyiségben és minőségben kielégítő pedagógus-utánpótlás alapvetően lehetetlenítődik el azzal, hogy a pedagógusok hasonló végzettségű társaikhoz képest szerencsés esetben átlagosan nagyjából feleakkora fizetést vihetnek haza:

(Radó Péter alapján)

Ha megnézzük "Az intézet" Közöskassza nevű oldalát, ami egyébként egy nagyon dicséretes kezdeményezés, akkor láthatjuk, hogy a 2012-es költségvetésben 328 milliárd forint csak a középfokú oktatás kiadása, aminek 70%-a biztosan bérköltség (~230 milliárd). Ahhoz, hogy csupán a középfokú oktatásban dolgozók (!) valamiféle elfogadható fizetést kaphassanak, az előző adatok alapján egy igencsak durva becsléssel mondhatnánk azt is, szorozzuk be kettővel. 230 milliárd? Legyen.

Az 500 milliárdos előkészítő és alapfokú oktatásnál ugyanezt a kissé baltával faragott kalkulációt végigjátszva 350 milliárd plusz kiadáshoz jutunk. És akkor ezt vessük össze azzal, mi áll Bajnaiék gazdaságpolitikai programjában: "kiszámítható és megbecsült pedagógus-életpálya, valamint a pedagógusok folyamatos továbbképzésének biztosítása".

Ehhez az 580 milliárd forintos többletkiadáshoz jönnének hozzá amúgy az olyan kicsit sem elhanyagolandó tételek, mint az oktatási intézmények felújítása, továbbképzések, szakértői vizsgálatok, valamiféle humánus racionalizáció (elkerülhetetlen intézménybezárások, buszoztatás, stb.), a gyakorlatilag épphogy létező bölcsődei-óvodai infrastruktúra gatyába rázása, oktatáshoz kapcsolódó szociális transzferek növelése, és még sorolhatnánk: pénz, pénz, pénz.

*

Vegyük észre, hogy kizárólag a közoktatási rendszer feszültségeinek normalizálása (a működőképesség szélén táncoló felsőoktatás ügyét gálánsan félrerakjuk) önmagában is olyan több száz milliárdos kiadástöbblettel járna, amit gyakorlatilag lehetetlen kigazdálkodni a jóléti ellátórendszerek és közszolgáltatások kegyetlen megvágása nélkül. Egyszerűen vállalhatatlan politikai kockázatokkal járna egy ilyen kormányprogram, ráadásul országgyűlési padsorokon és ciklusokon átívelő konszenzussal, hosszú távon bevezetve lenne értelme.

De erre mi a megoldás? Komolyan úgy gondoljátok, hogy jobb ezeknek utána se számolni? Jobb az, ha Bajnaiék egy félmondattal elintéznek egy olyan költségvetési tételsorozatot, ami szinte kizárólagosan fogja meghatározni Magyarország jólétét és fejlődési pályáját az előttünk álló évszázadban?

Mert, rendben, lehet, hogy nem értünk egyet, de én például azt akarom látni, hogy aki kormányozni szeretne, korszakváltásról, fülkeforradalomról, vagy a jóléti rendszerváltás bármiféle parafrazeálásáról beszél, annak legalább durva becslései legyenek arról, hogyan fog hozzá. És ha már hozzá akar fogni, akkor kezdje a közoktatással, de kezdje rendesen, alkalomadtán meg legyen hajlandó leülni a másik oldallal is. Ez a minimum.