Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2012.12.13. 13:49 Máté.Sz

Egy mém és ami mögötte van

Címkék: apple felsőoktatás mém diáktüntetések

A hétfői diáktüntetések után gyorsan elterjedt az Apple laptoppal az ölükben tüntető lányok képe. Sokan viccet csináltak belőle, sokan bizonyítékot láttak benne arra, hogy igazából csak a rózsadombi fiatalok jöttek tüntetni a tandíj ellen.

Őszintén remélem, hogy ha a jövő történetírói megemlékeznek ezekről a tüntetésekről, akkor ez a kép kerül majd be a törikönyvekbe. És nem azért, amit a kép maga ábrázol, hanem azért, amiért ilyen cirkusz lett körülötte, és azért, amit a társadalmunk belelátott ebbe a képbe. Ugyanis az a látásmód, ami ebből a fotóból egy mémet teremtett, rengeteget elmond a mai magyar társadalom lelkivilágáról és attitűdjeiről.


Egyrészről nagyon szépen kirajzolódik előttünk Magyarország gazdag-ellenessége. Ha telik macbookra, miért pofázik? Miért tüntet? A szülei kitermelték neki a laptopot, több klaviatúra volt a kezében mint kapa, egész nap valószínűleg koktélozik meg táncol, hogy aztán majd az apukája benyomja valamilyen kitalált munkakörbe ahol az átlagfizetés háromszorosát keresi meg. Sajnos nekem is támadnak ilyen érzéseim, de az eszemmel ilyenkor próbálom belátni: ezek csak előítéletek. Pont ugyanolyanok, mint a többi: a cigányok lopnak, a szegények büdösek, a hajléktalanok romlottak – a gazdagok pedig erkölcstelenek. Személyes tapasztalataim szerint ez az érzület legalább annyira erős a magyar társadalomban, mint a többi megkülönböztetés: aki a nagykörúton belül lakik, az csak ne beszéljen.

Másrészről, mivel ez egy tandíj-ellenes tüntetésen készült, sokan rögtön belelátták, hogy az almás lányok azért voltak ott, mert nem akarnak tandíjat fizetni – ezt pedig nem szabad nekik. Aki gazdag, az perkáljon csak szépen csendben. Szerintem attól még, hogy valakinek sok pénze van, érheti igazságtalanság, és nem várható el tőle, hogy csak azért, mert gazdag, eltűrhesse, hogy egy kormány (érzése szerint) igazságtalanul nyúl bele a zsebébe. Mindenkit megillet a magántulajdon védelme, nincs szabadrablás, nincs jakobinus forradalom.

Harmadrészről azt sem szabad elfelejteni, hogy a két lány valószínűleg már egyetemista: őket nem érinti a tandíj, se a keretszámok, de lehet, hogy már a röghöz kötés sem. Könnyen lehet, hogy ők azért jöttek el tüntetni, mert igazságtalannak érezték Orbánék szarakodását – de nem maguk miatt, hanem mások miatt, akik például nem tudnák kifizetni a magas tandíjat. Láthatjuk, hogy annak a feltételezése, hogy valaki más jogaiért áll ki, még Kövér Lászlótól is teljesen idegen, aki nem érti, hogy mit fáj az egyetemistáknak, ha a következő években érettségizőknek fizetniük kell.

A kép üzenete számomra inkább a szolidaritásról szól, mint a gazdagok úri hóbortjairól. Én nem IBS-es, láblógatós, starbucksos sznobokat látok a képen, akik elrugaszkodnak a magyar valóságtól, hanem két fiatal lányt, akik úgy gondolták, hogy nem igazságos az új rendszer, amiben a felső tízezer továbbra is ingyen tanul, de a többieknek komoly adóssággal kell kezdeniük a felnőtt életüket. Ennek a képnek nem a gazdag fiatalok megbélyegzéséről kéne szólnia, hanem a társadalmon belüli kohézióról.

Persze ki tudja, hogy mi volt a lányok fejében azon a napon, vagy hogy mit néztek épp a laptopjukon – igazából teljesen mindegy. Ennél sokkal fontosabb és sokkal többet elárul, hogy mi mit feltételezünk róluk.

 

 

248 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr54962835

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy mém és ami mögötte van 2012.12.14. 14:57:01

Nagyon szépen kirajzolódik előttünk Magyarország gazdag-ellenessége. Ha telik macbookra, miért pofázik?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elijah_Baley 2012.12.14. 10:36:16

@KopaszMercis: én liberális vagyok, nekem nyugodtan tüntethet a vélt vagy valós jogaiért, politikai szemléletéért mind a paraszt, mind a csaj...
oszt majd elválik h kinek mennyi igazsága van a gyakorlatban.
ha valaki azon bukik ki, h a vörös rüfkének mekje van, azzal nem a csaj ázsióját rontja, csak a saját személyes intellektuális és egzisztenciális helyzetét írja körül :)

Mária 2012.12.14. 10:37:51

@RobertJ:

"Nekem úgy tűnik, hogy a természetesen legintelligensebb réteg ellen felhasználták a saját fegyverét, és most eltörött a mécses. "

Így van.

A mécsesnek azért nem kell eltörnie, elég, ha legközelebb megfontoltabbak lesznek a mémgyártók.

Ami engem igazán megdöbbentett, az például annak a középfokú végzettségű, Gery Greyhound nick alatt ismert, szintén fiatal, és sajnos véleményvezér embernek a hozzállása, aki annak idején a Gyurcsány-videókkal hergelte az embereket, sok más téma mellett például az MSZP tandíjtervezete ellen is.

Nos, ez az ember most teli szájjal fröcsög a tüntető egyetemisták ellen. És a brutális tandíjak MELLETT is természetesen.

Ennyit tesz, ha egy hithű fideszesnek az elemi ösztöneire, például az irigységére apellálsz :(

Mária 2012.12.14. 10:44:35

@ZF2:

"Nem feltételnül kell notebook egy egytetmistának ez tény."

Már hogyne kellene.

A számítógép ugye alap, ez nem lehet kérdés. Egy egyetemistának meg a mobilitás miatt szerintem jobb döntés a laptop, még akkor is, ha a teljesítmény szempontjából az asztali gép lenne a jobb megoldás.

Peterpapo 2012.12.14. 10:51:02

@RobertJ:

Látom, és abban igazad is van, hogy szerintem is felesleges magyarázkodás ez a blogbejegyzés. Elég lett volna annyival magyarázni, mint amit én is írtam. :) De ha Neked nem elég, hogy az egyiknek van igazság tartalma, a másiknak meg nincs, akkor a hiba a Te készülékedben van. De ha jobban tetszik neked az az érv, hogy az nem vicces, ha olyanról csinálnak mémet, akit úgymond sanyargatni akarnak, viszont az igen vicces, ha arról csinálnak, aki sanyargat, akkor gondolkodj el ezen! :)

Elijah_Baley 2012.12.14. 10:58:50

@protézisesh: te azért úgy kibaszottul nem érted, minek kellenek bölcsészek meg jogászok a világba ugye-e?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.12.14. 11:00:39

@De gustibusaut bene, aut nihil: szerintem a Felvonulasi teri traktorkiallitason is felvetettek/fikaztak hogy az mar hogy van az hogy valaki szegeny es ott virit alatta a 10 millas traktor, hogy feljon sir a szaja oszt dragabb eszkozzel furikazik mint azoknak a nagy resze akikbol szanalmat / egyutterzest akar kivaltani
az egyeduli kulonbseg csak az volt, hogy akkoriban nem voltak mémgyárak

amugy meg Bokros is megmondta hogy ne sirjanak a diakok az akkori tandijjal mert az csak egy napi doboz cigi ara, akkor most o is airmekirigy primitiv pöcs lenne?

RobertJ 2012.12.14. 11:06:15

@Mária: Nem kell notebook. Mérnök vagyok, most csinálom a doktorátusomat. Egyetemi tanulmányaim során végig a számítógépnél ültem és máig nincs szükségem rá és nincs is ilyen gépem. A notebook luxuscikk. Természetesen nem olyan értelemben mint egy aranyóra, hanem olyan értelemben mint egy motorkerékpár. Simán megvagy nélküle, de szeretnéd ha lenne. A legtöbben úgy is gagyi videók nézésére használják.
A tandíjjal pedig egyetértek. Nonszensz, hogy ennyi felsőfokú végzettséggel rendelkező ember legyen. Az mindig csak egy dologról árulkodik, hogy nem komoly a színvonal. Ilyen feltételek mellett gyakorlatilag felesleges egyetemre járni, nincs igazi értéke. Nem is jelent igazi előnyt a munkapiacon, mert van belőlük akármennyi. Egyetemi alkalmazott vagyok, kicsit belelátok a dologba. A színvonal nagyon gyenge, a diákok nagy részét nem érdekel semmi, a tanárok pedig teljesen motiválatlanok, nem csak nem fizetik őket jól, de még a diákok nagy része sem érdeklődik.
Szerintem ha fizetni kellene a tanulmányokért, akkor a diákok nem vennék félvállról, mert befektetés lenne a tanulmány, nem pedig ingyenes gagyiképző. Az menne, aki akar. Meg persze az is, aki megengedheti magának. De a tehetséges emberek kaphatnának valami állami támogatást. Csak ezt ne a jegyeik alapján ítéljék meg, mert szinte minden diák csal. Az egyik gyakorlatom elmondtam nekik, hogy ne használjanak puskát, mert az csalás. Csak vigyorogtak egymásra. Ez van. Az emberek nagy része nem érdemli meg, hogy tanulhasson. Ráadásul, bármennyire hülyén is hangzik, nem kell mindenkinek atomfizikusnak lennie. Nem szégyen a szakmunka sem.

[c] 2012.12.14. 11:07:02

@tildy:): "de itt ha jol latom macbookrol , nem ipadrol volt szo"

Valóban, csak feltételeztem, hogy az üzletpolitika ugyanaz.

Nem a lopás az alternatíva; azon funkciók, amelyekre szükségem lett volna, vagy eleve elérhető Win-en, vagy fellelhető hozzá ingyenes alkalmazás.

Na meg azért is fizetned kell, hogy fejleszthess iPhone-ra, ha jól tudom.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2012.12.14. 11:09:35

az a mac 860eFt-ba kerül
nekem kinyílik a bicska a zsebemben, akár szolidarítás, akár nem
odatették a seggüket, és gizdáztak a géppel
nem hiszem, hogy bármi is olyan fontos lenne, hogy a neten kell megnézni egy tüntetés közben, ahol a csapat együtt van, együtt kezd politizálni, együtt dönt Orbán kormányt.
gazdag szülök buta gyerekei

Csak Norris 2012.12.14. 11:09:57

Ez mém?
Mém az volt amikor balotellire balettszoknyát montíroztak.
Ezeket megnéztem, csak egy rakat magát viccesnek gondoló szerencsétlen feliratozta a képet.
Erre jobb esetben egy 6 éves is képes.

[c] 2012.12.14. 11:12:25

@RobertJ: "Egyetemi tanulmányaim során végig a számítógépnél ültem és máig nincs szükségem rá és nincs is ilyen gépem. A notebook luxuscikk."

Abban az esetben, ha asztali gép mellé veszik.
Nekem sok éve csak notebookom van. (Miután az asztali gépem bemondta az unalmast, többéves albérleti lét és rendszeres hurcolászás [költözés, hazamenetel nyárra, etc.] után, úgy döntöttem, a következő gép notebook lesz.)

RobertJ 2012.12.14. 11:14:17

@Peterpapo: Na jó... Nézd, hogy minek van és minek nincs igazságtartalma, az egy kicsit hosszabb vitáb torkollana. Az igazság az, hogy Te is, én is, mindenki, valamilyen médiumon keresztül értesül a legújabb eseményekről. Na most csak azért, mert mondjuk az index napi szinten fikázza a konzervatív fasiszta Fideszt, a Magyar Hírlap meg a bolsevik liberális ellenzéket, attól még az nem úgy van, hogy ennek van, annak meg nincs igazságtartalma. Azért csinálnak valamiből poént, mert egy réteg úgy gondolja, egy másik réteg meg nem. Ki dünti már el igazán, hogy kinek van most igaza? A hangosabbik vagy a népesebb? Hm?

Elijah_Baley 2012.12.14. 11:15:57

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Szerepéből adódóan ő nem irigy pöcs, hisz ő vezette be a tandíjat. inkább cinikus.

Cervisia 2012.12.14. 11:17:17

@RobertJ: Akkor vagy ingáztál, vagy valamit rosszul csináltál. Mert két asztali gép helyett már jobban megéri egy notebook. És akkor olyan apróságok is vannak, hogy az órán is nálam lehet, a négy órás vonatúton is tudom használni. A végére már füzeteket se cipeltem, vagy egyből gépeltem a jegyzeteket, vagy óra után ment a kézzel írott latexbe. Így legalább azzal se volt gond, hogy pár hónap után nem tudtam elolvasni, mit írtam :)

Cervisia 2012.12.14. 11:18:38

@Cervisia: Mármint nem ingáztál.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2012.12.14. 11:20:29

@Mária: a macintosh külföldön is szar.:)

OdettésaMacskák 2012.12.14. 11:27:36

@wobe: mert itthon kurva drága a mac, ezért nagytöbbségében a tehetősek tudják megvenni, legalábbis a macbookokat biztosan, tehát teljesen jogos

OdettésaMacskák 2012.12.14. 11:28:31

egyébként meg ez az Apple egy kibaszott nagy szarrakás

kaptunk most egy ipadet, hát nem ajánlom senkinek az almás termékek vásárlását, aki tervezné, mert egy rakás hulladék az egész, kurva drágán

Mária 2012.12.14. 11:29:38

@RobertJ:

"A tandíjjal pedig egyetértek. Nonszensz, hogy ennyi felsőfokú végzettséggel rendelkező ember legyen."

MENNYI felsőfokú végzettségű ember van?

Mekkora az arányuk a nem felsőfokú végzettségűekhez Magyarországon?

És milyenek ezek az arányok más, nálunk sikeresebb országokban?

smartdrive 2012.12.14. 11:31:26

holott egyszerűen csak arról van szó, hogy ki az a hülye sznob, aki duplán túlárazott Apple cuccokat vesz

Mária 2012.12.14. 11:32:45

@Desmond77:

"@www.Bisex.hu: honnan tudod hogy annyi?"

Küldték neki mailben a Fidesz-központból :)

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2012.12.14. 11:36:03

Apple McBook 0 azaz nulla %-os hitelre 1-2 évre már kapható. Ez egy éve esetén kb. 250.000.- HUF per 12 egyenlő 20833 HUF per hó!

Ez most tényleg burzsuj szint?
Aki annak gondolja, az menjen szépen a picsába.

Mária 2012.12.14. 11:37:55

@tea fan:

Hát nem érted, hogy a Fidesz nem tandíjat akar a diákok nyakába, hanem sokmilliós diákhitelt, amiből INGYEN lehet tanulni???

protézisesh 2012.12.14. 11:39:13

@De gustibusaut bene, aut nihil: te azért úgy kibaszottul nem érted, minek kellenek bölcsészek meg jogászok a világba ugye-e?"

És te melyik volnál ezzel a frappáns megnyilvánulással? Amúgy de, igen, szükség van valamennyi jogászra is, meg valamennyi bölcsészre is. Csak sajnos (és itt most lehet, hogy szügyig a lelkedbe gázolok) nem ilyen és nem ennyi jogász-bölcsész kellene. Évente végez 1000 (2000? 5000?) joghallgató. Hány ügyvéd megy évente nyugdíjba? Hány jogtanácsos, bíró, stb. megy nyugdíjba évente? Véleményem szerint az ő pótlásukról kellene gondoskodni, nem pedig kitanítani az én adómból évente 15.000 jogászt, akikből 12.000 az én adómból élő munkanélküli lesz, a maradék 3000 meg állást talál a szakmájában.

A bölcsészek dettó: Könyvtár/kultúrház/ruhatár szakok, "andragógia", "nemzetközi kommunikáció", mi a f@szom?! MIHEZ ÉRT aki itt végez? Az emberiség a saját történelmének hibáiból SEM tanul, az egyén napi életét nem a bölcsészek, hanem a mérnökök, gazdászok, kereskedők és sajnos a jogászok határozzák meg.

Művészekre szükség van, minden művészeti ágban. De a művészet pont attól művészet, hogy nem a hivatalos dogmát tanulja be. Guy Ritchie azért jó rendező, mert nem Fellinit, vagy Spielberget akarja másolni, pedig egy filmakadémián mindkettő oktathatna. A művészek nem a diplomájuktól művészek.

Tanárokra is szükség van, de nem a jelenlegi minőségben. A tanár selejtje az olyan hülyegyerek, mint az itt kommentelők 90%-a: értékrend nélküli, sárdagasztó, félanalfabéta troll...

Csak Norris 2012.12.14. 11:40:04

@Mária: ok. Csak mert 1000-1500 eur. Azért ez messze van a 800000 ft-tól. Van aki elbulizza aki elkocsmázza, van aki macre költ. És kit kell utálni? Természetesen aki nem elherdálja. Na ez a mentalitás visz előre. :)
De tényleg.

Globetrotter2014 2012.12.14. 11:40:24

@Mária: ez egy vicc, te most politikai alapon kezdesz el érvelni egy jelenség mellett. Ha mondjuk meglátnád Orbán gyerekét Apple termékkel, lefogadom hgy te lennél az első aki fröcsög az almás termékekre. Sőt még a gyümölcskosaradból is kitennéd az almát.

Akár tetszik akár nem, semmi szükség az egyetzemen notebookra. Én is túléltem nélküle. Van gépterem az egyetemen és van családi gép.

Lehet azzal érvelni, hogy egy hasznáklt apple nem annyira drága, pláne hogy mennyire nem arányos azzal amit most a fiatalokra rá akarnak terhelni "tandíj" helyett ami ugyebár nincs. :)

De kár rugózni a notebook szükségszerűségén.

Elijah_Baley 2012.12.14. 11:40:40

@RobertJ: doktorúr, én azért használhatok notit vagy ne felvágóskodjak, húzzam talicskán a desktopot ha kábelezni megyek a szerverszobába?

Peterpapo 2012.12.14. 11:40:48

@RobertJ:

Teljesen igazad van abban, hogy mindkét oldal médiumai azt írnak, és úgy, ahogy és ami az ő általuk támogatott politikai erőknek kedvező. Ezzel nincs is semmi baj, mert ez eddig is így volt, bár szerintem jó lenne, ha már egyszer valakinek az eszébe jutna, hogy ez így nem fair, de ez is egy hosszabb vita témája lehetne. Visszatérve az eredeti kérdésedre, továbbra is csak azt tudom mondani, hogy a lányokról készült mém azért nem vicces, mert nincs alapja annak, amiből viccet próbálnak csinálni. Tehát az, hogy a tandíj ellen tüntetők drága laptopot használnak és emiatt nem akarnak tandíjat fizetni, nagyon nem igaz, mert az olyan típusú laptopokat olcsón is meg lehet kapni, ha valaki olyat szeretne venni. Tudod mi lett volna vicces? Ha ezeket a lányokat egy Ferrari autóban fényképezték volna le. Na az találó lett volna.

Plumper_ 2012.12.14. 11:41:48

@halor: mi a helyzet az olyan sztereotípiákkal, hogy a magyar:
- bécsi boltokban lop
- fehérgalléros bűnöz
- egymás pénztárcájában turkál
- azt kívánja, dögöljön meg a szomszéd tehene
- feljelent és házmesterkedik
- széthúz és gyűlölködik

hmm?

@RobertJ: jó dolog lehet a szakmunka, de az adott pályán várható bérezés senkit nem vonz.
cukrász/ékszerész/szűcs/fodrász stb. vállalkozásokkal egybekötve már más (lenne) a helyzet.
másik, hogy a poroszos kk-eu-i szférában 150 éve, kisebb-nagyobb megszakításokkal a felsőfokú végzettségnek van presztízse, a többinek kevesebb.

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: így a 6-10 millió Ft-os "hárlikon" ülő, amúgy mélységesen mély magyar, bőrrojtos, szottyadt heréjű "szegény"emberek is ilyenek.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2012.12.14. 11:48:27

valaki linkelje már a facebookos adatlapját a lányzónak!

morami666 2012.12.14. 11:50:15

@ZF2: "Akár tetszik akár nem, semmi szükség az egyetzemen notebookra. "
Mindenki saját preferenciája, hogy mire van szüksége. Neked fontos az alsógatya viselése, más meg úgy van vele, hogy miafasznak, a farmer úgyis eltakarja.

Egyébként meg, hogyne, a tollra és ceruzára sincs szükség, csak egy fokkal nehezebb nélküle az élet. Ennyi. Élni kell a kor adta lehetőségekkel. Te nem élsz vele, mert nem teheted meg vagy leszarod, a saját dolgod.

Nem Te vagy az etalon mérce, csupán képtelen vagy más fejével gondolkodni. Sebaj, egy vagy a sok közül, akiknek ez egyáltalán nem megy.

Csak Norris 2012.12.14. 11:50:59

@ZF2: " Akár tetszik akár nem, semmi szükség az egyetzemen notebookra. Én is túléltem nélküle. Van gépterem az egyetemen és van családi gép."

Aha. Kőkorszakiaknak. 12 éve nem hasznàlok aszali gépet, mert akkor a crt-t nem bírta a szemem és egy lcd monitor meg aszali gép 2szer annyi volt mint egy használt notebook. Mivel munkàra kellet meg szakdogát írni, és nem játszani, a notebook mellett döntöttem már akkor is.

kérődzőgiliszta 2012.12.14. 11:51:02

A 18-26 (2x) éves korosztály munkanélküli problémáinak a kezelésére a legjobb és költségvetési szempontból legolcsóbb megoldás az államilag finanszírozott felsőoktatás ill. felsőfokú szakképzés! Gondoljatok bele, ennek a korosztálynak az 1/3-a valamilyen egyetemen vagy főiskolán hallgató. Ha ez nem lenne, akkor nagy valószínűséggel munkanélküli lenne, és had ne részletezzem mekkora gondot jelentene (nem csak) az államnak. (Narkó, pija, egyéb szenvedélybetegségek, depresszió, stb.)

halor 2012.12.14. 11:52:25

@Plumper_: természetesen azok sem légbőlkapottak. Mitől lennének azok? Gondolod leült valaki, hogy kitalálja őket? Kemény tapasztalatokból táplálkoznak azok is.

mahet 2012.12.14. 11:54:45

@protézisesh: ez a lényeg. Eddig jutott a magyar szellemi fejlődés. Ha valakinek egy kancsó vízzel több jutott mint nekem az büdöszsidótolvajcigánynyugdíjasértelmiségipolitikuseuelleneskommunistanáci!

És mi van akkor ha a szülei vették neki? Vagy a barátja vagy .... össze-tőzsdézte, pókeren nyerte... nem mindegy? Mi köze hozzá bárkinek is?

És mi van akkor ha ettől függetlenül nem ért egyet a tandíjjal vagy csak utálja a Fidesz ostoba populista politikáját?

Nem múlik el az 50 év kommunizmus nyomtalanul, talán a következő generáció már jobb lesz.

Elijah_Baley 2012.12.14. 11:55:53

@protézisesh: hát, ha azzal kezded h minek ennyi, akkor mélységesen egyetértek, csak azt írtad, úgy általában feleslegesek...

Plumper_ 2012.12.14. 11:59:29

@halor: nem is az a kérdés, melyik általánosítás igaz vagy nem, hanem hogy melyik érinti hátrányosan azokat, akikre nem illik a kép. a világ sokkal szerteágazóbb, és nem leegyszerűsíthető, minthogy rá lehessen húzni bármelyik népre bármit.

@kérődzőgiliszta: nade ember... így 4-10 évre csak elhalasztják a bajt. kikerülnek az egyetemről, és ugyanott tartanak, mintha kapásból a burger kingbe mentek volna dolgozni, vagy sok multihoz, ahová szinte nem is kell diploma, hanem jó nyelvtudás és talpraesettség. sokan úgy mennek felsőoktatásba, hogy fingjuk nincs róla, mit dolgoznának. vagy mert lusták, vagy főleg mert alig van vhol perspektíva Magyarországon. megalázó fizetés / kirúgás / éjjel-nappali munka ..a többi a csókosoké és végkielégítést végző titkárnőké.

FinderTab 2012.12.14. 12:00:44

@ZF2: persze, kellenek a jogaszok, ez nem kerdes, de nem ennyi. Az oktatas vegtermeket is a munkaeropiaci kereslet es kinalat hatarozza meg, es jol lathato, hogy egyszeruen tobb tucat olyan szak van, ahol a piaci keresletnek a tobbszoroset termelik az egyetemek/foiskolak. Es ebben hatalmas felelolseguk van az iskolai vezetoknek, akik tonna szamra gyartjak a media,technika,fűfa-kozgazdasz stb szakosokat, telibeszarva a piaci trendeket. Es ezt az analogiat folytatva nagy hulyeseg, hogy a diplomaskepzes megterul. Nem, nem terul meg, mert ezek mennek munkanelkulire vagy recepciosnak 3 vagy 5 ev egyetemi/foiskolai tanulmany utan, persze ha nem 5 vagy 10 ev alatt vegeztek el...

Globetrotter2014 2012.12.14. 12:00:48

@Desmond77: nézd, én az első notebookomat 98ban vettem, mert nem hirtelen volt családi vagy egyetemi gép a közelben, és meg tudtam venni. Nyilván nem kis megalkuvással egy asztali géőphez képest, akkoriban.

De simán túléltem előtte (és utána is) CRT-s asztali géppel.

halor 2012.12.14. 12:03:28

@Plumper_: ami negatív sztereotípia, az mind hátrányosan érinti a kivételeket. Ez a dolog természetéből fakad. A vörös színszűrő kiszűri azt a vörös fotont is amelyik át akar jutni rajta, és azt is, amelyik nem. :D

mahet 2012.12.14. 12:05:38

@ZF2: viszont van aki akar venni laptopot mert úgy kényelmesebb. Van akinek a piros zokni tetszik van aki biciklivel szeret közlekedni.

Van akinek több pénze van van akinek kevesebb, van aki magas és van aki azt hiszi, hogy mindenki ugyanúgy gondolkozik/él/tanul/pisil mint ő. Miért lenne érdekes az, hogy te mikor vettél notebookot? Azt veszel amit akarsz, amikor akarod, mint ahogy a lányok is arra költenek annyi pénzt amennyit akarnak/tudnak.

Csak Norris 2012.12.14. 12:07:12

Kb ez nekem is 2 évvel később, abban igazad am hogy lehet nélküle élni (szép is lenne a nem), de azért fényévekkel jobban megy a munka mióta 5 évvel később megvettem az akkori legolcsóbb de mégis új gépet. Aktuális xp-vel a win 98 helyett.

FinderTab 2012.12.14. 12:07:18

ez egy hatalmas nagyra fujt ballib lufi, apro csont, amit lassan egy hete pofozgatnak. sajnos nem az egyetemi keretszamokon vagy azon h fizetos-e vagy sem all v bukik az orszag jolete, es igy az egyeni jolet sem. es akkor is: semmi sincs ingyen, egyszeru, de nagy igazsag, mindennek ara van. miert finanszirozna egy orvost az "allam" azaz a "nep", ha az illeto miutan kitanulta a szakmat (tobb tizmillio forintert) elhuzna a retekbe, koszonom nelkul. valamit valamiert, nincs ingyen semmi, megegyszer mondom h mindenki ertse: nincs ingyen semmi

mahet 2012.12.14. 12:08:49

@FinderTab: akkor miért szavaztátok le anno a tandíjat és a vizitdíjat?

FinderTab 2012.12.14. 12:13:19

@mahet: nem vagyok sziami ikrek:) a tandijat nem szavaztam le, csak a vizidijat, az a 300ft tenyleg megoldotta volna az eu problemait...de ez mas tema.

mahet 2012.12.14. 12:15:34

@FinderTab: ok.. akkor szavazták le. :)

Az a 300Ft jelképes összeg volt pont úgy mint az akkor tandíj. Mindenki tudja, hogy nem elég semmire arra viszont jó, hogy tudatosul az emberekben, hogy "semmi sincs ingyen".

Ennyi bőven elég lett volna, ezzel is egy kicsit elmozdultunk volna a szocializmustól a kapitalizmus felé.

Elijah_Baley 2012.12.14. 12:17:50

@FinderTab: ahogy mondod, nincs ingyér semmi, az orvos, amint kitanult, piaci értéket képvisel, lehet szépen megfizetni vagy elhúz a vérbe :)

FinderTab 2012.12.14. 12:20:10

@mahet: en az eu-t is fizetosse tennem, es nem 300,-ft-al, kulonben soha nem lesz a rendszer fenntarthato, nem igazsagos, csak fenntarthato. most papiron "ingyenes", csak 3 honapos varosorok vannak, halapenz(szivesen adom mert megerdemlik sztem), ha van ismerosod egy mri egy-ket het, ha nincs talan meghalsz mire sorra kerulsz. ennyit er az ingyens eu, semmit. es ez igaz a tandijra is,sztem.

FinderTab 2012.12.14. 12:26:25

na azert a dokik tarsadalma is lekepzi am a mai magyar valosagot. bemesz mondjuk a peterfi korhazba: omladozo epulet, szoci idoutazas, csorobnal csorobb betegek, harapni lehet a szegenyseget, mar a portan, ahol egy olyan ember engedi be az autokat, aki fejrol 70 nettot keres. es akkor belepsz az udvarra, ahol adozatlan halapenzbol vagy maganrendelesre hajtott kismamak kifizeteseibol vasarolt lexusok allnak, nagy kontraszt. ja es ez a dokik 10%, mert a balesetis doki, aki labakat varr vissza szinetn ehenhalni tud csak...

Jozsó_ 2012.12.14. 12:40:51

Még az eredeti hozzászólásra reagálnék.

Meg az is lehet, hogy mondjuk érettségi ajándéknak kérte, és apuka egy évig tette rá félre a forintokat, mert szereti és szeretné, hogyha a lányának ez meg lenne.

FinderTab 2012.12.14. 12:45:02

@Jozsó_: sztem beteges ha valaki ezt megteszi annak ellenere, hogy olyan csoro, hogy egy evig kell felretenni egy macbook-ra

RobertJ 2012.12.14. 12:47:48

@De gustibusaut bene, aut nihil: Nyugodtan... :D. Félreétés ne essék, természetesen bizonyos helyzetekben a notebook teljesen rendben van szerintem is. De tapasztalatom szerint legtöbb esetben még mindig az a bizonyos luxuscikk, hogy nem szükséges de van, hogy nézhessek vicces videó...

Cervisia 2012.12.14. 13:00:55

@FinderTab: Semmi sincs ingyen, rendben. De akkor 10 év múlva a diplomástól ne szedjen be több adót az állam a semmire, mint a minimálbérestől. Nem arányaiban, hanem konkrétan.

Tavaly kb 1400 milliárd forint szja-t fizetett kb 3,5 millió adózó. Ez kb havi 33 ezer forint adó befizetőnként. Minimálbérestől bankvezérig. Szóval ha a minimálbéresek a mostani adó kb dupláját fizetik, majd akkor pattoghatnak, hogy ne ők fizessék mások diplomáját, mert addig bizony potyautasok, akik többet kapnak a közösből, mint járna, és semmi jogalapjuk sincs arra, hogy kritizálják a főiskolai hallgatókat, akik majd helyettük is fizetik az adót. És akkor ott a tb is, ami szintén egyenlő szolgáltatást ad egyenlőtlen befizetések helyett.

Globetrotter2014 2012.12.14. 13:06:56

@FinderTab: tisztázzuk. A jogász nem egyenlő ügyvéddel. Amei egy olyan szakma amihez nem csak 5 év kemény tanulás kell, de 3 év gürizés közel ingyen, majd egy igen kemény szakvizsga. És utána is versenyszéfrában vagy ahol a magas fizetések elég rendes rezsivel párosulnak (kamarai tagság).

Ez a sokéves koplalás egyébbként igaz az orvosokra is.

De ettől függetlenül jogászok mindenhova kellenek, és maga a jogi ismeret legalább annyira. Igaz azt néha a "jogon" sem tanítják, de ez már egy magyar specialitás...

Elijah_Baley 2012.12.14. 13:17:16

@RobertJ: nem olyan drágák már ezek a gépek, és egy egyetemista szerintem pont ideális célközönsége ezeknek a gépeknek, marhára mind1 neki a hardver, mert csak multimédiázgat meg szövegszerkeszt vele, de ha koleszos vagy albis, létfontosságú h könnyen szállítható gépe legyen...

Globetrotter2014 2012.12.14. 13:21:12

@mahet: ezzel semmi bajom. Csak ne kezdjünk már megint elborult balos kamoányba az alműás termékek mellett. Ez kb olyan mint amikor nem azon vitáztnk hogy jbban vagy rosszabbul élünk-e mint 4 éve hanem az a néni aki a plakáton szerelt az kicsoda, vajon rokona-e valakinek stb.

A bevezetett tandíj minden elemében gáz (összeg, szakok, kedvezményezett egyetemek, mondanivaló), a mostani kormány szégyene, és ráadásul rosszab mint minden korárbbi próbálkozás mert nem megoldást akar keresni hanem ideológia alapon probált kidolgozni valamit úgy hogy a saját korábbi szlogenjeinek ne menjen szembe a Fidesz, azaz "ne hazudjon" (nem sikerült).

kérődzőgiliszta 2012.12.14. 13:22:21

@Plumper_: Hát nem! Minden statisztika azt mutatja, hogy felsőfokú végzettséggel (és tudással) nagyobb az esélye a munkaerő piacon, akár idehaza, akár külföldön! Nem kéne egy kalap alatt leértékelni minden diplomát! A munka nélkül tengés-lengésnél ezerszer hasznosabb valamit tanulni!

kérődzőgiliszta 2012.12.14. 13:28:23

A felsőoktatás működtetésre szükséges pénzt az államnak oda kell adnia. Akár közvetlen állami finanszírozás formájában, akár diákhitelként. Tehát ettől nem lesz "olcsóbb" a felsőoktatás! Ugyan ezek a megelőlegezett "tandíjak" egy részét x év múlva, 2%-os kamattal (bahhahah, ez egy jó beetetés, majd meglátjuk 3 év múlva mennyi is lesz) kezdik törleszteni a volt diákok, mert az állami szféra átvállalja ennek a fizetését. Tehát sem rövid távon, sem pedig 5-10 év távlatában nem nyer ezen semmit az állam. Ellenben erkölcsileg egy hatalmasat bukott a Fidesz, amibe tutira bele fog bukni 2014-ben.

protézisesh 2012.12.14. 14:19:52

@FinderTab: "en az eu-t is fizetosse tennem, es nem 300,-ft-al, kulonben soha nem lesz a rendszer fenntarthato, nem igazsagos, csak fenntarthato. most papiron "ingyenes","

Erre az ingyenes eü ellátásra én havonta több, mint 80eFt-ot költök (ennyit vonnak a béremből). Ezért pont ugyanarra az ellátásra vagyok jogosult, mint az a vállalkozó, aki havi 6300 forinttal (hatezerháromszáz) letudja az EHO-t. Sőt, ha orvoshoz kell mennem, akkor van előttem 5 nyugdíjas trécselni/kalmopirint iratni, 3 iskolás kamu igazolásért, meg 1 kisebbségi a 16 fős pereputtyával csak úgy. És nekem mindet ki kell várni, még csak soronkívüliséget se élvezek (hogy rohanhassak utána a munkahelyemre) annak ellenére, hogy én fizettem ki a felsorolt ÖSSZES állampolgár ellátásának számláját. És ha nem tetszik, akkor én "gazdag" menjek magánrendelésre. Köszi...

protézisesh 2012.12.14. 14:22:25

@Cervisia: "Tavaly kb 1400 milliárd forint szja-t fizetett kb 3,5 millió adózó. Ez kb havi 33 ezer forint adó befizetőnként. Minimálbérestől bankvezérig."

És az 1400 milliárdból a felső 10% adott össze 1100 milliárdot. Viszont a kétkulcsos adóval megint csak ezt a 10%-ot akarják levenni...

komplikato 2012.12.14. 14:34:09

@halor: " a sztereotípiák általában tapasztalati úton születnek"

Ezt elmúlt napokban vagy ezerszer láttam leírva, ami azért vicces mert a sztereotípia és előítélet szavak jelentése alapján pont nem igaz.

komplikato 2012.12.14. 14:37:52

@LaposElem: "Nekem az a tapasztalatom, hogy a piacon nagy csodák nincsenek, ugyanazért a pénzért kb ugyanazt a minőséget lehet megkapni a másik gyártótól is."

Hát persze. Akkor csináljunk egy táblázatot amiben mondjuk legyen USD-be vagy Euróba átszámítva mondjuk DELL és Apple gépek árai. Tegyünk melléjük pár olcsóbb gyártót is. Na most ami le lett írva USA-ban vagy Japánban igaz is, Európa nagy részén már necces, Magyarországon meg kifejezetten sokkal drágább ez a két gyártó.

halor 2012.12.14. 14:38:32

@komplikato:
sztereotípia: „az emberben tudatában (fejében) őrzött kép a világunkról”

előítélet: Az előítélet a tényeken, vagy hibás vagy merev általánosításon alapuló előre kialakított vélemény. Az előítélet a gondolkodás gazdaságosságra törekvő tulajdonságának velejárója, mindenki él vele, ha nem is éppen az emberekkel kapcsolatosan, viszont nem azonos az előzetes ítélet fogalmával.

Sikerült rendet csinálnom?

komplikato 2012.12.14. 14:40:25

@protézisesh: Jogos, ha választhatnál, hogy állami vagy magán EÜ pénztár, akkor az megoldhatná. Mondjuk egy magán rendelőben a gyógyszer felírás 30 ropi, igaz ott pl. egy ultrahang berendezés monitorának árán egy kisebb kórházi osztályt lehetne berendezni. Szóval cserébe színvonalas is.

komplikato 2012.12.14. 14:41:29

@halor: Igen, de a sztereotípia a legtöbb esetben egyben prekoncepció is, nem? Ráadásul az emberek fejében lévő kép, még a tapasztalati is, nagyobb részben nem fedi a valóságot.

FinderTab 2012.12.14. 14:43:21

@Cervisia:
"Semmi sincs ingyen, rendben. De akkor 10 év múlva a diplomástól ne szedjen be több adót az állam a semmire, mint a minimálbérestől. Nem arányaiban, hanem konkrétan."

Miért is ne?
10 év alatt fizetné vissza a diplomáját, utána meg illetve már az alatt is kaszálhat, ha ugyes es persze ha ez a celja. Nem ertelek. Tanul, ami egy szolgaltatas, fizesse ki vagy barter. Mi ezen olyan felhaborito?

"Tavaly kb 1400 milliárd forint szja-t fizetett kb 3,5 millió adózó. Ez kb havi 33 ezer forint adó befizetőnként. Minimálbérestől bankvezérig. Szóval ha a minimálbéresek a mostani adó kb dupláját fizetik, majd akkor pattoghatnak, hogy ne ők fizessék mások diplomáját, mert addig bizony potyautasok, akik többet kapnak a közösből, mint járna, és semmi jogalapjuk sincs arra, hogy kritizálják a főiskolai hallgatókat, akik majd helyettük is fizetik az adót. És akkor ott a tb is, ami szintén egyenlő szolgáltatást ad egyenlőtlen befizetések helyett."

Ki mondta, hogy a minimalberesek "pattognak"? Felesleges ilyen kimutatast ide hozni, es egy oldalrol megfogni, mert nem visz kozelebb ahhoz, hogy ha kersz egy szolgaltatast, akkor fizetsz erte. ennyi. vagy ne kerd.

FinderTab 2012.12.14. 14:46:25

@ZF2: te irtad h kellenek a jogaszok. en nem leverek semmit.:) tisztaban vagyok a kulonbsegekkel.
kemeny melo, sok tanulas, seggnyalas, biztos, kiveve ha pl az apukad kulugyminiszter es az ugyvedi irodjaban bontogatod a szarnyad.:)
ettol fuggetlenul ok ezt kamatostul visszaszedik a 30-40-50e ft-os oradijakkal. remelem nem haragszol ha most konnycsepper nem morzsolok el az ugyvedekert.:)

halor 2012.12.14. 14:47:05

@komplikato: de, az mindenkinek a saját valósága, és kurvanehéz megváltoztatni. Főleg úgy nehéz, hogyha közben éreztetik is vele, hogy az a világkép alávalóbb, értéktelenebb, silányabb, mint azé, aki meg szeretné változtatni. Még cáfolhatatlan bizonyítékokkal is nehéz, az ember fejében ilyenkor kialakuló önellentmondás feloldása a legnehezebb, és ebben kell segíteni, nem szabad ott hagyni, mert az még veszélyesebb.

Cervisia 2012.12.14. 14:49:08

@FinderTab: Épp azt mondom, hogy fizetek, rendben. De akkor adót is annyit fogok fizetni, mint egy utcaseprő, mert semmit sem kaptam, amiért "járna" a több adó.

FinderTab 2012.12.14. 14:53:32

@protézisesh: tok igazad van, en is hasonlokat tapasztalok! de jelenleg amibe ennyi penzt tolsz az fizetos is egyben, meg nem is...
egy fos, aminek sokan haszonelvezoi, pl az echos, a dokik 10%-a stb...

FinderTab 2012.12.14. 14:54:52

@Cervisia: a jovedelem utani ado mas, ettol fuggetlen:) azt a mindekori adozasi rendnek megfeleloen fogsz fizetni, vagy elkerulni.:)

Globetrotter2014 2012.12.14. 15:10:42

@FinderTab: ha az apukád külügyminiszter akkor amúgy sem feltétel a jogi diploma a pozicióhoz.

Viszont attól még be kell juutnod és le kell tenni vizsgákat, olyan nincs szerintem hogy minden tanárt meg lehet vesztegetni/félemlíteni...

Még egyszer: nem minden jogász kres 30-50ezres óradíjat, eleve nem minden jogász ügyvéd. Ezt nagyon nem tudom megértetni veled.

FinderTab 2012.12.14. 15:51:34

@ZF2: nem az enyem, hanem a martonyi apukaja a kulugyminiszter. es az egyetem utani egzisztenciat, lehetosegeket fejtegettuk, nem azt, h kepes-e elvegezni vki, hiszen ebben az esetben adottnak vettuk h igen.
leirtad korabban h nem minden jogasz keres 30-50e ft-ot? nem latom visszaolvasva, nem ertem mert kell ismetelni magad :)
azt sem irtam h minden jogasz ugyved :)
en sem ertelek:)
mindegy is, ki milyen vegzettsegu ugy sem az donti el h fog keresni vagy elni, boldogulni, mert asztaloskent is lehet nagyon sok penzt keresni, kiegyensulyozottan.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.12.14. 16:30:43

@Cervisia: meseljel mar nekunk hogy TE mennyi magyar adot fizetsz ott kint daniaban?

Globetrotter2014 2012.12.14. 18:08:19

Csak kiváncsiságból, és mit csinál a Martonyi gyereke hogy ennyire irigyled?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.12.14. 20:24:28

@FinderTab: Ez így nem áll. Sehol nem fizeti meg egy diák az oktatása teljes költségét. A többi líra. Emellett a jelenleg bevezetett rendszerben tízezer diák semmit se fizet, a többi meg mindent. Emellett hirtelen, egyeztetés nélkül vezették be, ellehetetlenítik az egyetemeket. Itt nincs hely részletezni, hogy mi mindenért nem kóser, de magadtól is rájöhetsz. Talán annyit, hogy azon a skót egyetemen (nem vicc), ahol posztgradot csináltam, egy sikeres tanítvány ötmillió fontot adományozott az egyetemnek. Csak úgy.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.12.14. 20:26:05

@protézisesh: A felsőfokú végzettségűek közül bölcsészek között a legmagasabb a munkanélküliség: 3%. Az országos átlag mennyi is? Ennyit a felesleges diplomákról.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.12.14. 20:31:07

@RobertJ: "A notebook luxuscikk." Miért is? Ha a monitort is beleszámítod, nem igazán drágább, mint egy asztali gép (és az asztaligép-választék a világ boldogabbik felében igencsak korlátozott - tudom, mert most keresünk asztali gépet, és mindenütt lepattintanak, hogy mindenki notebookot vesz). Az, hogy Te műszaki egyetemen oktatóként doktorátust csinálsz, semmit se jelent. A munkakörök egy jelentős részében mozogni kell, egy diáknak dettó, nem engedhet meg magának egy külön dolgozószobát, munkahelye nincs, ahol irodája lenne, helytakarékos megoldás kell.
"A legtöbben úgy is gagyi videók nézésére használják." Te milyen mérnök vagy, mesélj már? Mitől használják a notebookot inkább gagyi videók nézésére, mint az asztali gépet? És miért gagyi? Ez sima hangulatkeltő duma.
A többi fikázásod (fentebb már idéztem a bölcsész-munkanélküliséget) meg értelmetlen, Akinek ilyen véleménye van a tanítványairól, az ne tanítson.

allen99 2012.12.14. 23:25:48

@Mária:
Hát 1990 óta évi 70 ezerrel számolva + az 1970 óta végzett évi 20 ezerrel számolva + a nagyon öreg csocsók akkor bizony csaknem 2 millió.

De ha tudsz számolni (nem matematika, hanem szorzás), illetve ehhez nem kell wikipédia statisztika, hanem minimális logika.

De ezt márnem tanultátok meg, mert a mai egyetem pont ennyit ér! Még logikátok sincs, bár lehet számolni se tudtok.

Leteszem a nagyesküt marika, hogy papíron NEM TUDSZ OSZTANI! Merthogy maradékos osztással nem tudod megmondani mennyi 1987:619 eredménye az biztos!!!

De egyik egyetemista se, amelyik itt irogat! max géppel tudod az eredményt.

Tudod minket 7 évesen megtanítottak erre.

Kapjátok be a seggem ti internet és arckönyv autista idióták!

allen99 2012.12.14. 23:26:53

Igen, látom az elütéseket, köszönöm a lényeget olvasd, ne az elütésbe köss bele.

Mária 2012.12.14. 23:50:18

@allen99:

Mondtam már, hogy le vagy szarva?

Akkor most mondom :)

Balt 2012.12.15. 07:49:08

@L2007: Ez kb. annyira nevezhető szolidaritásnak, mint a nyugger poltisztek önkarrier-menedzselő mozgalma...

FinderTab 2012.12.15. 10:41:01

@Kuviklacz: en nem irtam h teljes koltseget kell fizetni, csak azt irtam ingyen nincs semmi. a péknél is fiztesz, hát itt is kell, ennyi. mivel oktatasrol es a tarsadalom jovojerol van szó hát nem teljes összeget, de ingyen nem tud tanulni tobb tizezer diak, ezt kell megertni. remelem sikerul megerteni neked is.

FinderTab 2012.12.15. 10:47:07

de mindegy is. fizetni fognak tobbsegeben es kevesebben lesznek. lehet berregni, berzenkedni. semmi ertelme. vege az ingyen vacsoranak. koszonjetek meg akik ingyen tanulhattak haszontalan szakokon evekig. 1000 diak tuntet. na es? majd megunjak es hazamennek, hogy egy klasszikust idezzek

Merker Iván 2012.12.15. 12:37:16

@Proton Marci: Ez nem így van. A tanítás összege nagyon is megtérül a társadalomnak. Pl. a mindenki által (érthetetlenül) lenézett bölcsészek között ül a jövő nyelvtanárja is, aki pofátlanul alacsony fizuért fog tanítani egy gimnáziumban, és (ha! tehetséges) olyan tudást ad át, ami elengedhetetlen a jövő nála sokkal többet kereső diplomatái/közgazdászai/fenetudjamilyei számára. (Ugye nincs diploma nyelvvizsga nélkül...) Vagy az orvosok is társadalmi munkát végeznek, megint csak pofátlanul kevés pénzért. Oké, tudom, helyettük az állam fizeti a diákhitelt...
De egy szociális munkás, vagy agrármérnök, vagy egy az ország hírnevét öregbítő tehetslges közgazdász srác is sokat tehet az országért vagy a társadalomért.
A kommented eléggé összemossa az állam és a társadalom érdekeit. Persze, a társadalomnak érdeke, hogy az állam ne menjen csődbe (lásd: Görögország), de nagyon sok ember (pl. a bölcsészek is) nem az államnak, hanem a társadalomnak fontos munkát végez.
A mém pedig minősíthetetlen, Amerikában valahogy a társadalmi érzékenység jobban uralkodik a mémeken.

protézisesh 2012.12.17. 10:43:21

@Kuviklacz: ha a mekiben pultos, akkor sem munkanélküli, illetve a diplomások között arányaiban sokkal kevesebb a REGISZTRÁLT munkanélküli, mint a segédmunkások között, mert végzett, apu-anyu eltartja míg otthon ül, viszont egy sm azonnal megy regisztrálni, hogy kapjon munkanélküli segélyt. Szóval a 3%-od nagyjából semmit nem jelent. :(

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.17. 21:19:24

@tea fan: Igy van. Valami 99 dollar/ev?
Ettol fuggetlenul mind az iMacuk, mind a macbook projuk egy nagyon jol osszerakott masina. Draga , igen, de minosegi termeket kapsz.

Szilva09 2012.12.18. 08:40:33

@ZF2: TTK-ra járok, olyan szakra, ahol a tárgyak feléhez nincs tankönyv, a többihez csak olyan tankönyv van, ami elavult, vagy részben fedi az anyagot (persze van, amihez van igazán jó, színvonalas tankönyv, és "csak" 16 ezer forint). Ezért a tananyag 80%-át netre pakolják fel a tanárok. E-mailben értesítenek dolgokról - sokszor csak pár órával előtte. Beiratkozni az adott félévre, tantárgyakat felvenni, vizsgára jelentkezni szintén csak interneten keresztül lehet. Sőt. 17:00-kor elindul a vizsgajelentkezés, abban a másodpercben már 6 ember jelentkezik ugyanoda, és 17:06-kor visszanézve azt láttam, hogy már betelt az összes hely azon az időponton, ahova én jelentkeztem. Szóval igen, kell a pénz notebookra.

Globetrotter2014 2012.12.18. 08:47:02

@Szilva09: és ezt miért nem tudod megoldani az egyetemi vagy otthoni desktopról.

Mielőtt beindult a notebook mizéria, az asztali gépek is tudták ezeket. Sőt még van két kiszuperált notebookom nemrégről amiben wifi sincs...

Szilva09 2012.12.18. 08:48:56

@allen99: Engem is megtanítottak osztani - no nem 7 évesen, első osztályosan, akkor betűket és számokat írni tanítottak - , hanem egy-két évvel később. Emlékszem, jó sokat szenvedtem is vele. És be kell vallanom, azóta bizony szépen el is felejtettem, ugyanis soha az életben sehol nem kellett használnom. Szerintem ha morze kódokat magoltatnak velünk anno, még annak is több hasznát venném.

Globetrotter2014 2012.12.18. 08:50:55

@Szilva09: azért a szorzótábla bemagolása azóta is jól jön...

Szilva09 2012.12.18. 08:59:48

@ZF2: Én a vizsgajelentkezést legutóbb itthonról oldottam meg, mert épp nem volt órám. De aki bent ül előadáson éppen, az nem tudja ezt ilyen egyszerűen megtenni. Egyetemi gépről meg azért nem, mert ott - főleg olyan időszakban, amikor sok intézendő van - , sorban állnak a hallgatók, mert nagyon kevés gép van. Előfordult már, hogy egy órát kellett várnom, hogy géphez jussak, és megnézhessem, fennmaradtam-e egy adott kurzuson, vagy ilyesmi. Ezért van helyette ingyenes wifi a hallgatók számára az egyetem egész területén. Ha választanom kellene itthoni gép meg notebook között, az utóbbit választanám.

Szilva09 2012.12.18. 09:01:30

@ZF2: Igen, a szorzótábla jól jön, sőt, az se árt, ha az ember tud integrálni :-)

Globetrotter2014 2012.12.18. 09:04:37

@Szilva09: amint írtam nekem snicns már szatlai gépem, sőt a céges is notebook + dockingstation, de amint írtam, meg lehet oldani nélküle is.

De ha van rá pénz nyilván jobb. nekem is va céges notebook, egy 3 éves családi "Desknote", + Ipad, és 4.7 collos okostelefon. Meg melléje buta.

De ha nem lenne rá erőforrás, a desknote elvinné az összes feladatot.

Szilva09 2012.12.18. 09:11:07

Ja, és pdf-es tananyagokkal is két választási lehetőség van. Vagy kinyomtatod azt a pár ezer oldalt, amivel károsítod a környezetet, és a nyomtató, és a papír sincs ingyen, vagy beviszed az egészet magaddal, és órán közvetlenül a pdf diára jegyzetelsz.

Szilva09 2012.12.18. 09:25:40

@ZF2: Hallgatótársaim jó része dolgozik egyetem mellett, hogy legyen erőforrása - többek között erre is. Meg úgy általában: megélhetésre, mert nagyon sokan vannak, akiket a szüleik nem tudnak (vagy csak nem akarnak) eltartani.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.12.20. 23:09:20

@FinderTab: Azt írtad, minek fizesse meg a költségét. Ez az érvelés a részköltségre is igaz.
Amúgy meg nem én szavaztam le a tandíjat a hülyenépszavazáson, hanem azok, akik most védik a sokkal nagyobb tandíjat.
süti beállítások módosítása