Kezdjük ott, amit azért érdemes az elején tisztázni, hogy lassan hatodik éve vagyok az ELTE Társadalomtudományi Karának hallgatója - jelenleg szociológia mesterszakon is - így valamennyire személyesen érintenek a Semjén-Molnár plágiumtengely által felvetett etikai kérdések, a felháborodásom talán ezért is intenzívebb lesz az átlagos médiafogyasztónál. Ezért is szólok, hogy akiket egyetemi belügyek nem érdekelnek, és kizárólag Semjén elkaszálásával szeretnének foglalkozni, azok most inkább kapcsoljanak másik csatornára.

*

Szóval akik követték a HVG keresztényüldöző cikksorozatát, azok valószínűleg értesültek róla, hogy Semjén Zsolt hittudományi disszertációja és szociológiai szakdolgozata számos olyan problémás elemet tartalmaz, amit még két évtized után sem lehet egykönnyen félresöpörni. A plágium azért mégiscsak plágium.

Plágium még akkor is, ha Tausz Katalin (dékán, ELTE Társadalomtudományi Kar) sajtótájékoztatójában amellett érvel, hogy jogkövető állampolgárként az akkori hatályos szabályok alapján utólag vajmi keveset lehet tenni plágiumügyben, hiába "súlyos tudomány-etikai vétség", a diplomát elvenni nem lehet.

(Kedves Fideszes és KDNP-s képviselők! Ez azt jelenti, hogy Semjén hibázott, etikailag gáz alak, ti meg konzervatívként a lopást és a csalást véditek. Na helló!)

A probléma ezzel a sajtótájékoztatóval és az újabb sajtóközleménnyel egyébként az, hogy a plágiumügyet kizárólag Semjén oldaláról vizsgálja, saját szőnyege alatt már nem söpröget. Mégsem egyszerűen arról szól a történet, hogy Semjén össze-vissza plagizált sokszor még csak nem is túl minőségi forrásokból, hanem arról, hogy saját konzulensének később megjelent (!!!) publikációjából vett át igen nagy szövegegyezéssel igen nagy részleteket.

Az, hogy vajon elfogadható-e bármely egyetem számára, ha oktatója egykor konzulensként a kelleténél jobban segített kedvenc diákjának (értsd: bizonyos részeket megírt helyette), részben azért, hogy a saját konzulensi becsületét védje egy igencsak lehúzó bírálat után, majd ugyanezeket a passzusokat később kizárólag saját névvel publikálta is, szerintem egyértelmű. Normális egyetemen ez nemhogy elítélendő, egyszerűen megbocsájthatatlan.

Nyilván senki nem feltételezi, hogy Molnár vett volna át részleteket korábbi szakdolgozójától, akinél fényévekkel jobban ért az adott témához, ugyanakkor az teljesen jogos elvárás, hogy ne írja meg diákja helyett szakdolgozatának jelentős részét, és ha már titokban így is tett, ne publikálja ugyanazt saját kutatásként. Vagy-vagy. Olyan sincs, hogy "közös kutatást folytattak", mert szakdolgozat minden esetben önálló munka - értsd: a konzulens kritikai észrevételekkel, esetleg adatokhoz, forrásokhoz való hozzáférés megkönnyítésével, tanácsokkal segít, NEM ÍR MEG A DIÁK HELYETT SEMMIT - úgyhogy Molnár sajtóközleménye enyhén szólva is nevetséges kísérlet a saját "tudomány-etikai vétségének" elkendőzésére.

*

Szóval. Egy normális egyetemen Molnárnak mennie kéne. Mennie kéne még akkor is, ha az ügyből nagyon ügyesen pártpolitikai kérdést csinálnak, és mennie kéne akkor is, ha az ő tudományos fokozatán múlna egy-egy képzés akkreditációja, ne adj Isten személyén az ijesztő túlhatalommal rendelkező kormányzó párt jóakarata.

Mindezeket azért írtam le, mert dékánasszony bátor közleménye szerint "az eset megítélése a tudományos közélet, az egyetemi közösség valamint az érintett személyek kompetenciája", és én megszólítva érezvén magam így ítélem meg a kérdést. Nyilván ettől nem változik semmi, egyedül az én pár hét múlva esedékes szóbeli vizsgámon számíthatok majd tanár úrtól a szokásosnál több "kis férfias szívatásra", de egyrészt legalább lesz motivációm készülni, másrészt szerintem ez mégiscsak egy jó egyetem, kiváló és minden nehézség ellenére meglepően lelkes oktatókkal, tehetséges diákokkal, múlttal, hagyománnyal, terasszal és jövővel, ahol az ilyen ócska húzásoknak semmilyen képzelt vagy valós fenyegetés hatására nem lenne szabad teret engednünk. Ugyebár ez lenne az egyetemi közösség felelőssége.

Ja és persze, ha ez az álláspont tűrhetetlen, nyugodtan lehet perelni.