Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2012.12.08. 13:54 Szalai Ervin

Az egyetemi közösség felelőssége

Címkék: semjén zsolt molnár attila károly inside job plágiumbotrány elte-tátk

Kezdjük ott, amit azért érdemes az elején tisztázni, hogy lassan hatodik éve vagyok az ELTE Társadalomtudományi Karának hallgatója - jelenleg szociológia mesterszakon is - így valamennyire személyesen érintenek a Semjén-Molnár plágiumtengely által felvetett etikai kérdések, a felháborodásom talán ezért is intenzívebb lesz az átlagos médiafogyasztónál. Ezért is szólok, hogy akiket egyetemi belügyek nem érdekelnek, és kizárólag Semjén elkaszálásával szeretnének foglalkozni, azok most inkább kapcsoljanak másik csatornára.

*

Szóval akik követték a HVG keresztényüldöző cikksorozatát, azok valószínűleg értesültek róla, hogy Semjén Zsolt hittudományi disszertációja és szociológiai szakdolgozata számos olyan problémás elemet tartalmaz, amit még két évtized után sem lehet egykönnyen félresöpörni. A plágium azért mégiscsak plágium.

Plágium még akkor is, ha Tausz Katalin (dékán, ELTE Társadalomtudományi Kar) sajtótájékoztatójában amellett érvel, hogy jogkövető állampolgárként az akkori hatályos szabályok alapján utólag vajmi keveset lehet tenni plágiumügyben, hiába "súlyos tudomány-etikai vétség", a diplomát elvenni nem lehet.

(Kedves Fideszes és KDNP-s képviselők! Ez azt jelenti, hogy Semjén hibázott, etikailag gáz alak, ti meg konzervatívként a lopást és a csalást véditek. Na helló!)

A probléma ezzel a sajtótájékoztatóval és az újabb sajtóközleménnyel egyébként az, hogy a plágiumügyet kizárólag Semjén oldaláról vizsgálja, saját szőnyege alatt már nem söpröget. Mégsem egyszerűen arról szól a történet, hogy Semjén össze-vissza plagizált sokszor még csak nem is túl minőségi forrásokból, hanem arról, hogy saját konzulensének később megjelent (!!!) publikációjából vett át igen nagy szövegegyezéssel igen nagy részleteket.

Az, hogy vajon elfogadható-e bármely egyetem számára, ha oktatója egykor konzulensként a kelleténél jobban segített kedvenc diákjának (értsd: bizonyos részeket megírt helyette), részben azért, hogy a saját konzulensi becsületét védje egy igencsak lehúzó bírálat után, majd ugyanezeket a passzusokat később kizárólag saját névvel publikálta is, szerintem egyértelmű. Normális egyetemen ez nemhogy elítélendő, egyszerűen megbocsájthatatlan.

Nyilván senki nem feltételezi, hogy Molnár vett volna át részleteket korábbi szakdolgozójától, akinél fényévekkel jobban ért az adott témához, ugyanakkor az teljesen jogos elvárás, hogy ne írja meg diákja helyett szakdolgozatának jelentős részét, és ha már titokban így is tett, ne publikálja ugyanazt saját kutatásként. Vagy-vagy. Olyan sincs, hogy "közös kutatást folytattak", mert szakdolgozat minden esetben önálló munka - értsd: a konzulens kritikai észrevételekkel, esetleg adatokhoz, forrásokhoz való hozzáférés megkönnyítésével, tanácsokkal segít, NEM ÍR MEG A DIÁK HELYETT SEMMIT - úgyhogy Molnár sajtóközleménye enyhén szólva is nevetséges kísérlet a saját "tudomány-etikai vétségének" elkendőzésére.

*

Szóval. Egy normális egyetemen Molnárnak mennie kéne. Mennie kéne még akkor is, ha az ügyből nagyon ügyesen pártpolitikai kérdést csinálnak, és mennie kéne akkor is, ha az ő tudományos fokozatán múlna egy-egy képzés akkreditációja, ne adj Isten személyén az ijesztő túlhatalommal rendelkező kormányzó párt jóakarata.

Mindezeket azért írtam le, mert dékánasszony bátor közleménye szerint "az eset megítélése a tudományos közélet, az egyetemi közösség valamint az érintett személyek kompetenciája", és én megszólítva érezvén magam így ítélem meg a kérdést. Nyilván ettől nem változik semmi, egyedül az én pár hét múlva esedékes szóbeli vizsgámon számíthatok majd tanár úrtól a szokásosnál több "kis férfias szívatásra", de egyrészt legalább lesz motivációm készülni, másrészt szerintem ez mégiscsak egy jó egyetem, kiváló és minden nehézség ellenére meglepően lelkes oktatókkal, tehetséges diákokkal, múlttal, hagyománnyal, terasszal és jövővel, ahol az ilyen ócska húzásoknak semmilyen képzelt vagy valós fenyegetés hatására nem lenne szabad teret engednünk. Ugyebár ez lenne az egyetemi közösség felelőssége.

Ja és persze, ha ez az álláspont tűrhetetlen, nyugodtan lehet perelni.

 

 

106 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr324953393

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Semjén lovag 2012.12.08. 19:14:39

Semjén lovag, alkancellár, királyi fővadász, Kalamajka érseke és hercegesített őrgrófja büszkén, búsan borong a bástyán. Azt csácsogták róla a regösök, krónikások, hogy lopta a kardját, kutyabőrét, de tán még a lovát is. Összeült hát a konklávé, főtt a...

Trackback: Semlyén takarodj! 2012.12.08. 19:02:29

ErkölcsTan és etikaoktatás Semlyén Zsolt részre: A plágium lopás és csalás. Takarodj a közéletből!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ati27 2012.12.08. 17:55:32

@veracity:

Off
és ez hogy jön ide? Amugy igaz, nem cocialista vicc, hanem bolsevik.. Majd pár év múlva, mikor amortizálódik a hálózat, és hébe-hóba lesz majd áram, ugye a közműadónak hála, akkor majd lehet sírni!

Visszatérve a cikkre, Orbán is lesz majd pár éven belül "kárpátok géniusza" Zsótival karöltve! :D Ezek a plágiumügyek meg kb annyira amortizálják a felsőoktatást, ha nem jobban, mint a "friss-ropógós" keretszám csökkentés! Szal magyarország jó úton halad a 10 millió "dumb" országa felé! Azaz nem is olyan lassan 9 millió (ugye jön a "matolcsy" generáció, és az elvándorlás...) Mindezt írom úgy, hogy reménykedtem ebben a "bandában"... Én azért még "szurkolok" nekik, hogy legyen meg 2014-ben is a Fidesznek.. Kell az még a sok "bírkának"! (Igaz én nagyon sajnálom a "csendes" kisebbséget, akiken "elverik a port" és bizony nem mindegyik a "gyurcsányista-ballibhez" tartozik!) Ugye nem az zemberek fogják megfizetni! Van egy jó hírem, nemcsak ők, hanem a "birkák" is! Ráadásul kamatostul...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.08. 18:00:19

hanem arról, hogy saját konzulensének később megjelent (!!!) publikációjából vett át igen nagy szövegegyezéssel igen nagy részleteket."
akkor a konzulens plagizált...nem?
:)))

Semjén húzzon el amúgyandilag.
De diplomát elvenni tényleg nem lehet. ez tény

Kelly és a szexi dög 2012.12.08. 18:02:30

Kinek a neve alatt jelent meg először?
Ha csak a tényeket nézzük, akkor abból nem az következik, hogy Semjén plagizált...

Na, most akkor ki lopott kitől?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.08. 18:05:06

@veracity:
Közben meg megszüntették az energiahatékonysági pályázatokat, aminek segitségével hőszigetelve a régi házakat 60% gázmegtakaritás is elérhető lenne.

Ezt is terjesszed, hülyedroid...

(régi ház fogyasztása 3000 m3/év. Ez 1.5 millió forint befektetéssel levihető 1200-1400 m3/év körülire. A megtakaritásból 5 év alatt behozható a befektetett összeg)

nincs_nick 2012.12.08. 18:10:37

@veracity: Nagyon helyes, akkor már csak kb. 10%-kal kerül többe, mint a kormányváltáskor.:D

(No persze ezt nem az MSZP védelmében mondom, elvégre a két párt közös munkája volt az EU abszolút értékben egyik legdrágább (keresetekhez viszonyítva mindenképpen) közműhálózatát grundolni...)

hower 2012.12.08. 18:12:07

@merjünknagyotálmodni: "27%-ra csökkentettük az ÁFÁ-t" :))))

Ami a posztot illeti, respect az írójának.

nincs_nick 2012.12.08. 18:32:56

@Kőmíves Kelemen: Mesélj, hogyan? Lekapcsolod a gázt?

Hülyeséget ne terjesszünk már, pláne építészként, ha már annak vallod magad. Jó pár felújítás után kijelenthetem, hogy a legjellemzőbb 60-70-es évekbeli házaknál az 1.5mFt jó esetben is csak a legolcsóbb még vállalható ablak/ajtó/redőny vételét és beépítését fedezi. Kondenzációs kazán új kéménnyel alsó hangon még fél misi (+vezérlés ha több kör kell). Csövek cseréje ha mákod van és van alul pince ahol a mennyezeten elviheted a csövezést, akkor még fél misi, egyébként falban víve egy-másfél a javítások miatt. Teljes szigetelés meg 2-3mFt alatt nem áll meg. Azaz egy ilyen ház normális felújítása csak fűtésileg 5mFt körül van. Na Bp-től 60km-re már nem érnek ennyit ezek a házak telekkel sem sokszor...

A hőszigetelési támogatás megszüntetése ettől függetlenül persze ugyanolyan baromság, ahogyan az is, hogy eddig a pénzeket az elavult panelek 5cm-es szigetelésére költötték, amikor a panelek szerkezeti felújítás híján még 20 évet nem fognak kibírni...

moTmeN 2012.12.08. 18:35:01

@Kőmíves Kelemen:
<OFF>
Nekem olyasmi remlik ezzel az energiahatekonysagi palyazattal kapcsolatban, hogy ha az emberunk osszehasonlitotta az ilyen palyazaton keresztul torteno felujitas arat ugyanazon mesterember altal szamla nelkul elvegzendo munka araval, akkor kicsit nagyobb volt a kulonbozet, mint a palyazaton elnyerheto reszarany. Az ilyen peldak egyedi esetek voltak, vagy ez altalanos az epitoiparban?
Mindamellett, a kornyezetert aggodo szemelykent egyetertek abban, hogy az energiahatekonysag novelese fontos cel.
</OFF>

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.08. 18:35:59

@nincs_nick:
Hahó: HŐSZIGETELÉS!
Nem gépészeti korszerűsitést irtam, vagy komplex felújitást, CSAK hőszigetelést.
Én egy 10x10-es kockaházat vettem példának, ami B30-asból készült.
Nyilászárócsere, fal-lábazat-födém hőszigetelés.

Meglehetősen sok megtérülés számitást csinálok, szóval tudom miről beszélek.
(elég sok el is készült, és az előre kalkulált fogyasztáscsökkentés igaznak bizonyult)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.08. 18:39:06

@moTmeN: Sajnos ez igaz.
Ráadásul a 2010 utáni kormányváltásnál szétverték a komplett stábot, igy sok esetben még a 2010-ben elkészült és nyertes pályázatokat sem fizették még mindig ki.

Nem azt mondom, hogy ez a pályázatosdi k. jó, de legalább valami. Ezt kellene normálissá tenni, és kedvezményes kamatozású hitelekkel megtámogatni.
Nem a gáz árát csökkenteni erővel, hogy utána meg a teljes infrastruktúra összerogyjon karbantartás és beruházás hiányában.

Parasite 2012.12.08. 18:42:20

mi lenne nem etetnétek a troll-t és arról beszélnéltek, amiről a bejegyzés szól? a semjén-ügyről.

Petykabá 2012.12.08. 18:45:00

Kedves Szociológia Hallgató felemlegeti az egyetemi viszonyokat... Látszik, hogy kurvára nem látja a lényeget. 10-20 éve a hallgatók mint a kis csicskák írogattak a főnökük nevére cikkeket, és még megköszönték, hogy dolgozhattak kb. egyáltalán nem biztos, hogy nem a nyomi Zsolti írta a nagy professzornak a cikkét, aztán jutalomból betehette a szakdogába. Mondom ez a 20 évre visszatekintés meg etikázás ez NETTÓ KÉPMUTATÁS. Ilyen volt a rendszer.

Vagy várjunk csak most is ilyen. Németországban a szakdoga konzulensem véletlen az én témámból írta a doktoriját. (pontosabban eleve úgy írta ki a témát, hogy majd szépen az eredményeket beleírja a sajátjába)
Magyarországon még nem jelent meg cikkem, sőt külföldön se, hogy a "kutatást irányító", valójában egy sort nem író professzorom neve ne lett volna rajta a cikken. És a sok lelkes önjelölt etikafilozófust el kell keserítenem, a kb. 120 kutató közül akit ismerek fele ilyen cipőben jár, jobb esetben beleírnak 20 sort. Persze vannak más profok is, nekem is volt már szerencsém korrektekhez, akik keményen dolgoznak is azokban amiket publikálnak, de nem ez a jellemző.

Az egész hisztin látszik, hogy azok akik gerjesztik, meg írják távol állnak a tudományos élet valóságától...

Bilbo 2012.12.08. 18:45:23

Gumicsont.

20 évvel ezelőtt nem volt technológiailag megoldott a másolás elleni védelem. Ezért sok dolgozatban lehetnek átvett részek.

Ezzel együtt, nevetséges azzal jönni, hogy Semjén az Öt világvallás c. könyvből átvett _átfogalmazva_ részeket. Pl. le kellett írni, melyek a legfontosabb muszlim szekták. Megnézte a könyvet, és meglepő módón, hasnlóan írta le, mint ott. Ez a könyv egy lexikon.

Ezzel az erővel majdnem minden diploma és doktori dolgozaton fogást lehet találni, amit nem profi kutató írt. Semjén dolgozata nem másolás, nem érzem olyan rázósnak, mint az eddigi ügyeket.

A legjobb vád, hogy valaki saját magától másol. vagyis, két különbözp helyre beadott dologozata átfed. Ez a legnagyobb röhej.
Sok ember Ph.D. és nagydoktori dolgozata átfed. Ez nem lopás.
Magától nem lop az ember. A fokozatot nem egy könyvért adják (a dolgozatért), hanem a hozzá kötődő tudományos munkáért és publikációért.

Ez ahhoz hasonlít, amikor apám kutatóintézetében a takarítónők az 50-es években kritizálták a kutatókat, hogy miért járnak annyit könyvtárba. Miért nem tanulták meg a dolgokat az egyetemen?

A FIDESZ, amilyen hülye, hagyja az MSZP-t garázdálkodni. Gyurcsány mindkét tézise eltűnt, meglepő módon. Rá kellene ereszteni egy pár embert az MSZP-s, SZDSZ-es társaságra. Kuncze barátunk nem az a filozófus alkat ... Lendvai Ildikónak sem sok neuronja lehet.
Vagy akár lehetne a HVG-s kollégák háza táján szétnézni.
Őket sem az IQ-juk miatt alkalmazták.

makacs szennyeződés 2012.12.08. 18:47:20

most ez a molnár tényleg az a molnár attila károly, aki egy kicsit férfiasan megszivatta magát "tölgy"-nevű gyűlölettroll képében?

:D
hát ez a történet egyre viccesebb.

Csacsicska 2012.12.08. 18:52:54

Vissza a cikkhez: vannak Gerinces Egyetemek és gerinctelen egyetemek. Ahogy vannak "Egerek és emberek".

Bilbo 2012.12.08. 18:54:16

Hihetetlen, hogy 2 év után a csökkentagyú elvtársak viszavárják a szemkilövőket, a frankhitelesek kinyíróit, azokat, akik a majdnem kezelhetetlen államadósságot generálták.

Remélem, nem mindenki.

Ennyire irányítható, szerencsétlenekből állna az ország?

Szerencsétlenek! Azért van még munkahelyetek, mert fideszék, akármilyen bénák is, nem téged rúgtak ki, hanem a bankokat adóztatták, és visszahozták az országot a szakadék széléről.

Ébredjünk már fel!

(Írom én innen, Spanyolországból, ahol 56%-os a fiatal munkanálküliség, és az általános munkanálküliség 30% felé megy.
Bankadó nincs, a szegény bankokat jól megmentették 100 milliárd euróval. Ez kb. a teljes magyar államadósság. Ebből látszik, itt jobban csinálják.)

nincs_nick 2012.12.08. 18:54:34

@Kőmíves Kelemen: És 10x10-es kockaházat te nyílászárócserével, hőszigeteléssel hogy a rákba hozol ki 1.5mFt-ból? Az anyag messze több?

Nézzük a számokat:
- két 150x150-es front ablak, olcsó kbe olcsó redőnnyel 200eft
- négy kisablak redőny nélkül olcsó kbe 150eft
- egy bejárati ajtó, legolcsóbb nem fúrható műanyag 80eft
- négy 90x150-es szobai ablak olcsó kbe redőnnyel 300eft

Eddig vagyunk csak a nyílászárók anyagárával 700eFt-nál

Legolcsóbb 12cm-es szigetelés rendszer 300nm, 2500ft/m2 szín nélkül: 750eFt (A szín is kb. 100e a legolcsóbból, határ itt a csillagos ég.) Ráadásul 12cm-t már nem javasolunk senkinek, mert úgy járnak, mint régen az 5-8cm-esekkel, lehet másodszor is szigetelni...

Födém simán leborítva 15cm üveggyapottal és kivíve a külső szigetelésig 100eFt...

Na erre jön a munka, ami még ennyi kb. ha adsz számlát... Tehát gépészet nélkül 3mFt legolcsóbb anyagokból, nem 1.5 sajnos.

Egyébként nem számolt, hanem mért számok:
- 70'-as évekbeli kockaház éti lemezkazán helyett modern öntöttvas külső szabályozóval -> nincs kimutatható megtakarítás két év alatt, a csövek miatt eszméletlen vizmennyiséget kell fölfűteni továbbra is...
- 70'-as évekbeli kockaház olcsó ablak és 10cmes szigetelés, gépészet maradt -> kemény 25%-os megtakarítás, ugyanúgy tönkrevág mindent az a pár hl víz a rendszerben, ami szépen lehül két bekapcsolás között, nyilván megoldás lenne egy puffer, csak az is fél misi kiépítéssel
- 70'-as évekbeli kockaház premier ablak és 15cmes szigetelés, kondenzációs kazánnal, teljes csőcsere falfűtéssel, 15cm-es garafitossal szigetelve -> kemény 50%-os megtakarítás, de cserébe anyázás, mert 3 nap alatt fűt be a falfűtés (magyarázhattuk mi...)
- 80'-as évekbeli kétszintes Premier ablakokkal, kondenzációs kazánnal, teljes cső és radiátorcserével, fejlett vezérléssel, födém szigeteléssel, de még lábazat és falak szigetelése nélkül -> 30% minusz, szigeteléssel itt úgy néz ki meglesz a 60...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.08. 18:59:57

Tölgy... egy fogalom - a szopás szinonimája lett! :))
Mint a Zsótti konzulense... :D
Már értem a szintet, nem egy IQ harczos banda, de hát ami összetartozik, az bizony csak ez a mucsa alsói szint!

A jelenlegi tanulók és már végzettek kezdhetnek aggódni, evégre egy-két ilyen balfasz kretén miatt, a papírjuk értéke komolyan kezd a vécépapír irányába tendálni.

zsebatya 2012.12.08. 19:01:40

@Bilbo: Uramisten. Te beszólsz a hvg-seknek? Az úr legyen kegyes hozzád. A seggükből nézel ki. Van nekik még keményebb anyaguk is. Vadászos. Semjén hason csúszva próbál majd menekülni abból katyvaszvaszból, amit különféle túrákon összelövöldözött magának. Magyarosíthatna Czinegére. Tudod mennyit ér egy aranygombokkal kivert övtáska? és miért szabadult benedek Fülöp oly könnyen az előzetesből? Talán lehet, hogy nem is ő vette a facsemetéket? Dokkolj, öcsi.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2012.12.08. 19:01:59

Semlyén takarodj!

Szórakoztató képes erkölcstan és etikaoktatás. Meg egy kis morálfilozófia kételkedéstannal. Nem csak judeo-keresztényeknek, bár elsősorban nekik van rá szükségük.

A plágium lopás és csalás. Takarodj a közéletből!

erkolcstan.blog.hu/2012/11/28/semlyen_takarodj

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.08. 19:02:56

@nincs_nick:
Úristen... te hol vásárolsz anyagokat? Mert lazán a dupláját irod.

Egy 5 kamrás, bukó-nyiló, 1,0 W/m2K értékű műanyag ablak 54.000 Ft, beépitése 10e, redőny erre 15e = 80e
A többi ablaknál is hasonló nagyságrendi tévedésben vagy, kivéve a bejárati ajtót, amit viszont alul lőttél (min 100e kell)

10 cm grafitos EPS szigetelés SZINNEL, munkadijjal felrakva 6000 Ft/m2.
Födém hőszigetelése mezei bálás gyapottal 400 Ft/10 cm, tehát a 20 cm munkadijastól megvan 1000 Ft/m2-ből.

A megtakaritásról is irhatok számokat, mert idén már közel 100 db energetikai/korszerűsitési számitást végeztem, ennek közel a harmada már el is készült a fűtési szezon előtt, és a napi fogyasztási adatok igazolták ezeket.
Egyébként tanácsadóként is dolgozom ebben, szóval meglehetősen benne vagyok a témában, mind elméleti, mind gyakorlati oldalon.
(a saját házunk épitéséről, gépészeti rendszerének kiépitésről nem is beszélek)

zembertelen 2012.12.08. 19:03:19

@Kőmíves Kelemen:
Ha 2* megcsinálod, akkor 0 m3/év!
Kőműves maradjon a kanalánál!

Flúgatlan 2012.12.08. 19:03:19

"Nyilván senki nem feltételezi, hogy Molnár vett volna át részleteket korábbi szakdolgozójától, akinél fényévekkel jobban ért az adott témához,"

Én nem ismerem azt a Molnár urat, ismerek viszont sok-sok akadémia vonalon futó alakot, akik nagy nevek a szakmájukban, és mocsok módon élősködnek szakdolgozóik, doktoranduszaik munkáján.

Még egyszer: nem állítom, hogy ez történt, de nem lenne példa nélküli, ha a tanár plagizált volna a diáktól.

villamos alóli kacaj 2012.12.08. 19:06:41

Zsolti, Zsolti!
Az Úr mindent lát!

M. Péter 2012.12.08. 19:16:53

@Bilbo: Ha megjelölte, hogy a lexikonból idéz, akkor az nem plágium, de szakdolgozatban azért komolyabb forrásokat kellene használni, nálunk már gimnáziumban sem illett lexikonra hivatkozni.

Ha valaki magától másol, az tényleg nem lopás, de ha valaki ugyanazért a munkáért több diplomát vagy tudományos fokozatot próbál szerezni, az már a csalás egy formája. Jobb helyeken alá is íratnak a diákkal egy papírt, hogy azt a disszertációt nem adta be, és nem fogja beadni másutt, pl.
www.ames.cam.ac.uk/postgraduate/BGS%20Declaration%20Form.pdf
Ha meg van átfedés, akkor azt jelezni kell, és a vizsgáztatók az új tartalom alapján döntik el, hogy a disszertáció megfelelő.

"Vagy akár lehetne a HVG-s kollégák háza táján szétnézni." Nézzél szét, ha találsz valamit, akkor írj róla.

campobaszo 2012.12.08. 19:19:41

@veracity: Az infláció 6% körül van,jövőre jön a tranzakciós adó,a cafeteria sok helyen kevesebb lesz,vagy megszűnik,a felsőoktatásban tandíj stb.,ezek meg egy átlagos háztartásban 2-3 ezer forintos rezsi csökkentéssel próbálnak "közérzetet javítani",szavazatot venni.Igen szánalmas kísérlet.

Kulmar 2012.12.08. 19:19:56

A felfogásod szerint nem létezik olyan, hogy többen kutatnak egy témát és ebből ki-ki a saját részét tudományos dolgozatként publikálja? A többivel nagyjából egyet értek.

makacs szennyeződés 2012.12.08. 19:23:35

@Bilbo: hát persze, a szekta megvédi a munkahelyeket. gondolom, ezért szűnik meg minden nap n+1 cég. semmilyen hírt nem olvasol, ugye?

én a bankomtól már megkaptam a levelet, hogy jövőre egyoldalúan hogyan módosítja majd a díjait, amik a felcsúti futóbolond új megvédő bankadóiból következik.

egy sor új adóval is védenek minket. a rendőrség pedig minden eddiginél hatékonyabban védi meg a polgáraiktól a vagyonukat úgy, hogy elszedi tőlük.

a nyugdíjunkat is megvédték már (egy az egyben belelőtték a napba), most megvédik a felsőoktatást is. olvastad? elküldik külföldre tanulni a nem-fideszes fiatalokat, hogy megvédjék őket a magyar felsőoktatástól.

az én állásomat MÉG nem védte a szektád, úgyhogy kicsit tényleg hálás vagyok, és reménnyel tölt el az is, hogy szerencsére felcsúton nevelődik az orbán-jugend, tehát pár focizó fiatal biztos marad az országban, még ha a többség már csomagol is.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.08. 19:25:19

@Kőmíves Kelemen: nekem a vályogházamra kéne valami!

A háromrétegű argonos ablakokat már beépítettem (egyáltalán nem nedvesedett két év alatt), viszont a vályog kegyetlen gyorsan áthűl (ugye az urbánus legenda, hogy az aztán faja cucc).

Mivel kéne bebugyizni?

Bilbo 2012.12.08. 19:30:43

@M. Péter:
Jobb helyeken alá is íratnak a diákkal egy papírt, hogy azt a disszertációt nem adta be, és nem fogja beadni másutt, pl.

Péter! Totál félreérted, hogy működik a tudomány. Valaki, aki pl. nagyszénatomszámú vegyületek kémiájával foglalkozik, ugyan azt csinálja 20 évig. Nem kerülheti el, hogy a diplomája, Ph.D.-je, nagydoktorija át ne fedjen. A nagydoktroinak tartalmaznia kell az eddigi tevékenységét a témában, nem csak a Ph.D. után megírtakat.

Azok a formalitások, amiket írsz léteznek. Nyilván nem akarják, hogy valaki 10 Ph.D.-t szerezzen 10 különböző egyetemen ugyan azzal a szöveggel ugyan abból a tárgyból. Pl. fizika Ph.D. Budapesten, Prágában, Londoban, etc. ugyan azzal a dolgozattal.

De ha ír egy Master's dolgozatot nyelvészetből, és később egy Ph.D.-t nyelvészetből, a gyakorlatban lesz átfedés.

Ezek a "ne másoljunk" szabályok nem merevek, azért is nem ellenőrzik őket. Sok szabály nevetséges. Pl. hivatalosan sok dolgozat nem tartalmazhat máshol megjelent szöveget. Pedig normálisan az ember a máshol cikként megjelent anyagát rendezi egy Ph.D. dolgozatba. Persze, nem szóról szóra, de majdnem. Ez a nemzetközi gyakorlat. Ugyanis, ismétlem, a tudományos fokozatot nem egykönyvért adják. A Ph.D. dolgozatot senki sem olvassa.

Most a HVG Mekk Mester IQ- újságírói ebbe a rendszerbe rondítttak bele.

nincs_nick 2012.12.08. 19:31:00

@Kőmíves Kelemen: Legalább a saját számaidat számold már meg, ugyanazokat írod mint én, te matematikusok gyöngye.:D

Szerinted a szigetelés 6000eft/nm, szerintem meg 3000eFt/nm x 2.:D Mondjuk a 3000Ft/nm is édeskevés ha már állványozni kell mondjuk az 5%-os lejtésű sártenger udvarban.:)

A munkadíjadnál meg gondolom Bivalybasznádra a 100nm födémet szigetelni kimentek 200ft/nm-ért.:D A munkás leadózva és a gázolaj többe kerül...

A 65eFt-os 150x150-es ablakra redőnnyel meg dobj már linket, mert elég nehezen hiszem el, hacsak nem a román redőny/ablak páros legalja a szerencsés... Aztán két év múlva meg cég sincs ugye, mint az olcsóbb ablakgyártóknál megszokás...

Meg ugye ne felejtsük már el, hogy a 60-as évekbeli házaknál nincs ám 150x150-es ablak, vagy csináltatsz egyedi méretet (nem vészesen drágább egyébéknt, csak általában a két front nagyobb, mint 150x150, 160x180 - 201x180-ig minden van) vagy jóval több időt töltesz a beépítéssel.

A 10eFt-os beépítés már csak azért is vicc, mert lakótelepeken talán ok, ahol kiszállsz és megcsinálsz egy nap akár 10 ablakot. Családi háznál kartonozva 15-20 körül szór az egyszerűbb, de legtöbbször már időre megy, mert olyan szép szívások tudnak lenni a 60-as években házilag gyártott tokokkal, hogy néha a fél front oldalt szinte újra kell falazni... És ha egy napig 10 órában három ember egy ablakot csinál (illetve inkább javítja ki amit 40-50 éve elcsesztek...) akkor a 20eFt-os cserén is hatalmas bukta...

De nézzük akkor a te áraidat:
- két nagy ablak: 160eFt
- legyen arányában a többi is: 300eFt
- födém szigetelés: 100eft
- ajtó: 100eft
- szigetelés sima pincés kockaháznál (egyszerűség kedvéért sátortető): 4x10x4 - 20 (nyílászárók fölélőve): 180nm * 6000ft = 840eFt

Ez ugye pont kijön 1.5mFt-ra, aztán ilyen felújítást mégis 3 körül csinál az összes cég... Írd már le melyik cég vagytok, mert akkor hozzátok irányítom akik sokallják az árainkat.:)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.08. 19:32:04

@kolbászoszsömle:
Vályogot sajnos csak páraáteresztő szigeteléssel szabad szigetelni.
Ez lehet Baumit Open (EPS) vagy vakolható kőzetgyapot. Mindegyik kb duplája a sima EPS-nek.
Fontos még, hogy csak akkor szabad megcsinálni, ha megvana vizszigetelése a falnak (akár utólagosan is).

M. Péter 2012.12.08. 19:36:51

@Petykabá: ". egyáltalán nem biztos, hogy nem a nyomi Zsolti írta a nagy professzornak a cikkét, aztán jutalomból betehette a szakdogába. " Miért csak akkor tette bele, amikor az első változatot a másik bíráló elégtelenre értékelte, mert nem volt benne elég szociológia? Miért nem jelentette fel a témavezetőjét plágiumért?

"Németországban a szakdoga konzulensem véletlen az én témámból írta a doktoriját. (pontosabban eleve úgy írta ki a témát, hogy majd szépen az eredményeket beleírja a sajátjába)" Ez nagyon furcsa. Szakdolgozatot vezet, de nincs doktorija? Mindenesetre ne itt panaszkodj rá, hanem a tanszékvezetőnél vagy dékánnál.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.08. 19:41:47

@nincs_nick:
Dobj egy mailt, ha kell olyan, aki ezen a normál áron megcsinálja ezeket.
Én épitész és energetikus vagyok, az elméleti részét és a munkaellenőrzést, elszámolást végzem, a hőszigetelő csapat egy külön kőműves brigád akiket szoktam ajánlani.

Az általam belinkelt ablak egy Fenstherm műanyag 5 kamrás ablak, a legelsők között amit kidob a gugli (raktárról).
A redőnyt pedig a szomszéd faluban gyártják ennyiért, nagyon jó minőségben (nekem is ezek vannak fent).
A padláson levő gyapotteritést 400 Ft/m2-ért szokták külön vállalni, ha csak ez a munka van, de ha komplex a dolog, akkor a fele ár. De valljuk be, a gyapotbálák leteritése nem nagy kunszt... :)

A falazati hőszigetelést 2000-2200 Ft/m2 áron szokták elvállalni manapság, az állványozás 500-700 Ft/m2, de egyszintes épületnél ezt nem illik felszámolni, vagy legalábbis meg szokás felezni.

Azt meg konkrétan büntetném, aki az ablak körül kartonoz, mivel bármit is csinál, az mindig el fog repedni a gipszkarton-vakolat illesztésnél...

De nem OFFoljunk, ha kellek a blogos mailcimen elérsz :)

Werkolandinheaven 2012.12.08. 19:42:57

Zsottika, lehet h ezt megúszod sajnos, de engem csak az vigasztal, hogy úristennek nem tucc hazudni, ott nincs 2/3. Az majd jól segberug es huzol a pokolba, tudod örökké. Ez van a bilbliaban amire te nagy ívben szarsz, farizeus katolikus senkiházi. Miattad üldözik a keresztényeket es miattad röhögnek krisztuson. Na csá, úgysem menekulsz, felejtsd el a feltámadást nyugodtan. Cső, csao, fasza lesz a kenkoves wellness.

makacs szennyeződés 2012.12.08. 19:44:07

@Bilbo:

nem szeretném, ha összezavarnák a tények a izzadságos érvelésed, de:

"A bizottság megbízatása arról szólt, vizsgálják meg a hiteles példányok alapján, mutat-e szövegazonosságot 1992-es szakdolgozata Molnár Attila Károlynak, Semjén Zsolt egykori konzulensének munkáival."

"A bizottság jelentős szövegegyezőséget állapított meg..."

hvg.hu/itthon/20121206_Semjen_ELTE_vizsgalat_eredmeny

az ELTE-n nem éppen önplágiumról van szó, ha figyelmesebben elolvasod.

dr kíváncsivagyok 2012.12.08. 19:47:00

@veracity:
"2013 januártól 10 %-al csökken a gáz és a villany ára!

És ez nem szocialista vicc. "
Te kretén,...azokat nem sorolod fel , amiknek felemelte az Orvbán rezsim ?
Jövedéki adók , ÁFA , Biztosítási és egyéb adók sokasága !?
Egyébként nem a gáz árát kéne csökkenteni , hanem megfelelő béreket kellene a adni,..hogy ki tudjuk fizetni !!!!
Mert az energia-szektortól lehet még elvenni ,..de nem fognak fejleszteni , karbantartani és el fognak bocsátani ezreket !!!!!

dr kíváncsivagyok 2012.12.08. 19:48:22

@Werkolandinheaven:
"Zsottika, lehet h ezt megúszod sajnos, de engem csak az vigasztal, hogy úristennek nem tucc hazudni, ott nincs 2/3."

Ja...az Úrnak hogy számol el az ájtatos manó ?!

makacs szennyeződés 2012.12.08. 19:49:15

szegény, szegény "Tölgy"-re rájár a szopóroller ebben a nemzeti együttműködésben.
:D

hát már csalni se hagyják nyugodtan ezeket a szegény keresztény trollokat, borzasztó.
:D

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.12.08. 20:00:15

Én nem is értem ezt a sztorit. Az 1990-es években "az akkori hatályos szabályok alapján" az ELTE-n szabad volt plagizálni?

Én mindenesetre a HVG helyében utánanéznék, dobtak-e vissza, utasítottak-e el szakdolgozatot plágium miatt akkoriban az ELTE-n. Ha igen, akkor nyilvánvaló, hogy nem volt elfogadható a plagizálás akkor sem, ha az erre vonatkozó szabály esetleg nem volt még kodifikálva. Erre a precedensre hivatkozva (ha van ilyen) kell elvenni Zsoltitól a végzettségét.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.08. 20:09:00

A posztírónak egy szava sem lehet majd az ellen, ha tényleg a bíróság előtt találja magát, és a bíróság ellene ítél. Tényként kezeli ugyanis, hogy a konzulens megírt bizonyos részeket a jelölt helyett. Ezzel szemben viszont az is egy lehetőség, hogy a konzulens odaadta készülő (vagy folyóiratnak már be is nyújtott, de még nem megjelent) kéziratát a jelöltnek, hogy az merítsen belőle ötleteket és tájékozódjon a szakirodalomban az irodalomjegyzék alapján. A jelölt pedig ehelyett másolt.

Így is kérdés persze, hogyan is volt lehetséges, hogy a konzulens nem vette észre a másolást, vagy ha észrevette, miért nem szólt. Az a legkevesebb, hogy az egyetem részéről valaki hibázott, de nem tudjuk, hogy kire mennyi jut a hibából. (Semjénről nyilván kár is vitatkozni, az ő esete egyértelmű.)

Szóval ez a poszt így a rágalmazás határait feszegeti. Én átírnám. Ha meg Molnár lennék, perelnék.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.08. 20:18:56

@Kőmíves Kelemen: Rekuperátorral nem lehet elkerülni ezt a dolgot?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.08. 20:21:27

@Holger Hartland: "Tényként kezeli ugyanis, hogy a konzulens megírt bizonyos részeket a jelölt helyett. Ezzel szemben viszont az is egy lehetőség, hogy a konzulens odaadta készülő (vagy folyóiratnak már be is nyújtott, de még nem megjelent) kéziratát a jelöltnek, hogy az merítsen belőle ötleteket és tájékozódjon a szakirodalomban az irodalomjegyzék alapján. A jelölt pedig ehelyett másolt."

Ez, miután nem nehezményezte a dolgot, miben is különbözik attól, hogy megírta helyette?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.08. 20:24:24

@kolbászoszsömle:
Sajnos nem.
Ha a vályogban feldúsul a pára, akkor elveszti a tartószilárdságát, és egy szinttel lejjebb jön a tető a kelleténél :)

A Baumit Open a drágább, 10 cm kerül 5100 Ft/m2-be +munkadij.
A kőzetgyapot "csak" 4000 Ft/m2 + munkadij.

Ha van barkácshajlamod, akkor pallóváz közé olcsóbb táblás gyapotot is lehet rakni, és kivülről légrés után lambériázni, vagy betonyp lap után vakolni. Sajnos ez sem jön ki lényegesen olcsóbbra.
Ha meg nagyon eco-s vagy, akkor nádpalló+agyagtapasztás is szóba jöhet még.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.12.08. 20:28:52

@veracity:
"2013 januártól 10 %-al csökken a gáz és a villany ára!
És ez nem szocialista vicc."
@Balibgeczyk:
"Köszi az ötletet!!! Terjesztemm én is!!!!"

Kedves Veracity,
Az tervezett árcsökkentés nem egyéb, mint a 2014-es kampány része (igen, ez már az). Másrészt, meg kellene várni, hogy mi lesz ebből, mert valami irtóra nem samkkol ebben az energiaár buliban. Olvasd el az alább linkelt bejegyzést - aztán gondold át a dolgot, majd keress rá a populizmus, demagógia, parasztvakítás szavakra a neten. Miután eltűnik a sápadt pír az arcodról, vegyél egy nagy levegőt és nézz utána, hol is tart az algyői gázmező témaköre.

Balibgecyk, te meg nyugodtam terjeszd ezt az árcsökkentést, legalább addig sem fröcsögsz.

ON:
A poszt jó.

Szép. 3-ból 2. Gyurcsány annyira azért ügyes volt, hogy róla már vélhetően soha nem derül ki, hogyan lett diplomás, másolt-e vagy sem. De Schmittről és Semjénről kiderült, hogy problémásak eme végzettséget jelentő dokumentumok.
Ne feledjük, az ország volt KE-éről (ez persze önmagában is arcpirító vicc) és a jelenlegi ME-helyettesről van szó.

Véleményem szerint az egyetemen helyesen járt el - de iure nem kaszálta el Semjént, hiszen akkor vissza kellene venni a diplomát, s paralell ugyanezt kellene tennie a Pázmánynak is: Zsoltinak hirtelen nem maradna más, csak középfokú végzettség. Tziki.
Így viszont az egyetem megadta neki a lehetőséget, hogy méltósággal mondhasson le (a kialakult helyztre való tekintettel), s diplomája, doktori címe is megmarad.

Az, hogy ezt a lehetőséget Semjén nem ismeri fel (illetve: szóba se jön), igen árulkodó.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.12.08. 20:30:40

@De hol van Columbo felesége?:

Bocsánat, az imént lemaradt a Veracitynek szánt link.

vastagbor.blog.hu/2010/06/03/kemenyen_letorik

Érdemes másoknak is elovasnia, az ott található kommentekkel együtt.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.12.08. 20:36:24

@kolbászoszsömle:
"Ez, miután nem nehezményezte a dolgot, miben is különbözik attól, hogy megírta helyette?"

Semmiben.

Jenyei 2012.12.08. 20:58:40

@perelli: a sajtos pogiét is csökkentik? Mert akkora előre az övék a szavazatom.
Mert a rohadt kommerek -hiába figyelmeztették őket- emelték állandóan.

M. Péter 2012.12.08. 21:04:38

@Bilbo: Nagyon is jól tudom, hogy hogy működik a tudomány. Ha átfedés van akkor azt jelezni kell, és akkor aszerint bírálják el. Ha valaki a vallástudományi disszertációjának egy részét fel akarja használni szociológiai szakdolgozatában, akkor a szabályos és etikus megoldás az, hogy az első lapon leírja, hogy pl. az első két fejezet az X. egyetemen beadott disszertációjából való, és nem próbálja eltitkolni.

(Egyébként Németországban a habilitációnak más témából kell lennie, mint a PhD-nek, így ott nem is igen merül fel, hogy valakinek a habilitációja és PhD-je között átfedés lenne.)

Globetrotter2014 2012.12.08. 21:05:13

A sok poltikai cikkben ez nem derült ki, de lenne egy kérdésem.

Szal Semjén plagizált mert a szakdolgozata megegyezette pár később(!?) megjelent cikkel.

Olyan nem lehet hogy a konzulens vette ár a doktori értekezés részeit?

Nem tudom mi a szokás a szoviológián vagy az Eltén, de azélrt az elég gyakori, hogy a tanstzékek a saját kutatási témájukat adják ki szakdolgozati témára.

Vagyis amit beadsz szakodolgozatnak, azt a tanszék minden további gond nélkül felhazsnálhatja.

Szóval eddig nem nagyon érdekelt a dolgo, de ez a blog most felkeltette a kiváncsiásgom:

TÉLNYLEG PLAGIZÁL AZ AKINEK A SZAKDOLGOZATÁT VALAKI PUBLIKÁLJA KÉSŐBB?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.08. 21:46:17

@Kőmíves Kelemen: sóher vagyok, nem ökobuzancs.
Meg technokrata gánymester.:o

Rekuperátorral a beszívott hideg levegőt melegítem a kifújt meleggel, miközben a relatív páratartalmát csökkentem.

Ha 10 fokos a hőmérséklet-különbségem, és kint és 100% bent 60% a relatív páratartalom , akkor minden köbméter levegőcserével kiengedek a házból kb 8 köbcenti vizet.

Ha húsz fok a különbség, akkor kb 13-at.
Ez 3,5-5,5 liter vizet jelent egy teljes légcsere-ciklusban.
50 köbméter fallal számolva, ez kb fél ezrelék, egy ciklusban.

Azt nem látom be, hogy kifelé, télen, mitől veszít jelentős mennyiségű vizet egy épület, hiszen gyakrabban van a relatív páratartalom 100% felett, mint alatta, plusz eső, hó éri.
Ha a hőszigetelés elég vastag ahhoz, hogy a harmatpont a hőszigetelőben legyen, akkor nem csapódhat le a falban a pára, (a nem légáteresztő szigetelésben viszont hiába a harmatpont, nincs minek lecsapódnia) és ha nem szív fel a talajból vizet, ez a 4-6 liter, amit egy teljes légcserével veszítek, kb négy embernek felel meg szuszogással, főzéssel, fürdéssel, szobanövénnyel, egy légcserével.

Mit gondolok rosszul?

dr kíváncsivagyok 2012.12.08. 21:47:37

@ZF2:
"TÉLNYLEG PLAGIZÁL AZ AKINEK A SZAKDOLGOZATÁT VALAKI PUBLIKÁLJA KÉSŐBB? 1

1.) Molnár kijelentette , hogy Ő írta a szóban forgó publikációt !
2.) Nem csak erről volt szó , szó volt a saját témájának a szó szerinti ismételt felhasználásáról is ! ( Önplagizálás ?!)
3.) Tanulj meg helyesen írni !

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.08. 21:49:09

@kolbászoszsömle:
Nem gondolkodsz rosszul, csak a módszered nem bizonyitott, tehát nem lehet rá nyugodt szívvel Áment mondani :)

dr kíváncsivagyok 2012.12.08. 21:49:37

@ZF2:
"Olyan nem lehet hogy a konzulens vette ár a doktori értekezés részeit?"

Ha ez történt volna, most Ő lenne felszólítva lemondásra !

dr kíváncsivagyok 2012.12.08. 21:51:45

@kolbászoszsömle:
"Mit gondolok rosszul? "

Nincs igazad ! A téli szalámi csak vékonyan szeletelve élvezetes ...

nincs_nick 2012.12.08. 21:51:47

@Kőmíves Kelemen:
"Azt meg konkrétan büntetném, aki az ablak körül kartonoz, mivel bármit is csinál, az mindig el fog repedni a gipszkarton-vakolat illesztésnél..."

Sokszor nincs más megoldás régi háznál, ahol a házigazdák laknak és nem szívesen nélkülöznék a szobát teljes kifestéssel együtt sem két-három napnál tovább. És természetesen a felújítás télen van, mikor máskor.:)

Meg lehet egyébként csinálni normálisan: A vakolat felületét fix-el rögzíteni kell, utána jobb minőségű rugalmas tömítővel kell rögzíteni a kartonlapot és a vakolat belső felét (nyilván nem érintkezhetnek fizikailag), úgy hogy a szoba felőli részen nem türemkedik ki sehol az anyag. Második rétegben tömítő és rá szépen felvíve szövet. Természetes mozgásokat szépen elviseli, nyilván ököllel ütni nem kell.

Globetrotter2014 2012.12.08. 21:55:27

@dr kíváncsivagyok:
1. ok, amint írtam nem nagyon követtem eddig.
2. Nem ez az érv baromság. Saját kutatást úgy asznél fel ahogy akar. Ennél sokkal durvább, igazi stiklik mennek az egyetemeken.
3. Kb lexarom. Ha tudsz egy korrekt helyesíráselelnörzőt mozillára amihez nem kell admin jog akkor szólj.
4. Az egyetelmek nem így működnek. De ln is hajlanék elfogadni ezt a változatot.

Kanstruktív 2012.12.08. 22:06:57

@nincs_nick: Nemrég bontották el az első panelt Pesten, maguk is meglepődtek, hogy statikailag mennyire stabil, mondhatni robbanthatatlan. Állnak még sokáig.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.08. 22:21:44

@Petykabá: Aki egy ilyet bevállal, az elég gerinctelen. Én elég sok ellentpéldát még Magyarországról is, aki az első ilyen próbálkozás után ment a tanszékvezetőhöz és konzulenst váltott. Ha több ilyen becsületes ember összejön 1-2 éven belül, akkor simán repül etikai vétség miatt a prof. Sajnos persze vannak olyan helyek, ahol ez a normális, tipikusan a filozófia, teológia és néhány bölcsész suliban...

hackbard.celine 2012.12.08. 22:24:29

@Petykabá: azért nem ártana utánaolvasni a sztorinak mielőtt fantáziálsz valami nem létező saját munkáról.
SJ a Pázmányos doktoriját adta le az ELTÉ-n kisebb módosításokkal. Ez volt a v1.0. A konzulense jeles, a másik értékelő pedig elégtelen minősítést adott rá, mert nem volt szociológiai tárgyú.
Ez után (kb. két hét alatt) született meg az a v2.0 verzió, ami hipp-hopp jelentős szövegegyezést mutató "törzsanyagot" vett át a konzulens később publikált műveiből.
Na most hadd kérdezzem meg: SJ két hét alatt lett ekkora ász vagy mégis hogy?
Bíztak abban, hogy a sumákság majd elsikkad és soha nem derül ki. Most kiderült.
Szégyen, hogy még ilyen baromsággal magyarázkodva is védeni próbálod, szégyen hogy a konzulens és SJ is még mindig sumákolnak.
Ez a sumák kum laude egyáltalán nem általános, a túlnyomó többség tisztességes saját munkával szerzett diplomát 20 éve is.
A csókosok és a korrupt rendszer haszonélvezői pedig áldoktorik, áldiplomák fényében tették zsebre évtizedekig a többlet társadalmi elismerést (nem ritkán lóvét), ami a címért, végzettségért járt.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.08. 22:26:27

@ZF2: 1. Semjén plagizált.
2. Az nem tiszta, hogy Molnár Semjéntől plagizált-e vagy ott is Semjén a hunyó. Az fix, hogy valami bűzlik annál az ügynél is.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.08. 22:29:19

@kolbászoszsömle:
Francokat. :D
Kipróbálatlan technológiára Áment mondani olyan esetben, amikor a tét az, hogy kalapként a fejedre eshet a tető, totális szakmai felelőtlenség.

Más az, amikor a k. drága lábazati XPS helyett azt mondom, hogy a földfelszin felett 30 cm-el már lehet EPS-t rakni, csak a mechanikai igénybevétel miatt a végén kapjon az egész egy 2 cm XPS boritást.
Ez is "szakmaiatlan", de a maximum baj ami történhet az, hogy az ESP vizet vesz fel, amiatt nem szigetel rendesen...
(egyébként nálam ilyen a lábazati szigetelés, mivel az 1 méter magas lábazatot végig XPS-el szigetelve a gatyám ráment volna)

hackbard.celine 2012.12.08. 22:29:46

@Bilbo: ez meg a másik hülye a relativizálással.
Apafej, nem tűnik fel, hogy a lopás az lopás, akár MSZP-s, akár KDNP-s?
Semjént nem a Pázmányos doktorija miatt vették elő az ELTÉ-n, hanem a tudományetikai vétség miatt. Amit a konzulensével együtt hoztak össze.

hackbard.celine 2012.12.08. 22:34:51

@Bilbo: "Ezek a "ne másoljunk" szabályok nem merevek, azért is nem ellenőrzik őket."
Hol nem ellenőrzik?
A BME és az Óbudai Egyetem konkrétan kivétel nélkül minden leadott munkát átküld a plágiumellenőrző szoftveren. Nem csak szakdolgozatot (pláne doktorit), hanem félévközi feladatot is.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.12.08. 22:48:07

@veracity: Az a 10% 73 fillér. vastagbor.blog.hu/2010/06/03/kemenyen_letorik

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.12.08. 22:51:41

@ZF2: Szerintem egyik addonhoz sem kell Windowsos admin jog. Nekem sincs admin jogom a munkahelyemen a géphez, de több nyelven is tudtam telepíteni. Persze annyira nincs admin jogom, hogy lehet, hogy a tűzrókán valamit csak beállítottak.

Zollye 2012.12.08. 22:53:17

@Bilbo: Senki nem kívánja vissza a régi bandát, de a mostaniak legalább olyan rosszak ha nem rosszabbak. A munkahelyek százával és ezrével szűnnek meg, a munkanélkülieket Európai viszonylatban is rettentő rövid idő után kilökik az ellátásból, és mindent elkövetnek, hogy a statisztikákban se szerepeljenek.

10 millió lakos
- 3870 - ők dolgoznak
- 2980 - nyugdíjasok, rokkantak, járadékosok
- 1655 - óvoda, általános iskola, középiskola
- 0240 - főiskola
- 0460 - munkanélküli
ez összesen: - 9200

Hová tűnt 800e ember? mind 3 év alatti akiket hirtelen nem találtam a statisztikákban? Nem beszélve a dolgozók közt elbújó kb 250e nyugdíjasról. Kb 1 millió ember nem létezik?

Ja igen... és mivel a Fideszék adóztatták a bankot azok gond nélkül emelték a kamatokat amit nem bír fizetni sem cég sem magánszemély... Ezekhez képest az előző banda pancser amatőrök gyülekezete.

És még egy apróság: ezek nem gumilövedékkel lőnének a tömegbe hanem élessel...

Makkasz 2012.12.08. 22:53:30

@veracity: Kár hogy ezt a világon kívül másutt nem tudja a Zorbán bevezetni. Emiatt mindenki fizeti meg a gázhasználó és villanyfogyasztók terheit. Az is aki keveset fogyaszt és az is aki nem használ gázt. A 21. században gáz a kommunizmus.

Makkasz 2012.12.08. 22:54:10

@Makkasz: Mármint Moon kívül nem tudja bevezetni nemzeti hősünk, a balfék bolsi.

Makkasz 2012.12.08. 22:56:18

@Zollye: A 3.870.000-en dolgoznakhoz hozzá kell tenni, 800.000 közalkalmazott, >200.000 állami cégnél dolgozó, >100.000 közmunkás.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.12.08. 22:56:54

@De hol van Columbo felesége?: Algyői gázmező? Nem a Makó alatt a hírek szerint megtalált hatalmas készletről beszélsz? Nekem az a mese rohadt gyanús volt, amikor egyszer hallottam (pályámat az olaj- és gáziparban kezdtem, hét évet nyomtam le ott).
www.delmagyar.hu/mako_hirek/makoi_gaz_e-mailben_terjed_az_osszeeskuves-elmelet/2098604/

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.12.08. 22:58:07

@De hol van Columbo felesége?: Nem a Makó alatti legendás gázkészletre gondolsz? Ez nekem (hét évet nyomtam le az olaj- és gáziparban ifjúkoromban) mindig nagyon gyanús volt.
www.delmagyar.hu/mako_hirek/makoi_gaz_e-mailben_terjed_az_osszeeskuves-elmelet/2098604/

milyen szép a Vértes, ó 2012.12.08. 23:02:26

@Bilbo:

A külföldről hazudozó fideszidióták a legbájosabbak. :)

hackbard.celine 2012.12.08. 23:18:30

@milyen szép a Vértes, ó: Úgy érted álkülföldről?
Na most figyelj, egy percen belül több helyszínről tudósítok személyesen:
Caracasból írom, hogy ...
aztán:
Itt a Déli-sarkon most épp nyár van
kisvártatva:
Tahitin a tenger mindig azúr, otthon meg a fidesz azúr.
:))
Blogkommentben mindenki azt ír, amit nem szégyell leírni. Aztán van akinél ez a gát sem működik.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.12.08. 23:22:01

@Kuviklacz:

Köszönöm mindegyik válaszod éa linket is.

Jól írod, erre gondoltam - amikor ez felröppent, elég sok oldal foglalkozott vele (most lusta voltam rákeseni), de azóta néma csönd.
Mindenestre, érdekes lenne, ha valóban lenne a földfelszín alatt valami. Amikor erre gondolok, mindig eszembe jut: és vajon, mi magyarok, tudnánk-e ezzel a lehetősségel úgy élni, hogy az egész országra nézvést jó legyen?

Ebben az iparágban dolgoztál? Érdekes (és asszemnehéz is) lehetet...

takácsbálint (törölt) 2012.12.08. 23:23:55

ez a tölgy gyerek nem akkora gazember. de úgy tűnik, hogy mindig belefut valamibe.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.08. 23:58:34

@Kőmíves Kelemen: Eleinte minden technológia kipróbálatlan.
Ha egy ötlet az elméletben működik, és azért működik, mert le lehet írni a fizikai törvényszerűségekkel a működését, akkor az be szokott válni.
Persze, egyszerűbb rá nemet mondani, hiszen az nem kerül semmibe, plusz a felelősség kérdése sem kerül elő (ezt nem ellened mondom, meg nem a laikusok -szakemberek elleni- gőgje, hiszen saját szakmámban én is ilyen vagyok).
Szerintem, ezen gondolkodok még egy kicsit, számolok, osztok, szorzok, esetleg modellezek és mérek is, aztán kitalálom, hogy lelépek-e valami olyan helyre, ahol nem kell fűteni, vagy belevágok.
Csak nagyon nehéz úgy gondolkodni, hogy nincs kivel megbeszélni a dolgot!
Pl. olyan dolgokat, hogy van a harmatpont, ahol lecsapódik a pára, ez miatt a hővezetése megjavul a falnak, amitől a harmatpont beljebb kerül, így ott is lecsapódik, amitől még beljebb jön...
Szóval egy egész zónának kell nedvesnek a falban, és ennek a zónának a mérete a fal nedves hővezetésével egyenesen arányos.
Noh, a kérdés, hogy ez a zóna mennyi vizet tartalmaz, milyen vastag, és kiér-e a fal külvilági külsejéig, ha nem, miért nem.

Ez azért lenne fontos, mert ha ez a vizes zóna kiér a külvilágig, akkor egy olyan megoldás, ami a falon belüli kialakulását akadályozza meg, egyszerűen nem tud bajt okozni, hiszen ha a fenti eset igaz, a fal lélegzésére csak azért van szükség, mert a harmatpont a falon belül van.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.09. 00:00:49

@kolbászoszsömle:
"Csak nagyon nehéz úgy gondolkodni, hogy nincs kivel megbeszélni a dolgot!"

Ajánlom ezt a fórumot, itt aztán vannak őrült ötletek és sok a Mekkmester :)
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9084059&la=122749466

tundrazuzmo (törölt) 2012.12.09. 00:40:28

Molnár egy senki, ha falaz a Tömjénzsótinak. Vagy éppen egy szintén agymosott pápista, akinek a zegyház megmondta, hogy Zsótikát át kell rugdosni, mert az Opus Deinek tervei vannak vele. Hahaha. Ilyenkor azt nem értem, hogy az ilyen titkosszolgálati támogatást kapott senkik miért nem kaptak egy PhD-s ministránsfiút is egy-két hétre. Simán megírta volna Zsótika helyett a szoci elégia dolgozatát, és még sokba sem került volna.

Ehelyett a konzulens publikációinak bemásolására futotta csak. Széééép. Aztán meg erkölcsi magasságokból teccenek prédiktálni a parlamentben?

kapucsengő86 2012.12.09. 00:53:47

Állítom, itt a kommentelők 99%-ának fogalma sincs MAK (Molnár Attila Károly) mesterről. Én viszont szociológia szakon végeztem a TÁTiKán, úgyhogy mesélnék egy picikét erről a Molnárról a külsősöknek. Szóval a figura nálunk a kar trolljának számított, egy igazi bunkónak, akiről senki nem tudta igazán, hogyan került oda (ellenben azt mindenki egészen pontosan tudta, hogy melyik pártot isteníti, mivel ezen nézeteit speciel nem igazán rejtette véka alá). Az előadásai (számomra) elviselhetetlenek voltak, ennél fogva az első idők után nem is nagyon jártam be. Két szóbeli vizsgám volt nála, és - becsületére legyen mondva - mindkettőn átengedett. Na de azért nem akárhogyan, mindkettőhöz fűződik egy-egy kis sztorim. Az elsőnél (filozófia tantárgyból), amikor - szerinte - hülyeséget mondtam, háromszor körbeforgott a forgószékén, és hangosan vihogva ordította, hogy "ugye tudja, hogy most baromi nagy ökörséget mondott?!" Najó, ezek után meglepett engem, és jófejségnek is értékeltem a 3-ast (bár szerintem amúgy csak és kizárólag jót mondtam, szóval ebből a perspektívából viszont egyáltalán nem meglepő az érdemjegy). Másodszor (Max Weber vizsgán) nem is az én vizsgám a sztori lényege, hanem az előttem szóbeliző lányé. A lány épp sorra került Molnárnál szóban, én pedig akkor mentem be felkészülni a feleletre. Szegény csaj nagyon-nagyon izgult, kezeit tördelte, szeme tágra nyílt, meg ilyesmik - picit sajnáltam is. A felelet közben Molnár rezignált arccal meredt a semmibe, majd a lány indexét kezdte böngészni unalmában. Egyszer csak kipottyant az indexből egy fotó (nem az index-kép, hanem egy nagyobb fénykép, ami bele volt téve, foggalmam nincs, miért). Na Molnár visítva felröhög, amikor meglátja a képet, majd kézbe veszi, és hosszasan mered hol a képre, hol a csajra (csaj persze rohadtul megijed, majd jéggé fagy, azt hiszi, valami rosszat mondott). "Na ugye nem mondja, hogy ezen a képen maga van?!" - kérdi röhögve Molnár. Mire a csaj: "De, ez én vagyok." "Jó régi kép, mi?!" - így Molnár. "Öö... Két hete készült" - feleli a csaj. Persze átengedte, már meg nem mondom, hanyasra (de kétlem, hogy a feleletből három szónál többet elcsípett volna a mélyen tisztelt tanerő). Szóval, bennem ezek a személyes élmények csak erősítették azt, hogy Molnár a kar leginkompetensebb, leggyökerebb oktatója (másról is vannak persze nagyon negatív emlékeim, de azok az emberek koránt sem vele egy lapon említendők). Ha akármilyen plágiumügy miatt kibukik Molnár a picsába, én őt fogom a legkevésbé sajnálni - és nem pártszimpátiai okok miatt. Szóval az én szememben ez nem is pártpolitikai, hanem személyi kérdés: Molnár alkalmatlan, takarodnia kellene a picsába.

Petykabá 2012.12.09. 00:56:08

@hackbard.celine: "Ez után (kb. két hét alatt) született meg az a v2.0 verzió, ami hipp-hopp jelentős szövegegyezést mutató "törzsanyagot" vett át a konzulens később publikált műveiből.
Na most hadd kérdezzem meg: SJ két hét alatt lett ekkora ász vagy mégis hogy?"

OK ebben igazad van, ez valóban gyanús. Nem próbálom védeni, csak úgy érzem, hogy ez a plágiumkereső dolog kicsit elharapódzott, és szerintem, ha a haverodról megtudod, hogy okosba csinálta a doktoriját, akkor nem fogod feljelenteni, itt meg mindenki hőbörög, mintha a plagizálók legalábbis embert öltek volna. Szerintem ez NETTÓ KÉPMUTATÁS, de mindegy...

Még a Gyurcsánynál, meg a nyomi Pontánál is ezt gondoltam, az előbbit csak azért rühelltem ezért külön mert az első sorokból osztotta a Schmidttet, aki az egyetlen volt aki valóban bevállalta, nyökögve legalább, de elvitte a balhét...

Szóval azt nem szeretem, hogy a valóságban látom az ügyeskedő hallgatókat, puskáznak, adathamisításnak miegymás, tisztelet a kivételnek, és valahogy nehezen hiszem el, hogy az itt blogolók meg csupa-csupa szent, akik olyan képtelenségeket javasolnak, hogy jelentsd fel a konzulensed, ha veled csináltat akármit, és aztán az megjelenik a valamijében. Kinél jelented fel? Kiröhögnek, vagy rosszabb esetben az egyik aki ezt csinálja megszerzi a másik helyét aki ezt csinálja, azáltal hogy kirúgatja.

Petykabá 2012.12.09. 01:00:10

@Távmunkás: mi a fasz is gerinctelen, te nyomorult gyökér?

vova666 2012.12.09. 02:05:55

"Kezdjük ott, amit azért érdemes az elején tisztázni, hogy lassan hatodik éve vagyok az ELTE Társadalomtudományi Karának hallgatója"

Miről is beszélünk? Büfé-ruhatár szakon vagy? Ne siess, még húzd úgy 10 évig.

hazank fia 2012.12.09. 04:43:11

@Petykabá: Es amugy mi a problema azzal, hogy a "kutatas iranyito" nem ir bele egy sort sem egy adott pulikacioba? Merthogy attol kutatas iranyito, hogy letette mar a szukseges dolgokat az asztalra. Te azert dolgozhatsz neki, mert megteremtette ennek a felteteleit. Es majd, ha a te laborodban kutatnak, a te neved is rajta lesz a tanitvanyaid kozlemenyein. Erdekes egy mentalitasod van.

butus 2012.12.09. 07:59:35

@veracity: Igen, megindultak a választási előkészületek!

nu pagagyí 2012.12.09. 08:12:27

@Petykabá: "itt meg mindenki hőbörög, mintha a plagizálók legalábbis embert öltek volna. Szerintem ez NETTÓ KÉPMUTATÁS, de mindegy..."

Fura nézeteid vannak. Arról van szó, milyen országot szeretnél. Ha neked megfelel, hogy egy csaló szapulja az erkölcseidet, hogy egy köztörvényes bűnöző legyen a belügyminiszter, hogy a gyűlöletkampányok buta képviselője "rettegjen" az ellenzék "gyűlöletkampányától", hogy közpénz százmilliárdokat kollégiumi havernak átcsatornázó miniszterelnök gyanúsítgassa lopással elődjeit, ahol emberi méltósága csak a hatalmon levő elitnek van és amelyik nem tiszteli az egyszerű emberek magántulajdonát, akkor nevezd bátran képmutatásnak, ha valaki ezt tényekkel alátámasztva leírja.

Zabaalint (törölt) 2012.12.09. 09:07:48

@Zollye:
"Hová tűnt 800e ember? mind 3 év alatti akiket hirtelen nem találtam a statisztikákban? Nem beszélve a dolgozók közt elbújó kb 250e nyugdíjasról. Kb 1 millió ember nem létezik?"

Munkanélküliekhez nem tartozik a tartós munkanélküli, a közgáz definíció szerint eleve a munkanélküli az, aki tesz valamit azért, hogy munkát találjon, a statisztikákban pedig az, aki regisztrálva van mint munkanélküli. Akik kiestek teljesen a munkaerőpiacra, azok nincsenek benne.

Nyilvánvaló, hogy van az a munkanélküliség valójában 20-30% körül is, ha azt tekintjük munkanélkülinek, aki aktív korú de nincs munkája, csak ügyesen tálalják, így jön ki az a tizenvalahány százalék. Ez nem magyar sajátosság, máshol is így számolják.

veracity 2012.12.09. 09:53:31

@Kőmíves Kelemen: Teljesen jogos! Csak sajnos a hőszigetelés költségeinek akár kicsi saját részét is csak a gazdagok tudnák megfizetni. Ez esetben is azt mondanátok, hogy szemét a fidesz, mert a gazdagokat támogatja.

DR. INKVIZITOR 2012.12.09. 10:00:50

Ájtatos Tömjén Zsolti az általa készített(?) cetliről némi szenvedéssel felolvasta - az egyébként egyszerű és védhetetlen - állásfoglalását.
Nekem legjobban az tetszett, hogy annak idején nem figyelmeztették a tanárok...
A tanárok mondjanak le!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.09. 13:23:33

@Petykabá: Az a gerinctelen, aki csalásban vesz részt azért, hogy diplomája vagy doktori címe legyen. És az ilyen a nyomorult gyökér.

Petykabá 2012.12.09. 13:36:20

@Távmunkás: Ja elnézést kérek, akkor félreértettelek, elnézést a kirohanásért...

Goot 2012.12.09. 18:15:38

@Bilbo: Én igyekszem haladni a nagydoktori felé és talán van némi rálátásom a dologra (olvasgatva az akadémia előírásait), részben igazad van, részben tévedsz. A PhD-be nem "szokás" beleírni a diplomamunkát, a nagydoktori pedig a PhD fokozat utáni eredményeket kell tartalmazza. Ha nem, vissza is dobják a bírálók. Azt is érdemes átgondolni, hogy legalább is a természettudományoknál (ahogy tudom), a szakdolgozók nem a témavezetőtől független témákat dolgoznak ki, sok nem is tudna. A témavezető adja az ötleteket, tanácsokat, tervezi meg a munka jelentős részét, segít az értékelésben vagy értékel, irányítja a disszertáció írását. Ha az így elkészült munkákból nem publikálhatna, nem is vállalná az irányítást, ami nem kevés idő és vesződés. Az más kérdés, hogy legalább a cikkben megköszönje a hallgató munkáját névszerint, vagy ha jelentősebb volt, társszerző is legyen az illető hallgató...Szociológián nem tudom persze hogy van ez ... De egy kicsit kezd ezzel a plágium dologgal kapcsolatban valahogy boszorkányüldézés szaga lenni a dolognak, még egyszer általánosságban, nem a konkrét ügyben ( a gyors átírás azért gyanús és valamiféle forrásmegjelölés mindig illene).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.09. 19:20:32

@Goot: Kösz, hogy ezt leírtad, kellett már ide valaki... Az a duma, hogy "a szemét témavezető lenyúlta a diákjainak a csodálatos kutatásait" kb. annyira hiteles, mint a "meg nem értett zsenikről" szóló történetek. Nagy ritkán lehet ilyen, de nem jellemző. Inkább önmagukat jelentősen túlértékelő tanítványokról lehet szó, akiknek nem lett megmondva időben, hogy hol a helyük.

Globetrotter2014 2012.12.10. 09:17:21

@Holger Hartland: ok, de ezt akkor valamivel támaszt is alá. Ezt milyen tapasztalat alapján írod?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.10. 11:07:36

@ZF2: Én is csak egy nick vagyok, mint te, vagy Goot vagy Petykabá, szóval itt mindegyikünk azt ír, amit akar, és mindenki annak hisz, akinek akar. De ha ennyire érdekel a dolog, menj be néhány viszonylag jó hazai egyetemre, és kérdezz meg néhány (minél több, annál jobb) véletlenszerűen kiválasztott témavezetőt és szakdolgozót.

rupasov 2012.12.11. 18:42:50

hajrá kőművesek!
süti beállítások módosítása