Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2012.11.11. 13:19 Máté.Sz

Azeri-magyar propaganda a Corvinuson

Címkék: propaganda Azerbajdzsán baltás gyilkos Szafarov Corvinus

Mindig érdekes élmény, ha az ember saját bőrén tapasztalhatja meg a politika történéseit. Van, hogy ez vicces formában történik, van, hogy érdekes módon - és van, hogy propaganda képében szivárog be a mindennapjaidba, és az arcodba tolnak valamit, ami már messziről bűzlik.

A héten az a szerencsés élmény ért, hogy saját szememmel láthattam az azeri és a magyar nép testvéries együttműködésének épülését. Mindezt persze akaratomon kívül élhettem át a Budapesti Corvinus Egyetemen.

Pár nappal ezelőtt bementem az egyik (nyalizás nélkül az egyik kedvenc) órámra, ahol a tanár azzal fogadott minket, hogy a 80 perces óra fél órával hamarabb véget fog érni, mivel egy azeri diplomata fog előadást tartani az egyetemen. Az intézetünk pedig e jeles alkalomból kiadta az utasítást, hogy azok, akik az intézetből órát tartanak ebben az időpontban, azok fejezzék be hamarabb, és jöjjenek át az azeri előadásra, illetve vigyék át a hallgatóikat is. Minket nem kérdezett meg senki, hogy akarunk-e menni – persze ha szükséges lett volna, akkor bármelyikünk el tudott volna jönni, és volt, aki el is ment. Én kíváncsi voltam, hogy mi sül ki a dologból, hátha lehet izgis kérdéseket feltenni majd olajról, politikáról, Szafarovról.

Szóval átmentünk a terembe, ahová három oktató hozta át a hallgatóit – körülbelül random harminc diákot. Vártuk, hogy mi fog történni. Végül három azeri illető jött be a terembe. Egy nő kezdett el beszélni nagyon kedvesen – először megkérdezte, hogy hallottunk-e már Azerbajdzsánról, amire a közelmúlt botrányait figyelembe véve kisebbfajta vigadalom tört ki. A hölgy erről tudomást sem véve nagyon röviden összefoglalta, hogy Azerbajdzsán mennyire király hely (itt rendezték az Eurovíziót, meg egyébként is, "a gate between the east and the west"), aztán elmondta, hogy ő az egyik azeri egyetem (Azerbaijan Diplomatic Academy - ADA) képviseletében jött, és ösztöndíj-programokat szeretne bemutatni nekünk. Persze elkattant néhány fénykép, ami bizonyítja, hogy a magyarok mennyire érdeklődnek a szép Azerbajdzsán iránt.

A hölgy előadásából kiderült, hogy az ADA hallgatóinak száma nem éri el a 300-at (!). Ezt én el sem mertem hinni (mi körülbelül 240-en kezdtük el 2008-ban a nemzetközi tanulmányok BA-t), de utánanéztem, és kiderült, hogy a szám nagyjából pontos lehet: 2011-ben az egyetem rektora arról nyilatkozott, hogy 2015 végére 1500 főre növelné az egyetem hallgatóinak számát. A cikk szerint ez a létszám megtízszerezését jelentené…

Az említett cikkből az is kiderül, hogy az ADA rektora nem más, mint az azeri külügyminiszter-helyettes. Arra már az előadó hölgy is utalt, hogy van egy összefonódás az azeri államigazgatás és az egyetem hallgatói között: az itt végzett hallgatók csaknem fele az azeri kormánynak fog dolgozni. Persze melyik huszonéves fiatalnak ne lenne karriercélja egy kaukázusi féldiktátor hatalmához asszisztálni?

Az eseménnyel kapcsolatban számos kérdés merült fel bennem. Először is a Corvinuson, ha naponta nem is, de heti több fontos és érdekes rendezvény kerül megrendezésre, mégis négy és fél év alatt egyszer sem kellett egyik miatt sem hasonló módon órát megszakítani. Számtalanszor megtörtént, hogy a tanáraink ajánlottak beszélgetéseket, előadásokat, esetleg pluszpontokat is kínáltak fel a részvételért, vagy teremfoglalási bakik miatt meg kellett szakítani egy előadást - de egyszer sem történt meg, hogy ilyen közvetlenül átirányítottak volna minket egy eseményre. Másrészről: miért volt olyan fontos egy törpe azeri egyetem ösztöndíj-programjának bemutatója, hogy az intézetünk összes óráját megszakítsák? Én megérteném, ha egy Fehér Házban töltendő szakmai gyakorlatról lenne szó, de miért ennyire fontos, hogy magyar diákok tanuljanak egy azeri egyetemen, és onnan valószínűleg menjenek tovább egy autokratikus kormányzatnak dolgozni? Harmadszor: hála Istennek a Corvinus számtalan külföldi utazást, csereprogramot kínál az érdeklődők számára, de ezeknek meg van a kerete: félévente legalább van például egy Erasmus-est. Aki informálódni akar, az fog is, aki pedig nem, az valószínűleg nem akar elutazni külföldre. Miért kellett nekem végighallgatnom egy azeri egyetem programját ahelyett, hogy egy olyan órán ülnék, amit felvettem, ami érdekel? Miért kell az utolsó évben, körülbelül fél évvel a tanulmányaim befejezése előtt azzal fárasztani, hogy akaratomon kívül egy 300 fős azeri egyetemre próbáljanak elcsábítani?

De ami a legfontosabb kérdés: vajon akkor is félbe kellett volna szakítani az órákat, ha nem egy, az azeri kormánynak utánpótlást gyártó egyetem ösztöndíjprogramjáról lett volna szó?

Félre ne értsetek: én nagyon szeretem az egyetememet és az intézetemet is. Tisztelem a tanáraimat, különösen azt, aki az adott órát tartotta. Gyanítom, hogy itt magasabb szinten született döntés arról, hogy ennek a rendezvénynek sikeresnek kell lennie. Vajon csak azért kellettünk oda, hogy jó propagandát lehessen csinálni szép fényképekkel? Vagy tényleg abban reménykedett valaki, hogy majd a magyar diákok felkapják a laptopjaikat, és rohannak Azerbajdzsánnak dolgozni? Igazából tökmindegy a válasz: az egész így is úgy is bűzlik a propagandától és a két ország közötti erőltetett, szívélyes együttműködéstől.

Egy dolog gazdasági megállapodásokat kötni, vagy kétes érdekekből gyilkosokat átadni – és egy teljesen másik fiatal egyetemisták képébe nyomni, hogy menjetek Azerbajdzsánba tanulni és dolgozni. Az egésztől hányingerem van.

 

 

156 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr354901299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kutya vacsorája 2012.11.11. 15:23:19

és végül kérdeztél szafarovról? vagy teli lett a gatya? ha kérdeztél: mit válaszoltak?

Máté.Sz 2012.11.11. 15:31:00

@kutya vacsorája: Nem, nem kérdeztem. Az illető egy azeri egyetem képviseletében jött, nem az állam nevében. Miért kérdeztem volna tőle?

ReggieHammond 2012.11.11. 15:34:18

Ilyen átvezényléses előadáshallgatás a Miskolci ME-n os volt, akkor épp Schöpflin György és "következményeknélküliország" Fritz Tamás előadása iránt kellett mély érdeklődést tanúsítani....

ReggieHammond 2012.11.11. 15:36:12

Egyébként szerintem azért volt ilyen fontos, hogy hátha valaki kimegy és jobbnál jobb ötletekkel tér vissza, hogyan lehetne "újítani" a rendszeren...

kutya vacsorája 2012.11.11. 15:36:16

@Szalai Máté: mert érdekes lett volna, mit válaszol. vagy csak hogy legközelebb a corvinus vezetői 2x is meggondolják, hogy használják-e biodíszletnek a hallgatókat.
amúgy te írtad:
Én kíváncsi voltam, hogy mi sül ki a dologból, hátha lehet izgis kérdéseket feltenni majd olajról, politikáról, Szafarovról.

kutya vacsorája 2012.11.11. 15:36:32

@Szalai Máté: mert érdekes lett volna, mit válaszol. vagy csak hogy legközelebb a corvinus vezetői 2x is meggondolják, hogy használják-e biodíszletnek a hallgatókat.
amúgy te írtad:
Én kíváncsi voltam, hogy mi sül ki a dologból, hátha lehet izgis kérdéseket feltenni majd olajról, politikáról, Szafarovról.

tony_romita 2012.11.11. 15:36:53

@Szalai Máté: Melyik intézetről van szó?

kutya vacsorája 2012.11.11. 15:37:36

bocsánat a duplázásért, blogmotorgond

dr kíváncsivagyok 2012.11.11. 15:41:11

@Szalai Máté:
"Nem, nem kérdeztem. Az illető egy azeri egyetem képviseletében jött, nem az állam nevében. Miért kérdeztem volna tőle? "

Hogy mit ? Mi a véleménye egy brutális gyilkos szabadlábra helyeséséről és előléptetéséről - kitüntetéséről !?

Mindfield 2012.11.11. 15:41:49

"Melyik huszonéves magyar fiatalnak ne lenne karriercélja egy kaukázusi féldiktátor hatalmához asszisztálni?"

Amelyiket nem fizetik meg. Amelyiket megfizetik, az még a seggüket is kinyalja.

azAttis 2012.11.11. 15:45:14

Öcsi te is írtad, hogy nem volt kötelező és elmehettél volna csak kiváncsi voltál. Szánalmas előadni utána ezt a mártírdumát. Közvetlenül utána már jó volt vagy végül tartósan sérültél? :)

Máté.Sz 2012.11.11. 15:46:41

@dr kíváncsivagyok: Én nem örülnék neki, ha elmennék egy bármilyen országba, és rajtam kérnék számon, hogy mit tett és miért tett az aktuális miniszterelnök. valószínűleg annyi köze volt hozzá, mint nekem az egykulcsos adó bevezetéséhez.

Martian (törölt) 2012.11.11. 15:48:21

Érdekes lehet ilyen propaganda előadásokat megtapasztalni, felérhetett egy Borat show-val. :)

Máté.Sz 2012.11.11. 15:49:42

@azAttis: Igen, leírtam, hogy el lehetett menni. Nem mártír akartam lenni, csak nagyon gáz volt, ahogy az arcunkba nyomták ezt.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.11.11. 15:55:23

@Mindfield: egy, uszkve másfél évig kell az azeri olajügyi minisztériumban elbohóckodni, helyi kapcsolatokat építeni. onnan kezdve csillió-dolláros állás vár bármelyik olajcégnél. én a magam részéről érdekesnek találnék egy diktátor asszisztensi állást, egyébként :)

zsírvezér 2012.11.11. 15:56:41

Az írásból azt olvastam ki, hogy ez a Dugovics Titusz török nélkül ugrott... és ezért még sajnáljuk is... Sőt gondolom a "bátor harcos" nemzedék nemhogy kérdéseket nem mert feltenni, de laposabb volt mint a tehénszar félelmében...

telkoe 2012.11.11. 15:59:45

@Szalai Máté: Becsusszant egy rendes adag martirkodas. Majd ha nagyfiu leszel akkor lesz benned gerinc hogy fellallj es kimenj es ne utolag picsogj.

danmarci · http://danmarci.blog.hu 2012.11.11. 16:05:58

megértelek. szerintem is csak a reklámfotóra kellettetek díszletnek.

tony_romita 2012.11.11. 16:08:13

A kereső a Corvinus+Szalai+Máté megadására ezt az adatlapot dobta fel:

uni-corvinus.academia.edu/M%C3%A1t%C3%A9Szalai

Valószínű, hogy azonos a szerzővel. Akkor viszont nem értem, mi a gond azzal, hogy a Corvinus (rektor: Dr. Rostoványi Zsolt, 2009-ben kitüntetve az azerbajdzsáni-magyar kapcsolatok elmélyítéséért) Nemzetközi Tanulmányok Intézetének hallgatójaként részt vehetett egy a kar/intézet tevékenységébe illő tájékoztatón. Persze a címkék (baltás, gyilkos, Szafarov, propaganda) és egy másik adatlap (FB) alapján nem csodálkozok semmin.

bioLarzen 2012.11.11. 16:08:23

Érdekes kis "színes"... Kár, hogy nem jut el (sokkal) több ilyen a széles közönséghez - pedig gyanítom, hogy alapanyag az volna bőven...

bio

bioLarzen 2012.11.11. 16:12:28

@tony_romita:
"mi a gond azzal, hogy a Corvinus Nemzetközi Tanulmányok Intézetének hallgatójaként részt vehetett egy a kar/intézet tevékenységébe illő tájékoztatón."

Nem tudom, melyikünk olvasata a helyes, én azt olvasom ki a cikkből, hogy a program kváz "kötelezőségével" van gondja a szerzőnek, azzal, hogy ez az eredeti előadás rovására megy, a téma súlyához képest igencsak aránytalanul.

Hogy megvilágítsam: Azzal semmi baj nincs, ha az egyik tv-adó élőben leadja a bikacsöki óvodaportási jelentkezők meghallgatását: ha akarom nézem, ha akarom, nem. De, ha ezt teszem azt az m1 teszi, és az előzetesen a műsorban szereplő VB-döntő utolsó fél órájában - akkor azért szerintem jogosan hőbörög a néző...

bio

G_Norton 2012.11.11. 16:14:04

@telkoe: Te meg akkor pofázzál, ha láttál felsőoktatási intézményt belülről. Olyan rohadt nehéz megérteni, hogy mennyire gáz ez az erőltetett azeri-magyar Nagy Barátság?

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 16:15:16

@bioLarzen:

Neeeem, a felülről elrendelt óramegszakítás és hallgatótoborzás: 'lehetőség'. ;-)

mindig igazamva 2012.11.11. 16:16:18

Én éltem és tanultam a kádári időkben. Ugyan ez volt a gyakorlat. Akkor...?

Máté.Sz 2012.11.11. 16:18:51

@tony_romita: Én szeretem az egyetememet, és szeretem a tanszékemet, szeretem az óráimat. Nagyon jó, hogy vannak nemzetközi programok, és nagyon jó, hogy lehet Azerbajdzsánba menni. Az ilyen programoknak megvan a megfelelő kerete - vannak infoestek, stb. Miért kell hát kivételt tenni egy ilyen eseménnyel? Miért lett pozitívan megkülönböztetve?

Máté.Sz 2012.11.11. 16:20:22

@telkoe: Ha szerinted nem gerinces az, hogy névvel vállalom a véleményemet és a véleményem következményeit, viszont az már gerinces, hogy nicknéven szidsz másokat, akkor oké.
Majd ha nagyfiú leszek, akkor megértem.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.11. 16:28:19

ha nem tetszik miért mentél be, vagy miért nem jöttél ki?!

tony_romita 2012.11.11. 16:29:20

@bioLarzen: Milyen az a kvázi kötelező? Valami vagy az vagy nem. A szerző különben ezt írta:

"...ha szükséges lett volna, akkor bármelyikünk el tudott volna jönni, és volt, aki el is ment. Én kíváncsi voltam, hogy mi sül ki a dologból, hátha lehet izgis kérdéseket feltenni majd olajról, politikáról, Szafarovról."

Tehát a Nemzetközi Tanulmányok Intézetének egyik hallgatója (ha ő az) kíváncsiságból elment egy azeri egyetemi tanulmányokról szóló tájékoztatóra, amire nem lett volna kötelező, majd aktuálpolitikai összefüggéseket (lásd címkék)sugallt az őt ért "sérelmek" okaként.

Teljesen másként fest a dolog, hogyha megnézed, ki írta a bejegyzést.

sztenke 2012.11.11. 16:29:59

Jajj Istenem, jön a konspriráció, már csak a jó öreg büdösorbánozás hiányzott a végéről.

A véleményem: az, hogy most 300 ember van azon az egyetemen, szerintem nem jelez túl sokat. Diplomatából amúgy sem kell túl sok, ezt pedig az állam, úgy látszik, "ki is tudja termelni" magának.

Kinek lenne kedve az azeri diktátort segíteni? Hát a helyiek egy részének biztosan. Nem tudom, a Corvinuson tanították-e, de Azerbajdzsánban, részben a nyersanyagoknak, részben Alyev-nek köszönhetően pl. radikálisan lecsökkent az alfabetizmus, vagy épp a szegénységi küszöb alatt élők száma a Szu. felbomlása óta.

Ezt azért vegyük hozzá, hogy tisztább legyen a kép. Persze nyilván mindenkinek szíve joga azt gondolni a fickóról, amit akar, nyilván ő sem egy maszületett bárány

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2012.11.11. 16:37:47

@doggfather: Ja és az országból is el lehet menni, nem?

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 16:38:32

@Szalai Máté:

Teljesen érthető, amit írsz, ne magyarázd -- vasárnap van, a mosdatóbrigádnak ennyire futja. De a lakcímed is tudják már valószínűleg, csak óvatosan. :)

viperakapitany 2012.11.11. 16:38:53

@Szalai Máté: mert az egyetem szerves része az államnak. amúgy megértelek, hogy nem kérdeztél. a rektorod sem sokat kérdez

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.11. 16:40:09

" az itt végzett hallgatók csaknem fele az azeri kormánynak fog dolgozni. "

Saját hazájában vagy Azerbajdzsánban?

bioLarzen 2012.11.11. 16:43:08

@tony_romita: "Milyen az a kvázi kötelező? Valami vagy az vagy nem."

Hát ennek a "leggyönyörűbb" és adekvátabb példáját maga Orbán Viktor szolgáltatta, amikor anno azt mondta, hogy nem kell a cégeket kötelezni erre-arra, elég, ha "határozottan megkérik őket" - gondolom, mindannyian emlékszünk még erre a klasszikus "one-linerre" tőke ;)

Na, ez a kvázi kötelező: hivatalosan nem az, de nem jópont, ha nem teszed meg.

bio

tony_romita 2012.11.11. 16:44:42

@Szalai Máté: A szeretett egyetemed rektorát az azeri kapcsolatok építéséért 2009-ben kitüntették, lehet, innen a megkülönböztetett figyelem. Persze lehet rögtön baltás gyilkost is emlegetni, diszkreditálni az előadó egyetemét vagy propagandát emlegetni - gombhoz kabátot varrni.

bioLarzen 2012.11.11. 16:46:54

@tony_romita: Egyébként, ha jól értem a mondanivalót, az, hogy "kötelező" volt-e részt venni, a leglényegtelenebb rész. A lényeg az, hogy egy ilyen - azért lássuk be, nem nagy jelentőségű - dolog miatt elmarad egy tanrend szerinti óra ami, - a cikkíró szerint - elég kirívó eset (nem tudom, tényleg az-e, nem ismerem a Corvinus szokásait). A korábbi példámnál maradva: a nézők sem azért hűbörögnének, hogy a fél VB-döntő helyett egy érdektelen, unalmas szart ad a tévé, mert kötelező lenne nézni (mert nem az: bármikor kikapcsolhatom a tévét) - hanem az, hogy egyrészt nem erről volt szó a műsorújságban, és a téma nem olyan jelentős, hogy emiatt felrúgja a tévé a műsorrendet, másrészt, még ha nem is nézem a szar műsort, lemaradtam arról, amit viszont nézni szerettem volna.

bio

viperakapitany 2012.11.11. 16:52:04

a csapatfotózás után én sem kérdeztem volna

Pintér Péter 2012.11.11. 17:05:22

@doggfather:

A jelenség az érdekes. És jó lenne, ha minél több - sajnos létező - eröltetett, a Kádár-rendszert idéző (ál)barátsági- és egyéb propaganda eseményről írnák meg a résztvevők, hogy mekkora gáz már.

Egészen döbbenet, hogy gimnazistákat vezényelnek ki a főpolgármester, vagy az Emberi Erőforrások Minisztere mögé, miközben beszédeket tartanak. Egy letűntnek tartott világ működését idézik, méghozzá elég pontosan. :(

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.11. 17:05:27

@Szalai Ervin: dehogy is, nem ilyen baromságra gondoltam, de egy előadásról simán.

tony_romita 2012.11.11. 17:13:26

@bioLarzen: A Corvinus szokásait én sem ismerem, de más egyetemekét (hazaiét és külföldiét is) igen, több helyen találkoztam már hasonló megoldással. De legyen igazad, a tanrendi órát 30 perccel korábban befejezni egy Azerbajdzsánból iderepült, ottani állami egyetem előadója miatt félelmetes, kirívó és példátlanul felháborító.

A tévés analógia azért sántít, mert a szerző által kifogásolt előadás teljes mértékben a kari intézet profiljába tartozik: egy azeri diplomataképző az ottani lehetőségekről tartott tájékoztatást a Nemzetközi Tanulmányok Intézetének szervezésében, már ha "ez" a Szalai Máté "az" a Szalai Máté. Persze ha ő a republikonos-LIFEs Szalai Máté, akkor nem csodálkozom semmin.

tony_romita 2012.11.11. 17:16:41

@bioLarzen: Persze, szegény Szalai Máté annyira rettegett a várható "nem jó pont" miatt, hogy elment az előadásra, majd írt egy posztot a saját neve alatt, jól beazonosíthatóan.

No_Fidesz_No_Problem 2012.11.11. 17:22:31

Kettősügynök-képző :)))

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 17:23:57

@tony_romita:

Visszavonom ugyan korábbi állításom, (a lehetőségekhez képest) egészen ügyes mosdatóember jutott ide így vasárnap délután is, de azért ennél a tekergésnél jobb kellene, légy oly kedves kicsit összeszedni magad.

puffatag 2012.11.11. 17:30:11

@tony_romita: te féreg, ezt véded? azt, hogy rostoványi behódol? ennek örülsz? miféle vagy?

sztenke 2012.11.11. 17:32:08

@puffatag: Rostoványi kinek hódolt be 2009-ben?

Máté.Sz 2012.11.11. 17:32:38

@tony_romita: Én a Corvinus-nemzetközi tanulmányok-LiFE Szalai Máté vagyok.

Igen, tényleg profilba vág, és mondom, millió ilyen rendezvény van a Corvinuson, de én még nem tapasztaltam, hogy ilyen élesen megszakadjanak egy ilyen előadás miatt órák.

puffatag 2012.11.11. 17:33:29

@tony_romita: tehát a diktatúrákból direkt ide repülő diktatúra-üzemeltetők miatt órák maradnak el az egyetemeken, ez lesz jövőre, te meg tapsikolsz féregke

tony_romita 2012.11.11. 17:33:39

@puffatag: Kit védek én? Rostoványi behódol? De mielőtt válaszolsz, mosd ki a szád szappannal!

puffatag 2012.11.11. 17:36:07

@sztenke: nem értem a kérdést... én azt mondtam, hogy MOST hódolt be, nem értetted?... valszeg azt sem érted, hogy a baltás kiadása óta kerül minden más megvilágításba

telkoe 2012.11.11. 17:37:04

@G_Norton: Hu ocsi de kemeny vagy. Dupla tejbegriz volt ebedre?

@Szalai Máté: Komoly batorsag kellhetett hozza hogy szep csondben kusolva tatsd a szadat es utana leadd ezt az elnyomott ertelmisegi nyekegest.

dzsugasvili 2012.11.11. 17:37:18

Hát itt max. az óra lerövidítése miatt lehet szót emelni, amúgy nem értem, mi ez a problémázás. Ha azeri jön, azeri tart előadást, ha meg német, akkor német. Nem hallottam még kínaiak miatt panaszkodni senkit, pedig ott aztán diktatúra van. Mégis, úgy hallottam, hogy az ottani ösztöndíjak eléggé feldobják az önéletrajzot, meg kapkodnak is ezekért az utazási lehetőségekért. Pedig ott milliósával irtották az embereket, ma már csak olyan ezres létszámban és időnként. Az emberi jogok kb. nem léteznek. Csak őket a ballibek is elismerik, úgyhogy nem születik róluk blog. Na hagyjatok ezzel az antifideszes baromsággal. Ennek a bejegyzésnek semmi értelme nem volt.

puffatag 2012.11.11. 17:37:40

@tony_romita: baltásgeci kuszaszem, nyerjél állami földeket, mint lévay ájtatos törpefeleség

tony_romita 2012.11.11. 17:38:08

@puffatag: "Órák maradnak el... diktatúraüzemeltetők miatt... ez lesz jövőre". LOL.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 17:40:18

@telkoe:

A helyesírás alapján nem igazán meglepő, hogy nem sikerült felfogni, miről van szó, de ne add fel, előbb-utóbb meglesz a magyar nyelv alapfoka!

Viktor Nagy szerintem 2012.11.11. 17:40:39

Kötelező volt? Nem. Elmaradt az órád ? Nem, előbb fejezték be. Akkor mi is a mai rettegés apropója?
Amúgy amikor Euróvízió volt gondolom akkor is ment (képmutató) rettegés...
Van szerintem elég botrány itthon, nem kell még baromságokat is generálni...

rezvez 2012.11.11. 17:41:19

A kínai és orosz "féldiktatúrák" viszont népszerűek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.11. 17:42:17

Nem értelek. Szerintem jó tapasztalatszerzés lenne elmenni egy évre oda ösztöndíjasként.

HgGina 2012.11.11. 17:44:40

Hudeizgalmas írás volt...

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 17:45:15

@dzsugasvili:

Egen, a kínai kegyekért történt tibetiszívatást se tette szóvá senki. Ez má' csak így megy...

Netuddki. 2012.11.11. 17:50:32

Hm, ezek szerint a CE rektorának nem szóltak, hogy a baltásgyilkosos kibaszás után már az azeriek nem akkora haverok? Vagy mégis? Teljesen összezavarodtam... (lóphaszt!)

Netuddki. 2012.11.11. 17:54:10

"Arra már az előadó hölgy is utalt, hogy van egy összefonódás az azeri államigazgatás és az egyetem hallgatói között: az itt végzett hallgatók csaknem fele az azeri kormánynak fog dolgozni."

Magyarul kimész, tanulni aztán hazajössz kémkedni az azeri kormánynak. De hova tűnt az NBH? Noooormááális?

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 17:56:35

@kovi1970:

Figyelj, már többen megírták, hogy bevett szokás félbeszakítani órákat azért, hogy más államok szolgálatába csábíthassák különböző "előadók" a hallgatókat, miért értetlenkedsz? :)

rezvez 2012.11.11. 17:57:52

Biztos tiltakoztál Te is a Jeszenszky-jegyzet miatt, pedig az igazat írt.
Vagy azt "elsőkézből" cáfolod, hogy nem csak a cigányoknál általános a családon belüli nemi aktus?

Muad\\\'Dib 2012.11.11. 17:58:41

@kovi1970:
Más európai intézménnyel is van már megállapodásuk ahogy látom, szóval gondolom azért nem olyan fene nagy rizikó...

Máté.Sz 2012.11.11. 18:01:26

@dzsugasvili: Nekem az sem lenne oké, hogy ha a kínai dolog miatt maradna el az előadás. Eddig nekem nem rövidült le órám más miatt, csak most, egy azeri egyetem miatt.

És tényleg nem volt kötelező, de nem is úgy kezdték a dolgot, hogy "kinek van kedve jönni"?

sztenke 2012.11.11. 18:01:55

@puffatag: De most lett megmondva, hogy az azeri kapcsolatokért 2009-ben díjat kapott. De ne vitatkozzunk, diktatúra van oszt kész. Majd 2014-ben megválasztotok, akit akartok, és jön a Kánaán. Vagy nem.

Mellesleg múltkor nálunk a Pázmányon a török nagykövet tartott előadást. Szerintem csak magatokat húzzátok fel feleslegesen, ha mindenbe beleláttok valamit. Sziasztok!

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 18:02:21

@rezvez:

És akkor szögíny retardált megpróbálta egy tökéletesen irreleváns baromsággal folytatni. (Amúgy a 'cáfolod' helyett 'igazolod'-ot akartál írni, de ennyi aggyal nem csoda, hogy nem tudsz magyarul sem. :)

Máté.Sz 2012.11.11. 18:03:10

@rezvez: Én nem tiltakoztam a Jeszenszky-jegyzet miatt

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 18:03:35

@sztenke:

Megsaccolnád csak a biztonság kedvéért, miről írt szerinted a poszt szerzője?

Máté.Sz 2012.11.11. 18:04:40

@sztenke: Eddig egyszer sem fordult elő, hogy nem azt kérdezték egy előadással kapcsolatban, hogy "kinek van kedve jönni?". Most csak az volt, hogy megyünk, és valaki jelentkezett, hogy nem akar menni. Nem mindegy, hogy mi az alapbeállítás: a menés vagy a nemmenés.

wásztákhurwáh (törölt) 2012.11.11. 18:04:51

Érdekes kérdés, hogy melyik huszonéves vágynak sok pénzért egy féldiktatúrába dolgozni... szerintem elég sokan lennének ilyenek.

Amúgy ha a szerző nem kérdezett Szafarov ügyében, akkor miért várta, hogy majd más fog.

Amúgy az eljárás teljesen "normális". Vidéki egyetemen, amikor egy Nobel-díjas magyar tudós vagy egy külföldi egyetem oktatója jön, akkor odacsődítik a hallgatókat, nehogy már csak 20 hallgatónak beszéljen az öreg. Ez megszokott. Általában mindenki húzódozik, de a végére bizony általában érdekes előadások szoktak ebből kikerekedni. Ha nem tetszik nem kell menni.
Amúgy ha kínai vagy orosz féldiktatúrából érkezett volna az illető előadó, akkor önként özönlöttek volna a pénzéhes közgazdász jelöltek az előadásra, nehogy kimaradjanak a nagy lehetőségből.
Mondom, ez teljesen normális dolog.

Máté.Sz 2012.11.11. 18:05:55

@sztenke: Plusz szerintem naivitás nem látni az összefüggést a hirtelen nagy magyar-azari barátság és a között, hogy hirtelen alapértelmezett lett elmenni egy azeri előadásra.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 18:08:06

@wásztákhurwáh:

Persze, viszonylag bevett dolog, bár az kérdés, hogy más egyetemek toborzói kedvéért mennyire szoktak ilyesmit csinálni -- mert azért nem egy Nobel-díjas előadásáról volt szó; a szerző még nem találkozott ilyesmivel ott, ahol, ennyi.

A tanulságos az, hogyan próbálja pár "rajongó" kiforgatni azt, amit írt.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 18:10:40

@Szalai Máté:

Amíg nincs fénykép-, videofelvételed, illetve 3 példányban aláírt vallomásod, addig mindig lesznek, aki bociszemekkel magyarázzák, hogy nincs összefüggés és véletlen. De ezt nem, őőő, naivitásnak hívjuk. ;-)

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 18:12:30

@milyen szép a Vértes, ó:

Pontosabban: ha lennének cáfolhatatlan bizonyítékaid, akkor is magyaráznák, csak még hangsúlyosabb lenne a 'komcsizsidólibsi vagy'-szál. :)

Buci-Bigyo (törölt) 2012.11.11. 18:12:57

Egy országnak nincsenek barátai, csak szövetségesei. Egyik országnak - beleértve a Szabadság Nagy Bajnoka USÁ-t :D - sincsenek skrupulusai, ha ásványkincsekről, pl. olajról van szó. Ennyire kell komolyan venni az ő, vagy más nyugat-európai ország rosszallását, amikor pl. Kínának puncsolnak az óriási felvevő piaca miatt, Tibet meg magasról le van ....

sztenke 2012.11.11. 18:13:24

Jó gyerekek, én nem vitatkozom, felőlem aztán azt gondoltok, amit akartok.

bgp 2012.11.11. 18:15:31

@tony_romita: el kéne olvasni a cikket és akkor nem kérdeznél feleslegesen.

Viktor Nagy szerintem 2012.11.11. 18:15:50

@Szalai Máté:
Nem kötekedésként. :) De! Azerbajdzsán mióta ellenség? Vagy miért is kell utálnunk? Vagy Kínától és Oroszországtól is köpnöd kell? :)
Abban igazad van, hogy 30 percet ne vegyenek el az órából! De! Aki járt egyetemre az már találkozott ilyennel, hogy rendezvény miatt bizony hamarabb véget ér egy óra. Sőt! Rendezvény nélkül is sajnos...

tony_romita 2012.11.11. 18:17:44

@Szalai Máté: Örvendek, akkor jól vizsgázott a Google :)

Abból a tényből, miszerint az intézmény profiljába vágó, nem kötelező szakmai előadás nem az általad megszokott időpontban vagy a szokványos keretek között került megtartásra, eljutsz a fenti írásig - ez színtiszta propaganda.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 18:18:14

@Viktor Nagy szerintem:

Arról írt, hogy egy másik egyetem toborzója miatt félbeszakadt az óra, illetve nem feliratkozni kellett a programra, hanem leiratkozni róla. Szó nem volt arról, hogy Azer ellenség lenne. De azért majdnem ügyes próbálkozás. :)

tony_romita 2012.11.11. 18:19:55

@bgp: Hol szerepel az eredeti cikkben az intézet neve, nagyokos?

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 18:21:02

@tony_romita:

Az ösztöndíjas-toborzás mint szakmai program. Tudsz te ennél jobbat is. :)

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2012.11.11. 18:28:11

Szerintem a t. posztoló túlzásba viszi a mártírkodást. Legjobb tudomásom szerint a Corvinuson nem kötelező bejárni az előadásokra, sőt állítólag komoly gondot is okoz, hogy a diákok csak szemináriumra vagy arra se járnak. Maga a t. posztoló írja, hogy ő maga is kíváncsiságból ment el, senki sem kötelezte erre. Innentől kezdve azt mondani, hogy "arcodba tolják" a propagandát nekem egy kicsit erős.

Hasonló a véleményem erről is:
"akaratomon kívül egy 300 fős azeri egyetemre próbáljanak elcsábítani". Te ültél be oda, te hallgattad végig.

tony_romita 2012.11.11. 18:29:26

@milyen szép a Vértes, ó: A szerző a Nemzetközi Tanulmányok Intézetének hallgatója, tessék megnézni, mivel foglalkozik az intézet! Az előadó egyetemének a profilját pedig megtalálod az írásban. De a szerző is elismeri egy kommentemre adott válaszában, hogy tényleg az intézet profiljába vág az előadás témája.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 18:31:53

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:

Írta, hogy önszántából ment, lemondhatta volna, 'azeri diplomata előadása' helyett volt végül toborzás, szóval maaaaajdnem stimmel. Most komolyan, tényleg lehetne picit ügyesebben. :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 18:34:50

@tony_romita:

Nem írtam olyat, hogy nem lehet beleerőltetni a 'szakmai'-skatulyába, ettől még a 'toborzás mint szakmai előadás'-próbálkozás kissé vérszegény, na. (A 'félbeszakad minden előadás, ha itt a miniegyetem embere'-szálat ne is erőltessük.)

Anti Anyag (törölt) 2012.11.11. 18:36:28

Ez hülyeség, akár le is léphettél volna, persze felfoghatod úgy is mint országérdek.

Az USA hatalmas demokratái hallgattak végig vérkomcsi kínai előadásokat a legnagyobb érdeklődéssel, mivel tudták, hogy ezt népükért teszik.

Ott az a divat, hogy az előadásokon tömeg van. Mellesleg itt is, Ferit pld. fénykorában külön busszal egy csápolócsapat kísérte. Még akkor is, ha hasonszőrűek közé ment.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 18:38:19

@Anti Anyag:

No, Gyurcsány még nem volt, asszem. :) Azon, hogy nem sikerült eltalálni, miről van szó, ne is lepődjünk meg.

Viktor Nagy szerintem 2012.11.11. 18:43:21

@milyen szép a Vértes, ó:

Hidd el, a legtöbb ember érti miről van szó. "Diktatúra van, mert egy óra 30 perccel előbb ért véget, és még kötelező sem volt végighallgatni, ráadásul egyetemmel kapcsolatos előadás volt... " Iszonyú! :) És akkor kérem kire is kell szavaznom, illetve most melyik politikust is kell szidnom ? :)

Bocs, szerintem ez így butaság. Ez a hozzá állás...

Viktor Nagy szerintem 2012.11.11. 18:44:12

@milyen szép a Vértes, ó:

Hidd el, a legtöbb ember érti miről van szó. "Diktatúra van, mert egy óra 30 perccel előbb ért véget, és még kötelező sem volt végighallgatni, ráadásul egyetemmel kapcsolatos előadás volt... " Iszonyú! :) És akkor kérem kire is kell szavaznom, illetve most melyik politikust is kell szidnom ? :)

Bocs, szerintem ez így butaság. Ez a hozzá állás...

virágillat 2012.11.11. 18:47:57

Nem is tudom már mi volt a, téma el aléltam az azeritől, van egy rokonom a ,Corvinuson féltem Őt!

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2012.11.11. 18:51:05

Ami pedig az azeri kapcsolatokat illeti. Sikerült elég undorító módon kivitelezni, az igaz, de az a a hisztéria amit a dolog körül csaptak szerintem indokolatlan volt, pláne úgy, hogyha minden igaz, hasonló ügy már örmény-francia viszonylatban is megtörtént (akkor az örményeknek kedveztek). Az meg kiváltképp indokolatlan, hogy az így megerősített kapcsolatokat most barmoljuk széjjel, merthogy mennyire nem européer dolog diktatúrákkal üzletelni (legalábbis ez a magyar sajtóban megjelenő legfontosabb érv az azeri kapcsolatok ellen). Pedig ugye a rohadtul demokratikus nyugat is eléggé ráhajtott a keleti diktatúrákra (Oroszo., Kína, Közelkelet pl.) mert ott a piac meg a profit. Temérdek nyugati egyetemista megy a "kommunista" Kínába tanulni, érthető okokból.

Oké, hogy orbánék balfaszok voltak, amikor kiadták a baltásgyilkost. De ennél is nagyobb balfaszok már csak akkor lennének, ha most az összes eddigi eredmény sutba dobva bevágnánk a durcit az azeriekre.

bioLarzen 2012.11.11. 18:51:11

@tony_romita: Nyilván nem főbenjáró bűn, ami történt, de szerntem jogos, ha valaki szóvá teszi.

A tévés példámnál meg OK, akkor legyen a VB döntő megszakítva egy megye III-as kiesési rangadóval. Akkor ott is profillban maradtunk.

bio

bioLarzen 2012.11.11. 18:52:06

@tony_romita: Szalai Mátét engem nem érdekel - engem a jelenség érdekel.

bio

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 18:52:13

@Viktor Nagy szerintem:

Lehetnél azok között is, akik értik, mit írt. De ha nem, nem. :)

tony_romita 2012.11.11. 18:58:02

@bioLarzen: Szóvá tenni esetleg jogos lett volna, de a fenti következtetéseket levonni, dolgokat sugalmazni és diktatúrázni, propagandázni, baltásgyilkosozni - nos ez valódi propaganda.

A hasonlat még mindig sántít, én úgy fogalmaznék, hogy az egyik elődöntőről átkapcsoltak a másikra, de ez nem is annyira lényeges.

Máté.Sz 2012.11.11. 19:13:07

@tony_romita: Ki diktatúrázott? Én csak Azebajdzsánról beszéltem.

Hangsúlyozom: eddig ennek az volt a módja, hogy meghirdetnek egy eseményt a Corvinuson, küldenek róla levelet, esetleg élőben ajánlják nekünk a tanárok. Olyan még nem volt (vagy legalábbis én nem éltem még át), hogy emiatt szakítottak volna félbe három előadást és átvitték volna a hallgatókat. Nyilván, senki nem kényszerített rá, de nem arról volt szó, hogy "aki akar jöjjön", hanem átmegyünk.

E kettő között van különbség, mint ahogy a között is van, hogy ki lehet lépni a magánnyugdíj-pénztáradból, vagy nyilatkoznod kell róla, hogy benne akarsz maradni. Érted. Nem akarok komoly párhuzamot vonni a kettő között, csak egy példával akartam éreztetni a különbséget.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 19:13:13

@tony_romita:

Na, nem is rossz, kár volt picit elrontani azzal, hogy 'a baráti diktatúrákat nem kellene diktatúrázni'. De az irány jó!

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 19:16:45

@Szalai Máté:

Nyugalom, ő alighanem tökéletesen érti, mit írsz...

rezvez 2012.11.11. 19:17:37

@virágillat: úgy tudom azeriek akarnak diákokat kicsábítani. A baltás gyilkos tart szemináriumot és ha haza jönnek rátámadnak a demokratikus ellenzékre.

tony_romita 2012.11.11. 19:17:38

@milyen szép a Vértes, ó: A szerző is mondta, hogy az intézet profiljába vág, tehát szakmai. Előadás? Igen. Miniegyetem? Lehet, de ez semmit nem nem jelent a tartalom vagy a jelentőség szempontjából. Félbeszakad? Van rá máshol is példa. Problem?

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 19:21:42

De próbáljuk összerakni: azt meg szabad említeni, hogy félbeszakították az órákat egy azeri toborzás kapcsán, de arról nem szabad írni, hogy más események miatt nem történik ilyesmi, meg arról sem, hogy Azerbajdzsán (fél?)diktatúra. (Kell hangsúlyozni a dologgal kapcsolatban országaink csodálatos barátságát és az őőő, szakmai előadás csodálatos lebonyolítását? Nem figyeltem.)

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 19:24:08

@tony_romita:

Nem rossz, nem rossz, picit döcögős, de ha valaki nem olvasta el a cikket, elmegy; a végéről a 'félbeszakad, akad ilyen'-részt ki lehetett volna hagyni, túl sokat írt a szerző arról, hogy náluk még nem volt ilyen, nemhogy ilyen súlyú dolog miatt.

bioLarzen 2012.11.11. 19:27:45

@tony_romita: Hát, azért egy előadásról egy PR-bemutatóra átterelni a népet (mert ez PR volt, ugyebár - egy egyetem bemutatója és "toborzása") az azért tán mégsem olyan, mint egy VB-elődöntőről a másikra kapcsolni... Vagy szerinted egy tanóra-előadás és egy ilyen egyetem-bemutató egyenrangú? Mert a hasonlatod ezt sugallná.

bio

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 19:29:56

@bioLarzen:

Leírta világosan, munkára toboroztak, tehát 'szakmai', előadóban volt, tehát 'előadás'. Összeolvasva: 'szakmai előadás'. Egyéb kérdés?

tony_romita 2012.11.11. 19:31:53

@Szalai Máté: A féldiktátorozásodra gondoltam én is, azt ugyanis te írtad így. Mindenesetre nem volt kötelező átmenni, érdekelt is téged a dolog, de azért zokon is vetted, főleg mert azeri, sőt eljutottál a baltásozásig is.

Manyup: persze, nehéz dolog megírni egy kétsoros nyilatkozatot, ha maradni akarsz a pénztáradban, de dönthetsz. Amikor "beléptem" a "pénztáramba", akkor a kutya sem kérdezett meg, hogy akarom-e, törvény írta elő, hogy kell. Törvénnyel vonták le a béremből a pénzt, adták oda egy magáncégnek. Szóval remélem érted te is.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 19:35:16

@tony_romita:

Meg kellene tudnom állni, de sebaj: a magánynyugdíj-pénztáraknak külön pénzt vontak, vagy a korábban az állami pillérbe befolyó összegek egy részét csoportosították át?

tony_romita 2012.11.11. 19:35:48

@bioLarzen: Minket egy vidéki egyetemen egyszer egy vállalat által szervezett munkaerő-toborzásra vittek át. Egy másik egyetemen pedig egy kulturális attasé előadását hallgathattam meg, ahol is az ő országában elérhető továbbtanulási lehetőségekről volt szó. Ez utóbbi Németországban volt.

Osuu 2012.11.11. 19:36:49

Az előadásra nem volt kötelező elmenni. Pont.

ezek után siránkozni, eljátszani a mártírt, hisztizni az előadás miatt... Talán egy kicsit túlzás.

Viszont Marx életnagyságúnál nagyobb szobrát persze kötelező nézni azoknak is akik nem marxisták, nem kommunisták. Nekik is kötelező nézni az egyetemen. Nem választható, kötelező.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 19:37:40

@tony_romita:

Óra helyett? (Mondjuk abból, hogy 'kifelejted' ezt a részletet, sejthető. :)

tony_romita 2012.11.11. 19:38:55

@milyen szép a Vértes, ó: Van ennek jelentősége? "Belépéskor" nem dönthettem, kötelező volt, visszalépéskor viszont igen.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 19:39:59

@Osuu:

Számolni kellene, hányadik versenyző köszön be úgy, hogy fitogtatja azt, képtelen volt értelmezni a nem túl bonyolult cikket. :)

tony_romita 2012.11.11. 19:40:20

@milyen szép a Vértes, ó: Mindkét esetben óra helyett, sőt a vidéki egyetemen még katalógus is volt.

rezvez 2012.11.11. 19:44:23

Kedves Máté! Az írásod poénja azt hiszem nem az óra félbeszakítása volt, hanem az, hogy azeri. De gondolom ugyanúgy megírtad volna, ha izraeli, amerikai... "egészendemokratikus" előadók jöttek volna.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 19:45:13

@tony_romita:

Az alapján, hogy szükségét érezted annak, hogy csúsztass (azt sugalld, hogy a belépés azt jelentette, hogy hirtelen elkezdtek tőled új pénzeket levonni és csúnya magáncégeknek adni -- el is tőzsdézték, ugye? :) ), neked fontos bizonyos értelemben. És azért a 'szabadon dönthetek a bentmaradásról' nem igazán ugyanaz, mint a 'ha kiveszek 1-2 szabadnapot, akkor talán el tudom intézni pár óra sorban állással'... A járulékos zsarolást, meg azt az apróságot, hogy a hivatali keresztmetszet az érintettek ötödének fogadására se lett volna alkalmas, ne is emlegessük. :)

tony_romita 2012.11.11. 19:46:30

@bioLarzen: Ezt a tanárral / előadóval / intézettel kellene megvitatnod. Az intézet elnevezése alapján teljesen profilkonform az azeri előadás, de mondom, ezt a szerző is írta. Lehet ezen rugózni egy darabig, de akkor nem velem, hanem Szalai Mátéval van vitád.

bioLarzen 2012.11.11. 19:47:36

@tony_romita: És ez egészen pontosan mit is változtat a Corvinus dolgán?

bio

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 19:47:40

@tony_romita:

Rendben, ez egy jogos szempont (ezt lehetne ragozni, és nem eljátszani, hogy 'tökmást' írt, mint amit) -- a szerző viszont még nem találkozott a dologgal és szerinte van némi bája annak, hogy (számára) először egy azeri toborzó kapcsán került sor ilyesmire.

bioLarzen 2012.11.11. 19:48:35

@tony_romita: A Corvinuson miért is profilkonform egy normál tanóra-előadás helyett egy azeri egyetem PR-bemutatója? Ezt lécci fejtsd ki egy kicsit.

bio

gabcigirl 2012.11.11. 19:56:42

A Move2Study Tanulmányi Vásáron is promóztak azeri egyetemet:S Biztos ott is ki volt adva...:S

tony_romita 2012.11.11. 19:58:27

@bioLarzen: Annyiból érdekes, hogy kívülállóként sem te, sem én nem tudjuk megítélni, mennyire volt PR jellegű a dolog. A példák alapján láthatóan nem szokatlan, hogy "toborzásra" is elviszik a hallgatókat, már ha ez az volt egyáltalán. Lehet ezen még rágódni egy darabig, de azt hiszem, a cikknek nem ez a fő rákfenéje. A fő baj nem az előadással volt, sem azzal, hogy "át kellett menni" (nem is), de abból, hogy azeri előadó jött, ki lehetett kerekíteni egy ilyen cikket.

tony_romita 2012.11.11. 20:05:57

@bioLarzen: Kérdezd a szerzőt, ő is elismerte, hogy "profilba vág". De az intézet neve (Nemzetközi Tanulmányok Intézet) alapján semmiképpen sem szakidegen az előadás, nézd meg az intézet honlapját. Diplomácia, nemzetközi tanulmányok, külügy stb. a fő terülei.

bioLarzen 2012.11.11. 20:15:27

@tony_romita: Az, hogy nem szokatlan, nem jelenti azt, hogy az egyetem profiljába vág. Nálunk a középiskolában pölö elég sokszor volt helyettesítés, mégsem az volt a suli profilja.

bio

tony_romita 2012.11.11. 20:22:57

@bioLarzen: A "nem szokatlan" arra vonatkozik, hogy néha előadás időpontjában vannak párhuzamos rendezvények, amikre át lehet / kell menni. Az, hogy profilba vág, azt a szerző is mondta az egyik válaszában, de az intézet neve alapján valószínűsíthető is.

bioLarzen 2012.11.11. 20:27:55

@tony_romita: Vagyis, ha olyat ír a szerző, ami téged erősít, azt elfogadod, ha olyat, ami nem, akkor nem? Hogy is van ez?

bio

tony_romita 2012.11.11. 20:43:31

@bioLarzen: Nehéz megérteni vagy mi? A szerző írta, hogy profilba vágott a téma, tehát ha valakivel vitád van ezzel kapcsolatban, akkor az ő, nem én. Ahogy már írtam, a cikkel nem az a bajom, hogy a szerző milyen tényeket állít (30 perccel hamarabb véget ért az előadás, át lehetett menni egy "profilba vágó toborzásra", amire még kíváncsi is volt stb.), ezek teljesen életszerűek, hanem azzal, hogy saját állításait rendre megcáfolva ezekből ő a fenti manipulatív propagandaírást hozza ki.

JohnHenry 2012.11.11. 20:44:44

minden mindegy, a baltás kiadása után egy ideig minden azeri lépés a baltás iránti fizettségnek látszik. akár valóban az, akár nem.

Máté.Sz 2012.11.11. 20:48:54

@tony_romita: Egy ilyen előadás megtartása: profilba vág. Ezért levágni az órákat, és presszionálni a hallgatókat, hogy átmenjenek, nem vág profilba

zsírvezér 2012.11.11. 20:56:35

Nem csak ,hogy gyáva szar vagy , de egy kis köcsög cenzor is vagy...

bioLarzen 2012.11.11. 20:59:30

@tony_romita: OK, engem az hidegen hagy, hogy a cikk mit hoz ki a tényekből - úgyhogy ebben a tekintetben megférünk egymás mellett. Engem a jelenség érdekel. A cikk íróját se védeni, se támadni nem akarom, mert nem vagyok abban a helyzetben.

bio

tony_romita 2012.11.11. 21:01:22

@Szalai Máté: Köszönöm, tehát nem kérdés, hogy profilba vág. A presszió persze nem szép dolog, de hát magad írtad, hogy kíváncsi voltál, meg le is léphettél volna, meg a Fehér Ház esetében nem is kifogásoltad volna az eljárást. Gondolom, a korábban befejezett óra sem volt kötelező, meg a saját nevedet vállalva írtad a cikket, így hát én ezt az egészet aligha fogom fel presszióként.

Máté.Sz 2012.11.11. 21:04:13

@tony_romita:Ahogy gondolod, szíved joga. Én nem azért írtam ezt, hogy botrányt keltsek, csak leírtam, hogy nekem ellenérzéseim támadtak az eljárással kapcsolatban.

különvélemény 2012.11.11. 21:35:13

"ha egy Fehér Házban töltendő szakmai gyakorlatról lenne szó"

Hogy mi?

épészmérnök 2012.11.11. 21:41:43

Ha ilyennel egy demokratikus gondolkodású népességgel bíró ország egyetemén próbálkoztak volna, akkora botrány lett volna belőle, hogy a szervező másnap beállhatna a sorba munkanélküli segélyért.
Egy normális ország normális egyetemén minimum kifütyülnék egy ilyen baltás eset után a nénit, nem hagynának ki egy ekkora ziccert a véleménynyilvánításra.

épészmérnök 2012.11.11. 21:44:18

Ja, és be sem engednék az azerbajdzsáni diplomácia képviselőit az egyetem területére az autonóm egyetem autonóm vezetői.
Ez a minimum.

villamos alóli kacaj 2012.11.11. 21:46:18

Szalai Máté:
A bajok ott kezdődnek, hogy - társaiddal - elmentetek az azeri műsorra!
Nem lett volna (mű)hányingered és lehet, hogy nekik is (is) leesett volna a tantusz!

zembertelen 2012.11.11. 21:50:03

@villamos alóli kacaj:

Na, na! És a jó kis segédpontok?

Megfigyelo 2012.11.11. 22:11:08

A szerző jó érzékkel tapintott rá az országban végbemenő negatív folyamatok egy apró, de jellemző tünetére.

szintetikus 2012.11.11. 22:22:05

corvinus? még nem zárták be? ilyet... :)

Muad\\\'Dib 2012.11.11. 22:29:40

@épészmérnök:
Nagyot mondtál, öblíthetsz. Aztán, ha már olyan rohadtul okos vagy, esetleg kattints rá a linkre a cikkben, és nézd meg milyen külföldi szervezetekkel van diák- és szakembercsere programja az azeri egyetemnek...

Xenu lives! 2012.11.11. 22:43:38

@dzsugasvili: Kitől kapod a fizetésed az ilyen kommentekért? A PRC-s fizetett bérbloggereket már ismerjük egy ideje, de újabban Azerbajdzsán is elkezdte ezt a mocskos kis játékot?
Mondjuk rájuk is fér, a béka segge alatt lévő reputációjukat a hozzád hasonló talpnyalókkal javítani, ötven-hatvan év és rendben is lesz.

babhun 2012.11.11. 23:17:37

Számos érdekes kérdést lehetett volna feltenni.

1. Azerbajdzsánban van-e a baltákra diákkedvezmény?

2. Az ösztöndíjprogramban történő részvételnél jelent-e előnyt alvó örmények széttrancsírozása és erről milyen igazolást kell feltölteni a Neptunra (letartóztatási végzés elég, vagy kell esetleg az ítélet is)?

3. Elég-e az örmények hangos, közterületeken történő becsmérlését hangfelvétellel igazolni? (Ez esetleg pótolja-e idegen nyelvek ismeretét?)

4. Milyen rokoni kapcsolatban kell állni Orbán Viktorral, illetve a Professzorok Batthyány Körének valamely tagjával az ösztöndíj elnyeréséhez?

5. Kell-e az ösztöndíj elnyeréséhez lopott doktori vagy szakdolgozat?

Measurer 2012.11.11. 23:29:58

Az ADA fb-oldalán egy budapesti nemzetközi kiállitásról irnak, amelyen az ADA részéről Samira Aghayeva vesz részt. Gondolom ő a posztban szereplő azeri hölgy.Az ATV-nek nyilatkozott is erről.
www.facebook.com/ADAUniversity

Valamennyire a Corvinus is lekötelezett lehet az ADAkapcsolat áőolásában, hiszen pl. nemrég, szept 26-30-án vett részt Kardos-Kaponyi Erzséber ig-h Bakuban egy ADA-továbbképzésen.
Egy magyar diákja jelenleg is van az ADA-nak (vagy 2).

Szúrófény 2012.11.12. 05:38:50

@tony_romita: Ha Marxot Corvinusra Cseréljük, változatlan oktató gárdával, nem kéne feledni a "régi kísértet járja át!" '948ban az új hatalom lecserélte az oktató gárdát, ma az ő neveltjeik a profok! 1 példa!

KI IS VOLT A HŐS

Az idegen nyelvű oldalak orosz dokumentumokra hivatkozva még messzebb mennek és tényként közlik, hogy Nagy Imre, alias Vologya besúgóként kereste a mindennapi betevőre valót Moszkvában, a csekának (NKVD) nyomva fel több tucat kamerádját akik közül aztán a szerencsésebbek Szibériába, a kevésbé szerencsések a kivégző osztag elé kerültek. Ezek szerint Sztálin terrorjának legsötétebb időszakának lett volna az egyik legsötétebb gazembere.
Hogy Nagy Imre részt vett-e az orosz cári család meggyilkolásában vagy sem, az már részlet kérdés, de az biztos hogy az 56-os orosz invázióig a sztálini kommunizmus elkötelezett végrehajtója volt, mégpedig a javából
Nagy Imre címszavakban.
Mit érdemes kihagyni az 56-os megemlékezések beszédeiből: (!

! Tanulmányok: 4 elemi és 4 polgári osztály. 1912 géplakatos segéd, 1914 segédi oklevél.

! 1948. szeptember 15-én Nagy Imrét kinevezték a Közgazdaság-tudományi Egyetem professzorává, az agrárpolitikai tanszék vezetőjévé. 1949 és 1950 között emellett az Agrártudományi Egyetemen tanít agrárpolitikát. 1953-ban agrártudományi tanulmányaiért a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották.

virágillat 2012.11.12. 08:26:16

@rezvez: Köszi a választ, azt hiszem akkor félhetek, vagy magam mellé teszek egy baltát éjjel!Persze csak önvédelemből!

rezvez 2012.11.12. 10:53:25

@virágillat: Teljesen ne nyugodj meg, mert még kitalálhatják, hogy a vérrokonok közti nemi élet ajánlott, esetleg kötelező lesz.
Így ki lehet fogni a "rasssszzzista" Jeszenszky-félék vitorlájából a szelet.
:)

virágillat 2012.11.12. 18:57:16

@rezvez: Nem akarom teljesen, hogy ez csupán a kettőnk közötti kommunikáció legyen, de lehet menekülnöm kell! Őszintén rémülök meg a hírektől, attól, hogy emberek olyan következtetéseket engednek meg maguknak, ami távol áll minden szabályoktól megszabott és emberi értékektől távol álló érzésektől. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ketté válik az ország és a világ is! Pedig lehetett volna jobb is, ha nem utasítjuk el a másikat, csak megpróbáljuk megérteni, és nem alkalmazunk rá olyan magunk által gyártott szabályokat, amitől őt rosszabbá tesszük. Magunkat meg jobbá, mert azt hisszük, hogy ezt most kipipáltuk!Sokszor szégyenlem magam, de valahol össze kell kaparnom a Magyarságomat!

rezvez 2012.11.12. 19:44:50

@virágillat: Itt az álarc mögött sokan, sokat megengednek maguknak. (én is írtam már olyant, amit megbántam, és éppen itt).
Egy részük csak itt ilyen, de "kinn a mindennapokban" is találkozom hasonló viselkedéssel. Nem akarlak tovább föltartani.
Szoktál Honfoglalót játszani?

virágillat 2012.11.13. 05:55:34

@rezvez: Nem, de megpróbálhatom, hátha jót tesz!
süti beállítások módosítása