"...van egy rész, az én esetemben 30-35 oldal volt, ahol következtetéseket vontam le, amiben megpróbáltam valami olyan összefoglalását adni ennek a törzsanyagnak, hogy hogyan tovább, ami előre visz. Tehát, ha majd megnézik, és ilyen szemmel nézik, mi volt a kötelezően szerepeltető törzsanyag, és mi volt az én hozzáadásom, akkor nagyon remélem, hogy pozitívan bírálják el." — Schmitt Pál, Kossuth Rádió, január 18.
Szerdán hajnalban, a vizsgaidőszak kellős közepén szakdolgozatom hivatkozásjegyzékének rendezgetésében kifáradva olyat tettem, amire már elég régóta nem voltam hajlandó időt pazarolni, és meghallgattam a Köztársasági Elnökünkkel készített rádióinterjút. Amiből persze kiderült minden: van a "törzsanyag", amit a bolgár formától vett át, de fel is tüntette hivatkozásként – Mit számít, hogy a doktori négyötödét ez teszi ki? Mit számít, hogy pontosan nem volt kijelölve, mit és kitől vett át, így bárki azt hihette, magától ilyen okos? Ez volt a szabály, Pali bácsi aranyos, nemtelen támadások, MSZP székházból irányított ájemefbrüsszeli HVG, úgyhogy csitt.
Aztán csütörtökön érkezik az
újabb nagy leleplezés a HVG-től – kiderült, hogy a fönnmaradó betonkemény 30-35 oldalnyi saját szövegből 17 oldal gyakorlatilag szóról-szóra megegyezik Klaus Heinemann egy évvel korábban megjelent könyvének bizonyos részleteivel, amit persze ugyanúgy rossz kiadási adatok kíséretében tüntetett fel irodalomjegyzékében, és ugyanúgy nem tüntette fel sehol, hogy fordítói teljesítményt csomagolt át saját eredménnyé.
Persze mondhatná megint, hogy akkoriban ez teljesen szabályos eljárásnak számított, csakhogy van egy aprócska bökkenő: szerdán még ragaszkodott hozzá, hogy több átvett tartalomtól már egy magyar állampolgárnak sem kell félnie. Most tényleg leírjam, hogy Schmitt Pál hazudott?
Inkább azt írom le, hogy éppen abban az egy dologban tévedett (sic!), ami minden további nélkül romba döntheti az általa megformált köztársasági elnöki képet. Bizalom híján már nem lehet az "emberek embere". Hogy fog odaállni középiskolások elé a magyar nyelv szépségéről, hazaszeretetről, a rendszeres testmozgás fontosságáról és becsületről szónokolni? Hát sehogy. Egyetemisták, meg sanszos, hogy indexeikkel dobálnák meg, ahogy az előadóba tenné a lábát.
Beszélhetnénk arról, hogy Schmitt Pál teljes mértékben szimbolikussá
csupaszította a Köztársasági Elnöki intézményt – ami a magyar alkotmányosság egyik ékköve is lehetne - politikai szerepét nullára degradálta, és legalább a magánnyugdíjpénztárak államosítását vissza kellett volna küldenie megfontolásra az Országgyűlésnek. Mégiscsak kutya kötelessége lett volna az egész országot képviselnie, mondhatnánk, de fölösleges lenne, mert ő máshogy látta.
Viszont saját mércéje elől nem menekülhet. A kritikákat nem ellensúlyozhatja többé vidámságával, mosolygással, pozitív üzenetek megfogalmazásával, mert még azoknak a fejében is ott lesz a csalás gyanúja, akik egyébként közjogi és alkotmányos szerepfelfogásával egyetértettek, és amúgy még kedvelték is. És ha Schmitt Pál többé már képtelen a nemzet Pali bácsija lenni, na, akkor "meg kell nézni a Magyar Értelmező Kéziszótárt", amiben az áll, hogy sajnos le köll mondani neki. Hiszen ez volt a munkája.
