Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2011.12.18. 13:17 Szalai Ervin

Nem a bíróság, hanem a bírák felelősek - AB nyereményjáték!

Címkék: alkotmánybíróság jogállam nyereményjáték

Valószínűleg kár hosszan ragozni, akik ezt olvassák, valószínűleg úgyis hallottak a magán-nyugdíjpénztári államosításra érkezett panaszok alkotmánybírói félresöpréséről, sőt, már az is tudható, hogy kormányunk nem áll meg itt, szépen folytatja tovább, és a jövőben minden magán-nyugdíjpénztári befizetést átmarkol a közösbe. Persze nyugdíjjogosultság ezért sem jár azoknak, akik anno maradni merészeltek.

Igazából rohadtul unom, hogy ilyenekről kell írnunk már megint, és a tököm tele van azzal, hogy újfent azzal áltassuk magunkat: ennél talán már nincs lejjebb. Elég sokan leírták (például ő is), hogy ez a lépés úgy kábé a XXI. századi Magyarország végét jelenti már megint, nem ismételném most őket, úgyis egyetértünk.

Az egyébként pedig elmondhatatlanul naiv dolog, ha az Alkotmánybíróság megnyirbált hatásköreire fogunk mindent: ott is emberek dolgoznak, akik ugyanúgy felállhatnak az asztaltól, ha morálisan tarthatatlannak érzik munkájukat. Szerintem elég sokan vannak ebben az országban, akiknek a tiszta lelkiismerete megér annyit, hogy akár kockára tegyenek havi másfél millió forintot - vagy amennyit a bíró urak keresnek - csak azért, mert nem akarják, hogy gyerekeik egy lecsúszott, értéktelen, szar országban éljenek.

Ugyanakkor amennyire jól tudom, egyetlen alkotmánybíró sem állt ki a nyilvánosság elé, hogy legalább egy különvéleményt megfogalmazzon, úgyhogy a szerkesztőségben úgy döntöttünk, erre való bátorításukra egy kis játékot ajánlunk. A bejegyzés alján ott vannak csokorba szedve az AB tagok profilképei, őket kéne felismerni, és a megoldásokat emailcímünkre elküldeni (hunpublius@gmail.com). A helyes megfejtők között pedig az ünnepekre való tekintettel nem túlzottan értékes, de azért klassz ajándékot sorsolunk ki.

Ennek pusztán annyi az üzenete, hogy ne valami megfoghatatlan testületként gondoljunk az Alkotmánybíróságra, hanem tagjai összességeként, akiknek igenis el kell tudni számolniuk döntéseikről a nyilvánosság előtt.

 

Még két dolog:

1. Kerüljük a személyeskedést. Lehet, hogy csapnivalóan végzik a közpénzből finanszírozott munkájukat, de ettől még ugyanúgy emberek ők is.

2. Akik részt vesznek a nyereményjátékon, az e-mailjükben tüntessék föl, szeretnének-e feliratkozni a hamarosan induló hírlevelünkre, amiről már most lehet tudni, hogy nagyon jó lesz.

Hajrá!

 

 

 

 

253 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr843469834

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Profi túlélőcsomag 2011.12.20. 09:19:40

   Kiszámíthatatlanság ellen Kalmopyrin helyett, Rambó-kés túlélő megoldások az üzletben.

Trackback: Már a parlamentet is lenullázzák 2011.12.18. 16:05:33

A Kedves Vezető a bíróságok és a Nemzeti Bank betámadása után sem áll le, a legújabb, hogy az Országgyűlést is kicsinálja....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2011.12.18. 21:46:23

@vitézlajszló: Neked is mondom, direkt kértem, hogy ilyeneket ne. Senki nem akaszt fel senkit.

vitézlajszló 2011.12.18. 21:50:18

@Szalai Ervin: Bocsánat, de indulatok nélkül egy demokrata ezekről már igen nehezen tud más hangon megnyilvánulni.
Immár semmilyen tisztelet nincs bennem irányukban, pedig egykoron még volt.
A véleményemet továbbra is fenntartom, legfeljebb ezen a helyen nem hangoztatom tovább.

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2011.12.18. 21:52:29

@vitézlajszló: Olyan indulatos lehetsz, amilyen csak akarsz, és a munkásságukat sem kell tisztelned egy pillanatig sem, de az emberségüket ne kérdőjelezd meg, és ne akard őket megsemmisíteni. Leváltatni, fikázni lehet.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.18. 21:53:38

Azt mellékesen megjegyezném, hogy a képen látható urak ügyvédként ennél sokkal többet tudnának keresni, nem egy dolgozott közülük ilyen területen is.

Én Biharinál doktoráltam, amennyire megismertem több esze van, mint a kommentelőknek együttvéve(tisztelet a kivételnek).

A posztíró is bölcsen kifelejtette a lehetőséget, hogy az AB tagok talán a meggyőződésüknek megfelelően járnak el, amennyiben nem látnak semmilyen alternatíváját a jelenlegi kormányzásnak. Itt jegyezném meg hogy a különvéleményt az AB gyakorlatában konkrét esetekhez füzhetnek a bírák, nem úgy általában.

De legfőképpen, ha elolvassátok az alkotmányt, a legfelsőbb népképv. szerv az Ogy. 2/3os többséggel az AB-t alkotmányosan akár meg is lehet szüntetni. Van is olyan mintademokrácia nem egy(USA pl.), ahol nincs.

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2011.12.18. 21:58:23

@Red shield representative: Az Egyesült Államokban a Legfelsőbb Bíróság látja el az alkotmánybíráskodás feladatát.

vitézlajszló 2011.12.18. 22:06:16

@Red shield representative: Ebben a formában nem is kell! Meg kellene szüntetni.
Mellesleg két hét múlva már nem lesz alkotmányunk.

vitézlajszló 2011.12.18. 22:09:07

@Szalai Ervin: Pontosan az emberségüket merem megkérdőjelezni, mivel emberként nem állnak ki embertársaik jogaiért. Takaróznak, manővereznek szervilis, talpnyaló módon. Ez nem emberség, ez gerinctelenség (féregség).

Lucky Larry Silverstein 2011.12.18. 22:20:35

@Szalai Ervin: Igaz, de olyan feladatkör mint nálunk (előzetes normakontroll) ott nincsen.

@vitézlajszló: Mit nem mondasz.

2011.12.18. 22:28:29

@Red shield representative: attól még, hogy nem látják alternatíváját a mostani kormányzásnak, nem kell asszisztálni a jog, mint olyan megerőszakolásához. Ha személy szerint a királyságot látnák legjobb opciónak, azt sem támogathatnák, mármint anélkül, hogy szembemennek minden morállal és demokratikus joggal.

És íratlan dolgok is vannak ám. Sehol nincs expliciten leírva, hogy nem lehet az első éjszaka jogát újra bevezetni. Csak épp sértene egyéb alapjogokat, és szembemenne mindazzal, amiről a fejlődés az elmúlt pár évtizedben szólt. Így semmilyen előzetes vagy utólagos kontrollon civilizált helyen nem menne át.

A magántulajdon az egyik olyan sarokkő, ami nélkül szép nyugodtan csatlakozhatunk Kínához. Vagy csinálhatunk egy kicsit itt, hívjuk mondjuk Mínának. Majd meglátjuk, mennyien akarnak mínaiak lenni, közülünk és a példánkat követve mások közül...

Lucky Larry Silverstein 2011.12.18. 22:33:26

@somewhat damaged: nem kell asszisztálni a jog, mint olyan megerőszakolásához. Ha személy szerint a királyságot látnák legjobb opciónak, azt sem támogathatnák, mármint anélkül, hogy szembemennek minden morállal és demokratikus joggal.

Kapaszkodj meg. De. A jog technikai dolog, politikai akaratot képez le, se nem jó, se nem rossz. Fujjolni azt lehet.

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.18. 22:35:03

@vitézlajszló: "Mellesleg két hét múlva már nem lesz alkotmányunk."

De lesz alkotmánybíróságunk.HE-HE-HE.
Itten nem a fából vaskarika esete fenn-e forog?

Lucky Larry Silverstein 2011.12.18. 22:36:09

@somewhat damaged: szembemenne mindazzal, amiről a fejlődés az elmúlt pár évtizedben szólt.

- nem fejlődés hanem változás. Van hely/idő/szitu, amikor a demokrácia alkalmatlan. A demokrácia nem jó vagy rossz, ahogy a diktatúra sem.

A magántulajdon az egyik olyan sarokkő, ami nélkül szép nyugodtan csatlakozhatunk Kínához.

- mi van a magántulajdonnal?

2011.12.18. 22:41:07

@Red shield representative: de facto viszont van jó és rossz, például nagyon rossznál jöhet Ámérika rendet csinálni :). Mint ahogy az sem kérdés, hogy ölni helyes vagy helytelen, még akkor sem, ha bizonyos esetekben enyhébben bíráljuk el (pl önvédelem). De tudod te ezt, csak kötekedsz.

2011.12.18. 22:43:10

@Red shield representative: javíts ki, ha tévedek, de olyan, demokráciából diktatúrába VISSZATÉRT országot nem ismerek, amit bármilyen szempontból sikeresnek lehetne nevezni. Olyat igen, ami nem lábalt ki az utóbbiból, de hosszú távon tipikusan nem a diktatúráknak áll a zászló. Főleg, ha nincs mögötte gazdasági potenciál.

Hogy a magántulajdonnal? Már semmi. :)

Rá Dios 2011.12.18. 22:45:44

@Kristl:
Lehet :-)
De vótak :-)
Vajon mit tett vóna Bánk?

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.18. 22:46:27

@Red shield representative: "...képen látható urak ügyvédként ennél sokkal többet tudnának keresni,..."

Akkor szerinted pusztán elhivatottságból fogadták el a megbízást?
Szerintem ha sokkal többet tudnának keresni ügyvédként, akkor nem itt ülnének, hanem keresnék a sokkal többet. A jól kereső ügyvédek általában nem nagy jogtudorok, hanem jó érdekérvényesítők amellett, hogy tudják, mikor melyik jogszabályt kell előrántani. Ezt nem biztos, hogy mindegyik alkotmánybíróról el lehet mondani.

Az alkotmánybíróktól azt várnánk, hogy a jog elméleti részét jobban tudják, mint a jobban kereső ügyvédek, hiszen az ő feladatuk a jogi viszonylatok értelmezése, és nem az alkalmazása.

vitézlajszló 2011.12.18. 22:46:37

@Red shield representative: Nem alkotmányunk lesz, hanem "alaptörvényünk". A Magyar Köztársaság Alkotmányát 2012.01.01. hatállyal megsemmisítette a nacionálbolsevista söpredék. Helyébe nacionálbolsevik alaptörvényt léptetnek, amely a kétharmados, ún. sarkalatos nacionálbolsevik törvények nélkül alkalmazhatatlan.
Ja, mellesleg a Magyar Köztársaság is megszűnik két hét múlva, helyébe a nacionálbolsevik magyarország (hülyeország, abszurdisztán, orbanisztán) lép.
Szép és boldog új, nacionálbolsevik világ.

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.18. 22:48:56

@Red shield representative: "- mi van a magántulajdonnal? "

Kérdezd meg a fideszt.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.18. 22:48:59

@somewhat damaged: Arra mit mondasz, hogy ámerika 1913 óta ha nem is diktatúra, de türannisz(erről persze nem sok szó esik az alkotmányában, annál inkább a gazdaságában). Ettől még általában a nyugati sajtóban az a sikeres, ami olyan mint ámerikában.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.18. 22:50:42

@látjátok feleim szümtükkel: Az alkotmánybíróktól azt várnánk, hogy a jog elméleti részét jobban tudják, mint a jobban kereső ügyvédek, hiszen az ő feladatuk a jogi viszonylatok értelmezése, és nem az alkalmazása.

-mondjuk az AB nettó jogalkalmazó, de hagyjuk. Amúgy a jog elméleti része elméletben létezik.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.18. 22:57:19

@somewhat damaged: javíts ki, ha tévedek, de olyan, demokráciából diktatúrába VISSZATÉRT országot nem ismerek

Róma jó lesz példának? 400 év

császárság követte a köztársaságot.

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.18. 22:57:22

@Red shield representative: Szerintem Bihari úr óráin nem figyeltél eléggé.

Ugye akkor is jogot alkalmazott az AB, amikor a vizitdíjról megengedte a népszavazást? Szerinted mikor alkalmaz jogot az AB?
Mellesleg mi az, hogy nettó jogalkalmazó? Ez valami új jogi szakkifejezés?

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.18. 22:59:46

@Red shield representative: "Róma jó lesz példának? 400 év

császárság követte a köztársaságot."

Akár vissza mehetnék Ádámhoz és Évához is, de már régen nem Rómánál tartunk. Róma sem.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.18. 23:02:20

@látjátok feleim szümtükkel: Nem, régi szakkifejezés, a bírák mindig is jogot alkalmaztak. Csak a jogalkotó nem jogalkalmazó, meg az egyetemi tanár.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.18. 23:04:52

@látjátok feleim szümtükkel: Nem biza,Róma de facto megszállt város, pü. autonómia nélkül.

Mr.Gupta - Európai származék (törölt) 2011.12.18. 23:05:27

@vitézlajszló: Ha nem lesz alkotmányunk, hanem alaptörvénynek hívják azt a szemetet, akkor az Alkotmányvédelmi Hivatalra sincs tovább szükség?

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.18. 23:08:02

@Red shield representative:
Magyarul a nettó jogalkalmazó az jogértelmező. Én ezt így tudtam mindig, én meg az ellenségem jogalkalmazunk, a bíró meg megértelmezi nekünk, hogy ki tudta jobban.
Ez attól vagyon így, hogy a bíró magától soha nem alkalmazza a jogot, mindig kéri tőle valaki, néha még a jogalkotó is.

bgp 2011.12.18. 23:09:53

@ColT: Azért mostanában te se vagy túl fideszbuzi. Régebben jobban tetszettek neked ezek a fiúk. Nagyon fogynak a narancsdroidok.

vitézlajszló 2011.12.18. 23:10:11

@Red shield representative: Inkább ne így legyen! Inkább takarodjanak a nacionálbolsevikok! Erre egyre jobb az esély, mivel nemzetközi porondon már teljesen lejáratták magukat. Itthon még megvan a kb. egymillió vakhitű, de ez már lassan kevés lesz.
A magyar alkotmánybírák egy aljas, cinikus, zsarnoki rendszer kiszolgálói. Amennyiben cseppnyi emberség, szakmai tisztesség lenne bennük, lemondanának és tisztességes foglalkozás után néznének,amiben szakmai becsületüket is talán helyreállíthatnák.

vitézlajszló 2011.12.18. 23:15:33

@Kilo166: Majd átnevezik mondjuk "Nemzeti Alaptörvényvédelmi, Szabadembereketüldöző és Orbánistenvédő Hivatal"-nak.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.18. 23:17:38

@vitézlajszló: Csak te nyomod ezt a bolsi sódert de senkit nem érdekel.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.18. 23:19:29

@látjátok feleim szümtükkel: Ja, meg a közig. ügyintéző is csak akkor alkalmazza a jogot ha valaki kéri. Meg az ügyvéd is. Magától nem...:))

vitézlajszló 2011.12.18. 23:23:58

@Red shield representative: Jó szó ez, csak ízlelgesd, ízlelgesd....

freelander2009 2011.12.19. 00:26:17

@ColT: A diktatúrától talán még messze. De jogállam január 1-től nincs. Ami erősen csorbítja a demokráciát, a többiről nem is beszélve. Az Alkotmánybíróság minden tagja aki december 31-én nem áll fel esküszegő, sehonnai bitang ember...

Red shield representatíve 2011.12.19. 06:40:45

@Red shield representative: Ja bocs, reagáltam rá, úgy hogy mégis érdekel. :-((

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.19. 06:54:13

@Red shield representative: "Ja, meg a közig. ügyintéző is csak akkor alkalmazza a jogot ha valaki kéri. Meg az ügyvéd is. Magától nem...:))"

Nem voltál te előző életedben jogész?

Chastar 2011.12.19. 07:05:16

Az előző 20 évben egészen tisztességesen végezték a munkájukat, még ha volt is vitatható döntésük, de amit most csinálnak - ill. nem csinálnak - az vérlázító.
A régi tagokra gondolva nem tudom elképzelni, hogy tud egy ember ekkorát változni?
Sajnos ki kell mondanom: gerinctelen társaság!

hhh. 2011.12.19. 07:26:50

@Szalai Ervin: már elnézést, de tisztességes jogállamban olyan megtörténhet-e, hogy az állam úgy kötelezi az állampolgárt arra, hogy magáncégekre bízza nyugdíjmegtakarítását, hogy közben a felelősséget az állam viseli? És csak részben kötelező, nem is mindenkinek?
A teljes rendszer egy átverés volt, és muszáj volt vele valamit csinálni. Kár, hogy 2 lépésben tették, de jobb később, mint soha.

hhh. 2011.12.19. 07:38:00

@Szalai Ervin: és hogy ki milyen származású, igenis számít. Ebben az országban. Is.
Főleg, ha éppen nem jól mennek a dolgok. Hogy csak egy példát mondjak: a bűnszöbvetkezetek nagy része etnikai alapon szerveződik.
Másrészt magyarul beszélő barátaim, ismerőseim közül eddig csak a zsidók jegyezték meg minden kérdés nélkül, hogy ők. 25-50-75 vagy 100% zsidók. Cseh, német, egyéb felmenőkkel rendelkezők nem.
Szóval ugy tűnik (bar ez persze nem reprezentatív minta), de valakinek döntős.

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2011.12.19. 07:51:16

@hhh.: Nem reprezentatív minta, és nem is ez a lényeg: Neked, amikor véleményt formálsz embertársad jelleméről, soha semmilyen körülmények között nem kéne számítania, milyen származású az illető.

hhh. 2011.12.19. 08:11:33

Olvasgatom mostanában az indexes blogokat, és egyre jobban tetszik ez az ajvékolás: diktatúra,alkotmánybírók mondjanak le, fussunk, mindenki a másikat biztatja, hogy menjen az utcára, saját maga inkább menekül külföldre...
2006 körül kevés ilyet olvastam, mégis elég sokan kimentek tüntetni. Akiket amúgy szép demokratikusan megvertek/ megelőttek.
Akik erre azt írják, azok huligánok voltak, ajánlom figyelmükbe a tunéziai, tahrir - téri huligánokat. Nyilván ők is a demokráciát ássák éppen alá.
Szóval tessék szépen nagy tömegben tüntetni, aztán amikor eltört ujjakkal előzetesben tetszik lenni, akkor majd én is azt mondom, ajvé.
Addig ez így nagyon kevés.

nu pagagyí 2011.12.19. 08:18:20

@Nem Penny hajója: Igen, a vizitdíjas népszavazás engedélyezése volt az ősbűne az AB-nak. Befeküdt a politikának. Most már nincs megállás az elgerinctelenedés útján.
További idejüket érdemi munka híján, Polthoz hasonlóan, feljelentgetésekkel fogják tölteni mindenki ellen, aki fenséges személyükről csúnyát merészelne mondani.

hhh. 2011.12.19. 08:21:49

@Szalai Ervin: nos, ami a jellem dolgot illeti, maximálisan egyetértek. Viszont a társadalmi viszonyok vizsgálata esetén nem elhanyagolható a származás.
Én nem bűnbakot keresek, ez tény. Legjobb példa az amerikai elnökválasztás. "Első fekete elnök" állt mindenhol. Akkor: számít-e a bőrszín, kérdem én?
USA, a világ vezető demokráciája.
Nemzetközi környezetben élek, úgyhogy biztos lehetsz benne, barátaimat, kollégáimat nem ítélem meg származás alapján. És nyilván vannak esetek, amikor még a holló a hollónak is. De nem ez a jellemző.

nu pagagyí 2011.12.19. 08:23:35

@hhh.: Feltételezem ezért tüntettél, ami most van. Gratulálok hozzá!
Lesz még itt felfordulás és újra el kell majd döntened, hogy külön fizetség nélkül is hajlandó leszel-e kiállni a demokráciáért.

becsoccsent 2011.12.19. 08:23:36

@hhh.: " 2006 körül kevés ilyet olvastam, mégis elég sokan kimentek tüntetni. "

2006-ban a fidesz penzelte a tuntetoket, most meg o van kormanyon. egyeb kerdes?

" Másrészt magyarul beszélő barátaim, ismerőseim közül eddig csak a zsidók jegyezték meg minden kérdés nélkül, hogy ők. 25-50-75 vagy 100% zsidók. "

nekem van parezer ismerosom, de egyikrol sem tudom, zsido-e. sot, nem is erdekel. szerinted ez mitol lehet? pontositok: szerinted az mitol van, hogy az emberek donto tobbsegenek ez nem szempont, NEKED viszont igen?

hhh. 2011.12.19. 08:27:18

@nu pagagyí: és akkor még csak 9-en vo
A vizitdíj inkább elvi kérdés volt. Az egészségügyi ellátás finanszírozására vonatkozott.
Egyébként milyen "demokraták" azok, akik így ódzkodnak a népszavazástól? Lásd görög példa legutóbb.

bierkamp 2011.12.19. 08:35:57

Tudjátok most MENNYIT LOP A NEMZETI FIDESZ SZAR BANDA?? Ellenőrzés nincs...csak megy a lopás:)
Remélem lesz elszámoltatás .. a kormánybuktatás után ! ( AMI CSAK FEGYVERREL MEGY)....

bierkamp 2011.12.19. 08:39:00

Szájtépést, siránkozást befejezni!!!!!
...Elő az "ágyukkal" és tenni valamit. A tüntetéseken csak röhög a NEMZETI SZAR BANDA......az már nem elég.!!!!!!!!
Nem tüntetni és utat lezárni kell, hanem "ODACSAPNI! hogy beledögöljenek !!!!!!!

hhh. 2011.12.19. 08:39:54

@becsoccsent: elnézést, de én soha, senkitől nem kérdeztem. Éppen ezt tartom furcsának, hogy csakis ők beszéltek származásukról.
Ami a fizetett tüntetőket illeti, jól hangzik, de még sehol n láttam rá bizonyítékot. Legalább néheltny anonim felvételt: "fizettek, de már megbántam" vagy valami hasonlót.
Aztán a 2/3-ot átutalással vagy csekken vették-e?
És ha ennyire csakapénz motiválja az embereket, a "kifosztott tömegek" miért nincsenek még az utcán?
Gondolom, "majd lesznek". "Még több IMF-t" illetve "Menük meg a bankokat" szlogennel.

nu pagagyí 2011.12.19. 08:42:37

@hhh.: Az állam feladata, hogy szervezze és szabályozza az ellátásokat, az már nem feltétlenül, hogy saját maga nyújtsa. Nálunk egyébként minden állami szolgáltatás, a szolgáltatás karikatúrája, lásd egészségügy.
Egy nem kommunista államban nem szentségtörés, ha állami kontroll mellett közszolgáltatásokat magánszereplőkre bíznak.
A magánpénztári rendszer bebizonyította, hogy életképes, a vagyon megörzése mellett reálhozamot termelt tagjainak. Az államnak évi 300 milliárdot kellett volna megtakarítani, a kieső tagdíjak miatt, és erre sem volt képes. A benyelt pénztári vagyont secperc alatt elszórta, az átirányított tagdíjakat nemhogy reálhozammal fejelte volna meg, de úgytűnik az is ebek harmincadjára kerül. Most aztán se megtakarítás, se költségvetési eredmény.

hhh. 2011.12.19. 08:46:21

@bierkamp: na, itt van mégegy nagyszájú demokrata faxfej. Hát szedd elő a hajóágyúdat oszt menj. Szép napot.

nu pagagyí 2011.12.19. 08:46:40

@hhh.: Adó-, járulékemelésről nem véletlenül nem szoktak népszavazást kiírni. Az ilyen esetekben várható, populista uszítás elkerülése végett került nálunk is ilyen tíltás az alkotmányba.

becsoccsent 2011.12.19. 08:52:24

@hhh.: akkor mashogy mondom: nekem egy ismerosom sem jott soha azzal, hogy milyen szarmazasu. sot, igazabol nem is hallottam meg olyat, hogy valaki ezzel dicsekedne. es akkor megint felteszem a kerdest, hogy vajon teged miert zaklatnak ilyennel az ismeroseid?

ami a fizetett tuntetoket illeti, az azert megvan, amikor orbant egyetemistakkal vedtek a bergyilkosok ellen? csorok sorban alltak, nyilatkoztak, es kiderult, hogy feketen kaptak penzt? tovabba: kinek volt erdeke 2006? bekes tuntetokrol beszelni annak fuggvenyeben, hogy gyujtogato, kodobalo, autoborogato, szekhazostromlo csocselekrol van szo, nem is tudom, tobb, mint erdekes.

a 2/3-rol en a helyedben nem nagyon beszelnek, mivel
a) 52% szavazott rajuk,
b) most ez az 52% 76%-os tobbseget jelentene,
gondolom ebbol latszik, hogy el van baszva a valasztojogi rendszerunk, ami mellesleg most meg rosszabb lesz ( mar a demokracia szemszogebol nezve ).

azt pedig kivancsian varom, hogy indoklod, hogy a piacon 2-3x annyiert kapunk penzt, mint amennyiert az IMF adna. es ugyebar ugyanarra kell forditani. johetnek az ervek.

hhh. 2011.12.19. 08:55:38

@nu pagagyí: nem azt mondtam, hogy az államnak kéne működtetni az egészségügyet. De ha már igy van, a manyup rendszer tökéletesen igazságtalan volt,ert rendelkezik kötelezte az állampolgárt arra, hogy kiutalja .pénzét magántársaságoknak, miközben a kockázatokat gyakorlatilag az állam viselte, és még a saját rendszerét is működtette.
Szóval vagy mindenkit át manyupba, vagy senkit. De ez így csak a pénztáraknak volt jó. Mert nem mindenki keresett ám rajta, ha nem tudnád.

belekotty 2011.12.19. 08:56:47

@hhh.: Egyetértek. Én nem is léptem be soha.

hhh. 2011.12.19. 09:05:54

@becsoccsent: hogy neked miért nem mondják, nem tudom;) Lehet, nincs köztük üzbég?
Ha volt ilyen, akkor nyilván a megfelelő szervezetek már rácuppantak a témára. Tasz, mszp, lmp, jobbik. Várom a fejleményeket.
A számokat ismerem, erre nem kell mit mondani. Nem is lehet. Ha nálunk így jön ki a 2/3, és valakiknek ez így bajakkor meg kell változtatni. Amennyiben többségben vannak. Most változtatják. Jobb lesz vagy rosszabb, hagy ne tudjam, de te se.
A te logikád mentén: neked mennyit fizet az IMF? Vagy %?
Illetve mióta a legolcsóbb a legjobb?

nu pagagyí 2011.12.19. 09:34:48

@hhh.: A manyuppal kapcsolatban működött az egyéni felelősség elve, amit egyébként ki kellene terjeszteni, ha már piacgazdaságot építgetnénk és nem elsorvasztani. A pénztárak közt verseny volt, át lehetett menni egy jobbhoz, ha a tag elégedetlen volt. A pénztárak tulajdonosai egyébként a tagok, a szavaidból lekicsinylésnek tűnő magáncég státusz, így értendő. A kezelt vagyon pedig a törvény szerint, magánvagyon.

nu pagagyí 2011.12.19. 09:39:05

@hhh.: Fizessenek a gazdagok! Ez lesz a szöveg.

hhh. 2011.12.19. 10:25:52

@nu pagagyí: mondom, mindez szép és igaz lenne, ha a magánnyugdíjpénztárak úgy keletkeztek volna, hogy x ember összeáll, befizet, kezelhető és jól elvan. Nyilván lett is volna ilyen, ha piaci alapon van rá igény.
Ellenben az, hogy bizonyos kor alatt kötelező belépni - messze nem piaci. Ahogy az állami garancia sem.
Kötelező felelősségbiztosításnál pl. működik. Miért? Mert az autó luxuscikk, és nincs egy "Állami Biztosító", aki amúgy mindig fizet...

hhh. 2011.12.19. 10:27:15

@nu pagagyí: több pénzt az embereknek! Volt a nyerő szöveg már egyszer...

becsoccsent 2011.12.19. 10:38:53

@hhh.: nono.

akkor haladjunk a te logikad menten: miert jobb a ketszer annyiba kerulo penz? ami raadasul nincs is ( ld. a imf-sztori elotti sikertelen kotvenykibocsatasokat ). nehogy mar nekem kelljen ervelni az olcso penz mellett.. ervelj te a draga mellett.

becsoccsent 2011.12.19. 10:43:32

@hhh.: hogy neked miert mondjak, az a kerdes. en meg nem is hallottam olyanrol, hogy valaki valahol elkezd azzal dicsekedni, hogy zsido. a te korodben pedig sokszorosan elofordul. nem az en esetem a szokatlan, hanem a tied...

ezt meg nezd meg:

www.origo.hu/itthon/20110315-penzert-szerveztek-kozonseget-a-marcius-15ei-unnepsegre.html

hhh. 2011.12.19. 10:54:33

@becsoccsent: ne haragudj, hogy kérdésre kérdéssel válaszolok, de: miért is ment el az IMF delegáció? mert hirtelen nem akartunk tőlük pénzt kérni? Vagy valami mas miatt? Nem-e valami törvény volt-e az?
Nem biztos, olyan olcsó az a hitel...

becsoccsent 2011.12.19. 11:02:38

@hhh.: ja, hogy az az erved, hogy nem biztos, hogy olyan olcso az a hitel, de a ketszer annyiba kerulo biztos, hogy olcso, akkor hagyjuk. csak kivancsi voltam, tudsz-e ervelni a velt igazad mellett.

nem.

nem eroszak a disznotor :)

hhh. 2011.12.19. 12:36:22

@becsoccsent: ezek szerint te vagy az az ember, aki nem olvassa el a kisbetűs részt a szerződésben. Csak a nagy "0% thm*" et. És még erre büszke is vagy. Ok.

hhh. 2011.12.19. 15:09:17

@becsoccsent: nem dicsekedtek vele, hanem különböző kontextusban elhangzott (étel, időbeosztás, utazás, stb.)
A link meg egy állami ünnepség. Statisztáknak pénzt: simán. Mi azzal a baj? Azt hittem, a 2006-os tüntetések ről beszélsz...

hhh. 2011.12.19. 15:27:47

@becsoccsent: nem dicsekedtek vele, hanem különböző kontextusban elhangzott (étel, időbeosztás, utazás, stb.)
A link meg egy állami ünnepség. Statisztáknak pénzt: simán. Mi azzal a baj? Azt hittem, a 2006-os tüntetések ről beszélsz...

becsoccsent 2011.12.19. 18:34:02

@hhh.: ezzel most nagyon mellenyultal, kicsim, tobb okbol is. raadasul valoszinuleg kamatot akartal irni, nem thm-et. vicces egyebkent, hogy rajolsz valamivel, amit nem ismersz, es meg azt is szarul csinalod :)

statisztaknak penz feketen a fidesztol siman? ne haragudj, de azt hiszem, nekunk meg vitazni is felesleges lenne, annyira maskepp latjuk a dolgokat. szerintem ez nem szep.

a mellebeszeles csunya dolog. de hiaba mondom, azt sem erted, amit kerdezek. kar. azt hittem, a jobb oldalon nem csak egy ertelmes ember van, aki kepes vitazni ( eddig ennyivel talalkoztam ).

gondolom, a 2006-os tuntetest is szegeny artatlanok lemeszarlasanak tartod. nyilvan nem neztel rola egy darab videot sem.. akkor megis mirol beszelunk? :D

laci0011 2011.12.19. 20:20:20

@becsoccsent: Nézted már a huba blogot,hát nem sokat veszítettél,nem csoda a hogy ide tette át a székhelyét.

laci0011 2011.12.19. 20:24:28

@becsoccsent: Érdekes lenne 1 kisérlet,mennyi idő alatt lehet ezeknek az agyát helyreállítani?

laci0011 2011.12.19. 20:32:58

@hhh.: Nem kell ezt túlspilázni ,kellet a pénz oszt jónapot,a régi már elhajózott az ezüsthajóval.Mocskos tolvajok vagytok,de nagyon jól megy a kettős beszéd meg a hazudozás,meg alkalmanként olyat adni más szájába amit még álmában sem gondolt volna,hehe.Rajtatok kívűl még senki nem járt jól a fülkeforradalommal,ti viszont vastagon!

hhh. 2011.12.19. 21:07:43

@becsoccsent: bocsánat, de sajnos ki kell javítsalak: direk írtam THM-et egy szép nagy szimbólikus *csillaggal, az egyszerűség kedvéért, de ha akarod, leírom így is: kamat 0%*, THM 200-400%. Most már világos? Vigyázz! A * (csillag) "apró betű, blabla"-t jelöl!
Szóval, mint már írtam, nem azért állt fel az IMF, mert még a "fele akkora kamatot" sem akarta a kormány kifizetni, hanem a jegybanktörvény TERVEZETE miatt. Namost ez a legszebb "apróbetűs" rész. Úgy tűnik, a pénzt nem a kamatokon, hanem egyéb "feltételeken" keresik. Így persze már csak fele a kamat, ha ezt-azt privatizáltok, néhány vámot vagy piacvédő szabályt eltöröltök. De neked magyarázom?
Aki még a saját linkedet sem bírod elolvasni pontosan? 2x átnéztem, de SEHOL sem írják, hogy a statiszták feketén kaptak volna pénzt. Pedig, ha újságíró lennék, én azért beleírnám. Annyit írtak, hogy kaptak. Én meg, tudod, a statisztáktól ezt nem sajnálom. Képzeld el, még a nagy, híres, amerikai filmekben is pénzért járkál ott az a sok ember - nem pedig szeretetből.
2006-ról pedig: nem tudom, mennyit kérnék azért, hogy eltörjék az ujjamat vagy kilőjék a szememet. Lehet, hogy valakinek ez megérte, én csak tönkrement életekről, leszázalékolásokról, kirúgásokról hallottam. Na persze, eleinte nem rendőröket rúgtak ki, azokat kitüntették.
Gondolom, azért csak ugyanazokat a videókat néztük, nagyjából. Ha a TV székház meg nem védése (erre adni kitüntetést?), a Kossuth tér eldózerolása és az Astoriás lovasroham az mind normál nálad, akkor alig várom, hogy menj ki tüntetni elvbarátaiddal együtt, és kívánom, hogy Pintérék legalább ilyen intenzíven védjék meg a "demokráciát".
Ha meg a vitánál tartunk: nekem is van egy olyan tapasztalatom, hogy két vitázó ember közül az kezd el hamarabb fikázni, akinek kisebb a farka.

hhh. 2011.12.19. 21:13:01

@laci0011: nem kéne hazugozni meg tolvajozni. semmi hasznom nincs a Fidesz kormányzásból, hidd el.
Nem kell senkinek sem az agyát helyrerakni: gondolkodó emberek kellenek, mert azokat nehezebb megvezetni.
olvasni kell. az apró betűs részeket is. csak nem a népszabadságban ;)

hhh. 2011.12.19. 21:14:43

@laci0011: blogolás sajnos nem az én műfajom...

becsoccsent 2011.12.19. 22:03:39

@laci0011 2011.12.19. 20:32:58

par evvel ezelott talaltam egy kokemeny jobbert, akivel orom volt vitazni. teljesen logikusan vezette le, mi miert van. figyelembe veve persze, hogy a kiindulasi alapja teljesen elszabott volt. azota keresek valakit, aki hasonlo. sajnos vitakepes partnert is alig talaltam a jobboldalrol ( aki szerint visszamenolegesen torvenykezni, esetleg allamositani gond nelkul lehet, az eleve kiesik, szoval amugy sem sok normalis van koztuk ), nemhogy olyat, akivel egy szinten vagyok.

de koszonom a figyelmeztetest, mar latom, hogy itt sem lesz tobb szerencsem. mar a thm-nel ereztem, de hat orok optimista vagyok :D

@hhh.: ezt irtad, te kis futyi ( bocs, a vege miatt itt belejavitok, te nagy fasz )

" Csak a nagy "0% thm*" et. "

elbasztad, elbasztad. ennyit kellett volna irni: elnezest, elbasztam!, ehelyett te veded a hulyeseged. je, pont mit amit az elmult masfel evben lattunk. milyen erdekes! biztos veletlen egybeeses!

arrol nem tehetek, hogy nem tudod hasznalni az internetet. a kattintas mar megy, azt latom. keresni meg nem tudsz?

2006: rendori tulkapasok voltak, igen. meg kell buntetni oket. lecsukni, kirugni a felelosoket. gondoskodni rola, hogy ilyen soha tobbe ne tortenhessen meg.

node.

ha nincs csocselek, nincs rendorattak sem. en ugy tudom, nem a rendorok tamadtak. te hogy tudod?
masreszt: az ott levok nagy resze idiota. ha valahol balhe van, ha valahol gyujtogatnak, akkor nem megyek oda.

a rendorok helyeben felszolitottam volna mindenkit a tavozasra, aztan eles loszert hasznalok. nehogymar normalis dolog legyen autokat gyujtogatni, rendoroket dobalni, szekhazat ostromolni!

imf: baromi egyszeru a sztori: a piac nem finansziroz minket. a kotvenyeink nem kellenek ( imf-hez valo visszateres elottrol beszelek ), utana rendben volt, ugye latod az osszefuggest? nem tudunk penzt szerezni a lejaro adossagok megujitasahoz. ( azt most hagyjuk, hogy lenne, csak nem kellett volna odaadni a felso tizezernek, meg a devizahiteleseknek, stb ).

te mit tennel? ismetlem: nincs penz a piacrol, mert meg a kinaiak sem adnak. nos?

en a zsidozast fikazasnak erzem, azt pedig te kezdted. bar nem ertem, miert akarsz arrol vitazni, hogy melyikonknek mekkora a farka. tudod mit? te nyertel. a tied nagyobb.

a vitat azonban elvesztetted :)

hhh. 2011.12.19. 22:45:42

@becsoccsent: lol
kispénisz komplex rendben;)
de mit írtam én a zsidókról, ami fikázás? azon kívül, hogy ismerőseim között nemegy van, aki megemlítette származását - míg tieid között nincs.
viszont, ha neked a zsidó szó esetleg önmagában fikázás, az baj!
Hidd el, direkt írtam THM-et. Pontosan tudom, mit jelent. Írhattam volna 0% macskagyökeret is, nem az volt a lényeg, hanem a csillag - és egyéb feltételek. De nyugodtan gondold, hogy még ezt sem ismerem, és hogy ezzel megnyerted a vitát.
IMF-es fejtegetésedet piacról meg kötvényekről már vagy kétszer leírtad. az IMF viszont hazament, és NEM a kamatokon vitatkoztak össze velünk.
Akkor miről beszélünk? nos? olcsóbb kamat - de van-e más feltétel is?
Hogy honnan lesz pénz, nem tudom, kíváncsian várom. Szerintem nem az IMF-től kéne, akármilyen THM-mel ;)
A fekete pénzekről nem írtál! Csak nem te is átolvastad a saját linkedet?
2006: nagyon rossz érv az "úgy kell nekik, minek mentek oda". 56'os mártíroknak ajánlom figyelmükbe. egyébként is minek ugráltunk akkor, amikor tudtuk, milyen nagy a SZU.
Ha a rendőrség felkészült lett volna, kiemelik a 2-300 rendbontót, elszigetelik, stb. Földön fekvő embert nem ütnek, szemre nem lőnek, megbilincselt ember ujját nem törik el.
és nagyon remélem, a te általad javasolt módszert soha nem fogják alkalmazni nálunk...elég csak 2 kődobálót felbérelni, és már mehet is az attak.
vagy tényleg azt gondolod, hogy mondjuk 20 000 kormányellenes tüntető csak úgy 5 perc alatt szétoszlik és hazamegy, mert egy (kormány)rendőrbácsi azt mondta?

becsoccsent 2011.12.19. 23:01:43

@hhh.: inkabb haladjunk sorban, ugy latom, a hosszu szovegek ertelmezese meghaladja a kepessegeidet :)

" direk írtam THM-et egy szép nagy szimbólikus *csillaggal, az egyszerűség kedvéért, de ha akarod, leírom így is: kamat 0%*, THM 200-400%. Most már világos? Vigyázz! A * (csillag) "apró betű, blabla"-t jelöl! "

kezdjuk akkor a thm-mel. kerlek, magyarazd el, hogy pontosan mikre is kell szamitanunk, ha egy 0%-os thm mellett kiscsillagot ( * ) talalunk. en arra tippelek, hogy a kamattal lehet valamilyen osszefuggesben, legalabbis biztos ezert irtal kamatot.
magasabb lesz a kamat, ha kiscsillag van a thm mellett?

esetleg elbasztad? :)

na jo, ha ezzel megvagy, johenek a fizetett statisztak. bar nem ertem, miert akarok vitatkozni valakivel, aki szerint az rendben van, hogy valakinek fizetek feketen azert, hogy orbannak tapsikoljon...

hhh. 2011.12.19. 23:21:22

@becsoccsent: csak röviden, mert késő van. próbálok valami egyszerű példát találni.
Adok neked kölcsön 0%THM*-re. Kell-e?

* amennyiben elfogadod, kishúgod nálam dolgozik 2 hónapig, mint masszőr.
* én mondom meg, kinek adod el a kocsidat, és mennyiért
* holnaptól csak az én boltomban vehetsz kaját.

Látod, látod, ez egyik sem kamat. IHM sem kamatkérdés miatt ment haza - és ezt ők maguk mondták. Szóval valami MÁS volt az ő kiscsillagjuk alatt.
De tény, hogy nem tudni, mi lesz, ha ők nem.

Állami ünnepségeken fellépőknek demokráciákban fizetnek. Csak diktatúrákban nem, amikor kivezénylik a gyárakat ünnepelni.
Ha azt akarom, fiatal, jól öltözött, kellemes emberek legyenek mellettem a színpadon, sajnos fizetnem kell nekik.
Egy performansz részei voltak. Ennyi.
Te viszont következetesen azt írod, feketén, holott erről szó sincs a cikkben!

becsoccsent 2011.12.19. 23:55:29

@hhh.: orulok, hogy sikerult utananezned a thm-nek, es mar nem kavarod bele a kamatot ;)

mehetunk is tovabb.

vemon.hu/belfold/2011/03/15/statisztak-tapsoltak-orban-viktor-beszede-alatt.html

A statiszták a cég nevét nem akarták elárulni, és azt is elmondták, hogy szerződést sem írtak alá velük, így vélhetően a honoráriumot is számla nélkül, a hatályos adószabályok megsértésével fizetik majd ki nekik.

www.origo.hu/itthon/20110315-penzert-szerveztek-kozonseget-a-marcius-15ei-unnepsegre.html

0:28-

en - veled ellentetben - nem erzem normalis dolognak, hogy orban penzert szerzodtet maganak tapsolokat.

tovabbra sem ertem, miert vagy keptelen beismerni, hogy hibaztal - nem azt irtad, hogy ketszer is elolvastad? a videot meg nem nezzuk meg? blokkolta a flashblocker, vagy most mi lesz a rizsa? esetleg szelektiv a hallasod? :)

na, ha ezzel megleszunk, akkor johet az allamadossag es a penz, amire szuksegunk van. lassan kozeledunk az imf fele, mar alig varom :D

becsoccsent 2011.12.20. 00:01:01

@hhh.: ja, neztem, par honapja vegighallgattam a kampanyindulokat, meg ilyen ceges szarokat, hat ez magasan a legjobb mind kozul.

persze ettol meg nem fogom szeretni gyurcsanyt, sem a dk-t, ami jelenleg - meg meg egy jo darabig biztosan - ugyanaz.

hhh. 2011.12.20. 07:57:44

@becsoccsent: képzeld el, PONTOSAN AZÉRT írtam 0%THM*-et, hogy egyből nyilvánvaló legyen, egy kölcsön folyósításának lehetnek kamathoz nem köthető feltételei, sőt olyanok is (mint az IMF példája mutatja), amik számokkal még csak ki sem fejezhetőek. Hiszen te arra hivatkoztál: miért nem IMF, ha a kamat olcsóbb.
Ha így jól esik: elismerem, te a THM nagy tudósa vagy, viszont szövegértés és irónia terén még vannak kihívásaid.
Képzeld el, mivel tegnap egész nap a mobilomon neteztem, és elég elfoglalt is voltam: tényleg nem vettem észre a videót!
Átgörgettem, mert nem ismertem az origo-s beágyazási sablont, és simán reklámnak tűnt!
Furcsa, mi? Gondolom ezt sem hiszed el.
De köszi, hogy felhívtad rá a figyelmemet, este a gépen megnéztem. A riporter csajt még ismerem is...
Szóval a tipikus, manipulatív újságírás iskolapéldáját látod. Hol is kezdjem? Talán az általad bemásolt idézettel: ...így vélhetően a honoráriumot is számla nélkül, a hatályos adószabályok megsértésével fizetik majd ki nekik. Egy srác azt mondja " de még nem írtunk alá semmit...". Na erre alapozza a cikk, hogy feketén.
A másik csaj meg azt mondja: "utána kapjuk majd meg a pénzt". Tehát a riport az ünnepség előtt készült. Fizetni meg utána szoktak. És aláírni is (ha van mit). Kapaszkodj meg, de ilyen jellegű rendezvényeken ritkán van előzetes szerződés, főleg ilyen kis összegnél. És nem csak Magyarországon.
Hogy a néhány megkérdezett illetve a riportba bevágott gyerek miért nem akarta a cég nevét elárulni, az furcsa. Ellenben még azt sem akarták elárulni, mennyit kapnak...naggyon körültekintőek a mai fiatalok! ;)
Ez persze nem zárja ki, hogy feketén fizettek nekik, de ezek alapján semmi nem is bizonyítja. Ha Te bizonyítottnak látod, akkor remélem már teljesítetted állampolgári kötelességedet, és a videót mellékelve megtetted a feljelentést.
(Magyarországon mellesleg a "miért nem csinál már valaki valamit" általános hozzáállás, gyakorlatilag mindennel kapcsolatban, kutyaszaros utcától a lehúzós éttermeken át a szürke-fekete gazdaságig...)
Az meg elvi kérdés, hogy egy állami ünnepség színpadképébe (mert ők a "színpadon", a Nemzeti lépcsőjén álltak) lehet-e, kell-e fizetett statisztákat alkalmazni. Akik még esetleg tapsolnak is. Szerinted nem, szerintem simán: performansz, előadás volt.
És szerintem még mindig jobb így, mintha kötelező lenne, vagy minden különösebb indoklás nélkül tereltek volna ki 3000 középiskolást nyakkendőben, kis zászlóval.

becsoccsent 2011.12.20. 08:11:28

@hhh.: orulok, hogy akkor a masodik dologban is igazam volt :)

mellesleg azt hiszem, a vitanknak semmi ertelme: annyira mas platformon allunk, hogy nem is erthetjuk meg egymast.

nem, NEM normalis, hogy valakit barmire is ugy szerzodtetnek, hogy nem tudja, mennyit fog kapni, vagy mikor, vagy miert, mivel nincs rola papir. ha neked a feketemunka rendben van, lelked rajta, de azert ne legyen mar kotelezo ugy gondolkodni, ahogy te, es a hozzad hasonlok gondolkodnak. engedd meg nekem azt a luxust, hogy megprobaljam megorizni a gerincemet - es szerencsere van meg par ember, aki nem hozzad hasonloan gondolkodik. sajnos egyre kevesebben leszunk. tovabba: nem, NEM normalis, hogy valakinek arra van szuksege, hogy megtapsoljak, az meg foleg nem, hogy ezert embereket vesz fel. ezt szemelyi kultusznak hivjak, es feheren is eleg csunya dolog, nem csak feketen. nezd meg szegeny eszak-koreat, ott hogy zokognak az emberek. nana, majd megkockaztatjak, hogy elviszik oket. talan tul fiatal vagy, hogy megertsd, de hidd el: a szemelyi kultusz csunya dolog, es kuzdeni kell ellene - nem legalizalni. szinpadkep, ugyanmar!

no mindegy. eppen at akartam terni arra, hogy honnan lesz penz, ha egyszer nincs, de nyilvan arra is valamifele eltereles lenne a valasz. de teszek meg egy utolso probat: szoval honnan lesz penzunk, ha a kotvenykibocsatasok sikertelenek, mert a kutya nem akar nekunk hitelezni? most abba nem mennek bele, hogy minek kell, bizom benne, hogy magadnak is ossze tudod olvasgatni az interneten, szerencsere ezek zomeben szovegek, nem kell nezni semmit :)

szoval? mibol fogjuk finanszirozni az allamadossagot es az allam fizetnivaloit?

hhh. 2011.12.20. 08:32:57

@becsoccsent: miben volt igazad, vazze?
hol élsz te?
Szóbeli megegyezésről hallottál-e?
Esetleg a villanyszerelővel is már az ajtóban aláíratsz egy "bevizsgálási szerződést", aztán meg egy "megbízásit"? Nem ám megjavítja, fizetsz, számlát ad, kész?
Autószerelőtől, amikor otthagyod a járgányt, átvételit kérsz? pőcséttel, aláírással?
Szóval Orbán szerinted 9-től 12-ig beszélt? Merthogy a fiatalok ennyi időre kapták a pénzt...
és még mindíg "feketemunka, feketemunka". Hogy miért fekete? Ja, mert CSAK? hányszor magyarázzam még el, hogy bár LEHET, hogy fekete munka volt számla nélkül, de az általad linkelt forrásokból ez NEM derül ki. Utalnak ilyesmire, de ez nem bizonyíték.

bámulatos logikai blikkfangokat produkálsz.

imf-ről meg csak annyit (indexet gondolom te is olvasol):
index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/20/matolcsy_megkapta_a_haborut_az_imf-fel/

"A blog írója úgy véli, a jegybanktörvény és az egykulcsos szja-törvény alkotmányban való rögzítése okolható a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val folytatott tárgyalások megszakításáért."
ezt írd már át nekem kamatra vagy thm-re aztán folytatjuk.

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.20. 12:59:40

@hhh.: "Szóval Orbán szerinted 9-től 12-ig beszélt? Merthogy a fiatalok ennyi időre kapták a pénzt..."

Látom jót rugózól ezen a témán, pedig inkább azon kellene, hogy hová lettek az igazi hívő fiatalok, akik önként, dalolva, elhivatottságból mennek el ilyen rendezvényekre. Vagy talán öregszenek a fiatal demokraták, és már derogál nekik ilyen rendezvényen részt venni?

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.20. 12:59:42

@hhh.: "Szóval Orbán szerinted 9-től 12-ig beszélt? Merthogy a fiatalok ennyi időre kapták a pénzt..."

Látom jót rugózól ezen a témán, pedig inkább azon kellene, hogy hová lettek az igazi hívő fiatalok, akik önként, dalolva, elhivatottságból mennek el ilyen rendezvényekre. Vagy talán öregszenek a fiatal demokraták, és már derogál nekik ilyen rendezvényen részt venni?

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.20. 13:01:17

@hhh.: "Szóval Orbán szerinted 9-től 12-ig beszélt? Merthogy a fiatalok ennyi időre kapták a pénzt..."

Látom jót rugózól ezen a témán, pedig inkább azon kellene, hogy hová lettek az igazi hívő fiatalok, akik önként, dalolva, elhivatottságból mennek el ilyen rendezvényekre. Vagy talán öregszenek a fiatal demokraták, és már derogál nekik ilyen rendezvényen részt venni?

hhh. 2011.12.20. 15:37:08

@látjátok feleim szümtükkel: rugózok, ja...az elmúlt 20 évből mutassál légyszíves egyetlen alkalmat, ahol állami, hivatalos megemlékezésen az aktuális fellépő, legyen az kokárdás néptáncos vagy esernyős artista, ingyen lépett fel.
Nem én rugózok ezen, hanem azok, akik ebben a riportban látják a személyi kultusz egyszeri és megdönthetetlen bizonyítékát.
Azt tudtad, hogy fideszes, maszopos, ilyen-olyan rendezvényekre ingyen busszal hoznak embereket?
Hát nem a demokrácia megcsúfolása ez?!?

hhh. 2011.12.20. 15:38:39

@hhh.: látom, elakadtál a matekkal...

laci0011 2011.12.20. 19:36:20

@hhh.: Azt mondod gondolkodsz,akkor biztos van véleményed a simicska- puch tengelyről meg a 70-30-ról például,a kollégistákról...vagy a jobb szemed rossz és csak azt veszed észre ami a balodalon van,de bajban leszel ha jobbról kamion jön és elé lépsz mert baj van esetleg a hallásoddal is.

hhh. 2011.12.20. 21:06:37

@laci0011: szép, konkrét ügyek ezek. Orbán bányák,ezüsthajó, happy end...és még Gyurcsány is szabad lábon van.
Egy kutya vagy nem egy kutya? Nem tudom. De ha egy kutya lenne, most tán nem lenne ekkora cécó.

laci0011 2011.12.21. 00:51:54

@hhh.: Én mindenesetre látnék fényt az alagút végén ha együtt törné a követ a visszállamosított kőbányák valamelyikében a sok tüneményes rendszerváltó meg a többi haszonélvező.

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.21. 09:46:58

@Red shield representative: "Magától nem...:))"

Egy újsághír neked:
"Polgári per keretében szerezne vissza több, áron alul privatizált balatoni üdülőt és szállodát az állam - mondta az elszámoltatási kormánybiztos csütörtökön az MTI-nek."

becsoccsent 2011.12.21. 13:34:53

@hhh.: nem voltam blogon azota, es probalok ugy valaszolni majd neked, hogy ne nagyon alazzalak meg. eleg nehez. a helyedben nem surgetnem magam :)
süti beállítások módosítása