Rég nem volt olyan fontos világpolitikai kérdés a magyar kormány előtt, mint most a palesztin szavazás ügye. E témában gyakorlatilag mindenki meg akar szólalni, mindenki nyilatkozik, és mindenki megmondja, hogy a kormánynak mit kéne tennie, de a külügyminisztérium (ahogy nehéz esetekben szokás) hadovál és rébuszokban beszél.
Én sem leszek különb: ezúton két tanácsot szeretnék adni Martonyiéknak. Egyrészt hagyják abba az össze-vissza beszélést. Egy dolog a megfontoltság, és más dolog, hogy ha nem akarjuk kimondani a véleményünket egyenesen, szemtől-szemben, mert félünk a következményektől.
A másik tanácsom: szavazzunk igennel az ENSZ-ben. Nem reprezentatív felmérésem szerint e véleményt kevesen osztják kis hazánkban (vagy mégis?), de mégis határozottan úgy gondolom, hogy ez a jó megoldás.
Sokan azt hiszik, hogy a szavazás a palesztin állam elismeréséről szól, ám ez így nem igaz. Magyarország és számos másik ország már rég elismerte a palesztin államot: Budapestnek nagykövete van Ramallah-ban, és még egy tiszteletbeli konzulunk is működik palesztin területeken. Az államelismerés más államok feladata, nem az ENSZ-é.
Mahmud Abbasz tagfelvételi kérelmet nyújtott be az ENSZ-be. Ezt a Biztonsági Tanácsnak és a Közgyűlésnek is meg kell szavaznia. Mivel tudható, hogy az Washington vétóval él, ezzel megkötve a BT kezét, ezért tudjuk, hogy Palesztina nem lesz az ENSZ tagja (legalábbis egyelőre). Viszont még ha a BT ugyan elutasítja is a kérelmet, a Közgyűlés dönthet úgy, hogy megfigyelő állami státuszt ad Palesztinának, ezzel részt vehetne korlátozott mértékben az ENSZ működésében, használhatná annak szerveit.
(Ugorjunk át azon a problémán, hogy ha Magyarország már elismerte a Palesztin Államot, akkor mi okból akarna egy szerinte létező állam ENSZ-tagságát megfúrni, mert erre senki nem tudna értékelhető választ adni.)
Miért olyan fontos ez? Kit érdekel hogy a palesztinok milyen semmitmondó, semmit nem csináló bizottságokban vehetnek részt? Szerintem körülbelül senkit. Ugyanakkor ez a kvázi részleges tagság azt is jelentheti, hogy a palesztinok képessé válnak arra, hogy a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) forduljanak. Ehhez alá kell írniuk néhány szerződést, de a nagyobb ügy az ENSZ-megfigyelő állami státusz megszerzése.
Hiszem, hogy sokan vagyunk Magyarországon, akik elítélik az erőszakot, akiket egyszerre zavar a palesztin terrorizmus és az izraeli agresszív önfejűség. Akiknek úgy tűnik, hogy a két nép nem tudja megoldani a konfliktusát egymás között. Ha ezzel egyetértünk, és nem szeretnénk, hogy háború törjön ki a Közel-Keleten, akkor támogatnunk kell az ügy büntetőbírósági szintre emelését – amihez elkerülhetetlen Palesztina részvétele az ENSZ-ben.
Természetesen nincs rá semmi garancia, hogy a bírói út működni fog, hogy előrébb viszi a konfliktust - Izraelt például eddig sem érdekelték a különböző nemzetközi intézmények állásfoglalásai. Ennek ellenére megvan az esély, hogy az ügyben minőségi változást hozhat a kérdés. Persze lehet ennek az esélyét kétségbe vonni, de egy nem tökéletes megoldás még mindig jobb, mint a semmi, a tétlen várakozás.
Ami pedig a magyar érdekeket illeti: bárhogy szavazunk, néhányan biztosan meg fognak ránk orrolni. Ez egy nehéz kérdés, ezt nem lehet tagadni. Mindazonáltal ilyenkor lehet megmutatni, hogy létezik magyar külpolitika, hogy merünk mondani egy igent vagy egy nemet, hogy Magyarországnak vannak tökei. A hallgatás határozatlanságról, érdekhajhászásról tanúskodik. Ez pedig egyetlen nemzet imázsának sem tesz jót. Félreértés ne essék, lehet érdekből szavazni (sőt optimális), de legalább tegyünk úgy, mintha Budapestet érdekelné más is önmagán kívül.
Ráadásul valószínűleg a Közgyűlés kétharmada (melyben minden országnak egy szavazata van) megszavazza a megfigyelői állami státuszt, függetlenül attól, hogy Magyarország hogyan szavaz. Ha úgy nézzük tehát, akkor csak az a kérdés, hogy a győztes vagy a vesztes oldalon állunk. Ha már érdekekről beszélünk: hogy lehetne máshogy a többség támogatását megnyerni?
De igazatok van, inkább maradjunk kussban még egy ideig.