Kedden érkezett a hír, hogy a készülő nyelvoktatási stratégia keretében már a felsőoktatási felvételihez legalább egy nyelvvizsgával kell majd rendelkezniük a leendő hallgatóknak. Mindezt természetesen azért tartja indokoltnak Hoffmann Rózsa minisztériuma, mert a munkaerőpiaci érvényesüléshez mára elengedhetetlenné vált a nyelvtudást – azzal meg jelenleg kicsit hadilábon állunk.

Na de nézzük meg, valóban megoldja-e a problémát, ha a kötelező nyelvi érettségihez párosuló minőségi középiskolai nyelvoktatás helyett inkább nyelvvizsgázást várunk el a diákoktól!

*

A Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett nyelvoktatási stratégia nemes egyszerűséggel már a felvételihez előírná a nyelvvizsga-bizonyítványt - e nélkül, belépés sem lesz a felsőoktatásba. A szigorítással kapcsolatos legszembetűnőbb probléma, hogy egyértelműen a neves középiskolák tanulóit segíti a sokszor kevesebb forrásból gazdálkodó, nehezebb szociális körülmények között működő intézményekbe járókkal szemben. Amíg egy elitgimnáziumban gyakorlatilag semmiféle problémát nem jelent legalább - esetenként szerencsére több - nyelvvizsga megszerzése, úgy egy mezei szakközépben erre kisebb az esély. 

Arról nem is beszélve, hogy nyelvi érettségi helyett nyelvvizsgát írnának elő, ami azért hatalmas különbség még akkor is, ha valami csoda folytán sem lakóhelyi, sem semmilyen szegregáció nem vágna szakadékot iskoláink közé: Utóbbiért keményen fizetni kell, így a tehetős szülők gyermekei megengedhetik maguknak, hogy akár többször is próbálkozzanak, míg számos családnak pusztán az egyszeri vizsgadíj megfizetése is komoly problémát okozhat. 

Az tehát könnyen belátható, hogy egy ilyen szigorítás csak széthúzza az ollót gazdag és szegény, szerencsés és átlagos családi hátterű diákok között: a meglévő különbségeket felnagyítja, és otromba előnyben részesíti azokat, akik amúgyis jelentős előnnyel indulnak. Érdem nélkül termelődhet újra az elit és a nemzeti közép. Hurrá?

(forrás: kormany.hu)

A készülő javaslat szociális perverzióin túl azért ejteni kéne pár szót erről az egész nyelvvizsga-mániáról, ami egy-két évtizede kis hazánkban tombol. Az államilag elismert nyelvvizsgának eredetileg az volt a haszna, hogy a munkáltató – valamilyen idegen nyelven beszélő alkalmazottat keresvén – garanciát kaphasson arra, hogy a jelentkező valóban beszéli a kívánt nyelvet, és nem csak halandzsázik össze-vissza. Már ha igényelt ilyesmit egyáltalán.

Azóta ez némiképp tágabb teret nyert a mindennapokban: Gondolom, mindenki hallott már nyelvvizsgához kötött takarítói állásról… A munkáltatók többsége mára sokkal inkább a jelentkezők tisztességének, általános tanulási képességének és ideális konformizmusának felmérésére kér nyelvvizsga-bizonyítványt, mintsem egy jól körülhatárolható és a későbbiekben betöltendő munkakörben alkalmazandó nyelv ismeretének tesztelésére. Álságos és fölösleges dolog ez.

Továbbá nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy a hoffmanni szigorítás (t.i. felvételihez nyelvvizsga) gyakorlatilag csak folytatása az előző kormányok oktatáspolitikájának: a felvételiken eddig is többletpontokkal jutalmazták a nyelvvizsgát – sokszor pontosan annyival, ami elválasztja az államilag támogatott képzést a költségtérítésestől. Jó iskola, prosperáló lakóhely, gazdag szülők, szerencsés családi háttér hosszú évek óta nagyobb érdem már, mint a tényleges teljesítmény. (Szóval kedves Gyurcsány és Mesterházy urak, ha eddig nem tetszettek üvölteni igazságérzetük mélyéről, tán  most sem kéne...)   

És azt se felejtsük el, hogy nyelvtudást fölöslegesen elvárni sem újdonság. Gyakorlatilag nincs olyan szak a felsőoktatásban, ahol ne várnának el legalább két nyelvvizsgát – hiába megy csodaszámba már az is, ha egy-két óra legalább angolul zajlik egy képzés során. Miért kell a második? Mert kell és kész: „Ha egyetemet akarsz végezni, fizess nyelvtanfolyamokért és vizsgáért, ha eddig olyan ostoba voltál, hogy csak egy idegen nyelvet beszélsz, pedig az intézményünk már legalább 4600 éves!”

De gondolkozzunk tovább. Miért várunk el akár egy nyelvvizsgát is például a matematikushallgatóktól? Nem kéne természetesnek lennie, hogy aki nem ért idegen nyelven, aki képtelen kurrens szakirodalmat olvasni, az el sem juthat a diploma közelébe? Nyilván annak kéne lennie, és nyilván nem az. Itt az egyetemek nem oktatnak idegen nyelven és nem lehet ingyen nyelvi kurzusokon részt venni, nincsenek valódi, nemzetközileg versenyképes elvárások. Remélem, mindenki érzi, hogy az egyetemi oktatás egyik kulcsmozzanatának lusta kiszervezése zajlik, amikor idegen nyelvű oktatás helyett nyelvvizsga-bizonyítványt várnak el…  

*

Szóval a problémák messze túlnőnek Hoffmann Rózsán, sőt még az előző kormányokon is. Valószínűleg mindannyiunknak változtatni kéne kicsit a szemléletén, és nem kéne hagynunk, hogy tudás helyett papírt várjanak el tőlünk, és nem kéne hagynunk, hogy tudás helyett papírt adjanak nekünk. Nyilván nehezebb így, de ennek legalább van értelme. 

A nyelvtudás problémája egyébként egyszerű: csupán jól és magas óraszámban kéne nyelvórákat tartani minden középiskolában (de lehetőleg már korábban is). Nyelvvizsga helyett elég kell hogy legyen a nyelvi érettségi – ha pedig ez nem győzi meg némelyik főiskolát vagy egyetemet, úgy nyugodtan tartson felvételit, vagy ami még jobb: tartsa óráinak felét angolul. Végül is nem erről szólna a bolognai rendszer?

Persze, ha senki nem akar szabadulni a sokéves látszatmegoldásoktól, akkor semmi baj sincs a hoffmanni stratégiával: kicsit otrombább, kicsit erőszakosabb és durvább, mégis ugyanazt a rendszert tartja fent, amiben igazából senki nem csinál semmit, mégis rengeteg időt, energiát és pénzt pazarol rá. Csak aztán ne csodálkozzunk, ha erőfeszítéseink annyit érnek, mint egy tekercs C-típusú nyelvvizsga.