A gazdasági szabadságharc újabb állomásán vagyunk túl, megvédtük a magyar érdekeket, a magyar életet, mission accomplished. Egyenesen „Justice has been done”, magyar nemzeti katarzis: visszavásároltuk a MOL-t.
Na, nem az egészet, csak az orosz Surgutneftegaz 21,2%-os tulajdonrészét, ami őelőttük a hasonlóan külföldi, bár osztrák OMV tulajdonában volt. Mindez 1,88 milliárd euróba (506,4 milliárd HUF) került a magyar adófizetőknek. Persze elég nehéz lett volna a költségvetés terhére állni a cehhet, így a már lehívott, de még fel nem használt IMF hitelkeretünkből csorgatjuk át a szükséges forrásokat. Forintálisan, eurálisan.
Hogy miért? Fogalmam sincs. Bizonyára tarthatatlan volt, hogy orosz vállalkozók tulajdonrészt vásároljanak egy valaha volt magyar állami vállalatban: „ellenséges felvásárlás”, ’56, Totókutya, Lex Mol. Utóbbiról egyébként simán elhiszem, hogy az elmúlt nyolc év egyik leginkább szabadpiac-ellenes törvénye, ami feltehetően semmi másra nem szolgált, mint – elsősorban a MOL - akkori tulajdonosi körének és menedzsmentjének érdekvédelmére állami eszközökkel. Nagyjából ezt hívják korrupciónak, de minimum azemberek érdekeivel ellentétes machinációnak. A Lex Mol már csak azért is bűzlik, mert anno az akkor még nem kapitány Szanyi Tibor nemmel szavazott rá a parlamentben.
Az elmúlt nyolc évhez képest a változás nagyjából annyi, hogy rájöttek, nem csak törvényi szabályozással lehet tönkretenni/megvédeni a MOL-t, közpénzekkel is ki lehet kenni a székház falát, hogy büszkébben álljon a mosatlanablakos napfényben.
Azt hittem, hogy a pénznek és általában a befektetőknek nincs nemzetisége, a törvények és szabályok betartásával mindenki szabadon vállalkozhat ebben az országban, unióban. Valahogy így látták Brüsszelben is, amikor a Surgut „ellenségesen bevásárolt”, és Hernádi Zsolték kiverték a balhét.
Mindegy, Brüsszel és én bizonyára tévedünk: most biztonságba kerül a magyar energiaellátás, hiszen nem a piaci önérdek fogja garantálni azt, hanem az állami 21,2%. És az igazgatótanácsnak sem kell aggódnia, hogy a vállalat tulajdonosai esetleg beleszólnának a cégügyekbe.
Nyugdíj és fűtés, haza és haladás, Orbán és Fellegi. A befektetés költségeinek érzékeltetésére azért álljon itt pár példa. Az ország legnagyobb egyeteme (ELTE) nagyjából évi 20-25 milliárd forint állami támogatást kap – matekérettségi kérdés: a MOL „felszabadítására” költött 500 gurigából hány évig tudna üzemelni? További gondolkodnivaló: mennyibe kerülne az ellehetetlenült és szegregációs gyújtópontként funkcionáló kisiskolák összevonása után a távol lakó gyerekek iskolabusszal való szállítása? (Nem tudom, de arra nem sajnálnám.) És persze a ziccer: mennyit nyert a költségvetés a magánnyugdíjak kizsarolásával? 528,8 milliárd forintot…
Még, ha ezekre az IMF hitelkeretből nem is lehetne költeni, akkor is szégyen, hogy erre az ostobaságra zúdítjuk ki azemberek pénzét. Bár csodálkoznék, ha baráti vállalkozók pozícióinak erősítésére és néphergelő piárra lehetne hitelt felvenni, míg iskolabuszokra és más tényleg hasznos dolgokra pedig nem.
Azt hiszem, egy ideig nem lesz kedvem MOL részvényt vásárolni.
A Send/Küldés gombbal elküldheted az érintetteknek vagy ismerőseidnek Facebookon:
Az utolsó 100 komment: