“The accumulation of all powers, legislative, executive, and judiciary, in the same hands, whether of one, a few, or many, and whether hereditary, self-appointed, or elective, may justly be pronounced the very definition of tyranny” (James Madison)

A hatalmi ágak szétválasztása a politikai fejlődés egyik legfontosabb pillanata volt. Mint ahogy ma már az általános, egyenlő, titkos szavazati jogot sem kérdőjelezi meg épeszű ember, úgy ezt is erősen ciki lenne támadni – gondolhatnánk. Aztán kiderül, hogy mégsem ilyen egyértelmű a helyzet.

Miért fontos a hatalmi ágak szétválasztása?  Egyszerűen azért, mert nem akarjuk, hogy a közhatalom egy kézben összpontosuljon. Ha így lenne, semmi sem tudná megakadályozni a mindenkori kormányzatot, hogy átlépve a demokratikus Rubikont egyeduralomra törjön. Ahol nincsenek megosztva a hatalmi ágak, ott a hatalomnak nincsenek igazi korlátai. Egy köztársaságban ez megengedhetetlen.

Az emberiség - végtelen bölcsességétől vezérelve - különválasztotta tehát a törvényhozó, végrehajtó és bírói ágat, hiszen amíg ezeket más szervek és emberek gyakorolják, addig senki nem veszélyezteti a szabadságot és a köztársaságot. Az angol politikai filozófusok szerint mindegyik szerv (a parlament, a kormány és a bíróságok is) arra fognak törekedni, hogy a saját hatáskörüket megnöveljék, és ez így van jól: mohóságuk kölcsönösen korlátozza egymást.

A hatalmi ágak megosztásának elve egyszerű és nagyszerű. Őszintén számol az emberi gyarlósággal és hatalomvággyal. Nem akarja megváltoztatni az emberi természetet, egyszerűen csak olyan rendszert épít ki, ahol azok irányíthatóvá és korlátozhatókká válnak.

Ez mind szép és jó, a bejegyzést itt be is lehetne fejezni, ám azt láthatjuk, hogy ez a gyakorlatban nem feltétlenül így működik.  Magyarországon - mint ahogy Európa igen sok országában - az államberendezkedés nem választja el egyértelműen a hatalmi ágakat. A végrehajtó hatalmat alkotmányunk a kormány kezébe adja, ám azt a nép nem választja meg. Kormányfőre ugye nem szavazunk négyévente... A mindenkori adminisztráció a parlamentnek felelős, ugyanakkor az Országgyűlésben általában stabil többséggel rendelkezik, ezáltal a gyakorlatban önmagának tartozik felelősséggel – így az ellenőrzés értelmetlenné válik, a törvényhozó és a végrehajtó ág a gyakorlatban (és részben elméletben is) összefolyik. 

Azt mondhatjuk, hogy Magyarországon az összefonódott törvényhozó-végrehajtó ág áll a bírói és egy harmadik hatalommal szemben: ez pedig nem más, mint az alkotmányozó hatalom melynek gyakorlója a parlamenti kétharmad – beleértve az ellenzéket is. Ennek a hatalmi ágnak a mozgástere egyszerre szűk és tág is: szűk, mert általában véve ritkán képes bármire is; de tág, mivel a legalapvetőbb jogaink biztonsága van e hatalom kezében.

Mi ennek a rendszernek a hátulütője? Miért kéne ezt megváltoztatni holmi elméleti játszadozás miatt, mikor olyan országokban is ehhez hasonló rendszer működik, mint Németország vagy Nagy-Britannia?

Egyszerűen azért, mert ez a rendszer rossz. Indokolatlanul sok hatalmat ad a kormánytöbbségnek. Ha egy párt az országgyűlési választásokon kétharmadot szerez, gyakorlatilag képessé válik bármire fékek és egyensúlyok nélkül.  Ezt látjuk ma is, az erőegyensúly eldőlt. Az ilyen rendszerekben a jog nem képes megálljt parancsolni egy hataloméhes párt törekvéseinek – azt egyedül informálisan a politikai kultúra és illem tehetné meg, de ez a kultúra Magyarországon nem fejlődött ki.

Mi a teendő tehát? Létre kell hozni egy olyan rendszert, amelyben a kormány és a parlament is a népnek, az istenadta népnek felel, nem egymásnak. Ahol közvetlenül a nép dönti el, hogy ki kormányozzon, ki alkosson jogszabályokat, stb. Ezt a lehető legegyszerűbben úgy lehetne megtenni, ha elcsúsztatnánk a törvényhozói és a végrehajtói hatalom megválasztásának időpontját mondjuk két évvel. Ezáltal biztosítva lenne a hatalmi ágak szétválasztása, a népszuverenitás beteljesítése és a szabadság garanciája.

A közvetlenül megválasztandó végrehajtó testületekről és a választási rendszerről részletesebben későbbi bejegyzésekben lesz szó.