Ebben a bejegyzésben azt mutatjuk be, milyen értékre kéne alapoznunk alkotmányos rendszerünket. Először ismertetjük a számunkra kedvesebb alternatívát, ami az egyéni szabadságra és az önérdek biztosítására épül, majd azt a közérdekesdi valóságot, ami az orbáni alkotmányozást jellemzi. Végül pedig összehasonlítjuk a kettőt.

1. Az alulról szerveződő demokrácia

 „Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről  le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az Emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely Kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép Joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új Kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi Biztonságát, és jobban elősegíti Boldogulását. A józan ész azt kívánja, hogy a jól bevált Kormányzatot ne változtassuk meg jelentéktelen és múló nehézségek miatt; és valóban a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberiség inkább szenved mindaddig, amíg a rossz nem válik elviselhetetlenné, mintsem hogy kivívja jogait, és eltörölje a megszokott formákat. Ha azonban a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a Célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen Kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új Védelmezőkről gondoskodjék.”

 

(Az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata)

Az egész emberiség demokratikus fejlődésének legfontosabb öt mondata ez. Benne van minden, ami alapelvként elengedhetetlen bármiféle köztársasági államforma megalapozásához: jogegyenlőség és népszuverenitás. A hatalom forrása a nép, pontosabban mindazok az egyének, akik az államközösséget alkotják. Ezen polgároknak joguk és kötelességük saját véleményüknek, meggyőződésüknek, vágyaiknak és érdekeiknek megfelelően részt venni a közügyekben, nyomást gyakorolni, megbízni és ellenőrizni választott képviselőiket. Ennyi.

2. Felülről lefelé kényszerítő társadalom

Ezzel szemben az Orbán-féle Nemzeti Együttműködés Rendszere – így feltehetőleg a készülő alkotmány is - a magánérdekek korlátozására épül a „közös célokkal” és „nemzeti ügyekkel” szemben.

Álljon itt pár idézet a Nemzeti Együttműködés Programjából:

„Az új társadalmi szerződés a megosztottság helyett együttműködést, magánérdekek érvényesítése helyett a közjó szolgálatát, közös nemzeti ügyeink erős és hatékony képviseletét követeli.”

„A Nemzeti Együttműködés Rendszere gyökeres, alapvető változásokat követel a kormányzás minden fontos területén. A jövőben a politikának magáncélok és -érdekek helyett a közös célokat és érdekeket kell szolgálnia.”

„A Nemzeti Ügyek Kormánya az előttünk álló években érvényre juttatja a közös értékeinken alapuló társadalmi szerződést, azaz megteremti a közjó primátusát a magánérdekekkel szemben, a rend primátusát a törvénytelenséggel és törvényen kívüliséggel szemben, a biztonság primátusát a kiszámíthatatlansággal és a kormányzati káosszal szemben, a gazdasági felemelkedés primátusát az eladósodással és kiszolgáltatottsággal szemben.”

És egy idézet Lovas Istvántól videóval:

"Akkor, amikor a Nemzeti Egységprogramban - és ezt valahogy senki nem vette észre - leírták azt, hogy mostantól kezdve a közösségnek az érdekeit az egyén, az individuum érdekei fölé helyezzük, akkor itt valami olyasmi történt, amiről senki álmodni sem mert." (5:41-től hangzik el)

 

3. Mi a baj a "közérdekkel"?

Ha közérdek alatt azt a legkisebb közös többszöröst értjük, ami a polgárok önkéntes együttműködéséből származik, akkor semmi. Annál bűnösebb viszont minden olyan állami kényszerítés, melynek céljait és elvárásait a mindenkori hatalmi elit vagy egy szűk "szakértői" csoport határozza meg.

Vegyünk példákat! Ha a hivatalos magyar népesedéspolitika (sic!) elvárásként fogalmazná meg az utódnemzést, és ennek "bátorítására" törvényen kívül helyezné a homoszexuális kapcsolatokat, továbbá általában a tartósan gyermektelen heteroszexuális kapcsolatokat is, egyértelműen megállapíthatnánk, hogy a "közösség érdekét" a magánérdek fölé helyezte.

Gyakorlatiasabb példa a kötelező magánnyugdíjpénztári pénzek visszavezettetése az állami kockázatközösségbe, ahol szintén az egyéni érdek (saját nyugdíj) került szembe a "közjóval" (állami rendszer rövidtávú fenntarthatósága).

Nagyon kevés olyan eset lehetséges, ahol az állam polgárait a közösség érdekére hivatkozva korlátoznunk szabad (pl. bűncselekmények), melyek kiválasztásakor és kijelölésekor azonban rendkívül óvatosan kell eljárnunk.

Ugyanakkor könnyen lehet, hogy ilyenfajta kényszerítések forrása nem a hivatalos kormányzat, hanem egyszerűen a többségi közvélekedés (pl. "cigánynak nem adok munkát!"). Ez ellen ugyanúgy védelmet kell biztosítanunk minden etnikai, vallási, világnézeti, lakóhelyi, kulturális és bármifajta nem destruktív kisebbségi szemlélethez, csoporthoz tartozó egyénnek. Éppen ezért könnyen belátható, hogy a magánérdek és valamifajta rosszul definiált, legtöbbször hatalmi elit által önkényesen kijelölt közérdek közül, előbbit kell választanunk.

Attól persze, hogy valaki diktatúrák szókészletét használja még nem lesz feltétlenül diktátor, sem országa diktatúra. Ugyanakkor hazánk nem érdemli meg azt a felületességet, hogy szó nélkül hagyjuk, alkotmányunk őrült szavak lelőhelyévé váljék. Európai és magyar örökségünkkel egyaránt ellentétes a közösség egyének fölé helyezése, hiszen civilizációnk legnagyobb és legforradalmibb találmánya éppen az egyén jogainak és érdekeinek védelme bármiféle többség zsarnokságával szemben.

(A bejegyzéshez jó szívvel ajánljuk Sebastian Haffner Egy német története c. könyvének 39. fejezetét.)