Szeretem a vitát. Örülök, ha mások nem értenek velem egyet, és élvezem próbára tenni a véleményemet újra és újra. A vita szükséges feltétele a fejlődésnek, legyen szó politikáról, egy országról vagy a tudományról. Egy jó vitához viszont az kell, hogy a résztvevő felek elfogadják egymás véleményét, és legyenek hajlandóak és képesek érveket felsorakoztatni igazuk mellett.
Éppen ezért a Dobozos vitában sem az zavar, ha valaki az én véleményemmel ellentétben támogatná, hogy a nők és a férfiak eltérő bánásmódban részesüljenek a belépéskor; kifejezetten várok egy jól alátámasztott érvrendszerre ezen álláspont igazolására. Ami viszont nagyon, de nagyon tud zavarni, az az, amikor lesöprik az asztalról és bagatellizálni próbálják az egész ügyet, a kérdés feltevőjét pedig minden racionális indok nélkül lebuzizzák és kioktatják.
Mert bármilyen álláspontot is képviselünk a témában, azzal két, a konkrét eseten messzemenőleg túlmutató kérdésben foglalunk állást, amelyeket már nem lehet félvállról venni.
Az egyik a jogállamiság eszméjéhez való hozzáállásunk. Ahogy arra az Egyenlő Bánásmód Hatóság is rámutatott, a jogrendszerünk egyik alapja a nemi és egyéb alapú diszkrimináció és hátrányos megkülönböztetés tilalma. Ez szerepel többek között az Alaptörvényünk XV. cikkében, valamint az európai Alapjogi Charta 31. cikkében is, csak hogy más nemzetközi vagy nemzeti jogi normát ne említsünk. Az EBH ítélete kimondta, hogy ezeket az elveket sérti a Doboz gyakorlata – ha ezzel egyetértünk, világos az álláspontunk: ha egy gyakorlat sérti a törvényeinket, akkor azt meg kell szüntetni, és pont. Ha valaki mégsem ért egyet a gyakorlat eltörlésével, az három álláspont közül az egyikét vallja magáénak:
- az EBH-nak nincs igaza, a jog és a Doboz gyakorlata összeegyeztethető;
- az EBH-nak igaza van, módosítani kell a törvényeket, hogy az ilyen gyakorlat megengedhető legyen;
- az EBH-nak igaza van, de nem baj, ha a gyakorlat néha ellentmond a törvényeknek.
Mindhárom álláspont, azt hiszem, védhető lenne egy jól levezetett érvrendszerrel, ám ahogy látszik is, ez a kérdés a magyar társadalom jogállamiság eszméjéhez fűződő viszonyát mutatja. Be kell-e tartanunk minden esetben a törvényt? Büntetnünk kell-e a törvénytelen gyakorlatot, ha azt túl bagatellnek találjuk? Ezek mind olyan kérdések, amelyek a jogrendünk alapjait kérdőjelezik meg.
A másik szempont (ami nem az EBH döntése, sokkal inkább az eset által kirobbantott társadalmi vita kapcsán jött elő) a feminizmus és a női esélyegyenlőség állapotát festi le a mai Magyarországon. A szexizmussal foglalkozó szakirodalomban már ismert az ún. benevolent sexism (jóindulatú szexizmus), amelynek lényege, hogy egy elsőre pozitívnak tűnő megkülönböztetés fenntartja azokat a strukturális különbségeket, amelyek végső soron fenntartják a nők hátrányos helyzetét, például azért, mert megerősítik a nőkkel kapcsolatos negatív előítéleteket. Például az az elvárás, hogy a férfi meghívja a nőt, szellemiségében abból a premisszából építkezik, hogy a nők kevesebb pénzt keresnek, maguktól nem tudnák fedezni a fogyasztásukat. A dobozos belépők esetét is sokan párhuzamba állították ezzel a jelenséggel.
Látható tehát, hogy ha nem is értünk egyet Teczár Szilárd vagy EBH érvelésével, azok nagyon érdekes és releváns kérdéseket feszegetnek a modern magyar társadalommal kapcsolatban. Ezeket simán kigúnyolni és lesöpörni az asztalról (lásd Fidelitas vagy Schobert Norbi) nem jófejség vagy lazaság, hanem politikai és közéleti érzéketlenség.
