Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2012.04.03. 12:10 KVélemény

Tízmillió Schmitt Pál

Címkék: mutyi magyar társadalom schmitt pál normaszegés

Lemondott. De miért húzhatta ilyen sokáig, miért próbálta magyarázni a magyarázhatatlant, menteni a menthetetlent?

Amit én látok magam körül, az az, hogy az emberek egy jelentős része csal, lop, hazudik valamilyen szinten. Ez megmutatkozhat abban, hogy bliccelnek a BKV-n, nem kérnek számlát, vagy lopják az áramot. Miután a társadalom nagy százaléka - én is - érdekelt ezekben ismerősökön, rokonokon keresztül, ezért a rendszer fent tud maradni, mert senki nem lesz érdekelt a többi ember társadalmi elítélésében, a normakövetés kikényszerítésében, hiszen így az ő kis mutyijuk is veszélybe kerülhet. Tehát az emberek nem találkoznak a társadalom nyomásgyakorlásával, így azzal sem, hogy tetteikért a negatív következményeket is viselniük kell. Ki lehet azt magyarázni, el lehet kenni, hisz mindenki ebben érdekelt.

És ez nincs máshogy a politikusok szintjén sem. Alapvetően nem hiszek benne, hogy bármely oldal politikusai eredendően gonoszak lennének, vagy hogy képviselőnek csak az menne, aki korrupció által jól meg akarja szedni magát. Én abból indulok ki, hogy ők is csak közülünk valóak, ők is ugyanabban a közegben nőttek fel és szocializálódtak, mint mi, és ez határozza meg tevékenységüket is.

Tehát ha azt szeretnénk, hogy a jövőben ne legyen kérdés, hogy ilyen esetben valaki lemond, továbbá, hogy ne lehessen ilyen sokáig magyarázni, húzni a dolgot, nekünk, mindannyiunknak kell változni és tenni ezért. Ha a társadalom széles rétegében megtűrt mutyikat nem tűrjük tovább, felszámoljuk, akkor gyermekeinknek ilyen környezetben szocializálódva már nem lesz kérdés, hogy viseljék-e tettük következményét.

 

 


292 komment · 13 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr964355169

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kell-e nekünk a tisztességes politikus? 2012.04.03. 21:16:46

Mindig mondta az Édesanyám, hogy javulj meg, fiam Bendegúz, mert elvisz az ördög. De hát mit tehetnék, nem megy az könnyen faluhelyen! Itt van mindjárt ez a Szabó bakter. Bár általa se igen gyarapodik a Magyar Államkincstár, mégis egyfolytában becsmérl...

Trackback: Per: Megint bulvárkacsa? 2012.04.03. 19:58:43

 Per: Megint bulvárkacsa? 2012. április 3. Tegnap, azaz közvetlenül Schmitt lemondása napján tényként terjedt az a hír, hogy Schmitt Pál már bejelentette: lemond államelnöki juttatásairól, ha a bíróság utólag nem állapítja meg, hogy 1992-es kisd...

Trackback: Schmitt: kor/kór-kép hitelesen 2012.04.03. 18:11:06

Meglepett az elmúlt két-három napban, hogy mennyire kevesen merik, vagy akarják kimondani a fájó valóságot: Schmitt Pál, ahogy van, hiteles személyiség, aki hitelesen képviseli a magyar politikia, közéleti állapotokat. Ő tényleg az emberek embere. Ha m...

Trackback: Bűnbakok, sorakozó! 2012.04.03. 18:01:09

Államfőnk "meglepetésszerű" lemondása sokakat megszólásra késztetett, józan politikai elemzőket és teljes szívüket beleadó civileket egyaránt. A lemondás "bűnbakja" ahogy mindig, most is relatív, hasonlóan ahhoz, mi számított Schmitt Pál lemondásáh...

Trackback: Egy lemondás margójára 2012.04.03. 16:46:41

Vége, megnyugodhatunk. Tegnap megtörtént, aminek meg kellett történnie.Ahhoz, hogy ez valami olyan élmény legyen nekünk, mindannyiunknak, ami egyrészt előremutató, másrészt legalább részben mindenkiben jó érzést is kelt, most egy kicsit hátrébb kell lé...

Trackback: Egy ember, egy párt és egy ország tragédiája 2012.04.03. 16:05:03

Schmitt tényleg az alapvető erkölcsi értékek fölött áll? Ha ezt elfogadjuk, ha ebbe beletörődünk, az már maga a vég. De hogy is van ez? És miért csinálja ezt velünk a kormány? Félek, hogy a magyarázatok meglehetősen félelmetesek. Az, hogy Schmitt ma le...

Trackback: Erkölcsi győzelem? 2012.04.03. 14:58:08

Idéznék egy kommentet az előző posztom végéről: Lezárva a vitát, Pali bá' megtette, amit meg kellett. Lemondott. Ezzel bebizonyította, hogy felismerte és bátran megtette a szükséges lépést. Demonstrálta, hogy miért van erkölcsi fölényünk veletek szemb...

Trackback: Bűnbakok, sorakozó! 2012.04.03. 13:57:52

Államfőnk "meglepetésszerű" lemondása sokakat megszólásra késztetett, józan politikai elemzőket és teljes szívüket beleadó civileket egyaránt. A lemondás "bűnbakja" ahogy mindig, most is relatív, hasonlóan ahhoz, mi számított Schmitt Pál lemondásáh...

Trackback: Kövér László szerint a szocialistáknak nincs helyük a parlamentben 2012.04.03. 13:49:27

Ezt mondta Schmitt lemondása után: “… az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek ebben az országgyűlésben.” Mit lehet erre válaszolni? Talán azt, hogy a büszke MSZMP Köz...

Trackback: Schmitt plagizált doktorija: számok, tények, grafikon 2012.04.03. 13:47:40

Nézzük a Schmitt-botrány tényeit számokkal, grafikonnal, érzelmek nélkül! 215 számozott oldalból áll a dokumentum 10 oldalnyi diagram és táblázat tartozik hozzá 16 oldalnyi teljes szövegazonosság található a dokumentumban Klaus Heinemann tanulmányának ...

Trackback: Hogyan maradhatott volna köztársasági elnök Schmitt Pál? 2012.04.03. 13:45:38

Ha nem hallgat a tanácsadókra, nem gabalyodik bele az általuk kreált, hazugságokból és csúsztatásokból építkező “szómágiába”, hanem kiáll a kamerák elé, és elismeri, hogy a Tényfeltáró Bizottság állításai megalapozottak és jogos a doktori c...

Trackback: Lemondani vagy lövetni ? 2012.04.03. 13:37:06

Schmitt Pál lemondott. Lemondása kötelesség volt. Kötelessége az országgal a jobboldallal és önmagával szemben is.Lemondásához vezető állomások a lebukás, a kivárás, a bizonyosság, majd a következmény. A lebukás Lehet azon vitatkozni, hogy valaki,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azbesztos 2012.04.03. 18:40:14

Csókay András PhD idegsebész nyilatkozata:
Mai napig a PhD szerzőjének nem kötelező új, eredeti gondolattal előállnia dolgozatában. Az 1992-es kisdoktori kategória bőven alatta van a mai PhD-nak, de az akkori kandidátusi értekezések követelményrendszerének is. Jómagam is PhD-témavezető vagyok az egyik SOTE PhD-iskolában. A jelöltnek azt kell bizonyítania, hogy „alkalmas önálló tudományos munka végzésére”, írja a szabályzat. Több akadémiai nagydoktorral is beszéltem. Még a megjelent tankönyvet, nemhogy a megjelent cikket is idézheti valaki munkájában, ha megjelöli az eredetét a mű végén. Aki valami újjal akar előállni a magyar tudományos életben, annak valóságos Canossát kell járnia. Ezért a tudományos művek 90–98 százalékában semmiféle új tudományos felfedezés sincs. Ezek az úgynevezett összegző művek, melyeknek igenis van tudományos értékük, hisz közreadja, összeveti, összefoglalja az addigi eredményeket, ahogy tette Schmitt Pál is. Meg is bolondulna a tudományos világ, ha annyi felfedezés lenne, ahány kisdoktori, PhD, vagy éppen nagydoktori disszertáció született. Tehát maga a plágiumvád abban a pillanatban nem áll meg, ha van bármiféle utalás arra, hogy honnan idézett a szerző. Ez pedig fellelhető a köztársasági elnök úr dolgozata végén. Hogy mennyi lehet egy ilyen műben az idézett szöveg, arra nincs szabály. Nyilván a teljes szöveg is állhat cikkekből, tankönyvekből vett idézetekből, ha a végén van egy rövid, összefoglaló értékelés. Schmitt Pál munkájában ez is megtalálható. Mindezek figyelembevételével érthetetlenek az elítélő reakciók a balliberális és a jobboldali ellenzék részéről. Az is nyilvánvaló, hogy a SOTE szenátusa tévedett, mert ott csupa akadémiai nagydoktor ül, így nem tudtak elvonatkoztatni attól, hogy a nagydoktori disszertációban valóban újszerű elemeknek kell szerepelniük. Csókay András PhD idegsebész

freesleep 2012.04.03. 18:50:32

@azbesztos: hát jó lett volna, ha az én PhD-témavezetőm is ilyen engedékeny, mint Csókay ANdrás. amúgy fel kéne fogni, hogy a 95%-ban másolt dolgozattal kapcsolatban elég udvarias dolog új tudományos eredményeket hiányolni, valójában a bocs ez kopipészt háromszor kimaradsz a dobásból lenne a minimum

freesleep 2012.04.03. 18:52:19

@Pan Modry: pedig egyszerű PR-elvet követ. szétkeni a felelősséget a közösségen, bízva annak önmarcangoló hajlamaiban

2012.04.03. 18:53:13

Igazad van, a kisember csaló.

De a politikai elitnek nevezett, éhenkórász, megélhetési pártokat és képviselőket, a barátaikat, a hű talpasokat, seggnyalókat minek nevezed?

Netán csak nem ezekről mintázták, a tisztesség, a becsület, a gerincesség, a keresztény emberi erkölcs példaképét?

Mi lenne akkor ha a kisember becsületes lenne?
A pártok, a politikusok és hű barátaik még többet lopnának, a kisember pedig még szegényebb lenne!

lyia (törölt) 2012.04.03. 19:02:13

Kinek-kinek üzenjük

Schmitt Pálnak:
"Van-é köze te hozzád a hamisság székének, amely nyomorúságot szerez törvény színe alatt?"

Vona Gábornak:
"Küldjön néked segítséget a szent helyről; és a Sionból támogasson téged."

Lázár Jánosnak:
"A szegénynek tanácsát kicsúfoljátok, mert az Úr az ő bizodalma."

A Demokratikus Koalíciónak:
"Azok meghanyatlanak és elesnek; mi pedig felkelünk és megállunk."

Orbán Viktornak:
"Nem szabadul meg a király nagy sereggel; a hős sem menekül meg nagy erejével."

A korrupcióról:
"Ha lopót látsz, mellé adod magad, és ha paráznákat, társalkodol velök."

Minden magyaroknak:
"Megtartja az Úr a nyomorultakat; a gonoszokat földig megalázza."

salamander 2012.04.03. 19:03:22

"Amit én látok magam körül, az az, hogy az emberek egy jelentős része csal, lop, hazudik valamilyen szinten."

Igaz én is ezt látom, magam körül mindenhol.

Akkor a blogíró és én volnánk a két kivétel a tiszta és erkölcsös ember akinek a diplomája (ha van) rendben van, és mi mindig kérünk számlát illetve soha nem blicceltünk s nem loptunk csokit a közértből...

Igaz?

***

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.04.03. 19:04:26

@azbesztos:

Az, hogy egy disszertációban nem szükséges új gondolatoknak lenni, nem azonos azzal, hogy állhat másolásból. Kihoz a sodromból az ilyen semmit belátni nem képes mindenáron szerecsenmosdatás. Olyan elvakultak a Fidesz (egyes) hívei (nemcsak az övéi), hogy nem látják be, hogy ezzel a kapálózassal kizárólag ártanak a pártjuknak, Orbánnak (de nagyon) aminek/akinek az volna az elsőrendű érdeke, hogy a téma elfelejtődjön?

Persze lehet, hogy csak Gyurcsányista provokátor vagy, azért írsz ide ilyeneket. Ez a lehetőség csak most ugrott be.

Épp olyan ostoba, önmegverő duma amit írtál, mint amilyen öngyilkosság Schmittől a följelentés.

freesleep 2012.04.03. 19:09:56

ja, és azt láttátok már hogy perel? elképzelem a kisember, amint egy bkv-bliccelés után feljelenti a bkv-t....

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.04.03. 19:23:48

Részben egyetértek. Van azonban egy nagy probléma. Mégpedig az, hogy a jobboldal erkölcsi alapon támadta a balt, és a tisztaság grál lovagjaiként igyekeztek kioktatni mindannyiunkat. Mindenki emlékszik O.V. "Én sohasem hazudtam!" kijelentésére? Ennél nagyobb hazugságot én még sohasem hallottam.
Úgyhogy ne kezdjük most a "mindenki lop, csal, hazudik" szerecsenmosdatást! Öszöd után hol voltak ezek az elkenő nyál hangok?

miva? 2012.04.03. 19:30:50

OK. Példa. Csőtörés. Hirtelen kellett javítani. Az SOS vonal kiküldött egy párfős céget. Az elején mondtam, hogy számlával lesz. Röhögtek is. Ahogy lassan elkészült a munka, párszor még félve megkérdezték. Kellett, még akkor is, ha nem csak az ÁFA-val volt drágább. A végén nyomorultak elmentek, hogy nincs náluk számlatömb, majd holnap jönnek a pénzért. Azóta is jönnek érte. Majdnem másfél éve. Fel sem volt készülve rá a szerencsétlen, hogy legalább egy számlát tudjon adni.

Kínosan is érzem magam.

'it's cool to know nothing' 2012.04.03. 19:36:38

@luciferko:

Kénytelen vagyok magamat visszaidézni, mert úgy látszik senki nem olvasta el:

A normakövetés nem fekete-fehér, nem szabad a különböző kategóriákat összemosni

1. igyekszik a normákat minden körülmények között követni, saját belső értékrendje független mások értékrendjétől. Ha hibázik, szégyelli, bevallja és igyekszik minden eszközzel elkerülni, hogy ez ismét bekövetkezzen.

2. látszólag igyekszik a normákat követni (képmutatás), ha hibázik, igyekszik kisebbíteni, megmagyarázni, de azért szégyelli. A hibázást nem próbálja elkerülni legközelebb, csak a lebukást.

3. Nem is érti, ismeri a normákat. Ha megbukik, nem is érti mi a baj, őszintén felháborodik (Schmitt Pál).

4. Ismeri a normákat, de a normák fölé helyezi magát. Nem érdekli ha lebukik, meg sem akarja magyarázni, neki szabad. Irtandó.

A működő társadalmak többségében az emberek az első két kategóriában vannak. Nem jószántukból, hanem mert az egyház/rendőrség belekényszeríti őket. Magyarországon ez a kényszer megszűnt, a társadalom jelentős része 3. és 4. kategória lett. Az elit minden országban leginkább a 4. kategória. A kölönbség az, hogy ezt nem nyíltan vállalják mint itthon. Ezért aztán itthon mintává válnak és a nép is azt hiszi, hogy lehet ő is 4. kategória, követi őket.

Ezért nem működik a magyar társadalom.

micsoda? 2012.04.03. 20:04:16

Azért ezt a cimet visszautasitom kedves poszt iró. "ki mint él, úgy itél". Vagy a járandóságra gondolt amit SP. kap? Az is messze van a valóságtól.

AzHofi 2012.04.03. 20:04:41

Ez hülyeség szerintem. Van aki politikusnak születik, már az iskolában is vamzer, aztán hök tisztségviselő, meg mindenféle politikai jellegű gusztustalan dolgokba belemegy, én hupililát okádnék magamtól, ha csak al-alvállalkozója is lenne a cégem egy politikai pártnak. Becsuknám, felgyújtanám, beszórnám sóval, és ráfosnék egy nagy halommal.

ekat 2012.04.03. 20:05:18

@luciferko: Egyetértek. Én sem lopok, sem gázt, sem áramot, sem mást, nem bliccelek, és nem adóscsalok. Mikor kiadott lakásom volt, azt is leadóztam. KIcsit vicces ugyan, hoigy itthon én vagyok hülyének nézve, de különösebben nem érdekel, mert egyrészt európai polgár vagyok, másrészt bármikor tudok tükörbe nézni. És sokkal jobb nekem, mert nem irigykedem folyton arra, aki többet tud lopni, mint én... egészségére kívánom. :-) Az az ő problémája, neki kell elszámolnia vele.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.04.03. 20:08:14

@Rostos: 2006 óta megvetem a bal oldalt. Akármit visong, megvonom a vállamat. Hiteltelen alakok gyülevész bandája számomra a parlament. Bárki van bent, már egy sajátos nézőpontból szemléli a világot. Képtelenség szót érteni velük. Egy ideig érdeklődve figyeltem, hogy mit mondanak a politikusok, és miről beszélnek az emberek. A kettő köszönőviszonyban sincs egymással.
Inkább foglalkozom a saját dolgaimmal.

Jinza 2012.04.03. 20:09:37

Egy dolgot azért érdemes észben tartanunk.Folyamatosan adót fizetünk,bármit csinálunk,veszünk, utazunk,nem utazunk,eszünk,iszunk.Még a szerelem is számszerűsíthető ezen az alapon.Az,hogy valaki a kilélegzett levegőt is el akarja számolni mert jó a könyvelője az mitől nem az ügyeskedés és egyéb, a cikkben jelzett un.csalás egyik formája?Tehát alapról fizet mindenki adót stb-t,mert ÁFA tartalommal bír minden.Tudja azt valaki ,hogy a számok amiket elénk dobálnak mindenféle GDP-ről és éves hiányról és költségvetésről az mennyire lehet igaz és mennyire inkább manipulációs eszköz?

ekat 2012.04.03. 20:11:05

@pasi28: Tudod mit, a kérdéseidre a válasz részemről nem, márpedig nem vagyok különleges csoda, tehát alioha vagyok egyedül. Ha valaha munkahelyen - az "átkosban" is - sokat nyomtattam, vittem be papírt. Hazavinni soha nem vittem semmit. Netezni hivatalosan szabad, nem megy a munka rovására. Magánhívás bevallandó, és be is vallom mindig.
A becsületesség belülről jön, nem kényszer szüli.

ekat 2012.04.03. 20:13:35

Igen, nagy igazság az, hogy minden népnek olyan kormánya van, amit megérdemel...

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.04.03. 20:13:45

@'it's cool to know nothing': Tévedsz, én nem azért tartozok az egyes csoportba, mert erre bárki kényszerít, hanem a saját embereszményem miatt. Építeni mindig nehezebb mint rombolni. Jobb szeretem az igazi feladatokat. Hazudni, lopni, akár a szapora hasmenés, mocskosul könnyű. De gondozni az emberi szellemet, erkölcsösnek lenni, akár megtermelni az élelmet a földeken. Inkább vagyok egy haszontalan szobatudós mint fidesz bértollnok.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.04.03. 20:38:51

Elég sokan buknák a saját diplomájukat. Sok közülük épp itt a kárörvend...

"Amit én látok magam körül, az az, hogy az emberek egy jelentős része csal"

Ezek alapján ő képviselte legjobban az embereket nem? Mi kell még?

Én így ezzel az állítással nem értek egyet.

Kepan 2012.04.03. 20:43:29

Tökéletesen igazat adok a posztnak és írójának. Nincs mit ferdíteni, ez az igazság, minden "arra hajlamos" ott lop/csal/hazudik, ahol nincs félnivalója a megtorlástól. Kezdve a gyerekkori füllentéstől a felnőttkori mutyizásig (jó nagy fogalom). Tehetünk persze különbséget a kettő között, de azért az esetek nagy részében egy gyerek otthon és az iskolában tanulja meg, mit lehet és mit nem.
Akárhogy nézzük, a jövedelempótlás nem egyenlő mások tulajdonának elvételével.
Ma már csak a rombolás megy, az építés szó idejétmúlt lesz.

'it's cool to know nothing' 2012.04.03. 20:46:29

@Gamma Leonis:

Nem tévedek, jómagam is ebbe a kategóriába tartozom. De lássuk be, az emberek többsége nem ezért tartozik az első két kategóriába (amennyiben odatartozik). Itt pedig a társadalomról szóltam, nem a kevéske kivételről.

Faluhelyen, ahol még esetleg jellemző a normakövetés, a többség nem azért követi a szabályokat, mert szilárd etikai alapjai vannak, hanem mert megszólja a szomszéd. Korábban pedig a pap prédikálta ki, vagy a csendőr akasztott le neki egy pofont. Ne legyünk naívak, a többi társadalom is pont így működik. Németek csak otthon szabálykövetőek, mihelyt kiszabadulnak a társadalmi kontrol alól külföldön, rögtön szemetelnek és áthágnak minden szabályt.

bandigyerek 2012.04.03. 21:04:53

@luciferko: Ja igen, és ha elromlik a mosógéped és kihívod a szerelőt, addig vered az asztalt amíg nem ír egy számlát, hogy fizethess áfát, ugye? Ugyan már...

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.04.03. 21:09:29

@'it's cool to know nothing': Igazad van, az embereket muszáj valahogy szabálykövetésre kényszeríteni, ha már így össze vagyunk zárva.

OFF: Gyakran kételkedek a szabad akarat létezésében. Úgy vélem, hogy ez is csak a tudat egyik illúziója. Szép kis önámítás. :-)

lokkoL 2012.04.03. 21:15:13

bevallom a bérem felét borítékban kapom, és ez a helyzet kifejezetten zavar !!! zsarolhatónak és kiszolgáltatottnak érzem magam emiatt ...

lázadnék is ellene, mert ha nem lázadunk ez ellen örökre ebben a posványban fogunk itt rohadni

www.facebook.com/events/234652556632411/

lokkoL 2012.04.03. 21:18:02

bevallom a bérem felét borítékban kapom, és ez a helyzet kifejezetten zavar !!! zsarolhatónak és kiszolgáltatottnak érzem magam emiatt ...

lázadnék is ellene, mert ha nem lázadunk ez ellen örökre ebben a posványban fogunk itt rohadni

www.facebook.com/events/234652556632411/

bandigyerek 2012.04.03. 21:24:41

közben nagyjából elolvastam a kommenteket, és azt kell mondjam: akik nagyon szüttyögnek hogy ők nem csalnak, gondolják már végig a hétköznapjaikat kicsit... ugye hogy csalnak, tisztelt hölgyek urak? Ugye hogy az adócsalás nemzeti sport kicsiny hazánkban? Hogy az állam átbaszása egy kis összekacsintás, a rendszerváltás előtti időket idézve? Ugye jól esik szitkozódni, hogy nincs közrend, nincs egészségügyi ellátás, nincs rendes úthálózat, nincs közvilágítás, nézhető közszolgálati tv? És ugye magyaros virtus az, hogy támogassuk a magyar termékeket, ami kb kimerül abban hogy a paradicsomot nem a teszkóban vesszük meg, hanem a piaci zöldségesnél, akitől soha senki nem kapott még egy nyugtát sem, csak zsebből zsebbe megy a lóvé, a közösbe meg semmi? Bezzeg a teszkóban beütnek mindent a kasszába, és abból bér lesz, meg tb-járulék, meg áfa... hát ennyit a magyarságtudat nagyszerűségéről tisztelt hölgyeim és uraim... basszátok meg...

'it's cool to know nothing' 2012.04.03. 21:39:22

@bandigyerek:

azon gondolkodom, hogy te 2. vagy 3. kategória lehetsz-e. Inkább a 3.

Nekem már az is elég lenne, ha az emberek szégyellenék, ha csalnak (2. kategória), és ezért kerülnék. Nem várom el mindenkitől, hogy egy világot lehessen a vállaira felépíteni. Ott még nem tartunk.

Fullánkos Algol 2012.04.03. 21:48:49

Maradjunk annyiban, hogy a politikus ennél a népnél orbán viktor (alias kun béla) óta a saját értéket nélkülöző, klánjától függő, az állampolgárait manipulálva élő pajzsként maga elé toló parazita féreg prototipusa. Az átlag magyar pedig az önmagában szintén életképtelen birka, a politikusainak a cinkosa.
Ne beszélj mindannyiunk nevében, nem kell minden gerincest lerántani a magyar átlag szintjére.
Inkább tanulnátok nyelveket hogy tanulhassatok az okosabbaktól.

873ujr3rk 2012.04.03. 22:21:45

@Terézágyú: "Nem puskáztál az iskolában? Nem printelsz magándolgokat a munkahelyen? ... :)
"

2012ben mi a faszt printel bárki ??????

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.04.03. 22:33:02

urópa bóvlistái és csalói vagyunk a fideszes banda miatt. Mindenki hülye, csak az orbáni "nemzeti szar" a jó és hiteles. A szocikon szocializálódott, sunyi, sumák, gőgös, álszent, műmagyar banda szép példánya a csaló, hazug Pál.
Remélem észhez tér Magyarország és belátja, hogy milyen beteg ember diktátorsága alatt élünk.
A sokat emlegetett nemzeti egységet még Orbán képben van , vele nem lehet megteremteni.
A k. elnöki tekintély visszaszerzését és valami nemzeti egységet csak a népszavazással választott személlyel lehetne elérni.

Hogy jöhet szóba egy Kövér, egy Tőkés, jó hogy nem Csintalan Sándor vagy Bayer bunkó Zsolt!

Szargyártó "bulvárkacsa" Péternek azonnal le kellene mondania ekkor a bukta és hazugság után. De hát bóvlista , szarházi.... !!

tituspullo.blog.hu/2012/04/03/szalma_botond_a_kdnp_nek_nincsen_onallosaga_betartott_alapszabalya_arca_es_karaktere_videoval#comment-form

villamos alóli kacaj 2012.04.03. 22:53:02

Az emberek nagy része nem fröcsög a pofádba az erkölcsről, ha tudja, hogy csaló!

a rettegett drótos 2012.04.03. 22:55:34

én úgy gondolom hogy egy igen tisztességes, becsületes, korrekt ember vagyok ahhoz képest, hogy igazándiból egy isten háta mögötti, negyvenhárommilliomodik kis jelentéktelen szar senki vagyok.
(ezen a tényen még az sem változtatna, ha még ennél is tisztességesebben élnék)
már ha értitek...

nósumifan 2012.04.03. 23:09:18

@Trompf: "hüjetroll"!
itt is nyomulsz?
"önnelentmondás..."
zseniális...

komissarlajos 2012.04.03. 23:13:15

Általam nem tisztelt szerző! Lehet, hogy anyád, apád, rokonaid loptak, lopnak, lopni fognak. De én nem!

Measurer 2012.04.03. 23:21:48

@'it's cool to know nothing': nagyon jó taxonómia, szülőfalumat idézi. Bárcsak olyan archaikus, homogén világban élnék ma is. Az eltérő és különbözőképpen értelmezett normák átláthatatlanná teszik a mindennapi életet. Pl. A lopás bűn, a többszörös munkaviszony, a maszek ügyintézés,lógás vagyis a munkaidő ellopása a munkáltatótól már nem. Ugyancsak bocsánatos a jogosulatlan, vagy erőnfelüli kedvezmények igénybevétele. A hazugság bűn, a felelőtlen igérgetés nem az, legfeljebb hiba, de érthető és elvárt. A megszorításokat, spórolást elitéljük, a fedezetlen, a jövő generációit megnyomoritó hitelfelvételeket, csalóka "pénzügyi termékeket" meg nem.

Boka1 2012.04.03. 23:34:50

@komissarlajos: Mindenki lop. Van,aki bevalja...

mex18 2012.04.03. 23:44:19

@komissarlajos:
"az emberek egy jelentős része csal, lop ..."

dr. pretender 2012.04.04. 01:30:36

@'it's cool to know nothing': de a te rendszeredben mégis mi indítja el a változást? mert a poszt arról szól, hogy ez a mentalitás csak alulról indulva tud szép lassan kihalni. nem a politikus választ népet, hanem a nép választ politikust. szerinted mitől lenne hirtelen rend és példamutató elit?

dr. pretender 2012.04.04. 01:36:29

@'it's cool to know nothing': jó ez a kis vulgárszociológiai fejtegetés, de azért ez így kurvára le van egyszerűsítve :D
nálunk tényleg nagy történelmi hagyományai vannak az állam átverésének, megrövidítésének, a kiskapuzásnak. ez nem egyedülálló, pl. olaszországban is megvan, ott a maffia is ebből nőtt ki. ezt a mentalitást a szocializációval generációról generációra örökítjük, csak nagyon nehezen változik, iszonyatos erőfeszítések árán. a politikai elit pedig csak és kizárólag rontott eddig a helyzeten. de ők is mi vagyunk, sajnos.

dr. pretender 2012.04.04. 01:48:56

csak most látom a kommenteket olvasgatva, hogy milyen sokan félreértették ezt a posztot.

midnight coder 2012.04.04. 05:46:13

Az emberek itt azért ilyenek, mert itt így lehet megélni. 40 év cuculizmus beleverte az emberekbe, hogy az állam az ellenségük, amit egy megszálló hadsereg tart fenn - ugyanakkor csak úgy tudnak életben maradni, hogy ezt az államot ott verik át, ahol lehet. Aztán jött a gengszterváltás, de ettől állam bácsi is maradt az, ami, és az emberek is. Azaz, lényegében semmi nem változott.

A 40 év cuculizmusának egyébként a legnagyobb bűne volt az, hogy az államot az emberek ellenségévé tette, holott elvben a kiszolgálójuknak kellene lennie.

midnight coder 2012.04.04. 05:48:26

A posttal, és a hasonlókkal általában az a bajom, hogy úgy beszél rólunk, mint ha ez valami genetikai sajátosság lenne, hogy a magyar lop, csal ahol lehet. Pedig, ha egy svédet idehoznál mondjuk úgy 10 évre, a 10. év végére ő is pont ezt csinálná. Ez nem genetikai probléma - itt ilyenek a játékszabályok.

azbesztos 2012.04.04. 06:07:24

A blog vita indítója úgy hangzik, mintha Kertész Ákos diktálta volna két fojtogatás között, levegő után kapkodva. Az ilyen rasszista irományok, mely szerint egy egész nép aljas és bűnöző, a múlt század közepén voltak divatosak. (nyilasok, kommunisták).

Lajosforras 2012.04.04. 06:16:41

Ismét egy magvas gondolatsor. Amíg körkörösen kell adózni (adózott pénzből áfát,jövedéki adót fizetni),talán el kellene gondolkodni,hogy miért is kellene olyan rohadtul szabálykövetőnek lenni,mikor cirka 30+30 százaléknyi jövedelmedet húzza le az állam,hogy aztán téged átverve sokszorosan túlszámlázott,cserébe nevetséges szolgáltatásokat adjon érte és még el is várja,hogy ezért felnézz rá. Nem tűnt fel,hogy ebben az országban az egyetlen hivatal,amelyik szinte tökéletes hatékonysággal működik,az a NAV...? Hogy böske utalványt és béren kívüli juttatásokat csak azért kapsz (ha kapsz),hogy azt előre meghatározott ágazatban tudd csak elkölteni,ezáltal biztosítva a biztos bevételt nekik? Engem ezek az apróságok zavarnak és nem ítélem el azokat,akik ezekből az elvonásokból annyit kerülnek el,amennyit bírnak-teszem hozzá,felételezetten tisztességesen elvégzett munkájuk mellett.
És ha abból indulsz ki,hogy a politikusaink közülünk valóak-hát nem. Ők egy párhuzamos világban élnek,semmi közük a pórnéphez.

bruhahahahihihi 2012.04.04. 06:21:56

Ébredeznek a nem bunkók a Fidesz KDNP ben!! hehe...
Pedig a Szájer felesége már kijelölte a !hálás! hóhér végrehajtó bírót a koncepciós SUKORO perre.

Jön a kemény terror Diktatúra!!!!!! ...és a FORRADALOM!!!!!!:DDDDDDD

bruhahahahihihi 2012.04.04. 06:40:32

Mindegy kit választ a Nemzeti Szaros kis gonosz törpe,"aláírónak".....
CSAK SZAR EMBERT TUD VÁLASZTANI A FIDESZBŐL !!!!!!
Ott csak seggnyalók gerinctelenek vannak.

azbesztos 2012.04.04. 06:44:44

A köztársasági elnök drámai távozása ugyanakkor fontos üzenetet hordoz. Ha neki ezért mennie kellett, akkor az igazi érdemtelenek, a kontraszelektált pártállami senkiháziak is bukjanak meg! Az Országgyűlés pedig törvényi könnyítéssel akadályozza meg, hogy a jelenlegi és volt közszereplők diplomamunkáinak, doktori dolgozatainak megvizsgálását adatvédelmi vagy más hasonló átlátszó okkal tiltsák meg az egyetemek vezetői. Mint tette azt a napokban Gyurcsány Ferenc kétes munkájával a Pécsi Tudományegyetem illetékes igazgatója. Eljött az ideje, hogy megmutassuk, tényleg lezárult az átmenet két zavaros évtizede, s hogy nem vagyunk többé Naésország!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.04.04. 06:47:55

Khm.Fejétől bűzlik a hal. Jelentős része csal-lop-hazudik, ez kicsit erős, ne rágalmazzunk.
Meg ugye miért csalnak-lopnak-hazudnak? Hogy legyen mit enni adni a gyereknek. Följebb meg azért, hogy még tovább hízzon a bankszámla. Mind a kettő elítélendő, de az egyik morálisan elítélendő, a másikat meg azért meg lehet érteni.
Különben vannak törvények, a hatóságok tartassák be. Ne csak ötletszerűen, hanem következetesen. Mindjárt kevesebb lenne a lopás.

Amúgy az, hogy a társadalom jó része bűnös valamiben, nem legitimálja SP plagizálását.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.04.04. 06:49:31

"Alapvetően nem hiszek benne, hogy bármely oldal politikusai eredendően gonoszak lennének, vagy hogy képviselőnek csak az menne, aki korrupció által jól meg akarja szedni magát."

Nem gonoszak, csak szarnak ránk. Mi lenne, ha még gonoszak is lennének :D

Illetve, ha már, ha lenne EGY olyan, amelyiket tényleg érdekli a jónép, hát nem itt tartanánk.

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2012.04.04. 06:50:10

A cím eléggé felháborító, mert:
1. Nem is vagyunk tízmillióan,
2. A csecsemőket, óvodásokat, általános iskolásokat stb. (számuk azért jelentős) adócsalóként beállítani, az azért elég nagy csúsztatás.
Na persze ahogy mondani szokták, mindenki magából indul ki.
Ezek szerint te egy igazi "skicc pali" lehetsz.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2012.04.04. 06:51:42

Nekem is az az életcélom, hogy az unokáim olyan világban éljenek, ahol hasonló helyzetben valaki lemond, semmit sem szeretnék ennél jobban. Azzal is egyetértek, hogy ezt leginkább egy olyan rendszer tudja elősegíteni, ahol az emberek érdekeltek a többi ember társadalmi elítélésében. Remek írás, nincs mit hozzátenni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.04.04. 07:05:01

Amúgy tényleg nincs mit hozzátenni. Ha az ember tudja, hogy vaj van a fején, akkor nem mászik fel pozícióba. Ha ott kdierül, ahogy gáz van, akkor lemond.
Aki fent van, az azért elég sokak figyelmét élvezi. Mégis akkor mi alapján lehetnének"különbek" az "aljanépnél" , ha nem attól, hogy becsületesek?

A kisembert megbüntetik, ha stiklizik, a nagyot nem - ez a másik bajos oldala a dolognak, kedves postíró.

bruhahahahihihi 2012.04.04. 07:12:45

ORBÁN koncepciója: AKI NINCS VELÜNK ,. AZ NINCS
Na, ezrét felelni fog...véresen !!!!

jog-ász 2012.04.04. 07:20:28

igaz a poszt, csak a megoldás naiv..amit látunk az a balkán és a kultúráltabb europa határa. egy német vagy finn nem azért nem csal adót, tb-t stb mert a politikusaik kivetik maguk közül a csalókat(ott is vannak csalók, ki is vetik) hanem mert olyan szocializációból származnak, olyan környezetből jöttek ahol nem szokás ilyesmit csinálni...persze lehetne mondani hogy annyi pénzből könnyebb, de ez sztem hamis állitás. egyrészt a gazdagabbaknak több jut az adóváltozás miatt, mégsem lett jobb az adóbevallási kedvük, másrészt rengeteg magyar ember van aki tisztességesen-még ha szegényen is- de probál ugy megélni hogy ne kelljen bücselekményeket elkövetnie folyton..nem milliomos, nem dőzsöl, de tiszta a lelkiismerete, szóval munkával probál megélni, és fizeti az adóját.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.04.04. 07:36:47

@jog-ász: Pedig szerintem komoly tényező, hogy nyugatabbra a minimálbérből ki lehet jönni, ha szerényen is. Be tudja fizetni a számláit, tud enni adni a családjának,stb.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2012.04.04. 07:38:30

@jog-ász: Szerintem a finneknél az lehet, hogy a notórius részegeskedés, a szaunában uralkodó hőmérséklet és a napfény hiányának együttes hatása gátolja az adócsalásért felelős agyterületeket. A németek adónemcsalásáról pedig svájcban tudnának részletes felvilágosítást adni.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.04.04. 08:16:32

@jog-ász: @Csiken Disztroly: Egy frászt. Számtalanszor és számtalan helyen elmagyaráztam. Olvassátok el Max Weber: A protestantizmus etikája és a kapitalizmus szelleme (Die protestantische Ethik und der Geist des Kapitalismus) című könyvét. Ha jól megnézitek, az igazán prosperáló államok (Finnország, Svédország, Dánia, Norvégia, Hollandia, Egyesült Királyság, Németország, Svájc, USA) mind, kivétel nélkül protestáns gyökerűek. Ez azért érdekes, mert a protestáns vallások alapvetően a kisközösségekre építettek, ahol minden stikli gyorsan kiderült és ahol a vallás megjelenésekor a helyi lelkész élet-halál ura volt. Így aki ölt, lopott, csalt, hazudott,házasságot tört stb., lehet, hogy másnap már az akasztófán vagy a máglyán találta magát. Ez aztán azt eredményezte, hogy az évszázadok során az adott állam állampolgárainak a zsigereibe égett, hogy ölni, lopni, csalni, hazudni stb. nem érdemes, mert gyorsan kiderül és elég kemény következményei lesznek. A protestáns munkaethosz pedig hozzájárult ahhoz, hogy az államok gazdagok legyenek.

bruhahahahihihi 2012.04.04. 08:18:24

Nem véletlen, hogy nem lehet " megnézni" az Orbán diploma munkáját , a doktorihoz, MERT VAGY NINCS, VAGY AZ IS PLÁGIUM...és a Nemzeti Kis szaros Törpe letiltatta a "kutatást" betekintést:))))))

NA EBBŐL LESZ A NAGY BUKÁSA ORBÁNNAK !!!!!!!
Addig kell ütni a vasat és Orbánt amig az igazság KIDERÜL Hajrá KUTATÓK!!!!!!!!

Akkor Orbán az eredeti (csaló) a Sicc Palkó a PLÁGIUM!!! hehe

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.04.04. 08:24:31

@bruhahahahihihi: Deutsh Tomika (vagy hogy írják) diplomáját kellene még megnézni, az első fidesz kormány idején ott is volt kis kavarás. Aki nem aranyhal, az tán emlékszik is még rá.
Meg persze az összes Vörös diplomást, és KISZ diplomást. (Gyurcsányi, Ovi, stb.) Lehet, kiderülne, hogy még az érettségi is kétes.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2012.04.04. 08:41:56

@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára: Igen érdekes meglátás. Továbbgondolva a dolgot, ez megmagyarázza, miért alkalmaznak a UK-ban annyi katolikus kelet-európai feketemunkást az építőiparban és mezőgazdaságban és ugyanígy az USA-ban szintén katolikus mexikóiakat szinte mindenre. Így nem sérül a protestáns erkölcsösség, hiszen tehet arról a szerencsétlen protestáns becsületes kisközösség, hogy ezek a bálványimádó jöttmentek még arra is lusták, hogy ellenőrizzék, rendben vannak-e a munkavállaló papírjaik?

biga156 2012.04.04. 08:43:44

Ezt a nem kérek számlát=adót csalok hülyeséget jó lenne már elfelejteni. Ha én nem kérek számlát az azért van, mert - magánszemélyként - nincs rá semmi szükségem. Ettől még a vállalkozó írjon magának a bevételről papírt, ha nagyon erölködik és szépen megkér elviszem én az én példányomat a szemetesig, de elég idióta hozzáállás az, hogy rám tolják a felelősséget azzal, hogy én csalok adót, mert nem kérek számlát és nem a vállalkozó mondjuk, ha nem számolja el a bevételét. Tudom én, hogy mit akar a posztoló írni, de erről épp ideje leszokni. Mint ahogy arról is, hogy az egyetem hibás, ha lopom a doktorimhoz az amyagot...

EvilHedgehog 2012.04.04. 08:48:19

@biga156: Magaddal is kib*szol... számla nélkül nincs garancia se... reklamálni sem tudsz...

Életem álma egy számlásan kivitelezett családi ház ~10 éves garanciával... (bili+kéz)

Don Quixote de la Ferko 2012.04.04. 08:51:24

@'it's cool to know nothing':

"Kénytelen vagyok magamat visszaidézni, mert úgy látszik senki nem olvasta el:"

Az élet kegyetlen. Majd megszokod.

"A működő társadalmak többségében az emberek az első két kategóriában vannak. Nem jószántukból, hanem mert az egyház/rendőrség belekényszeríti őket."

Nagy tévedés. Sem a rendőrség, sem az egyház nem kényszerít arra, hogy becsületes legyek. Ha kényszer kell a becsületességhez, az már rég rossz.

"Magyarországon ez a kényszer megszűnt, a társadalom jelentős része 3. és 4. kategória lett."

Ez sem teljesen igaz. A rendőri kényszer is megvan, az egyházi meg főleg. Tán nem emlékszel arra, hogy a fidesz bevezette a templomokban az orbán melletti prédikálást?

"Ezért nem működik a magyar társadalom. "

Működik. Jól, rosszul, de működik.

EvilHedgehog 2012.04.04. 08:52:16

A poszthoz hozzátenném, hogy nálunk az a "hülye" aki nem csal és befizeti a számláit, még ha kiflicsücsük marad is csak hóvégére, a kedves minimálos X6-os tulaj Béla pedig felháborodva fenyegetőzik az ELMŰ-nek akkor amikor le akarják kötni a házát az áramról....

EvilHedgehog 2012.04.04. 08:53:50

@luciferko: Nálunk kényszer kell... A kényszer pedig hiányzik.. elég csak megnézni mit töketlenkedik a NAV... Ezért van 27%-os ÁFA... mert azt még talán be tudják szedni...

Don Quixote de la Ferko 2012.04.04. 08:56:03

@bandigyerek:

"Ja igen, és ha elromlik a mosógéped és kihívod a szerelőt, addig vered az asztalt amíg nem ír egy számlát, hogy fizethess áfát, ugye? Ugyan már... "

Elromlott mosógépem javítása anyagárban lett volna vagy 70 ezer. Vettem egy újat, tudva, hogy esély nincs arra, hogy feleannyit is kibír, mint a régi. Ez van. Fogyasztói társadalomnak hívják.
Gázbojler dögledezik, 6 év alatt háromszor volt szakember. Ha megnyugtat, előveszem a számlákat, és beszkennelem, akkor talán nem a saját életszemléleted szerint ítélsz.

Jó lenne felfogni végre, hogy nem attól lesz becsületes a szolgáltató, ha én kérem a számlát.

Don Quixote de la Ferko 2012.04.04. 09:00:07

@EvilHedgehog:

Ez sem kényszer, hanem elhatározás, és szervezés kérdése.
Amíg olyanok hozzák a torvényeket, akik el is hasalnának, ha a megfelelő szervezet betartja velük szemben is, addig nincs változás.

biga156 2012.04.04. 09:01:44

@EvilHedgehog: a garanciának nem feltétele a számla! Annak a jótálássi jegy a feltétele, meg az igazolt vásárlási idő! Ez lehet akár egy blokk/nyugta is, de elvben a törvény csak a hitelesen kitöltött jótállási jegyet is megengedi magában.

dr kíváncsivagyok 2012.04.04. 09:09:49

@légycsapó: Mondanom se kell, egyetlen egy számla nem lett megírva. Ez így megy az egész országban.

Azzal együtt , hogy egyetértek,...megjegyezném :
több olyan kisvállalkozót ismerek , aki éppen csak fenntartja magát , éppen csak éhen nem hal számlát nem adva ! Ha adna számlát ,az adói olymértékben megnőnének , hogy éhenhalna !
Más : Egy ismerősöm alkalmi munkából él , tárgyakat készít és árulja a neten....kérdeztük nem fél - e , hogy feljelentik adóelkerülésért ? Azt mondta , ha bejelentett vállalkozó lenne , a kötelezően befizetett járulékok , adók AZ ÖSSZES NYERESÉGET elvinnék ! Nem maradna szinte semmi....akkor kinek dolgozna , az államnak ? Így van ez....

isssti 2012.04.04. 09:11:49

Sajnos egyet kell értsek: a mai szisztéma alapvetően csalásra van beállítva(lásd adórendszer) - ezek után (és a politikusi előzmények tudatában), szinte az a csoda, hogy Schmitt ilyen hamar lemondott: sokkal nagyobb bűnökkel maradtak csont nélkül a helyükön mások: lásd Gyurcsányferi, akit évekig még az sem zavart, hogy miatta lángokban az ország; Horngyuszibá' aki ávósként köteles lett volna eltakarodni a politikából (de ő azt mondta: "csak helyreállítottam a törvényes rendet" -értsd kommunista diktatúrát ..minő arcátlan cinizmus!); Megyó, aki komcsi ügynökként haza érdekében kifejtett komcsi ügynöki tevékenységről rizsázot - ez mind mind elképesztő!!
(Aztán persze még ott volt az összes párt -köztük a Fidesz gyanús pártfinanszírozási ügyei/igaz, ezek már nem egyéni bűnök/..)
Ezek után egy sima kis "rásegítéssel" készített kisdoktori jelentéktelen apróságnak tűnik!

Netuddki. 2012.04.04. 09:14:10

Na, aki eddig sajnálta "szegény" ex köztársasági elnököt:

"Luxusvilláiba költözhet a palotából Schmitt Pál"
penzcentrum.hu/karrier/luxusvillaiba_koltozhet_a_palotabol_schmitt_pal.1032127.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Szóval cirka 1 milliárdos vagyona van a plagibának? Ha havonta nettó 1milkát keresnék, meghúznám magam és évente csak 2milkát költenék akkor 100 év alatt jönne össze ennyi.

Akkor mi a francot vacillált ennyit vazze? Mert a pénz az nem kellett neki...

orient 2012.04.04. 09:15:12

Kezdhetnénk azzal hogy amikor valami mester jön dolgozni a lakásba (vízszerelő, gázszerelő, burkoló...) és felteszi a kérdést X Ft számlával, Y számla nélkül akkor egyszerűen elhajtjuk a francba és megmondjuk hogy adócsalóval, vagy aki adót hajlandó csalni nem dolgoztatunk? Mert jelentős része csökkenthető lenne azzal ha az ilyen cégek és mesterekkel szemben a bcsületeseket támogatnánk. Nekem volt olyan lakásfelújítóm aki jött és magasabb árajánlatot adott kicsit mint a többiek kérdeztem miért, mire azt válaszolta hogy számlára dolgozunk csak adózva, nincs feketemunka, míg valószínüleg a többi mind mutyizni akart valamit. Érdekes a számlás cég hónapokra előre le volt kötve és várni kellett rájuk és tisztességes munktá végzett, akik meg olcsón számla nélkül jöttek ott álltak munka nélkül és mondták tudunk kezdeni már akár holnap is. Na valami ilyesminek kéne elterjednie, bár ehhez kell az is hogy a számlás cég kimagaslóan jó munkát végezzen és az embereknek megérje többet fizetni egy korrekt becsületes munkáért nem pedig az olcsóbb szart választani adócsalással együtt!

Netuddki. 2012.04.04. 09:17:09

@isssti: A legnagyobb probléma, hogy a 21 év alatt egyetlen párt sem AKART ezen a rendszeren változtatni...

Netuddki. 2012.04.04. 09:21:58

@orient: Teljesen felesleges ezen vacillálni. A mindenkori magyar kormánynak LENNE a feladata, hogy az adórendszert végre gatyába rázza és olyan szisztémát dolgozzon ki amiben megnehezíti az adóelkerülést.

Ezzel szemben mivel foglalkoznak? A saját cégeikhez csorgatják az adófizetők pénzét. A legújabb húzás:
Családi pótlék Erzsébet utalványban. Az Erzsébet utalvány kezelője az EZÜSTHAJÓ Kft. Oda csorog a 3%(6%?) haszon amit beszednek a kereskedőktől. Onnan meg hovatovább???

EvilHedgehog 2012.04.04. 09:25:15

@dr kíváncsivagyok: Ha jól tudom, ezt be lehet dobni SZJA-ba, ha van egy főállása mellette, és akkor "csak" 16%...

Természetesen hasonló kérdésre APEH-nál fingjuk sem volt arról, hogy is kéne bevallanom...
Mikor hatodjára mondtam, hogy magánszemély vagyok aki számlát kap az eladásairól(külföldről), de nem rendszeresen hanem alkalmanként akkor eléggé WTF fejük volt...

vircsaft gizi 2012.04.04. 09:25:19

jó a poszt, csak kár, hogy a kommentek csapnivalóak, mert belecsúsznak a szánalmas mentségkeresésbe

orient 2012.04.04. 09:34:53

@kovi1970: Hát amilyen a nép olyanok a politikusaink , kormányaink is. A fidesz nem először van kormányon. Mindenki tudta, hogy egy hazug lopós banda, ugyan úgy mint az mszp és szdsz is volt és mégis érdekes módon őket választják meg nem? Jobbik jön a hülye demagógiájával "lépjünk ki az EU-ból", "nem leszünk gyarmat"..stb. LMP szintén a dilettáns népszavazásával.

Miért nincs mondjuk pár jobboldali politikus (Varga, Pokorni, Járai, Bod Péter Á.) akik azt mondanák elég kilépnek viktor mögül és egy normális formációt alapítanának. Ugyan ez igaz lehet baloldaliakra is(Fodor G. például), de nem teszik meg.

A mutyizás és lopás a társadalom része, ilyen politikusok is járnak nekünk és ők ezt tudják jól, nem azért fogják megválasztani őket mert becsületesek, azzal senki sem fog választást nyerni csak a hülye demagógiákkal, mint a Medgyessy program, meg vizitdíj eltörlése, és nyugdíjak emelése végtelenségig. Ez érdekli az embereket nem az ország jobbulása.

Netuddki. 2012.04.04. 09:35:49

@EvilHedgehog: Ha kereskedelmi tevékenységet folytatsz akkor ahhoz bizony be kéne jelentkezned, adószámot kérni, könyvelőt fogadni (már ha a bevallást egyedül nem tudod megcsinálni és tuti nem tudod hacsak nem könyvelsz máshol is) etc.
Ha van főállásod akkor a járulékokat nem kell fizetni. Bár most mit hívnak járuléknak azt nem tudom.
Az navot hiába kérdezed. Nem tudnak semmit mondani. Amikor viszont büntetni kell akkor már nagyon is tudják mit hogyan KELLETT volna csinálnod (na ezért kell a könyvelő).
Persze ha nem vallod be akkor nem lesz mit ellenőrizni. Ez egy ilyen ország...

Netuddki. 2012.04.04. 09:43:28

@orient: NEM! Nem ilyen megélhetési "politikusok" járnak nekünk. Lassan be kéne látni a zembereknek, hogy ha várnak a sült galambra akkor mindig is ilyen lesz a "felhozatal". Legalábbis ami a választható pártokat illeti.
Szerintem még jópáran vagyunk akik TUDJÁK mit is kéne itt tenni a korrupt adórendszer, a korrupció megszüntetése és az adózók befizetett pénzének elfolyatásának megszüntetésének érdekében. Tele van itt már szerintem mindenkinek a töke ezzel a szemétdombbal és a korrupt megélhetési "politikusokkal". Csak hát ugye tenni is kéne már valamit...

orient 2012.04.04. 09:54:46

@kovi1970: Nos amíg mondjuk Csehországban egy párt tisztességet ígér és a gazdaság rendbetételét ami esetleg megszorításokkal is jár, ezt nyíltan vállalva választás előtt és 17%-t kap addig még van mit tanulnunk. Nálunk egy ilyen párt kapna kb 1%-t.

Fel kéne állítani egy adórendőrséget, fegyverekkel meg mindennel és aki adótcsal azt keményen megbüntetni, nagyon durván tíz-százmilliókra, ha nem tud fizetni akkor börtön. Lenne pár ilyen akció és a zemberek rögtön fizetnék az adót. Csakhát egy ilyen független , kemény adórendőrség rögtön lecsukná a politikusok és érdekcégeik 80%-t ugyebár, tehát kinek érdeke ez? Legkevésbé a politikusoké...

EvilHedgehog 2012.04.04. 09:55:25

@kovi1970: Pont az a baj, hogy a határán van dolog... mert az eladást disztribútor végzi jutalékért cserében, és a forgalmi terhektől mentes végösszeget kapom meg, tehát még az ÁFA sem figyel be... (főleg hogy nem Magyarországon történik az eladás)

No mindegy.. kezd a topic átváltozni adó fórummá.. :D

EvilHedgehog 2012.04.04. 09:56:25

@orient: " ...tehát kinek érdeke ez? Legkevésbé a politikusoké..."

Ennyi.. :)

isssti 2012.04.04. 09:56:43

@kovi1970: Sajnos egyetértünk: a megoldás a mai politikai elit kisöprése lehet/ne..

Prof. Dr. Simon Templar 2012.04.04. 12:49:02

@dr kíváncsivagyok: "Azzal együtt , hogy egyetértek,...megjegyezném :
több olyan kisvállalkozót ismerek , aki éppen csak fenntartja magát , éppen csak éhen nem hal számlát nem adva ! Ha adna számlát ,az adói olymértékben megnőnének , hogy éhenhalna !"

Én pont ez vagyok, azzal a különbséggel, hogy adok számlát, lévén közvetített szolgáltatást végzek, viszont az árba építettem be olyan elemet, amelyet nem tüntetek fel sehol.

meszi 2012.04.04. 14:12:00

@Novbert: tehát ha "fent" kiírtják maguk közül a korrupciót, csalást, akkor neked hirtelen valamilyen mágiától vezérelve több pénzed lesz, amiből boldogan fizeted ki a számlázással járó többletköltséget. Aha. Értem. Ez is egy világnézet.

bandigyerek 2012.04.04. 17:52:04

@luciferko: nahát, megvan az ember, aki sosem csalt.Ha ez igaz lenne, már régen éhenhaltál volna, apa...

bandigyerek 2012.04.04. 17:56:34

@orient: csak a rend kedvéért: pont ezen a területen vállalkozom, és ha elmegyek egy munkát megbeszélni, 10 emberből kilenc azzal kezdi, neki se számla se nyugta semmi nem kell, úgy számoljon mester úr... mellesleg ha mindent de tényleg mindent bevallok, kifizetek, befizetek, 80% körül van az elvonás. Hát a faszomat...

bandigyerek 2012.04.04. 17:59:16

@orient: ja és azt feltételezni, hogy a számlaadás és a korrekt kivitelezés kéz a kézben jár, hát hogy is mondjam csak...naivitásra vall.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2012.04.04. 18:15:11

@bandigyerek: Az a baj, hogy nem vagy képes távlatosan szemlélni a dolgot és a részleteken való akadékoskodásod csak zavarja, hogy a gyökerénél kezeljék a problémát. Ha nem vetted volna észre, itt majdnem megoldották az ország fő problémáját, te meg idejössz, lényegtelen részletkérdésekkel dobálózol és összezavarsz mindent. Szerintem hagyj fel az ilyen destruktív hozzáállással, mert így csak kerékkötője vagy a haladásnak.

'it's cool to know nothing' 2012.04.04. 20:32:50

@dr. pretender:
A nép magától nem fog megváltozni. Nekünk kell elindítani. Azt hiszem, hogy én ezt is teszem, a környezetem követ is. A nem-normakövetést mindenhol szóváteszem, felvállalva akár a fizikai attrocitás kockázatát is. Van befolyásom dolgokra, megmutatom, hogy hogyan kell ezt jól csinálni. Az emberek elfogadják, ennyi. Úgy érzem, hogy a társadalomban most van igény erre, csak fel kell vállalni, példát kell mutatni és lesznek követők. Akik meg nem hajlandóak változni, a normákat elfogadni, azokat kényszeríteni kell.

'it's cool to know nothing' 2012.04.04. 20:41:01

@dr. pretender:
tényleg le van egyszerűsítve, de legalább saját gondolat, nem másoltam :) Mégsem írhatok ide egy kisdoktorit...

Igen, egyetértek, hogy ez nem az átkos cuclizmus, az elmúlt 50 év terméke. Attól tartok, hogy sokkal régebbi gyökerű. Minél inkább járom a Balkánt, annál inkább arra kell rájönnöm, hogy bizony nagyon hasonlóak vagyunk. Vannak különbségek, de az alap gondolkodás, hozzáállás nagyon, de nagyon hasonló. Ott is volt persze cuclizmus, de mégis úgy érzem, hogy nem ez a közös alap. Ezért nem is hiszek abban, hogy magától (az emberek saját felismerése által) hamar meg tudna oldódni a probléma. Ezért is állítom azt, hogy csak drákói szigor hozhat gyors változást. Az talán egy emberöltő alatt eredményre vezethetne. A magyar embert persze átkozottul nehéz betörni. Nem biztos egyáltalán, hogy sikerülne (ahogy már számtalanszor sem sikerült a történelem során). De talán egy újabb próbát megér.

'it's cool to know nothing' 2012.04.04. 20:49:59

@luciferko:

"Nagy tévedés. Sem a rendőrség, sem az egyház nem kényszerít arra, hogy becsületes legyek. Ha kényszer kell a becsületességhez, az már rég rossz."

Nem azt írtam, hogy becsületességre kényszerítenek (mert az valóban belső érték), hanem, hogy normakövetésre és képmutatásra (2. kategória). Az emberek már csak ilyenek. Képmutatók. Akkor nem lopják el, ha tartanak a következményektől. Ha nincs következmény, megteszik. Igen, ez elég rossz, de még ez a jobbik eset, mert mindegy miért, de többnyire követik a normát. A 3. és 4. eset az igazán rossz.

"Ez sem teljesen igaz. A rendőri kényszer is megvan, az egyházi meg főleg. Tán nem emlékszel arra, hogy a fidesz bevezette a templomokban az orbán melletti prédikálást?"

Hát nem tudom, hogy te hol élsz. Téged konkrétan mikor kényszerített valaki bármire is? Akár az utcakőre is sz@rhatsz bármelyik város főterén, semmi következménye nem lesz. Sőt még büszke is lehetsz rá, lesz, aki felnéz rád, mert hogy kitoltál a hatalommal. Na ez a baj.

"Működik. Jól, rosszul, de működik."

Mint az álló (elromlott) óra, melyik naponta kétszer is pontos időt mutat.

bandigyerek 2012.04.05. 04:46:30

@Csiken Disztroly: "... itt majdnem megoldották az ország fő problémáját.." Hehh, ez a nap poénja volt, szájkaratéval megoldani problémákat...ezek nem részletkérdések, hanem részletválaszok ha nem tűnt volna fel,mert regagáltam, mellesleg nem a te kommentjeidre, nem szép dolog a belebeszéd a mások dolgába, ülj le fiam, kettes...

Don Quixote de la Ferko 2012.04.05. 08:06:37

@bandigyerek:

Bérből élek. Jól.

Ja, hogy ez neked nem megy.

Tanulni, tanulni, tanulni...

Sírókból van elég.
süti beállítások módosítása