Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2011.08.04. 17:31 KVélemény

A semmiről nem tehető elégedetlenek országa

Címkék: magyarország elégedetlenek semmiről nem tehetek

Mifelénk az elégedetlenkedés természetes velejárója az önsajnálat. Ezen egyikünk sem csodálkozik, hiszen jól tudjuk mindannyian, hogy mindig csak mi szívunk, mindig csak velünk babrálnak ki, és egyébként is, az egész ország szar. Éppen ezért ez már társadalmi elvárás, amiből kimaradni végzetes bűn. Ha valaki egy évben kétszer elmegy nyaralni, akkor előtte egy órán át kell panaszkodni, hogy ne nézzük ki azért, mert neki jó. Szerencsére azt az egy órát könnyen ki lehet tölteni, hiszen sajnálkozni sok mindenen lehet, kezdve a minket ért rengeteg történelmi szerencsétlenség  miatti kilátástalan helyzetünktől az utóbbi időben tapasztalható időjáráson át (ha esik azért, ha meleg van azért) bármi apróságért, mindegy, csak elmondhassunk, milyen szar nekünk.


Persze azért nem mindenkinek ilyen rossz a helyzete. Bizony, róluk van szó: a politikusokról! Az még hagyján, hogy a sok szemét nem ért semmihez, a Parlamentbe csak admirálisozni meg a több százezer forintos költségtérítésüket felvenni járnak be, de hogy be is csapnak minket, és feltett szándéka mindegyiknek tönkretenni az országot, na, az már mindennek a teteje.  

forrás: Origo

 

Nem mi tehetünk róla, hogy képtelenek vagyunk hosszútávon gondolkodni, és csak rövidtávú céljainkat tartjuk szem előtt mind az életben, mind az urnáknál! Ráadásul ezek a barmok rájöttek, hogy nem szabad minket felnőttként kezelniük, mert ahhoz kevesek vagyunk, és lehet, hogy igazuk is van, mert így tulajdonképpen egyszerűbb mindenkinek. Gondolkozni ugyanis nehéz és megterhelő. Egy szó, mint száz, disznó az összes!


Na, azért ne legyünk ilyen egyoldalúak, vannak még szép számban, akik lóghatnának a „jó magyar munkásember vérét szívom” feliratú akasztófán. Ők a gazdagok, vagy úgy általában azok, akiknek van pénzük. Na, ők is mind szemetek! Miközben mi egész nap verejtékezünk, ők egy szalmaszálat nem tesznek odébb, csak ülnek az irodájukban és kávézgatnak. Most komolyan, ki hiszi azt el, hogy azért van jól fizető kényelmes irodai állása egynek is, mert szorgalmasak, tanultak, beszélnek nyelveket? Arról már nem is szólok, hogy azt természetesen mi is tudnánk csinálni, amit ők, csak nekünk nincsenek kapcsolataink.


Még szólhatnánk a sok élősködőről, a bankokról, a multikról, a cigányokról, a melegekről, a szomszédról és az összes többi ganéjról, akik megkeserítik mindennapjainkat, de rájuk felesleges is pazarolni a szót.


Igazából már csak mi maradtunk ki a felsorolásból. Mi, a nevetséges fizetésből tengődők, a rendes, izzadtságszagban nemesedett munkásemberek. Mi, akiknak csak a vérét szívják, akik képtelenek megélni abból a kevésből, melyből a csúnya állambácsi még el is vesz egy csomót milliárdos végkielégítésekre (nem, nem a közvilágítást meg a kórházakat tartják fent belőle, hogy lehetsz ilyen naív?). Összegezve mi vagyunk azok, akik az égvilágon semmiről nem tehetnek, akik csak elszenvedői az összes többi mocsok mesterkedésének. Ezzel a hozzáállással szerencsére megspóroljuk azt is, hogy bajaink forrásának csak egy kis részét is magunkban kelljen keresni,  de a semmiről nem tehetők élete már csak ilyen…

 

Ez a nagy magyar valóság. De mi van máshol? Elég csak nyugatra tekinteni, mennyivel jobb ott az életszínvonal, senkinek semmi problémája, maga a Paradicsom. És persze csak mi kerültünk a Paradicsom kapuján kívülre. Már megint.


Mondjuk, ha kicsit abbahagynánk az önsajnálatot és a másikra való mutogatást, továbbá letennénk a csőlátásunkat, melyet a gólya úgy hoz minden magyar ember mellé szériatartozékként, mint a tele shop az „ajándék” kiegészítőket a cosmodicshez, akkor látnánk, hogy mögöttünk még jó néhányan verik a Paradicsom bejáratát. Abban a pillanatban pedig lehet, hogy eszünkbe jutna az az elcsépelt mondás, mely szerint a Föld lakosságának 20%-a rendelkezik a bolygó javainak 80%-ával. Ez eddig okés is. Amit már nehéz elhinni, hogy mi, magyarok, benne vagyunk abban a 20%-ban (látványos ábrázolása itt). Bizony ám! Lehet, hogy mi mégis a Paradicsomban vagyunk (vagy legalábbis nem a pokolban), csak a bajaink örökös mormolása közben nem vettük észre?

 

 

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr273125951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

annn.zilahi 2011.08.05. 08:03:17

Kettős érzésem volt a bejegyzést olvasva. Egyrészt az, hogy a cikk kiszámíthatósága és végkifejlete önmagában is példa a címben állítottakra, így tulajdonképp igazolja azt, másrészt a cikk írójának, feltételezem nem ez volt a szándéka, ezzel valahogy az írás önmaga paródiájává válik.
Az egész tulajdonképp arra fut ki, hogy a magyar társadalom híres önsajnálata mellett önkritikája elégtelen, csak siránkozni képes sanyarú sorsán, de többnyire a cikk is ezt teszi: halmozza a magyarokról élő toposzokat és közhelyeket egymásra. Ez még önmagában nem akkora probléma, hiszen a közhely a valóság leegyszerűsítése, de azon kívül, hogy hangzatos, még nem állít semmit.
Emellé társul egy cinikus beszédmód, ami akkor válna hitelessé, ha azon kívül, hogy a cikk írója T/1-ben beszél, valójában nem pozicionálná magát a kritizált társadalmon kívüli szemlélő szerepébe - azt írja, „mi", de érzésem szerint azt érti alatta, „ők".
És végezetül, itt, a lezárás előtt, még mindig azt gondoltam, hogy ez kifuthat valahová, de az „Afrikábanbezzegéheznek" szólamok totálisan beolvasztják a cikket a kritizált viselkedésmód tömegjelenségébe. Egyrészt szerintem a konklúzió hamis, nem a siránkozással van a baj, hanem a siránkozás hogyanjával: az kritikus gondolkozás hiányával, amely következetes értékrendszeren, belátáson és folyamatos önkritikán alapszik. Nemcsak a hangvétel, de a konklúzió is hipokrita, hiszen pont a cikk tétje, hogy önmaga is siránkozik azon, hogy mások csak siránkoznak... (persze, értem én, hogy paródia, de mint már írtam, szerintem akaratlanul önmaga paródiája is)
Szóval „Mondjuk, ha kicsit abbahagynánk az önsajnálatot és a másikra való mutogatást, továbbá letennénk a csőlátásunkat,", ott kezdődik el valamiféle szolidaritás, önreflexió, és végső soron önsorsrontás helyett a társadalom önmegértése, ami nem ahhoz a belátáshoz kell vezessen, (ami kissé az ezoterikus irodalom érveire hasonlít), hogy, légy hálás, mert neked relatíve, máshoz képest kevésbé rossz, hanem légy hálás, hogy lehetőséged nyílhat a megértésre, ami az első lépés a társadalmi felelősségvállalás felé (=szebb jövő?).
Szóval nem ártott volna némi együttérzés a kritizált társadalom iránt, nem elfelejtve, hogy annak a szerző is tagja. Vigyázat, a hübrisz nem alszik.

KVélemény 2011.08.05. 09:28:40

@annn.zilahi: Megtisztelő h szántál időt egy ilyen hosszú kommentre ;)

Igen, gyűjtöm a tipikus közhelyeket, önsajnálatra okot adó tényezőket, de közben egyrészt kikacsintok egy-egy mondattal, melyek egy másik lehetőséget villantanak fel, másrészt ezek a dolgok már magukban érzésem szerint nevetségesek, tehát nem kell még jobban az olvasó szájába rágni, h az egész írás egy nagy irónia.
Pontosan, a T/1 igazából T/3. egyrészt az irónia miatt kellett T/1ben beszélnem (sztem jobben kijön), másrészt pedig ezáltal magamat is minősítem, hiszen azok közé helyezkedem, akiket leszólok, és így jelzem, h messze nem vok én sem tökéletes, és ennek tudatában vok.
Igazad van, hogy a kritikus gondolkozás is fontos, de a cikk nem igazán erre megy ki, hanem valóban arra, hogy afrikábanéheznekjajderossz, és ezért örüljünk (leegyszerűsítve) h nekünk nem ez jutott. ugyanis én így gondolom. (ettól persze még elcsépelt, de nem jelenti azt h nem igaz)
Tisztában vok vele, h én is ebben a társadalomban élek, és én sem vok jobb, de ezt már a T/1 vs T/3nál leírtam :)
köszi mégegyszer :)

Prof. Dr. Simon Templar 2011.08.05. 15:42:53

@KVélemény: Mélységesen egyetértek a posztoddal, oly annyira, hogy már a Facebook-on is megosztottam.

Koromnál fogva megéltem a Kádár-rendszer közepét-végét, előbbit gyerekként, utóbbit nagykamaszként, ráadásul történelem tanári végzettségem is van. Ez a felvezetés csak azért kell, hogy megértsd miért is értek mélységesen együtt veled.

Kádár egy olyan időzített bombát hagyott a társadalomra, amelynek kazettái csak akkor kezdtek el - kezdenek el felrobbanni, amikor az emberek - későn - rájönnek, hogy mindaz, amiben hittek - hazugság.

De még ekkor sem képesek szembenézni azzal, hogy mi is ebben az ő felelősségük.

Mik is ezek a kazetták?

1. A minden ingyér' van rendszere: ingyenes az egészségügy, az oktatás, ingyér' van a sör meg a virsli május 1.-én és ingyér' lehet bemenni a Tattersaalba (úgy is nézett ki). Szánalmas, hogy 2011-ben véradásra is csak ilyen dolgokkal lehet pl. rábírni embereket (lásd Retro Véradás a Városmajorban szeptemberben)

Fillérekért van a mozijegy, tömegközlekedés, a benzin, a lakás, a nyaraló und so weiter...

Csakhogy: az nem jutott el - jut el az országlakosság nagy részének - és ebbe a kommentelő is sokáig beletartozott - szűk agyáig, hogy amibe jóval kevesebbet tesznek bele, mint amit kivesznek, az előbb-utóbb deficitessé válik.

Persze megoldás akkor is volt, ma is van: hitel!!!

Így vetetett fel K. Jani Fekete bankárral hatalmas hiteleket, és így vettek fel utódai nyakló nélkül CHF hiteleket, hiszen a jólét az olyan, ami jár.

2. Magyarnak lenni - nacionalizmus: talán ez a fájdalmasabb, hiszen ha rossz is a helyzet, de van nemzeti kohézió, megvan az egy országban élőket, egy nyelveket beszélőket összetartó MI érzés, akkor bármit könnyebb, sokkal könnyebb elviselni. Kádár ezt irtotta ki az emberekből és ők nagyrészt ezt adták tovább gyermekeiknek, unokáiknak.
És ezért nem fog működni egy NER vagy bármi, amit felülről ilyen céllal próbálnak erőltetni, hiszen ennek természetesnek és hétköznapinak kellene lennie. De nem az. Ellenpélda lehetne például a lengyelek.

Hirtelen ennyi, ami eszembe jutott, de úgy gondolom, ha csak ez a kettő megváltozna, már előbbre lennénk.

Köszönöm, ha elolvasod:)

KVélemény 2011.08.05. 18:51:53

@James Onedin (aka Zöld Ember): Örülök, hogy tetszett a bejegyzés, és köszönöm h megosztottad és kommentet is írtál!

Az első ponttal teljesen egyetértek :)
A másodikkal sajnos nem, amellett h teljesen megértem az érvelésed, sőt, valóban lehetne az erősebb összetartozás-tudat pozitív hatással a társadalomra. A magyarságtudat számomra is egyet jelent a nacionalizmussal, viszont én korom miatt sem a kádári rendszerből örököltem ezt. Ahogy én látom, a nacionalizmus inkább elválaszt, mint összeköt, ami nem hasznos a globalizált, interdependenciákra épülő világban. És ebből a szempontból az egészségesnek tartott magyarságtudat sem más, mert egy közösség önmeghatározása általában a másoktól való elkülönülést, a mi-ti ellentétet is magában hordozza

Sorge 2011.09.01. 09:36:23

A poszt egy végtelenül felszínes bla-bla.
Nincs mit érdemben hozzászólni. :)
süti beállítások módosítása