„Új világgazdasági nyitásra van szükségünk, ami a Kelet felé való nyitást is jelenti, megtartva az Európai Unió tagjaként élvezett előnyeinket.” – szavalhatjuk otthonunkban szorgalmasan a Nemzeti Együttműködés Programját, de ha mégse tennénk, akkor is hallhattuk, hogy a nyugatnak leáldozott, jön föl Kína, az Unió haldoklik, drágul a gáz, stb.
Nem csak Orbán Viktor vélekedik így, elég közkeletű vélemények ezek. A levegőben van, hogy gazdasági sikerességünk fejében csorbítanunk kell a demokrácián és az egyén szabadságán, hiszen a kettő együtt jár, most meg épp olyan időket élünk, hogy ennek a modellnek kedvez a szerencse, nosza hát. Igazából kétlem, hogy létezne ilyen fauszti csereprogram, de azért gondoltam, érdemes lenne utánajárni , mégis mire alapozzák ezt az egészet.
Pár napja jött ki a Freedom House, nemzetközi jogvédő szervezet 2010-es év tanulságait összegző kiadványa, melyben pindurit orrunkra koppintott a médiatörvény miatt. A tanulmányban 195 országot vizsgáltak, mindegyiküknél egytől hétig osztályozva a politikai jogokat (Political Rights) és az egyéni szabadságokat (Civil Liberties) – a kisebb érték nagyobb demokratikusságot jelölt (kb. „első osztályú”).
Országonként ezekből átlagot számoltam - így például Magyarország általam összesített PRCL pontszáma egy lett, mivel mindkét szempontból az első osztályba tartozott, (1+1)/2=1. (Megjegyzés: a kategórián belül ettől függetlenül negatív elmozdulást regisztráltak.)
Ehhez vettem hozzá a világ országainak 2010-es egy főre eső GDP-jét USA dollárban számolva. IMF adatok, sima GDP, még csak nem is vásárlóerő paritáson számolva. Old fashioned way.
Íme a szétdizájnolt eredmény:
((Ha érted az ábrát, olvass tovább, ha nem, itt a segítség: Vízszintes x-tengelyen vannak az általam átlagolt demokrácia-pontszámok, melyekhez tartozó egy főre eső GDP-ből átlagot számítva (y-tengely) jön létre a piros „egyenes”. Azok az országok például, amelyeknek 1 lett az eredményük, mind az 1-hez lettek beszámítva, egy főre eső GDP-jüket összeadta a gép, átlagot számolt belőlük, és felrajzolt egy pontot durván 30.000 USD körül. 1,5-ös demokrácia-pontszámot elért országok GDP-jét ugyancsak összeadta, átlagolta, majd az átlagot felrajzolta. Így továbbmenve a pontokból létrejött az egyenes.))
Ha a demokratikusság, jogállamiság kizárólagosan határozná meg a gazdasági teljesítményt, akkor vagy meredeken csökkenő („minél demokratikusabb, annál gazdagabb”), vagy meredeken növekvő („minél antidemokratikusabb, annál gazdagabb”) görbét látnánk. Ilyet természetesen nem látunk, mégis érzékelhető valamiféle csökkenő tendencia – amit egyébként statisztikai próba igazol (R= -4,18 kétcsillagos szignifikancia mellett). Statisztikailag szólva ez azt jelenti, hogy közepesen erős összefüggés van demokratikusság és egy főre eső gazdasági teljesítmény között – ettől még természetesen nem feltétlenül van oksági kapcsolat a kettő között, "együttjárás" csupán.
Ahhoz, hogy megértsük, miért csak „közepes” az összefüggés, érdemes megnéznünk, milyen országok húzzák fel az átlagot (púpozzák a görbét) 4,5- és 5,5-ös demokrácia-pontszámoknál.
A válasz nem Kína, bármennyire divatos félni tőle: Kína 6,5-nél kicsivel átlag alatti egy főre eső GDP-vel rendelkezik (4282,89 USD) - lásd a lent elérhető táblázatot.
A következő országok rendelkeznek tehát 4,5- és 5,5-nél szokatlanul magas egy főre eső GDP-vel:
Kiemeltem az egyetlen olyan országot, amely nem saját szénhidrogénkészletei kiárusításában utazik: Szingapúron kívül a többi mind olajhercegség, -királyság, stb., amit valljuk be, nehezen tudnánk követni így hirtelen.
Jelentős olajvagyon nem lévén feltételezem, hogy amikor keleti szelekről, átveendő sikeres keleti alternatíváról és a közösség egyén fölé helyezéséről szónokolnak szeretett kormányunk tagjai és „nem-neoliberális” közgazdászok, akkor Szingapúr példája lebeghet a szemük előtt. Szingapúr a Világbank szerint a világ legjobb üzleti környezetét biztosító országa, kikötői áruforgalmából élő városállam, tengeri logisztikai központ, ahol az ismert univerzum legnagyobb olajfinomító-kapacitása található. És még a cenzúrától sem idegenkednek…
Hogy totális állami kontroll felhasználható arra, hogy külföldi áruforgalmat hiba nélkül bonyolító piacgazdaságot tartsanak fent, igazán örvendetes hír. Én mégis inkább arra hívnám fel a figyelmet, általában milyen meredek a lejtő, mihelyt kezdünk eltávolodni az első osztályú demokráciáktól (lásd grafikon). Egyszerűen nem éri meg lemondani például a teljes sajtószabadságról csak azért, hogy gyengén másolhassuk a Szingapúri médiahatóságot - mert lássuk be, hiába hajózunk keleti szelek szárnyán, hiába adunk alább demokratikus értékeinkből, önmagában attól valószínűleg csak szegényebbek leszünk: se kőolajmezők, se olcsó tengeri kereskedelem, se aranymercédeszek.
Szerinted is Szingapúr-lázban égnek, vagy valami más jár a fejükben?
Aki szeretne kicsit böngészni a felhasznált adatok között, megnézegetni kedvenc országait, az ITT is megteheti.