Mától újra jelentkezik pár héten keresztül Rudas Attila Hétköznapi ifjú titánok című közéleti vitaműsora keddenként 10 órától a Muzsikusrádión. Az új évad első adásában Magyarország új alkotmányáról beszélgettünk: tartalmi visszásságok, alkotmányozási folyamat, permanens alkotmányozás, keresztény értékrend, melegjogok és intézményi változások. Kik és mit csináltak jól, illetve rosszul - alkotmányozás, ahogy mi láttuk:

Hétköznapi ifjú titánok - 7. rész: Új alkotmánya van Magyarországnak by hunpublius7

Vitapartnereink voltak: Kálóczi Krisztián, Szalai Máté és Szalai Ervin

Jövő hét keddi adásban az arab világ változásairól lesz szó: forradalmak Tunéziától Líbiáig, Oszama bin Laden, az Európai Unió és az Egyesült Államok - és persze értelmes fiatalok. 

Magyarországon folyamatosan nőnek a jövedelmi egyenlőtlenségek? Szociális ármágeddon? Itt már csak a skandináv modell segíthet? Vagy inkább bontsunk vitorlát keleti szélben? Nofene.

Számomra kissé meglepő írás található az Economiston. A cikkben felvetik a kérdést, valóban kizárólag amerikai nehézség-e a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése, vagy azért máshol is küzdenek hasonló „problémákkal”. Egyrészt nagyon érdekes, hogy az itthonról sokszor szociális kánaánként hivatkozott Svédországban és Finnországban jobban nőtt a Gini-indexben kifejezett kereseti olló a ’80-as évek közepe és 2008 között mint az Egyesült Államokban; másrészt a csökkenő egyenlőtlenséget regisztráló országok között ott figyel Magyarország is – lásd alább:

Az adatok egyébként ebből az OECD tanulmányból származnak, aminek kisebb átfutása után azért persze kiderül, nem arról van szó, hogy hazánk jövedelmi egyenlőtlenségek terén a kései Kádár-kori szinten ragadt volna le – jelentsen ez jót vagy rosszat. Egyszerűen a hiányzó ’80-as éveket kora ’90-es évekbeli adatokkal kellett pótolniuk, így a viszonyítási pont megváltozásával sokkal inkább az a helyzet, hogy a rendszerváltás óta Magyarországon a jövedelmi egyenlőtlenségek a ’90-es évek közepén elért csúcsból folyamatosan apadoztak. (Lásd a külön összefoglalót Magyarországról!)

Hiába vagyunk tehát jelentősen az OECD országok átlaga alatt, hiába csökkent nálunk jobban a szegénységi ráta mint a többieknél, hiába vagyunk egyenlőbbek az egyenlőknél, mégis mindennél jobban keveselljük az „igazságosabb” társadalomért tett közösségi erőfeszítéseket.

Persze ez csak egy mérőszám a sok közül, és nyilván nem mindegy, milyen szintről nőnek az egyenlőtlenségek a vizsgált országokban. Sem a jó eredményből javítani, sem a rosszból rontani nem olyan könnyű. Mégis érdekes, hogy amíg mi nagyjából ugyanazon a szinten maradtunk a rendszerváltás után, addig a Svédországhoz hasonló jóléti államok kiváló eredményeiket rontották le a mi szintünkre. Kérdés ezek után, mennyit érnek a terjengős szociális programok, ha két évtized alatt legjobb esetben is csak mérsékelni tudták ezeket a folyamatokat - bár éppen közvetetten erősíthették is őket. Mindenesetre elgondolkodtató, érdemes-e Magyarországnak a svéd jóléti modell után ácsingóznia, ha a jövedelmi egyenlőtlenségek mára gyakorlatilag azonos szinten állnak. 

Mégis bennem sokkal inkább az a sejtés fogalmazódik meg, hogy mindezért az egyébként tényleg viszonylag örömteli jelenlegi helyzetért súlyos árat fizethetünk  - akár a magas hozzáadott értékű ágazatok és tevékenységek fejletlenségével, akár az állami szolgáltatások túlzott arányával. Alacsonyabb szinten vagyunk egyenlőbbek, és hát lássuk be, nem túl nagy elégtétel, ha itthon mindenki ugyanannyira szegény, ahogy máshol mindenki ugyanolyan gazdag.

Felmerül hát a gyanú, hogy egyedül nálunk nem a fejétől büdös a hal, egyedül nálunk nem húzza ki Münchausen báró magát a mocsárból hajánál fogva, és a hazai gazdaságnak egész egyszerűen nincsen globálisan is versenyképes jelentős húzóereje. Ha így van, hogy miért, nem tudom.