Navracsicsot elfektették a bizottságában, azaz megkapta a maga kokiját a Fidesz. Nyilvánvaló üzenet ez, persze eközben nem lehet megfeledkezni arról, hogy nem ő az első a 3(!) eddigi magyar biztosjelöltből, aki így járt. De ezt tegyük gyorsan félre, hiszen most már az EU is mellettünk áll, újra nyilvánvalóvá vált, hogy mi a véleménye a magyar kormányról és az orbáni intézkedésekről. Lehet menni a tv-be és lehet írni a kiváló vélemény cikkeket, hogy méltó ellenfele van a rezsimnek, és hogy valaki végre erőt mutat a magyar kurucnak.
A valóság azonban messzebb sem állhatna a hasonló típusú megnyilvánsulásoktól. Valójában nem történt semmi más, mint újabb muníciót kapott az orbáni kommunikáció, vagyis a kormányzásnak az a része, mely a vállán hordozza az egész elmúlt négy évet. Persze lehet morális perspektíva alapján megvetni, de hatékonyságához nem férhet kétség, még ha rendszeresen meg is nevetteti az arra fogékonyakat.
Ennek a gyakorlati szempontból lenyűgözően működő kommunikációs fegyvernek a legkedveltebb célpontja mindig is a magyar baloldali pártokba oltott Európai Unió volt. Mindig lehetett azzal jönni, hogy a nyugat valójában csak az elvtársak ugatását visszhangozza, így hiteltelenítve el és fordítva a maguk javára a külföldi kritikákat. Ha ez kevés volt, akkor még jöhettek a nyugati multik lobbija által fizetett politikusok rémképe. A kommunikáció sikerességét tekintve pedig lényegtelen, hogy a kormány által kapott nyugati kritikák egyébként alapvetően megalapozottak, még ha néha túlzóak is.
Valójában ha baj volt, mindenki kintről várt segítséget. Az országban nincsenek olyan erős pártok vagy csoportok, akik érdemben fel tudták volna venni a kesztyűt, így más lehetőség hiányában a médiaszabályozástól kezdve a norvég civilek elleni fellépésig mindig a külföldi segítségre fókuszált a kommunikációs ellencsapás. Az eredményét mindegyiknek ismerjük: egy kézen meg lehet számolni azon eseteket, mikor a kormány kénytelen volt módosítani azon, amit véghez akart vinni.
forrás
Az, ami Magyarországnak a külpolitikában hátrány, Orbánnak a belpolitikában előny: nincsenek támogatóink sem keleten, sem nyugaton. Egy ilyen kis ország a támogatásokból jó eséllyel aszimmetrikus helyzetbe kerülne, a politikai erők függenének a külső erőforrástól, legyen az a példa kedvéért olcsóbb gáz keletről vagy legitimációt erősítő kézszorítás Merkellel nyugatról. Az egyetlen erőforrás, melynek hiánya súlyosan érintené az országot, az eu-s pénzek. Magyarországon más forrásból gyakorlatilag nem valósul meg beruházás. Nem lenne mit szétosztani a haverok között, üzemeltetni a médiabirodalmat, és tereket felújítani a választópolgárnak. Az eu-s pénzek elveszítésének rémét viszont jól kezelte a Fidesz, ezzel kivéve az ütőkártyát az Unió kezéből.
Amíg viszont nincs kijátszható kártya, a nyugati kritikák csupán újabb töltényt adnak az alternatív valósággal operáló kommunikációs gépezet tárába. Újabb hét, amikor van mivel rémisztgetni a tábort, és erősíteni az összetartást. Rá kell jönni, hogy többé nem lehet a kormányellenes megnyilvánulások fő szószólója a nyugat, mert az kontraproduktív. Nehéz lesz erről leszokni, mert a hazai választék igen lehangoló az önkormányzati választás ellenzéki paródiája közepette. Ugyanakkor amíg a kormányt itthon választják meg, több értelme van hazai alternatíván dolgozni, mint elismerően csettinteni a nyugati kokikon.