Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2014.06.24. 08:58 Kálóczi Krisztián

A halál árnyékának völgyében

Címkék: civil ostromlott erőd Kehi

A magyar kormányzat és a civil szervezetek között létrejött konfliktus részletei mára valószínűleg mindenki számára ismertek, így nem kívánom ezeket újra bemutatni. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy rámutassak azokra a kommunikációs félreértésekre és baklövésekre, amik az egész norvég-ügyet körüllengik, és amik jól illusztrálják azt a közéleti és politikai vitakultúrát, ami Magyarországot az elmúlt évtizedekben jellemezte.

Merthogy ez az egész ügy pusztán egy kommunikációs harc – legalábbis a fő csapásiránya ekképpen értelmezendő. Ez a kommunikációs front pedig már tavaly augusztusban megnyílt azzal az elhíresült Heti Válaszban megjelent cikkel, amelyben a norvégok által támogatott magyar civilszervezeteket igyekeztek a „Soros-stáb” kegyeltjeiként beállítani. Az ügy akkor nem váltott ki különösebb felháborodást, s míg az elmúlt hetek történései nem tették egyértelművé az ezzel kapcsolatos kormányzati szándékot, mindkét fél (kormány-érintett civil szervezetek) leginkább hallgatott. 

A közel egyéves szünet után a norvégok civil alapjának pénzeit koordináló konzorcium tagjainál megjelentek a Kehi emberei, s világossá vált, hogy a magyar kormányzat ellenőrizni kívánja a pénzek elosztását és azok felhasználását – ma már nem csak az alapkezelők, de a támogatottak körében is. A történetet persze áthatja a Heti Válasz körüli narratíva: a kormányzat ellenzéki összeesküvést vélelmez, amelynek élén nemzetközi embereket, intézményeket lát. Nem újdonság ez: az ostromlott erőd látszata már ismert védekező-támadó eszköze a kormánynak, amivel mindig bizonyítani tudja mind nemzeti, mind pedig nemzetközi szinten dominanciáját, összetartását, és politikájának központi elemét: a sérthetetlenséget. Ez tehát a norvég-ügy politikai frontja. 

 

8177928335.jpg

Ilyen a norvég minta (forrás)

Azonban a jogi harctéren sincs egyelőre vesztenivalójuk. Egyrészt a norvég-ügy jogi megközelítése egyelőre mind a nemzetközi, mind pedig a nemzeti éterben kifogott az érintetteken. A Kehinek az őt szabályozó kormányrendelet értelmében az államháztartás központi költségvetéséből nyújtott támogatások ellenőrzésére van jogosultsága – „ide értve a nemzetközi szerződések alapján nyújtott támogatásokat” is. A Kehi hatásköre tehát az államháztartással összefüggő támogatások felülvizsgálatára korlátozódik, ám az ügy pikantériája, hogy a hivatal kiragadva a rendelet nemzetközi szerződésekre vonatkozó félmondatát, jogosnak tartja a Norvég Alap által megítélt támogatások ellenőrzését is. Amelyek természetesen nem részei sem az államháztartásnak, sem a központi költségvetésnek, sem pedig annak alrendszereinek. Ugyanakkor a Kehi-vizsgálat jogosságára vonatkozó aggályok mellett még egy érdekesség jellemző a történetre, mégpedig az, hogy a Kehi által indított vizsgálatra vonatkozóan nincsen jogszabály által lefektetett jogorvoslati lehetőség, azaz mindaddig, amíg az esetleges Kehi-túlkapás be nem bizonyosodik, a hivatali ellenőrzéssel szemben tulajdonképpen minden jogi lépés zsákutca. (Persze nekem sincsenek illúzióim: a jogszabály-gyár beindulhat és koncentrálhat erre az ügyre bármikor, hiszen a 2/3 birtokában a jog a kormányzati akarat kiszolgálója lehet, de a rémhírekkel ellentétben nem hiszem, hogy a jogállami keretek ennyire fellazultak volna vagy, hogy a kormányzat valóban egyértelmű és frontális támadást akarna indítani az egész civilszektor ellen. Merthogy ezzel már a szektor ellen intézne támadást – még ha ezt ő maga még ma nem is sejti.) 

Ebben az esetben tehát nem marad más eszköz az érintettek kezében, mint a kommunikáció fegyvere, vagyis, hogy hogyan képesek meggyőzni a kormányzatot, a társadalmat, és egymást arról, hogy a valóság más, mint aminek láttatják: nem a kormány megdöntésére irányuló tevékenységeket finanszíroznak külföldről, hanem olyan szervezeteket, amelyek tevékenységei a jogvédelem, a demokratikus értékek, a pluralizmus, stb. értékeiért küzdenek. Noha érthető az összemosás, hiszen a magyar kormányzati policy olybá tűnik, nem ezen értékek elkötelezett híve.

Mindenesetre az elkövetkezendő hetek, hónapok megmérettetései közepette arra kellene koncentrálni elsősorban, hogy a kommunikáció eszközét használva bizonyítani tudjuk, hogy az érintett civil szervezetek a kormányzattal készek együttműködni, mert hitvallásuk alappillére a transzparencia, melynek jegyében készek átadni azokat a dokumentumokat, melyek amúgy nyilvánosak. (Ezen a ponton pedig szeretnék tisztázni egy igen fontos félreértést: egyelőre úgy tűnik, hogy az Index állításaival ellentétben szó sincs arról, hogy a szervezeteknek belső levelezését bekérné a Kehi, "pusztán" a projektek lebonyolításához szükséges, lebonyolító és támogatott közötti konzultációs levelezéseket, valamint a projekt tényleges teljesülését alátámasztó levelezést kell beszolgáltatni. A sajtó részéről tehát kéretik a pontos megfogalmazásra  ügyelni, mert sikerül a figyelmet szinte marginális szempontokra terelni.)

Éppen ezek miatt tartom végtelenül gáznak azt a mentalitást, amit azok részéről tapasztalok, akik a politikai-közéleti diskurzust ma abba az irányba terelik a norvég-ügy kapcsán, mely szerint lázadni kell, és akik a Kehivel való együttműködést egyenesen a szervilizmussal azonosítják. Szerintem ma ez az ügy arról szól, hogy az érintett szervezetek öndefiníciójukkal tudnak-e azonosulni még egy olyan térben is, melyben a megtörésükre vonatkozó nyílt politikai szándék egyértelmű is, és a lehetőségek minden oldalról korlátozottak. Arról, hogy el tudunk-e számolni (nem csak a norvégok pénzével, hanem) önmagunkkal és értékeinkkel.

Nem pedig arról kell ma prédikálni (ráadásul teljesen irrelevánsan), hogy a civil szervezetek „az igazi ellenzék”. Mert nem! A civil szektor nem lehet ellenzéke kormányzatoknak (féke és/vagy ellensúlya azoknak!), mert a kormányzat-ellenzék logikája politikai logika, nem pedig civil logika. Éppen ezzel a narratívával sikerült összemosni mára a civil attitűdöt a politikai attitűddel, amely pontosan idáig vezetett.

És valóban: valószínűleg ez az ügy egy veszett ügy a civil szervezetek számára és könnyen lehet, hogy holnap vagy holnapután „mind megdöglünk”, de véleményem szerint, ha távoznunk kell, úgy kell távoznunk, hogy hűek maradtunk elveinkhez és többéves működésünkhöz, amely a törvényes játékszabályokban hitt, még akkor is, ha egy-két játékos törvénytelenül, de legalábbis egyelőre jogilag tisztázatlanul járt el. Ezért működtünk több éven át, hogy a magyar társadalom számára megmutassuk a törvényesség uralmának elsőbbségét. És, hogy ma, a Kehi-ügy közepette ne a megmaradásunkat féltsük egoista módon, hanem azt, hogy teljes szervezeti működésünk az utolsó hajrában, amikor igazán megmérettetett, meghasonlott. Ezt kell ma félteni, és ezért kell mértékletes, együttműködő, ugyanakkor nem behódoló, de kritikus mentalitással végigmenni az úton, nem pedig távolról újra eljátszani a forradalmárt, vagy csinovnyiknak nevezni mindazokat, akik kooperatív stratégiát követnek, ahelyett a kompetitív stratégia helyett, ami mindezidáig jellemezte és ide juttatta Magyarországot 2014-re.

A civil szervezetek ma az utolsó Dávidok itthon Góliáttal szemben, akiknek egyetlen fegyvere maradt: a kommunikáció parittyája, mértékletességgel töltve; egyebünk már nincs. 

 

 

36 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr696405473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.24. 09:12:36

Mo-n a ballibek évekig azt nyomták a köztudatba, hogy a „civil” az automatikusan „liberális”, hiszen a liberalizmus nem is egy eszme, hanem valami általános emberi filozófiai alaphozzáállás. Ugyanaz az ostobaság, mint az „a humorista mindig ellenzéki” és „a média liberálisak”. Így a nem-liberális újságíró az nem is igazi újságíró, a nem-liberális média meg pártmédia. A nem-liberális civil meg nem is valódi civil.

Ennek eredménye részben ez a helyzet.

Lőwy Árpád 2014.06.24. 13:01:13

@maxval, a gondolkodó birca: inkább arra válaszolj, van jelenleg nem-ellenzéki "civil" aki nem kap pénzt az államtól?

antibols 2014.06.24. 17:44:43

Alaptalan a félelmetek. He ezeknek a szervezeteknek nincsenek rejtegetni valójuk, akkor miért ne mehetne a Kehi? Ha a "demokratikus ellenzék" annyira oda van a nyíltságért és az átláthatósághoz, igenis emelt fővel álljanak a vizsgálatok elé.

Ezek a pénzek a széthúzókhoz, nemzetegységbontókhoz mennek, a kormánynak meg kötelessége ezt megállítani. A nemzet csak akkor lesz erős, ha az egységes. A bolsevikok ezt tudják, ezért sirdogálnak megállás nélkül. Meg fáj, hogy nincsenek hatalmon. Nem kerül ám fel a vörös csillag a magyar zászlóra a 2017-es Nagy Évfordulóra. Pedig ez (volt) a tervük.

Megkérném a Publius blog szerkesztőit, hogy hagyják abba a széthúzó bloggerkedést, és támogassák a nemzeti érdekeket szem előtt tartó miniszterelnökünket!

antibols 2014.06.24. 19:17:40

És a halál árnyéka nem a Fidesz, hanem Theokoles.

devadel 2014.06.24. 20:16:48

@antibols: nem tudom, neked van-e valami takargatnivalód a pénzügyeidben, de biztos vagyok benne, hogyha én most azt mondanám, hogy holnap akkor mennék átnézni a bankszámláidat és adóbevallásodat, akkor azt mondanád, hogy semmi közöm hozzá.

bölcsbagoly 2014.06.24. 21:52:35

@antibols: tessék itt van a bizonyíiték:
index.hu/belfold/2014/06/24/norveg_penzt_is_hasznaltak_a_lazar_elleni_tunteteshez/
Nem hiszem, hogy a norvégok arra adnának pénzt,hogy bárki is tüntetést szervezzen belőle a kormány ellen! Mert ez már kőkemény politizálás és beavatkozás lenne a belügyeinkbe!

feketeesfeher 2014.06.24. 23:10:27

@bölcsbagoly:

Ugyan miért ne lehetne tüntetést szervezni a kormány ellen?

Van valami nagyon fontos törvény, ami tiltja?

bölcsbagoly 2014.06.24. 23:39:06

@feketeesfeher: de nem más államtól kapott pénzen!

feketeesfeher 2014.06.24. 23:43:42

@bölcsbagoly:

Nocsak, akkor milyen pénzen szabad?
Vannak ezek a szabályok, hogy akkor ha nyerek egy pályázaton, akkor utána nem tüntethetek a kormány ellen?

Vagy mégis hogyan képzeled?

bölcsbagoly 2014.06.24. 23:47:15

@feketeesfeher: furcsa erkölcsi elveitek vannak, szó se róla! Ezeket a pénzeket szociális, kulturális rendezvények szervezésére kapják a civilek s nem politizálásra, capisci?

bölcsbagoly 2014.06.24. 23:48:59

@feketeesfeher: te ütődött, elolvastad a linket ?

feketeesfeher 2014.06.24. 23:52:05

@bölcsbagoly:

Lehet hogy az én erkölcsi elvem fura, de nekem legalább van, neked meg nincs. :)))

A civilek speciel sokféle célra kapnak pénzt.
Ugyan már ne hogy te határozd meg, hogy egy civil szervezet mit tart fontosnak.
Pont annyira legitim egy kormányzati törekvés elleni tüntetés, mint egy kulturális rendezvény.

feketeesfeher 2014.06.24. 23:54:06

@bölcsbagoly:

Hogyne olvastam volna a linket.

Csak nem értünk egyet.

bölcsbagoly 2014.06.24. 23:56:43

@feketeesfeher: ennyire hülye vagy? még Olgicátok is elcsodálkozott mikor a "civil" ezt kijelentette! pont olyan erkölcsi magasságról mint amilyenen te vagy!
A kormány elleni tüntetés legitim, de nem más államtól, más célra kapott(pályázott) pénzen!

feketeesfeher 2014.06.25. 00:02:39

@bölcsbagoly:

Nem "más célra" kapták.
Pont azért kapták, hogy a civil szerveződések erősödjenek.

Az, hogy te meg gondolkodás nélkül nyalsz be az államnak, bármiről legyen szó, az a te dolgod.

Igen, a civil szervezeteknek ma az a legfontosabb dolga, hogy a mindent maga alá gyűrő állam ellen tevékenykedjenek.

bölcsbagoly 2014.06.25. 00:15:49

@feketeesfeher: te teljesen idióta vagy. Kezeltesd magad. adieu.

Fulek 2014.06.25. 00:15:53

@feketeesfeher: Tévedsz, a civil szervezetek feladata nem ez volt és nem erre kapták a pénzt, ha igen, akkor durván beavatkoznak egy ország belügyébe... ezért fél hát a vizsgálattól a "civil" szféra...

feketeesfeher 2014.06.25. 00:20:34

@Fulek: @bölcsbagoly:

Ahh, ezt a szofisztikált érvrendszert.
:))))

Nem a kormány seggét nyalják a civilek, tehát le velük. :))))

Viccesek vagytok.

feketeesfeher 2014.06.25. 00:24:56

@Fulek:

Egyébiránt meg a magyar civil szervezeteknek ma az a legfontosabb feladata, hogy durván beavatkozzanak a magyar belügyekbe.

pupumpa 2014.06.25. 00:25:30

És miért olyan durci az összes manöken a képen?

Ad Dio 2014.06.25. 00:36:46

@feketeesfeher:

A civil szervezet azt tesz amit akar. Más ÁLLAM nem avatkozhat be a belügyekbe, még úgy sem, ha "civil" szervezeteket pénzel, akik kormányellenes megmozdulásokat szerveznek.

Ez ellene van a jogállamnak és annak szuverenitásának.

Hogy értsd: ha a magyar állam pénzelne egy másik országbeli "civil" szervezetet hogy az adott ország kormánya ellen tüntessen, azt hasonló okból ítélnénk el.

Nem muszáj egyetérteni egy ország belpolitikai történéseivel. Véleményt is lehet megfogalmazni. De beavatkozni, politikai erőket nyíltan pénzelni nem lehet. Ez ilyen játék. Ha nem tetszik nekik valami, ne más szerszámával csépeljék a csalánt: elő a farbával és mondják egyenesbe'.

Ad Dio 2014.06.25. 00:37:54

@feketeesfeher:

Ezzel nincs is baj. De erre a pénzt ne más állam adja, hanem dobjátok össze Ti Lánglelkű Igazhitű Demokraták.

bölcsbagoly 2014.06.25. 06:01:14

@feketeesfeher: a civil szerveződésnek nem kell okvetlenül az ellenzéki politizálás legyen a célja! Sőt...

bölcsbagoly 2014.06.25. 06:02:59

@feketeesfeher: túrót az! arra vannak a politikai pártok! csak felétek "demokratáknál" minden forditva működik, ahogyí az eszetek járása is...z

Göntér László 2014.06.25. 06:45:23

Mivel minden, a működési költségek körül forog, látni kellene az önmagukat "civilnek" tartó társaságoknak az anyagi forrásait. Ez azt jelenti, hogy a CÖF és alapja forrásait ugyanúgy, mint a más értékeket magukénak vallókét. Látni kell, hogy a "civil" szervezetek egy részét, a mindenkori kormány -az adófizetők pénzéből-, más részét egyéb szervezetek -többnyire szintén adófizetői pénzekből- finanszírozzák. Azt én természetesnek tartom, hogy mindkét fél szerezne belelátni a másik lapjaiba. Nekünk, választó polgároknak, az átláthatóság (transzparencia) volna a legjobb.
ktkj.blog.hu/2013/07/23/a_partok_es_a_civil_szervezetek

midnight coder 2014.06.25. 07:00:52

@feketeesfeher: Azért elég furán veszi ki magát, amikor egy európai ország finanszíroz tüntetést egy másik európai ország demokratikusan választott kormánya ellen.

Ez a norvég alapos dolog engem picit a guruló dollárokra emlékeztet, amikor anno a KGB finanszírozta a nyugati baloldali szervezeteket, politikusokat. Ma úgy tűnik a dollárok az ellenkező irányba gurulnak.

egysmás 2014.06.25. 07:12:51

Szánalmas vagy Kálóczi!

kisa 2014.06.25. 07:24:57

@bölcsbagoly: CÖF-állami pénz- békemenet- lengyel bértapsolók - megvan? Akkor tessék szépen a kehi-nek a cöf-öt is pont olyan gondos alapossággal ellenőrizni, mint a többit.
Vagy ha állami (bármilyen állami) pénzeket békemenetre használunk, az jó?

antibols 2014.06.25. 07:32:46

@devadel: Én magánszemély vagyok, nem egy társaság, vállalat, párt stb. Velem a NAV foglalkozik, és foglalkozik is: adóbevallásnak hívják.

egysmás 2014.06.25. 07:35:12

@kisa: A "másik is szaros" logikájának csapdájába sétálsz!

Van egy tüntetés, ami a sajtószabadságért, a politikai bosszú ellen lett szervezve.
Ezt a fideszesek kormányellenes tüntetésként értelmezik.
Amennyiben a kormány egyenlő a politikai bosszúval és a sajtószabadság-ellenességgel, úgy igazuk van.
Azt kell eldönteni, hogy igazuk van-e.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.06.25. 07:56:58

A büdös kurva anyját az összes magyar politikusnak.

bölcsbagoly 2014.06.25. 09:22:56

@kisa: hol van ott idegen állam pénze? Amúgy, tudnád bizonyítani, hogy a CÖF állami pénzből szervez? A "civiled" az ATV-n beismerte Olgicádnál, hogy norvég pénzből szervezték a tüntetést! nem arra pályáztak s nem arra kapták! Ez nem éri el a szürkeállományodat (már ha van)?

feketeesfeher 2014.06.25. 09:45:19

@bölcsbagoly:
"nem arra pályáztak s nem arra kapták!"

De arra pályáztak és arra is kapták.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2014.07.06. 12:09:55

@antibols: Te se láttál még APEH (NAV) vagy bármilyen más ellenőrzést.
Ha Varga Mihály vígan kijelentheti, hogy Brüsszel a legutóbbi országjelentésben az alacsony jövedelműek adókedvezményeinek csökkentését kívánja, amikor 1., az alacsony jövedelműek adóterhelésének csökkentését javasolja (az angolban "adóék" van, de a magyarban egyértelműen adóterhelés, hogy Varga is megértse), és ez egy-egy internetes újságon kívül senkit sem zavar, akkor a KEHI is megállapíthat bármit, közzéteszi, szankciókat foganatosít. Mire három év pereskedés után kiderül, hogy nem volt igaza, a szervezetek rég tönkrementek. Ez történt az első Orbán-kormány alatt Juszttal: elvitték a szerkesztőség összes számítógépét, a szerkesztőség leállt. Majd amikor már teljesen becsődölt, visszaadták a gépeket, hogy nem találtak semmit.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2014.07.06. 12:11:02

@bölcsbagoly: A CÖF elnöke az állami forrásokat osztogató Civil Alap vezetője, és a CÖF nyert ebből az alapból. Ha nem hiszed, járj utána (remélem elég bölcs vagy ahhoz, hogy tudjad, hogyan kell).
süti beállítások módosítása