Bár a GDP első negyedéves 0,7%-os növekedését sokan káprázatosnak, a Matolcsy-féle gazdaságpolitika igazolásának és egészséges szerkezetűnek tartják, messze vagyunk attól, hogy egy valóban, hosszú távon és fenntartható módon gyarapodó országban érezhessük magunkat. A véleményem szerint nem túl rózsás helyzetünk abból ered, hogy a gazdaság potenciális kibocsátásának növekedési üteme 0% körül mozog. Ez az alacsony érték pedig alapvetően három olyan tényezőre vezethető vissza, amelyek bár az utóbbi évtizedben szinte végig jelen voltak, csak az utóbbi években váltak mindenki számára láthatóvá, elsősorban a külső feltételek megváltozása, másodsorban a kormányváltást követő gazdaságpolitikai fordulat hatására.

• magas és rosszul strukturált költségvetési kiadások
• befektetés ellenes ösztönzők
• alacsony képzettségű, nehezen alkalmazkodó és nem mobilis munkavállalók

A magas költségvetési kiadások a 2008-as hitelválság és forrásszűkülés előtt nem jelentettek akkora és azonnali problémát a kormányzatok számára, mivel ekkor még a maastrichti kritériumokat és a konvergencia programokban vállaltakat szinte teljes mértékben figyelmen kívül hagyva, magas költségvetési hiánnyal is úgy, ahogy el tudtak működni és tudtak forrásokat elfogadható áron bevonni. Amikor azonban mégis tenni próbáltak a hiány leszorításáért, nem a rosszul strukturált és allokált kiadások vágásával tették mindezt, hanem a bevételi oldal, azon belül is sokszor a munkát terhelő adók sorainak emelésével. 2008 után, a finanszírozási forrásokhoz jutás drágulása és megnehezülése miatt azonban már rákényszerültek a kormányzatok arra, hogy valóban leszorítsák a költségvetés hiányát. 2009-ben történtek is helyes lépések e tekintetben, amikor például a 13. havi nyugdíj, illetve egyéb nagy kiadásoldali összegek megvágásával törekedtek elsősorban a hiány csökkentésére, sőt, ezzel párhuzamosan a munkát terhelő adók mértékét is csökkentették. 2010 után az új kormány ezt a csökkentést folytatta például az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével, az így kieső bevételeket, illetve a hiány további csökkentését azonban olyan új adónemek bevezetésével kompenzálták, amelyeknek jelentős beruházás és így növekedés visszafogó hatása volt. Ilyeneknek leginkább a strukturális különadók, azon belül is főként a bankokat sújtó terhek, mint a bankadó, végtörlesztés, árfolyamgát, tranzakciós illeték számítottak, amelyek a pénzintézetek terheinek emelkedésével csökkentették azok hitelezési lehetőségeit és hajlandóságát. Ezzel párhuzamosan egy kevésbé számszerűsíthető, ugyanakkor hasonlóan beruházás ellenes politika is zajlott: a visszamenőleges hatályú törvények sorozata, a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása, a kormányzati szereplők EU- és multi ellenes megszólalásai, valamint a korábban említett szektorális különadók mind a jogbiztonság, a kiszámíthatóság és a bizalom ellen hatottak, amelyek pedig elengedhetetlenek lennének a vállalkozások számára, hogy belevágjanak egy hosszú évek alatt megtérülő beruházásba.

Forrás: szarvas

A potenciális növekedést, így az ország gyarapodását visszafogó másik legfontosabb tényező a vállalkozásokat és a munkát terhelő magas adók megléte. Hiába csökkentek ezek ugyanis valamelyest az utóbbi években, a KKV-k, és a – többnyire multinacionális – nagyvállalatok egyaránt hozzászoktak már ezekhez, beépítették várakozásaikba és működésükbe, illetve nem csökkentek akkora mértékben, hogy kioltsák az ezzel ellentétes ösztönzők hatását.

A magas adók és járulékok negatív hatásai leginkább a mikro-, kis és középvállalkozások esetében figyelhetőek meg, akik ezekhez úgy alkalmazkodtak, hogy bevételeiket és kiadásaikat próbálják minél inkább eltitkolni, így mentesülve az azokat terhelő adók és járulékok befizetése alól. Ez az adóelkerülés a költségvetési bevételek elmaradása mellett két, még ennél is fontosabb növekedést gátló eredménnyel jár:

• egyrészt többnyire nem válnak szét a tulajdonosi és a menedzseri funkciók, növelve így a hatékonyságot, hiszen ehhez szükség lenne a vállalat átláthatóságának megteremtésére
• másrészt nehezebben és drágábban jutnak a beruházásokhoz szükséges hitelhez vagy tőkéhez, sőt, sok esetben ez lehetetlenné is válik.

A legszomorúbb az egészben, hogy az adóelkerülés – sőt, sok esetben az adócsalás – nagyon sok KKV esetében gyakorlatilag az üzleti modell részévé vált, és már nem is nagyon tudják elképzelni a működésüket enélkül. Tény persze az is, hogy nehéz váltaniuk, hiszen ha akár csak a szűkebb versenytársi környezetben egyedül lépik meg ezt, rögtön óriási versenyhátrányba kerülnek szürke vagy fekete tevékenységet végzőkkel szemben. Éppen ezért nehéz is az adóelvonás pár százalékos csökkentésével javítani az adófizetési morált, hiszen például a 40 helyett 30%-nyi járulék megfizetése még mindig óriási hátrány azzal szemben, aki ezt egyáltalán nem teszi meg a munkavállalói után.

Mégis fontos ugyanakkor ezen terhek csökkentése, de együtt kell járnia az ellenőrzések szigorításával, különböző ösztönzők vagy nehezítések – mint például a készpénzforgalom adminisztratív visszaszorítása – bevezetésével, és leginkább egy olyan állampolgári tudatosság és kultúra kialakulásának elősegítésével, amelynek része lesz az a gondolkodás, hogy „az olcsóbbal ajánlattal szemben is inkább a becsületeset választom, hiszen ez az én érdekem is”

Természetesen ezek mellett is számos probléma azonosítható a magyar gazdaságban. Ilyen az alulképzett, alkalmazkodni csak nehezen - vagy egyáltalán nem - képes munkavállalók óriási száma, az adminisztrációs nehézségek és magas tranzakciós költségek és természetesen a szinte mindenhol jelenlévő korrupció. Ezek szinte mindegyike a munkahelyteremtés és a beruházások növelése ellen hat, így tartva alacsonyan az ország növekedési lehetőségeit. Komoly problémák fedezhetőek fel emellett a – többnyire multinacionális – vállalkozások esetében is, akik szintén leginkább a magas adóterhek és a jogbiztonság, valamint a bizalom hiánya miatt beruházásaik helyszínéül nem Magyarországot választják. Sokkal inkább a régió azon jobb feltételeket kínáló országaiba fektetnek be, ahol tudnak tervezni, ahol nem kell attól félniük, hogy a kormányzat hónapról-hónapra változtatja a feltételeket, vezet be őket sújtó adókat, adminisztratív módon csökkenti bevételeiket vagy akár államosítja egész cégüket.

A növekedés beindításának egyik középtávú kulcsa tehát - mint látszik - az adójellegű elvonások és a költségvetési kiadások egyidejű csökkentése, hogy új lehessen csökkenteni a vállalkozások és az állampolgárok terheit, hogy közben a költségvetés egyensúlyát is tartani lehessen. Emellett már rövidtávon is komoly javulások lennének elérhetőek azáltal, ha a kormányzat – és a hozzá közeli emberek - nem a saját politikai és gazdasági birodalmuk, hanem a beléjük és az országba fektetett bizalom építésével lennének elfoglalva. Hosszú távú siker érdekében pedig elkerülhetetlen, hogy a jelenleginél jóval nagyobb hangsúlyt fektessen a mindenkori kormány az oktatás területére, modern tudással rendelkező, folyamatosan alkalmazkodni, tanulni és fejlődni képes, nyelveket beszélő munkavállalókat eredményezve ezzel. Ők lesznek ugyanis képesek az értékteremtésre, bennünk van az ország jövőjének záloga.