Mindig tudtuk, hogy vastag arcbőr kell ahhoz, ha valaki politikus akar lenni. Hoffmann Rózsa ismét bizonyította ezt a tételt: most éppen 49 középiskolai pedagógus nyílt levelére reagált olyan mértékű kamuzással, amit tanítani kellene. A kérdés akkor a legszomorúbb, ha eszünkbe jut, hogy eközben végig a Magyar Államot képviselte.
A történet egyszerű: a fővárosi Szilágyi Erzsébet Gimnázium 49 pedagógusa (lájk!) nyílt levelet fogalmazott meg, mely mentes minden politikai elfogultságtól vagy anyagi követeléstől. Ebben a dokumentumban az iskolák hirtelen, meggondolatlan, felkészületlen államosítása és az indokolatlan tankerületi igazgatói rendszer bevezetése és ezzel párhuzamosan az iskolai igazgatók jogkörének szűkítése ellen tiltakoztak. A nyílt levélre az államtitkárság közleményben reagált, amelyben válaszolni kívántak a pedagógusok észrevételeire. Ahogy arra számíthatunk, a két fél nézőpontja között hatalmas szakadék tátong.
A közlemény bizonyítja, hogy Hoffmann Rózsa egy alternatív valóságban vagy egy párhuzamos dimenzióban él. A dokumentum négy fontos kommunikációs alapon nyugodott, melyek mind a másik fél lenézéséről tanúskodnak.
1) A valóság tagadása: a pedagógusok nyilatkozatukban leírták, hogy milyen problémákat látnak a gyakorlatban, megfogalmazták követeléseiket és aggályaikat, egyúttal pedig tiltakoztak „valós helyzetet elleplező, megszépítő vagy félremagyarázó, a közvélemény félrevezetését szolgáló kormányzati kommunikáció ellen.” A kialakult helyzetet veszélyesnek, károsnak nevezték, és óva intettek a „nemzeti örökség elherdálása ellen”. Hoffmann Rózsa nem jött zavarba a kemény szavaktól, sőt; válaszában minden kertelés nélkül elkezdte dicsérni önmagát:
"Az önkormányzati köznevelési intézmények állami fenntartásba vétele az évtized legnagyobb léptékű átalakítása. (…) A feszített tempó ellenére minden feladat a tervezett ütemben teljesült, a közvélemény és a szakemberek folyamatos tájékoztatása mellett."
2) A másik fél véleményének el nem ismerése: a pedagógusok aggályaira és észrevételeire az államtitkár frappáns módon úgy reagált, hogy nem reagált semmit. Miután leírták egy oktatási intézmény pedagógusai, hogy milyen változásokat érzékeltek a gyakorlatban, Hoffmann Rózsa módosította a látásmódjukat:
"A mindennapi gyakorlatban annyi változást érzékelnek az intézmények vezetői és pedagógusai, hogy az új rendszerben azokban a szakmai ügyekben, amelyekben eddig az önkormányzathoz fordultak, most a tankerület vezetőjét kell keresniük, a működtetéssel kapcsolatban pedig attól függően, hogy ezt a feladatot ki látja el, az önkormányzatot vagy a tankerületen."
3) Nem létező érvekre való reagálás: a pedagógusok nyilatkozata meg sem említi a finanszírozást, a pénzügyek kérdését, ám ha valaki először Hoffmann közleményét olvassa, úgy érzékeli, mintha az oktatók pénzt akarnának. Az államtitkár ugyanis több sort szentelt a kérdésnek, az MTI összefoglalója pedig rögtön ezzel indít:
"Külön forrás áll rendelkezésre az iskolák állami fenntartásba vétele után minden tankerületben a gazdálkodási feladatokra, a zökkenőmentes működés feltételeinek biztosítására és a hirtelen felmerülő kiadások fedezetére."
4) A másik fél lekezelése: miután a pedagógusok „valódi tárgyalásokat” követelnek „az igazgatókkal, a pedagógusokkal, a diákokkal, az oktatási szakemberekkel, a szülői, tanári és érdekvédelmi szervezetekkel”, Hoffmann Rózsa megsimogatta a fejüket, és nagyvonalúan kijelentette:
"Az oktatásért felelős államtitkár a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökével szívesen részt vesz a nyílt levelet megfogalmazó tantestület és a hozzájuk csatlakozó érdeklődők fórumán, és válaszol kérdéseikre."
Hiszünk a demokrácia erejében. Ügyünk közös ügy - zárják a pedagógusok levelüket, hiszen mást nem tehetnek. Ezek az emberek, férfiak és nők, Magyarország tanárai, a jövő generációinak tanítói egy ilyen hozzáállásnál többet érdemelnek – sokkal többet. Az ő lenézésükkel a jövőt, a diákokat nézik le, az egész társadalmat, emellett nem mehetünk el szó nélkül.
(A cikk végén le kell szögeznem, hogy érzelmileg is érintett vagyok az ügyben, hiszen mindössze 4 éve érettségiztem az említett oktatási intézményben, az említett oktatókat ismerem és tisztelem. Ez a kapcsolat azonban nem akadályozna meg abban, hogy ne adjak nekik igazat, ha így érezném. )
