A kormány első számú célként határozta meg az adósság elleni küzdelmet, amiben ha nem is jelentősen, de sikereket tudott elérni. Ugyanakkor a társadalomra rakódó jövőbeni terhek közül néhány nem mutatható ki az államadósságban. Ezek tipikusan a közszolgáltatást nyújtó cégek esetében aktuálisak, legyenek állami tulajdonban, mint a MÁV, BKV, vagy magánban, mint a gáz- és áramkereskedők. Az ő történetük régebbre nyúlik vissza, nem a mostani kormány alatt kezdődött a kiéheztetésük, csupán a szorítás lett rajtuk nagyobb.
Olyan szolgáltatást nyújtanak ugyanis ezek a társaságok, melyek alapvetőek, mindenki használja őket. Közlekedés, gáz és áram nélkül egy ember sem tud normális életet élni, ezért ezek a szektorok gyakran kénytelenek elszenvedni azt, hogy szociálpolitikai eszköznek tekintik őket, és központilag határozzák meg az árakat, illetve az évenkénti emelés maximális mértékét. A választási kampányok egyik fő témáját is a rezsiköltségek és a buszjegy ára adják, és legalább annyira szent teheneknek számítanak, mint a nyugdíjak. Ez ahhoz vezet, hogy nem a költségtényezőket veszik figyelembe az árak meghatározásánál, hanem a rövid távú politikai érdekeket. Emiatt több kormányzati cikluson átívelő jelenség, hogy a fogyasztói árak emelése elmarad a beszerzési és működési költségek növekedésétől, főként választások előtt. Közel sem arról van szó, hogy a vállalatok extraprofitját (sic!) venné el az állam, hanem hogy veszteséges működésre kényszeríti őket.
Emlékszünk még? Ingyenes BKV!
forrás
Az ilyen magatartás következményei láthatóak a BKV vagy a MÁV esetében. Nem azt állítom, hogy a katasztrofális állapotokhoz nem járultak hozzá az elsikkasztott pénzek vagy a nem megfelelő menedzsment, csak azt, hogy a mindenkori fővárosi vezetők politikai érdekeinek megfelelően a jegyárak a költségek csak nagyon kis részét fedezik. Ha feltesszük a kérdést, hogy a havi bérlet ára és a BKV által nyújtott, nemzetközileg egyébként igen magas szintű szolgáltatások (sűrű hálózat, gyakran közlekedő járatok) kiegyenlítik-e egymást, látnunk kell, hogy nem. Főleg, ha belevesszük a rengeteg kedvezményt, amit az utasok többsége igénybe vesz. Nem csodálkozhatunk tehát, ha az állami és budapesti alulfinanszírozottsággal társítva nem elegendő a működés fedezéséhez, nem hogy új járművek vásárlásához.
Az elmúlt napokban a gáz- és az árampiaci szereplők is megkongatták a vészharangot. Mindkét iparág az alacsony, központilag meghatározott árakra panaszkodik. A Pénzcentrum cikkében ezt így foglalták össze: "A földgáz beszerzési árát Moszkvában, míg a hazai értékesítési árat egy budapesti minisztériumban határozzák meg". Nem nehéz kitalálni, hogy a "budapesti minisztériumban" meghatározott érték a beszerzési és szolgáltatási ár alatt van.
Adódik a kérdés, hogy mi lesz ennek a következménye. Az Index írásának címe szerint "két-három év, és jöhetnek az áramkimaradások". Furcsán hangzik, hisz ez nem jellemző Magyarországon. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ezek a cégek veszteségeiket minimalizálandó, nem hogy nem fejlesztik az infrastruktúrájukat (ami az előrejelzések szerinti középtávú keresletnövekedés miatt szükséges lenne), hanem a már meglévőt sem tudják karbantartani. Márpedig az infrastruktúra amortizálódik, és bár annak felújítása/pótlása eltolható, valamikor meg kell lépni, különben nagyobb problémák léphetnek fel a szolgáltatásban. Ekkor viszont ezek költsége egyszerre, nagy összegben jelentkezik, amit végül úgyis közvetlenül a díjban, vagy közvetve adók formájában a fogyasztók fizetnek meg. Vagy a felújítás elmarad, és olyan állapotok lesznek, mint amit naponta tapasztalunk a matuzsálemi korban lévő buszok lerobbanása, az 5 km/h-val közlekedő metrók és a rendszeres pályahibák miatt késő vonatok esetében.
Habár az Orbán-kormány harcot hirdetett az államadósság mutatója ellen, valójában nem változtatott az előtte lévő kormányok populista, a valóságtól elrugaszkodó politikáján. Sőt, új szintre lépve ezen a létrán, már a gazdaság alapját adó bankokat és cégeket sarcolja. Ezek mellett nem olyan feltűnő, de közben cselesen - az államadósságba nem beleszámítandó, a közszolgáltatások infrastruktúrájának felújításának elmaradásából keletkező amortizációval és a szükséges befektetések megfojtásával - egy új eszközt talált a jövő feléléséhez.
Szerencsére eljutottunk oda a válság évei alatt, hogy megtanultuk, eladósodni nem jó. Még jobb lenne, ha ennek mértékét nem csak egy számmal vizsgálnánk, hanem jobban a mélyére tekintenénk a problémának. Továbbá fontos lenne szembenézni azzal is, hogy hiába értékeljük szubjektíven már így is túl drágának az áram vagy a közösségi közlekedésért fizetendő díjat, a valóságban az elmarad attól, amennyibe kerül.
