Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2012.07.04. 09:04 Szalai Ervin

Formai okok országa

Címkék: felsőoktatás alkotmánybíróság röghöz kötés

Hatalmas hír: az Alkotmánybíróság megsemmisítette az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződést szabályozó kormányrendeletet, visszadobta a röghöz kötést, és 110 ezer felvételizőnek adta vissza a reményt, hogy Magyarországon is van értelme tanulni.

Örüljön mindenki, amerre lát, „na, látod, hogy ez egy rendes ország”, stb. Cserébe amennyire jó a hír, ugyanannyira elgondolkodtató, hogy az Alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva lépett fel, tetszik tudni, hallgatói szerződésekről törvényt kellett volna alkotni, kormányrendeletben sajnos nem jó. Nem illik.

El sem tudom mondani, amúgy mennyire fontos különbségről van szó törvény és kormányrendelet között, és hogy egyébként létszükséglet a két eszköz hatásköreinek pontos kijelölése – még akkor is, ha amúgy a hatalmi ágak szétválasztását parlamentarizmusunkból fakadóan történelmileg sem vesszük túl komolyan.

Tényleg fontos dolog. Mégis az az érzésem, már megint a jól megszokott hivatali szervilizmus izzadtságszaga lengi be a levegőt: hiába állapítják meg, hogy a törvény amúgy sérti (1.) a felsőoktatásban való részvétel, (2.) a  foglalkozás szabad megválasztásának és (3.) a munkavállalók szabad mozgásához való jogát, mégsem ezekre, hanem formai okokra hivatkozva dobták vissza. Piros nyomtatvány helyett sárgán kellett volna beadni?

Ha most ugyanezt a szabályozást az Országgyűlés szavazná meg, az Alkotmánybíróság valószínűleg szintén nem fogadná el. Mindenesetre láttunk már olyat, hogy kis kozmetikázással, lényegi változtatás nélkül csak átmentek hülyeségek, és mellette lehetett mondani, itt kérem független intézmények fékelik és egyensúlyolják egymást demokratikusan. Meglátjuk.

Persze az is lehetséges, hogy csak nekem túl nagyok az igényeim, és csak én szeretnék olyan országban élni, ahol az Alkotmánybíróság elsősorban a törvényeink által képviselt értékek alapján ítélkezik, és csak másodsorban foglalkozik formai követelményekkel. Ahol a „formai követelmény” nem főszabály és alkalmi búvóhely, általában is egyszerű az ügyintézés, nem kell kétszáz fős teameket alkalmazni pályázatírásra, és igen, ahol nem szórakozunk annyit azzal a fene nagy, önmagáért való állammal.

 

 

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr444626471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dávidka22 2012.07.04. 12:37:39

Hát nekem ez volt a legelső gondolatom, amikor elolvastam a hírt. Hogy ez így csak a híradóknak jó, a lényeg szempontjából, ahogy nagymamám mondaná: "adtunk a szarnak egy pofont".

Lucky Larry Silverstein 2012.07.04. 14:23:30

A törvény nem sért semmit. Lehet tanulni saját forrásból v. magánhitelből, nem kötelező az állam pénzéből.

dr. Bubó 2012.07.04. 14:28:22

el kell venni az AB minden jögkörét, amugy is csak egy SÓhivatal...

rohat sok KÖZpénz megy el... anynival kevesebb jut közgépcélra

Szevasztok 2012.07.04. 14:38:14

@Lucky Larry Silverstein: "Lehet tanulni saját forrásból v. magánhitelből, nem kötelező az állam pénzéből. "

És vajon te ennek megfelelően is szavaztál a 2008-as népszavazáson?

A Spanyol Inkvizíció 2012.07.04. 14:43:59

Az AB seggnyaló bohócok gyülekezete.

Tragedy 2012.07.04. 14:53:21

@A Spanyol Inkvizíció: Pontos és lényeglátó definíció.

B. Bíró 2012.07.04. 14:56:25

Ha valami, ami törvényi szintű szabályozást igényel törvény helyett rendeletben van szabályozva, akkor annak a tartalmát értelmetlen vizsgálni. Nem jó és kész, eleve. Ha jön a törvény - ha jön - akkor kezdődhet a dolog elölről.

sztenke 2012.07.04. 15:06:02

Kedves Ervin! Olvastam már pár írásodat, és minden rosszindulat nélkül mondom: az irónia/gúnyolódás kombót hagyd meg a nálad okosabbaknak.

No_Fidesz_No_Problem 2012.07.04. 15:07:58

@Szevasztok:

Az semmi.

De remélem, ő is a saját pénzéből tanult, ahogy másoknak ajánlgatja, nem az adófizetők pénzéből csorgatott ingyenegyetem végigbukdácsolása után veri itt a taknyát.

Kinézem az effélékből.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.07.04. 15:09:44

Azért mókás, hogy FB-on még örülsz, mint majom a farkának, de az index címlaphoz már picsogás kell.
Mellesleg a poszt írása előtt tájékozódhatnál kicsit az AB eljárásáról.
Közjogi érvénytelenség esetén nem fogják a tartalmat vizsgálni. Mert rohadtul fölösleges.
Pics-pics.

Sir Galahad 2012.07.04. 15:15:12

"...szeretnék olyan országban élni, ahol az Alkotmánybíróság elsősorban a törvényeink által képviselt értékek alapján ítélkezik." Én meg nem szeretnék, mert a törvények által képviselt úgynevezett értékek magyarázhatók így, is, úgy is. Az Alkotmánybíróság tegye azt, ami a feladata, és a tételes joggal foglalkozzon. Ne azzal, hogy melyik törvényben milyen értéket vél látni, pláne ne magyarázzon bele ilyesmit.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.07.04. 15:21:56

Retteg az AB, de próbálják a látszatot fenntartani.

nu pagagyí 2012.07.04. 15:48:00

@Sir Galahad: Alkotmánybírót alkotmányáról! Szerintem, felesleges úgy csinálniuk, mintha dolgoznának. Csak azt az alkotmánybírót becsülném, aki lemondana.

szmoker (Homo Trollicus) 2012.07.04. 15:51:04

Formai okokra hivatkozva (hogy ti. nincs is alkotmányunk) javaslom az AB megszüntetését.
Helyettük lehetne pl. Igazságos Viktor a fő országbíra, aztán majd megmondja a tutit.

Legalább nem kell eltartanunk egy kupac Lomnicit.

2012.07.04. 16:57:09

Az önmagában nem tragédia, ha formai okokra hivatkozva semmisítenek meg egy formailag (is) hibás jogszabályt. Ha jó lesz a forma, jöhet a tartalom.

Viszont, ha már a formai okokkal takarózó AB a téma, én ezt sokkal súlyosabbnak és arcpirítóbbnak találom:

"[...] Ennek szélsőséges példája az az eheti döntés, amely a büntetőeljárások áthelyezésére vonatkozó Handó Tünde-hatáskört támadó indítványt utasította vissza. Ebben ugyanis az AB ott találta meg az eljárás lefolytatását megakadályozó formai hibát, hogy az indítványozó az alkotmánybírósági törvény két, eltérő eljárástípusokra vonatkozó rendelkezését is felhívta a benyújtás alapjaként. A konkrét ügyben tényleg érdemi jogi kérdés, hogy az OBH elnökének döntése az ügy áthelyezéséről bírói döntés-e vagy sem; ha az, akkor az egyik hivatkozott hatáskörben járhat el a testület, ha nem az, akkor pedig az indítványban megjelölt másik jogkörében. Valószínűleg éppen ezért hivatkozott mindkét hatáskörre az indítványozó, amit egyébként sem az AB törvény, sem a testület ügyrendje nem tilt. Mindezek után az AB ráadásul nem hiánypótlást kért az indítványozótól, hanem véglegesen visszautasította az indítványt, ami újból már nem is nyújtható be, mert a hatvannapos határidőből immár kicsúsztak a panaszosok. Nehéz ezt másként minősíteni, mint hogy a testület félt foglalkozni az utóbbi hónapok egyik legtöbbet vitatott alkotmányjogi kérdésével."

igyirnankmi.hvg.hu/2012/06/28/szalka-a-torkon/

nu pagagyí 2012.07.04. 17:36:43

@tory_t: És nem feledhető a magánpénztári einstand ügyében történt lapítás sem.

2012.07.04. 17:52:12

@nu pagagyí: Valóban, azt is lehetett volna említeni, de még sok mást is. Mentségemre szóljon, hogy korábban írtam róla:

toryttopreng.blog.hu/2011/12/29/magannyugdijpenztarak_v_ius_guberandi

Sőt, ahogy látom, te is hozzászóltál. :)

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2012.07.05. 13:16:44

@Lucky Larry Silverstein: Teljes mellszélességgel támogatom az általános tandíjkötelezettséget, ugyanakkor attól, mert ilyen nincs, az állam még nem írhatja elő hol dolgozzanak a hallgatók: ilyen értelemben nemhogy törvényt, alapjogokat sért.

@A Spanyol Inkvizíció: Ne essünk túlzásokba.

@B. Bíró: @Sir Galahad: Én jobban érezném magam, ha ilyen esetben a visszaküldés alapja nem a formai hiba, hanem a szabályozás alaptörvényt sértő vonatkozásai lennének.

@sztenke: Köszi a tanácsot, amit írok, az a szívemen, aztán vagy tetszik, vagy nem.

@nu pagagyí: Nem ám!

@tory_t: Király a blogdizájnod, egyedi fontokat hogy kell behívni css-ben?

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2012.07.05. 13:20:06

@[Lombroso]: Az előző kommentem harmadik pontját elfelejtettem neked is címezni, bocsi. (Fb-s "örömködésemben" én kisebb gúnyt éreztem, egyébként meg SUBSCRIBE! :P)

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.07.05. 17:16:35

@Szalai Ervin: Csak hát ugye nem a jóérzés határozza meg az AB eljárását. Olyan ez, mint amikor kiderül, hogy a fölhivatalnak nincsen joghatósága. Megszünteti az eljárást, függetlenül attól, hogy érdemben is vizsgálhatta volna.
Amúgy meg ne becsüljük le a közjogi érvénytelenség intézményét, az nem holmi formai kifogás, hanem fontos jogvédelmi eszköz (most ne menjünk bele a "van-e három klasszikus hatalmi ág" vitába). Ha valamit törvényi szint helyett csak korm. r-ben szabályoznak, akkor jogos, hogy kapásból elkaszálják. Aztán majd ha sikerül normálisan megírniuk, akkor el lehet kaszálni tartalmi okok miatt is.
Tényleg, ilyenek miatt problémázni a vastagbőrre való.
Subscribeolni meg nem fogok, mert még lebuknék, hogy ki vagyok, és amúgy is annyira eltér a világnézetem ettől a blogtól, hogy nem látom értelmét a rendszeres konfrontálódásnak. Csak a gyülielire vagyok hajlandó feliratkozni.:)

2012.07.08. 19:55:10

@Szalai Ervin: Még van mit simítani rajta, de kösz.

Sokféleképpen lehet, de a legegyszerűbb talán a Google Webfonts-ról kiválasztani egyet. Nem kell regisztrálni, se letölteni, se átkonvertálni semmit, ráadásul teljesen jogtiszta a használatuk, akár kereskedelmi célra is. Persze nincs mindegyikben magyar ékezet, úgyhogy egy árvíztűrő tükörfúrógép nem árt. Ha megvan a font, akkor ’quick-use’ gomb, és ott nagyjából minden szükséges információ le van írva. Illetve még annyi, hogy ha van, akkor általában érdemes pipálni a latin mellé a kiterjesztett latin karakterkészletet is, itt szoktak lenni az ékezetes betűk. De ha valahol elakadnál, nyugodtan írj.
süti beállítások módosítása