Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2012.04.21. 09:42 Szalai Ervin

A roncs Corvinus alkatrészeiből csodálatosan új felsőoktatási pólusokat hozna létre a kormány

Címkék: felsőoktatás közgáz corvinus bezárás feldarabolás nffi

Tegnap hazafelé jövet a mesterképzéses felvételik esélyét latolgattuk két hallgatótársammal, amikor is egyikük felvetette, úgyse lehet itt még sokat tudni, ha a Corvinust végül beolvasztják más egyetemekbe, itt még elég nagy felfordulás lesz. "Hülye vagy? Ez már rég lekerült az asztalról!" - vágtam rá túláradó optimizmusomban és kormányunkért érzett végeláthatatlan szeretetemben. Hiba volt.

Ahogy hazaértem, olvasom az emaileket, jönnek a telefonok: láss csodát egész nap tele volt vele a sajtó, csak én nem láttam belőle semmit. "Több elképzelés is van, de olyan, amelyben a Budapesti Corvinus egyetem megmaradna a jelenlegi formájában, nincsen" - nyilatkozta az [origo]-nak egy "rálátó" forrás, sőt, a felsőoktatás fejlesztéspolitikai irányairól áprilisban készült koncepcióból világosan kiderül, hogy az élelmiszer-tudományi, kertészettudományi és tájépítészeti kar a Szent István Egyetem, a gazdálkodástudományi és társadalomtudományi karok a BME, végül a közgazdaságtudományi kar az ELTE gyámsága alá kerülne. Jaj, bocsánat, ezek teljesen új "pólusok" (sic!) lesznek, szó sincs itt beolvasztásról! 

"Az egyes nemzetközi rangsorokban szereplő Budapesti Corvinus Egyetem mutatói alapján sem a kiemelt minősítéshez szükséges, sem a kutatóegyetemmé váláshoz szükséges képzési-kutatási volumennel nem rendelkezik, ugyanakkor hatékony menedzsment struktúrája és nemzetközi beágyazottsága révén egy kiemelt felsőoktatási intézmény alapját jelentő együttműködés, integráció vagy egy kutatóegyetemi integráció erős komponense lehet." - áll a tervezetben az első olvasásra semmitmondó, másodikra kissé homályos megalapozottságú, harmadikra egészen egyértelmű mondat. Magyarul alkatrésznek még elmegy.

Alatta táblázat bizonyítja ugyanezt: a Corvinusnak nincs helye a magyar felsőoktatásban.

Mielőtt azonban levennének lábunkról a derekas és nyilvánvalóan szakmai alapokon nyugvó centralizációs törekvések, mielőtt elkábítana minket az újdonság varázsa, csöndben megjegyezném, hogy 1934-ben Hóman Bálint javaslatára már egyszer összeolvasztották a Corvinus jogelődjének számító Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karát a Budapesti Műszaki Egyetemmel - a közgázosok nyilván már akkor is egy "integráció erős komponensének" érezték magukat.

Elképesztő, mennyire képtelenek békén hagyni egy - magyar viszonylatban mindenképpen - jól működő egyetemet. Arról nem is beszélve, hogy a folyamatból "nyertesen" kijövő intézmények autonómiája ugyanúgy csorbát szenved, amikor fölülről több ezer új hallgatót és hozzájuk szorosan kapcsolódó oktatókat, képzéseket, elvárásokat és persze problémákat oktrojálnak falaikon belülre. Mert attól nyilván majd jobb lesz nekik.

Zárásképpen csak annyit, ha már mindenképpen újracsomagolt és teljesen önkényes átalakítást akarnak végigerőszakolni az amúgy is eső áztatta magyar felsőoktatáson, ha nekik valóban ennyit jelent a modernitás, akkor minek kábítjuk egymást: "Közép-magyarországi műszaki-gazdasági kutatóegyetemi pólus" helyett legyen csak megint nyugodtan Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Legyen úgy mint régen volt ugyebár, de persze inkább ne legyen egyik sem.

 

 


195 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr884463631

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Earth Day: Rombold te is a Kossuth teret! 2012.04.22. 10:32:40

Letölthető reality társasjáték 2 percben Még mindig nem kaptál elfogadható választ arra, hogy miért kellett egy teljes parkot elpusztítani? Nem érted, miért villognak a Föld napi rendezvényeken, akik erre utasítást adtak? Úgy érzed, hogy valami lé...

Trackback: Nyártól pénzbírsággal vagy elzárással büntetnék a rosszkedvűeket 2012.04.21. 14:19:47

- Miniszter elnök úr megelégelte a savanyú, panaszkodó, rosszkedvű emberek szűk, de annál kártékonyabb csoportját! Sokak nevében mondhatom: elegünk lett abból, hogy az ilyen gyanús alakok elégedetlenségükkel, keserűségükkel, ellenvéleményük hangoztatás...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vincenzo90 2012.04.21. 17:59:12

Azért mellette megy a négyes metró is, és nem alatta, mert beleütközne a színvonalba. A piac egyre kevésbé "Isteníti" a Corvinusos diplomát, mert szépen lassan rájön arra a munkáltató is, hogy a Corvinus önmagában egy név, és bár járnak oda kiemelkedőt alkotó diákok, maga az iskola egy nagy nulla. Lehet támadni, tudom, fájót mondtam.

Bambano 2012.04.21. 18:03:00

@épészmérnök: itt pl. lehet hallani, sőt látni is szemtől szembe munkanélküli diplomásokat.

@klausztro: el kellene végre fogadni, hogy egy relatíve egyszerű témában, sokkal egyszerűbb elbírálási feltételek mellett nagyon sokkal egyszerűbb megfelelő képzést megvalósítani. Kb. mintha azt magyaráznád, hogy milyen jól megtanítják összeadni a zenészeket és hogy milyen remekek és idejárnak megnézni őket külföldről, miközben meg a matematikusok funk.analt tanulnak és az ő elbírálásukba ez is beletartozik.

másrészt azt se felejtsük el, hogy zenészből a töredékét se képzik, mint pl. programtervező informatikusból.

@vircsaft gizi: nem zárják be, csak a kiadott diplomák nemzetközi értékét tolják le a béka hátsója alá. vagyis a tény, hogy fizikailag nyitva marad az épület, mégsem jár majd együtt azzal, hogy érdemes is oda menni, mert a papír csak söralátét lesz. pont, mintha bezárták volna. Ja, és ne beszéljünk a prejudikációról... te inkább csinálod...

tundrazuzmo (törölt) 2012.04.21. 18:06:34

@HUN_Sector: Nem lehet mindenki ott a listán. Kiemelt egyetem attól lesz valaki, hogy kiemelkedik a többi közül. Nincs ott a Kaposvári-, Veszprémi-Keszthelyi (Pannon)- Egyetem sem a listán. Talán nem annyira jók.

A kutatóegyetem megint egy másik kérdés, ott sem érnek el olyan kimagasló színvonalat a kihagyottak. A NYME erdészképzésében mit kutassanak? Fácánt? A Győri Egyetem pedig nem más, mint a SZIF, a jól ismert Széchenyi Főiskola, amely tényleg kiszolgálja az Audit, de emellett a régió valódi központja Pozsony és Bécs.

Sírni nem kell, kimaradtak más olyan "nagy múltú" intézmények is, mint a nehézipar fellegvárából nyakunkon maradt Miskolci Egyetem, és a Kecskeméti Főiskolává átkeresztelt GAMF. Tele van lelkes, ipart szolgáló koponyákkal, de ettől még se nem kutatók, se nem kiemelkedők.

Velük mi lesz? Gazdasági igény van rájuk, bezárni nem fognak. Maximum a humán karok.

Fenntartva a BCE iránti "könnyet sem ejtek érte" attitűdöt, mi lesz a többi, listán nem szereplő intézménnyel? Veszprém, Kaposvár, Miskolc, Kecskemét, Nyíregyháza, Óbuda, Gödöllő?

kamasoft50 2012.04.21. 18:06:35

Milliárdokért felépítik az új közigazgatási egyetemet a Ludovika helyén, az ott lévő intézményeket 8milliárdokért) átköltöztetik. Minek akkor a híres Corvinus? Világos? Kinek???

vircsaft gizi 2012.04.21. 18:21:24

@Bambano: miről beszélsz már megint?? Söralátét lesz a papír, csak mert eztán nem Corvinusnak, hanem ELTE-CORVINUS-nak fogják hívni az egyetemet? Ez aztán a ráció! De szólj, ha esetleg azt hallottad, hogy eztán a közgadász hallgatókat az ELTE-s egyiptológusok, az egyiptológus-hallgatókat pedig a Corvinusos közgazdászok fogják hieroglif betűvetésre tanítani, mert akkor készséggel elhiszem, hogy csak egy söralátéttel lesz egyenértékű. Egyelőre azonban fenntartom, hogy csak simán hisztizel és kelted a pánikot. Földhöz is csaptad már magad remélem.

Nge Swazili Mbeko 2012.04.21. 18:23:58

Már megint az orbáni alulkultúrált mutyizmus találkozása a (kommentek alapján) defektes multú, sértett emberek gyülekezetével.
Meg tudná valaki nekem mondani, hogy mi a francos köze van egy kormánynak (még ha az egy orbáni pszeudokommunista-félfeudális alakzat) a magyar egyetemekhez?
Meg kell szüntetni mindenféle támogatást, és hagyni a szabadpiacot működni. Ha elfogadják a diplomáját, megél majd. Ha nem, elmondhatja a miatyánkot százezerszer, akkor is éhenhal.
Van annyi háttér ebben az országban, hogy kiválogatódjék az, ami értékes.
Ja, hogy ennek a kormánynak nem ez az érdeke?...Na ez is érdekes.

vircsaft gizi 2012.04.21. 18:38:16

@Nge Swazili Mbeko:
"Meg kell szüntetni mindenféle támogatást"
vicces fiú vagy te
remélem a TB-det is megszüntetik, s ha lesz pénzed egy 50 milliós agyműtétre (szerintem szükséges), akkor oké, megúsztad, ha meg nem, megszívtad, és vond le a tanulságot: életképtelen vagy, az államnak meg nem dolga téged életben tartani, páytolgatni (majdnem ingyér), éljen a piac, a természetes kiválasztódás.

milyen szép is lesz amikor pár mániákus kapitalista kezébe dobjuk a gyeplőt. szerintem a piacnak jó lenne ha pl. ingyen munkaerő állna rendlekezésére, tehát jöjjön a rabszolgatartás. szerintem is csak illemből nem javasolják, igény amúgy lenne rá.

hehe van itt értékrend:)))

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.04.21. 18:42:21

@Bambano: mit csinál egy közdazdász? A feleségem az, meg MBA-je is van neki kettő (egy magyar egy külföldi) de nem tudta megmondani. Igaz, eddig még egy közgazdász sem tudta megmondani.

Valójában a közgazgaságtan valamilyen szakmai ismeret nélkül annyit ér, mint kandisznón az emlő. Éppen ezért szerintem csak másoddiplomaként vagy posztgraduálisan van értelme, önmagában semmi. Nem is vennék fel a cégembe frissen végzett közgazdászt, még ha ingyen jönne se. Semmi szükség arra, hogy kanyarfúróért meg reszelőzsírért szaladgáltassák az ilyen hülyegyerekeket a többiek. Ha röhögni akarnak, majd betesznek otthon egy Benny Hill videót.

Bratwurst 2012.04.21. 18:44:42

A Közgázon diplomáztam. Szakmai és morális szétesettséget láttam csak az évek alatt, protekcionizmust, cinizmust, nihilizmust. "Mi nem tanítunk, ti nem tanultok" hallgatólagos megállapodást; "te embered - én emberem" mentalitást ahol elsikkadt szinte minden minőségi szempont. Lehangoló intellektuális sivárságot és igénytelenséget. Tanárokat, akik tömegével csak bázisként tekintettek az egyetemre, és annak erőforrásait felhasználva alapvetően privát ügyeikkel foglalkoztak.

Nyilvánvaló hogy a kormány elképzelése mögött alpári, paranoid motívumok vannak ("a Közgáz baloldali" és hasonló marhaságok), de ebben az esetben, véletlenül, még jól is elsülhet a dolog. Szerintem.

tundrazuzmo (törölt) 2012.04.21. 19:01:58

@Bratwurst: "Tanárokat, akik tömegével csak bázisként tekintettek az egyetemre, és annak erőforrásait felhasználva alapvetően privát ügyeikkel foglalkoztak."

De jó, hogy más is kimondja. Így van. +1

Az álláshalmozás királyai, a parlamenti képviselők is tanulhatnának tőlük. Az oktatói gárda tehetségesebbje eladja magát a tanácsadói piacon, és másodlagos vagy sokadlagos fontosságú lesz csak a tanítás. A tehetségtelenek persze lelkesen tanítanak. De minek.

Egyébként ez sajnos szinte minden egyetemen így van, ahol nem vetettek ennek gátat.

Nge Swazili Mbeko 2012.04.21. 19:03:08

@vircsaft gizi: Kösz a reakciót, de sajnos csúsztatásnak tartom. Az egészségügy alapvetően szociális kérdés, az egyetemi szintű felsőoktatás meg nem. Miért nem? Mert a piac kihozza azokat a donorokat (multi- vagy nemzeti cégek, esetleg a magas kormány maga) akik meghatározott számú hallgatót ösztöndíjak révén bejuttatnak, és majdan felhasználnak.
Persze csak ha a piac működik. Ha nem, akkor nem. Most pedig semmi sem működik, nemhogy a piac.

Bambano 2012.04.21. 19:07:34

@RAMBO: a közgazdaságtan az a szakma, amivel megérted, hogy a nyugati piaci versenytársaid hogyan gondolkodnak és hogyan tudod megelőzni őket. Lehetne azt mondani, hogy a közgáz egy nagy ökörség, csak sajnos mi ahhoz kicsik vagyunk, hogy passzátszelet fújjunk. Ahhoz, hogy valamit is elérjünk, tudnunk kell, hogy az a versenypálya, amin a verseny lesz, milyen szabályok szerint működik.

@vircsaft gizi: az nem az én problémám, ha nem érted, hogy miről beszélek. És igen, pl. egy bme-n kiadott bölcsészdiploma az söralátét lesz, mert a bme-t sehol nem jegyzik a bölcsészettudományban, ahogy az eltét se nagyon a közgázban.

Mateahos 2012.04.21. 19:16:31

Sosem értettem miért kell ennyi egyetem itthon.A Corvinusról hallottam jót is de inkább csak rosszat.Apám 70 óta tanít a felsőoktatásban(direkt nem írom le hogy eddig hol),szerinte nem csak a középfokú oktatásból kikerült hallgatók, hanem az oktatók színvonala is a béka segge alatt van, több "neves" egyetemen.Önámítás folyik, hogy mindenki mekkora király, aztán nemzetközi listákra éppen hogy felfér valamelyik egyetem.(általában az ELTE és a BME szokott szerepelni)Igazi kutatómunkára -leszámítva az elenyésző számú itthon maradtakat(millió respekt nekik)- özönlenek külföldre fiataljaink.K+F nélkül végünk.

Mateahos 2012.04.21. 19:19:24

@Bratwurst;@tundrazuzmo:+1 teljesen igazatok van.Sajnos...

komplikato 2012.04.21. 19:54:30

@HgGina: "Épp ideje a sok felesleges léhűtő diplomást egy kicsit megtanítani dolgozni is."

Ha feltételezem igazad van, akkor majd jól betöltik a beígért új 800.000 munkahelyet? Ja nem, mert minden felhúzott "sikeres" 100-200 munkahelyes befektetői vállalkozásra jut 4-5000 leépített (Nokia, Philips, stb.) munkahely ...
Majd betesszük őket is 47.000-ért "közmunkázni"?

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2012.04.21. 19:59:21

@tundrazuzmo: A történeti hűség kedvéért: kertészeket nem kebelezték be, hanem a kertészek azt mondták, hogy bárkihez szívesebben tartoznának, mint Gödöllőhöz, és épp a közgazdászok voltak kéznél (: Ez egészen komoly.

babhun 2012.04.21. 20:03:11

Egy olyan egyetem, mint a BME nem véletlenül az első Magyarországról egy olyan rangsorban, amibe nemigen szól bele egy Fideszes vagy MSZP-s agyhalott sem. (Reál végzettségűeket évtizedek óta legfeljebb annyit lehetett látni az oktatási kormányzatokban, mint szűzlányt a kuplerájban). Szóval akárhogy is, de az eddig elért eredmények az ott dolgozóknak, a hallgatók generációinak és az egymást követő vezetők körülményekhez képest megfelelő döntéseinek köszönhető. És most jön egy 40 éves karrierista jogász (a Corvinus volt rektorhelyettese) és kivirágzik az agya: víz alá nyomja az egyik olyan magyar egyetemet, amelyiknek még van esélye nemzetközi szinten is érvényesülni, amelyiknek megfelelő ipari, kutatói és nemzetközi háttere van. Vagy talán azt hiszi, hogy ha összevonja a régió 6. és 206. egyetemét, akkor az megmarad az első 10-ben?

Nge Swazili Mbeko 2012.04.21. 20:25:03

@HgGina: Hogyne. Hiszen mivel neked nem sikerült, mert kicsit hülye, meg kicsit lusta is vagy, ezért mindenki pusztuljon.
Tudod mit? Menj kapálni, bár szerintem ahhoz se értesz.
Semmi baj. A világ nagyobb, mint ez a félfeudális, retrográd (nézd meg a szótárban) ország, bár ezt neked nyilván nehéz elhinni. Na ez a világ...hát ez le se szar téged, és a többi önelégült, buta, lusta, demagógkövető embert. LEHET, HOGY ITT NÉHÁNY ÉVIG URASKODHATTOK, DE A VILÁG MÁSHOGY MŰKÖDIK.
És ez bizony rossz hír. Nektek.

slowMotion 2012.04.21. 20:38:22

Nagy GÁZ és csapás lenne a BME-nek a közGÁZ. Ugyanolyan követelményrendszer eseten első körben kihullna a hallgatók 2/3-a,
másodikban elhullna az oktatók 2/3-a.
Régi vicc: a 47-es villamosvezető beszól:
Gellért tér. Az egyetemisták leszállnak, a közgázosok utaznak tovább.

Doktor Kotász 2012.04.21. 20:41:45

@angyalföldi partizán: "ha nem zárják be,jösz egy vodkával.természeten finnlandiával. gagyit nem iszok."

A finnlandia gagyi. A bols is, meg az absolut is az. A vodka az orosz standardnál kezdődik. A vodkához értenek, de analfabéták, mert a szandard gold jobb és drágább is a standard platinumnál. A horvátoknál van egy moskva vodka, az is kurva jó.

Hogy a Corvinushoz is hozzászóljak, Marx Károly Közgazdaságzudományi Rgyetem volt a neve, ami a rv. után csak simán közgáz lett a szlengben. Ha jól tudom, a legnívósabb közgázegyetemünk. Sokba kerül, hogy szétdarálják?

palpal6 2012.04.21. 20:56:16

és mi lesz a MOME-vel és a Képzőművészetivel?

szamaritánus 2012.04.21. 21:00:21

ha megszűnik a corvinus, akkor végre nem kell minden nap attól félnem, hogy a szabadság hídról lejövet elütök valami köcsögöt, aki a villamostól nem képes elmászni a zebráig?

csillámpóni 2012.04.21. 21:00:43

@Doktor Kotász: nemá. Bármelyik gasztrosznob megmondja, hogy a vodka a vadlibánál kezdődik, de látom jó ízlésed van, mert az nekem is olyan semmilyen. Viszont az orosz standard meg egy picit túl karakteres. Azért a legkisebbet az téved, aki a Kaufmanra esküszik, és ebbe azt hiszem senki nem köthet komolyan bele.

csillámpóni 2012.04.21. 21:01:42

@palpal6: mi lesz a képzőművészetivel? Mi lett a képzőművészetiből?

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2012.04.21. 21:03:51

Ha már egyébként feljött a Kertészeti kérdésköre: ez mutatja a legjobban, mennyire nincs értelme az egyetemeket összevonogatni, mert úgyis csak az lesz belőle, amit az imént már valaki igen helyesen megénekelt: lecserélik az ajtón a táblát, oszt jónapot. Ha a Kertészetit és az Agrárt összevonták volna, egy rakat embert ki kellett volna rúgni, mert alapvetően nem lett volna szükség két Növényvédelem-tanszékre, két Növényélettanra, stb. stb. Még szép, hogy a Kertészeti mint kisebb, ezért eleve rosszabb alkupozícióból induló intézmény eszét vesztve menekült a Corvinusba. Ha én Kertészeti Egyetem vagyok, magam is ezt tettem volna. Ki a jó isten lenne hajlandó arra, hogy a költségvetési egyensúlyt megmentemdő önként kirúgassa magát? Végül az Állatorvosit vonták össze az Agrárral. Nem tudom, hogy most mi a helyzet, de az én időmben soha, egyetlen állatorvossal sem találkoztunk Gödöllőn, ami arra utalt, hogy az összevonás papíron megtörtént, aztán minden maradt a régiben. Amíg nem jön valami sztálini habitusú tótumfaktum, aki valóban lezavarja az összevonást, és könyörtelenül az utcára zavarja a tisztességben megőszült profokat (valamint érdemtelenségük felismerése mellett azt a rengeteg idiótát, aki még ott lebzsel) az összevonásoknak a világon semmi értelme nem lesz.

hotredchili 2012.04.21. 21:03:59

@butus no dr. A Magyar Köztársaság állampolgára: szerinted Orbán gyerekei a diplomájukból (munkájukból) fognak megélni?

KergeK@csa 2012.04.21. 21:10:04

@7papsajt: Mérnökként mondom, hogy nem tudom miről beszélsz. Nem nagyon ismerek olyan épkézláb mérnököt, aki ne tudna elhelyezkedni a szakmájában. (Legyen az villamosmérnök vagy informatikus.)

Mo.-ról azok menekülnek, akik:
a.) akik nagyon jók a használható szakmájukban (igen, ide tartozhatnak a mérnökök is.), úgyhogy külföldön sem gond nekik a munkakeresés
b.) akik semmihez sem értenek, nincs vesztenivalójuk, és mennek ki mosogatni au pair-nek, csaposnak, stb.

Aki itt marad az lehet, hogy a gyökerei, kapcsolatai, családja miatt marad, vagy mert itt is megkeresi, amit meg akar, vagy még a b.) opcióhoz kellő nyelvtudása sincs meg.

palpal6 2012.04.21. 21:11:15

@csillámpóni: tudod, vagy hülyülsz?
hová rakják őket?

ezanicknevem 2012.04.21. 21:14:34

@RAMBO: "mit csinál egy közdazdász? A feleségem az, meg MBA-je is van neki kettő (egy magyar egy külföldi) de nem tudta megmondani. Igaz, eddig még egy közgazdász sem tudta megmondani."

Hogy mennyire tudja megfogalmazni a munkája lényegét az, akivel házasodsz, az a te dolgod. Az, hogy egy közgazdász se tudná megmondani: ugye érzed, valahol mélyen te is, hogy a kijelentésed erősen túlzó és érzelemvezérelt?

Minden kedves érdeklődőnek, aki még nem tudja, mit csinál a közgazdász: a közgazdaságtan a korlátos erőforrások hatékony elosztásának tudománya. A "mit csinál a közgazdász" kérdésnek meg annyi értelme van, kedves Rambo, mint annak, hogy mit csinál "a mérnök". Vagy "a tudós".

Mert milyen mérnök? A villamosmérnök, gépészmérnök vagy a bányamérnök? A mérnökség átfogó fogalom, differenciódó, egymással nem vagy csak korlátozottan csereszabatos területekből áll. Kapisgálod már? Nem vagy te olyan buta ember, szerintem kezded sejteni.

Jól sejted, ugyanígy közgazdász is sokféle van. Vannak pénzügyérek, marketingesek, üzemgazdászok, sőt (kapaszkodj), elméleti közgazdászok is léteznek. Ezek az ágak szintén egy nagy terület specializált részei.

Örülök, hogy segíthettem. Kedves feleségedet legmélyebb tisztelettel csókoltatom. Szerintem nagyon jól tudja ő, mit csinál a közgazdász, talán csak te nem figyelsz oda, ha válaszol. De ha a két MBA-je ellenére mégse tudná, az évfordulótokra lepd meg egy Samuelson-kötettel, elsős anyag.

Nem kell megköszönni, én örülök, hogy segítettem.

Dr. Táskás Tóni 2012.04.21. 21:26:31

A Corvinusra már nem jut pénz.

Dr. Táskás Tóni 2012.04.21. 21:38:48

@Dr. Táskás Tóni:
Ezért.

851 790 793 165 Ft, azaz nyolcszázötvenegy milliárd forint „elköltésérol tájékoztat a beírás feladója, és részletezi a felhasználást is. A társadalom nagy része fel sem tudja fogni, hogy ez milyen temérdek pénz!

A Fidesz holdudvara szórakoztatja a köztévé nézoit 5 milliárd forintért. 2012. március 17. Hung-Ister Zrt. (Simicska Lajos); Show & Game Kft. (Závodszky Zoltán); Trisó Produkció Kft. (Fárbry Sándor); Megafilm Kft. (Kálomista Gábor); Strat-Comm Kft. (Borbás Mária); Spirit One Kft. (Pocsai Alex) Média.

Vitézy Dávid jóléte: a BKK költségvetése 10 milliárd 2012. március 9. BKK Irodabérlés, költségvetés.

Debreceni Stadion építése tervpályázat nélkül 12 milliárd forintért. 2012. március 7. Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. Sport

Köztársasági elnök díszorsége: 55 millió 2012. március 6. Nemzeti Honvéd Díszegység, személyvédelem.

Budepest Szíve program szabálytalan közbeszerzési eljárásai 1,8 milliárd forintért. Büntetés EB-tol. 2012. március 6. Budapest Szíve Konzorcium (Reneszánsz Kofaragó Zrt. És Bau Holding 2000 Zrt.).

Sukoró-ügyben állami ügyvédi megbízás 1,4 milliárd 2012. március 3. Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda. Jogvédelem.

Nyolcszáz milliós bulvárkampány. 2012. március I.M.G. Inter Media Group Kft.

A Századvég kormányzati megbízásai I.: Közvélemény kutatások és tanulmányok a posta- és a MÁV-stratégiájáról, Budapest fejlesztésérol és a határon túli magyarok ügyérol. 2012 Csaknem bruttó 1 milliárd 2012. február 28. Századvég Alapítvány Közvélemény-kutatás, tanácsadás.

A Századvég kormányzati megbízásai II. Közvélemény kutatások és tanulmányok a posta- és a MÁV-stratégiájáról, Budapest fejlesztésérol és a határon túli magyarok ügyérol 2013 413 millió + 173 millió Ft 2012. február 28. Századvég Alapítvány Közvélemény-kutatás, tanácsadás

A Századvég kormányzati megbízásai III.: Közvélemény kutatások és tanulmányok a posta- és a MÁV-stratégiájáról, Budapest fejlesztésérol és a határon túli magyarok ügyérol 2014 323 millió + 188 millió Ft 2012. február 28. Századvég Alapítvány Közvélemény-kutatás, tanácsadás

Milliárdokkal tömi a Nemzetfejlesztési Minisztérium (Németh Lászlóné miniszter) a Századvág Alapítvány egyik cégét. 2,18 milliárd 2012. február 28. Strategopolis Kft. szakpolitikai kutatás és tanácsadás.

Zugló Önkormányzata a Bencsik András Demokratáját támogatja 10,5 millió forinttal. 2012. február 28. Artamondo Kft. Kommunikáció.

Giró-Szász András kormányszóvivo cégeinek milliárdos megbízás 1,06 milliárd 2012. február 1. Századvég Gazdaságkutató és a Strategopolis Stratégiai Elemzo és Kommunikációs Tanácsadó Kommunikáció, tanácsadás.

A Fidesz gazdasági hátországának egyik központi vállalata egymás után nyeri, (mind a nagyobb, mind a kisebb tendereken) a milliárdos értéku közbeszerzési pályázatokat 200 milliárd Ft 2012. január KÖZGÉP és társai Építoipar

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, Felcsút: 3 milliárd 2011. december 15. Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány Sport.

Vörös iszap adományok lenyúlása: 1,3 milliárd 2011. november 30.

Rába részvények felvásárlása 13,4 milliárd 2011. november 11. MNV Nehézipar

Új Albert Stadion építése 12 milliárd 2011. november 7. Sport

Orbánék 13 millióért értékeltették egyéves „teljesítményüket”. 2011. november

Balatoni Mónika (a tárca háttérintézményeként muködo rendezvényszervezo cég, a Hungarofest kreatív és stratégiai igazgatója) Tanácsadás. Külön rákerestem, miért kapja a nagy pénzeket? www.origo.hu/itthon/20120319-balatoni-monika-tanacsadoi-szerzodese-a-kozigazgatasi-es-igazsagugyi-miniszteriumban.html

Külön érdekesség, hogy a saját teljesítményének értékeléséért is kapott hatmillió forintot a Forsense Kft.

Puskás Ferenc Stadion átépítése 30-35 milliárd 2011. november ??? Építoipar

Simicska szerencsejátéka: Szerencsejáték Zrt. Köztéri reklám (óriásplakát, stb.) 513 millió Ft 2011. november MAHIR Csoport: Publimont Kft. Reklám

Simicska szerencsejátéka: Szerencsejáték Zrt. Köztéri reklám (óriásplakát, stb.) egymilliárd Ft 2011. november MAHIR Csoport: Publimont Kft. Reklám

Festmények a kormányfényezésére 20 millió Ft 2011. november Fidesz közeli festomuvészek Kultúra

Sokadik állami tendergyozelem ugyanannak a cégnek: a vasúti szállítás népszerusítéséért, MÁV PR kampányának szervezéséért 24,9 millió Ft 2011. október Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Sokadik állami tendergyozelem ugyanannak a Fidesz közeli cégnek: több, mint fél milliárd a jó állam megteremtését célzó kormányzati intézkedéseket közvetítéséért az emberek felé. (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) lakossági tájékoztató kampánya) 600 millió Ft 2011. október Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Fovárosi Önkormányzat által nyújtott támogatás a Vitézy-klán által kiadott Helyi Témájának 94 millió Ft 2011. október Helyi Téma

Erzsébetvárosi képviselotestület által megszavazott támogatás a Vitézy-klán Helyi Témájának 10 millió Ft 2011. október Helyi Téma

Milliárdok a Fidesz közeli céghálónak Taninform nevu ügyviteli rendszer fejlesztéséért 24 milliárd Ft 2011. szeptember Commitment Zrt.; Ekler Gergely; Guller Zoltán; Taninform; Eduware Kft.; Uni-Veritas Consulting Kft Oktatás

KSH munkájához kapcsolódó médiakommunikációs és pr-feladatok ellátásáért százmilliók az elso Orbán-kormány alatti MFB vezér cégének 177 millió Ft 2011. augusztus I.M.G. Inter Media Group Kft Kommunikáció

Budaörsi óvoda napelemes beruházás kivitelezése 21 millió Ft 2011. július E-OS Csoport (KÖZGÉP csoport)

A Fidesz cégbirodalma rámozdult az évszázad üzletére: Csongrád Megyei Önkormányzathoz tartozó több oktatási intézmény energetikai korszerusítése 259 millió Ft 2011. július E-OS Csoport (KÖZGÉP csoport) Energetika

A Nyerges-birodalma nyerte el Szolnok városának köz- és díszvilágítási berendezések üzemeltetését (éves szerzodés) 21 millió Ft 2011. július E-OS Csoport (KÖZGÉP csoport) Energetika

A Fidesz cégbirodalma rámozdult az évszázad üzletére: Lázár János városában helyi közvilágítás korszerusítése több százmillióért. 749,5 millió Ft 2011. július E-OS Csoport (KÖZGÉP csoport)

Mol részvények vásárlása 500 milliárd 2011. június 20. Mol Koolaj

Andy Vajna filmalapjának másfél milliárd a nemzeti filmipar megújításáért 1,625 milliárd 2011. június Magyar Nemzeti Filmalap Kultúra

Hazai filmipar jogi feltételrendszerének felmérése 9 millió Ft 2011. június Loványi és Nagy ügyvédi Iroda Jog

Egymilliárd fogászati turizmusra. 2011. május Magyar Fogászati Turizmus Programiroda Egészségügy

A Fidesz volt kabinettitkárának cége több milliót kap az OEP kommunikációs stratégiájának kidolgozásáért 19,75 millió Ft 2011. április Young and Partners Kft., Kuna Tibor Kommunikáció

A Fidesz volt kabinettitkárának cége több százmillió forintot kap a kormánytól a Hungarofest által kiírt komplex tenderre 550 millió Ft 2011. április Young and Partners Kft., Bell and Partners Kft. Kommunikáció

Újabb Fidesz közeli cég, mely a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kiadványainak és marketing eszközeinek tervezését, eloállítását végzi el. 150,9 millió Ft 2011. április Young and Partners Kft., Sprint Nyomdaipari Kft., Kuna Tibor Kommunikáció

Több, mint másfél milliárd a Fidesz holdudvarának gyorsforgalmi és közutak, illetve vasúti nyomvonalszakaszok terület-elokészítési feladatainak irányításáért 1,63 milliárd Ft 2011. április Z. I. B. Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztés

Sokadik állami tendergyozelem ugyanannak a Fidesz közeli cégnek: Új Széchenyi Tervvel kapcsolatos banki hiteltermékek bevezetési kampányának megszervezésére kiírt közbeszerzés 24,9 millió Ft 2011. március Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Százmilliós üzlet Orbánnak tanácsot adni. 2011. március Vármegye Média és Kiadó Kft., Fókusz Pókusz Kft., Qualiton Alkotó, Muvészetszolgáltató Kft., Gyori Tibor, Benko Szilárd, Kérdo Zsuzsa Jolán, Szapáry György, Balogh Gábor, Tellér Gyula, Hegedus Zsuzsa, Félegyházy-Megyesy Jeno József, Völgyesi Miklós, Balsai István Tanácsadás

Marcaltoi Rába-híd felújítását is az udvari beszállító, Nyerges-birodalom végezheti 632 millió Ft 2011. január KÖZGÉP, Hídépíto-csoportba tartozó A-Híd Zrt Építoipar

Sokadik állami tendergyozelem ugyanannak a cégnek: Állami Autópálya Kezelo Zrt. három hónapos közlekedésbiztonsági társadalmi célú kampány és egy ÁAK szolgáltatásait népszerusíto imázskampány 25 millió Ft 2011. január Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Sokadik állami tendergyozelem ugyanannak a cégnek: Pilis Parkerdo tendere: „Parkerdo természetesen 2010-2012” címu pályázathoz kapcsolódó tájékoztatási feladatok elvégzése 15 millió Ft 2011. január Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Nemzeti Infrastruktúra-fejleszto Zrt. és a MÁV Zrt. keretmegállapodás az udvari beszállító Nyerges-birodalomnak 4,56 milliárd Ft 2011. január KÖZGÉP, Hídépíto-csoportba tartozó A-Híd Zrt Építoipar

Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd átépítés az udvari beszállító Nyerges- birodalomnak 4,2 milliárd Ft 2011. január KÖZGÉP, Hídépíto-csoportba tartozó A-Híd Zrt Építoipar

Simicska népszeru cége nyerte a Magyar Turizmus Zrt. 2011-es tenderét 246,5 millió Ft 2010. december Mahir Magyar Hirdeto Zrt. Reklám

Simicska szerencsejátéka: Szerencsejáték Zrt. „PR gyártása és közzétételért” 2010. október-november-decemberében több száz millió Ft 145 millió Ft 2010. december Mahir Magyar Hirdeto Zrt. Reklám

Hipergyors közbeszerzésen ismét Simicska a gyoztes: az európai és ázsiai szakkiállítások komplett kivitelezéséért több százmillió (Agrármarketing Centrum) 750 millió Ft 2010. december Mahir Kiállítás- és Rendezvényszervezo Kft. + 2 cég Reklám

Terror-elhárítási Központ fenntartása: 10 milliárd 2010. aug. 27. TEK Védelem

A Facebookon közzétevo sajnos nem írt rá dátumot, így nem tudjuk, mikor állította össze ezt az anyagot. Idoközben valószínuleg szépen gyarapodhatott a lista… A jelszó a régi: Haverok, Buli, Hanta! A mindenkori kormányok nagyon vigyáznak arra, hogy az, aki jól jár, soha ne a kisember legyen, aki már a mindennapi létfenntartásáért vív küzdelmet.

A Sukoró-ügybol vagy lesz valami, vagy nem, de 1,4 milliárd forint (tovább növelve az eddigi kiadásokat) már kimegy ügyvédi költségre. Az elszámoltatási kormánybiztos és hivatala is emészti a milliárdokat. Jó néhány sajtótájékoztatón kívül eredményrol még nem tud a közvélemény. Aki azt hitte, hogy életminosége javulni fog a nemzeti kormány idején, az nagyot csalódott, mert csak azok részesülnek a jóból, akik közel ülnek a tuzhöz.

Honnan van ennyi pénz, amikor a sajtó azzal van tele, hogy erre sincs, meg arra sincs pénz? Van itt mindenre, csak épp arra nincs, amire kell! e

KopaszMercis 2012.04.21. 21:39:00

A kozgaz az egyetlen suli ahol nem fidesznyikeket nevelnek... Ez tarthatatlan. Az a baj hogya fidesz nem akar kepzett intelligens kritikus gondolkodasra kepes embereket, igy tuti hogy a kozgaznak annyi. Marad a bme meg az elte meg a pazmany...

ezanicknevem 2012.04.21. 21:42:14

Az egy dolog, hogy Orbánéknak bajuk van a Corvinusszal. Ez az ő szokásos paranoiájuk: ellenséget látnak mindenben, ami nem az ő világképüket osztja, és szellemileg elég független. Szomorú, de őket már ismerjük.

Viszont olvasgatva a kommenteket, rémes az összbenyomás. Javítsatok ki, biztosan én látom rosszul, de az az érzésem, hogy sok műszaki beütésű ember nem kedveli a Közgázt avagy Corvinust.

Vajon mi lehet az oka?

- Ez lenne az ország legrosszabb oktatási intézménye? Vagy a legkárosabb? Aligha.
- Akkor talán azok a műszaki irányultságúak, akik nem szeretik a közgázt, féltékenyek? De miért lennének?
Szakmailag biztosan nem, a közgazdaságtudomány és a műszaki tudományok két külön terület.
- Világnézeti különbség? Nem tudom elhinni. A mérnökök olyan okos emberek, személyesen is ismerek néhányat, és többségében nem rossz figurák. Remélem, nem olyanok, mint azok, akik csak azt ismerik el, amihez ők értenek, és minden másról azt hiszik, hogy "én is meg tudnám csinálni, csak nem akarom". Egy mérnök bizonyára felülemelkedik ezen, ahogyan a közgazdászok is. Legalábbis közgazdászról még nem hallottam, aki gyermeteg vicceket faragott volna mérnökökről vagy más szakma képviselőiről.
- De akkor mi lehet a gond? Ezeket a rosszkedvű embereket nem engedték be bulizni a közgázpincébe? Vagy bejutottak, de nem kaptak a spangliból? A gazdászcsajok nem álltak szóba velük? Vagy a barátnőjük lelépett egy gazdásszal?

El nem tudom képzelni. Mondom, sok gazdásszal volt dolgom, de náluk nem szokás ez a kisstílű élcelődés más szakmák rovására. Úgy általában azok a gazdászok, akiket ismerek, köszönik, jól megvannak. Biztosan nem írnának ide ujjongó kommenteket, ha egy másik egyetemet olvasztanának be.

Úgy általában, furának tartom, hogy amíg a közgazdászok különösebben nem foglalkoznak a műszakiakkal (kivéve persze a közös munkát és a személyes kapcsolatokat), addig nem egy műszaki ember részéről tapasztalok fokozott figyelmet a közgazdászok iránt.
Mitől ez a kitüntető érdeklődés?

Valaki, egy az értelmes műszakisok tömegéből, akikkel ezt a hazát közösen építjük, valaki, aki érintve érzi magát, elmagyarázná ezt nekem? Köszönet.

ezanicknevem 2012.04.21. 21:43:00

Az egy dolog, hogy Orbánéknak bajuk van a Corvinusszal. Ez az ő szokásos paranoiájuk: ellenséget látnak mindenben, ami nem az ő világképüket osztja, és szellemileg elég független. Szomorú, de őket már ismerjük.

Viszont olvasgatva a kommenteket, rémes az összbenyomás. Javítsatok ki, biztosan én látom rosszul, de az az érzésem, hogy sok műszaki beütésű ember nem kedveli a Közgázt avagy Corvinust.

Vajon mi lehet az oka?

- Ez lenne az ország legrosszabb oktatási intézménye? Vagy a legkárosabb? Aligha.
- Akkor talán azok a műszaki irányultságúak, akik nem szeretik a közgázt, féltékenyek? De miért lennének?
Szakmailag biztosan nem, a közgazdaságtudomány és a műszaki tudományok két külön terület.
- Világnézeti különbség? Nem tudom elhinni. A mérnökök olyan okos emberek, személyesen is ismerek néhányat, és többségében nem rossz figurák. Remélem, nem olyanok, mint azok, akik csak azt ismerik el, amihez ők értenek, és minden másról azt hiszik, hogy "én is meg tudnám csinálni, csak nem akarom". Egy mérnök bizonyára felülemelkedik ezen, ahogyan a közgazdászok is. Legalábbis közgazdászról még nem hallottam, aki gyermeteg vicceket faragott volna mérnökökről vagy más szakma képviselőiről.
- De akkor mi lehet a gond? Ezeket a rosszkedvű embereket nem engedték be bulizni a közgázpincébe? Vagy bejutottak, de nem kaptak a spangliból? A gazdászcsajok nem álltak szóba velük? Vagy a barátnőjük lelépett egy gazdásszal?

El nem tudom képzelni. Mondom, sok gazdásszal volt dolgom, de náluk nem szokás ez a kisstílű élcelődés más szakmák rovására. Úgy általában azok a gazdászok, akiket ismerek, köszönik, jól megvannak. Biztosan nem írnának ide ujjongó kommenteket, ha egy másik egyetemet olvasztanának be.

Úgy általában, furának tartom, hogy amíg a közgazdászok különösebben nem foglalkoznak a műszakiakkal (kivéve persze a közös munkát és a személyes kapcsolatokat), addig nem egy műszaki ember részéről tapasztalok fokozott figyelmet a közgazdászok iránt.
Mitől ez a kitüntető érdeklődés?

Valaki, egy az értelmes műszakisok tömegéből, akikkel ezt a hazát közösen építjük, valaki, aki érintve érzi magát, elmagyarázná ezt nekem? Köszi.

ezanicknevem 2012.04.21. 21:43:55

Elnézést a duplatüzelésért. Aaaaarggghhhh...

champagneM 2012.04.21. 21:57:47

@ezanicknevem: ennyi energiát belefektetni egy kommentbe, amit két mondatban is össze tudnál foglalni...

champagneM 2012.04.21. 22:00:20

amúgy igen, bezárják, és holnaptól nem lesz közgazdászképzés soha többé ebben az országban, ezután a műkörmösök lesznek a vállalatigazgatók, nem tudtátok? a közgáz épületéből meg egy kibaszott nagy tekepályát csinálunk. elmebaj ez a poszt

champagneM 2012.04.21. 22:02:03

amúgy az megvan, hogy alkesz VVÉva is közgázra jár?:)

dr. pretender 2012.04.21. 22:12:42

@Asztalos Gábor 2: az "egyetemi autonómia" kifejezés neked ugye nem mond semmit? :D

babhun 2012.04.21. 22:15:28

@ezanicknevem: a Corvinus szinte minden mutató szerint rosszul működő egyetem (publikációk, kutatás, ipari kapcsolatok, egy oktatóra eső diákok száma, rangsorok, külső bevételek, diplomások munkaerőpiaci esélyei, stb.). Mindenesetre sokkal rosszabb, mint a BME vagy az ELTE.

Ha a Corvinus mérnököket képezne hasonlóan csapnivaló mutatókkal (vannak rossz színvonalú, mérnököket képző intézmények is), akkor is ugyan ezt kellene mondani. Ennél ez nem bonyolultabb.

dr. pretender 2012.04.21. 22:17:20

@ezanicknevem: ez a jó öreg reál-humán ellentét lehet, nem? ttk vs. btk, műegyetem vs. közgáz...

dr. pretender 2012.04.21. 22:19:13

@KopaszMercis: pázmány :DDDD na még az is egy vicces intézmény

Doktor Kotász 2012.04.21. 22:20:22

@KopaszMercis: Egyébként ebben van logika. A közgázon közgázt tanítanak, az meg ortodox dolog, és hova jutna a fülkeforradalmi alkotmányozó nemzeti együtműködés, ha olyan embereket képeznének a nemzet pénzén, akik tudás birtokában mondanák azt a Matolcsyra hogy hülye, az Orbánra meg, hogy ámokfutó?

champagneM 2012.04.21. 22:21:11

@babhun: nemrég voltam egy phd-védésen a Corvinuson, csak azért, mert látni akartam, hogy valóban átengednek egy mákvirágot (zéró agy, zéró teljesítmény, dolgozata olvasható). És basszuskulcs, átengedték, fokozata lett, hehe...:) Nálunk az ilyet munkahelyi vitára sem engedik.

Doktor Kotász 2012.04.21. 22:23:49

@csillámpóni: Maga emlékeztet a HeGe barátomra, már ami a nyelvezet mögé bújtatott palléros elmét illeti.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.04.21. 22:24:20

@sárkányfő:
"Az ELTE, a SOTE, vagy éppen a Corvinus NEMZETKÖZI hírű egyetemek"

Igen. Az én idömben a közgáz makro tanszékét egy bizonyos Meyer Dietmar vezette. 2 dolgot kell róla tudni:
1. 25 év alatt nem bírt egy rendes cikket publikálni
2. az általa írt makro könyvön röhögtünk, mert ott a "reciproka" helyett "reciprókája" állt.
Én még illusztráltam is a könyvet :
1/(róka) = recipróka
( a rókát természtetesen rajzoltam :D ).

Na, ennyit a "nemzetközi színvonalról", ami róka segge alatt van, hogy stílszerü legyek.

BlogMeister 2012.04.21. 22:28:52

Orbán felemeli a tandíjat és így kevesebben jutnak majd be egyetemre. Utána lehet pofázni, hogy csökkent a hallgatói létszám, össze kellett vonni az egyetemeket.

Doktor Kotász 2012.04.21. 22:31:16

@csillámpóni: Azért az a Kaufman igazán borsos, már ami az árát illeti, mielőtt valaki vodkához nem illő pikáns hozzáadott íz élvezetével vádolna meg bárkit is. Mert kifinomult alkoholista elléggé el nem ítélheti azt. Bele is borzongtam a gondolatba, mint szakavazott borszakértő a 2in1 tablettás és kannás borkombóba.

gigacherry 2012.04.21. 22:32:54

@HgGina: Aha. Tudod, vannak olyan diplomások is ám, akik be tudják csavarni a villanykörtét. Én az egyetem alatt is végig dolgoztam. Tolmácsoltam. Egy hét munkáért annyi pénzt kaptam, amennyit a pedagógus anyukám egy hónap alatt keresett. Pár évvel ezelőtt volt néhány nehéz hónap az életemben. Harmincöt évesen új állást kellett keresnem. Az ismerőseim olyasmire akartak rábeszélni, hogy ha sokáig nem találok állást, menjek el áruházi eladónak minimálbérért. Én inkább az interjúkra fordítottam az energiámat. Arra törekedtem, hogy a végzettségemet, a tudásomat meg is fizessék. Háromszor annyit keresek, mint amennyit az áruházban kaphattam volna eladóként. Abból a fizetésből a rezsimet sem tudnám kifizetni. Nem tudom, miért lett volna nekem az jó.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.04.21. 22:34:29

Ja igen, a nemzetközi színvonalra két, az életböl ellesett példa :

corvinull.blog.hu/2008/01/14/trautmann_laszlo

corvinull.blog.hu/2008/02/12/stadler

Azért ilyen blunder a Müszakin vagy az ELTÉn nem fordul elö :D

Trockista dékán, adócsaló juhász ( még szerencse, hogy nem az olasz reneszánsz festészetböl ad elö :D )

dr. pretender 2012.04.21. 22:34:46

@tundrazuzmo: pontosan, ez kb. mindenhol így van...

champagneM 2012.04.21. 22:35:30

@gigacherry: elvégeztél egy egyetemet, de a szövegértés még mindig a gyengéd?

gigacherry 2012.04.21. 22:35:31

@HgGina: Ja, még valami. Vízcsapot újrabőrözni tényleg nem tudok, de miért kéne azt mindenkinek tudnia?

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.04.21. 22:36:56

@HgGina:
Lehet hogy neked meg a Trautmannhoz k'ne járnod közgázra.
A Trockíj meg a Rákosi azért nincsenek olyan messze egymástól, hallod ( mert utoljára Rákosi mondott ilyeneket amiket itt most te :D )

gigacherry 2012.04.21. 22:37:46

@Szun vu kung: Igen, nagyon odavagyok érte. :-)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.04.21. 22:38:31

@gigacherry:

hagyd.
Ö meg nem tud höegyenletet megoldani, objektumorientáltan programozni és Monte Carlo szimulációt összeütni Matlab-ban.
( Szerintem ezt a 3 dolgot jobban fizetik még így válság közben is mint a börözést valaha is fogják. )

Taldarin 2012.04.21. 22:48:23

ezt érdemli ez az ország

champagneM 2012.04.21. 22:50:05

@gigacherry: te tényleg gyagya vagy. Ő azt mondta, ha diplomásként végképp nem találsz munkát, akkor csinálj valamit, amire kereslet van. Nem azt mondta, ha belátható időn belül diplomásként találsz munkát (ahogy veled megtörtént), akkor menj el valami tök haszontalan (nem keresett) szakmát (eladónő) űzni. Te is egy seggfej diplomás lehetsz, ami rám - diplomásra nézve - égő (lenne..., ha nem sajnálnálak le).

gigacherry 2012.04.21. 22:50:38

@Scaramella va alla guerra: E non puó andare alla guerra. O sí?
Na eltértünk a témától kicsit. :-)

csillámpóni 2012.04.21. 22:51:16

@Doktor Kotász: azért ez nagyon relatív. TGM-nek lehet sok, ami Gyurcsány Ferencnek kevés. Vagy ha már apró, apropó, van egy Kauffman jevrejszkij sztandard, nem is olyan drága, és még Fligauf Benedek is simán beleborzongna egy merész kortyába, mint egy Gogol Bordello szám alatt ahol Hütz elvtárs készséggel elismeri, hogy nem jevrej no koje sto poho zse. Persze most aroma, nem aroma, nem jevrej... mindenki szabadon választhat identitást (és különösen az, akit akkor is eltart valaki ha nem jön be a választása).

A képző dolgában semmi konkrét döntésről nem tudok, HeGe kérdéskörben pedig csak annyit, hogy inkább HeGre archívumait bújom. :)

Doktor Kotász 2012.04.21. 22:56:44

@csillámpóni: Egyébként egyszer volt szerencsém 50-50 százalékos együtműködésben elfogyasztani egy orosz nyírfavodkát egy népesebb kártyatársaságban, hát igencsak meglepődtem, amikor reggel a földön ébredve egy oroszul kuncogó pravoszláv pap ült a fotelben. Az első gondolatom az volt, hogy ilyen hatása nem lehet semmilyen alkoholnak, mert elvileg még mindig Magyarországon vagyok. Utólag magyarázatot kaptam az első pillanatban transzcendens jelenségre. Már régen bebaszva elaludtunk, amikor megérkezett a tiszteletes, mint vendég, és ott szálásolták el, mint régi barátot. A fejem az roppant fájt, ami annak is betudható, hogy 3-4 óránál többet nem aludtam, az emeletre meg sem próbáltam a feljutást egy vendégszobáig, és amikor eldöntöttem, hogy lefekszem, a kemény padlót megfelelő puhaságúnak találtam. A bundásszőnyeg valóban elég puha volt, de mivel azt használtam takarónak, ezen paramétere irreleváns a kényelmes fekvés szempontjából. Akkor jó ötletnek tűnt, de ez részben annak tudható be, hogy nem gondoltam végig, ami nem csoda, hiszen a mindenféle elmélkedésre alkalmatlan voltam alkoholos begolyásoltságból kifolyólag.
Továbbá azért sem tudom megítélni, hogy a vodka nyírfakéreggel történő ízesítése okozta-e a másnapi fejfájást, mert azon felül fogysztottam még legalább egy teljes üveggel két külömböző vodkából, és egyébb alkoholtartalmú ital is lecsúszott a torkomon számottevő mennyiségben, így a tudományos igényű kiértékelés kritériumainak nem felelt meg az adott szituáció.

Remélem válaszommal nem tartottam fel séta közben, ha esetleg ilyen malőr még is megtörtént volna, kérem fogadja utólagos szívből és nem pusztán illemből jövő bocsánatkérésemet.

Maradok tisztelettel és üdvözlöm:

Doktor Kotász állami ítéletvégrehajtó

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.04.21. 23:00:55

@gigacherry:
ó nem, ez egy Josquin madrigál címe. ( akkor írta, amikor kiruccant pár évre Itáliába d'Estéhez ).

7papsajt 2012.04.21. 23:02:51

@KergeK@csa:
nem arról beszéltem, hogy Magyarországon nem lehet elhelyezkedni mérnökként, hanem arról, hogy a mérnöki fizetésekből (hasonlóan sok más értelmiségi munkakörhöz) itthon egyre kevésbé lehet megélni. Én tervezőmérnökként dolgozom az építőiparban, 3 év alatt a jövedelmem a 40 %-ára csökkent, pedig napi 12 órákat dolgozom.
A fiam egy multi cégnél fejlesztőmérnökként indult, relatíve jó (240e.Ft kezdőfizetéssel), ma már külföldön dolgozik a nyolcszorosáért. Akik vele együtt kezdtek, 3 év alatt kb. 15 %-al nőtt a jövedelmük.
Erről beszéltem.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.04.21. 23:06:20

@gigacherry:

Megjegyzem, nem teljesen értek veled egyet amit az adóról elmondtál.

ën ugyan hosszú-hosszú ideje nem dolgozok Magyarországon, de tavaly kaptam egy olyan ajánlatot M.o.-rol, amit ha elfogadok, akkor évi nettó 1.8 MFt-vel keresnék többet az egykulcsos adónak köszönhetöen.

Nézd, az igazán gazdagokat ez nem érinti, mert ök a holland BVjükön vagy ciprusi Ltd-n keresztül veszik fel a jövedelmüket osztalé és tökejövedelem cimen. Akit ez érint, az azok a magasan képzett emberek, akik M.o-n állnak munkaaviszonyban és akik több 10 évet feccoltak bele a karrierjükbe, hogy eljussanak egy szintre. 20 évig csak szívtak, most végre ök profitálnak.

nem vagyok fideszes ( átkozott, kommunista mszps meg végképp nem ), de kvázi az utcáról interjúzva én is el tudtam ezt a jövedelmet érni. Ergo ez másnak is sikerülhet aki szorgalmas és motivált. Ne üssük ezeket az embereket agyon az mszps 52%os effektiv adókulccsal.

Doktor Kotász 2012.04.21. 23:52:51

@Scaramella va alla guerra: Te sem vagy adüszakértő. Ha érvényben marad a Bajnaiék adószabályozása, a második kulcs sávja fokozatosan emelkedett volna. Az az emberek 95%-nak egykulcsos lett volna. Azzal kit ütnek agyon, hogy mondjuk havi 3 millió felett van egy második kulcs?

nu pagagyí 2012.04.22. 00:02:02

Gondolom útban van a Corvinus vezetése, ezért az egyetemet úgy átszervezik, hogy az anyja sem ismer majd rá. Az egész arra kell, hogy feltűnés nélkül el lehessen küldeni a politikailag nem tetszőket.

Más indokot nem tudok elképzelni az egyik legjobban működő egyetem szétverésére.

emhem 2012.04.22. 00:34:05

@klausztro:
igazából a matematikus pont nem a megfelelő téma. mert az ugyan nem igaz, hogy a leendő matematikusok 12 éves koruktól kedve arra készülnek (én pl. akkortájt nem döntöttem még, hogy programozó, vagy matematikus leszek-e, de ha már szemerédi szóba jött, ő is előbb az orvosira ment), de ezt nem is érzem relevánsnak.
a lényeg: az elte matematikusképzése világszínvonalú, mégha maga az egyetem általánosságban nem is feltétlen az.
hasonlóképp, a magyar kombinatorika például egy fogalom, bármelyik egyetemen tanul az ember kombinatorikát, a szóba kerülő kutatók nagyjából fele magyar.
de más területeken is rengeteg nagyszerű magyar matematikus van, valószínűleg meg lennél lepve.

ugyanakkor a probléma valóban fennáll, csak eszközigényesebb, vagy más okból hátrányos helyzetű szakokon. a magyar egyetemek szegények.

rohadjmegARCgeci 2012.04.22. 00:34:52

@Dr. Táskás Tóni: A világ összes kormánya lop,de azért arra ügyelnek,hogy a többi 9 millió tagja az országnak,az ne dögöljön éhen.

rohadjmegARCgeci 2012.04.22. 00:36:34

Tehát Táskás Tóni felsorolását nézve,nem arról van szó,hogy nem tudnának gazdaságot élénkíteni mert nincs miből,hanem arról van szó,hogy nem is akarnak.Magyarul és egyszerűen szarnak rá!

ifo2 2012.04.22. 01:11:06

Volt egy barátnőm a Corvinus-ról, Msc-re járt és ő mesélte hogy Bsc-n az államvizsga tippelgetős feladatsorból állt... persze lehet volt más is, de akkor is, ez milyen már.

sárkányfő 2012.04.22. 01:42:11

@Scaramella va alla guerra:

Ritka öröm, amikor valaki ilyen szép nagy tiszta hülyét csinál magából, mint te ezzel a kommenteddel.

A következő dolgokat kell majd megtanulnod, ha felnősz, és elég értett leszel tök evidens dolgok befogadására:

1. Ha még találnál is egy hülye tanárt egy nagy egyetemen, az sem jelentené, hogy az az egyetem egészében szar.

2. Amit írtál, az speciel nem igaz, az általad hivatkozott Meyer Dietmarnak itt a publikációs jegyzéke, mint látható állításoddal ellentétben nem egy, hanem 76 tételből áll:
www.kgt.bme.hu/html/mt/meyer_pubh.htm

3. Ha azon gúnyolódtál egyetemistaként, hogy egy német anyanyelvű ember pontatlanul ír magyarul, akkor kiskamasz szinten rekedve jártál egyetemre, az, hogy még most is elmeséled csöppet sem vicces sztoridat, azt azt jelenti, hogy ez a megrekedés végleges.

4. És végezetül nem azért örvendenek nemzetközi elismertségnek ezek az egyetemek, mert én mondom, hanem mert tényleg azok, ha vennéd a fáradtságot rákeresni, akkor más, akár külföldi forrásokból is tájékozódhatnál erről, ha már úgy sikerült kijárnod a közgázt, hogy a mai napig nincs fogalmad arról, milyen presztízsű egyemre jártál évekig.

GennagyijGolovkin 2012.04.22. 01:45:05

Pont leszarom, hogy mi lesz a Corvinus-szal. Nem kár érte.

Lencsés lstván 2012.04.22. 06:52:54

@Muster Mark: Máshol leírtad , milyen nehéz sorsa volt a nagyszüleidnek amikor sárga csillagot kellett hordaniuk . Gusztustalan amikor a saját fajtádat mocskolod , anonim !

gino 1965 2012.04.22. 07:09:29

Muster mark és a többiek részére. Én tudom, hogy védik az új keresztény-narancsos káderegyetemet, de nem kellene annyira. Mit gondolnak, ha sikerül kipaterolni a mostani bagázst, akkor 2014-től hogy fognak ránézni azokra a káder lényekre, akik ott végeznek!?
Senkit nem zavar az ottan oktató káderek színvonala, a tárgyak és elvárások? pedig ha tudnák mennyire szitokszó az a műintézmény a felsőoktatásba!! Amúgy szerintem itt a lényeg: az új FIDESZ képzőt be kell helyezni a magyar felsőoktatási rendszerbe, az ottani kápzást leszámítva, mindent fizetősé tenni és akkor épül a "szép., új világ"!

Betelgeuse-2 2012.04.22. 07:22:27

Menjen a Fidesz a jó kurva anyjába!
Azt a kis hülye zsebdiktátort meg a szíjjártóját legszívesebben úgy képen b...nám, hogy a fal adja a másikat!
A magyar nép meg? Ezt akartuk, b..sszátok meg, hát megkaptuk! Most aztán ezerrel szívjuk orbán és bandája farkát, és még jó képet is kell vágnunk hozzá, miközben ők kényszerfranciáztatnak minket önelégült kéjes vigyorral. Ezt akarta a magyar nép? Ezt! Hát akkor gyerünk nekiállni a szopásnak, egy kurva ne sírjon, ha b...sszák!

Lencsés lstván 2012.04.22. 07:27:03

@Muster Mark: Na és mit írsz , te féreg ? A Tórát lengetve hirdeted az igét ? Meg kellene ijednem egy anonimtól aki azzal henceg hogy miket ír másik nickekeken ? A kultúrád csapkodja... : ) ; )

Betelgeuse-2 2012.04.22. 07:27:44

@Muster Mark:
És tudod miért uralkodnak rajtunk a zsidók, legalábbis szerinted?
Azért, mert ők Isten kiválasztott népe - ezt olvashatod a Bibliában. Szóval ha hívő vagy, akkor ne ugrálj! Ha meg nem vagy hívő - de ez nem lehet, mert Orbán is ott ájtatoskodik a templomban vasárnaponként...
Amúgy meg tudod miért uralkodnak rajtunk? Mert okosabbak. Ilyen egyszerű.
Ők már 500éve megtanították írni-olvasni a gyerekeiket, amikor még csak minden huszadik magyar ember tudott írni-olvasni... Emiatt a műveltség, írástudás náluk száz emberöltő óta megvan, emiatt aráynukhoz képest sokkal többen lettek egyetemet végzettek, emiatt jobb állásokat kaptak, és így tovább és így tovább.
Ezért kussoljon minden zsidót szidó, hanem inkább nézzen magába, kezdjen el tanulni, taníttassa a gyerekeit, hirdesse ezt a környezetében, és akkor 300 év múlva utolérjük a zsidókat.
Ez ilyen egyszerű, barátom.

Lencsés lstván 2012.04.22. 07:33:15

@Betelgeuse-2: Azt se feledd , ha jól tudom a zsidó vallás szerint már a 3 éves zsidó gyereknek Tórát kell felolvasni az szülőknek . Nyilvánvaló hogy ez mekkora szellemi előnyt jelent . Muster Mark csak a kisebbrendűségtől hajtott frusztrált senki , aki névtelenül fenyegtőzik és mocskolódik a neten . Attól kellene megijednünk , hogy állítólag miket ír másik nicken . Ez a kisovodás szintnél is lejjebb van : ) ; )

gino 1965 2012.04.22. 07:43:01

Szerencsére sem zsidó, sem kommunista nem vagyok! De hát a narancsos-keresztény agyúak lélekvilágát minősíti a MM elvtárs válasza! Sok sikert a továbbiakban, mi akkor is magukról gondolunk mindenfélét!

champagneM 2012.04.22. 08:45:22

@Betelgeuse-2: azzal együt, hogy én alapvetően bírom a zsidókat, kicsit sántít a monológod. Ha adott ez a kivételes kulturális/műveltségi fölény (300 év előny?), miért nem tudják az izraeliták má vagy 200 éve a rák ellenszerét?:) Túlzásokba esel, ezért téged sem lehet komolyan venni.

fidesz = házmesterek pártja 2012.04.22. 09:15:05

Nem nyaltak be elég mélyen a fidesznek a Corvinus vezetői, ezért akarják bezárni?
(ez a sok tetű nyilas miért randalírozik még itt is?)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.04.22. 09:21:29

@ezanicknevem: igen, ezzel a Sámuelfia könyvével jönnek nekem többen is. El is olvastam az egyetemen (bár később többre értékeltem a Méhészet könyvet, de akkor már késő volt a bánat). Azóta azzal viccelődök, hogy ha valaki okoskodó módon próbál kioktatni, hogy megkérem, rajzolja már le az alsógatyája keresleti görbéjét. Eddig még senkinek se ment, odamaszatoltak valamit, és az "ebben a pontban miért is ennyi" kérdés után már nem voltak annyira okosok.

Persze az általad említett mérnökök ki tudják számítani az ellenállást, kapacitást, teljesítményt, meg egyáltalán a szakmájuknak van tényleges alapja, nem csak a Gőgös Gúnár Gedeon, a Micimackó, a Samuelson könyv, meg a többi mesekönyvek.

Szóval: a pénzügyeseket tudománya nem tudomány, hanem egy elképesztően bonyolult képletet kell megtanulniuk arra, hogy kiszámolják az adót (mérlegkészítésnek nevezik). Véletlenül mérlegképes könyvelő is vagyok, úgyhogy ép ésszel az ellenellenérvekkel!

Üzemgazdász biztos nem lehet közgazdász, mert semmit nem ért semmihez, se a befőttkészítéshez, hogy egy konzervgyár felvegye, se a biciklikészítéshez, hogy egy lakatosműhelyben hasznát vennék. Ezért mondtam, hogy másoddiploma vagy posztgraduális képzés lehet, de önállóan nem sok érő diploma a közdazdászé.

A marketingesek már miért elnnének közgazdászok? (Gondoljunk csak a gatya keresleti görbéjére! Ahoz igazítja a kínálati görbét, amit egyébként ugyanúgy nem tud lerajzolni?) Egy közdazdász nem fog értelmes marketing anyagot írni neked, csak baszogatni képes másokat, hogy írja meg. Hirdetési helyek vásárlásához meg nem kell diploma, ezért efféle léhűtőkre egyáltalán nincs szükség.

Elméleti közdazdászok képzését kizárólag hobbiszinten tartom értelmesnek, a keynesi értékelmélet sem vitte előre a világot. Kikérem magamnak, hogy erre költsenek az adómból.

No ne szaporítsuk a szót: ha összevonják a két közgazdász egyetemet, majd úgy szüntetik meg, akkor sem kell bánatosnak lennie senkinek.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.04.22. 09:50:51

@sárkányfő:

Jó, én nem minösítelek téged, csak felhívom a figyelmedet két tényre.

1. Bizonyára figyelmetlenül olvastad a Trautmann Lászlóról szóló cikket.

Trautmann László ugyanis nem

"egy hülye tanár az egyetemen"

hanem

"A mikró tanszék vezetője és a K kar feje".

( ezzel a mondattal kezdödik a cikk. ).

[ Nem állhatom meg, hogy a holland nyelvü fórumokban az ilyen esetekben írják az emberek azt, hogy "begrijpend lezen, AUB", a te fenövésöl szóló, személyeskedö tirádáid helyett. )

Namármost, ha tanszékvezetö és kvázi dékán lehet "egy hülye tanár", akkor mit várjunk az alacsonyabb pozíciókban lévöktöl ?

2. Meyer Dietmar publikációi.

megnéztem a listát, és nem igazán sok ( hogy úgy mondjam egyetlen ) külföldi, referált szaklapban megjelent cikkét sem találtam ( ilyen lenne p.l. a The Journal of Finance-ben írt cikk, ugyanis a J. of Fin a cikkek k.b. 80%-t visszadobja. ).

Hadd említsem meg itt, hogy a Müszakin a PhD-hez 3, külföldi, referált ( peer reviewed ) folyóiratban megjelent cikk kell. És ugye, egy PhD az még korántsem tanszékvezetöi szint.

4. Úgy látszik, a reciprókázás mögöttes értelme elsikkadt ( begrijpend lezen ).
Ugyanis jobb helyeken
a. az ír az adott nyelven könyvet, aki a nyelven folyékonyan beszél
b. még lényegesebb, hogy a könyvet megjelenés elött LEKTORÁLJÁK.

Az említett Makro könyv a tanszék fö könyve volt, ebböl oktatták a makrot a 600 fös alapképzésen. Ilyen hiba egyszerüen nem engedhetö meg.

5. Nem, nem vettem észre, hogy a Közgáz nemzetközi presztizsü hely lett volna.
Nemzetközi presztizsü helyek p.l. Paris VI, ETH Zürich, Weierstrass Institut, Oxbridge, MIT, UCLA, etc. ( hogy közgazdaságtannál maradjak ).

Egyébként a Közgázt sikeresen el tudtam végezni úgy, hogy mellette a Müszakin nappali MSc képzésben vettem részt.

Végezetül hadd írjak le egy másik megtörtént sztorit.
Módszertani vizsgán egy adott síkra meröleges vektor egyenletét kellett felírni ( normálvektor ).
Ugye, normális müszakis ilyenkor veszi a sík két vektorát, keresztszorzatot képez, hogy a normálvektort meghatározza, és kész.
Mindez 3 sor.
A módszertani vizsgán az így kapott jó eredményt nem fogadták el, mert szerintük szimplex módszerrel (??? wtf ? ) kellett volna mindezt meghatározni. Az ö módszerük k.b. egy oldalas számítást jelent (onnan tudom, hogy meglebegtették elöttem a megoldókulcsot).
3 sor vs. 1 oldal.
Nemzetközi színvonal.
Gratulálok.

MEDVE1978 2012.04.22. 09:52:11

A dolog viszonylag egyszerű, nem kell ezt itt ideologizálni, meg kifejteni, hogy a BME és az ELTE mennyire jobb a Corvinusnál.
Mindhárom beleillik a magyar színvonalba, tehát nemzetközi szinten nem nagyon rúg labdába. Több BME-s kommentjét lehetett olvasni arról, hogy a műszaki ilyen meg olyan jó, akkora übermenscheket képez, akik szakmailag mindenhol megállják a helyüket.
Én a tíz éve végeztem a Corvinuson, előtte még egy főiskolát is letudtam. Bár már a mi időnkben is feljövőben volt a BME, a kilencvenes évek eléggé sötét foltnak számított a történetében. Ugyanis éppen nem volt kereslet a kurva sok mérnökre, a BME meg vegetált. Akkor éppen a Corvinus, meg a jogi karok futottak, oda áramlott a kurva sok diák. Emlékszem a BME vegyészmérnökiről már akkor is az járta, hogy erős alkoholista beállítottságú egyének járnak oda, akik bulizni tudnak, viszont 7-8 év alatt, ha szerencsések, el tudják végezni az egyetemet.
Az elmúlt 10-12 évben viszont visszafordult ez a folyamat, aminek az oka nagyon egyszerű.

Magyarországon silányabbá vált a mérnökállomány, mert kiöregedett egy korosztály és a cégek újakat kerestek, tehát megnőtt a munkaerőpiaci kereslet a mérnökök iránt. Az ezredfordulón az informatika gyerekcipőben járt, öt évvel később úgy keresték őket, mint a cukrot.

Egy idő után túl sok jogász, közgazdász lett, mert mindenki ennek a két területnek a képzésére állt rá. Erre jellemző, hogy a BME is indított közgazdász képzést... Ma annyian vannak, hogy már képtelenek elhelyezkedni, a tavalyi reform erre volt válasz.

De mégsem a fentiek az oka a közgáz bezárásának, hanem az, hogy Orbán a saját kiskutyáit akarja látni képző szerepkörben. A Corvinus nem jó, mert túlságosan liberális vagy baloldali szemléletű. Ezért elpusztítja, létrehozva a saját képzőintézményét, amely majd "nemzeti" közgazdaságtant tanít, fókusszal a különutas szabadságharcosokra.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.04.22. 09:57:21

@Doktor Kotász:
""(...) második kulcs sávja fokozatosan emelkedett volna. (...)"

Volna.
Volna.
Volna.

Volt rá NYOLC (8) évük, hogy mindezt implementálják.
A sok "volna" helyett mit is csináltak ?
1. 2006 - 4%os különadó
2. 2009 - Bajnai ingatlanadót akart bevezetni ( és ugyanazon a napon Simort adóamnesztiában részesítette ).
3. A normális fizetésekre 5X%-os effektív adó ( ergo : 100 Ft - 5X Ft marad a zsebedben, kevesebb, mint a fizu fele + amit a munkáltató fizet ).

Sajnos én nem azt nézem, hogy mi lett VOLNA, hanem azt, hogy mi lett VALÓJÁBAN.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.04.22. 09:59:56

@emhem:
így van, diszkrétben a magyarok jók.
Sajnos analízisben (pde) és geometriában nem annyira.

szellemkor 2012.04.22. 10:03:56

A Corvinus méltó régi nevére, de nem méltó régi hírére: KÖZGÁZ, vagyis KÖZismerten GÁZ. Ezzel egyetlen régi diák nosztalgiáját sem akarom megsérteni de jelenleg egy túlfuttatott szakma lecsengő ágba került tömegképzése uralja, mennyiség messze a minőség felett. Tisztelet a kevés kivételnek, de az átadott tudás felszínes, és azt sem kéri senki számon, igaz, azokon a diákokon nem is nagyon lehetne. :-/

morbodoktor 2012.04.22. 10:46:45

@MEDVE1978: az magyarázd már el mitől baloldali a corvinus? mert erre még semmi bizonyítékot nem találtam....

tundrazuzmo (törölt) 2012.04.22. 11:53:46

@MEDVE1978: Nem írnék választ, ha nem lenne sok alapvető tévedés és hiedelem a kommentedben.

"Én a tíz éve végeztem a Corvinuson" - akkor a '90-es évek végéről, kétezres évek elejéről beszélünk.

Nagyjából a kilencvenes évek közepe óta látom át a hazai felsőoktatást, és hát hajmeresztő az, amiket írsz.

"BME vegetált"
Na persze... Attól, hogy nem tudsz róla, attól még nem így van. Volt szerencsém volt középiskolai osztálytársaim beszámolóját végighallgatni, akik a BME-n tanultak, és olyan is volt, aki a Közgázon. A BME-re nem volt könnyű bekerülni, sem bent maradni. De aki végzett, annak már a kilencvenes évek közepétől több álláslehetőség közül lehetett választani. A "vegetálás" miatt szembesült azzal a BME, hogy nem férnek be az elsős hallgatók a nagy előadótermekbe, mert egyre többen jöttek. A kreditrendszer kifejezetten megdobta a jelentkezések számát.

"alkoholisták, akik 7-8 év alatt végzik el az egyetemet"

Akkoriban minden egyetemről ez a hír járta. Főleg a kollégistákról. "Az orvosok annyira durvák, hogy csak töményet isznak", "a közgázon részegen járnak be órákra", az "ELTE lánykoleszban orgiák vannak", "a BME-sek állandóan isznak", "a jogászok csak részegen tudják elviselni a sok tanulnivalót, sőt drogoznak is". Mindezek a szlogenek kb. 1995-ből jönnek.

"Magyarországon silányabbá vált a mérnökállomány, mert kiöregedett egy korosztály és a cégek újakat kerestek, tehát megnőtt a munkaerőpiaci kereslet a mérnökök iránt."

Hahaha... Ez már nagyon fáj. A kiöregedett mérnökök a mai napig fusizgatnak 60-70 évesen a saját vállalkozásukban. A cégek azért kezdtek el a kilencvenes évek elején mérnököket keresni, mert akkor alakultak ezek a cégek - lásd rendszerváltás. Jogászokat és közgazdászokat ugyanezért kezdték keresni. Valamint azért is, mert már végre nem marxista politikai gazdaságtant lehetett tanulni, hanem kvázi-kapitalista közgazdaságtant. A BME-s mérnökök iránti kereslet a rendszerváltás óta növekszik, azért mert növekszik az őket alkalmazó cégek száma. A 2008-as válság sem okozott a foglalkoztatásban visszaesést.

"Az ezredfordulón az informatika gyerekcipőben járt, öt évvel később úgy keresték őket, mint a cukrot."

Hahahahaha... Az informatika nem a Sigmund Kiráj főiskola okj-s rendszergazda képzését jelenti. A 90-es évek óta folyamatosan nő a diplomás informatikusok iránti kereslet. A banki rendszerek, vállalatirányítási rendszerek, légi irányítás, stb. már akkor is KOMOLY informatikai rendszereket alkalmaztak. Az ilyet összerakni, fejleszteni, működtetni kicsit komolyabb feladat, mint iphone applikációt fejleszteni minden sz*rra.

"Egy idő után túl sok jogász, közgazdász lett, mert mindenki ennek a két területnek a képzésére állt rá. Erre jellemző, hogy a BME is indított közgazdász képzést..."

A BME akkor indított közgazdász képzést, amikor a bolognai folyamat miatt integrációs kényszer alá került. Nem akart egyetlen más főiskolát sem kamuból magába integrálni (nem úgy mint később Corvinus a kertészeket), ezért létrehozta a saját gazdaságtudományi képzését.

A Közgáz is indíthatott volna orvosi vagy műszaki vagy természettudományos képzést, és akkor senkivel sem kellett volna egyesülnie az egyetemi státuszért. Miért nem indított? Azért mert ezek komoly tudományok, nem lehet a semmiből létrehozni egy kart rájuk egyik napról a másikra.

Mézesmázos Mózes 2012.04.22. 12:20:45

@RAMBO: A közgazdaságtan arra tanít meg, hogy a szűkösen rendelkezésre álló erőforrásokkal hogyan kell sáfárkodnod ahhoz, hogy a lehető legjobb eredményt érd el.
Ennek ismeretéhez elég bármely mikroökonómia tankönyv első bekezdését elolvasni, MBA nem szükséges.

Mézesmázos Mózes 2012.04.22. 12:52:49

@RAMBO: Szerintem neked kisebbségi komplexusod van. Valószínűleg a két MBA-t végzett közgazdász feleséged sokkal sikeresebb a szakmájában, mint te. Sajnállak, rossz lehet neked.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.04.22. 14:56:20

@Mézesmázos Mózes: Gyesen-gyeden van itthon hét éve. Három gyerek kétségtelenül siker.

Betelgeuse-2 2012.04.22. 16:49:31

@Szun vu kung: Egyáltalán nem esem túlzásba, amikor a zsidó pénzügyi befolyást az évszázadokra visszamenő tudásbéli fölényükkel magyarázom. Mert mi mással lehet magyarázni? A Bibliával mégsem akarom, hogy ők a kiválasztott nép...
Sokan pattognak amiatt, hogy a zsidók mindenhova befészkelik magukat, meg sok a pénzük, a befolyásuk stb. De elgondolkodtak ezek az emberek, hogy miért van ez így?
Hát a gógyi miatt - lehet műveltségnek is nevezni...
Te esel túlzásba a rák ellenszere példáddal. Talán azért nem találták meg az ellenszert, mert nem is létezik... De ennyi erővel azt is kérdhetnénk, hogy ha mi magyarok vagyunk a kiválasztottak, hisz a sumérok is tőlünk származnak, akkor miért tartunk ott, ahol?
Egyébként ez a zsidó vita lassan a múlté, csak sokan erre még nem jöttek rá. 30-50 év múlva az arab bevándorlók fogják irányítani Európát, a világot meg a kínaiak, és a zsidózás márrég lejárt lemez lesz, majd lehet zsidózás helyett arabozni meg kínaizni...

KopaszMercis 2012.04.22. 20:14:45

@Doktor Kotász:
Tanult kulturalt kozgazdasz nem szavaz a fideszre... utoljara szavaz a fideszre igazabol sajnos, ezert ennek a kepzesnek nyista.
süti beállítások módosítása