Orbán Viktor az Új Ember című, katolikus hetilapnak adott húsvéti interjújában azt mondta, Magyarország jelenlegi vezetésének (vagyis saját) értelmezésében az európai tendenciák, melyek a nemzeti gondolkodásmód és szuverenitás helyett inkább a nemzetköziség, a nemzetek felettiség felé mutatnak, szekuláris, családellenes és a nemzetet meghaladottnak tekintő európai szellemi törekvések.
Az én értelmezésemben Orbán Viktor egy politikus, és mint ilyen, az a dolga, hogy pártjának színeiben, meghatározott társadalmi csoportok érdekeit képviselje. Ennek érdekében beszélhet „alulról nyitott középosztály”-ról, munkával és erőfeszítéssel elérhető felemelkedésről, keresztény világfelfogásról és nemzeti szuverenitásról, egy nemzet saját, európai fősodortól eltérő útjáról, az európai civilizáció és kultúra sajátos értelmezéséről, és arról, hogy az Európában uralkodó felfogás szerint (valakik) a hit, a vallás és a teremtés rendjét a vallástalanság és a tudományos világfelfogás, az istentelen kozmosz felé terelik. Ezekkel az üzenetekkel elérheti azokat a választókat, akik minderről ugyanígy gondolkodnak, és miniszterelnökként képviselheti őket, amikor pártjának tagjaival megszavaztatja az általa helyesnek vélt törvényeket, vagy amikor újságoknak nyilatkozik.
Az én értelmezésemben Orbán Viktor egy demokratikusan megválasztott kormány vezetője. Ezt a kormányt akár két éven belül leválthatják saját korábbi szavazói, esetleg azok, akik a fülkeforradalom idején még nem gondolták komolyan ennek a kivételesen tehetséges politikusnak a sokkal kevésbé tehetséges riválisai és kritizálói által vizionált worst case scenariokat, és nem mentek el szavazni. Vagy akár újra megválaszthatják, ha tevékenysége az állampolgárok többsége szerint szimpatikus és sikeres.
Az én értelmezésemben Orbán Viktornak, mint politikusnak azonban nem feladata, és főként nem kötelessége, hogy bármerre „terelje” a magyar népet. Főleg nem magánéleti és vallási kérdések kapcsán. Ugyanis a politikusnak az a végzete, hogy intézkedéseit, és mindazt, amit ő maga gondolt, képzelt, vagy vágyott tenni a néppel, egy könnyed mozdulattal eltörölhesse az, aki – szintén a nép akaratából - utána jön. Személye pótolható és egyáltalán nem ő vagy a saját személyes hobbijai a biztosítékai egy ország sikerességének vagy felemelkedésének. Azt olyan feltételek biztosítják, amiket nála bölcsebb emberek már megfogalmaztak, és az európai parlamentáris demokráciákban szerencsére nem is kérdőjelezi meg őket senki. A sajátos európai modell a felvilágosodás, az ipari és polgári forradalmak során ugyanis kialakította azt a négy intézményt, amely fokozatosan egymáshoz illeszkedve egészen mostanáig előnyt biztosítottak számára a világ többi részével szemben: ezek a magántulajdon, az autonóm egyén, a demokrácia és a felelős kormányzás intézményei. És Orbán Viktornak személyesen ezekhez maximum csak annyi köze van, hogy miniszterelnökként a negyediket igyekszik minél komolyabban venni, és nem képzeli, hogy saját vízióira épített kurzusának termékeivel, vagyis új törvényekkel és intézményekkel az első hármat helyettesíteni tudja.
Orbán Viktor azt is elmondhatja a katolikus hetilapnak, hogy szerinte minden európai értékvita mélyén az húzódik meg, hogy míg korábban mindenki egyetértett a keresztény Európa gondolatával, ez mára vízválasztó lett, de ennek ellenére ő a keresztény gyökerekhez ragaszkodik. Ezt én úgy értelmezem, hogy családjával együtt részt vesz a húsvéti szertartásokon, magában pedig jót kuncog azokon a szegény hitetleneken, akik a hosszú hétvégén inkább az istentelen kozmosz rejtélyein gondolkodnak. És esetleg az is felmerül bennük, hogy Európában zajló értékviták mélyén nem kizárólag az húzódik, hogy régebben a kereszténység volt az egyéneket a társadalomba integráló legfontosabb intézmény, mára viszont a helyét átvették olyan, vallástól (és így az ember magánéletétől) független intézmények, amelyekben vallási és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül bízhat az európai ember, amennyiben minden következményével együtt annak vallja magát. Mert lehet, hogy ez csak egyetlen azok közül kihívások közül, amelyekre Európának mihamarabb választ kell találnia, hogy megőrizhesse vezető szerepét – és vele az európai értékeket – a világban.
Orbán Viktornak joga van azt gondolni, hogy a többi problémával nekünk, magyaroknak nem igazán kell foglalkoznunk, mert ha megvan az „Isten, haza, család” feliratú falvédő minden becsületes magyar család otthonában, akkor minden szupi lesz.
Azt, hogy politikusként ezeket megtehesse, az az európai típusú demokrácia teszi lehetővé, amely sokkal inkább magában hordozza az egyéni felelősség, az – evilági – következmények felfogásának és az önkorrekcióra való képességnek a lehetőségét és elvárását, mint tette, teszi azt a legtöbb keresztény egyház.
Az említett interjúban a miniszterelnök megosztotta legkedvesebb, a húsvéttal kapcsolatos bibliai történetét is. Ebben két asszony a sírhoz igyekszik, és felmerül köztük, hogy ki fogja a követ elgurítani Jézus Krisztus sírja elől. „De ennek ellenére mennek a kenetekkel a sír felé... Az életben is akad mindig egy-egy ilyen kő, egy-egy ilyen akadály: el kell indulnunk, pedig nem tudjuk, hogy ki és miként fogja elgörgetni a követ. Aztán a kő csak el lesz görgetve valahogy.”
Én személy szerint bízom benne, hogy Európa – ahogyan kikísérletezte, majd mintául adta nekünk a parlamentáris demokráciát – a jelenleg valóban sürgető kérdésekre is keresi és megtalálja a választ. Hogy velünk, magyarokkal együtt-e, rajtunk is múlik. Orbán Viktornak személy szerint joga van hozzá, hogy önként lemondjon a részvételről abban a folyamatban, amikor Európa eldönti, hogy „aztán hogyan is lesz elgörgetve” az a kő.
