Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2011.11.27. 12:55 Szalai Ervin

Képmutató az ilyen multikulturalizmus

Címkék: vallásszabadság multikulturalizmus biztonsági előírások londoni olimpia

 Nem oké ez a londoni olimpia. És most – láss csodát – nem az iráni hisztizést érzem át hirtelen, hogy a logó elemeiből akár a „Zion” szócskát is kirakhatnánk, mert ennyi erővel olyan sok változatban találhatjuk meg Allahot Budapest utcatérképének Teréz körút és Dózsa György út közötti szakaszában, hogy még évszázadokig Tel-Avivban lehetne tartani az olimpiát, és egy szót se szólhatnának. 

Az a hír gondolkoztatott el, hogy a londoni olimpia szervezőbizottsága úgy döntött, engedélyezni fogja a szikh vallású nézőknek szimbolikus vallási tőrjük, a kirpán viselését. Nem mintha az nem lenne alkalmas élet kioltására vagy szurkolótársaik súlyos megsebesítésére, ők rendben vannak, a vallásukhoz hozzátartozik, hogy fegyverrel járnak tömegbe is, meg már inkább megengedjük, nehogy felvilágosult arab országok kirekesztéssel vádoljanak már megint. 
 
Természetesen kész vagyok elhinni, hogy mindenki, aki szikh vallásúnak vallja magát, rendkívül békeszerető és okos ember, aki semmi esetre sem használná 12-90 cm (!) közötti kiskésit butaságokra. (Igazából nem hiszem el, de lépjünk tovább.) Ugyanakkor mi garantálja, hogy egy önjelölt terrorista vagy éppen egy egyszerű részeg drukker ne tudna fegyverhez jutni tőlük? Ha pénztárcát lehet lopni, talán megállapodhatunk abban, hogy tőrt is lehet... 
 
Sőt, továbbmegyek a nyilvánvalónál, mi lenne akkor, ha egy nyugati kettősmércékben és pironkodásban jártas, talpraesett őrült kitalálná a saját vallását, ahol az igazhitűek kötelesek lennének „szimbolikus” táskabombát bilincselni a csuklójukra, „emlékeztetve magukat a szellemi energiáink fizikai testhez való kötöttségére”? Hány évnek kéne eltelnie, mire kénytelenek lennénk vallási aktusként elfogadni robbanóeszközök sétáltatását? 
 
Valahogy az az érzésem, ezt már nem engednénk meg, akárhány támogatója lenne, akárhány évtized telne is el, és így gyakorlatilag megállapíthatjuk – ahogy a Churchillről szóló híres anekdotában – nálunk is csupán ár kérdése a dolog: ha nagyon veszélyes, nem engedjük, de ha potenciálisan csak kis árat kell fizetnünk érte, akkor végül is belefér. Van az az ár tehát, amiért leszarnánk mások kultúráját, e felől ne legyenek illúzióink.
 
A kérdés inkább az lehet, miért nem egységesek és általánosak azok a bizonyos határok? A szikhek miért vihetnek be tőrt, és én miért ne vihetném be kedvenc szalonnázó bicskámat? Miért ne lehetne dohányozni közintézményekben, miért ne járhatnék lőfegyverrel, vagy horribile dictu miért ne vihetnék be akár folyadékot az olimpiára vagy fel a repülőre? Vallásilag lehet kardozni, de a bébiételt hagyjuk kint, a gyerek meg hadd üvöltsön? Ez mi?!
 
Igazából két utat is lehetne választani, és mindkettő sokkal jobb lenne ennél. Egyrészt vagy megkérjük szikh barátainkat, hogy késeiket hagyják otthon, nem kivételezünk senkivel és következetesen kergetjük a biztonság törvények által szavatolt illúzióját. Vagy beláthatnánk, hogy az élet tele van veszélyekkel és alapvetően jóakaró, normális emberekkel, akik attól még, hogy muszlimok vagy éppen bébiétel, kiskés, körömreszelő, vagy bármi olyasmi van náluk, ami amúgy egy normális konyhában is megtalálható, még nem feltétlenül terroristák, és nem mondanánk le alapvető szabadságjogainkról állambácsi javára, hogy megvédjen minket minden vacaktól.
 
Mindkét verzió működik, és mindkét verzió vállalható a nemzetközi színtéren. Ne feledjük, nem azért kritizáljuk a világ többi részét, mert nem elég megengedőek! Elsősorban azért kritizáljuk őket, mert sok esetben már előírásaikban tesznek különbséget nemek, vallások és nemzetiségek között, és csak másodsorban azért, mert ezek az elvárások és törvények sokszor finoman szólva is túlzóak. Ne lépjünk hát a keleti útra, és azt se hagyjuk, hogy a multikulturalizmus felülírja törvényeinket. Mégiscsak Európában vagyunk.
 
 
 
 
 


89 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr13413880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

különvélemény 2011.11.27. 14:07:18

"ők rendben vannak, a vallásukhoz hozzátartozik, hogy fegyverrel járnak tömegbe is, meg már inkább megengedjük, nehogy felvilágosult arab országok kirekesztéssel vádoljanak már megint. "

Szikh = arab?

Ezért tart itt a világ.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.27. 14:18:49

Mindkét változatot támogatom.
Mondjuk tegyük hozzá, hogy az a kirpán, amit a modern szikhek hordanak, az tényleg szimbolikus. Indián kívül sehol nem hordhatják a teljes méretű valódit.

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2011.11.27. 14:20:13

@安徳拉希: @különvélemény: Hogy világos legyen. Ott arra utalok, hogy bizonyos arab országok rendszeresen úgy utasítják vissza a kritikáinkat, hogy "dehát ti is kirekesztőek vagytok". Erre tökéletesen alkalmas lenne, ha a szikheket nem engednénk be tőrrel, még ha a szikhek nem is arabok.

Intizar 2011.11.27. 14:20:39

@安徳拉希: Nem állította, hogy a szikhek arabok. Azt állította, hogy fölvilágosult arab országoknak szokásuk visongani a "diszkrimináció" miatt.

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.27. 14:38:47

Az araboknak pl. Jemenben is szokásuk, tradicionális viseletük a görbe tőr viselése, akkor most ők is bevihetik?

Az arabok tényleg elég szűrűn hivatkoznak a nyugati diszkriminációra, közben náluk halálbüntetés jár a legkisebb devianciáért is.
Pl. homoszexualitás, hitelhagyás, kereszténység hirdetése, terjesztése, vagy akár csak nyilvános megvallása, biblia átadása egy muszlimnak. Kereszt viseléséért esetleg csak rojtosra korbácsolják a hátadat.
Na ez a nagy multikulti. Kicsit egyoldalú.

Monarch (törölt) 2011.11.27. 14:55:17

A multikulti a következőt jelenti, ezt jegyezze meg mindenki:

Afrika az afrikaiaké!

Ázsia az ázsiaiaké!

Európa mindenkié!

T mint T 2011.11.27. 15:10:01

Teljesen egyetértek a cikk szerzőjével!
Akkor engednék ilyen hagyomány-szabadságot itt Európában a más vallásúaknak, amikor én is sétálhatok nőként pólóban és sortban Teheránban, vagy Pakisztánban! Amíg nem, addig ők se bele-pofa a mi világunkba!
Ha az én biztonságom a londoni olimpián (ahová persze úgysem fogok kijutni) azt diktálja, hogy se kés, se tőr, se folyadék ne menjen át a biztonsági szűrőn, addig ezt megengedni velem szemben illetlenség!

Bloghėzag 2011.11.27. 15:13:50

Monarch:

Szerencsés vagy, hogy még nem értesültél a "fehéremberek" által az elmúlt 2000 évben a Föld-ön elkövetett pusztításairól, valamint arról sem, hogyan vetettük el az elkövetkezendő háborúk magvait.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.27. 15:14:38

"Az a hír gondolkoztatott el, hogy a londoni olimpia szervezőbizottsága úgy döntött, engedélyezni fogja a szikh vallású nézőknek szimbolikus vallási tőrjük, a kirpán viselését. Nem mintha az nem lenne alkalmas élet kioltására vagy szurkolótársaik súlyos megsebesítésére, ők rendben vannak, a vallásukhoz hozzátartozik, hogy fegyverrel járnak tömegbe is, meg már inkább megengedjük, nehogy felvilágosult arab országok kirekesztéssel vádoljanak már megint"

Na és az arab országoknak mi közük a szikhekhez?

Bloghėzag 2011.11.27. 15:14:50

Boldogok a lelki szegények ...

SzaszaG1 (törölt) 2011.11.27. 15:15:23

Kicsit már engem is idegesít, hogy európában mindent szabad ennek jegyében. Náluk viszont még az is kiveri a biztosítékot, ha egy szobában alszom valakivel aki nem a feleségem.
Erőszakosan osztják az igét, de nem hajlandóak alkalmazkodni. Nem is beszélve a nők helyzetéről, barbárok! Pedig Rómában, mint a rómaiak. Tisztelet a kivételnek.

dan72 2011.11.27. 15:17:42

Szikhek nagyon régóta vannak Angliában, és szerves része a kulturájának, történelmének. (Egyébként nem ez az egyetlen engedmény amit élveznek: pl. egyedül nekik nem kötelező sisakot hordani, ha motoroznak - a turbán miatt.)Régóta szaladgálnak kirpannal, ami többnyire egy életlen disz, és a vallásuk szerint kizárólag egy másik ember védélmében szabad használni. Elég komolyán is veszik a vallásukat a szikek. Tehát az, hogy beengedik az olimpiába, nem olyan nagy szám. Kvázi kiérdemelték azzal, hogy nemigen szoktak visszaélni azzal a jogukkal.

Patreides · patreides.blog.hu 2011.11.27. 15:17:55

A londoni olimpia szervezőbizottsága idióta, ez erősen valószínűsíthető.
A kirekesztésük ellen tiltakozó kirekesztők gondolkozását meg ugye elég régen megfogalmazta egy bizonyos Louis Veuillot, egy tizenkilencedik századi francia újságíró: "Amikor gyengébb vagyok nálad, szabadságot kérek tőled, mert ez felel meg a te alapelveidnek; amikor erősebb vagyok nálad, megfosztalak a szabadságodtól, mert ez felel meg az én alapelveimnek."
És a poén az, hogy "a kirekesztésük ellen tiltakozó kirekesztők" ezt a mondást is gyakran visszaforgatják az erőszakukat nem tolerálók felé, hogy jé, nahát, ezek az übertoleráns emberek (akik ugye sokat "jajonganak" meg "visonganak", lásd még: -> patkányok) nem tolerálják a mi erőszakos eszközeinket és kirekesztő eszméinket, fujj, fujj.
Ennek ellenére az, amit a londoni olimpia szervezőbizottsága csinál, már túl van az ép ész határain, és Darwin-díjat érdemelnének érte.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.27. 15:19:20

@Monarch:

Komolytalan demagógia.

Valójában éppen az európai faj az, mely az összes kontinensen megtelepedett. Sőt az egyik kontinensen - Amerikában - az európaiak teljesen át is vették a hatalmat. De a többi 3 kontinens közül is csak Ázsiában nem sikerült az európai dominancia, a másik kettőn részben sikerült.

Patreides · patreides.blog.hu 2011.11.27. 15:21:30

@dan72:
A baj ezzel az, hogy bizonyos biztonsági szabályok vagy mindenkire érvényesek, vagy nagyon könnyen átverhetővé válik a rendszer, és akkor biztonságról valójában már nem lehet beszélni. Ki mondja meg az olimpia forgatagában egy szakasz szikhnek álcázott késes terroristáról, hogy azok nem valódi szikhek?
Ez az egész egy rossz vicc.

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2011.11.27. 15:22:50

@max val, a bircaman: Lásd följebb.

@T mint T: A cikk szerzője következetességet szeretne: vagy mindenkire vonatkozzanak az előírások, vagy senkire.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.27. 15:22:52

@SzaszaG1:

Téves. Európa azt állítja, hogy a szabadság földje, vallássemleges és toleráns. Ez oké. De ha ezt állítja, akkor be is kell tartani: pl. azzal, hogy eltűri az idegen szokásokat. Ha mégsem tűri el, akkor hazudik, kettős mércét alkalmaz.

Erre nem érv az, hogy "Szaúd-Arábiában miért tiltják a nudista strandot?", mert a muzulmán kultúrkör SOSEM állította magáról, hogy vallássemleges, toleráns ellen.

Azaz a muzulmánok következetesek, az európaiak meg nem azok.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.27. 15:28:05

Egyébként a szikheknél tényleg vallási kötelesség ez a kés. Ráadásul szikh terrorizmus nemigen van. Ezen kívül egy hívő szikh úgy néz ki, hogy azt utánozni eléggé körülményes. Pl. sosem vágják le a hajukat, emiatt az többméteres.

SzaszaG1 (törölt) 2011.11.27. 15:33:26

@max val, a bircaman:
Környezetemben elég sok muzulmán, pakisztáni és egyéb nindzsaruhás arcnélküli él és hidd el, hogy nem mi vagyunk a hunyók.

Persze itt van kettősmérce... Neked gyakorlatilag nincsenek ott jogaid, mint keresztény európai. Jah, hogy ezt ki is mondják, szememben ettől nem lesznek elfogadhatóbbak.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.27. 15:35:29

@SzaszaG1:

Tudom ezt. Sok keresztény arab ismerősöm van, s tudom, hogy szar dolog kereszténynek lenni muzulmán országban. Talán még rosszabb ez, mint európainak lenni ott.

Patreides · patreides.blog.hu 2011.11.27. 15:41:48

@max val, a bircaman:
"Európa azt állítja, hogy a szabadság földje, vallássemleges és toleráns. Ez oké. De ha ezt állítja, akkor be is kell tartani: pl. azzal, hogy eltűri az idegen szokásokat. Ha mégsem tűri el, akkor hazudik, kettős mércét alkalmaz."

Az idegen szokásokat addig tűri el, amíg ezek a szokások nem korlátozzák önkényesen mások szabadságát, tehát ha például egy speciális vallási csoporton belül a nőket éppen ketrecben akarnák tartani, mert így írja elő a vallásuk, ezt egy európai jogállamban nem tehetnék meg. És hiába nyilatkozik úgy akár az érintett nő, akit az apja egész életében vert és uralt a vallási előírásaik szerint, hogy ő igenis ketrecben akar élni, ezt nyilvánvalóan nem lehet így elfogadni.
Vagy, ha valakinek a vallása azt írja elő, hogy embert egyen...?
Nem muszáj Európában élni, el is lehet menni egy kis lakatlan óceániai szigetre, ha valaki ilyen vallási szokásoknak akar élni.
A tolerancia nem tolerál MINDENT, mások megalázását, megkínzását, meggyilkolását, vagy a mások elleni hátrányos megkülönböztetést, mások szabadságukban való indokolatlan korlátozását semmiképpen.
A franciák esete a fejkendővel az egy határeset, és elég nehéz megítélni a dolgot, de elég könnyen tekinthető az a bizonyos kendő a nők hátrányos megkülönböztetése jelképének, vallási alapon, ami így nem megengedhető egy európai államban. Főleg nem Voltaire és a többiek országában.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.27. 15:46:04

Nekem is már elegem van abból, hogy itt európában mindenféle népek (négerek, arabok, zsidók, cigányok stb.) csak követelőznek, de ha én elmegyek hozzájuk, nekem kussolnom kell.

A szikheknek meg meg lehet engedni azt, hogy csokiból, marcipánból vagy mézeskalácsból készült dísztőrt vihessenek nyilvános helyre, és ennyi!

Még akkor is, ha:

szittya --- szaka ---- székely
-------------------------- szikh
Ld. még: Szék (erdélyi falu)

Ugye érthető voltam?

Patreides · patreides.blog.hu 2011.11.27. 15:48:32

@max val, a bircaman:
"Egyébként a szikheknél tényleg vallási kötelesség ez a kés. Ráadásul szikh terrorizmus nemigen van."

Mondd ezt Indira Gandhinak. Biztosan örülni fog neki, hogy az ő meggyilkolása (ezek szerint) csak egy kivételes eset volt.
---
Kedves londoni észlények!
Ha a szikhek bemehetnek késsel az olimpiára, akkor ugye a grúzok is bemehetnek oda a nemzeti viseletükhöz tartozó késeikkel, meg a szkipetárok is, meg a... Ugye akkor mindenki bemehet, akinek ilyenek a szokásai?

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.27. 15:56:18

@max val, a bircaman:

Ezzel hozzáteszem: a dolgoknak időnként vicces oldaluk is vannak.

Szaúd-Arábiában az iszlám nemcsak államvallás, de kötelező is minden szaúdi állampolgárnak. Tehát ha szaúdi áttér más vallásra, halálbüntetés a válasz. S külföldi meg csak akkor kaphatja meg a szaúdi állampolgárságot, ha muzulmán vallású (eredetileg is az vagy áttér rá).

Természetesen mindez külföldiekre nem vonatkozik. A külföldiekre csak annyi vonatkozik, hogy nem téríthetnek muzulmánokat, s kizárólag magánlakásban jöhetnek össze nem-muzulmán vallási összejövetelre, s ilyen összejötelre nem hívhatnak meg muzulmánt.

Bár turizmust nem engedélyeznek, nagyon sok külföldi él ott. Legnagyobb részben más országbeli arabok, vendégmunkásként, mert jók a fizetések. Szíriai ismerőseim is ebben a kategóriában voltak ott.

Na, van ott Szaúd-Arábiában egy ÁVH-szerű szerv, a vallási rendőrség, mely éberen figyeli, hogy a muzulmánok nem követnek-e el valamilyen istenkáromlást: pl. nő kihívó öltözetben az utcán, böjt alatt zabálás, vagy éppen istentiszteletre menés helyett szórakozó ember, stb.

Amikor megszólal a müezzin imára szóló hangja, a vallási rendőrség különös figyelemmel kíséri a luxusszállodák éttermeit, nem bújnak-e meg ott gonosz muszlimok, akik zabálnak ima helyett. Bemegy a rendőr és körülnéz. A nagyon európai kinézetűeket nem is igazoltatja, mert róluk azt feltételezi, hogy biztosan nem muszlimok. De felcsillan a szeme, amikor meglát az egyik asztalnál vidáman evő, kreolos bőrű társaságot (az ismerősömet és haverjait). Rendőr odasiet, társaság már mutatja is a tartózkodási engedélyt, melyen nagy betűvel ott a szöveg "KERESZTÉNY". Rendőr jóétvágyat kíván és elkullog. Ismerősöm mondta, hogy többször megesett vele, s már kifejezetten élvezte, hogy a rendőr megint melléfogott.

cukorrépa 2011.11.27. 15:56:26

a multikulti egy hamis, szépelgő ideológia arról, hogy az emberek elviselik a másságot, sőt rajonganak érte. a helyzet az, hogy ha nem kőgazdagok, akkor qrva nehezen viselik el, illetve csak addig tolerálják könnyen, amíg a tőzsgyökös helyiek úgy érzik, hogy nyeregben vannak.

Anglia (papíron, és nem teljes mértékben, vö. brit fasiszták, BNP) rajong a multikultiért, mert gyarmatbirodalomként tartotta leigázva a fél világot, és mert jelenleg is az angolszász fehérek birtokolják a hatalom túlnyomó részét.

Ha a szapora kínaiak és indiaiak, vagy más színesek tömegesen kerülnének vezető állásokba, magas politikai, ipari és oktatási helyekre, akkor a nagylelkű és szörnyen nyitott britek a főállások betöltéséhez hamar bevezetnék a szőke haj-fehér bőr vizsgálatot!

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.27. 15:58:18

@Patreides:

Tudtam, hogy ezt a példát fogod hozni! Ezért mondtam: nem jellemző a terrorizmus. Ez nem jelenti azt, hogy nem létezne szikh gyilkos.

A grúz párhuzam nem jó, mert semmmilyen szabály nem írja elő, hogy egy grúznak éjjel-nappal népviseletben kellene járnia.

cukorrépa 2011.11.27. 15:58:40

a multikulti egy hamis, szépelgő ideológia arról, hogy az emberek elviselik a másságot, sőt rajonganak érte. a helyzet az, hogy ha nem kőgazdagok, akkor qrva nehezen viselik el, illetve csak addig tolerálják könnyen, amíg a tőzsgyökös helyiek úgy érzik, hogy nyeregben vannak.

Anglia (papíron, és nem teljes mértékben, vö. brit fasiszták, BNP) rajong a multikultiért, mert gyarmatbirodalomként tartotta leigázva a fél világot, és mert jelenleg is az angolszász fehérek birtokolják a hatalom túlnyomó részét.

Ha a szapora kínaiak és indiaiak, vagy más színesek tömegesen kerülnének vezető állásokba, magas politikai, ipari és oktatási helyekre, akkor a nagylelkű és szörnyen nyitott britek a főállások betöltéséhez hamar bevezetnék a szőke haj-fehér bőr vizsgálatot!

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.27. 16:00:24

@Patreides:

A francia kendőtilalom FASIZMUS. Az égvilágon semmivel nem indokolható.

Kb. mintha Szíriában betiltanák a gyerekkeresztelést, azon az alapon, hogy hülyeség és veszélyes, mert szegény gyerek megfulladhat.

dan72 2011.11.27. 16:05:48

@Patreides: Igen, innen magyarországról nehéz ezt megérteni, főleg egy számítógép mögül, de hidd el, ott úgy működik az a dolgok, és többnyire mükődik is. Ha nem tetszik nem kötelező odamenni. Ami a testi épségedet illeti (ha mégis odatévedsz), egyszerű a képlet - ha annyira félsz, kerüld a turbános, szakálas embereket. Nem lesznek olyan sokan, és csak egy rövid, életlen diszkés van náluk, amit ruhán kivűl hordanak egy disztokban. A brit hatóságok azért tudnak egy-két dolgot a terrorizmus megelőzésről, lévén, hogy sokkal fontosabb célpontnak számít ez az ország, mint egyes közép-kelet-európai országok. Tehát biztonság az lesz. Robbanószert, puskát, termonukleáris robbanófejet továbbra sem vihet be senki, még a sikhek sem. Sokkal jobban kell félni majd, amikor elhagyod az Olimpia hélyszínét és elindulsz vissza a szállodához. A londoni utcák azért veszélyesek tudnak lenni, és nem a sikhek miatt.

Patreides · patreides.blog.hu 2011.11.27. 16:13:55

@dan72:
Nem hiszem, hogy a poszt témája kifejezetten én lettem volna, így aztán megköszönném, ha te is leszállnál a személyemről.
Danke.

dan72 2011.11.27. 16:25:22

Ó elnézést - csak annyira fel voltál háborodva, hogy britek miket engednek meg saját országukban, hogy feltételeztem valami személyes okod van rá. :P

Dr.Zomboss 2011.11.27. 17:27:43

@max val, a bircaman: Nem kendő, hanem burka. Van egy kis különbség. A betiltás oka nem fasizmus, hanem 1.-lépés burka, x.-lépés megerőszakolt nő megkövezése.

NDX 2011.11.27. 17:30:58

"Vagy beláthatnánk, hogy az élet tele van veszélyekkel és alapvetően jóakaró, normális emberekkel, akik attól még, hogy muszlimok vagy éppen bébiétel, kiskés, körömreszelő, vagy bármi olyasmi van náluk, ami amúgy egy normális konyhában is megtalálható, még nem feltétlenül terroristák, és nem mondanánk le alapvető szabadságjogainkról állambácsi javára, hogy megvédjen minket minden vacaktól."

ez ugye csak vicc, és nem naiv idealista ködevés? szóval azért ugye tisztában vagyunk azzal, hogy még ha minden konyhában van is fritőz meg hűtő, vagy minden fészerben van pajszer, attól ezeknek még semmi keresnivalója nincs egy több tízezer fős rendezvényen?.. persze hogy tisztában vagyunk vele, ezért ne hozzunk már fel ilyen fals, több sebből vérző, kifordított példát, mert félreérthető. a szabadságjogok állambácsi általi korlátozásának a XXI. században - teccik, nemteccik - nincs alternatívája, pont. vagy létezik olyan ultraliberális, aki utólag nem szaggatná meg a ruháit és szórna hamut a fejére, ha - szabadságának üdítő tudatáért, meg azért cserébe, hogy bevihette a bébiételt meg a bicskát szalonnának - egy jumurdzsák felrobbantja a gyerekét meg párszáz falubélit? vagy legalább vigasztalná a tudat, hogy a többség alapvetően jóakaró, normális ember, vagy hogy az elkövetés eszköze egy átlagos háztartásban is megtalálható volt és csupa jóra használták? tartok tőle hogy ehelyett sírva hívnák Captain Hindsight-ot.
ami meg a szikh tőröket illeti, nem vagyok benne biztos, hogy nem racionális megfontolások vezették a döntést. arra gondolok, hogy bármekkora is a bökő, de bizonyosan kevesebb embert lehet vele megölni, mint egy feldühödött szikh terrorista párszáz évvel modernebb fegyverével. ettől függetlenül is mérhetetlenül rossznak és károsnak tartom a döntést, de azt azért fontosnak tartom elmondani, hogy talán kissé indokolatlan, de feltétlenül aránytalan kizárólag a vallási érzékenységet, a kirekesztés vádjától való félelmet, a multikulturalizmus védelmét és hasonló filozófiai megfontolásokat sejteni ennek hátterében.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.27. 17:55:53

@Dr.Zomboss:

Hülyeség.

Kb. minth azt mondanád:

1. lépés - gyerek megkeresztelése, 2. lépés - gyerek keresztre feszítése.

Vagy zsidó változatban:

1. lépés - körülmetélés, 2. lépés - kasztrálás.

Intizar 2011.11.27. 20:17:41

@max val, a bircaman: Franciaország az az ország, amely a legkeményebben megküzdött történelme során a szekuláris államért és a nők egyenjogúságáért. Önmaga iránti kötelessége, hogy ezekhez ragaszkodjék.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.27. 20:38:55

@Intizar:

A nők egyenjogúságának semmi köze a női ruhaviselethez.

A szekularizmus nem jelenti az egyén vallási hitének eltiprását.

Intizar 2011.11.27. 21:45:05

@max val, a bircaman: A női egyenjogúságnak nagyon sok köze van a ruhaviselethez. És vannak olyan elnyomó rendszerek, amelyek ellen ki kell állni akkor is, ha vallási köntösben jelentkeznek.

Intizar 2011.11.27. 22:11:05

@max val, a bircaman: Frappáns ellenérv. Megsemmisítő.

Monarch (törölt) 2011.11.28. 00:06:48

@max val, a bircaman: Az európai önpusztítás ideológiáját vallod.

Monarch (törölt) 2011.11.28. 00:14:39

@max val, a bircaman: Miért kéne betartanunk, amit állítunk? A muzulmánok például azt állítják, hogy ők a Korán alapján élnek. Ehhez képest a legtöbb muzulmán országban legális az alkohol, és isszák is rendesen. A muzulmán országok többségében azt állítják, hogy a nép választotta a diktátort, Kadhafi egyenesen közvetlen totális demokráciának nevezte az államát. Azaz hazudnak.

A másik dolog, hogy mi vallásilag toleránsak vagyunk. Nem kötelező a szikheknek például a tömegközlekedést vagy pláne a sporteseményeket látogatniuk. Ami azt illeti, a vallási tolerancia mindig csak viszonylagos toleranciát jelentett (pl. Hollandiában a XVII. században a katolikusokat kimondottan üldözték), nyilván ha egy vallás a pedofíliát stb. hirdetné, az se lenne megengedett. Fegyvert se lehet az utcán hordani. Ha egy vallás olyasmit ír elő, ami lehetetlenné teszi az életet, akkor el lehet költözni, vagy lehet más vallást választani. A szcientológiát se feltétlen engedjük (sajnos egyelőre még túlságosan), pedig azoknak is érdekes előírásaik vannak.

Monarch (törölt) 2011.11.28. 00:20:00

@max val, a bircaman: Te nem ismered az elmúlt ötven év eseményeit. Vincent Sarich és Frank Miele írták a könyvükben, hogy jelenleg az európai rassz az egyetlen, amelyiknek a fennmaradása kérdéses (a bevándorlás és az azután következő elkerülhetetlen keveredés miatt), mivel az kétségtelen, hogy a közel-keletiek (akik amúgy viszonylag közeli rokonaink) fogják lakni a saját országaikat továbbra is, Afrika marad az afrikaiaké, Kínában kínaiak maradnak, stb., kizárólag a fehérek országaiban kerülnek mások többségbe. Amerika már több mint 30%-ban nem fehér, egy emberöltőn belül teljesen megszűnik fehérnek lenni, Kanada és Ausztrália még nincs ennyire előrehaladott állapotban, Európa még kevésbé, de a tendencia egyértelműen ez.

Akkor megismétlem kicsit általánosabban:

Afrika az afrikaiaké.
Ázsia az ázsiaiaké.
A fehér ember országai mindenkiéi.

Monarch (törölt) 2011.11.28. 00:29:27

@Bloghezag: Ez a mai uralkodó ideológia, amit felböfögtél, természetesen nagy hülyeség.

Európa hódított, amikor erősebb volt másoknál, ahogy Európát is próbálták (több-kevesebb sikerrel) mások is hódítani, amikor mások voltak erősebbek. A fehér ember csak indirekt módon néptelenített el országokat (Amerikába és az amúgy majdnem teljesen lakatlan Ausztráliába kórokozókat hurcoltunk be, amiről nem a szegény konkvisztádorok és felfedezők tehetnek), direkt módon (népirtással) ilyet mi nem csináltunk. Ez a dicsőség a mongoloknak és a közép-ázsiai mongol-türk keverék timurida birodalomnak jut: ők valóban durván kiirtották sűrűn lakott országok népességének a jelentős részét.

Emellett lakatlan területekre költöztünk, ilyesmit mások is csináltak, Kína pl. még ötszáz éve is sokkal kisebb volt, mint manapság, és olyan tartományok, mint pl. Szecsuán, még véletlen sem voltak kínaiak által lakottak, oda menet közben települtek be. (A helyieket több véres felkelés során irtották, bár alapvetően ott se volt népirtás, inkább csak a betelepülő han kínaiak olyan sokan voltak, és annyival fejlettebb mezőgazdasági technológiát képviseltek, hogy hamar többségbe kerültek. Hasonlóan ahhoz, ami most zajlik Tibetben.)

A rabszolgaságot se mi találtuk fel (sőt elszenvedői is voltunk, mi magyarok már csak tudjuk), ellenben mi voltunk az elsők, akik megszüntették. (Az afrikaiaknak ez még mindig nem sikerült...)

Azaz a világ összes népe, ha erősebb volt a szomszédjánál, meghódította, mi vagyunk az elsők, akik erről egy idő után lemondtunk. A világ összes népe, ha látott egy üres vagy ritkán lakott területet, betelepült, mi vagyunk az elsők, akik emiatt bűntudatot érzünk. A világ összes népe rabszolgaságra vetette a gyengébbek, mi vagyunk az elsők, akik ezt megszüntették, és mi vagyunk az elsők, akik háborúkat vívtunk egymással és másokkal is, hogy a rabszolgaság megszüntetését keresztülvigyük, és mi vagyunk az elsők, akik mindezek ellenére még mindig bűntudatot érzünk a rabszolgaság miatt.

Ha az európaiaknak van valami megkülönböztető jegye, az pont az önkritikára való hajlam (ez csap most túlzásokba), ami már a görögök óta létezik. A görögök maguk számos hibájukat leírták, míg mondjuk a korabeli babiloni vagy egyiptomi (vagy akár kínai, vagy indiai) iratokban nyomát sem találjuk a hasonló önreflexiónak.

Monarch (törölt) 2011.11.28. 00:33:53

@max val, a bircaman: Nem, a fasizmus az az, amikor egyenruhás és egyenruha nélküli emberek tisztelgésül a karjukat lendítik egy diktátornak.

A burkatilalom egy jelkép betiltása, hasonlatos pl. a horogkereszt tilalmához. A burka mint jelkép egyértelműen nem vallási jelkép, hiszen ugyanaz a vallás pl. Egyiptomban is, ahol nem viselik a burkát, azaz ez egy törzsi szokást jelképez. A burka olyan országokban terjedt el, ahol a saría bevezetése liberális elhajlás lenne, mint pl. Afganisztán, vagy Pakisztán. (Na jó, Pakisztánban most is saría van, bár a burka természetesen csak ott kötelező, ahol de facto a törzsi szokásjog érvényesül a saría helyett.)

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.28. 06:56:21

@Monarch:

"A burkatilalom egy jelkép betiltása, hasonlatos pl. a horogkereszt tilalmához."

A burkatilalom a személyes szabadságba való bevatkozás megengedhetetlen, rasszista, de facto fasiszta formája.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.28. 06:57:47

@Monarch:

Én? Nem? Csak egy tényt állapítok meg: az iszlám vallás ellen csak egy másik vallás lehet ellenfél, a szekularizmus-ateizmus túl gyenge ellenfél.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.28. 06:59:14

@Monarch:

A határt valahol meg kell húzni. Azonban a ruházatba való bevatkozás abszurdum, megengedhetetlen.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.28. 07:07:05

@Monarch:

Európa így akarta. Erről nem a többiek tehetnek. Európa a maga sírját azzal ásta meg, hogy az ateizmust tette vallásává, csak hát ez egy nagyon gyenge valláspótlék, mely nem működik.

Viszont a nem-európaik hívogatása után hirtelen fasiszta szabályokat kitalálni? Következetlenség. Ráadásul a fasiszta intézkedéseket multikulturális toleranciának hazudják.

Szóval a kereszténységet Európa kidobta a szemétdombra, most meg csodálkozik, hogy az iszlám világ nem hajlandó ugyanezt megismételni, hanem ragaszkodik saját vallásához? Ragaszkodnak, mert okosabbak. Ha meg okosabbak, megérdemlik, hogy győzzenek.

A szekularizmus kontra iszlám harcban én az iszlámnak drukkolok, pedig nem vagyok muzulmán, sőt elutasítom az iszlám kultúrkört.

Manapság az iszlámellenes európai mozgalmak a 30-as évek kezdeti antiszemitizmusára emlékeztetnek. Ilyenkor minden tisztességes embernek kötelessége az üldözöttek oldalára állni, akkor is, ha egyébként a háta közepére kívánja a muzulmánokat.

Késes Szent Alia 2011.11.28. 09:58:07

@max val, a bircaman:
Európa lakosságának mindössze 18%-a ateista (2005-ös adat), erre aligha mondhatod, hogy Európa ateista lett. De ettől függetlenül se lehetne egységes európai ateizmusról beszélni, tekintve az országok és régiók közötti különbségeket - hogyan sorolod be ateistának mondjuk Írországot, Spanyolországot, Lengyelországot...

Ezenkívül úgy vélem, hibás felfogás, hogy babona ellen babonával kéne küzdeni, vagy ha úgy jobban tetszik, vallás ellen vallással. Amit az iszlám ad a híveinek, az egy jövőkép, egy irány, hogy innen oda tartunk, a Dar-al-Harbból Dar-al-Islam lesz, aminek érdekében ezt és ezt kell tenni. Ilyen mozgósító jövőképet a kereszténység már nem tud adni Európának, már túl vagyunk azon, hogy keresztes hadjáratokat vezetünk távoli vidékekre. Másszóval, míg az iszlám politikai ideológia, a kereszténység az állam és egyház szétválasztásával már nem az. Amit te visszakívánsz, az nem az ateizmus előtti világ, hiszen az ateizmus most sem domináns, hanem a kereszténység újbóli egybefonódása az állammal, és ennek a mozgósító, hódító következményei.

A multikulti maga is egy ilyen mozgósító jövőképet próbált adni a One World eszméjével: a Nyugat kiengeszteli az egykor leigázott Harmadik Világot, azok megbocsátanak, és boldog egységben élünk az örök jelenben, a történelem végén.
Miután végérvényesen kiderült, hogy ez az út a világbéke helyett a nyugati civilizáció pusztulásához vezet, Európa most azt kezdi keresni, hogy milyen hagyományos értékek bírhatnak olyan lelkesítő erővel, hogy az képessé tegyen az önvédelemre. Én nem hiszem, hogy a "védjük meg a kereszténységet" erre alkalmas jelszó lenne - túl kevés, túl passzív. A nacionalizmusban több fantáziát látok, bár momentán a gazdasági válság egyik megoldási kísérlete, a még inkább centralizált Európa ennek ellenében hat. Az egységes európai polgári öntudat pedig még nagyon messze van.

Monarch (törölt) 2011.11.28. 17:25:31

@max val, a bircaman: Akkor meztelenül is kimehetek az utcára? Vagy mondjuk a farkamat lóbálva egyetlen szál atlétatrikóban, nadrág és alsónadrág nélkül? Monokinizhetnek-e a nők a belvárosban?

A világon nincs olyan ország, ahol ilyen vagy olyan korlátozás ne lenne az öltözködésre. Ha valakinek a vallása előírja, hogy nyáron meztelenül járjon, akkor azt beviszi a rendőr közszeméremsértésért, és ez így van jól.

Engem őszintén szólva némileg elborzaszt egy ilyen totálisan bebugyolált nő látványa. És ezzel nem vagyok egyedül, a demokratikus közvélemény is így gondolja ezt például Franciaországban. Magyarországon meg nem gondolja így, ezért aztán itt nincs is burkatilalom.

Monarch (törölt) 2011.11.28. 17:36:30

@max val, a bircaman: Európa így akarta, de most meg már egyre kevésbé akarja így, és te ezért bírálod. Ha Európának joga volt így akarni, akkor nyilván joga van máshogy akarni is.

Ha neked a harmincas évek jutnak eszedbe, nekem meg a huszas évekbeli bolsevik rendszer a mostani multikulti vallásról.

Csak hogy érzékeld, hogy kik vannak fenyegetve, itt van egy sztori:

www.dailymail.co.uk/news/article-2065262/Irish-town-mayor-quits-refusing-deal-black-people.html

Egy ír kisváros polgármesterének elege lett a város fekete-afrikai lakóinak agresszív küldöttségeiből, és egy idő után már nem volt hajlandó fogadni a követelező négerhordákat, hanem beosztottaira hagyta őket. Jelenleg ott tart, hogy véget ért a karrierje, szűkölve kér bocsánatot, a pártja elhatárolódott tőle, stb. stb. Senki nem vizsgálta, hogy az állításai (miszerint a négerek küldöttségei agresszívak és követelőzőek lettek volna, és hogy emiatt bőven van oka arra, hogy elege legyen belőlük), eszerint tehát ha négerek agresszívan viselkednek veled, akkor nem vonhatod le azt a logikus következtetést, amit már egy hároméves gyerek is levonna. Vagy ha mégis levonod, akkor nem beszélhetsz erről. Freedom of speech, you know...

A bevándorlók idejönnek, és követelőznek, és utána még nekik áll feljebb - és a politikai rendszer őket támogatja. Ha itt valakinek félnie kell, az a bevándorlóellenes beállítottságú személy, és nem a bevándorló.

Monarch (törölt) 2011.11.28. 17:40:05

@Monarch: A kedvencem, hogy a rendőrség is vizsgálja a kijelentéseket, ahol egy muzulmán (bevándorlók összetartanak a köcsög fehérekkel szemben, akik nem elég gyorsan és udvariasan adják át nekik az országaikat) tett panaszt.

Monarch (törölt) 2011.11.28. 17:42:22

@max val, a bircaman: Lehet, hogy igazad van, de nem értem, ebből hogy következik, hogy akkor a burka az engedélyezve legyen. Az arcát nem takarhatja el senki, esetleg a nagy hidegre tekintettel a mínusz harminc fokban, de egyébként nem. Nem tudom, ez mit nehéz megérteni, félelmetes és megfélemlítő hatású, hogy az asszonyaikat így bebugyolálják, ahogyan félelmet kelt egy símaszkot viselő ember látványa is.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.29. 07:40:48

@Monarch:

Kilóg a lóláb! Ugyanis ha csak egyes muzulmán ruhadarabok vannak tiltva, az nyilvánvalóan jelzi, hogy itt a vallásszabadság megsértéséről van szó.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.29. 07:43:15

@Monarch:

Hasonlóan indokolták a zsidótörvényeket is annak idején. Végülis a rendes magyar embert elborzasztotta és megfélemlítette, hogy túl sok zsidó szinész, kereskedő, bankár, ügyvéd van.

Értsd meg, ez fasiszta indoklás. Európa fasizálódik.

Késes Szent Alia 2011.11.29. 07:50:24

@Monarch: "[They’ve] said: “Oh yeah you’ll help white people, but you don’t help black people.”

Ez a szelektív asszimiláció csodája: egyes dolgokban nem tudtak beilleszkedni, de abban, hogy hogyan kell kihasználni a rendszert, tökéletesen.

Mondjuk a polgármestertől elég hülye döntés volt a beosztottaira hagyni a problémát, hogy szenvedjenek ők.

Monarch (törölt) 2011.11.29. 12:38:22

@max val, a bircaman: A monokini mióta muzulmán ruhadarab?

Egyébként meg a szikh késviselést (amiről eddig nem is tudtam) legalább ugyanennyire betiltanám.

Olyan vallás, ami meztelenséget, teljes bebugyolálást, fegyverviselést, agresszivitást, emberáldozatot, stb. hirdet, azt korlátozni kell, de hát ez normális. Ami azt illeti, az állatáldozatot se engedélyezném, pl. ha a Sátánista Egyház kecskét akar áldozni Lucifernek.

Monarch (törölt) 2011.11.29. 12:42:45

@Késes Szent Alia: De nem volt törvénytelen, hiszen nem kötelező minden küldöttséget személyesen fogadnia, ha nincs rá ideje.

Nem is tudnak tökéletesen asszimilálódni, hiszen a feketék és miköztünk van vagy hatvanezer év evolóció, amiből az utolsó tízezer év különösen gyors volt. Lásd:

www.amazon.co.uk/000-Year-Explosion-Civilization-Accelerated/dp/0465020429/ref=sr_1_1?s=books&ie=UTF8&qid=1322566824&sr=1-1

valamint:

www.amazon.co.uk/Race-Reality-Differences-Frank-Miele/dp/0813343224/ref=sr_1_1?s=books&ie=UTF8&qid=1322566857&sr=1-1

Ezért nem is találsz olyan fekete populációt, ami túlteljesítené akármelyik fehér populációt gazdasági vagy társadalmi értelemben. Soha, sehol, se most, se régen, se országon belül, se országok közötti összehasonlításnál nem találsz ilyet.

Monarch (törölt) 2011.11.29. 12:47:06

@max val, a bircaman: Nem, Európában sztálinizmus van. Ha a hivatalos ideológia ellen állsz, akkor vigyáznod kell a szádra nyilvános helyeken, mert lecsap rád a rendőrség.

Itt van például ez az iskolázatlan brit nő, aki a villamoson elkezdett egy bevándorlók elleni tirádát. A rendőrség megkérte a médiát, hogy terjesszék a felvételt, hogy megtalálják a nőt, akit azóta már le is tartóztattak. (Biztos vagyok benne, hogy speciális kezelésként kapásból kerestek egy néger vagy pakisztáni rendőrtisztet, hogy az folytassa le a kihallgatást.)

Én életemben legalább tucatnyi alkalommal voltam kitéve részeg vagy drogos emberek tirádáinak tömegközlekedési eszközön, és még soha, sehol eszembe nem jutott, hogy a rendőrség egy ilyen miatt megkereshet bárkit. Mert odáig rendben van, hogy a helyszínen letartóztatják, de hogy médiakampánnyal letartóztatják? Istenem, ha egy átlag utcai rablót vagy gyilkost ekkora elánnal keresnének...

Késes Szent Alia 2011.11.29. 14:57:07

@Monarch: Nem olvastam a könyveket, majd belenézek az Amazonon ('How the Ashkenazi Jews got their smarts' fejeztecím az egyikből, ez csak jó lehet), de most azt gondolom, hogy a munka világába való beilleszkedéshez egy ír kisvárosban nem kell populációkra vonatkozó genetikai kutatásokig menni. Inkább épkézláb jogalkotással kéne az ilyet kezelni, a génektől függetlenül, végülis nem tengerbiológusnak kell beállnia az agresszíven segélykérő csoportnak, elég, ha takarít a helyi shopping mallban.

Késes Szent Alia 2011.11.29. 14:58:49

@Késes Szent Alia: Mégse nézek bele, mert az a rész nem olvasható.

Monarch (törölt) 2011.11.29. 15:14:02

@Késes Szent Alia: Azt hiszem, még 2007-ben írtak egy cikket a témáról, úgyhogy a szerzők neve + Askhenazi intelligence-re guglizva talán megtalálhatod a cikket. Vagy legalább az absztraktját.

A probléma az, amit a szerzők is felvetnek, hogy sajnos egy populáción belül bizonyos tulajdonságok magas vagy alacsony koncentrációja jelentős extern hatásokkal jár. Pl. ahol minden második ember ostoba agresszív antiszociális barom, ott a nemagresszív intelligens emberek is máshogy viselkednek, mint ahol az ostoba agresszív barmok aránya csak teszemazt 20 vagy éppen 2%.

A másik probléma, hogy nem tudjuk, miben áll a különbség. Elég jól megállapítható, hogy pl. az IQ-ban elég komoly örökletes különbségek vannak. (Itt egy cikk erről Michael Lewin tollából: mises.org/journals/jls/12_2/12_2_4.pdf) Csakhogy az IQ nem a teljes kép. Elég nagy részben örökletes pl. a szorgalom, az agresszivitás, az etnocentrizmusra való hajlam (ami a feketékben a legtöbb mérés szerint jóval magasabb, mint a fehérekben - és mert ránézésre különböznek a fehérektől, nyilván a fehérekkel szemben fog érvényesülni ez az etnocentrizmus), és egy rakás más dolog.

A társadalom pedig elsősorban nem a jó törvények miatt működik, hanem az emberek önkéntes jogkövető magatartása miatt. Amikor Japánban földrengés volt, és összeomlott a közrend, megszűnt a közlekedés, a hatóságok nem tudtak elérni oda, az emberek elkezdték a romokat takarítani. Haitin (és a Katrina után New Orleans-ban) meg fosztogatni és rabolni kezdtek. Namost ebből láthatod, hogy Haiti egy olyan társadalom, ahol az emberek csak azért nem ölik egymást halomra, mert van rendőrség, míg Japánban rendőrség nélkül se nagyon tennék ezt. Ez szép és jó, de nem valami hatékony a társadalmi együttműködés szempontjából, ha ennyire csak a fenyegetés hatására működik. Mint az látható, Japán nem csak földrengés közben működik jobban Haitinál.

És persze, ha sok feketét engedünk be, akkor a törvényeinket, amiket európai fehérekre szabtunk (ezért alacsony költséggel, jórészt az állampolgárok önkéntes jogkövetésére épülnek), kénytelenek leszünk módosítani: át kell térnünk a drága módszerre, ahol minden állampolgárt a térfigyelő kamerák és a város szélén nyilvánosan végrehajtott akasztások tartanak vissza a bűncselekményektől.

Egyébként a társadalmi bizalom szintje csökken már azonos képességű emberek között is, ha eltérő etnikumhoz tartoznak, de ez már egy másik történet.

Monarch (törölt) 2011.11.29. 15:19:21

@Késes Szent Alia: Egyébként teljesen offtopik, de összefoglalhatom két bekezdésben a lényegét.

Késes Szent Alia 2011.11.29. 17:48:53

@Monarch:
"Európában sztálinizmus van. Ha a hivatalos ideológia ellen állsz, akkor vigyáznod kell a szádra nyilvános helyeken, mert lecsap rád a rendőrség."

Igazából még rosszabb a helyzet, mert nemcsak a rendőrség csap le, hanem mint a példád is mutatja, a társadalom nagy része is a hivatalos ideológia híve és kiszolgálója. Nem tudom, volt-e a sztálinizmusnak valaha ahhoz fogható tömegbázisa, mint a multikulti PC-nek.
Valszeg annyira alapvető elemét rendíti meg a mai nyugati felfogásnak az etnikumok közti különbségek kérdése, annyi mindent kéne átalakítani és újragondolni, egész társadalmaknak átprogramozni a gondolkozását, hogy aki hatalomban van és mondjuk valamennyire átlátja (ha van ilyen), az se meri ezt szabadon engedni. És a társadalom is összezár - legalábbis a középosztály, amíg még ki tudja kerülni a direkt konfrontációt ezekkel a csoportokkal -,
mert maga is érzi, hogy ez a téma tényleg fenyegeti a fennálló konszenzust, vagyis a fennálló rendre valóban veszélyes.

Késes Szent Alia 2011.11.29. 17:55:49

@Monarch: Köszönöm, rákerestem, van róla sok szabadon olvasható szöveg, majd ha valami komoly kérdésem támad és nem találom rá a választ, megkérdezlek.

"örökletes pl. a szorgalom, az agresszivitás, az etnocentrizmusra való hajlam"

Ezzel például biztos vitatkoznék, amíg a szerzők nem győznek meg az ellenkezőjéről: elgondolásom szerint olyan komplex kognitív-motivációs viselkedés, mint pl. a szorgalom, nem öröklődik, hanem ennél jóval egyszerűbb vonások öröklődnek (mittomén, introverzió, idegrendszeri stabilitás stb.), ami adott környezeti tényezők hatására szorgalomban jelenik meg.
Ha ez így van, és ilyen egyszerűbb genetikai építőkövekből épülnek fel a bonyolultabb viselkedésformák, akkor jócskán van tere a környezeti befolyásolásnak, hiszen mondjuk a szorgalmat, vagy akár a destruktív viselkedést, sokféle különböző "építőkockából" össze lehet rakni.

Monarch (törölt) 2011.11.30. 01:14:17

@Késes Szent Alia: Nem olyan egyszerű ezt megítélni, mert a jelenlévők túlnyomó része bevándorló volt maga is, a fehérek közül meg legalább néhányan bevándorlók társaságában voltak, pl. a feka csávó fehér barátnője. Azaz mondjuk ez nem volt egy tipikus minta.

Másrészről meg a multikulti hívei vannak hatalmon, és amellett minden más nézet annyira el van nyomva, hogy praktikusan saját magukat gondolják az egyedüli létező erkölcs letéteményeseinek. A multikulti ellenségeit erkölcstelennek tekintik, ami csak néhány iskolázatlan lowlife-ra jellemző, ezért aztán bátran és főleg hangosan fellépnek ellene. Minden mellettük szól: ők voltak (a kisebbségiekkel együtt) messze többségben, a rendőrség és a hatalom mellettük áll, tehát félnivalója már csak ezért sincs, kivívhatja a hozzá hasonlóan gondolkodó fehérek és persze a vele együtt utazó kisebbségiek elismerését, míg ezzel szemben a vele nem egyetértő fehérek meg vannak félemlítve, így az ő álláspontjukról nem is szerez tudomást senki - maga a multikultihívő se, azt gondolja, hogy de facto 99%-os egyetértés mellett lép fel a "rasszista" ellen.

A gyakorlatban ennek a nőnek (meg a korábban berakott ír politikusnak) az esete kiváló illusztráció arra, hogy mennyire totalitárius-közeli a társadalmi rendszerünk. Márpedig ilyen rendszerekben a rendszer hívei általában hangosak, és olyan percepció keletkezhet, hogy kizárólag ők léteznek, miközben adott esetben csak egy kisebbségről van szó. Én nem biztos, hogy a villamoson beszóltam volna nekik, pedig amikor úgy érzem, hogy a társadalmi igazság mellettem áll, akkor nem vagyok ennyire félős, dohányzás miatt pl. egyszer szóltam egy nálam kétszer nagyobb részegnek a HÉV-en, meg egyszer egy csapat cigányt kértem meg a dohányzás abbahagyására a vonaton. (Mindkettő eredményes volt, a cigányok is elfogadták, hogy a vonaton tilos a dohányzás.) De itt csak veszíthetek, méghozzá nem is keveset, ha például egy hasonló videó az internetre kerül, elveszíthetem minimum a munkahelyemet, méghozzá úgy, hogy jóformán esélyem nincs újat találni helyette. És még meg is verhetnek persze.

A másik hozzászólásodra majd holnap.

Magyar Vándor 2011.11.30. 02:10:10

Elszomorító hogy Magyarországról akarnak egyesek diktálni a világnak nulla tudással az adott témát illetően (ez a hozzászólásokból egyértelműen kiderül, de már a nyitó poszt is meglehetősen zavaros és tele van tárgyi tévedésekkel). Vicces pl. hogy a blogger utolsó mondatában Európára hivatkozik, miközben köztudott hogy a britek nem igazán tekintik magukat európainak és sokszor kikérik maguknak, ha a kontinenshez sorolják őket. Az pedig nonszensz, hogy 12-90 cm hosszú késekkel engednének be bárkit bárhová. Ilyen nincs, a repülőgépekre pedig egyáltalán nem vihet föl kést senki. A szikhek ilyenkor a poggyászba helyezik a Kirpant. Az arab országok esetleges tiltakozását felhozni a Kirpan betiltásával kapcsolatban megintcsak értelmetlen, hiszen a két dolog között semmi összefüggés nincs és ha lenne is, a briteket ez tökéletesen hidegen hagyná. A döntés oka egyáltalán nem külső kényszer, hanem belső indíttatás volt, de ahhoz hogy valaki ilyen kérdésben érdemleges véleményt alkothasson alaposan kellene ismernie az adott ország és az adott népcsoport ill. vallási közösség történelmét, kultúráját, továbbá egymáshoz fűződő viszonyukat. Szerintem bízzuk a britekre, hogy mit engednek meg a saját földjükön és mit nem. Könnyebben menne ez, ha nem akarnánk mindenkinél okosabbak lenni ill. mindent feketének vagy fehérnek látni és felismernénk, hogy a dolgok sokszor jóval összetettebbek mint képzelnénk. Sokkal többről van itt szó ugyanis, mint multikulturalizmusról, hiszen a szikhek a brit és egyéb nyugati társadalmakban (Kanada, Dél-Afrika, Új Zéland, stb.) nem csupán bevándorlókként, hanem az ország történelmének szerves részeként vannak jelen. A szikhek és a britek közel 170 éves közös történelmének könyvtárnyi irodalma van, ezért nem mennék bele túlságosan de annyit megjegyeznék, hogy összesen több mint egymillió, de óvatosabb becslések szerint is több százezer szikh önkéntes harcolt a két Világháborúban a britek oldalán és több mint nyolcvanezer vesztette életét, illetve több mint százezer sebesült meg Európa szabadságáért. Jelentős számban vettek részt Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország és Olaszország felszabadításában is a náci uralom alól. Az angol beteg című film szikh szereplője nem volt egyedi jelenség Európában a Második Világháború vége felé. A szikhek (és a gurkhák) a brit társadalom szerves részét képezik mind a mai napig és a brit kormányok Winston Churchill óta mindent meg is tesznek azért, hogy meghálálják nekik hűségüket és áldozatkészségüket a brit korona felé amelynek ékkövét a Koh-I-Noor-t az utolsó szikh maharadzsától szerezte Viktória Királynő, aki maga is elismerően nyilatkozott a szikhekről. Maradjunk tehát annyiban, hogy a britek tudják mit és miért csinálnak, sokkal jobban tudják, mint mi innen a számítógépeink mögül.
Indira Gandhiról meg csak annyit, hogy nem volt egy szent és alaposan megdolgozott azért hogy lelőjék. Ma már a nyugati világban is köztudott, hogy ártatlan nők és gyerekek minimum százainak vére tapad a kezéhez és míg Nyugaton mindenütt tisztelet övezi a szikheket addig saját hazájukban, Indiában a mai napig minden lehetséges eszközzel megpróbálják őket elnyomni vagy elűzni az országból, ha nem hajlandók feladni tradícióikat és beolvadni a hindu többségbe (ennek megértéséhez viszont már India és a brit gyarmatbirodalom történelmét kellene alaposan ismerni). Nem véletlen, hogy az indiai szikhek közül alig hordja már valaki a turbánt, míg nyugaton ez sokkal jellemzőbb még a rasszizmus és xenofóbia ellenére is (Amerikában a társadalom jórésze máig azt hiszi róluk hogy muzulmánok és 9/11 óta rengeteg atrocitás éri őket a lakosság primitívebb tagjai részéről. A terrortámadások után pár nappal a saját benzinkútja előtt lőtt agyon egy szikh családapát egy ügybuzgó hazafi Arizónában...)

Végül bemásolnék még ide egy Churchill idézetet, ami sokmindent megmagyaráz:

"...A britek hosszú időre adósai és mélységes lekötelezettjei a szikheknek. Tudatában vagyok annak, hogy ebben a században kétszer is szükségünk volt a segítségükre és ők segítettek is nekünk készségesen. Ezen segítségüknek köszönhetően élhetünk ma büszkén, méltóságban és függetlenségben. A háborúban turbánjaikat viselve harcoltak és haltak meg értünk..."

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.30. 08:59:57

@Monarch:

Persze, tiltsunk be mindent, s rendszerítsünk egyenruhát is minden ember számára.

Monarch (törölt) 2011.11.30. 14:06:00

@max val, a bircaman: Az egyenruhaviselés, és a szélsőségek (totális meztelenség, totális bebugyolálás) engedélyezése közötti átmenetekről elfeledkeztél. Egyébként pont bizonyos egyenruhák viselését korlátozták Magyarországon a közelmúltban.

Monarch (törölt) 2011.11.30. 15:06:18

@Késes Szent Alia: Az egész emberi test meg még ezerszer komplexebb, és mégis öröklődik.

Azt érdemes belátni, hogy itt nem bizonyos rasszokra vagy etnikumokra jellemző komplex adaptációkról van szó (azaz pl. etnocentrizmus megvan a mittudomén xhosákban, és hiányzik a mittudomén svédekből), hanem minden emberben létező komplex adaptációk (az etnocentrizmus univerzális emberi tulajdonság, ami antirasszista szülők két-hároméves gyerekeiben már megfigyelhető), és csupán a mértékében van kérdés. Azt pedig már akár egy-két gén is befolyásolhatja, hasonlóan a laktóz-tolerancia. A laktóz megemésztése egy komplex adaptáció, ami nagyon bonyolult biokémiai folyamatokat jelent, egyetlen gén ezt nem lenne képes kódolni. Mégis a tejet megemészteni képes és nem képes emberek között a különbség egyetlen gén. Ez úgy lehetséges, hogy valójában a komplex adaptáció minden emberben ott van (minden ember, sőt minden emlősállat képes a tej megemésztésére), de a megfelelő alléllel rendelkező emberek kivételével ez a szoptatás végével kikapcsol. Namost, a laktóz-tolerancia génje csupán ezt a kikapcsolást szünteti meg. Ez egy egyszerű adaptáció.

Hasonlóan egyszerű adaptáció lehet mondjuk az etnocentrizmus univerzálisan létező komplex adaptációjának hatását csökkentő vagy növelő allél vagy akár több különböző allél. (Mivel több gén kódolja, ezért azok közül bármelyiknek lehet a hatását erősítő vagy gyengítő allélja, így eléggé fokozatosan változhat a mértéke.) Az etnocentrizmus egyébként inkább "csoportcentrizmus", ami kontextustól is függ, és önmagában komplex viselkedés. Egyébként tkp. már a csimpánzokban is megvan. A mértéke pedig jelentős részben öröklődik, ahogy egy rakás más komplex tulajdonságnak.

Monarch (törölt) 2011.11.30. 15:22:33

@Magyar Vándor: Senki nem akart diktálni semmit, emberek kifejtették a véleményüket egy hírről, a hírben található információk alapján.

Mindenesetre elég furán hat, hogy valakit egy elég hosszú pengéjű késsel beengednek egy sportrendezvényre.

Monarch (törölt) 2011.11.30. 15:32:41

@Késes Szent Alia: Ami sok építőkockából rakódik össze, azt sokféleképpen el lehet csűrni - sokféle genetikai hiba okozhat például részleges vagy teljes beszédképtelenséget (a beszéd egy komplex örökletes rendszer), de ha valamelyik építőkocka hiányzik, abból nem lehet beszéd.

Magyar Vándor 2011.11.30. 16:48:36

@Monarch:

Persze, furán hatna ha igaz lenne. Hosszú pengéjű késről szó sem volt. Akkora kést vihetnek be magukkal, amekkorát amúgy is hordhat az utcán bárki, az pedig egyáltalán nem nevezhető hosszúnak. Egyébként a szikhek közül is csak azok vihetik be a Kirpanjukat, akik a vallás által előírt összes többi jelképet is viselik. Tehát aki magát szikhnek kiadva akar becsempészni kést az Olimpiára, annak nem lesz könnyű dolga és szinte biztos, hogy gyorsan le is bukik. A publius által említett 12-90 cm-es kések beengedéséről pedig szó sem volt.

Késes Szent Alia 2011.12.01. 13:46:52

@Monarch: "Az egész emberi test meg még ezerszer komplexebb, és mégis öröklődik."

De az nem determinált a gének által, hogy az öröklött testtel mit csinálunk, kivéve a gerincvelői reflexeket kiváltó helyzeteket...

Na, de majd olvasok, ha lesz időm, és köszönöm a tartalmas beszélgetést.

Monarch (törölt) 2011.12.01. 16:42:39

@Késes Szent Alia: Márhogy a viselkedésedet nem befolyásolják a gének? Már hogy a fenébe ne.

Ajánlott olvasmány kezdetnek Dawkinstól a The Extended Phenotype, ami magyarul az elég hülye A hódító gén címmel jelent meg. Ha az megvan, hogy a hód gátépítési tudása jórészt örökletes, akkor léphetsz tovább mondjuk Steven Pinker The Blank Slate című pop science-ére, azt hiszem talán az is megjelent magyarul valahol, a mainstream (részben azóta túlhaladott, de a lényeg ebből is kiderül) álláspontot elég jól összefoglalja.

Monarch (törölt) 2011.12.01. 16:43:53

@Késes Szent Alia: Egyébként ez a 20,000 Year Explosion kábé egy vasárnap délutánomba került, mindössze kb. 220 oldal, abból talán 20 oldal kép, és olvasmányos.

Részemről volt a szerencse.

Monarch (törölt) 2011.12.01. 16:45:21

@Monarch: 20,000->10,000

Meg Michael Levint fentebb következetesen Lewin-nak írtam, itt kérek elnézést.

Késes Szent Alia 2011.12.01. 17:54:15

@Monarch: Nem determinálja, azt írtam. Amit mondasz az etnocentrizmus, agresszió, szorgalom stb. öröklődéséről - nyilván csak röviden tárgyalva egy ilyen blogbéli beszélgetésben, kifejtve esetleg egész másképp hatna - úgy érthető, hogy a gének nemhogy befolyásolják, hanem szinte vagy teljesen meghatározzák a felsorolt viselkedéseket. Ezt én momentán nem tartom valószínűnek, az ilyen komplex viselkedések kognitív-motivációs tényezői miatt.

Késes Szent Alia 2011.12.01. 17:58:02

@Monarch: Ja, és ezért kifogásoltam a test is öröklődik analógiát, mert arra nincs hatásom, hogy mondjuk milyen szabású orrot örököltem a felmenőimtől, de arra igen, hogy ha valakinek esetleg nem tetszene az orrom, annak behúzok-e egyet ezért vagy sem.

Monarch (törölt) 2011.12.01. 20:21:56

@Késes Szent Alia: Én sem írtam determinizmusról. Hajlamról írtam, ami statisztikailag érvényesül. Azt hittem ez világos.

Monarch (törölt) 2011.12.01. 20:41:44

@Késes Szent Alia: Csakhogy nem Descartes kis emberkéje dönt (az éntudatod), hanem egy bonyolult szerkezet, amit központi idegrendszer néven ismerünk. A génjeid nagyon keményen befolyásolják, hogy ez milyen, és milyen típusú döntésekre hajlamos.

hhh. 2011.12.19. 23:22:42

jáááj de szíp írás...
süti beállítások módosítása