„Az ilyen gondolkozású nép, mint afféle egyeduralkodó, kizárólagos hatalomra törekszik, mert nem áll a törvény alatt, despotává lesz, s így a hízelgők tesznek szert tekintélyre; olyan is ez a demokrácia, mint a monarchikus formák közt a türannisz. Ezért az erkölcse is ilyen: mindkettő zsarnokoskodik a jobbak felett; a népszavazás itt ugyanaz, mint amott a parancs, a népvezér és a hízelgő udvaronc is megfelel egymásnak. A legnagyobb hatalmuk ezeknek van, a hízelgő udvaroncnak a türannosz, a népvezérnek az ilyen néptömeg felett. Ők az okai annak, hogy mindenben a népszavazás az uralkodó és nem a törvény, mert mindent a nép elé terjesztenek, hatalmuk onnan ered, hogy a nép maga dönt mindenben, a nép véleményének pedig ők az irányítói, mivel a tömeg bízik bennük.” – Arisztotelész: Politika (IV. 4.)

Még szerencse, hogy sem francia, sem német elnök nem vagyok, mert amikor meghallottam volna, hogy a görög miniszterelnök a kínkeservesen összeizzadt 50%-os adósságleírásra – hopp, elfelejtette mondani – de csak kiírna egy népszavazást, valószínűleg a következő sms-t küldtem volna Papandreunak: „Tudod mit? Oldjátok meg magatok! Na csá.”

Az embernek komolyan megáll az esze. A szlovák Szabadság és Szolidaritás párt egy az egyben ráment a görög ügyre, amikor nemmel szavazott az akkori mentőcsomagra, mert rendezett csőd és adósságleírás nélkül szerintük nem volt értelme az egésznek (eml.: hétfőn ebben állapodtak meg) – és persze velük bukott a kormány is. Jön majd vissza Fico, és ez még semmi ahhoz képest, amibe ez az egész hercehurca kerül az európai országoknak, és egyébként a világgazdaság egészének.

Persze ne legyünk igazságtalanok, ha nem indokolt: a görög túlköltekezés mögött ott voltak a német megtakarítások, az idegenforgalmi bevételek megcsappanása mögött a Nagy Recesszió, a csalások mögött az EU félrepislantásai, stb. Ugyanakkor mielőtt nagyon belenyugodnánk a természetes túlköltekezés narratívájába, azért azt muszáj megemlíteni, hogy nem a görög gazdaság úgy általában adósodott el: a magánszektor adóssága európai összehasonlításban egyáltalán nem vészes (lásd az ábrán), viszont a görög állam vitán felül az egyik legfelelőtlenebbnek mondható.

(Állami és magánszektor adóssága a GDP százalékában; forrás: Greece is changing)

Mire ment el a pénz? Például - nem tudom, hányan gondoljátok ezt normálisnak – Görögországban egy átlagos közalkalmazott kétszer annyit (!) keresett mint piaci körülmények közötti társa. És erre a populizmusra jön rá az elképesztő korrupció: a Transparency International 2009-es felmérése szerint a lakosság 18%-a fizetett csúszópénzt abban az évben valamilyen formában, míg az európai átlag 5% körüli volt (Magyarországon 14%...). További érdekes adat a görög állam (nem)működéséről, hogy az adótartozások 40%-ának behajtásával gyakorlatilag megszüntethetné az idei költségvetési hiányt, ám ez valahogy mégsem fog összejönni. Szóval nem szednek/fizetnek rendesen adót, korruptak, felelőtlenül sokat költenek állami szolgáltatásokra és bérekre, amit a választók természetesen el is várnak tőlük. Nem csak arról van szó, hogy kevesebb turista érkezett gyrost zabálni és ouzot vedelni, és hogy a tengeri hajózás is visszaesett a válság miatt. De nem ám.

*

Amikor még középiskolában először találkoztam Arisztotelésszel, egyáltalán nem értettem, mi baja a demokráciával, miért sorolta a „rossz államformák” közé, és miért gondolta, hogy csak cenzussal együtt működhet a tömeg uralma. Anno okosan úgy zártam le magamban a kérdést, hogy elég régen élt már ahhoz, hogy hülyeségeket gondoljon, a demokrácia meg nagyon jó.

Úgy érzem, mára azonban kezdem érteni, mire gondolhatott, amikor azt állította, hogy a népszavazás, és általában az, hogy a többség mindenről dönthet, gyakorlatilag ugyanúgy zsarnokság, mintha csinos kis diktatúrában élnénk. A cenzus nyilvánvalóan nem támogatható, de gondoljunk bele, Magyarországon is volt „szociális népszavazás”, ahol a nép döntött arról, mit is akar ingyen. Görögországban is lesz arról, elfogadják-e, hogy megszorításokért (értsd: túlköltekezés visszafogásáért) cserébe elengedhetik-e tartozásaik felét, és adhatnak-e nekik további hiteleket országuk talpra állításához. A sok gyökér meg valószínűleg magával fogja rántani az ország másik felét az őrületbe, ahogy tették azt nálunk is. Többség dönt, legyen-e ingyen sör, és enyhüljön-e kicsit a gravitáció...

Egyébként nem véletlenül van a modern demokráciáknak az alapvető emberi jogokat garantáló alkotmánya és alkotmánybírósági gyakorlata, amivel explicite, és nem hiába a több százévnyi fejlődés szülte demokratikus kultúra, amivel implicite megóvjuk magunkat attól, hogy bármiről lehessen szavazni. Csak hát az a baj, hogy ez a tiltólista nem terjed ki gazdasági kérdésekre, és így minduntalan populista népvezérek keríthetik hatalmába az elsősorban nagyobb jólétre vágyó tömegek szívét – hogy a felelősen gondolkodó kisebbséget magukhoz láncolva hazájukat a jövő felélésébe taszíthassák.

*

Persze most kritizáltam a „közvetlen demokráciát”, a görög felelőtlenséget, a populista politikusokat, akiket vasvillával elüldöznie minden tisztességes állampolgár kötelessége lenne, de azért felfoghatjuk a görög népszavazást másképpen is. Decemberben eldől, hogy a görögök képesek felelősen gondolkodni, és odateszik magukat a megoldáskeresésbe, ami elképesztően nehéz lesz, vagy már most kiderül, hogy leszarják az észérveket, jöhet a csőd, ne is húzzuk tovább egymás idejét. Mint amikor már a randevú elején érezhető, hogy nincs értelme tovább bájcsevegni, gyorsan véget kell vetni az egésznek. Citrom törvény, „It’s gonna be a thing”.