Bizonyára mindenki tisztában van a szó jelentésével, mégis jobbnak érzem tisztázni, hogy mit is foglal tulajdonképpen magában, ugyanis a gondolatmenet megköveteli. Kamikazenak azokat a japán pilótákat nevezik, akik a II. világháborúban, saját életüket feláldozva az ellenség hadihajóiba csapódtak, hogy ezzel gyengítsék a velük szembenálló hadiflotta fölényét.
Az Magyar Szocialista Párt hasonlóképpen cselekszik. Ismétlem: hasonlóképpen! A 2010-es országgyűlési választások elvesztése óta ugyanis, - még csak lekerekítve is – számtalan, kamikazehoz méltó tettet hajtottak végre, hogy ellenfelüket – a mai kormánypártot – gyengítsék. Persze mindegyik ilyen tett egy pontba fut össze, és csakis egyfajta harcmódot jelent: a szavazóbázisuktól „megkövetelt” demagóg reakciók politikáját. Nyilvánvaló tény azonban, hogy a mindenkori ellenzéknek kevésszer adatik meg az a lehetőség, hogy a reakciós politizáláson kívül más eszközökhöz nyúlhatna, kiváltképpen olyan helyzetben, amelybe a jelenlegi MSZP kényszerült. Ellenzékiként az egyszerű feladat az volna, hogy féket biztosítsanak a kormányzat olyan intézkedéseivel szemben, amelyek esetleg sértik a magyar demokratikus intézményrendszer alapjait, vagy akár csak felszínét.
Persze a helyzet nehéz, hiszen olyan kormánytöbbséggel rendelkező országgyűlésben, amilyen a jelenlegi, az ellenzéki szavak elvesznek. Mi más lehetőség marad, ha az elnyomott szavaknak nincsen semmilyenfajta foganatja? Nehéz az MSZP eddig kiválasztott eszköztárával szemben alternatív lehetőségeket kitalálni és megfogalmazni, de egészen biztos, hogy lenne más megoldás is, mint az a fajta populista ellenzéki stratégia, amelyet folytatnak. Gondolok itt az alkotmányozási folyamatokból való kivonulásra, az Európa Parlamenti baloldal (állítólagos) FIDESZ ellen hergelésére, a Nemzeti Összefogás Napjáról szóló szavazással szembeni passzivitásra, a kormánypárti miniszterek „letábornokozására”, és még annyi más egyébre, amit a billentyűzet koptatása miatt nem is érdemes papírra vetni.
De mi más lehet még? Hogyan lehetne valóban féket biztosítani? Sokféleképpen. Például azzal, hanem vonulunk ki az alkotmányozási tárgyalásokból, nem uszítunk egy egész Európa Parlamenti baloldalt a magyar kormány ellen, nem szavazzuk le a trianoni emléknapot, stb. Lehet, hogy ez mind-mind túlzás, hiszen ha így történnének a dolgok, akkor könnyen jelenthetnénk ki, hogy az ellenzék nem más, mint csupán a gazdinak folyton bólogató kiskutya. De van ám más megközelítése is a felvetésnek, hiszen ezt a fajta politizálást, már konstruktívnak, konszenzusosnak és sok más (talán) pozitív jelzővel ellátott akárminek lehetne nevezni. De lehet szimbolikusnak is. És azt hiszem, hogy ebben van a kulcs. Nyilván, ha a kormánypárt nem egy olyan ellenzéki párttal találja szemben magát, amely nem csupán a populista szólamok és tettek mellett hajt fejet, hanem tényleg konstruktív ellenzéki pártpolitikát folytat, akkor valószínűleg ő is konstruktívabban viselkedne. Aztán persze who knows?
De míg a FIDESZ-KDNP nem hall mást, csupán politikailag olykor inkorrekt és közönséges mondatok skandálását, mind az országgyűlésben, mind pedig a sajtóban, addig vajmi kevés rá az esély, hogy tényleg elnyerik egyrészt a kormánypárt „támogatását”, másrészt pedig a szavazóiktól már elvesztett, vagy csak megcsappant (de még visszaszerezhető) támogatottságot. És a kamikaze analógia pontosan itt nyer értelmet, vagy éppen itt veszít abból. Hiszen nagy a különbség az életet magától céltalanul eldobó idióta, és a szent célért meghalni kívánó kamikaze között. Az MSZP – nehéz kimondani, de – az előbbi kategóriába ásta magát a mostani ellenzéki ciklusukban felvett politizálási szokásaival. Nem csinál mást, csupán saját maga alatt vágja a fát, anélkül, hogy a kormánypárt olykor (jogosan) tényleg nagy port kavaró intézkedéseit igazából megtámadná.
Mindamellett egyébként csodálatraméltó a lelkesedés, még ha ez megmarad, az ugyan jóllakott, mégis duzzogó óvodás szintjén. Hiszen ellenzéki (pláne, talán legerősebb ellenzéki) pártként tulajdonképpen valóban nem tud más fegyverhez nyúlni, mint a folytonos reklamáláshoz, kormánypárt-ellenes felszólalásokhoz, meg a jól megszokott, politizálási kultúránk ékkövéül szolgáló anyázáshoz. Azt hiszem ezt sem pozitív, sem negatív kritika nem illeti meg. Ez van, ezt kell szeretni.
Csakhogy, minőségbeli különbségek mégis vannak reklamálás és reklamálás, felszólalás és felszólalás, anyázás és anyázás között. A félreértések elkerülése végett azért jobbnak érzem tisztázni, hogy most, az effajta MSZP-s reagálási módszereket oly’ bíráló FIDESZ, ellenzéki pártként, hasonlóan, olykor talán ugyanúgy, olykor talán jobban és erősebben is beiktatta eszköztárába ugyanezen módszereket. Ez persze nem mentség semmire.
De egyszerűen érthetetlen a jelenség. Van egy párt (MSZP), akinek bizony (és most, aki akar, nevethet) megvannak a saját karizmatikus tagjai. Többen is. És most nemcsak „Tudodkire” gondolok. Mégis akkor mire jó az effajta öngyilkos politizálás? Két dolgot tudok elképzelni. Illetve, lesarkítva kettőt. 1. Tudatos leépítésről van szó, amiből aztán sok minden következhet: új párt, új arcok, új stratégia, stb. 2. Nem más ez, mint: dilettantizmus.
Ha az első feltevés igaz, akkor felvetődik a kérdés, hogy mégis miért ülnek még mindig az országgyűlés soraiban? Ha azonban a második feltevés igaz, akkor felvetődik a „másik” kérdés: mégis miért ülnek még mindig az országgyűlés soraiban?
A Send/Küldés gombbal elküldheted az érintetteknek vagy ismerőseidnek Facebookon: