Az elmúlt évek egyik legérdekesebb és legpikánsabb ügye lesz a Gyurcsány Ferenc elleni büntetőeljárás. A legfőbb ügyész ugyanis hivatali visszaélés alapos gyanúja miatt kéri a volt miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését, amiről Gyurcsány kész lemondani. Az ügynek arról kéne szólnia, hogy vajon Gyurcsány visszaélt-e hatalmával Sukoróban: ha nem, mentsék fel, ha igen, büntessék meg a törvény erejével. Ezt majd eldönti az ügyészség. Félő azonban, hogy az egész ügy nem erről fog szólni, ami legalább annyira károsítja Köztársaságunk állapotát, mint az ellenzék által kritizált médiatörvény vagy alkotmány. 

 

Az persze természetes, hogy egy ilyen kényes ügy (egy ellenzéki politikus tesz feljelentést, a diktatórikus jelleggel vádolt kormánytöbbség által nemrégiben kinevezett legfőbb ügyész indít eljárást,  a vádlott pedig a volt miniszterelnök, akinek az utálatából él a kormánypárt a mai napig) átpolitizálódik, de ha az ellenzék beszáll ebbe a küzdelembe, megégetheti magát és a magyar demokratikus kultúrát is.    

 

Már Gyurcsány maga elképesztő kijelentéseket tesz: „Ha a bíróságon kell megküzdeni önmagamért, politikámért, vagy éppen a politikai ellenfeleimmel, hát legyen. Állok elébe.” Mekkora baromság ez? Gyurcsánynak nem a politikai ellenfeleivel kell küzdenie a bíróságok előtt, hanem a törvénnyel. A bíróság nem a miniszterelnök politikája felett fog ítéletet mondani, hanem egy konkrét ügyben folytatott viselkedéséről.

 

Persze Gyurcsánynak ki kell játszania ezt a kártyát: ha elhiteti a közvéleménnyel, hogy ez egy koncepciós per, amiben gyakorlatilag a Köztársaságot megdöntő párt leszámol a politikai ellenfelekkel, akkor könnyen válhat belőle mártír, a demokrácia utolsó védelmezője, a diktatúra elszánt ellensége. Ha az ellenzék megeszi ezt a dumát, akkor viszont ha Gyurcsányt elítélik, kötelessége lenne forradalmat kirobbantani, vagy valamilyen formában megdönteni a kormányt. Gyurcsány pedig pajzsra emelve válhat újra Köztársaságunk első emberévé. 

 

A dolog azonban nem erről szól. Gyurcsány ellen büntetőeljárás indult egy konkrét ügyben. Védje meg magát, de ha törvénytelenséget követett el, akkor feleljen érte. A kérdés ennyiről szól. Gyurcsány nem a Köztársaságot védi, hanem önmagát. Nem a demokráciát, nem az MSZP-t, nem a politikáját – csak és kizárólag Gyurcsány Ferencet.

 

Mondhatjátok persze, hogy naiv vagyok, és a „vak is látja”, hogy az ügyészség politikai szerepet vállal, Polt Péter pedig kiszolgálja a Fideszt és annak érdekeit. Aki viszont ilyet mond, az maga üti bele a Köztársaság koporsójába az utolsó szöget. 

 

Az állam és a Köztársaság működése a bizalmon alapul (lásd Fukuyama). Én, az állampolgár nem tudhatom, hogy mi történt Sukorón, nem ismerem a vonatkozó törvényeket, nem ismerem a részleteket. Ez az állam feladata: az ügyészség perel, a bíróság dönt. Persze ez csak egy ideális eset, és természetesen gyakran megjelenhetnek politikai motivációk a tárgyalóteremben – ilyesmivel vagdalkozni azonban végtelenül káros, mert mi ezt nem tudhatjuk, nincs rá bizonyítékunk, csak spekulálunk. Az állampolgárnak bíznia kell az államban annyira, hogy ezt felfogja, és rábízza a különböző szervekre az ügy felgöngyölítését. 

 

E bizalom nélkül az egész nem ér semmit, és úgy látszik, Magyarországon ez a bizalom hiányzik. A nemrég történt diszkóbaleset is ezt jelezte: a rendőrség bejelentette, hogy késelés nem történt, de sokakat ez nem érdekelt, és tovább szövögették félinformációkra és facebook-üzenetekre alapozott teóriájukat, mi szerint cigányhordák végezték ki az ártatlan magyarokat. A magam részéről inkább a rendőrségben bízom. 

 

Most is hasonló a helyzet. Bíznunk kell, hinnünk kell a bíróságok függetlenségében, mert nem tehetünk mást. Ha nem bízunk benne, akkor az egész igazságszolgáltatásnak nincs értelme, az államnak nincs értelme, a Köztársaságnak nincs értelme.