Húsvéthétfő van, lehet örülni. Van ünnepi dedikálás a várban, lehet menni locsolkodni, iszogatni, a királyi televízió műsorát tapsolva élvezni. Meg lehet olvasni konzervatív véleményalkotókat például a Mandiner blogon, akik meg is mondják, merre van észak, és mennyi a kenyér ára:
 

„Különös dolgok az álmok, főleg így alkotmányozás idején. Mert hát mi mást is tehetnénk, mint álmodunk bölcs szavakat, ragyogó paragrafusokat, melyek jó irányba viszik életünket, igazi közösségé kovácsolnak bennünket. Az élet azonban nem egy hajókirándulás.
[…]
Az élet ugyanis sokszínű: sokkal változatosabb és érdekesebb, mint bármilyen paragrafus-palota. Milyen is legyen hát a Jó Alkotmány? Nos – Feyerabenddel szólva –, bármi megteszi.
Egy ország működését, egy nép életét nem az a néhány paragrafus határozza meg, még csak nem is a liberális bölcsesség pillanatnyi álláspontja, hanem a tradíció, melyben egy nemzet él és amely szerint tesz-vesz a mindennapjaiban.”

Ímhol az artisto nevű felhasználó szavai: csudajó  az alkotmány, de legalábbis nem kell vele foglalkozni, milyen. Mindenki menjen a dolgára, nincs itt semmi látnivaló.
 

Azt azért érdemes leszögezni, hogy általában az alkotmányozásnak nem az a célja, hogy "közösséggé kovácsoljon" bárkit is. Az alkotmány pontosan az ellenkezőjére való: azért van, hogy biztosítsa az egyén jogait, ne kelljen bármilyen közösségteremtésben részt vennie, ha nem akar. Ha nem akar keresztény lenni, akkor ne is várhassák el tőle; ha házasodni akar, ne mondhassák meg neki, kivel lehet és kivel nem; ne kényszeríthessék más munkára, mint amit jószántából végezne, és így tovább.
 

A hiperszuper új alkotmánnyal – aminek a tartalma ugyebár lényegtelen – pontosan az a legnagyobb baj, hogy ezt az alapvető funkciót nem látja el. Nem csak azért kritizáljuk tehát, mert másként képzeljük el például a Költségvetési Tanács vagy egyéb szervek hatásköreit, vagy mert nem szeretjük Orbán Viktort olyan nagyon, hanem mert nem teljesíti legfontosabb feladatát.
 

De valóban nem biztos, hogy az alkotmánynak lesz közvetlen hatása a mindennapjainkra. Elképzelhető, hogy a magzati élet védelmét a gyakorlatban nem fogja érvényesíttetni senki, és az abortusz továbbra is bevett dolog lesz Magyarországon. Ugyanakkor ez oda vezetne, hogy az alkotmány többé nem garancia semmire. Ha tele van olyan „jogokkal”, amit senki nem érvényesít, aminek érvényesítését bíróságon az egyszeri állampolgár nem kényszerítheti ki, akkor mi a garancia arra, hogy például a gyülekezési jog, a lelkiismereti vagy gondolatszabadság többet fog érni?
 

Tóth Gábor Attilának volt egy nagyon okos írása a Szuverén portálon, ahol ugyanerre mutatott rá a költségvetési szabályozások kapcsán, idézem: „Az alkotmány megnyitja az utat, hogy a mindenkori kormánytöbbség a pénzügyi szűkösség indokával elvonja a forrásokat az alapjogi garanciáktól. Az Alkotmánybíróság hatásköre korlátozott a költségvetési és adótörvények esetén, továbbá valamennyi ítélkező testület köteles tiszteletben tartani a költségvetési gazdálkodás szempontjait a jogviták eldöntésekor. Ez magyarul azt akarja jelenteni, hogy ha valamilyen értelemben „sokba kerülne” az alapjogok érvényesítése, akkor hátra kell sorolni azokat. Vagyis az alapjogok nem alapjogok többé.”
 

A 2012. január 1-én életbe lépő alkotmányban nem világos, milyen alapjogok azok, amik betartását tűzön-vízen át is garantálni kívánjuk hazánkban, és mik azok, amik csak színesítő szövegként, az „alkotmány emberközeliségének biztosításaként” kerültek bele. Amennyiben így van – márpedig semmi kétségem efelől – akkor Magyarországon súlyos csorbát szenved a jogállamiság; és mindazok az egyébként tisztességes konzervatívok, akik ennek elkendőzésére játszanak, cinkos módon a jogállam felszámolásának csatlósaivá válhatnak pár év alatt.
 

Mert akármilyen jó volt kisgyerekként lovagosat játszani, a bőszen hivatkozott „történeti alkotmányosság” – akár túléltük azt az ezer évet, akár nem – olyan távol áll a modern értelemben vett jogállamiságtól, mint Mandiner blog Gyurcsány Ferenctől.
 

Szóljatok a grófnak is, hogy nem teszi meg bármi.