Feltételezem, nem sokan hallgatták végig a január első hetében internetre került újabb UD Zrt-vel kapcsolatba hozott hangfelvételeket – egyrészt mert összesen csaknem három órát kevesen áldoznának szabadidejükből arra, hogy egymással lazán kapcsolódó, többnyire teljesen lényegtelen és hétköznapinak mondható telefonbeszélgetést szenvedjen végig, másrészt villámgyorsan eltávolították azokat eredeti elérhetőségükről. Bevallom, az első találomra lejátszott felvételek hallgatása közben kissé bűntudatom volt, hiszen mégsem illik másokat kihallgatni, de a kíváncsiság és a feltételezés, hogy nem véletlenül kerülhetett föl, továbblendített addig a pontig, amíg elhangzott Szanyi Tibor neve, ahol is eldöntöttem, jobb volna az elejéről kezdeni. Nem értettem az egészet.
A telefonbeszélgetéseket átlagos emberek folytatták le egymás között, akiknél ugyanúgy lassú a számítógép, nehezen jön be a net, kötetlenül és tökéletlenül beszélnek - sőt az is előfordul, hogy külföldi síelés alkalmával nem működik rendesen a bankkártyájuk. Hiába XXI. század, van ilyen, na. Ha innen nézzük a történetet, természetesen jogosan vetetik le a felvételeket az internetről. Ugyan mi közünk hozzá? (EJENYI, 12. cikk)
Alapvetően két jelenségről szeretnék mégis szólni, amiről sajátos tapasztalatot szerezhettünk: az önbíráskodásról, és a politikai-gazdasági elit lehetséges összefonódásairól.
A hanganyagok legnagyobb részét átszövő cselekmény amúgy egy érdekes krimi is lehetne. Magyarország egyik leggazdagabb emberét (Cs. Sándort) sorozatosan zaklatja egy „félbolond” leveleivel, mivel őt hibáztatja saját és mások feltételezett sikertelenségei miatt. Kimondatlanul is fenyegeti családja testi épségét, úgyhogy Cs. Sándor biztonsági cége igyekszik semlegesíteni a potenciális veszélyforrást: körbeadják a fényképét bankfiókokban (nemkívánatos személy), több testőrt rendelnek ki, stb. Igen ám, de a zaklatás folytatódik - sajnos/szerencsére azonban ezek nem jelentenek akkora veszélyt, hogy törvénysértés miatt vádat lehessen emelni ellene.
Átérzem a dühöt, amit a családtagok, közeli hozzátartozók, barátok elleni alattomos fenyegetés szül, könnyen elképzelhető, hogy hasonló helyzetben sokkal durvább megoldást választanék, mint ami a felvételeken szerepelt. Mégis tudom, semmi esetre sem mondható helyesnek például a zaklató nevében csak éppen annyival durvább levelet írni, amivel már börtönbe juttatható. Hiába tudná az informatikus meghamisítani a feladót, hiába lehetne internetkávézóból feladni, hiába ismerjük már annyira a szava járását, hogy hitelesnek látsszon. Hiába nem derülne ki soha.
Sőt még akkor sem járható út ez, ha a rendőrökkel le lehetne beszélni, hogy miután beviszik az illetőt, markos legények beszélgethessenek vele négyszemközt. A hangfelvételeken egyébként több ízben utalnak fizikai erőszakra: a zaklatónál, vagy mások között bizonyos tartozások behajtásánál. De végül is mondhatjuk, hogy az önbíráskodás enyhébb formáiról beszéltek, hiszen miután az egyik tartozó sírva fakadt, adtak neki egy hónap haladékot. „Utána visszük.”
Hatalmas embereket sem zaklatni, sem nekik tartozni nem túl kifizetődő dolog. Egyszerűen nem éri meg: sok pénzük és kapcsolataik vannak, nem fognak egymagukban hadakozni velünk. Megvannak rá az erőforrásaik, és ha tehetik, használják is.
Például nincs annál természetesebb, ha egy bankvezér biztonságáért felelős cég vezetőjének fülébe jut, hogy a kormánypárt egyik informális megbeszélésén a hazai olajtársaság számára kedvezőtlen törvényi változtatások lehetősége merül föl, azonnal beszámol az érintett olajkiskirálynak – és persze szívesen segít neki információt szerezni arról, kik lehettek ott a megbeszélésen. Hátha van barát, aki nem szólt időben. Nincs ebben ugyebár semmi törvénytelen, barátok pletykálkodnak, és akik nem pletykálnak velük, azokkal nem fognak barátkozni. Ugyan dehogy van e mögött pénz! Vegyék is le gyorsan az internetről, nem iwiw ez kérem, ahol közzéteszem a friendlistemet. Ők priviben tolnák inkább, most miért baj az, ha kicsit szégyenlősebbek az átlagnál?
A felvételeken nem hangzik el bűncselekmény, a hatóságok már rég agyonnyomozták az egész UD-ügyet. Senki nem csinált semmi rosszat, csak maximum beszélt róla, utalt rá. Az anyag egyébként is vágott, már rég meg kellett volna semmisíteni – szól a hivatalos verzió.
A konkrét ügy bűnügyi következményeitől eltávolodva igenis látszik, hogy valami nagyon nincs rendben idehaza. Vagy Magyarország putyinizálódására feltéve a csúcsdíszt oligarchák szaladgálnak magán-titkosszolgálataikkal - törvénytelen eszközökkel téve el láb alól mindenkit, aki nem tetszik, vagy potenciálisan fenyegetést jelenthet - vagy pedig mindazok a szervek, amiknek a törvényességet kéne garantálniuk hazánkban (ügyészség, rendőrség, NBH, stb.) működnek katasztrofálisan privát telefonbeszélgetések felvételeivel telepotyogtatva a közterületet. Vagy éppen mindkettő.
Mindenesetre van valami tapintható gyomorideg abban, ahogy a magyar médiában a hírrel bántak. Mintha mindenki igyekezne elkendőzni, nem belefolyni a kérdésbe (lásd „pici magyar wikileaksünk”), felszegett fejjel továbbmenni a fekvő ember mellett.
Ha a felvételek akár csak köszönőviszonyban is vannak az igazsággal, nekünk lőttek. Lőttek, mert ez az ország úgy látszik, örökre a mutyik, nexusok, háttéralkuk és rokonok országa marad, ahol a hatalmasoknak mindent szabad, törvény előtt egyenlőbbek, ahol csak nekik vannak személyiségi jogaik, erőszakosak, és egzisztenciálisan ellehetetlenítik, aki szembefordul velük. Túszul ejtik a demokráciát, saját embereiket választatják meg, hiszen könnyen és – ne feledjük – olcsón tudnak kampányt építeni a mindennapi emberek csalódottságára, nemtörődömségére, lemondására és félelmére. Az ilyen társadalmi környezetben könnyen el lehet adni bűnbakcsoportok ellen uszító, populista és antikapitalista eszméket: a nyugatnak leáldozott, mert a zsidók/cigányok/arabok/pirézek tönkreteszik a közbiztonságot, ellopják a pénzünket, de ez is csak a liberálisok „szabados piacának” és erkölcstelenségének köszönhető…
Jogrend nélkül itt nem lesz semmi. Amíg nem tudjuk garantálni, hogy a piacon dőljön el az áruk és szolgáltatások értéke, amíg állami pályázatoknál kiskirályok számíthatnak az embereikre, amíg lehet személyre szabott törvénykezést vásárolni az Országgyűlésben, önkormányzatoknál, addig senki ne számítson se igazi gazdasági növekedésre, se személyes boldogulásra.
Majdnem teljesen lényegtelen, hogy az UD-saga mostani epizódjában tárgyaltakat ténylegesen el is követték-e a szereplők vagy sem. A probléma az, túl sok hasonló ügyről hallunk félfüllel, túl sok hasonlót élünk át nap mint nap. Van tendencia, amibe beleilleszthető. Az ügy kezelése és a felvételek tartalma, a kiszivárogtatás ténye feletti szemhunyás mind-mind olyan ösvények, amik egyre távolabb vezetnek a jogállamiságtól.
Nevezheted demokráciadeficitnek, korrupciónak, feudalista csökevénynek, az biztos, hogy semmi kedvem olyan országban élni, ahol „Szervusz, elnök úr, kellemes hétvégét! Szervusz!”-szal kell köszönnöm akár Csányi Sándornak, akár Hernádi Zsoltnak, akárki ember fiának.
