"Mi megtanultunk békében élni polgártársainkkal,
nemzettársainkkal, a szomszédos népekkel."

Rajcsányi Gellért, Mandiner

Kizárólag olyan bejegyzéseket szeretek írni, amiben valamilyen egyedi szempontot, véleményt is meg tudok fogalmazni. Európa modernkori történelmének releváns szeletét ismertetni nem ilyen, de mégis szükséges. Sokan ugyanis az iszlámot jellegéből fakadóan az erőszak, terrorizmus és radikalizmus melegágyának tekintik. Ezt a következtetést kimondva vagy kimondatlanul abból a hamis premisszából vezetik le, hogy a "keresztény" Európából a terrorizmus és az ideológiai fanatizmus régen kiveszett. Emlékeztetőül, állljon itt egy rövid felsorolás a 20. század közepétől napjainkig néhány terrorszervezetről, vallási és etnikai alapú konfliktusról, terrortámadásról:

IRA (Ír Köztársasági Hadsereg): Az egész Ír-sziget Nagy-Britanniától való függetlenségéért harcolt. Nem csupán terrorista támadsáokat hajtott végre, erői részt vettek utcai harcokban is. A '70-es években volt a legakítvabb, de jelentős számban követett el terrorista merényleteket a 80-as és a 90-es években is. Az utolsó erőszakos akciójuk 2001-ben történt. A szervezet több átalakuláson, kiváláson is átment, így nem lehet homogén szervezetként értelmezni, de történelme során nagyjából 1800 ember haláláért felelős, amiből 650 civil volt. A több évtizedig elhúzódó konfliktus erős vallási szinezetét jól jellemzi, hogy a katolikus vallású tagokból álló szervezet által megölt civilek több mint fele a vallása (protestáns) miatt esett áldozatul, és 720 katolikus civil is meghalt a Nagy-Britanniához hű félkatonai szervezetek által.

ETA (Baszkföld és Szabadság): Baszk szeparatista szervezet, több évtizedes története során több mint 800 embert öltek meg tagjai. Eszközeik közé tartoztak a robbantások, fegyveres gyilkosságok, de ugyanúgy az emberrablások és kivégzések is. A szervezet 2011. október 20-án jelentette be végleg, hogy felhagy az erőszakos cselekményekkel.

Boszniai háború: 1991 és 1995 közötti etniaki és vallási konfliktus a mai Boszni-Hercegovina területén. A katolikus horvátok, a muszlim bosnyákok és az ortodox szerbek részéről is történtek etnikai alapú, civilek ellen irányuló erőszakos cselekmények, népirtások. Az áldozatok nagyrésze muszlim bosnyák volt. Hírhedt a szerb csapatok által elkövetett Srebrenicai mészárlás majd' 9000 áldoazattal, míg horvát részről a 400 éves iszlám építészeti emlékekkel teli Mostar porig rombolása.

Breivik: Magát szélsőjobboldalinak valló terrorista, aki 2011. július 22-én előbb több bombát robbantott a norvég kormányzati negyednél nyolc ember halálát okozva, majd Utoya szigetére érve a Munkás párt ifjúsági táborának 69 résztvevőjét megölte, többeket megsebesített. Tettének okaként a kormányzó párt intézkedéseit és Európa muszlimoktól való megvédését hozta fel.

***

Bár közel sem mindenre kiterjedő a fenti felsorolás, így is látható annak a kimondatlan premisszának a cáfolata, hogy itt egy iszlám sajátosságról lenne szó, mely a "keresztény" Európától távol áll. A vallási indíttatású terrortámadások Európán belül mindössze 10%-ot tesznek ki a szeparatista, szélsőjobbos és -balos, illetve egyéb akciók mellett. Ez természetesen nem mond semmit a támadások kegyetlenségéről vagy az áldozatok számáról, viszont jól reprezentálja a radikális iszlamista csoportok által elkövetett cselekmények szubjektív módon való felülsúlyozását. 

A radikális akciók sokféle színezetet felvehetnek, lehetnek Isten nevében, a földért és a népért, vagy valamilyen ideológiáért. Ez nem azt jelenti, hogy ezen tényezőkről és a szerepükről ne lehetne vitatkozni, hanem, hogy az alapvető problémát az adott környezetben radikalizmusra fogékony emberek jelentik. Azok pedig, akik ezt figyelmen kívül hagyva a terrorizmust egy vallással azonosítják, bizonyára nem segítenek a helyzeten.

Tudom, hogy otthon mindenki a tanzániai választások tüzében ég; esélylatolgatások, nagy viták a vasárnapi ebéd felett. Lássuk hát, hogy hogy is néz ki a történet egy magyar gazdasági bevándorló szemével.

Kezdjük azzal, hogy törökgábori értelemben igen kiváló politikusokkal van tele a tanzániai aréna. Mindjárt itt van a kormányzó párt, mely elődszervezeteit is beleszámítva az ország függetlenedése óta hatalmon van, mindezt úgy, hogy közben a Világbank által 2014-ben mért egy főre jutó GDP alapján az adattal rendelkező 173 ország közül az "előkelő" 148. helyen állnak. Tegyük hozzá, hogy csak 1995 óta tartanak választásokat több párt részvételével, de azért négyszer egymás után meggyőző fölénnyel behúzni a győzelmet a hihetetlen szegénység ellenére is szinte már Habony Árpád-i magasság.

Minderre még rájön, hogy az ellenzéki vezetők sem kispályások. Az egyik legnagyobb ellenzéki párt vezére idén ötödször (20 év!) kívánt indulni az elnökválasztáson. Képzeljük el, milyen lenne, ha a 10% körüli eredményeket felmutató MSZP-t vezető Mesterházy lenne az egyik legnagyobb ellenzéki figura, de miután kikapott már kétszer Orbántól, majd 2022-ben és '26-ban Lázártól is, még mindig ott virítana a neve a szavazócédulán 2030-ban. Rémisztő.

Végül erre nem került sor hála az unalmasnak nehezen nevezhető helyi politikának. Választásokat öt évente tartanak, az alkotmány alapján egy elnök maximum tíz évig (gyakorlatilag két ciklus) lehet hatalmon. A jelenlegi választáson a mostani elnök utóbbi szabály miatt nem újrázhatott, így a kormányzó Chama Cha Mapinduzi (CCM) párton belül nyilvános jelöltválasztást tartottak, melyet végül John Magufuli nyert, így ő próbálkozhat vasárnap.

Az ellenzéki oldalon - látva az elmúlt húsz év sikertelenségét - három párt szövetséget kötött Összefogás 2014, hogy közös jelöltet indítsanak. A jelöltségre pályázók között ott volt a már említett ötödször próbálkozó is, ám egy váratlan húzás mindent borított. Mielőtt még eldöntötték volna, ki legyen az ellenzék arca, a korábbi CCM-es miniszterelnök Edward Lowassa bejelentette, hogy a kormányzó pártból átáll az ellenzékhez, és az ő színeikben kíván indulni a választásokon.

Lowassa 2005 és 2008 között töltötte be a Magyarországon nagyjából a köztársasági elnökhöz hasonló jogosítványokkal rendelkező pozícióját, de hogy miért mondott le pontosan, az számomra nem egyértelmű. Eredetileg egy ellenzéki szimpatizánst kérdeztem meg, aki szerint önként távozott, mert nem akart aláírni egy durva korrupciós ügyet lehetővé tevő szerződést. Mivel azóta rájöttem, hogy itt (is) mindenki hihetetlenül elfogult a saját oldalával szemben, ezért megpróbáltam utána nézni a neten, amiből végül Wikipédia lett. Érdekes módon ott pont annak a gyanúja merül fel, hogy aláírt egy olyan szerződést, mely súlyosan hátrányos volt az ország számára. Bármi is legyen az igazság, 2014 óta egyfajta belső ellenzéknek számított a kormányzó párton belül, és hatalmas népszerűségre tett szert. El is indult a párt belső jelöltválasztásán, de mint már említettem, Magufuli lett a befutó, őt pedig nem szívesen látták ott. Így végül fogta magát, és egy hónappal később bejelentette átállását az ellenzéki koalícióhoz, sőt, vitt több korábbi minisztert is. Ha jóhiszeműen akarjuk értelmezni, akkor meg akarta reformálni a kormányzó pártot belülről, majd kényszerűen átállt, ha pedig realisták vagyunk, akkor az egyik hajót lekéste, így másikra szállt. Mindenesetre a bejelentés estéjén az egész ország a tv képernyőjére tapadt (már akinek van). Még a konditeremben(!) is, ahol éppen tartózkodtam a nagy pillanatban.

Az elmúlt húsz évben még nem nézett ki ennyire szorosnak az eredmény, mint most. A legtöbb közvélemény kutató - mint például a helyi Ipsos is - 10-20%-os különbséget vár Magufuli javára. Persze mérhetnek a piackutatók bármit, ha a helyi politikusok olyan mesteri trükköket vetnek be a győzelemért, mint a Tanzániában szerencsét hozónak tartott albínó emberi testrészek, melyek kereslete annak ellenére megugrik a választások előtt, hogy millió felett kell kiadni már egy levágott kézfejért is.

...the only people capable of paying up to $75,000 for albino parts, or up to $350,000 for a live person, would be those who run the country, said Vicky Ntetema, a former journalist who went undercover in 2008 to expose the deadly trade.

 

"It's the rich people, it's the famous people, it's people with political and economic power who have that kind of money," -  Ntetema said. - Al-Jazeera

 

Bár a szokásosnál élesebb politikai verseny alapvetően támogatandó, a mostani új helyzet a legtöbb helyiben akivel beszéltem aggodalmat kelt. Nem lehet tudni, a vesztes fél támogatói hogyan fognak reagálni. A gazdaság már hetek óta csak félgőzzel működik, a beruházásokkal kivárnak, sok külföldi üzletember inkább el is adta itteni értékeit, és majd visszajön, ha nem lesz nagyobb balhé. Aki megteheti (kevesen), azok elutaznak vidékre, például a Kilimanjáró környékére, vagy külföldre. Vasárnaptól kezdve pedig nem hogy fél gőz nem lesz, de a cégek gyakorlatilag bezárnak egy hétre. Itt ugyanis nem úgy működik, hogy estig mindenki leszavaz, aztán tízkor megnézi az eredményt és hétfőn minden megy tovább a szokott kerékvágásban. A választások nyertesét csak a következő hét péntekjén hirdetik ki.

Ami számomra feltűnő, és elméletileg alapot adhat az aggodalomra, az az, hogy mennyire fanatikusak az emberek. Legyen szó fociról, sztárokról vagy most éppen politikáról, szó szerint rajonganak és istenítik kedvenceiket. Mindennaposak a hangos veszekedések a munkahelyen vagy a sarki street foodosnál (még véletlenül se egy kiskörúti falatozó stílusú hely jusson erről valakinek az eszébe) a két oldal képviselői között, amihez képest egy DK-s nyugdíjas és egy békemenetes verbális deathmatche brit parlamentáris vita. Ráadásul tele van a közbeszéd összeesküvés-elméletekkel. Az igaznak tűnik, hogy egyrészt a kormányzó párt arra kérte a katonaságot, hogy a laktanyákban külön szavazófülkéket állítsanak fel a katonáknak, akik kötelezően rájuk kell hogy szavazzanak, másrészt, hogy ellenzéki győzelem esetén a hadsereg vegye át az irányítást. Mindkét kérést visszautasította a hadsereg vezetője, és nyilvánvalóvá tette függetlenségét. Ugyanakkor később alaptalanul elterjedt, hogy megmérgezték, miután nem szerepelt több napig nyilvánosan. Az egyik kollégám még azt is elmesélte, hogy a méreg hatására hogyan halt meg sofőrje is. Hát, nem így képzelem el a tudatos választópolgárokat.

Persze van ezekben valami, mert az ellenzéki politikusok biztonságára is máshogy figyelnek, mint otthon. A magyar miniszterelnök konvojában nincsen annyi autó, mint amennyi terepjáró itt egy fontosabb ellenzéki politikus védelmére felsorakozik, nem beszélve arról, hogy a hátsó ajtóknál mindkét oldalon golyóálló mellényes testőrök kapaszkodnak és védik saját testükkel a kocsiban utazókat miközben végigszáguldanak az úton. Mondjuk kevésbé meglepő egy olyan országban, ahol idén már három rendőrőrsöt támadtak meg és ölték meg az ott lévő rendőröket, hogy onnan gépfegyvereket raboljanak.

Szavak szintjén egyébként mindenki abban reménykedik, hogy nem lesz semmilyen erőszak a választások után. Ezt a médián keresztül is sugallják, amikor például az engem leginkább a 90-es évek Budapest TV vizuális színvonalára emlékeztető tanzániai országos tv-kben olyan reklámokat adnak, melyek azt sulykolják, hogy békében kell élni, a mondandót pedig a biztonság kedvéért néhány ugandai és ruandai fotóval támasztják alá. Nem mintha ismeretlenek lennének az ottani korábbi események a helyieknek, mindkét országgal határos Tanzánia.

Nehéz megjósolni, mi lesz végül; valószínűleg - ha esetleg választási csalásokkal is - de a CCM marad hatalmon. Ha pedig az az ellenzék győzne, melyet a közös ellenségen kívül más nem tart össze (ismerős?), akkor jó eséllyel egy instabil kormánnyal és újabb fejvakarással teli időszakkal találnánk szembe magunkat, már ami a bizonytalanságot és a közbiztonságot illeti.

Karácsony Gergely az Egyenes beszéd c. műsorban azt nyilatkozta, hogy a baloldalnak nincsen érvényes gondolata az ország jövőjéről. Egyetértek vele. A helyzeten csak ront, hogy a jobboldal is csak taktikázik, ez az út pedig sehova nem vezet.

2004-ig közös, a polgárok meghatározó többsége által elfogadott cél volt az ország nyugat-európai és atlanti integrációja. A rendszerváltás után minden kormány ezért dolgozott, és a jövőkép a nyugat-európai országokhoz történő életszínvonalbeli felzárkózás volt, ha az odáig vezető út nem is volt tiszta. Voltak sikereink: OECD-, NATO, majd EU-tagok lettünk. Az eredményeket azonban túl hamar szerettük volna aprópénzre váltani.

(kép forrása)

Ezen a hétvégén megszerezte a Jobbik az első egyéni képviselői mandátumát a Parlamentben a tapolcai időközi választáson. 

Ez egy igen szomorú hír Magyarország számára, hiszen egy szélsőjobboldali gyökerű, alapjaiban nyugatellenes párt nem szerencsés, hogy ennyire erős támogatottsággal rendelkezik egy demokráciában. Főleg akkor nem, ha ez a demokrácia az Európai Unió tagja és közben a nevezett párt mögött jól kitapintható a putyini Oroszország jelenléte, amely párt szellemi holdudvara pedig nem nélkülözi a Szaniszló-féle összeesküvés-hívőket, illetve olyanokat, akik egy nyugati demokráciában vállalhatatlan nézeteket vallanak. Persze ezt a pártot barátságossá, emberarcúvá lehet festeni, de úgy gondolom, hogy a marketingesek és a pszichológusok professzionális munkája mellett a Jobbik belül mégis megmaradt annak, ami. 

A Jobbikot választó állampolgárok többsége ennek ellenére egészen biztosan nem vall szélsőséges nézeteket, egyszerűen nem ideológiák, hanem pl. személyes ismertség, hitelesség, kompetencia mentén választ. Döntésük okai megérthetők, több dolog együttes jelenlétének lehet betudni.

A méltán fantasztikus Lassan tűzvész már az élet című bejegyzés után íme egy újabb, ami baloldali szervezetek önmagukkal szembeni igénytelenségével foglalkozik. Milla facebook oldala megvan? Részvétem.